Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Tavaly töltöttem be az ötvenedik életévemet, és ez a szép jubileum is hozzásegített ahhoz, hogy egy régi álmomat valóra váltva, éppen 2022-ben adjam ki a könyvemet. Alapvetően nem tartom magam írónak, inkább csak írogatok, hisz rendkívül kevés időm van arra, hogy leüljek, és a bennem rejtőző gondolatokat kiírjam magamból. Főállásban egy fegyveres rendvédelmi szerv állományában teljesítek szolgálatot, idestova huszonnyolc éve. Basszus… belegondolva ez baromi hosszú idő, nem is értem, hogy bírtam idáig… De félre a tréfát, nem véletlen, hogy eddig nem váltottam, szeretem a munkámat, ami talán inkább hivatás. Nős vagyok, feleségem pszichológus. Van egy kamasz fiunk, aki hamarosan tizenhét éves lesz. Egy igazi kos. Azt is mondhatnám, hogy faltörő kos. Állatot nem tartunk, hisz egymásra is kevés időnk van. Az írás gyermekkorom óta életem része, általános iskolás koromban én voltam a szépreményű Mókus Őrs krónikása, de iskolai faliújságra is írogattam verseket, és barátaimat is büntettem néhány születésnapi köszöntővel. Korábban Világ a rácsok mögött, azaz gondolatok a börtönről címen egy szakmai blogot vezettem, illetve a még a közelmúltban is a Facebook-on a Vasasblog írásaiban közreműködtem, erre ma már nincs sem szabadidőm, sem lehetőségem.
Savage- A nő bajjal jár c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?
Ez egy érdekes dolog… A történetet még megboldogult ifjú koromban, főiskolásként kezdtem el írni, aztán félbehagytam. Hosszú évekkel később, egy műtét utáni lábadozásom közben akadt a kezem ügyébe a kézirat, és eldöntöttem, hogy befejezem. Onnantól kezdve egy afféle bakancslista részét képezte nálam, hogy jelenjen meg a saját könyvem. Az írás folyamata így meglehetősen hossz volt. A nyomtatásban megjelent könyvem elején erre így emlékeztem: „Hosszú évek teltek el azóta, hogy ennek a sztorinak a vázát elkezdtem megírni. Mindezek tudatában többen talán azt fogják mondani a könyv olvasása közben, hogy jó munkához idő kell, a szarhoz meg sok idő. Mindenesetre engem azért elégedettséggel tölt el, hogy sikerült befejeznem a történetet. Sok energia és még több álmatlan éjszaka kellett hozzá, de hiszem, hogy megérte. Ezt azonban majd azok fogják eldönteni, akik megtisztelnek azzal, hogy kézbe veszik és elolvassák a könyvet. A ráfordított időért nagy-nagy köszönet nekik! Köszönet, ami természetesen kijár a feleségemnek és a fiamnak is, mert írás közben azért nem mindig voltam velük…” Kutatómunkára egyébként nem volt szükség, hisz nem tervezett formában írok, hanem amikor időm van, akkor nekiülök, és gépelem, ami az eszembe jut. Menet közben azért néhány dolognak utánanéztem az interneten, de nem gondoltam túl a dolgokat…
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
A könyv sztorija nagyrészt a képzelet műve, ezzel együtt vannak benne olyan részek, amelyek valós eseményeken alapulnak, sőt mi több, konkrétan velem történtek meg. Ezzel együtt még véletlenül sem kell arra gondolni, hogy egy önéletrajzi regényt írtam, mert ez nem igaz. Talán csak szeretnék olyan laza lenni, mint a főhősöm, a való életben azért nem engedhetem el úgy magam, min t ahogyan Savage éli a mindennapjait.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Ahogy korábban arra már utaltam is, elég régen kezdtem el írogatni. A fene se tudja, miért… Ha jobban belegondolok, régebben nem voltam túlságosan a szavak embere, nem szerettem, és nem is nagyon mertem nagyobb közönség előtt megnyilvánulni. Ez azóta már nem igaz, nem jövök zavarba akkor sem, ha esetleg többszáz ember előtt kell előadást tartanom. Az írás persze egy örök szerelem marad, sosem fogom abbahagyni.
Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?
Azt szoktam mondani a könyvemről, hogy egy stílusfüggetlen alkotás, amiben azért ott van a bűnügyi szál, ami alapján leginkább a krimi kategóriába sorolnám, de van benne romantika is, meg humor. Igyekeztem néhol filmszerűen szőni a sztorit, de majd az olvasók eldöntik, hogy sikerült a könyv.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Nem is tudom… egy kicsit talán megkönnyebbültem, és természetesen boldog voltam, hogy végre elkészültem vele. Mondjuk, azóta – még a nyomtatás előtt – többször javítottam benne, és talán még most is átírnék egy-két részt, ha lenne rá lehetőségem, de nem teszem. Egy biztos: jóleső érzés volt, hogy megvalósítottam egy álmomat. Az üzenete ennek az, hogy soha, semmit nem szabad feladni, és ha az ember komolyan veszi a dolgokat, akkor nagyjából mindent elérhet.
Sokan írói álnevet használnak. Miért pont ez az írói álneved? Te miért döntöttél úgy, hogy mégis saját néven jelenjenek meg az írásaid?
A szerzői álnevem az igazi nevem angol fordítása. Mivel a könyvbéli karakterek nem magyar néven futnak, elég hülyén mutatott volna a borítón a Kovács Mihály név.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Nem tudom, hogy valójában a könyvem pontosan melyik zsánerbe sorolható. Tényleg, neked mi a véleményed erről? Te hová sorolnád? Mindenesetre szeretném azt hinni, hogy sikerült egy egyedinek mondható könyvet írni, amire többen azt mondják, hogy „na, ennek a Mike Smith nevű faszinak egész jó a stílusa”…
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Boldog voltam, amikor értesítettek a nyomdából, hogy kész a könyvem. Bepattantam az autóba, és már suhantam is átvenni a megrendelt példányokat. Mint tudod, magánkiadásban készült a könyv, magam terveztem a borítót is, a tördelés is az én munkám, szóval, beletettem egy kis munkát, mire kézzel fogható formába került, és ezért még büszkébb is vagyok. Klassz dolog, amikor először a kezedbe veheted a saját könyvedet, belelapozhatsz, megszagolhatod a papír illatát. Egy klasszikus könyv számomra mindig többet jelent, mint egy e-book. És az is egy remek dolog, hogy még ajándékozni is tudom a könyvemet, mert valahol az tök menő, hogy valakinek úgy szerezhetek meglepetést, hogy a saját könyvemet adom neki.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?
Impulzív, nem tervezett. Annyit tudtam csak, hogy nagyjából mi a cselekmény lényege, mit szeretnék a végén látni, és ennek megfelelően szőttem a történetet. Az írásban nem szeretek tervezni, sokkal jobban tudok haladni, ha az aktuális hangulatomnak megfelelően tudom magam beleengedni az írásba.
A kötetedben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
A vége ment nehezen, a záró jelenet megírása nem volt könnyű, de talán megugrottam a lécet, és vállalható lett a finálé. Egyébként kedvenc jelenetem vagy részem nincs, az egész történet közel áll hozzám. Ahogy utaltam rá, egy műtét után kezdtem el írni a könyvet, tehát úgy is fogalmazhatok, hogy számomra ez egy terápiás írás volt. Sokat segített a felépülésben, el tudtam terelni a gondolataimat az akkori nyomorúságomról.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Különösebb koncepció nélkül írok, és néha az ihlet is nehezen jön, viszont olyan kevés időm van, hogy minden pillanatot igyekszek kihasználni, amikor írhatok.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
A kész kéziratot először a feleségem olvashatta el, a hivatalos megjelenés előtt rajta kívül csak a lektor olvasta a könyvet, akinek természetesen volt beleszólása stilisztikai és nyelvtani dolgokba. A történet alakítását meghagyom magamnak, hisz mégiscsak én vagyok az író. Ha másnak is adnék beleszólási lehetőséget, akkor már társszerzőről beszélhetnénk, amit most még nem szeretnék magam mellé.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Azt hiszem, hogy örült mindenki, és talán még büszkék is voltak rám. Utólag már lehet, hogy bánják egy kicsit, mert a még nem értékesített példányok hosszú ideig a nappali sarkában voltak feltornyozva. Karácsony előtt ez a probléma megoldódott, mert kellett a hely a fenyőfa számára. Azóta a hálószobában áll a könyvtorony...
Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?
A Savage 2.0 -Angyal munkacímen készülő második részt szeretném befejezni, de nem ígérek semmit, mert azt így be tudom tartani. Az olvasóimnak pedig azt üzenem, hogy támogassák a hazai szerzőket, olvassanak egy csomó jó könyvet, ismerjenek meg minél több magyar írót, és amennyiben a könyvespolcukon és a szívükben Savage számára is jut egy kis hely, akkor nagyon boldog leszek.
A könyvet itt tudjátok megvenni:
