Folytatom továbbra is a Beleolvasót az Agave Könyvek Kiadó által kiadott könyvekből. Ezúttal Philip K. Dick: Vulcanus kalapácsa című könyvből fogok nektek hozni hetente részleteket. Én már elkezdtem olvasni, hamarosan megírom róla a véleményemet.
Jó olvasást kívánok!
Vulcanus kalapácsa
Tartalom:
A huszadik század
pusztító háborúi után a világ kormányai egyetlen szervezetbe tömörülnek, hogy
mindenáron megőrizzék a békét a bolygón. A béke biztosítása érdekében az összes
fontos döntést a Vulcanus 3 nevű szuperszámítógépre bízzák.
Vannak azonban olyanok, akik nem örülnek annak, hogy kihagyják őket a
döntéshozásból, másoknak pedig az nem tetszik, hogy a Vulcanus 3 istent
játszik. Mindeközben a szuperszámítógépnek megvannak a maga tervei is,
amelyekben egyáltalán nem szerepelnek az emberek. Nem csoda tehát, hogy amikor
a Vulcanus 3 kezdi elveszíteni az irányítást egy gyorsan erősödő vallásos
mozgalom miatt, az egész világon kitör a pokol.
Philip K. Dick korai regénye egyrészt a totalitárius rendszert, másrészt ember
és gép kapcsolatát vizsgálja oly módon, amely ma is érvényes.
ENGEDÉLLYEL
EGY
Arthur Pitt rögtön felfigyelt a csőcselékre, amint kilépett az Egység irodájából, és átvágott az utca szemközti oldalára. A sarkon parkoló autójához érve megállt, és cigarettára gyújtott. Kinyitotta az autót, majd az aktatáskáját szorosan fogva felmérte a kompániát.
Ötvenen-hatvanan lehettek: helybéli munkások és kereskedők, eladók acélkeretes szemüvegben. Autószerelők és teherautó sofőrök, gazdák, háziasszonyok, egy fehér kötényes kisboltos. A szokásos alsó középosztály. Mindig ugyanazok.
Pitt becsusszant a kocsijába, felkattintotta a műszerfali mikrofont, és hívta a legmagasabb rangú felettesét, a dél-amerikai igazgatót. A tömeg immár gyorsabban mozgott, egész széltében betöltötte az utcát, és némán feléje tódult. Nyilván felismerték a T osztályú ruhájáról: fehér ing, nyakkendő, szürke öltöny, filckalap. Meg az aktatáska. A fényes fekete cipő. A kabátja mellzsebében megcsillanó sugárceruza. Ki is húzta onnan az aranycsövet, és kézbe fogta.
– Vészhelyzet – mondta a mikrofonba.
– Itt Taubmann igazgató beszél – hallatszott a műszerfali hangszóróból. – Hol van? – Egy olyan ember szenvtelen, hivatalos hangja volt, aki messze-messze felette áll.
– Még mindig az alabamai Cedar Grovesban. Körülvettek. Azt hiszem, elzárták az utat is. Ránézésre az összes helybéli itt van.
– Van köztük Gyógyító?
Oldalt a járdán állt egy öregember, jókora fején rövidre nyírt hajjal. Némán állt az egyhangú, barna köntösében, amit a derekán megcsomózott kötél fogott össze, a lábán pedig szandált viselt.
– Egy – mondta Pitt.
– Próbáljon meg felvételt készíteni Vulcanus 3-nak.
– Megpróbálom.
A tömeg már teljesen körbevette az autót. Pitt hallotta, ahogy bökdösik tapogatják a járművet, ahogy óvatosan, nyugodt hatékonysággal vizsgálgatják. Hátradőlt, és bezárta az ajtókat. Az ablakok fel voltak húzva, a motorháztető szorosan lecsukva. Beindította a motort, ami aktiválta az autóba épített védelmi felszerelést. A rendszer halkan zümmögött alatta és körülötte, ahogy kereste az autó páncéljának gyenge pontjait.
A barna köntösös öreg nem mozdult a járdán. Pár másik emberrel együtt ácsorgott, akik egyszerű hétköznapi ruhát viseltek. Pitt elővette és felemelte a kamerát.
Hirtelen egy kő találta el az autó oldalát az ablak alatt. A jármű megrázkódott; Pitt majdnem elejtette a kamerát. Aztán egy másik kő ezúttal már az ablakot találta el, amin pókhálórepedés futott szét.
Pitt ledobta a kamerát.
– Segítségre lesz szükségem. Komolyan gondolják.
– Már úton van egy csapat. Próbáljon meg jobb felvételt csinálni a Gyógyítóról. Nem volt tiszta a kép.
– Azt nem csodálom – mondta Pitt mérgesen –, meglátták a micsodát a kezemben, és szándékosan megdobáltak kővel. – Betört a hátsó szélvédő, vakon tapogató kezek nyúltak be. – Ki kell innen jutnom, Taubmann.
