Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! C. K. Zolya - ("Azt hiszem, nem csak a történetet szántam könnyed kikapcsolódásnak, hanem magát az írást is.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a C. K. Zolya írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek #Veled? Soha! c. romantikus könyve jelent meg, amit Magánkiadásban jelent meg. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

39 éves vagyok, Debrecenben élek a férjemmel és a két gyerkőcömmel. Általában eddig jutok a „mesélj magadról” dologgal kapcsolatban. Nem azért mert nincs mit elmondanom magamról, inkább nem tudom, hogy mire lenne kíváncsi, aki majd olvassa.

De érdemes tudni rólam, hogy kreatív ember vagyok, és majdnem minden tud érdekelni. Az atomfizikától az asztalos mesterségen át minden, amiben van kreativitás.  

#Veled?Soha! c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Ez a regényem a jelenben, és Magyarországon játszódik. Szinte nulla kutatómunka kellett hozzá. Azt hiszem, nem csak a történetet szántam könnyed kikapcsolódásnak, hanem magát az írást is. Főleg azért, mert eleinte csak azért írtam, hogy kipróbáljam általa a Wattpad-et. A kézirat nagyjából két hónap volt, de csak azért, mert kevés időm volt rá. Nagyon könnyen ment az írás, a történet szőtte magát. Szerintem ez az egyik előnye ennek a zsánernek.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Teljesen és semennyire egyszerre. Minden pironkodás nélkül mondhatom, hogy a párkapcsolatokban, szerelmi viszonyokban már van annyi tapasztalatom, hogy azokból a helyzetekből tudjak építkezni, mégis távol legyek a saját valóságomtól. Nem szeretném sem a férjemet, sem egy régi szerelmemet papírra vetni. Az érzéseket, amiket általuk tapasztaltam, már annál inkább.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Én nem mondhatom, hogy gyerekkorom óta nagy álmom hogy írjak. Számomra az alkotás iránti vágy az, ami már azóta hajt, mióta az eszemet tudom. De a történetegyártás mindig is a társam volt. Csak sokáig kizárólag fejben. Aztán amikor 2018-ben megszületett a lányom, elkezdtem egy blogot. Nagyon élveztem, és akkoriban elég sokan követtek is. Végül az idő, vagyis annak hiánya fölém kerekedett, és örültem, ha este maradt időm és/vagy energiám olvasni. Faltam a könyveket. Évente 150-et is elolvastam. De az elmém által kreált sztorik egyre jobban ki akartak törni. Nagyjából két éve nekiültem az első regényemnek. Ez egyébként olvasható a Wattpad-en nŐt? Soha! címmel.(Szeretem a „soha” románcokat)

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

 Nem. Olvasni sem szeretek mást, így írni nem is mernék. Ötleteim persze lennének, de egy fantasy vagy egy krimi regény azért jóval több, mint egy kitűnő elképzelés.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Nem tudom. Talán a furcsa az a szó, ami a legjobban illene rá. A gyerekek és a napi dolgok mellett nincs sok időm elmerülni a saját dolgaimban. Mármint persze jó érzés volt, amikor odaírtam hogy vége, de aztán felálltam az íróasztaltól, és visszaléptem a hétköznapokba. Amikor viszont a szerkesztést lezártuk, és elindult a tördelés, korrektúra stb., akkor jött az izgalom.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álneved, nem gondolkodtál még ezen?

Nem is álnévnek mondanám, mert nem szeretnék rejtőzködni. Inkább praktikus okai vannak. Az „asszony” nevek nem épp könyvborító kompatibilisek, viszont semmiképp sem szerettem volna kihagyni a férjemet, mert ő a legnagyobb támaszom. Neki szerintem mindegy lenne, de nekem valamiért ez fontos volt. A „C” jelöli a férjezett vezetéknevemet, a „K” a lánykori vezetéknevemet, a Zolya pedig az Orsolyából jött.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Igen. Nem is tudom magam elképzelni másban.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Ugyancsak a furcsa szóval jellemezném. Azért is, mert többféle érzés jött egyszerre, és nem csak pozitívak. Boldogság, büszkeség, felelősség, félelem.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Impulzív, amilyen én magam is vagyok.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Igen. Több is, de talán van egy, amit a legjobban szeretek.

Azt hiszem mindegyik rész megírása viszonylag könnyen ment. Inkább a szerkesztés során voltak nehézségek. Könnyebb megírnom egy fejezetet, mint szerkesztői javaslatra átírni egy bekezdést. 

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Nem is tudom. Egy esemény, egy helyszín, egy emlék. Igazság szerint csak jönnek a történetek, válogatás nélkül.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Az első regényemet a barátnőm, majd a férjem olvasta. Változó egyébként. De a #Veled?Soha! kicsit rendhagyó volt, mert Wattpad-re publikáltam a fejezeteket, így a felhasználók olvasták először.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Az hogy alkotok, nem volt újdonság számukra, de a regényem meglepte őket. De egyértelműen büszkék voltak, és támogatnak.

Lassan vége az évnek, mire készülsz 2024-es évre? Számíthatunk új könyvedre jövőre is?

Igen! Már dolgozom az új regényen, és szeretnék két történettel is kijönni 2024-ben.

A könyvet itt tudjátok beszerzeni:

C. K. Zolya írói oldala

Libri

Líra

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Mike Smith - ("A történetet még megboldogult ifjú koromban, főiskolásként kezdtem el írni, aztán félbehagytam. Hosszú évekkel később, egy műtét utáni lábadozásom közben akadt a kezem ügyébe a kézirat, és eldöntöttem, hogy befejezem.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! című rovatomban felkértem a Mike Smith szerzői álnéven író elsőkönyves szerzőt, Kovács Mihályt, hogy meséljen egy kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak Savage- A nő bajjal jár… című könyve jelent meg magánnyomtatásban. A könyvet a szerző oldalán lehet megrendelni.

Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Tavaly töltöttem be az ötvenedik életévemet, és ez a szép jubileum is hozzásegített ahhoz, hogy egy régi álmomat valóra váltva, éppen 2022-ben adjam ki a könyvemet. Alapvetően nem tartom magam írónak, inkább csak írogatok, hisz rendkívül kevés időm van arra, hogy leüljek, és a bennem rejtőző gondolatokat kiírjam magamból. Főállásban egy fegyveres rendvédelmi szerv állományában teljesítek szolgálatot, idestova huszonnyolc éve. Basszus… belegondolva ez baromi hosszú idő, nem is értem, hogy bírtam idáig… De félre a tréfát, nem véletlen, hogy eddig nem váltottam, szeretem a munkámat, ami talán inkább hivatás. Nős vagyok, feleségem pszichológus. Van egy kamasz fiunk, aki hamarosan tizenhét éves lesz. Egy igazi kos. Azt is mondhatnám, hogy faltörő kos. Állatot nem tartunk, hisz egymásra is kevés időnk van. Az írás gyermekkorom óta életem része, általános iskolás koromban én voltam a szépreményű Mókus Őrs krónikása, de iskolai faliújságra is írogattam verseket, és barátaimat is büntettem néhány születésnapi köszöntővel. Korábban Világ a rácsok mögött, azaz gondolatok a börtönről címen egy szakmai blogot vezettem, illetve a még a közelmúltban is a Facebook-on a Vasasblog írásaiban közreműködtem, erre ma már nincs sem szabadidőm, sem lehetőségem.   

Savage- A nő bajjal jár  c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Ez egy érdekes dolog… A történetet még megboldogult ifjú koromban, főiskolásként kezdtem el írni, aztán félbehagytam. Hosszú évekkel később, egy műtét utáni lábadozásom közben akadt a kezem ügyébe a kézirat, és eldöntöttem, hogy befejezem. Onnantól kezdve egy afféle bakancslista részét képezte nálam, hogy jelenjen meg a saját könyvem. Az írás folyamata így meglehetősen hossz volt. A nyomtatásban megjelent könyvem elején erre így emlékeztem: „Hosszú évek teltek el azóta, hogy ennek a sztorinak a vázát elkezdtem megírni. Mindezek tudatában többen talán azt fogják mondani a könyv olvasása közben, hogy jó munkához idő kell, a szarhoz meg sok idő. Mindenesetre engem azért elégedettséggel tölt el, hogy sikerült befejeznem a történetet. Sok energia és még több álmatlan éjszaka kellett hozzá, de hiszem, hogy megérte. Ezt azonban majd azok fogják eldönteni, akik megtisztelnek azzal, hogy kézbe veszik és elolvassák a könyvet. A ráfordított időért nagy-nagy köszönet nekik! Köszönet, ami természetesen kijár a feleségemnek és a fiamnak is, mert írás közben azért nem mindig voltam velük…” Kutatómunkára egyébként nem volt szükség, hisz nem tervezett formában írok, hanem amikor időm van, akkor nekiülök, és gépelem, ami az eszembe jut. Menet közben azért néhány dolognak utánanéztem az interneten, de nem gondoltam túl a dolgokat…

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A könyv sztorija nagyrészt a képzelet műve, ezzel együtt vannak benne olyan részek, amelyek valós eseményeken alapulnak, sőt mi több, konkrétan velem történtek meg. Ezzel együtt még véletlenül sem kell arra gondolni, hogy egy önéletrajzi regényt írtam, mert ez nem igaz. Talán csak szeretnék olyan laza lenni, mint a főhősöm, a való életben azért nem engedhetem el úgy magam, min t ahogyan Savage éli a mindennapjait.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Ahogy korábban arra már utaltam is, elég régen kezdtem el írogatni. A fene se tudja, miért… Ha jobban belegondolok, régebben nem voltam túlságosan a szavak embere, nem szerettem, és nem is nagyon mertem nagyobb közönség előtt megnyilvánulni. Ez azóta már nem igaz, nem jövök zavarba akkor sem, ha esetleg többszáz ember előtt kell előadást tartanom. Az írás persze egy örök szerelem marad, sosem fogom abbahagyni.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Azt szoktam mondani a könyvemről, hogy egy stílusfüggetlen alkotás, amiben azért ott van a bűnügyi szál, ami alapján leginkább a krimi kategóriába sorolnám, de van benne romantika is, meg humor. Igyekeztem néhol filmszerűen szőni a sztorit, de majd az olvasók eldöntik, hogy sikerült a könyv.   

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Nem is tudom… egy kicsit talán megkönnyebbültem, és természetesen boldog voltam, hogy végre elkészültem vele. Mondjuk, azóta – még a nyomtatás előtt – többször javítottam benne, és talán még most is átírnék egy-két részt, ha lenne rá lehetőségem, de nem teszem. Egy biztos: jóleső érzés volt, hogy megvalósítottam egy álmomat. Az üzenete ennek az, hogy soha, semmit nem szabad feladni, és ha az ember komolyan veszi a dolgokat, akkor nagyjából mindent elérhet.

Sokan írói álnevet használnak. Miért pont ez az írói álneved? Te miért döntöttél úgy, hogy mégis saját néven jelenjenek meg az írásaid?

A szerzői álnevem az igazi nevem angol fordítása. Mivel a könyvbéli karakterek nem magyar néven futnak, elég hülyén mutatott volna a borítón a Kovács Mihály név.    

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nem tudom, hogy valójában a könyvem pontosan melyik zsánerbe sorolható. Tényleg, neked mi a véleményed erről? Te hová sorolnád? Mindenesetre szeretném azt hinni, hogy sikerült egy egyedinek mondható könyvet írni, amire többen azt mondják, hogy „na, ennek a Mike Smith nevű faszinak egész jó a stílusa”…

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Boldog voltam, amikor értesítettek a nyomdából, hogy kész a könyvem. Bepattantam az autóba, és már suhantam is átvenni a megrendelt példányokat. Mint tudod, magánkiadásban készült a könyv, magam terveztem a borítót is, a tördelés is az én munkám, szóval, beletettem egy kis munkát, mire kézzel fogható formába került, és ezért még büszkébb is vagyok. Klassz dolog, amikor először a kezedbe veheted a saját könyvedet, belelapozhatsz, megszagolhatod a papír illatát. Egy klasszikus könyv számomra mindig többet jelent, mint egy e-book. És az is egy remek dolog, hogy még ajándékozni is tudom a könyvemet, mert valahol az tök menő, hogy valakinek úgy szerezhetek meglepetést, hogy a saját könyvemet adom neki.  

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Impulzív, nem tervezett. Annyit tudtam csak, hogy nagyjából mi a cselekmény lényege, mit szeretnék a végén látni, és ennek megfelelően szőttem a történetet. Az írásban nem szeretek tervezni, sokkal jobban tudok haladni, ha az aktuális hangulatomnak megfelelően tudom magam beleengedni az írásba.

A kötetedben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

A vége ment nehezen, a záró jelenet megírása nem volt könnyű, de talán megugrottam a lécet, és vállalható lett a finálé. Egyébként kedvenc jelenetem vagy részem nincs, az egész történet közel áll hozzám. Ahogy utaltam rá, egy műtét után kezdtem el írni a könyvet, tehát úgy is fogalmazhatok, hogy számomra ez egy terápiás írás volt. Sokat segített a felépülésben, el tudtam terelni a gondolataimat az akkori nyomorúságomról.  

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Különösebb koncepció nélkül írok, és néha az ihlet is nehezen jön, viszont olyan kevés időm van, hogy minden pillanatot igyekszek kihasználni, amikor írhatok.  

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A kész kéziratot először a feleségem olvashatta el, a hivatalos megjelenés előtt rajta kívül csak a lektor olvasta a könyvet, akinek természetesen volt beleszólása stilisztikai és nyelvtani dolgokba. A történet alakítását meghagyom magamnak, hisz mégiscsak én vagyok az író. Ha másnak is adnék beleszólási lehetőséget, akkor már társszerzőről beszélhetnénk, amit most még nem szeretnék magam mellé.  

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Azt hiszem, hogy örült mindenki, és talán még büszkék is voltak rám. Utólag már lehet, hogy bánják egy kicsit, mert a még nem értékesített példányok hosszú ideig a nappali sarkában voltak feltornyozva. Karácsony előtt ez a probléma megoldódott, mert kellett a hely a fenyőfa számára. Azóta a hálószobában áll a könyvtorony...  

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

A Savage 2.0 -Angyal munkacímen készülő második részt szeretném befejezni, de nem ígérek semmit, mert azt így be tudom tartani. Az olvasóimnak pedig azt üzenem, hogy támogassák a hazai szerzőket, olvassanak egy csomó jó könyvet, ismerjenek meg minél több magyar írót, és amennyiben a könyvespolcukon és a szívükben Savage számára is jut egy kis hely, akkor nagyon boldog leszek.   

A könyvet itt tudjátok megvenni:

Kovács Mihály Szerzői oldala

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Gréger Csaba - ("Már gyerekként is szerettem a mitológiai történeteket, elsősorban a görög és a germán mítoszok fogtak meg. Leginkább az tetszett bennük, hogy a történetek hősei – bár legtöbbször isteni származásúak, egy szélesebb panteon tagjai, vagy azok leszármazottjai – mennyire közel álltak a halandó, emberi világhoz. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Gréger Csaba írót, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak eddig két kötete jelent meg Halhatatlanok-Világleírás és Halhatatlanok (Történetek egy távoli világból) novellás kötet, melyet magánkiadásban jelentetett meg, Halhatatlanok világa oldalán lehet beszerezni. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Először is szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy bemutatkozhatok az oldal olvasói számára! Magamról röviden: mint ahogy olvasható a bevezetőben elsőkönyves írónak számítok, de ezt olyan trükkös megoldással igyekeztem áthidalni, hogy rögtön két könyvet jelentettem meg, így igazából rögtön magam mögött is hagytam ezt a titulust. A végzettségem és a szakmám tekintetében látszólag semmilyen közöm nincs az íráshoz, informatikai területen dolgozok vezető beosztásban egy multinacionális cégnél. Azonban már gyerekkorom óta foglalkoztat az írás és az alkotás gondolata, számos történetet történetem készült a „fióknak”. Ennek ellenére sokáig nem is merült fel bennem, hogy komolyabban írni kezdjek, tavaly azonban egy hosszabb kórházban töltött időszak alatt megfogadtam magamnak, hogy belevágok. Akkor és ott született meg a „Halhatatlanok” világának gondolata, ami aztán fokozatosan nőtt egyre nagyobbá és komplexebbé, és ennek a folyamatnak a vége az lett, hogy egyszerre jelent meg egy regény hosszúságú, tíz különböző történetet tartalmazó novelláskötet, és az ezek helyszínéül szolgáló fantáziavilágot bemutató Világleírás.

Halhatatlanok-Világleirás c. kötet sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Kezdetben a világ ötlete született meg. Már gyerekként is szerettem a mitológiai történeteket, elsősorban a görög és a germán mítoszok fogtak meg. Leginkább az tetszett bennük, hogy a történetek hősei – bár legtöbbször isteni származásúak, egy szélesebb panteon tagjai, vagy azok leszármazottjai – mennyire közel álltak a halandó, emberi világhoz. Hús-vér szereplők voltak, hibákkal, gyarlóságokkal és nem utolsó sorban saját célokkal, amiknek elérésére törekedtek. Azt gondolom, hogy egy mai modern történet is akkor kerül igazán közel az olvasó szívéhez, ha együtt tud izgulni, sírni a karakterekkel, akik származásuktól függetlenül igenis esendőek, és nem hiba nélküliek. Mivel már egészen fiatal koromban megfertőzött a fantasy szeretete is – ami ilyen-olyan formában végigkísérte az egész életemet -, amikor eszembe jutott egy olyan történet, amiben az égi lények elbuktak az egykoron nekik hódoló halandók előtt, szinte adta magát az ötlet, hogy ezt egy új fantasy világ formájában meséljem el. A klasszikus fantasy történetek szinte kivétel nélkül bátran nyúltak az ókori/középkori mondakörökhöz, így azt gondoltam, az én világomban sem lesz stílusidegen az erős mitológiai felhang. Amint alaposan átgondoltam ennek az új fantáziavilágnak az alapvető kereteit és szabályait, nekiálltam az írásnak. Először stílszerűen a teremtéstörténettel kezdtem, majd az egyes korok kifejtésével folytattam, és csak ezek után mélyültem el az egyes népek és birodalmak, a világ „jelenkori” történetének leírásában. A Világleírás pedig egyre csak nőtt és gazdagodott, de ezt nem bántam. Bevallom, engem mindig az olyan fantasztikus történetek nyűgöztek le igazán, amiben a történet mögött érezhetően ott vannak a miért-ek, és van benne mélység, nem pedig csak egymásra szórt ötletek összessége. Az ilyen felületesebb fantasy-k nem a kedvenceim, ellenben ha valamiben érződik a világteremtésbe beleölt sok-sok óra munka, és emiatt az egész egy koherens egészet képez, azzal sokkal jobban tudok azonosulni. Nem állítom, hogy az én világom bármilyen szempontból is akár csak megközelíti a nagy elődök munkáit – gondoljunk csak J. R. R. Tolkien-re, aki saját nyelveket alkotott a világa lakóinak –, de mindenképpen ezen az úton szerettem volna elindulni. És bőven van még ötletem a további kifejtésre is…

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Mivel fantasy történetekről van szó, ezért nyilván nehéz is lenne azt állítani, hogy igazán sok köze van a valósághoz, ám mégis volt bennem egy törekvés arra vonatkozóan, hogy a szereplők cselekedete és a világ működése a maga fantasztikus mivoltában is kellően realisztikus legyen. Egy példával érzékeltetve, hogy mire is gondolok: mint minden nagy fantasy-ben, nálam is léteznek egymással szemben álló, és a másikkal századok óta viaskodó felek, ám bármennyire is csábító a jó és gonosz örök harcaként felvázolni ezt az ellentétet, én igyekeztem ezt elkerülni, bármennyire is tudom, hogy ez minden jó klasszikus mese alapja. A „Halhatatlanok” világában senki sem egyértelműen jó, vagy rossz, mindenki a saját kultúrája, saját történelme és saját érdekei szerint cselekszik, ami persze sok esetben óhatatlanul is szembe állítja a feleket egymással, de igyekeztem elkerülni, hogy igazságot tegyek köztük. Nálam az első két novellában a könyv címében is szereplő „halhatatlanok” először csak említés, vagy mellékszereplő formájában tűnnek fel, és csak a harmadik novella mutatja be először az ő szemszögükből a történetet. Én végig két egymással egyenlő erősségű és fontosságú oldalt igyekeztem felvázolni, hogy az olvasó dönthesse el, neki melyik szemlélet, melyik filozófia a szimpatikusabb. Az első visszajelzések alapján talán kimondható, hogy sikerrel jártam.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Ahogy említettem korábban, már gyerekként megfertőzött a fantasy, így nagyon fiatalon, alig tíz évesen elkezdtem saját történeteken gondolkozni. Ha az első és legnagyobb hatást kellene említeni, ami elindított ezen az úton, akkor Tolkien munkáit semmiképpen sem hagyhatom ki. Még kisiskolás gyerekként olvastam a Hobbitot, majd kísérletet tettem a Gyűrűk Urával is, amibe először ugyan beletört a bicskám – ami nem csoda hiszen egy 1000 oldalnál is hosszabb történetről volt szó-, de maga a világ teljesen elvarázsolt, kívülről tudtam minden hely és szereplő nevét. Aztán a fantasy szeretete később is elkísért, bár a gimnázium utáni években jóval kevesebbet olvastam hasonló műveket. Igazából két-három éve kezdtem el újra „falni” a fantasy könyveket, igyekeztem bepótolni a korábban elmaradt írásokat, amik alapműnek számítanak a műfajban, és minden kétséget kizárólag ezek is nagy hatással voltak arra, hogy végül belevágtam komolyabban az írásba. Maga az alkotás élménye hajtott végig, az, hogyha tetszik is a végeredmény másoknak, már csak a hab a tortán.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Egyelőre nem tervezem, hogy elhagyom a fantasy műfaját, egyrészt azért, mert csak most fogtam bele komolyabban az írásba, másrészt pedig úgy gondolom és érzem, hogy rengeteg lehetőség rejlik még a „Halhatatlanok” világában, amit vétek lenne nem kiaknázni. Azonban érdemes megemlíteni, hogy az a remek a fantasy történetekben, hogy nem korlátoz le igazán egy zsánerre, inkább egy keretet ad az íráshoz, de a stílust nyugodtan és sikeresen váltogathatja benne az író. Az én első tíz novellám sem mind ugyanabban a stílusban íródott, van ami a klasszikus kalandregények hangulatát, míg más történet a titkokat rejtő krimik, vagy akár a horror irányába mennek el. Kifejezetten élveztem ezt a kísérletezést, ám a következő kiadványnál megfogadtam, hogy igyekszem egy nagy, összefüggő történetet írni, így meglátjuk mennyire fér majd bele abba is ez a stíluskavalkád.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Mindenképpen adott egyfajta megnyugvást, és sikerélményt, amikor a kész kéziratot a kezemben tudhattam. Emellett bevallom kicsit fel is lélegeztem, ugyanis a kiadott változat már a történetek sokadik átírt változata, minden szerkesztésnél találtam benne olyan részleteket, mondatokat, amivel nem voltam elégedett, így folyton újra és újra nekiestem az átírásnak. Maximalista vagyok – ez azt gondolom a kiadványok képi világán is látszik–, és nem szerettem volna olyan terméket kiadni a kezemből, amivel nem vagyok megelégedve.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Nincs írói álnevem, a születési nevem szerepel a kiadványokon. Habár a fantasy műfajon belül kifejezetten gyakori, hogy írói álnéven kerülnek a könyvek kiadásra, de én ezt mindig furcsának éreztem, annak ellenére, hogy ezeket a könyveket olvasva nőttem fel. Valószínűleg, ha fiatalabb lennék, én is választottam volna magamnak valami hangzatos írói nevet, de ma már úgy érzem, hogy büszkébb vagyok amiatt, hogy a saját nevem szerepel a könyveken, és jó alig várom, hogy megmutathassam majd a gyerekeimnek, hogy „nézd, ezt apa írta…”

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Azt gondolom, hogy igen. Számomra a fantasztikus irodalom – és egyébként a többi művészeti ág is – egyfajta kiszakadás a mindennapok stresszéből és hajtásából, amiből három gyermekes apukaként, és a versenyszférában vezető beosztásban dolgozó személyként nekem is jut bőven. Viszont amikor a „Halhatatlanok” kiadványokon dolgoztam, valami teljesen mást alkothattam, valamit, ami szintén én vagyok, csak másképpen. Sokáig tartottam tőle, hogy mit gondolna a környezetem, ha fantasy történetekkel rukkolnék elő, de őszinte leszek, ma már cseppet sem érdekel, hogyha mások emiatt furcsán néznek rám. Hozzáteszem nagyon pozitívan csalódtam, rendkívül támogatóan viszonyult a család, a barátok és az ismerősök ehhez az új „hóbortomhoz”. Sőt, ha mondhatom, inkább „menő” dolog ez ma már, ami 20-25 éve szinte elképzelhetetlen lett volna.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Egészen különleges. Tudni kell a kiadványokról, hogy mindent magam terveztem és találtam ki, és bár kiváló szakemberek és művészek voltak a segítségemre, akik a designért és a grafikákért feleltek, az ötletek 99%-a tőlem származik. Nyilván sokkal nagyobb munka az, mint ha egy kiadó az ember hóna alá nyúl, és leveszi a terhek jelentős részét az emberről, de a kreatív mozgástér nyilvánvalóan magánkiadásban a legnagyobb. Összességében büszke vagyok a végeredményre, és szerencsére a visszajelzések is többnyire pozitívak, így most úgy gondolom megérte ez a rengeteg beleölt munka.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Is-is. Általában a történet vázát és a szereplőket találom ki előre, illetve felskiccelem a cselekmény főbb vonalait. Azonban a részletek, a tényleges cselekmény sokszor az írás közben alakul, folyamatosan jönnek új és új ötletek, amiket aztán papírra is vetek. Alapvetően tervező típusú embernek tartom magam, így elképzelhetetlen számomra, hogy mindenféle előzetes elgondolás nélkül üljek le írni, de kifejezetten élvezem, amikor magával ragad a „flow”, és elvisz új irányokba.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Szinte minden novellában van kedvenc jelenetem. Szeretem az erős képeket, ám igyekszem nem túl gyakran alkalmazni azokat. Akkor szeretem ezeket alkalmazni, ha valamire kifejezetten szeretném felhívni az olvasó figyelmét, vagy valami nagyon erős érzést akarok közvetíteni. A „Halhatatlanok” novellákat úgy írtam meg, hogy minden történet végén legyen valami csavar, egy nem várt esemény, vagy akár valami megdöbbentő fordulat formájában. Azt szerettem volna, ha az olvasó a történet végén megáll egy kicsit, és elgondolkozik az olvasottakon. Ennek megfelelően azokat az írásokat szeretem, ahol úgy érzem, hogy ez a legjobban sikerült. A személyes kedvencem egyébként furcsa módon a novelláskötetet lezáró, alig néhány oldalas Epilógus, ami úgy érzem remekül keretbe foglalja az egész könyvet.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Én általában a szereplőkből indulok ki. Ha megvannak a fő karakterek, az ő jellemvonásaik és a motivációjuk tiszta, akkor sokkal könnyebben tudom megszülni köréjük a történetet. Általában teljesen véletlenszerűen jön az ihlet, ilyenkor gyorsan felírom magamnak ezeket a telefonomba, hogy ne felejtsem el, majd amikor időm engedi, elkezdem tovább gondolni ezeket a kezdeti ötleteket. Természetesen rengeteg impulzus hat rám, filmek, filmsorozatok és könyvek, amiket olvasok, de igyekszem odafigyelni arra, hogy ezek megmaradjanak inspirációként, és sose lehessen másolással vádolni. Természetesen ma már nagyon nehéz igazán eredeti, új ötleteket kitalálni ebben a műfajban, de azt gondolom, hogy egy egyedi hangulat, atmoszféra megteremtése sokat segít abban, hogy egy-egy korábban már „látott” ötlet új életre keljen az ember keze alatt.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Bevallom nagyon szűk volt ez a kör. A mostani kiadványokat igyekeztem annyira a magaménak tartani, amennyire csak tudtam, ugyanis nem szerettem volna, ha az eredeti koncepciótól akár jobbító szándékú javaslat is eltántorított volna. A jövőben már sokkal nyitottabban fogom kezelni a közönség bevonását, már csak azért is, mert amit szerettem volna eredetileg, már kiírtam magamból, így magam is sokkal nyitottabbá váltam további vélemények meghallására. Ennek ellenére volt egy személy, akinek sokat köszönhetek – és akinek a könyvet is ajánlottam –, ő a magyar fantasy irodalom egyik kiemelkedő alakja, és nagyon hálás vagyok, hogy rengeteg tanáccsal és konstruktív kritikával látott el az írás során, és bár tudom, hogy ő nem így gondolja, de igazából erősen az ő érdeme is, hogy a kitalált világ olyan lett, amilyen.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Eléggé meglepődtek, hiszen a feleségemen kívül senki sem tudta, hogy könyvet írok, egészen addig, amíg el nem készült. Így aztán még nagyobb volt a meglepetés és az öröm, hiszen nem is egy, de két kész kiadványt kaptak a kezükbe! Azt gondolom, hogy alapvetően büszkék, legalábbis remélem, hogy már felocsúdtak annyira az első sokkból.  (Május végén jelentek meg a kiadványok). A gyermekeim sajnos még kicsik ahhoz, hogy ezt értékelni tudják, bár azt azért tudják, hogy apa írt egy könyvet. Remélem később ők is büszkén olvassák majd.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Először is szeretnék bíztatni mindenkit, hogy adjon egy esélyt a „Halhatatlanok”nak, amennyiben szereti a fantasy-t. Kiemelkedően fontos számomra, hogy minél többekhez eljusson a könyv, és egyáltalán nem önös érdekből. A könyvek megjelenésével egyidőben elstartolt ugyanis a Facebook oldalunk is, ahol mint a Magyar Közösségi Fantasy hirdetjük a terméket. És ezt valóban így is gondolom, egy olyan fantasy világot szerettem volna kitalálni, ami nem csak az enyém, hanem mindenkié, aki érez magában kedvet és bátorságot ahhoz, hogy ő maga is hozzátegyen kicsit a „Halhatatlanok” történetéhez. A középtávú céljaim között szerepel egy következő novelláskötet megjelentetése, amiben reményeim szerint már nem – csak – a saját írásaim lesznek olvashatóak, de az első olyan „közösségből jövő” történetek is, amik ebben a világban játszódnak. Ennek érdekében néhány hete el is indítottuk az első „Halhatatlanok” novellapályázatot, ahol olyan fiatal írók, vagy az írásra affinitást érző személyek történeteit várjuk, amik ebben a fantáziavilágban játszódnak. Ahhoz, hogy segítsük ebben a közösséget, minden jelentkező számára ingyenesen elküldjük mind az első novelláskötet, mind a Világleírás digitális változatát, hogy mindenki korlátok nélkül megismerkedhessen Nouros eddigi történetével! Azonban ennél még többet ígérünk: a legjobb pályaművek íróit meglepjük majd egy személyre szabott festménnyel, melyet a magyar fantasy illusztrátorok egyik kiválósága készít majd el neki(k) kifejezetten az ő történetei(k) alapján. Azt gondolom, hogy ez egy igazán különleges lehetőség, reményeim szerint minél többen jelentkeznek majd! Az első írás és kép már meg is született, és nekem szerintem legalább akkora boldogság volt látni a végeredményt, mint a történet írójának! Alig várom, hogy mások is csatlakozzanak, és együtt írjuk tovább ennek a „távoli világnak a történetét”!

Facebook oldal

Facebook csoport

Instagram 

Youtube

Ismerjük meg közelebbről a meseírókat! Irsai Krisztina - ("Eleinte a pad alatt az osztálytársaimnak, később felnőtt fejjel novellákba bújtatott meséket a felnőtteknek. Nyertem fődíjat, és kevésbé nagy díjakat, pályázatokat, bekerültem a műveimmel novelláskötetekbe.")

Úgy gondoltam, hogy külön rovatban kellene, hogy foglalkozzunk a meseírókkal, mely az Ismerjük meg közelebbről a meseírókat!  címet viselné. Noha ritkán olvasok meséket, úgy gondolom, meg kell, hogy mutassam nektek, bizony csodás történeteket alkotnak. Ezért született meg újonnan a rovat. Igyekszem ezáltal minden meseírót megszólaltatni. Ezúttal Irsai Krisztinát kérdezgettem, akinek „Kikirics és Pipiske: A Borókakert meséi – Tavasz” című mesekönyve jelent meg magánkiadásban.  Fogadjátok sok szeretettel!

 

1.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

15 éves korom óta írok meséket. Eleinte a pad alatt az osztálytársaimnak, később felnőtt fejjel novellákba bújtatott meséket a felnőtteknek. Nyertem fődíjat, és kevésbé nagy díjakat, pályázatokat, bekerültem a műveimmel novelláskötetekbe. De életem legnagyobb írói eseménye a „Borókakerti mesék” megjelentetése volt, ami eredetileg a lányom számára íródott. Neki kezdtem írni az első gyerekeknek szóló meséket, hogy félelem nélkül nyúljon egy földigilisztához, vagy ne rémüljön meg egy apró hangyától. Azóta könyveket és egyedi, névre szóló meséket írok, természetesen nem csak gyerekeknek.

Igyekszem a meséimmel tanítani, kertről, természetről, összetartásról, barátságról és minden másról, amit értékesnek és fontosnak érzek. Egyedi, névre szóló meséimben igyekszem segíteni a gyerekeknek, hogy félelmeiket fel tudják oldani, álmaikat át tudják élni.…

2.

Milyen érzés gyermekeknek meséket írni? Te magad is olvasol meséket?

A mesék átszövik a napjaimat, az egész életemet. Hiszen a kertemben koboldok és tündérek laknak minden fűszernövény mellett, a kerti szerszámokkal, növényekkel minden nap beszélgetek. Számomra a történetek valóságosak. Én az a típusú meseíró vagyok, aki még hisz a mesékben.

Természetesen én is olvasok meséket, de azokat élvezem igazán, amikből tanulni is lehet.

A legrégebbi mesekönyvek a gyűjteményemben 1961-ből valók, rongyosak és csodás meseillatot árasztanak.

 

 

3.

Gyerekkorodban volt kedvenced?

Még a mai napig is a kedvenceim!

Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő című mesekönyve, ahol Dömdödöm a legkedvesebb erdőlakóm, és

Török Sándor: Csilicsala csodái. A mai napig irigylem Gyuszit és az összes gyereket, akinek saját bejáratú varázslója van.  

4.

A meséidhez vannak saját illusztrált képek, ha nincsenek, akkor milyen együtt dolgozni egy illusztrátorral? Saját illusztrált képek, megalkotására mi inspirál? Mesélnél kicsit bővebben? 

A Borókakerti Mesék illusztrátora: Jágerné Antal Tünde, aki nem csak mesekönyvet illusztrál, de a gyerekeim óvodájának falait is csodálatosan telefestette mesehősökkel. Nagyon szeretek vele dolgozni, mert az első pillanattól értette és érezte, hogy mit szeretnék viszontlátni a mesekönyv lapjain és nagyon jó hangulatban tudtunk együtt dolgozni.

Mostanában saját illusztrációkat is készítek, elsősorban a „Fűszerkerti Mesék"-hez. Ehhez inkább bátorságra, mint inspirációra van szükségem. A rajzolás olyan kifejezésforma, amitől mindig is tartottam egy kicsit. Tény, hogy a betűk világában könnyebben boldogulok, és jobban ki tudom fejezni magam. Talán az inspirál, hogy rajzokban is meg tudjam mutatni a kertemet lakó lények, állatok, növények világát.

5.

Mennyi ideig tart egy mesetörténetet megírni?

Nálam első a család és a kert, hiszen ez adja az egyensúlyom. Írni általában hajnalban, vagy késő este tudok a legjobban, amikor csend vesz körül és végre nem csak hallom saját gondolataim, de „válaszolni” is tudok rájuk. :)

Általában sokat gondolkodom, jegyzeteket készítek, pereg bennem a történet, én pedig egyre türelmetlenebbül várom, hogy rám törjön az „írhatnék”. Ez sokszor hosszú hetekig tart, amíg a történet teljesen kialakul.

Végül az egyik szereplőm nem bír magával, és gép elé kényszerít. Olyankor jó két hétig püfölöm a klaviatúrát, majd bogarászok, javítok, vitatkozom a szereplőimmel… szóval sokak szerint megkattanok egy időre, de a családomnak ez a természetes állapotom. 

6.

Mit gondolsz, a meseíróknak mennyire nehéz a helyzetük?

Szerintem a nagytöbbségnek elég nehéz. Kevés írónak van lehetősége, hogy országosan megismerjék. Ha boldogulni akarunk, sajnos meg kell állni a helyünket a marketing világában is, ami egy teljesen más gondolkodásmódot kívánó szakma. Ha kiadó segít a könyvek megjelenésében, a terjesztés, akkor problémás, nagy része az íróra hárul. A magánkiadásnál pedig tőkével kell rendelkezni, hiszen a nyomdai költségek csak egy részét teszik ki a kiadásoknak.

7.

Miért éppen magánkiadásként jelent meg a mesekönyved? Milyen velük a közös munka? Hogyan viszonyulnak a mesezsánerhez?

Az első könyv magánkiadásban jelent meg, a többit is egyelőre így tervezzük. Az egyedi „Ölelő Mesék” csak egy-egy példányban készülnek, személyre szabottak, szintén magán úton nyomtatjuk.

8.

A gyerekeknek, hogy tetszik a mese, amit írsz? Milyen visszajelzéseket kaptál a szülőktől, ill. gyerekektől a történeteidre?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a mesekönyveim eljutottak óvodákba - még a határon túlra is - , kórházakba és gyermekotthonokba, így sok kisgyereknek okoztak örömet. Mindenhol nagyon szerették a meséket.

Kaptam visszajelzéseket felnőttektől is, van köztük nagymama, pszichológus és óvodapedagógus is.

Ezeket a véleményeket gyűjtöm, jópárat kiteszek a honlapomra is, hiszen számomra ez az igazi mérce, hogy a meséim örömet okoznak, kis olvasóim várják a folytatást, és megerősít abban, hogy jó úton haladok.

9.

Milyen további mesekönyvek megjelenése várható tőled a jövőben? Jelenleg dolgozol valamin?

No igen…

Egyszerre több mesekönyv is készül.A „Borókakerti Mesék” Nyári folytatására vár még a hibajavítás, helyesírási ellenőrzés tömkelege, majd átküldöm Tündinek, hogy ezekhez is csodás rajzokat készíthessen. Az „Illatsimogató” egy aromaterápiás mesekönyv, amihez már csak az illusztrációkat készítem.

A „Fűszerkerti mesék” majdnem kész, most ezzel foglalkozom a legtöbbet, hiszen előreláthatólag folytatásokban meg fog jelenni a városi újságban. Az első 6 mese készen van, és az illusztrációkkal is szépen haladok.

A „Koboldkonyha" már egy éve íródik, szép lassan. Kedvenc koboldom, Kikirics előállt egy ötlettel, amikor Patrik fiam válogatni kezdett a zöldségek között. Így most közösen dolgozunk egy gyerekeknek és szülőknek szóló receptes mesekönyvön, amiben megtanítjuk a szülőket, hogy hogyan bújtassanak egészséges zöldségeket süteményekbe, husikba, levesekbe úgy, hogy a gyerekeinknek eszébe se jusson fintorogni, vagy kikotorni őket a tányér szélére. Közben pedig mesélünk a gyerekeknek a fűszerkerti koboldjaink és tündéreink segítségével, megtanítjuk őket a szülőkkel együtt sütni - főzni, no meg némi varázsport is csempészünk a történetek közé.

És persze íródnak az egyedi kis „Ölelő Mesék" is, amik lassan egyre több gyerek és felnőtt polcán kapnak helyet.

10.

Zárásképpen, mit üzennél a jelenlegi/jövőbeli olvasóidnak?

Hogy higgyenek a mesékben. Mert a hit nemcsak hegyeket mozgat, hanem világokat is teremt. Higgyenek az álmaikban, olyan erősen, hogy azoknak ne legyen más lehetőségük, mint valóra válni!

 

Könyvet itt tudjátok beszerezni:

Ölelő mesék

Ölelő mesék 

 

Beleolvasó: Petróczki Kitti: Lujzi élete - ("Spirituális emberek közelében sokszor érzem magam fenyegetve. Jutkával kapcsolatban is ez volt az érzésem.")

Mai nappal újabb beleolvasót hoztam el Petróczki Kitti: Lujzi élete c. könyvéből, amit hamarosan elkezdem én is elolvasni. Hogy tetszett az előző részlet?

Az előző rész a zenéről és próbáról szólt. De mostani rész vajon miről szólhat?

Petróczki Kitti: 

Lujzi élete

Tartalom:

Vedd a saját kezedbe végre az irányítást és tegyél magadért! 

Hidd el van hova tovább! 

Meglátod! A történet, Lujzi élete, téged is magával fog ragadni, és ki fog rángatni a szürke hétköznapokból. 

Itt az ideje, hogy belefogj ma, a saját jövőd építésébe! 

„ A régi szép idők most vannak ” 

Én meg vagyok győződve róla, hogy ez a könyv, megadja neked azt az apró lökést az életedben, amely elindíthat a saját jövőd felé!

ENGEDÉLLYEL

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Books Dreams Kiadó

Petróczki Kitti: Lujzi élete

Beleolvasó Aurora Lewis Turner: Névtelenek (Bolygókeringő 1.) - ("– Onnan, hogy én is ezt csináltam – felelte Lloyd hidegen. – Egykor én is katona voltam, és élveztem, ha mások szenvedtek miattam. ")

Hát sajnos mai nappal véget ért a Beleolvasó az Aurora Lewis Turner: Névtelenek (Bolygókeringő 1.) c.könyvéből. Akinek tetszett azt a bejegyzés alatt található linkeken tudja megvásárolni a könyvet. Bízom benne, hogy ezekkel, a részletekkel kedvet szereztem nektek az olvasáshoz.

Aurora Lewis Turner

Névtelenek

(Bolygókeringő 1.)

Tartalom:

A Föld halott. Már több mint 2000 éve az. Az emberiség maradéka áldott tudatlanságban él hat Föld-szerű bolygón. Ők nem is sejtik, hogy vannak mások rajtuk kívül… Olyanok, mint én, Auróra. Olyanok, akik különleges erőkkel bírnak… ők a névtelenek. Két út van tehát; vagy az ő érdekeiket szolgálva titkon vadászunk a fajtánkra, vagy futunk, és így mi leszünk a vad. Én így futottam egyenesen Lloyd, egy medveerejű zsoldos karjaiba… Így kezdődött a keringőnk. A Névtelenek a Bolygókeringő trilógia első könyve.

ENGEDÉLLYEL

– Onnan, hogy én is ezt csináltam – felelte Lloyd hidegen. – Egykor én is katona voltam, és élveztem, ha mások szenvedtek miattam. – Auróra az ajkába harapott, hogy elfojtson magában egy önkéntelen szisszenést. – Az olyan erők, mint amilyen neked is van, igencsak ritkák és értékesek. Sokat fizettek volna érte.

– Zsoldos voltál? – A lány szájából szinte önkéntelenül buggyant ki ez a kérdés, mire a férfi bólintott egyet, és mintha egy pillanatig az emlékeibe mélyedt volna, elmélázott. Aztán mégis felemelte a fejét, hogy egy sóhajjal folytassa:

– Ez már régi történet.

– Ezek szerint nem kell attól félnem, hogy átadsz nekik?! – mondta félig kérdezve ezt a lány, mire Lloyd megrázta a fejét, majd Auróra felé fordította zöld tekintetét.

– Viszont így is nagy bajban vagy.

– Mit tennének velem, ha elkapnának?

– Ez attól függ, hogy ki kapna el. Vannak olyanok, akik élve felboncolnának és kivennék az agyadat, mások fegyvert készítenének a képességeidből, megint mások fogva tartanának téged a halálod napjáig.

– Nem is tudom, hogy melyik megoldás a legszimpatikusabb – csattant fel a lány némi szarkazmussal hangjában.

– Vannak, akik segítenének neked.

– Mint te? – kérdezte Auróra Lloyd egészen helyes arcvonásait fürkészve.

– Rám ne számíts! Épp azért élek ezen a koszfészek bolygón, hogy távol tartsam magam a bajoktól, mint amit épp te készülsz hozni a nyakamra.

– Akarod, hogy lelépjek?

– Ha elmész, meghalsz – merült el Lloyd a saját gondolataiban, miközben egy düledező ház bejáratához kanyarodtak be. – Nem, itt maradhatsz egy éjszakára, aztán továbbállsz. Útbaigazítalak azzal kapcsolatban, hogy merre találsz majd barátokat, akik segíteni tudnak neked.

– Te nem jössz velem? – kérdezte a lány elcsukló hangon, mire Lloyd ismét felé fordította zöld tekintetét, majd megrázta a fejét.

– Én már eleget harcoltam, kölyök. – A következő pillanatban kiszállt a kocsiból, mire követte őt Auróra is, aki aztán a tekintetét a roskadozó házra vetette. – Mint már mondtam, itt éjszakázhatsz.

– Ez a te házad? – kérdezte a lány döbbent hanglejtéssel, mire Lloyd a ház felé lépett, aztán megjegyezte:

– Hidd el, ha tudtam volna, hogy vendégem lesz, akkor se takarítottam volna ki.

Auróra egy furcsa mosolyt látott a férfi arcán átsuhanni, mire mindketten az épület felé indultak. A háznak hiányzott az egyik oldala, belül pedig tele volt törmelékkel, beszakadt gerendákkal és egy lépcsősorral, amely nem vezetett sehova. Lloyd röviden megjegyezte:

– A felső szinttel történt egy kis baleset, így csak az alsó használható. – Auróra pillantása a falakra vándorolt, amelyeket végestelen-végig karmolásnyomok szántottak. A következő pillantása pedig ismét Lloydra vetődött, jobban mondva a kezére, ami abban a pillanatban egy normális férfikéznek tűnt. Az észrevette a lány pillantását, majd zsebre dugta a kezeit, és így fűzte tovább a mondandóját:

– Egyetlen éjszaka, nem több.

– Köszönöm – bólintott egyet a lány, aztán illendőnek érezte, hogy bemutatkozzék –, egyébként Auróra vagyok.

– Pont leszarom – vont vállat a férfi, majd hátat fordított neki, és az egyik kicsavarodott ajtajú szoba felé vette az irányt, miközben oda se fordulva Aurórához ennyit tett még hozzá a beszélgetésükhöz:

– Ahol helyet találsz, oda nyugodtan letelepedhetsz. 

Amint a férfi belépett a helyiségbe, és üggyel-bajjal magára zárta a szoba ajtaját, Auróra a másik szoba felé vette az irányt, hogy aztán meglássa a hatalmas rumlit, ami ott várt rá. Egyetlenegy bútor sem maradt ott épen, kényszerű választása így egy szétszakadt szófára esett. Annak másik felét hamar megtalálta, majd összetolta a tőle elszakított fejrésszel. Így végül az egy elfogadható ágynak bizonyult éjszakára. Mégis elég nehezen jött álom a lány szemére. Kavarogtak a gondolatai, és sok olyan gondolata támadt, amelyek közül szinte mind vendéglátójához vezetett. Aznap többször felriadt, mert álmában egy sötét, medveszerű lény épp az ő vérére szomjazott. Egyszer aztán egy zakatoló hangra ébredt, ami nem a házon belülről, mindinkább azon kívülről érkezett, mintha csak az égből jött volna. Tudta, hogy megtalálták őt.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Olvasnimenő

Arurora Lewis Turner írói oldala 

 Aurora Lewis Turner és olvasói világa

Beleolvasó: Petróczki Kitti: Lujzi élete - ("Hát, így esett, hogy elmentem az akkor még háromfős zenekar próbájára.")

Petróczki Kitt: Lujzi élete c. könyvéből újabb részletet hozok nektek a Beleolvasó rovatomba. A mostani részben Lujzi elmegy egy ismerőse révén együttesben zenélni. De mi történik zenélés közben? Azt most megtudhatod a mostani részben.

Petróczki Kitt:

Lujzi élete

Tartalom:

Vedd a saját kezedbe végre az irányítást és tegyél magadért! 

Hidd el van hova tovább! 

Meglátod! A történet, Lujzi élete, téged is magával fog ragadni, és ki fog rángatni a szürke hétköznapokból. 

Itt az ideje, hogy belefogj ma, a saját jövőd építésébe! 

„ A régi szép idők most vannak ” 

Én meg vagyok győződve róla, hogy ez a könyv, megadja neked azt az apró lökést az életedben, amely elindíthat a saját jövőd felé!

ENGEDÉLLYEL

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Books Dreams Kiadó

Petróczki Kitti: Lujzi élete