Thea von Harbou: Metropolisz - Megjelenik március végén!

„A kéz és az agy között a szív a közvetítő.”

Thea von Harbou

Metropolisz 

Megjelenik március végén!

Multiverzum Kiadó

Multiverzum Kiadó, 2025

A Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat nevével jegyzett, 1929-as eredeti fordítást átdolgozta: Tarcsa Zoltán

Borítóterv: Bukodi Attila

A kötet Fitz Lang Metropolis című filmjének vetítésével egybekötött bemutatója a Goethe Intézetben

Időpont: május 22-én 18.30

Helyszín: Goethe Institut, 1092 Budapest, Ráday u. 58.

A kötetről

Ez a könyv nem a jelenről szól.

Ez a könyv nem a jövőről szól.

Ez a könyv nem játszódik semmilyen meghatározott helyen.

Ez a könyv nem kíván semmilyen politikai irányzatot, semmilyen osztályt, semmilyen pártot sem szolgálni.

Ez a könyv mindössze egy történet, amely arról a felismerésről szól, hogy a szívnek kell közvetítenie az agy és a kéz között.

Thea von Harbou

A távoli jövőben egy gigantikus városban, Metropoliszban a várost fenntartó, nyomorgó és végkimerülésig dolgoztatott munkások (a kezek) és a felettük uralkodó, a pénz bűvöletében élő zsarnok (az agy) közötti konfliktus a végkifejlete felé száguld. Különös események veszik kezdetüket: egy leány az eljövő reménységről prédikál a titkos katakombákban, egy robot lázítani kezd a fennálló rend ellen, egy dúsgazdag ifjú pedig kiváltságos helyzetét eldobva a város sötét bugyraiba merül. Valóra válik-e a prófécia, s az elveszett fiú lesz-e a szív, mely megbékítheti a káosz örvényében sodródó feleket?

Thea von Harbou 1927-ben megjelent regénye alapján készült Fritz Lang máig ikonikus, grandiózus némafilmje, amely óriási hatást gyakorolt a science fiction műfaj fejlődésére. Az expresszionista, mégis modern hangvételű regény most először jelenik meg bővített, átdolgozott fordításban. A szöveg a korábbi kiadásokból kimaradt részekkel, az új idegen nyelvű változatok nyomán rekonstruálva kínálja a történetet az olvasóknak.

Sötét vízió az emberiség jövőjéről

– A kötet és a belőle készült film keletkezésének körülményei

A Metropolisz ötlete Fritz Lang német filmrendező 1924-es New York-i látogatása során született: a rendezőt lenyűgözték a vakító fények és a magas épületek (pedig New York olyan ikonikus épületeinek építése, mint az Empire State Building vagy a Chrysler Building, még el sem kezdődött az). Az ötleten egy évig közösen dolgoztak feleségével, Thea von Harbou-val, aki 1926-ban egy regényt írt belőle. A mű először az Illustriertes Blatt című folyóiratban jelent meg folytatásokban, majd a rá következő esztendőben közösen filmforgatókönyvvé dolgozták át. Az ebből készült filmet 1927-ben mutatták be előbb Németországban, majd Amerikában.

Sötét vízió ez az emberiség jövőjéről (pontosabban a mi jelenünkről, mert a mű a 2000-es években játszódik az alkotók szerint); fő tanítása, hogy az együttérzés hiányában – ahogyan Marx fogalmazott – „az emberi haladás ahhoz az irtózatos bálványhoz hasonlatos, aki csak megöltek koponyájából issza a nektárt”. A könyv olyan, mintha a romantika találkozott volna a szociáldarwinizmussal; szenvedélyes és fordulatos, egyben disztópikus látomás is a végletekig nyomorított munkásosztály szenvedéseiről és a forradalom értelmetlenségéről.

2010-ben a magyar közönség is megismerhette a film restaurálására a 2000-es évek elejétől tett folyamatos erőfeszítések eredményét, a film egy, az összes elérhető nyersanyagból gondosan összeállított, 4K minőségben felújított, digitális változatát. Épp itt volt hát az ideje, hogy a magyar olvasók megismerhessék a film alapjául szolgáló a regény csonkítatlan szövegét is. A mű ezen új kiadásában minden, a korábbi megjelenésekből kihagyott (vagy kifelejtett) szövegrészt visszaállítottunk, arra törekedve, hogy a kihagyott részek fordítása simulékonyan illeszkedjen a meglévő szöveghez, amelyet azonban mondatról mondatra ellenőrizve modernizáltunk, közelítettünk a mai nyelvhasználathoz (elvégre mégiscsak egy majdnem százesztendős szövegről van szó).

Tarcsa Zoltán

Részlet a kötetből 

„– Csupán azt tudom, amit láttam… És amit láttam, borzasztó

volt… Végigmentem a géptermeken, amelyek olyanok voltak,

mint a templomok. És mindegyik fehér templomban egy-egy

isten lakozott. Láttam Baált és Molochot, Huitzilopochtlit és

Durgát; néhányuk szörnyű társaival együtt állt ott, némelyikük

rettentő magányában. És láttam Juggernaut isteni kocsiját és a

Hallgatás Tornyait, Mohamed sarló alakú kardját és Golgota

keresztjeit. És mindenfelé gépek, gépek, gépek, ott nyugodtak

emelvényeiken, akár az istenségek templomi trónszékükön, és élték

istenhez hasonló életüket, szem nélkül is mindent látva, fül nélkül

is mindent hallva, száj nélkül is hirdetve önnön dicsőségüket,

se nem nőként, se nem férfiként is nemzve és megfoganva szülnek,

élettelenül is megtöltve templomuk levegőjét életerejük soha

el nem fogyó leheletével. És az isten-gépek mellett ott voltak az

isten-gépek rabszolgái: az emberek, akiket felőröl a gépek vágya

a társaságra és a gépek magánya. Nem kell terhet rakodniuk:

a terhet a gép rakodja. Nem kell semmit sem emelniük és eltolniuk,

a gép emel és tol. Nincs más dolguk, mint a helyükön állva

örökké ismételni egy mozdulatot a gépük mellett. Másodpercre

pontosan mindig ugyanazt a mozdulatot. Van szemük, de csak

egyet látnak: a manométer skáláját. Van fülük, de csak egyet hallanak:

a gépük zúgását. Figyelnek és ügyelnek, és nem gondolnak

másra, csak egyetlen dologra: ha éberségük meginog, akkor a gép

felébred színlelt álmából, és száguldani kezd, míg darabokra nem

zúzza önmagát. És a gép, melynek nincsen se feje, se agyveleje,

de örökkön örökké éber, egyre csak szívja őre agyvelejét, szívja

megbénult koponyáját, és nem hagyja abba mindaddig, míg végül

a kiszívott koponya végén csak egy embernek már nem, gépnek

még nem nevezhető, üresre szivattyúzott, elhasznált lény lóg. És

a gép, mely kiszürcsölte és fölfalta az ember gerinc- és agyvelejét,

kitörölte koponyája boltozatát hosszú, lágy zúgásának hosszú, lágy

nyelvével, a gép bársonyezüst fényben tündököl, olajjal balzsamozva,

szépen és ellenállhatatlanul – Baál és Moloch, Huitzilopochtli

és Durga. És akkor te, apám, ráteszed ujjad a kis kék fémlemezre,

és Metropolisz, a te nagy, pompás, szörnyű városod, felbömböl,

és üvöltése azt jelenti, hogy friss csontvelőre és emberi agyra

éhes, és az eleven élelem behömpölyög, mint egy folyó, a templomokhoz

hasonló géptermekbe, miközben az elhasznált anyagot

kiáramlik…

Hangja elcsuklott. Ujjait tördelve nézett az apjára:

– De mégiscsak emberek, apám!

– Sajnos, azok.

Az apa hangja úgy csengett a fiú fülében, mintha hét lezárt

ajtó mögül szólna.

– Hogy az emberek oly könnyen elhasználódnak a gépek

mellett, Freder, nem a gép falánkságát bizonyítja, csak az emberanyag

silányságát. Az ember a véletlen terméke, Freder. Ha öntési

hiba van benne, akkor nem lehet visszaküldeni az olvasztóba.

Kénytelenek vagyunk elhasználni abban az állapotában, amilyen.

Sajnos, a statisztikák is igazolják, hogy munkásaink munkabírása

hónapról hónapra csökken…

Freder fölnevetett. Nevetése azonban olyan szárazon és

fonnyadtan tört ki belőle, hogy Joh Fredersen felkapta a fejét.

Összehúzott szemhéja alól nézett fiára, szemöldöke lassan felhúzódott.

– Nem tartasz tőle, apám – feltéve, hogy a statisztikának igaza

van és az emberanyag egyre rohamosabb ütemben romlik –, hogy

egy szép napon nem lesz már élelem az emberevő isten-gépek

számára, és az üveg, az acél és a gumi Molochja és az alumínium

platinaerekkel futtatott Durgája nyomorultul éhezni kényszerül?

– Ez az eset elképzelhető – mondotta Metropolisz agyveleje.

– És mi lesz akkor?

– Akkor – mondotta Metropolisz agya – már készen kell állnia

annak, ami az embert pótolja.

– És mi lenne ez? Egy megjavított ember? Netán egy gépember…?

– Talán – mondotta Metropolisz agya.

Freder kisimította homlokából nedves haját. Előrehajolt,

annyira, hogy lélegzete apját érte.

– Akkor hadd mondjak neked valamit, apám – suttogta –, legyen

rá gondod, hogy a gépember fejet ne kapjon, legalábbis arcot ne!

Vagy olyan arcot adj neki, mely mindig mosolyog! Add neki egy

bohóc arcát! Vagy zárt sisakot tégy a fejükre! Hogy meg ne rémüljön

az, aki látja! Mert amikor ma végigmentem a géptermeken,

láttam a férfiakat, akik a gépeidet őrzik. És minthogy jól tudták,

ki vagyok, mindegyiket üdvözöltem, egyiket a másik után. De

egyetlenegy se köszönt vissza. A gépek már a végsőkig feszítették

idegeiket. S amikor néztem őket, apám, egészen közelről, olyan közelről,

mint ahogyan most téged nézlek, akkor a tulajdon arcomat

láttam… Minden egyes ember, apám, aki a gépeidnél raboskodik,

az én arcomat viseli, a te fiad arcát…

– Akkor az az arc az enyém is, Freder, mert mi egy vérből valók

vagyunk – mondotta a nagy Metropolisz ura. Az órára pillantott

és kinyújtotta kezét egy kapcsoló után. Valamennyi helyiségben,

amely az Új Bábel Tornya koponyája alatt helyezkedett el, felgyulladt

egy fehér színű lámpa.

– És nem tölt el téged rémülettel – kérdezte a fiú –, amikor

tudod, hogy annyi árnyék, annyi szellem dolgozik a te nagy műveden?

– A rémület korát már magam mögött hagytam, Freder.

Freder sarkon fordult és elindult, akár egy vak, tapogatózó

kézzel, először el is hibázta az ajtót, majd aztán rátalált. Kinyitotta

és kiment. Az ajtó bezárult mögötte, és ő csöndesen állt egy

helyiségben, mely idegennek és hidegnek tűnt.

Jöttére a helyiségben az eddig székeken ülve várakozó alakok

felálltak és mélyen meghajoltak Joh Fredersen, Metropolisz urának

fia előtt.

Freder csak egyet ismert fel közülük; Keskeny volt az.

Visszaköszönt az őt üdvözlőknek, de még mindig ott állt, nem

messze az ajtótól, mintha nem tudná az utat. Háta mögött Keskeny

surrant el Joh Fredersenhez igyekezve, aki maga elé parancsolta.

Metropolisz ura az ablaknál állt, háttal az ajtónak.

– Várj! – szólt a sötét, széles, szögletes hát.

Keskeny nem mozdult. Nesztelenül lélegzett, lesütött szemmel,

mintha álltában aludnék. De szája, melyen feszülésig pattantak az

izmok, a figyelem megtestesülésévé változtatta őt.

Joh Fredersen tekintete végigjárta a nagy Metropoliszt, amely

tengerként morajlott alatta, fényhullámai magasra csaptak.

A fény-Niagarák leomló hullámai, a tornyokat körbetáncoló

színek ragyogásában Metropolisz egészen áttetszővé vált.

A reflektorok fénypengéi által kúpokra és kockákra szeldelt épületek

felizzottak, lebegő tornyokként nyúltak az égbe, és a fény

úgy ömlött le oldalukon, mint az eső. Az utcák is magukba szívták

ezt a ragyogást, mely elvegyült a szüntelen folyamként áramló

járművek maguk elé vetett fénykúpjainak csillogásával.

Csak a székesegyház, amelynek tornyán a csillagokkal koronázott

Szűz Mária állt, terült el sötéten, mintha egy fekete óriás

aludta volna varázslatos álmát a városban.

Joh Fredersen lassan hátrafordult. Észrevette az ajtóban álló

Keskenyt. Keskeny köszöntötte urát. Joh Fredersen némán, lassú

léptekkel végigsétált a szobán, majd megállt a férfi előtt. Úgy nézett

végig rajta, mintha a férfi legbelsőbb énjét akarná kihámozni

átható tekintetével.

Keskeny azonban meg sem rezdült a fürkész pillantás súlya

alatt.

Joh Fredersen halk hangon csak ennyit mondott:

– Mostantól kezdve fiam minden cselekedetéről értesülni szeretnék.

Keskeny meghajolt, várt egy kicsit, majd tisztelgett és elment.

Már nem találta urának fiát ott, ahol hagyta. És nem is az rendeltetett

számára, hogy megtalálja.”

Előrendelhető a kiadó webáruházában:

Multiverzum Kiadó

Nicholas Mazza: Irodalomterápia – Megjelenik április elején!

 Nicholas Mazza

Irodalomterápia

Elmélet és gyakorlat

 

Megjelenik április elején!

Multiverzum Kiadó

 Multiverzum Kiadó, 2025

Fordította: Béres Judit

Szerkesztette: Péczely Dóra

Borítóterv: Szabó Imola Julianna

 

Fülszöveg

Az irodalomterápia évtizedek óta hivatalosan elismert, világszerte bizonyítottan hatékony terápiás forma, amely a nyelv és az irodalom erejével, és a bennük rejlő terápiás potenciál révén hat. Dr. Nicholas Mazza Irodalomterápia című könyve e csodálatos módszer alapműve, amelynek harmadik, 2022-ben bővített és átdolgozott, magyar nyelvű kiadását tartja kezében az olvasó.

Nicholas Mazza olyan nemzetközi hírnevű mesternek számít az irodalomterápia területén, mint Irvin D. Yalom a pszichológiában és a pszichoterápiában. A könyv többek között a metafora, a narratíva, a naplóírás, a történetmesélés, az irodalom- és biblioterápia, a költészet és a kapcsolódó művészetek terápiás vonatkozásaival és klinikai alkalmazásával foglalkozik. A kötet a szerző életművének szintézisét is adja, összefoglalva Mazza közel negyvenéves munkásságát, ami nemcsak a különféle célcsoportok irodalomterápiájának gazdag tapasztalati anyagába enged betekintést, hanem az irodalomterápia elméletének és alkalmazásának legtöbbet hivatkozott modelljét (RES-modell) is kidolgozza, és számos konkrét példán keresztül bemutatja.

Mazza műve alapos, sokrétű és izgalmas, így az irodalom terápiás alkalmazása iránt érdeklődők, a módszert éppen tanulók vagy a már terapeutaként dolgozók is kimeríthetetlen és hasznos kézikönyvként használhatják.

 

Ajánlások

„Ez a könyv, amely az irodalomterápia területén a legátfogóbb mű, a szerző elkötelezett, odaadó munkáját tükrözi. Az Irodalomterápia című könyvet írójának széles körű tudása, tapasztalata és mély meggyőződése itatja át, és valódi kincsesbányája a pszichológiai elméleteknek, kutatásoknak, oktatási és gyakorlati alkalmazásoknak egyéni, páros, családi, csoportos és közösségi szinten. A mostani, jelentősen átdolgozott harmadik kiadásban Nicholas Mazza tovább szélesíti a látókört a legfrissebb kutatási eredményekkel, esettanulmányokkal és versekkel. Emellett három fontos új fejezet szól a Covid-19 pandémiáról, a spiritualitásról, valamint a futás és az írás inspiráló, a mentális jóllétet előmozdító élményeiről. A fejezetek végén a szerző kérdésekkel arra ösztönzi az olvasót, hogy reflektáljon a bemutatott anyagra.”

Geri Giebel Chavis PhD, professor emerita, St. Catherine University, St. Paul (Minnesota), okleveles irodalomterapeuta és pszichológus

„Az Irodalomterápia harmadik kiadásában Mazza jelentősen bővítette a kutatási beszámolókat, valamint szélesített és elmélyítette a klinikai anyagot, ezáltal korszerű és valóban átfogó leírást ad az irodalomterápia területéről. Új fejezetek kerültek a kötetbe az irodalomterápiáról a pandémia, a spiritualitás és a futás nézőpontjából, kiterjesztve az irodalomterápia alkalmazhatóságát a hétköznapi létünkben is fontos szerepet betöltő, speciális területekre. A szerző szakmai tapasztalatai mellett személyes élményeket is megoszt az olvasóval, jelentősen gazdagítva a könyvet, és mélyen tanulságos és inspiráló bizonyítékát nyújtva az irodalomterápia erejének és szépségének.”

Alma M. Rolfs LICSW, PTR, okleveles irodalomterapeuta, pszichoterapeuta, oklevele irodalompszichoterapeuta, a National Association for Poetry Therapy (NAPT) korábbi elnöke

„Az Irodalomterápia harmadik kiadásában Nick Mazza, a szavak erejének világszínvonalú, vezető szakértője arra hívja fel a figyelmet, hogy az ember életében micsoda változást képes előidézni az írás és az olvasás. A szavaknak jelentőségük van! Gazdagítják életünket, elősegítik a belátást és a változást. Mazza jól érthető, olykor rendkívül megható példákkal, egyebek között személyes történetekkel is szemlélteti ezt a hatásmechanizmust. A költészet és a metaforák tudatosítják bennünk emberi mivoltunkat, és azt is, amit segítségükkel megosztottunk a múltban és a jelenben. A mélyen beágyazott szavak segítenek abban, hogy átvészeljünk akadályokat és bánatot, de abban is, hogy felülemelkedjünk az izoláció és a fájdalom nehéz időszakain, és megoldást találjunk a problémáinkra. Amikor kisebb-nagyobb sikereinket ünnepeljük, akkor is a szavak révén éljük át az öröm, a boldogság és a hála érzését. A pandémia, a spiritualitás és a személyes fejlődésről szóló új fejezetek ebben a legújabb kiadásban újabb mélységet adnak a már eleve mély és a terület klasszikusának számító szövegnek. A különböző hátterű mentális egészségügyi szakemberek, de az élet bármely területén tevékenykedő egyének egyaránt és több szempontból is hasznosnak találhatják ezt a könyvet, függetlenül attól, hogy hol és merrefelé tartanak az életben.”

Samuel T. Gladding PhD, a tanácsadás professzora, Wake Forest University, a The Creative Arts in Counseling 6. kiadásának szerzője

„Ez a sokrétű kötet közérthetően tárja az olvasó elé az irodalomterápia történetét és céljait. Az olvasó közvetlen képet kap a szakterületről, és megismeri a módszerben rejlő potenciált. Klinikai példák, versek és életszerű esetleírások világítanak rá, hogy az irodalomterápia milyen erőt fejt ki a személyes fejlődésben és az emberi kapcsolatokban. Az Irodalomterápiát a szakma eddig is nagyszabású, enciklopédikus műnek tekintette, amely bemutatja az irodalomterápia történetét, elméletét, filozófiáját, a kapcsolódó kutatásokat, klinikai tapasztalatokat és gyakorlati alkalmazását is a különböző korosztályok és csoportok körében. A szerző e gazdag terápiás terület minden elképzelhető alkalmazásához tudományos áttekintést, számos klinikai példát és irodalmi forrást is felvonultat. A könyv hihetetlen információgazdagságát a megértés mélységével ötvözi. Idézi Søren Kierkegaard-t és Tupac Shakurt. Ez a könyv az irodalomterápia bibliája.”

Beth Jacobs PhD, a Writing for Emotional Balance szerzője

„Amikor felmerült a kérdés, hogy melyik nemzetközi irodalomterápiás szakirodalmat lenne érdemes magyarra fordítani, a választás hamar Nicholas Mazza könyvére esett. Ha már fordítunk, fordítsuk le a terület jelenleg legfontosabb szakkönyvét! Mazza olyan nemzetközi hírnevű mesternek számít az irodalomterápia területén, mint Yalom a pszichológiában és a pszichoterápiában. Munkássága eddig sem volt ismeretlen a hazai szakemberek előtt, neve több mint egy évtizede rendszeresen felbukkan cikkek és könyvek hivatkozásaiban, leginkább a Poetry Therapy. Theory and Practice 2003-as első és 2017-es második kiadása kapcsán. E nagyszabású mű az első megjelenése óta eltelt több mint húsz évben három javított, bővített kiadást ért meg, és most a harmadik, a 2022-es alapján készített magyar fordítást tartja kezében az olvasó.”

– Dr. Béres Judit, a kötet magyar fordítója

A szerzőről

Nicholas Mazza 

PhD, a Florida State University College of Social Work (Tallahassee) professzora és dékán emeritusa. Jelenleg független kutató és klinikai/oktatási tanácsadó. Florida állam működési engedélyével pszichológus, klinikai szociális munkás, család- és párterapeuta. Több mint 40 éve foglalkozik az irodalomterápia gyakorlatával, kutatásával és oktatásával. A Journal of Poetry Therapy: The Interdisciplinary Journal of Practice, Theory, Research and Education alapítója (1987) és máig főszerkesztője. A National Association for Poetry Therapy korábbi elnöke és jelenlegi elnökségi tagja. 1997-ben megkapta az irodalomterápia úttörőinek járó Pioneer Award díjat az NAPT-től.

Számos publikációt jegyez tudósként és költőként. Az irodalomterápia mellett a krízisin-tervenció, a halál és a traumák, a családterápia, a csoportmunka, a klinikai elméletek és modellek, valamint a művészetek közösségi gyakorlatban való alkalmazásának területén is jelen volt mint gyakorló szakember és oktató, illetve ezekben a témákban is publikált. A négykötetes Expressive Therapies sorozat szerkesztője, Charles Figley és Brian Bridemellett a Death and Trauma: The Traumatology of Grieving (1997, Taylor & Francis) című kötet társszerkesztője.

Dr. Mazza 2011-ben megalapította a Florida State University (FSU) College of Social Work Arts and Athletics Community Outreach Programot, amely a veszélyeztetett fiataloknak nyújt támogatást. Szintén az FSU-n indította el az Arts and Community Practice Specialized Studies Programot.

Tagja az NAPT, az American Psychological Association (APA) és a National Association of Social Workers (NASW) szervezetnek. Szerkesztőbizottsági tagja volt a The Arts in Psychotherapy, a Journal of Family Social Work, a Journal for Specialists in Group Work, a Social Work és a Journal of Sociology and Social Welfare folyóiratnak.

A szerző bevezetője

Az Irodalomterápia: Elmélet és gyakorlat harmadik kiadása nehéz időkben jelenik meg: itt van velünk a Covid-19, a belföldi terrorizmus (lásd Capitol Hill), a tömeges lövöldözések, erősödik a rasszizmus és még lehetne sorolni. A magány, a szorongás és a kétségbeesés állandóan jelen van.

Az irodalomterápia különösen alkalmas a magány kezelésére, habár a magány nem szerepel Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyvében (DSM), merta társadalmi elszigeteltséghez van köze és nagyon szubjektív. Az írás lehetővéteszi a nagyon személyes önkifejezést és/vagy a magányosság érzésének érvényesítését. Az írás csoportban vagy közösségi formában segíthet az interperszonális kapcsolatok előmozdításában. A költészet hangot, konstruktív cselekvést és reményt ad. Gondoljunk csak a fi afroamerikai költőre, Amanda Gormanra, aki fellépett Biden elnök beiktatásán, majd később a futball Super Bowl félidejében. Ezáltal a költészet igenis elismerést és megerősítést nyer. A költészet hangot ad a problémáinknak és az erősségeinknek is. A költészet személyiségfejlesztő és gyógyító képessége iránti széles körű érdeklődést mutatják azok a cikkek, amelyek népszerű magazinokban, például a National Geographicban (Pelley 2021) és a Business Insiderben (Kalter–Santner 2021) jelennek meg.

Könyvem új kiadása tovább bővíti az irodalomterápia alkalmazási területeit és tech- nikáit. A kutatási bázis is növekedett különösen az írás/költészet és az agyi aktivitás tekintetében. Figyelmet kapnak olyan új témakörök is, mint az LMBTQ+ populáció, a nemi identitás, a fogyatékkal élők, a veteránok, a természet és a sokféleség. Az újonnan írt fejezetekben szó esik spiritualitásról, világjárványról, valamint egy személyes beszámoló formájában költészetről és futásról is. Valójában szoros a kapcsolat a szakmai és a személyes fejlődés között Minden fejezet végén három elmélkedésre ösztönző kérdés szerepel.

Ezt a könyvet unokáim, Cole és Hadley cseperedése ideje alatt írtam. Sokat tanultam szerető lányomtól, Nicole-tól mindabból, amit anyaként és óvónőként tesz.

Amint azt az Irodalomterápia: Elmélet és gyakorlat első kiadásában is megjegyeztem, ez a mű „elsődleges szöveg azok számára, akik érdeklődnek az irodalomterápia, az írás és a költészet, a gyógyítás, a biblioterápia és a narratív terápia iránt. Ez a könyv ugyanakkor szándékom szerint kiegészítő szöveg is azok számára, akik a művészetterápiák és a művészetek közösségi gyakorlatban való alkalmazása iránt érdeklődnek.” A második folytatta a munkát, hogy „megalapozza a gyakorló segítő szakemberek, az oktatók és/vagy kutatók számára az irodalomterápia alapvető elveit és technikáit”.

A mostani, harmadik kiadás bőségesen kínál új szakirodalmat és korszerű gyakorlati alkalmazásokat megannyi módszerhez és célcsoporthoz. Befejezésül egy Robert F. Kennedytől származó idézettel vetnék egy pillantást a kezdetekre:

„Keveseknek adatik meg az a nagyság, hogy befolyásolni tudják a történelmet, de mindannyian befolyásolhatunk kisebb eseményeket, amikből összességében összeáll a jelen generáció történelme.”

Remélem, hogy szerény munkám az irodalomterápia további fejlődéséhez vezet, és hatással lesz a klinikusok, az oktatók és a humán szolgáltatásokban dolgozók szakmai közösségeire.

Nicholas Mazza

Előrendelhető a kiadó webáruházában:

Multiverzum Kiadó

Nem minden hős válhat legendává! - Elfeledett szuperhősök

 Nem minden hős válhat legendává!

Elfeledett szuperhősök

 

Az Aranykor hősei visszatérnek.

 

Megjelenik március 3-án!

Multiverzum Kiadó

Multiverzum Kiadó, 2025

Szerkesztette: Tarcsa Zoltán

 

Kiadónk részt vesz az 55. Fővárosi Képregénybörzén

(7) 55. Fővárosi Képregénybörze | Facebook

 

Időpont: március 2-án, vasárnap 10 és 15 óra között

Helyszín: 1191 Budapest, Teleki utca 50.

Az Elfeledett szuperhősök a börzén kedvezménnyel megvásárolható.

 

Fülszöveg

 

A múlt végeláthatatlan homályából visszatérve e különös szuperhősök bebizonyítják, hogy lehetséges a visszaút a feledés birodalmából! A képregények Aranykorának időtlenségbe dermedt hősei ismét közöttünk járnak! Stardust, a szupermágus, Bingó, a szuperkenguru, Funnyman, a szuperbohóc és egykor feledésre ítélt szuperebbnél szuper társaik megmutatják, hogy képességeiknek nincs határa, igazságérzetüknek nincsen párja!

 

Lépj be velünk az 1940-es évek képregényeinek elképesztő világába, ne hagyd, hogy ezeket a különleges szuperhősöket feleméssze a könyörtelen idő! Mert bár szuperhősként halhatatlanok, mégis csak addig élnek, míg kalandjaikat a legnagyobb Hős forgatja...

 

Te, kedves Olvasó!

 

A gyűjteményben megjelenő kiadványok:

 

Stardust, the Super Wizard – Fantastic Comics 1939. december, Fox Feature Syndicate

Író és rajzoló: Fletcher Hanks

The Miracle Man, Zambini the Magician – Zip Comics, 1940. február,  MLJ Magazines Inc.

Író: Joe Blair

Rajzoló: Elmer Wexler

 

Phantasmo, Master of the World – The Funnies, 1940. július, Dell Comics

Író és rajzoló: Elmer Cecil Stoner

 

Kangaroo Man – Choice Comics, 1941. december,  Great Comics Publications

Író: S. M. Iger

Rajzoló: Chuck Winter

 

Major Victory – Dynamic Comics, 1941. október, Dynamic Publications

Író: ismeretlen

Rajzoló: Charles Sultan

 

Mad Hatter – Mad Hatter, 1946. február, O. W. Comics Corp

Író: William Woolfolk

Rajzoló: Mortimer Leav

 

Funnyman – Funnyman, 1948. január, Magazine Enterprises

Író: Jerry Siegel   

Rajzoló: Joe Shuster

Szuperhősök és identitáskeresés a nyugati kultúrában

 

A szuperhős-történetek a nyugati civilizáció sarkalatos kulturális jelenségévé váltak. S minthogy a fenyegető, válságos pillanatokban minden civilizáció keresni kezdi a maga identitásának gyökereit, nincs mit csodálkozni azon, hogy az a kultúra, amelyből a szuperhősök sarjadtak, most kutató tekintettel fordul a múltba, hogy elsárgult, gyűrött újságok lapjain, saját korukban lenézett, semmibe vett, banális történetekben fedezze fel eszméinek, hitrendszerének, civilizációs összetartó erejének alapvető építőköveit. Homérosz eposzai, a Mahábhárata verssorai vagy a Nibelung-ének mondái sem jöhettek volna létre a kultúrhéroszok történetei vagy a totemisztikus eredetmítoszok, sámánénekek nélkül.

 

A Multiverzum Kiadó az 1940-es évek néhány mára feledésbe merült szuperhősét bemutató képregényével debütál a hazai képregény-piacon. A kötetben található képregényeket kiegészíti egy-egy rövid leírás, amely a szerzők és a kiadó bemutatásával elhelyezi az alkotást a képregénytörténetben, valamint néhány, az adott szuperhőshöz kapcsolódó érdekesség is.

Beleolvasó, a kötet bevezetője

 

Utazás a Limbóba

 

A sokezernyi képregény közül, amelyek a polcomon sorakoznak, nehéz lenne egy abszolút kedvencet választanom. Ráadásul ahogy az ember változik, úgy változik az ízlése is, s így a kedvenc képregények dobogós helye is átalakulhat. Annyi azonban bizonyos, hogy a DC által kiadott Final Crisis (A legvégső válság) örök dobogós. Igazi kozmikus, világmegmentős sztori, nagyágyúkkal mind a hősök, mind a gonoszok oldalán. De nem ezért szeretem annyira. Grant Morrison írta, aki nálam a kedvenc írók képzeletbeli rangsorá­ban szintén örök dobogós. De nem is ezért szeretem annyira. Hanem az egyik tie-in (a fősztorihoz lazábban kapcsolódó, külön történet) miatt.

A Superman Beyond (Superman a túlontúlon) alighanem az egyik legszebb óda, amit a képregényről a képregények rajongóinak valaha is írtak. E történetben Superman és néhány alternatív univerzumbeli társa útra kelnek az ismeretlenbe, hogy megmentsék a világot a létező legnagyobb veszedelemtől: a szuperhőstörténetek megsemmisítésétől, a szuperhőseszme az emberiség kollektív emlékezetéből való kitörlésétől. A képregény ezen a furcsa, az olvasót is a történetbe építő csavaron kívül vizuálisan is érzékeltetni kívánta az utazás rendkívüliségét; a füzetek mellé egy 3D-szemüveget is kapott az olvasó, hogy a történet bizonyos pontjain a hősökkel együtt kilépjen a kétdimenziós panelek közül, saját világát összekötve a szuperhősökével. Ennek a furcsa utazásnak egy pontján Superman és társai eljutottak egy különleges helyre, a Limbóba, ahonnan éppen a világot éltető létfontosságú esszencia hiányzik – az esemény. Ezen a helyen, ahol soha nem történik semmi, mert ezen a helyen nincsen Történet, különös teremtmények élnek: azok a szuperhősök, akikre már nem emlékszik szinte senki. Ők ugyan még tudják, hogy képregényhősök voltak egykor, de létezésük utolsó fázisa ez, a szuperhőseszme morzsolódása, s vele a teljes feledés.

     Superman megjelenése aztán elhozza a történéseket ebbe a világba, s kezdetét veszi a kozmikus harc: az eszme megsemmisülését óhajtó entitás a Limbó létét sem tűrheti. A Limbó nemet mond! – e kiáltással indulnak harcba az egykor saját képregényük lapjain élt, mára a kollektív feledésbe taszított szuperhősök, hogy megmutassák: ha visszatérhetnek a Történetek világába, újra az Eszme megtestesülései lehetnek.

E kis füzettel hasonlóra vállalkoztunk mi is: kimen­teni a feledésből a képregények Aranykorának hőseit (legalábbis néhányukat).

A szakmai közmegegyezés az Aranykornak nevezett időszakot 1938 és 1956 közé teszi, amikor a műfajt napjainkig meghatározó szereplők és a zsánerre jellemző motívumok kialakultak. Mai szemmel nézve is elképesztő mennyiségű szuperhős született ebben a közel két évtizedben; egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy hétről hétre gyarapodott a számuk. Ha ilyen bőségben árad valami a piacra, óhatatlan, hogy nem minden esetben lesz kifogástalan a termék. A szuperhősök történetei között is akadt olyan, amelyik nem csupán mai szemmel, de az akkori olvasó számára is ezer sebből vérzett; a történet logikátlan volt, inkább nevetséges, mint hősies, a rajzok elnagyoltak, rosszabb esetben összecsapottak.

     Akkor mégis mi lehet az oka annak, hogy ezek a képregények a 2000-es évek második felétől egyre gyakrabban jelennek meg reprint kiadásban, gyűjteményes kötetben? Miért foglalkozik velük egyre több cikk, tanulmány, könyv? Miért keresik az olvasók ezeket a mai képregényekkel előállításuk minőségében, elbeszélésmódjuk korszerűségében, vizuális ábrázolásukban össze sem hasonlítható történeteket?

Kézenfekvőnek tűnhet a válasz, hogy a jelenség a szuperhőstörténetek immár több mint két évtizedes filmes diadalútjához köthető. A nagy költségvetésű, elképesztő technikával megvalósított mozifilmek révén a szuperhősök történetei adekvát reprezentációt nyer­tek, a mítoszok, eposzok és legendák a szemünk előtt elevenednek meg és ragadnak magukkal, jóval szélesebb közönséget vonzva, mint csupán a képregények olvasótábora. Ez a válasz azonban – noha kétségtelenül igaz – megkerülné azt a másik, fontosabb kérdést, hogy egyáltalán miért keressük ma ezeket a történeteket jobban, mint mondjuk, két évtizeddel korábban?

     A szuperhősök a nagy világgazdasági válság szü­löttei voltak (mi azt a válságot gazdaságinak nevezzük, akik átélték, azok számára azonban morális válság is volt). Ifjúkorukat egy egzisztenciális válság (a hidegháború) idején élték, felnőttkorukba pedig egy globális katasztrófa fenyegetése idején léptek. Mindez aligha lehet véletlen. Grant Morrison a szuperhősjelenségtől írott nagyszerű könyvében (Supergods – Our World in the Age of the Superhero) kérdés formájában fogalmazza meg a választ:

„Lehetséges, hogy egy, a saját jövőjével kapcsolatban optimizmusra éhes kultúra az elsődleges forráshoz fordul, miközben utópisztikus példaképek után kutat? Lehetséges, hogy a szűk, testhezálló ruhába öltözött, köpenyes szuperhős valójában nem más, mint annak a lénynek a legtökéletesebb meg­testesülése, amivé valamennyien válhatnánk, ha elég értékesnek éreznénk magunkat egy olyan holnapra, amelyben legnemesebb tulajdonságaink diadalmaskodnak a nagy emberi projektet megsemmisítéssel fenyegető, szintén bennünk rejlő romboló erők fölött?”

     A szuperhőstörténetek a nyugati civilizáció sarkalatos kulturális jelenségévé váltak. S minthogy a fenyegető, válságos pillanatokban minden civilizáció keresni kezdi a maga identitásának gyökereit, nincs mit csodálkozni azon, hogy az a kultúra, amelyből a szuperhősök sarjadtak, most kutató tekintettel for­dul a múltba, hogy elsárgult, gyűrött újságok lapjain, saját korukban lenézett, semmibe vett, banális történetekben fedezze fel eszméinek, hitrendszerének, civilizációs összetartó erejének alapvető építőköveit. Homérosz eposzai, a Mahábhárata verssorai vagy a Nibelung-ének mondái sem jöhettek volna létre a kulturhéroszok történetei vagy a totemisztikus eredetmítoszok, sámánénekek nélkül.

     Válogatásunk az Aranykor első évtizedének „primitív szuperhősmítoszaiból” szemezget. Akad közöttük olyan, amelynek hőse szülőhazájában nemhogy előlépett a feledés homályából, de napjainkra széles rajongótábort szerzett magának. Akad olyan is, melyet csak a képregényes aukciókat figyelő vérbeli geekek ismernek. Akad olyan is, amelynek igazi érdekességét maguk az alkotók vagy létrejöttének körülményei jelentik. Akad közöttük hosszabb időt, több kalandot megélt, s akad a süllyesztőben gyorsan eltűnt is. De egy dolog közös bennük: méltók a figyelmünkre.

Mert lehetnek mai szemmel nézve furcsák, komikusak, abszurdak, ripacsok, bugyuták és giccsesek, ugyanaz a gondolat munkált létrejöttük mögött, mint a szuperhősök ma is élő generációja mögött. Az a remény, hogy az ember végül képes a világ minden nehézségén, borzalmán, igazságtalanságán felülemelkedni. Hogy a szuperemberek valójában mi vagyunk, az olvasók.

Indulj a Limbóba, olvasó, mentsd meg az ott rekedteket! A világ sorsa a kezedben!

 

Megrendelhető a kiadó webáruházában:

Multiverzum Kiadó