New York Times bestseller, a Goodreads Choice Award tudományos és technológiai díjának 2019-es nyertese
Caitlin Doughty
Megeszi a macskám a szememet, ha meghalok?
És más fontos kérdések a holttestekről
Megjelent!
Líra
Libri
Bookline
Figura Könyvkiadó, 2025
Fordította: Fejérvári Boldizsár
Szerkesztette: dr. Dávid Gyula
Borító-és kötésterv: Kiss Barnabás és Meszlényi Péter
Fülszöveg
Igaz, hogy van egy titkos rekesz a repülőgépeken azoknak, akik az utazás során halnak meg?
Minden halállal kapcsolatos kérdés jó kérdés. A világ leghíresebb temetkezési vállalkozójának a könyvében a gyerekek nyíltan és őszintén kérdeznek a halálról. Caitlin Doughty szerint így is kell beszélni róla. De utánozhatatlanul laza stílusában, ám mindig tiszteletteljesen nem csak a gyerekeknek enged bepillantást a tabuk és gátlások fekete függönye mögé. Szakmai hozzáértéssel és humorral oszlat el sok mítoszt és kétséget a haldoklásról, a test bomlásáról és az azt kísérő jelenségekről. A szerző szerint az élet végét nem tehetjük kellemessé, de megismerhetjük, hogy ne féljünk a haláltól. Végül is a halál fontos eleme valóságunknak. Enélkül nincs élet, és előbb-utóbb mindannyiunkkal megtörténik.
És nem, ha meghalsz, a macskád nem eszi meg a szemedet. Vagy legalábbis nem azonnal.
Mi is ez a könyv?
Összegyűjtöttem a legérdekesebb kérdéseket, amelyeket a halál kapcsán valaha feltettek nekem, majd megválaszoltam őket.
A halállal kapcsolatban nincs rossz kérdés, de a legegyenesebben és legkihívóbban a gyerekek kérdeznek. (Ezt különösen a szülőknek mondom.) Mielőtt először vállalkoztam erre a „kérdezz-felelek” játékra, azt hittem, a kiskölykök naivan ártatlan és éteri kérdéseket tesznek majd fel.
Hmm… távolról sem!
A fiatalok bátrabbnak és nemritkán fürgébb észjárásúnak bizonyultak a felnőtteknél. És nem riadtak vissza a véres belsőségektől sem. Habár foglalkoztatta őket néhai papagájuk halhatatlan lelke, inkább azt akarták tudni, hogy a kis kedvenc milyen gyorsan indul rothadásnak a juharfa alá temetett cipősdobozban.
A jelen kötet összes kérdése tehát 100%-ban etikus forrásból, szabadon tartott biogyermekektől származik.
A halál iránti érdeklődés teljesen normális dolog. Ahogy azonban az ember öregszik, magáévá teszi azt az elképzelést, hogy a halálról gondolkodni „morbid”, de legalábbis „fura”. Növekszik bennünk a félelem, és rossz szemmel nézzük azokat, akik szóba hozzák ezt a témát, csak hogy ne kelljen szembenéznünk a halállal.
Ez viszont probléma. A mi kultúrkörünkben a többségnem foglalkozik a halál témájával, és ettől csak még jobban félnek.
A halál kétségkívül kemény ügy. Szeretünk valakit, aztán fogja magát, és meghal. Ez olyan igazságtalan! És persze vannak erőszakos, hirtelen vagy elviselhetetlenül szomorú halálesetek is. De ez is realitás, ami nem feltétlen igazodik az elképzeléseinkhez.
A halál nem tréfadolog, de a halálról igenis sok mindent megtanulhatunk szórakoztató módon. A halál tudomány és történelem – művészet és irodalom. Átível minden koron és kultúrán, és egyesíti az egész emberiséget.
Sokan, s köztük én is, azt valljuk, hogy félelmeink egy részén úrrá lehetünk, ha megbarátkozunk a halállal, kiderítünk róla dolgokat, és a lehető legtöbb kérdést tesszük fel vele kapcsolatban.
(Caitlin Marie Doughty)
A szerzőről
.png)
Kezdőlap - Caitlin Doughty
Caitlin Marie Doughty (1984. augusztus 19.) amerikai temetkezési szakember, író, blogger, YouTuber, a halotti elfogadás és a nyugati temetkezési ágazat reformjának szószólója . A Los Angeles-i Clarity Funerals and Cremation tulajdonosa, az Ask a Mortician című websorozat alkotója, a The Order of the Good Death (A Jó Halál Rendje) alapítója, és három bestseller könyv szerzője.
Doughty a hawaii Oahu állambeli Kaneohe-ban nőtt fel, ahol 8 évesen tanúja volt egy halálesetnek: egy gyerek lezuhant a bevásárlóközpont erkélyéről. Gyorsan elvitték a baleset helyszínéről, és soha többé nem esett szó róla. Több éven át megszállottja lett a saját vagy családtagjai halálától való félelemnek. Doughty szerint jobban felépülhetett volna az esetből, ha lehetőséget kapott volna, hogy szembenézzen a gyermek halálának valóságával.
A Chicagói Egyetemen középkori történelem szakon végzett. A halálra és annak kultúrája volt a fő témája, 2006-ban diplomázott. Ezt követően San Franciscóba költözött, 22 évesen temetkezési irodákban keresett munkát. A Pacific Interment krematóriumában alkalmazták. Felettese és munkatársai gyakran próbára tették: már az első munkanapján le kellett borotválnia egy holttestet, Doughty pedig bármilyen feladatot elvállalt.
Doughty azt mondta, hogy munkája kezdete óta tudta, meg akarja változtatni a halállal kapcsolatos hozzáállását és meg szeretné találni a módját, hogy alternatív temetési megoldásokat kínáljon. A krematóriumban eltöltött egy év után Doughty részt vett a Cypress College Mortuary Science programjában, majd okleveles temetkezési szakemberként végzett. Megalapította a halállal foglalkozó, hasonló gondolkodású szakemberek egyesületét (The Order of the Good Death) olyan művészekkel, írókkal és akadémikusokkal, akiknek közös céljuk a halállal, a temetéssel és a gyászszal kapcsolatos nyugati attitűdök megreformálása.
Doughty fő inspirációja az a tapasztalat volt, hogy az elhunytak családjai gyakran nem voltak jelen a folyamatban, amit a nyugati kultúrákban megfigyelt halálszorongásnak és halálfóbiának tulajdonított. Ösztönözni akarta a halál elfogadását, valamint mozgalmat akart indítani a temetkezési ipar kiszélesítése érdekében.
Doughty meg akarja fordítani azt a hozzáállást, amely szerint „a halálról beszélni deviáns”. Dolgozik azon, hogy legyőzze azt a hiedelmet, hogy a holttestek veszélyesek és csak képzett szakemberek kezelhetik őket műszaki berendezések és speciális eszközök segítségével.
Doughty 2011-ben indult YouTube-sorozata, az Ask a Mortician, amelyben humoros módon morbid és olykor tabunak számító haláltémákat dolgoz fel. 2012-re 12 epizód után az Ask a Morticiant 434 ezren nézték meg, 2022 januárjában pedig 258 klipje volt a csatornának, összesen 215 milliós nézettséggel. Doughty tiszteletlen, szokatlan és szürreális hangvételével hatalmas közönséget teremtett annak a témának, amely sok potenciális néző számára elrettentő és lehangoló. Doughty ezt vallja: „Hihetetlenül komolyan veszem a munkámat és ezt az egész mozgalmat. Humorral csinálom a videókat, ez az életem, nagyon fontos számomra, hogy a halál pozitív üzenete eljusson az emberekhez."
Részlet a kötetből
Eltemethetjük a nagymamát viking módra?
Á, szóval a Nagyi viking temetést akart? Tényleg? Mennyire menő már! Szinte sajnálom, hogy nem ismerhettem.
Attól tartok azonban, hogy szörnyű híreim vannak számotokra. Egyből kettő is: a Nagyi halott, ráadásul a „viking temetés” – legalábbis annak hollywoodi formájában – nem valóságos. Elképzelhetjük a véres csatában hős harcosként elesett Nagyi lepelbe borított holttestét, amint fahajóján ring a tengeren. A nemes járművet nénikéid lökték a habok közé. Anyukád felajzza íját, hogy lángoló nyílvesszője ragyogó ívet írjon az alkonyati égre, beleálljon a Nagyiba, és fellobbantsa őt. Halálában is olyan hőfokon lobog, ahogy életében tette.
Ez már nem is akármilyen kamu, hanem kamuvári kamufake.
Az meg hogy lehet!? Azért nevezik viking temetésnek, tadám, mert a vikingek így temetkeztek. Sajna, nem. A vikingek, e közkedvelt középkori rabló-kereskedő harcosok sok, érdekesebbnél izgalmasabb rituáléval búcsúztak a halottaiktól, de a lángoló hamvasztás nem tartozott közéjük. Nézzük inkább, miket csináltak valójában! A vikingek hamvasztottak – de csakis a szárazföldön. A máglyát esetenként hajó alakban eligazított és egymásra rakott kövek között építették fel (talán innen ered a fent vázolt elképzelés). Ha a halott különleges pozíciót töltött be, az egész hajóját a szárazföldre vonhatták, hogy egyfajta koporsóul szolgáljon neki, ezt nevezhetjük csónaktemetésnek. De tüzes nyilas tengeri hamvasztás nem volt.
Előre szólok, hogy bármennyire tapintatosan próbálod is helyreigazítani a lángoló hajós sztori történelmi hiteltelenségét, egyből jön majd a tromf: „az Ahmad ibn Fadlán-os csávó mondta”. Az Ahmad ibn Fadlán-os csávó az az internetes vitéz, aki váltig állítja, hogy az égő hajós kremálás hollywoodi verziója kőkemény valóság volt. Lépten-nyomon terjeszti, hogy színigaz minden, amit Ahmad ibn Fadlán, a tizedik századi arab utazó és útleírásszerző állít, akit egyébként úgy ismerünk, mint a „ruszok”, vagyis az északi germán viking kereskedők krónikását. Történeti forrásként azonban Ibn Fadlán problémás, többek között nem tekinthetjük egyáltalán elfogulatlannak. Úgy vélekedett például, hogy a vikingek „tökéletes fizikumúak”, higiéniai szokásaikkal szemben viszont nyíltan ellenséges volt. Krónikája leír egy igen kifinomult hamvasztási rítust, amelyben a ruszok egyik törzsfője részesült.
Ibn Fadlán szerint a ruszok tíz napig ideiglenes sírban tárolták a törzsfőt, akinek fontossága indokolta, hogy népe partra vontassa, majd faemelvényre állítsa a hosszúhajóját. A rituálét egy idősebb, a Halál Angyalaként ismert nő végezte (Ibn Fadlán, a fenébe is, róla miért nem írtál részletesebben!?). Ő ágyazott meg a törzsfőnek a hajón. A holttestet ezután kiemelték a sírból, átöltöztették, és összes fegyverétől övezve belefektették az ágyba. Rokonai égő fáklyákkal állták körül, majd lángra lobbantották a hajót, így a jármű és a faemelvény a törzsfő holttestével együtt a tűz martalékává vált. Ne feledjük: még mindig a szárazföldön vagyunk!
Ki tudja, honnan származik ez az egész mendemonda? A vikingek kifinomult hamvasztási eljárást alkalmaztak. Voltak hajóik. Ennyi? Kit érdekel, hogy hamvasztóhajóik nem voltak?
Tudom, most mire gondolsz. „Oké, belátom, a temetési tervem történelmileg nem teljesen hiteles. Egyébként se érdekel ennyire a viking történelem. Fókuszáljunk inkább a lángoló hajóra!” Hátrébb az agarakkal, drága piromániás barátom! Az égő hajós temetési rítust azért nem tette magáévá egyetlen kultúra sem, mert… nem működik!
Láttam én már szabadtéri halotti máglyát. A tűzgyújtást követő első negyedórától tényleg leesik az ember álla. A holttest körül füst gomolyog, a testből vörösen izzó lángnyelvek csapnak fel. Érthető, hogy Hollywood lecsapott erre a látványvilágra: „Nagyon menő ez a tüzes máglya cucc, de mi lenne, ha átraknánk az egészet egy hajóra?” És itt van a bibi. A ragyogó lángolás tizenöt perce után még további sok-sok óra és rengeteg tűzifa kell ahhoz, hogy a holttest elhamvadjon. Egy átlagos kenu hossza öt méter körül van. Ahhoz elég fát lehet ráhalmozni, hogy a máglya fellobbanjon, de szakértő véleményre támaszkodva írom (a halottimáglya-rakók mondták el nekem), hogy a teljes hamvasztáshoz több mint egy köbméter fára lenne szükség. A tűznek nemcsak el kell érnie, de két-három órán keresztül meg is kell tartania a 650 °C-os hőmérsékletet. A folyamat során mindvégig újabb és újabb farönkökkel kell táplálnunk a holttest közvetlen közelében égő tüzet. Egy ötméteres viking csónak megközelítőleg sem tartalmazhatna elég tűzifát, még akkor sem, ha jól megraknánk fával. Ráadásul a tűz minden valószínűség szerint lyukat égetne a hajótestbe, mielőtt még elérhetné a holttest elégetéséhez szükséges hőfokot, úgyhogy ez a felállás egyáltalán nem hatékony. Ha a halotti csónak ilyen hamar kiég, mi marad utána? Az öbölben békésen ringatózó, félig elszenesedett hulla. Történelmi románc ide vagy oda, elég lelombozó lenne, ha Nagyi holttestét épp egy családi összeröffenés közepén vetné partra a víz.
Tudom, ez most talán rosszulesik, és nem örülök, hogy temetkezőként állandóan én vagyok a rossz hír hozója. De hadd ajánljak néhány másik megoldást!
Első: hamvasszátok el a Nagyit hagyományos krematóriumban, úgynevezett retortás kemencében. Végignézhetitek, ahogy Nagyi testét betolják a gépbe, és amikor megnyomjátok a tüzet fellobbantó gombot, énekeljetek viking harci indulókat! Lehetőség van rá, hogy a hamvasztás családi körben történjen. Ezután a hamvakat foghatjátok, és rátehetitek egy aprócska viking csónakra, amit ha meggyújtotok, a hamvak bele fognak szóródni a vízbe. (Fontos: senkit sem biztatok arra, hogy gyújtogasson a városi csatornarendszerben. Merőben hipotetikus töltettel mondom, hogy ez menőn hangzik.)
Második: gondoskodjatok róla, hogy a Nagyi körmét tövig levágjátok a hamvasztás előtt. Az északi mitológia szerint előbb-utóbb bekövetkezik a Ragnarök gyűjtőnévvel leírt homályos, de komor világvége, melyet az istenek halálát és a világ megsemmisülését elhozó csata zár le. E csata során a bosszúszomjas sereg egy Naglfar, vagyis „Körömhajó” nevű óriási bárka fedélzetén érkezik majd. Nem tévedés, ez a hadihajó teljes egészében a holtak körméből épül majd fel. Úgyhogy ha nem szeretnétek, hogy a Nagyi körme is felelős legyen az univerzum pusztulásáért, elő a körömcsipeszekkel, és nyissz-nyassz! Ha ezeket a tanácsokat megfogadjátok, akkor oké, hogy nem lesz szó igazi „viking temetésről”, de legalább a lángoló hajóval és egy hősi manikűrrel vigasztalódhattok.
Megrendelhető a kereskedelmi hálózatokban:
Líra
Libri
Bookline
.png)
