Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Pergel Attila írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Pergel Attila: Véletlen könyv c. művét a Libriben, Lírában és a szerző oldalán keresztül lehet megrendelni.
Íme az interjú, fogadjátok szeretettel.
Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Szoftverfejlesztő cégemben dolgozom, kedvenc területem a nagy bonyolultságú rendszerek fejlesztése, jellemzően banki szektorból kapok izgalmasabbnál izgalmasabb kihívásokat és megbízásokat.
Immár tizenöt éve vagyok boldog férje egy csodálatos nőnek és tizenegy éve büszke apja egy szuper kis pasinak, akit Dávidnak hívnak.
Alapvetően megfigyelő és elemző típus vagyok. Legerősebb érdeklődési köröm a létkutatás, hobbiszinten fotózom.
Kerülöm a nyilvános megjelenéseket, mint szerző, de az olyanok számára, akik számomra fontos értéket képviselnek, mint ahogy te is, Ági, azok számára megnyílok. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy meghívtál az interjúra, köszönöm.
A Véletlen könyv sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?
Nálam fordítva működött az írás és kutatás. Gyermekkorom óta foglalkoztatott a könyvben érintett témahalmaz, így ezzel már negyven éve foglalkozom. A tudatos kutatómunka talán tizenöt éve kezdődött, és meg sem fordult a fejemben, hogy ezekről én bármikor bárkinek beszélni fogok, az írás pedig fel sem merült bennem. Alapvetően a saját kíváncsiságomat akartam kielégíteni a megszerzett tudás által, egyre többször rendszereztem az információkat, katalogizáltam a tudást és a nem tudást. Az évek alatt összeállt egy jól körülhatárolható, bőséges ismeretanyag.
A kutatóútnak volt egy szakasza, mely kiváltotta belőlem az ismeret megosztásának vágyát. Ez a megosztási vágy akkoriban annyira erős volt, hogy megakadályozta azt, hogy az információk ideális módon kerüljenek átadásra, ugyanis túl tömény lett. A Véletlen könyvnek volt egy negyvenoldalas kéziratkezdeménye, mely csúfosan elbukott már a szerkesztők keresésekor, felkérésekor. A kézirat hosszú hónapokra a fiókba került, érlelődött.
2019 őszén aztán ismét nekifutottam a kéziratnak, de már teljesen másként. Ez az időszak annyira érdekes és különleges volt, hogy a Véletlen könyvben erről egy rövidebb fejezet is megtalálható. Az új verzió négy hónap alatt elkészült.
Ha úgy vesszük, tizenöt évnyi ráfordításból állt elő a kétszázhuszonhét oldalnyi könyv. Az írás négy hónapot vett igénybe, míg ha a könyvhöz kapcsolódó technikai időket is hozzávesszük, úgy összességében kilenc hónap körül volt a teljes kiadási idő.
A könyvedben mennyire van jelen a fantázia és a valóság?
A fantázia és a képzelet fogalma nagyon izgalmas téma, és a tudomány is igen keveset tud róla. Jules Verne Utazás a Holdba című, 1865-ben megjelent regényét vajon teljes mértékben a fantázia szülte? Akkoriban azt gondolták, hogy igen. Ma úgy gondoljuk, hogy sok valóságelemet tartalmaz. Amire ma azt állítjuk, hogy a fantázia szüleménye, az holnapra megélhető valóság lehet. A Véletlen könyv alapvetően sok ezer éves kérdéseket bontogat, melyekre még sok ezer évig keressük majd a válaszokat. Egyik-másik kérdés – mint például az idő vagy a végtelen – alaposabb és mélyebb vizsgálata után szintén kijelenthető, hogy a fantázia szülte, hiszen valószínűtlen már maga a kérdés megjelenése is, de itt vannak velünk ezek a kérdések és válaszokra várnak.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Az írásra először úgy gondoltam, hogy az egy kifejezőeszköz. Egy eszköz és semmi más. Idővel egyéb képességeim is javultak az írás hatására, mint például a rendszerszintű látásmód vagy az elfogulatlan gondolkodásmód, de a szókincsem is sokat gyarapodott, és hosszasan lehetne sorolni azokat a képességeket, melyeket az írás és a vele járó mély gondolkodás fejleszt. Most úgy gondolom, hogy mindig is vonzott az írás, csak nem tudtam róla, hogy képes vagyok úgy írni, hogy az mások számára is élvezhető legyen. Az írói útra a Véletlen könyv terelt, és a mai napig karbantartom az írói képességemet. Néha blogra írok, néha csak az íróasztalfióknak, készülnek a vázlatok, amelyekből aztán egyszer ismét egy történet kerekedik.
Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?
Önállóan nem.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
A kézirat lezárásával egy nagyon nehéz időszak következik. A kész kézirat és a könyvesboltban megjelenés között hónapok telnek el. Ezalatt az idő alatt te, mint szerző már semmit nem tudsz a könyvhöz hozzátenni. Nem szól másról ez az időszak, csak a várakozásról és a reménykedésről, hogy vajon hogyan fogadják az olvasók művedet. Nem tudom összeszámolni, hogy ezekben a hónapokban hányszor olvastam végig a leadott kéziratot, és mindannyiszor szorongva kezdtem az újraolvasásnak, nehogy felkiáltsak: „Atyaúristen, itt egy fatális hiba!” Ez kimondottan a nem szeretem időszak. Persze volt bennem megkönnyebbülés is, mert a kéziratáig eljutni nagy dolog, úgy éreztem, hogy sikerült az addig ismert képességeimet túlhaladni. De sajnos mindig ott volt az az árnyék, ami a saját vállam veregetésére rávetült: vajon az olvasóim is hasonlóan látják majd, és ez valóban figyelemre érdemes és elismerendő teljesítmény?
Nincs írói álnevem, ebben a műfajban jobbnak láttam, ha a megjelenés saját név alatt történik.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Igen, az ismereterjesztő műben otthonosan érzem magam.
Milyen érzés volt, amikor a könyv megjelent?
Képzeld el a következő helyzetet. Feleségemmel és fiammal a szicíliai naplementében gyönyörködtünk a tengerpart homokján elterülve. Csodáltuk azt az elképesztő fényjátékot, amii az ottani hegyek sziklafalai, a tenger és az apróbb szigetek, no meg a lenyugvó napsütés összeállított számunkra. Örömmámorban úsztunk, és mindez már a nyaralás első napján. Akkor és ott arra gondoltam, hogy ezt az érzést nem lehet felülmúlni, de az élet nagy kártyajátékos, megcsörrent a telefonom, a könyvnagykereskedés hívott. Beszámoltak róla, hogy elhozták a könyveket a nyomdából, és elmesélték, hogy milyen üzlethálózatok adtak le rendelést, és hogy mekkora példányszámokra tartottak igényt. Azt kell mondjam, sokkot kaptam. Az amúgy is eufórikus állapotra rátett még az is, hogy várakozásaimon felüli lett a megrendelések száma, szinte az összes Libri és Líra üzlet kért a könyvből. Országos terítettséget értem el a könyvvel.
Ami érdekes volt még az egész megjelenésben, hogy az olvasóim előbb tartották a kezükben a könyvet, mint én, nekem egy hetet kellett még várnom, hogy a nyaralásunkról hazatérve megtapintsam, kinyissam, beleolvassak. De itt még nem értek véget a csodák. A Véletlen könyv minden évben megismétli velem a megjelenés csodálatos élményét. Eddig magyar, angol és orosz nyelveken jelent meg, most fordítják spanyol nyelvre.
Összesített nemzetközi szinten minden tizennyolcadik percben kezdi el valaki olvasni a Véletlen könyvet. Minden tizennyolcadik percben vállalkozik valaki arra, hogy a megértés egy másfajta megközelítését megismerje, és akár azt gyakorolja is. Minden tizennyolcadik percben köszönetet mondhatok az engem támogatóknak és segítőknek. Hát nem csodálatos?
Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás, vagy impulzív?
Engem is megérintett az írók kifogástünete. Azt mindannyian tudjuk, hogy gondolatokban pillanatok alatt összeáll a kerettörténet vagy egy-egy jelenet, de ugyanolyan gyorsan el is illanhat, ha nem írjuk le. Tehát két dologról beszélünk. Az egyik egy sok esetben indirekt módon történő alkotás, mely kimondottan szórakoztató is lehet, míg a másik oldalról nézve ez komoly fizikai munka.
Egészen addig, amíg tetten nem értem magam, szokásommá vált a kifogáskeresés. Bámulatosan tudtam kifogást keresni, hogy miért ne írjak. Volt, hogy az idő szűke miatt nem folytattam az írást, volt, hogy azt éreztem, hogy nem lesz intuíció. És megesett az is, hogy másnapra dupla adagot irányoztam elő, mert aznap fáradtnak éreztem magam, amiből aztán másnap a fele rendre el is maradt. Ám mint ahogy az egész életünk terveken alapszik, úgy az írást is tervezetten a leghatékonyabb végezni. Pontosan kijelölt időpontokkal és megvalósítási tervekkel érdemes leülni az íróasztal elé.
A kötetedben vannak kedvenc részeid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
A legnehezebb feladat a könyv megértetési rétegeinek elhatárolása és elrejtése volt azok elől, akik még nem készültek fel a mélyebb befogadásra, és ugyanakkor a rejtésből fakadó tartalombőség számukra is értelmet kellett, hogy adjon. Ez akkora feladat volt, hogy ma nem biztos, hogy újra meg tudnám valósítani hasonló minőségben. A kedvencem az utószó, ez leírja a társadalmunkat, uraló felfogást.
Hogyan született meg egy-egy ötletből a szöveg? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Nálam a téma kiválasztása nagyon hosszas folyamat, sok-sok évig is eltarthat. Először mindig meggyőződöm arról, hogy a választott témában képes vagyok-e az elfogulatlan érdeklődésre, majd bizonyítanom kell magamnak, hogy valóban értem-e a választott témát, és nem csak érteni szeretném. A konkrét írás, vagyis a kidolgozása és megértetése a kikapcsolódás és a kihívások kategóriájába tartozik. Kata, a feleségem, nagyon okos, a legtöbb inspirációt ő adja. Amikor nagyon nem áll össze az írás közben egy részlet, olyankor jön a meditáció. Meditációban nagyon gyorsan megoldódnak az elképesztően bonyolult dolgok is, persze a kérdés, hogy ilyenkor ki is írja a művet, na de ez egy másik történet.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
Ha most írnám az új könyvemet, akkor is ugyanazt a rutint követném, amit a Véletlen könyvvel tettem. Annak idején legelőször Nádasi Krisz író és szerkesztő olvashatta el a kéziratot. Semmilyen szintig nem akartam megosztani a kéziratot senkivel, a családtagjaimmal sem, mindaddig, amíg Krisz ki nem mondta, hogy a kézirat érthető, és helyén van benne az összes logikai, szerkezeti elem és folyamat. Az én félelmem ugyanis mindig az volt, hogy nem lesz megérthető, amit leírok. Az ismerősök, családtagok nem képesek elfogulatlan ítéletre. Nekem nem az számított, hogy az ismerősök hogyan látják a kéziratot, hanem az, hogy a jövőbeni olvasóim ebből mit értenek meg. Nádasi Krisz nagyon szigorú olvasó és szerkesztő is egyben, így ha az ő mércéjének megfelel a kézirat, ott nagy baj már nem lehet! Az összes – néha fájdalmas – kritikájáért és jóindulatú javaslatáért hálás vagyok Krisznek a mai napig, a könyv sikerességét jórészt neki köszönhetem! Mert hisz mit ér az a történet, amit csak az alkotója ért?
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Egy ideig nem tudtak róla, hogy írok. Épp akkor volt a lakásfelújítás, szanaszét minden, építőipari anyagok az egész házban. Feleségemnek az tűnt fel, hogy minden nap este héttől hajnalig szorgosan kopogtatom a billentyűzetemet, és a hétvégék is javarészt azzal teltek, hogy írtam a kis dokumentumomat. Aztán egy este Kata rákérdezett, min dolgozom ennyire. Elmeséltem neki, hogy mire készülök, vagyis inkább mivel foglalkozom ennyire. Szegény, akkor végigfutott benne, hogy amit eddig ketten végeztünk a ház körül, az most mind rá marad… Ő az én hősöm. Mert igen, végig hagyott alkotni, bízott bennem. A megjelenéskor éreztem, hogy féltett engem ettől az egésztől, a könyv témája nagyon meredek, félt attól, hogy kapok majd hideget-meleget, és vajon az milyen hatással lesz ránk. Aztán minden a lehető legjobban alakult, megszerették az olvasók a könyvet, nagyon minimális negatív kritikát kapott. Feleségem és az immár tizenegy éves fiam is viszontlátja a kitartó munka eredményét. Az írásom és a könyv megjelenése mindannyiunkra csak pozitív hatást gyakorolt.
Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?
Az idei évre a magyar olvasóknak sajnos nincs jó hírem magyarországi könyvmegjelenést illetően. A Véletlen könyv nemzetközi terjesztése zajlik. Minden évben egy nyelvterület kerül kiadásra, az idei a spanyol megjelenés éve lesz.Két nagyobb tervem van még a következő másfél-két évtizedre.
Az egyik egy olyan történet összeállítása, mely négy bestseller író közreműködésével készülne, és így talán megszülethetne a minden idők legnagyobb és legösszetettebb sikerkönyve.
A másik terület kapcsolódik a Véletlen könyvhöz. Az időről és a végtelenről szeretnék egy nagyobb lélegzetvételű értekezést írni, ott már talán megengedhetem magamnak a négy-ötszáz oldalas terjedelmet is.
A könyvet itt tudjátok beszerezni:
