Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a K. A. Varsson írónőt, hogy meséljen
kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az
interjúfelkérésemet. Az írónőnek Kirakós
c. könyve jelent meg eddig, amit Marysol
Könyvkiadó oldalán lehet megrendelni. Íme, az interjú, fogadjátok
szeretettel!
Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni
rólad?
Mindig is nehezemre esett
magamról beszélni vagy rövid bemutatkozókat írni. Felsorolásszerűen elég sok
olyan dolgot említhetnék, ami azt a látszatot kelti, milyen érdekes ember
vagyok: középiskolás koromban műfordítóként és tolmácsként dolgoztam (többek
között az ecuadori konzul mellett); válogatott sportoló voltam, megjártam két
junior és egy felnőtt Európa bajnokságot; később biológusnak tanultam, PhD
fokozatot szereztem, és számos elismerést kaptam, akadémiai díjban részesültem,
nemzetközi kutatási projekteket vezettem; ezen kívül büszke családanya is
vagyok. De talán többet elárul rólam, hogy mindezeket kényelmetlen leírnom,
mert így egyszerűen felsorolva beképzeltségnek hat, ami az én szememben nagy
bűn. Jelenleg nagyon élvezek elsőkönyves szerzőnek lenni, ebben a kontextusban
szerénykedés nélkül nevezhetem magam kis kezdőnek, és a tavaly óta folyamatosan
érkező pozitív visszajelzéseken felbuzdulva dolgozhatok a második köteten.
Kirakós
c. könyved sok kutatómunkát
igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?
Körülbelül egy év telt el az első
betű leütésétől a megjelenésig, ami azt hiszem, gyorsnak mondható, még úgy is,
hogy egy viszonylag rövid, alig 300 oldalas könyvről van szó. Azt persze hozzá
kell tenni, a kutatómunka java megelőzte az írást, rengeteget olvastam, mielőtt
bármihez is hozzákezdtem volna.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és
valóság?
A Kirakós és a folytatása is teljes
egészében egy kitalált történet. Ettől persze még vannak bennük valós elemek;
ez már csak a skandináv krimi műfajából is adódik, aminek szerves részét
képezik társadalmi és pszichológiai problémák. Én úgy gondolom, az a jó, ha az
olvasó azonosulni tud a történettel, meglát benne olyasmit, ami a való életben
körülvesz minket, de a fő cselekmény ettől még ugyanúgy kitalált.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez
a szenvedély?
Mindig is szerettem történeteket
kitalálni, már egész kicsi gyerekként is írtam meséket, amik persze most
visszaolvasva már nevetségesen hatnak. Az írás, mint szenvedély, inkább
korszakokban tört rám, és mindig más és más műfajban alkottam – ezidáig
leginkább az asztalfióknak vagy szűkebb közösségeknek. Amatőr színjátszó társulatoknak
írtam és rendeztem színi jeleneteket, egy-két novellámmal nyertem kisebb
díjakat, egy időszakban internetes fantasy – fanfiction oldalakon alkottam
aktívan, később írtam kalandtörténeteket szabadtéri kincskereső játékokhoz…
most pedig az interaktív krimi a szenvedélyem.
Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?
Most egy darabig egészen biztosan
maradok ennél az interaktív krimi zsánernél, amiben a Kirakós íródott. Ez a műfaj egyébként nagyjából annyit teszt, hogy
egy bűnügyi elbeszélésben az olvasó is aktív szerephez jut, mert feladványok
megoldásával saját maga is részt vesz a történet előre mozdításában. Nevezhetném
krimi × szabadulószoba könyvhibridnek is. És ugyanennyire fontos, hogy a krimi
zsáneren belül pszicho-krimi, vagy ha úgy tetszik, skandináv krimi, a maga
jellegzetesen emberi oldalával. Egyelőre ez az a műfaj, amin belül mozgok, a
tavaly megjelent első kötet után már elkészült a folytatás kézirata, és még egy
harmadik történet motoszkál a fejemben, amit mindenképp meg szeretnék írni.
Hogy utána merre tovább, azt nem tudom, könnyen lehet, megint valami újat fogok
kipróbálni.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Erre azért nehéz válaszolni, mert
nincs egy jól definiálható időpillanat, amikor a kézirat be van fejezve. Mikor
kész az első teljes verzió, és elküldöm a kiadónak, az inkább „csak” egy új
munkaszakasz kezdete. Éppen a napokban tettem ezt meg a második könyv
kéziratával, szóval itt még frissek az élmények: leginkább várakozást érzek,
nagyon kíváncsi vagyok, hol mit fogunk még tudni alakítani, előző alkalommal
nagyon izgalmasnak találtam a közös munkát. Aztán van az a pillanat, amikor már
a korrektúra és a tördelés után tényleg „kész” a kézirat és megy a nyomdába; ez
meg hát nem is tudom… az első könyvnél legalábbis különösebben nem éreztem
semmit. Azt hiszem, ezen a ponton elengedtem azt a történetet, és nekikezdtem a
következőnek. Ez viszont csodálatos érzés, imádom, amikor egy új krimi indul,
előttem bontakoznak ki a karakterek, és teljesen magával ragad a cselekmény, én
szinte csak leírom, ami történik, miközben ugyanúgy, ha nem jobban élvezem,
mintha akkor olvasnám először. Szóval azt hiszem a kézirat elkezdése erősebb
érzelem, mint a befejezése, bár jobban belegondolva az se egy pontszerű
pillanat, csak valahogy jobban megragad bennem.
Miért pont ez az írói álneved?
A skandináv krimikhez szerettem
volna egy skandináv hangzású nevet. Megtévesztőnek tartottam volna, ha valaki
megvesz a boltban egy magyar könyvet, és kiderül, valójában egy idegen
országban játszódik. Persze soha nem titkoltam, hogy magyar vagyok, és
valójában nem is tudom, az olvasók mekkora hányada emeli csak úgy le a polcról
a könyvet, anélkül, hogy előtte utánanézne, mi is ez. A „K.A.” egyébként a
valós monogramom. Nem szerettem volna női néven írni, mert, féltem akkor csak
nők veszik meg a könyvet, viszont férfi nevet se akartam választani, hisz nem
vagyok férfi, minek hazudjak, maradt a rövidítés. Nagyjából ezekből a
megfontolásokból keletkezett az írói nevem; egyébként viszonylag hirtelen
indíttatású döntés volt, nem gondolkoztam rajta sokat.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna
írni?
Rég óta vonz a krimi műfaja, és
próbálkoztam is vele korábban, de azért túlzás lenne azt állítani, hogy világéletemben
erre készültem. Főleg így a skandináv krimi és az interaktív nyomozás gondolata
gyakorlatilag mostanra érett meg bennem, mikor az első könyvemet írtam,
korábban nem találkoztam konkrétan ezzel a zsánerrel még olvasóként sem.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved
megjelent?
Maga a megjelenés is igazából
több különböző időpillanat. Mikor a Marysol kiadó visszaírt, és eldőlt, hogy
meg fog jelenni a Kirakós, akkor
kicsit hitetlenkedve álltam a dologhoz. Túl szépnek tűnt, hogy igaz legyen.
Aztán felkerült a könyv a honlapra, megnyílt az előrendelés, majd kaptam
képeket a nyomdából, és igazából ezek mind olyan momentumok voltak, amikor már
igazán elhihettem volna, de mégis csak óvatosan mertem örülni. Utána elmentem a
kiadóba, hogy az előrendelt könyveket dedikáljam, akkor láttam először
nyomtatásban, amit írtam. Emlékszem, nagyon zavarban voltam, nem igazán
értettem, hogy ez bárkinek érték lehet, amint én belefirkálok egy könyvbe, és
egyáltalán mit írjak? Egyszerű lenne azt mondani, hogy persze nagyon boldog
voltam, mikor megjelent a könyvem – ami nyilván igaz is –, de ennél azért
összetettebb a dolog, és legalább annyi félelem volt bennem, mint öröm.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az
írás vagy impulzív?
Mindkettő, nagyjából egyforma
arányban. A Kirakós-ban a három fő
cselekményszálat és az ezt összefogó nyomozást illetően tudatosan törekedtem a
kiegyensúlyozottságra, külön táblázatban vezettem, miként viszonyulnak
egymáshoz időben az egyes helyszíneken zajló események. Ugyanakkor a konkrét
leírásokat, párbeszédeket illetően többnyire csak írtam, ami történt. Hozzá
kell tennem, én nagyon jól ismerem minden egyes szereplőmet, és sokkal többet
tudok a hátterükről, mint amennyi a könyvben szerepel. Szóval mikor belecsöppennek
egy-egy helyzetbe, számomra nem kérdés, mit fognak reagálni, mert ez a
karakterükből adódik. Persze az események ettől még bőven tartogatnak meglepő
fordulatokat, de nekem írás közben nem kellett erőlködnöm rajta ki, és mit
csináljon, ment a dolog magától.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid?
Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
Emlékszem, akadt több olyan
konkrét mondat is, ami nehezen működött, többszöri átírás után sem akart a
helyére kerülni, oda-vissza toporogtam, de csak nem lett jó. És aztán a
szerkesztés során mintegy varázsütésre a helyére billent, ezek felejthetetlen
„klikk” élmények voltak. Kedvenc jelenetem több is van, nehéz lenne ezekről
spoiler nélkül mesélni. Én leginkább azt szeretem, mikor egy-egy szereplő olyan
helyzetbe kerül, amilyet korábban még nem élt át, nem csak a könyv lapjain, de
soha máskor sem. Ilyenkor a karakterük egy új oldala jelenik meg, és nagyon jó
látni, ahogy ők saját maguk lereagálják ezt a felismerést. Ezek nem feltétlen a
könyv cselekménye szempontjából sorsdöntő jelenetek, de még csak nem is a
legizgalmasabb, legakciódúsabb oldalak, mégis nagyon szeretem őket.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van
valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Inspiráció természetesen mindig
van, leginkább a való életből és az engem körülvevő világból, a lehető
legtágabban értelmezve. De utána a történet önálló életre kel, és megvallom, én
magam se tudnám tudatosan felsorolni pontosan, mi ihlette, amit írtam, még a
legfőbb mozzanatokat illetően sem.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik
olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet
alakulásába?
A Kirakós-t édesanyámnak írtam ajándékba, igazából először rajta
kívül nem is akartam senkinek megmutatni, de végül az ő javaslatára elküldtem
kiadóknak. Szóval mondhatjuk, hogy ebben az esetben az ő szava számított. Ezt
követően a Marysol kiadó vezetője volt a következő, aki érdemben beszélt velem
a kéziratról, és természetesen innentől kezdve ez egy olyan közös munka volt,
ahol nagyon is számított minden, amit mondtak; ennek a folyamatnak a során már
ténylegesen is alakult a szöveg. És azt kell mondanom, a megjelenés után is fontosak
és tanulságosak a vélemények, több részletes visszajelzést is kaptunk
előolvasóktól, kritikusoktól, bloggerektől, ezekben szinte mindig vannak olyan
fontos javaslatok, ami segít fejlődni. A most készülő második kötethez nagy
segítséget nyújtott az előző fogadtatása, mi működött jól, és mi működött
kevésbé, ezekből is sokat tanultam.
A családod miként fogadta a hírt, hogy
könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Általánosságban örültek és
büszkék voltak. Persze a családom sok emberből áll, akikhez mind más és más
viszony fűz, és akik az általuk kedvelt olvasmányokat / műfajokat illetően is
nagyon különbözőek. Nagymamám például már pusztán a könyv megjelenésének a
tényére nagyon büszke volt, és becsülettel végig is olvasta, holott egyáltalán
nem szereti a krimit, és ez sem tetszett neki. Ezzel szemben édesapám például
sok krimit olvas, és tudta reálisan értékelni, hogy az egy kifejezetten jó
könyv, még ha olvasott is már jobbat életében. A kisfiam pedig már csak
életkorából adódóan sem olvas még ilyesmit, ő egyszerűen tudja, hogy van otthon
egy könyv, amit én írtam, és kész. Folytathatnám még a felsorolást, de
nagyjából ezen a spektrumon mozog.
Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled
az idén?
Jön a második rész, a Kirakós folytatása. A konkrét cselekmény
mibenléte még hétpecsétes titok, de kint leszek a Könyvhéten, szóval, aki
odajön személyesen faggatózni, biztos nem tudok minden titkot magamban tartani.
Ez a kötet is szintén interaktív, bár ezúttal némileg másképp, mint az első.
Túl sokat nem árulhatok el belőle, de ezúttal Finnországra fogunk fókuszálni,
és az ott megismert szereplők közül többen is velünk maradnak, bár arra
ügyeltem, hogy a könyv az előzmény ismerete nélkül is olvasható legyen. Most is
lesznek feladványok, de ezek mellett még olyan döntési pontok is szerepelnek a
regényben, amikor az olvasón múlik, mivel folytatja. Ez a gyakorlatban annyit
tesz, hogy bizonyos részeket ki-ki eltérő sorrendben fog olvasni, ami írástechnikailag
nagyon izgalmas kihívásnak bizonyult, de elégedett vagyok az eredménnyel. Nincs
jó és rossz választás olvasás közben, és végeredményben mindenki mindent
elolvas, senki nem fog félúton elakadni. Úgy is mondhatnám, hogy különböző
utakon, de mindenki ugyanahhoz a végkövetkeztetéshez fog eljutni.
A könyvet itt tudod beszerezni:
K.A.Varsson írói oldala
Marysol könyvkiadó