Ebben
a témában szeretnék kicsit bővebben írni, elmondani mit ad nekem az olvasás.
Legfőképpen miért fontos az irodalom szabadsága...
Mint tudjátok,
két fülemre hallókészüléket hordok pár éve, de gyerekként csak egyet, a jobb
fülben. Gyerekkoromban nem az elfogadáson volt a hangsúly, mint manapság. Csúfoltak,
bántottak és kirekesztettek. A készülékemet rádiónak mondták, holott nem az volt.
Barátok
és segítség híján a könyvekbe menekültem. Az olvasás volt a menedékem. Könyvek
voltak a barátaim, vidám, és szomorú napokon. Az olvasás mindig is fontos volt
számomra. Kikapcsolt, szórakoztatott, hol nevettem, sírtam és lettem
szomorú. Az olvasás volt nekem a hajnalig tartó buli, barátkozós napjaim. Az
olvasás volt nekem a film és a sorozat.
Lehettem
hercegnő, királynő, kém, akcióhős, egy bakfis szerelmes asszony esetleg, ezer
és ezer karakter bőrében bújhattam. E karakterben éreztem, hogy tökéletes
vagyok, egészséges és szép. Nem vagyok sérült, fogyatékkal élő, hogy bármit
megtehetek. Amikor leveszel egy könyvet a polcról, vagy könyvtárból kihozol, ki
tudja, hol kötsz ki. Milyen karakterekbe bújsz. Ez itt a lényeg. Ez a fontos.
Élhetsz sok száz, ezernyi életet.
Nemcsak
szórakoztat az olvasás, hanem tanít is. De azt nagyon. Ilyenkor elgondolkodom,
hogy egyes szerzők/írók honnan merítik ezeket a csodás gondolatokat, hogy az
olvasó, vagyis én megálljak egy percre és elgondolkodjak. Tanít arra, hogyan
fejezzük ki magunkat, hogyan tudjuk elfogadni magunkat és másokat. Tanít
az életre, a gondolkodásra, elfogadásra.
Ezért
kell, hogy szabad maradjon az irodalom, az olvasás, a döntés joga és a választásé.
Irodalom, művészet és az olvasás szabadnak kell, hogy legyen. Mi fog történni,
ha már ez sem lesz szabad? Mi lesz majd? Égetés, szégyenérzet?
Az olvasás által döntöttem, hogy könyvblogger leszek. A hallássérülésem által döntöttem, hogy könyvblogger leszek. Szeretném mindenkinek, a világnak megmutatni, hogy lehetek könyvblogger/tartalomgyártó, olvasó és hallássérült fogyatékkal élő, mindez egy személyben. Nem fogom megtagadni ami vagyok, miért is tenném? Jó célt szolgálok, többet is egyszerre.. Ez vagyok én. Sokáig tartott elfogadnom magam, de most már ott tartok, hogy ki merem tenni a készülékem a könyv mellé, az olvasást népszerűsítve egyben. Szerintem mindkettő elfér egymás mellett.
Bár az elmúlt években sok
bántást kaptam. Ilyen pl: Az a blogger akarok lenni, aki tele van hibákkal...
Miért kell tökéletesnek lenni? Hibázok? Igen, ki nem hibázik? Nem lehetek
tökéletes, hisz nem is érzem magam annak. Úgy meg nincs értelme annak látszani.
Az olvasás mellett sokat
fektettem abba, hogy hallássérültként jelenjek meg social media felületen.
Elfogadtassam azt, ami vagyok. Nem volt könnyű.
Szerettem
volna egy könyv mellett a készülékemet fotózni, de sajnos valakinek nem
tetszett. Kaptam is üzenetet ezzel kapcsán, és úgy érzem, még mindig nem
tartunk ott, hogy elfogadjuk a másikat, olyannak amilyen.
Ha szemüveg lenne ott, nyilván nem kapnék levelet. Ugyebár.
Az olvasás segített számomra,
hogy elfogadjam magam, hogy nem vagyok rossz, csak más. Olvasás mindennapi
életem része volt és lesz is a jövőben. A készülékem, másik könyvvel lesz
feltéve. Ezek után is, hisz ez vagyok én. Mindent IS népszerűsítem. Népszerűsítem
az olvasást, a hazai írókat, a fogyatékkal élő bloggert/tartalomgyártót azaz
magamat.
Olvasás
erőt, szabadságot, bátorságot és kikapcsolódást ad. Barátom, helyett barátom
lett. Buli helyett buli lett az olvasás. Ne tiltsuk az olvasást, ne legyen,
megszabva mit olvassuk. Adjuk meg az esélyt.
Egy
nagyon szuper idézetet hoznék.
Tomor Anitától a Nyolc éjszakából.
"A könyvek nem bántanak, nem hagynak
ott, nem csalnak meg és nem okoznak csalódást. Megéri szeretni őket."
Ez
nagyon igaz. Tényleg megéri szeretni őket. Megéri kitartani emellett.
Ezért is lettem Nagykövet. Hogy támogassam, beszélhessek róla. Te is csatlakozz, mondd el!