Két héttel a világpremier előtt érkezik itthon Paula Hawkins, a Lány a vonaton szerzőjének új regénye

 Paula Hawkins:

Kéksötét

„Amikor ​egy világhírű képzőművész egyik alkotásáról kiderül, hogy emberi csontot is tartalmaz, három ember élete végzetesen összefonódik a titkok és hazugságok hálójában.”

Két héttel a világpremier előtt érkezik itthon Paula Hawkins, a Lány a vonaton szerzőjének várva várt új regénye

Megjelenés: szeptember 26.

Fordító: Török Krisztina
Nyomdai kivitelezés: keménytábla, védőborító, 352 oldal

Leírás

A Lány a vonaton világhírű szerzője sötét és lebilincselő történettel tér vissza a hosszúpróza terepére. Klausztrofób pszichológiai thriller az emberi elme végtelen kreativitásáról, bűntudat és megbocsátás, szerelem és megszállottság viszonyáról, és azon múltbéli bűneinkről, melyek nem hagyják, hogy feledébe merüljenek.

Paula Hawkins új regényét óriási nemzetközi várakozás előzi meg, és egy fantasztikus hír ezzel kapcsolatban a szerző magyar rajongóinak: a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra való tekintettel, a Kéksötétet egyedülálló módon két héttel a világpremier előtt már kezükbe vehetik a hazai olvasók. Minden másról beszéljen a fülszöveg alább, és az olyanok véleménye, mint Lee Child vagy Liz Moore.

Fülszöveg

Eris aprócska szigetén egyetlen ház áll, benne egyetlen lakóval. A szigetre egyetlen úton lehet be- és kimenni, ám a dagály érkezte mindennap tizenkét órára elvágja a skót szárazföldtől.

Ezt a parányi szigetet vette meg, és itt alkotott valaha Vanessa, a híres művész. A lenyűgöző, páratlan tehetségű Vanessa, akinek hírhedten csalfa férje húsz évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt. A ház most Grace otthona. Egy magányos, idős nőé, aki az árapályra hangolta életét, és a világtól háborítatlanul szeretne élni.

Most azonban egy váratlan látogató tart felé, kinek érkeztével nem csak Eris titkai bukhatnak a felszínre, hanem valami sokkal borzalmasabb is.

Paula Hawkins új regénye a hatalom és művészet összefüggéseit feszegeti lassan adagolt, egyre növekvő feszültségben. Kifinomult stílusával és erőteljes megoldásaival a Kéksötét napjaink egyik legemlékezetesebb thrillere.

A szerzőről

Paula Hawkins 1972-ben született Zimbabwében. 1989-ben költözött Londonba, és a tanulmányai befejeztével újságíróként dolgozott tizenöt éven át. Első pszichothrillere, a Lány a vonaton összesen 23 millió példányban kelt el, több mint ötven nyelvre lefordították, és Emily Blunt főszereplésével filmet forgattak belőle. A Kéksötét a legújabb regénye.

A könyvről mondták

„A Kéksötét oldalain éppolyan kíméletlen és leküzdhetetlen áradat ragadott magával, mint az Eris partjainál kavargó tenger.” - Val McDermid

„Félelmetes és feszes. Paula Hawkins eddigi legjobb regénye, toronymagasan.” - Lee Child

„Micsoda rabul ejtő, felvillanyozó könyv! Csodásan felépített, zseniálisan megírt.” - Donal Ryan

„A művészi alkotóerő és elhivatottság feszesen kibontott, alapos részletességgel feltárt világa.” - Charlotte Wood

„A Kéksötét egyedi hangulatú, elegáns titokdoboz jellegű pszichothriller különösen kifinomult és eredeti alapfelvetéssel. Egyébként is élek-halok a szabadulószoba-rejtélyekért – jelen esetben nevezzük szabadulósziget-rejtélynek –, és Paula Hawkins különösen zseniálisan hozta ezt össze most nekünk.” - Liz Moore

„Azt a mindenét! Paula Hawkins ismét előállt egy meghökkentő, határozottan komor és feszülten lélekboncoló thrillerrel. Teljességgel beleszédültem a Kéksötét olvasásába, egy nap alatt kivégeztem. Sokkal több egy fordulatos, izgalmakkal teli kriminél: mesterien tárja fel a megszállottság természetét, lenyűgözően írja le a művészi alkotói folyamatot és annak hagyatékát. Imádtam.” - Angie Kim

„Du Maurier utóérzés: művészet, szigetek, eltűnt házastársak… Lenyűgöző mű, letehetetlen.” - Mick Herron

„Paula Hawkins ezúttal egy művészeti hagyatékot tár fel, és azt boncolgatja, milyen hegyeket vagyunk képesek megmozgatni, csak hogy érezzük, tartozunk valakihez. A Kéksötét váratlan meglepetések útvesztőjében kanyarog velünk, ahonnan csak az utolsó pillanatban bukkanunk elő.” - Danya Kukafka

Részlet a kötetből

„Ahogy benyit az irodájába, megcsörren a vonalas készülék.

– Halló – ékeli a kagylót az álla alá, elindítja a számítógépét, oldalra fordul, átnyúl a kisasztalon álló kávéfőzőhöz, és azt is bekapcsolja.

A telefonban csend, majd tiszta, kimért hang:

– Jó reggelt! James Beckerrel beszélek?

– Igen. – Bepötyögi a jelszavát, és kibújik kabátjából.

– Remek. – Újabb csend. – Goodwin vagyok, a Tate Modernből.

A kagyló kicsúszik az álla alól, estében elkapja, és a füléhez szorítja.

– Elnézést, milyen nevet mondott?

A vonal másik végén a férfi hangosan kifújja a levegőt.

– Will Goodwin – artikulálja túl metszetten tiszta magánhangzóit. – A londoni Tate Modernből. Azért telefonálok, mert probléma adódott a Fairburn gyűjteményének részét képező egyik kiállítási darabbal.

Becker kihúzza magát, megmarkolja a telefonkagylót.

– Ó, Jézusom, csak nem esett kár benne?

– Nem, Mr. Becker – feleli tartózkodóan Goodwin. – Rendkívül elővigyázatosan bánunk a Fairburntől kölcsönzött mindhárom alkotással. Ugyanakkor kénytelenek voltunk kiemelni a kiállítás tárgyai közül az egyik szobrot. Az Egység II-t.

– Ezt hogy érti? – ül le Becker a homlokát ráncolva.

– Egy köztiszteletben álló törvényszéki antropológus a hétvégén ellátogatott a kiállításra, és e-mailben tájékoztatott bennünket, hogy az Egység II-ben egy emberi csont látható.

Becker kitörő hahotájára mélységes csend a válasz.

– Elragadtattam magamat – mondja még mindig kuncogva Becker –, csak annyira…

– Helyénvalóbb lenne elnézést kérnie – feleli indulatosan Goodwin –, ugyanis attól tartok, nem osztom a jókedvét. A maga szakmaiatlan kurátori ténykedésének eredményként váratlanul abba a kínos helyzetbe keveredtünk, a világjárványt követően és egyben az én igazgatói kinevezésem első kiállítása apropóján, hogy tudtunkon kívül emberi maradványokat teszünk közszemlére. Fel tudja mérni, milyen károkat okozhat ez intézményünknek? Az ilyen ügyek miatt törlik az embert a kultúrából.

Miután végre leteszik, Becker a monitorra mered, és várja, hogy megérkezzen az e-mail, amelyet az igazgató továbbított neki. Nyilvánvalóan badarság a reklamáció – már ha lehet így nevezni. Talán vicc? Vagy egyszerű tévedés?”

Agave Könyvek