Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! M.Z. Chapelle - ("Ami biztos, hogy az LMBTQ+ vonal továbbra is része lesz a munkámnak, még sok-sok BL regénnyel szeretném meglepni az olvasókat.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem M.Z. Chapelle írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek a Párizstól keletre (Velünk kezdődött) illetve a Bangok felett a csillagok c. kötete is megjelent az Ulpius kiadó gondozásában, melyek minden nagyobb könyvesboltban kaphatók. Íme az interjú, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

M. Z. Chapelle írói néven alkotok, tősgyökeres budapesti vagyok, de a történeteim általában távoli, egzotikus helyszíneken játszódnak. Az eddigi két megjelent regénye Thaiföld, most pedig egy Japán helyszínű történeten dolgozok.

Szociális munkát és interkulturális pszichológiát tanultam az egyetemen, ezért a kulturális különbségek, a társadalmi sokszínűség és az érzékenyítés olyan témák, amiket igyekszem megjeleníteni valamilyen módon a történeteimben.

A Párizstól keletre (Velünk kezdődött) sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Volt már némi alapismeretem Thaiföldről, de amikor eldöntöttem, hogy Amphawában játszódjon a regény, akkor természetesen jobban el kellett mélyednem a kutatásban: a Google Mapset bújtam, hogy virtuális sétákat tegyek az utcákon, Thaiföldön honos fákról, növényekről olvastam, helyi szokásokról, szóval próbáltam minél hitelesebb képet festeni, annak ellenére, hogy sajnos még sosem jártam ott.

Forrás: M.Z.Chapelle írói oldala

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A realista történeteim is mind kitaláltak. Előfordul, hogy merítek a valóságból, vagy egy-egy helyszínt, szituációt “kölcsönzök”, de alapvetően mindig fikciót írok.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Kamaszkorom óta része az írás az életemnek, ám az utóbbi pár évben kiemelt fontosságú lett, már nem tudom elképzelni, hogy ne üljek le a gépem elé minden nap. Kezdetben inkább terápiás céllal íródtak a történeteim, idővel azonban valóban szenvedéllyé vált, és egyre több mindent tudtam kifejezni vele. Most már sokkal inkább célom a szórakoztatás, hogy valami értékeset tudjak mutatni az olvasóknak, akik kikapcsoljanak a regényeim mellett.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

A novellákat azért szeretem, mert ott bátrabban merek kísérletezni: szívesen írok fantasyt, misztikusat, thrillert és horrort is, ezt a jövőben is szeretném megtartani, és minél több zsánerben kipróbálni magamat. A regényeimben egyelőre maradok a romantikánál és a romantikus-kriminél, de van a tarsolyomban fantasy ötlet is, csak még nem jutottam oda, hogy megírjam. Ami biztos, hogy az LMBTQ+ vonal továbbra is része lesz a munkámnak, még sok-sok BL regénnyel szeretném meglepni az olvasókat.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Varázslatos és egyben ijesztő. Mert amikor kiadom a kezem közül, már nemcsak az én kis kéziratom lesz, amin dolgozhatok, amit elővehetek és átolvashatom bizonyos részeit, hanem az már egy félig kész könyv, ami megy a szerkesztő elé, majd később tovább a korrektorhoz, tördelőhöz. Ilyenkor elengedem a kezét a regénynek, mert habár még sok munka van vele, hogy valóban késznek lehessen nevezni, de itt már egy közös munka folyik, közösen alkotunk valamit, nekem is más szemmel kell néznem a történetre. Valamilyenszinten ilyenkor eltávolodom a történettől, igyekszem kritikusak szemlélni, megtalálni benne a hibákat és javítani azokat.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Franciás hangzású nevet szerettem volna, mert imádom a francia nyelvet. Az M. Z. pedig rövidítés: a Ziva Miriam nevekből jön, ami a héber nevem.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nem, sokáig élt bennem az elgondolás, hogy tőlem nagyon messze áll a romantika, erotikus jeleneteket pedig kifejezetten féltem írni. Aztán rájöttem, hogy ha két férfi szerelméről írok, akkor elmúlik a feszélyezettség érzése, és most már nem is tudnám elképzelni, hogy ne írjak ilyesmiről. Sokat segített nekem a fanfiction írás, hogy ki merjek mozdulni a komfortzónámból.

Forrás: M.Z.Chapelle írói oldala

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Miért, tényleg megjelent? Néha még mindig nehéz elhinni, főleg, hogy egy olyan kiadó, mint a Művelt Nép karolta fel, és adta ki kiadói gondozásban. Hihetetlenül büszke voltam a kitartásomra, a sok beletett munkára, és csak még jobban belelkesedtem a további regényeim kapcsán. Olyan érzés volt, mintha a sok bizonytalanság után kapok egy egyértelmű választ, hogy jól csinálom, és habár tudom, nem lehet elszállni csak azért, mert megjelent egy regényünk, de mindenképp felemelő érzés és egy mérföldkő az életemben.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Sokáig színtisztán impulzív volt, amivel aztán egy idő után falnak ütköztem, és rájöttem, muszáj bele tudatosságot is csempészni, meg sok-sok tanulást, mert különben az ember nem fog fejlődni, és csak egy helyben toporog. Ha nem is tervezek meg mindent, de azért igyekszem a fejezeteket és a főbb dramaturgiai pontokat előre kitalálni, amiket aztán szépen összekapcsolok. Intuíciók nélkül nem működik számomra az írás, tanulhatnék akármennyi írástechnikát, ha hiányozna belőle a lélek, így bizonyos “szokásaim” megmaradtak: nem bírok lineárisan írni, inkább, mint egy mozaikot, úgy rakom össze a történetet, és nekem eddig ez tökéletesen bevált.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Vannak olyan humoros vagy éppen drámai párbeszédek, amiket nagyon szerettem írni, és sokadik olvasásra is szeretem fellapozni a könyvet miattuk. Például nagyon szerettem Léo és Than, a két főszereplő kapcsolatát előremozdító  jeleneteket, amikor kicsit mindig közelebb kerülnek egymáshoz. Jó volt építeni a köztük alakuló viszonyt.

Lelkileg egyértelműen azokat a jeleneteket volt a legnehezebb megírnom, amik Léo gyerekkori bántalmazásáról szóltak, ezekkel sokat foglalkoztam.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Van, amelyik könnyen rám talál, más esetében pedig sok órányi agyalás és tervezgetés áll a háttérben. A Párizstól keletre megírásának kezdetekor annyit tudtam, hogy egy BL történet lesz, Thaiföldön játszódik majd , és akartam bele egy gyerekkori traumát. Ezenkívül nem sok minden volt meg, ahogy írtam, úgy alakultak ki a további részletek. Pl: hogy az egyik szereplő legyen rendőr, meg hogy a főszereplő az anyukája temetése miatt érkezzen haza.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A kiadón és a szerkesztőmön kívül van néhány olyan személy, akik rendszeresen segítenek nekem bétázással, az ő segítségük pótolhatatlan. Nagyon adok a szavukra, szóval ha változtatást javasolnak valamilyen okból kifolyólag, akkor mindig átgondolom, és igyekszem javítani a szövegen és a történeten a megjegyzéseik alapján. Rajtuk kívül nem szoktam senkinek sem megmutatni, még a családomnak sem. A szüleim is akkor olvashatták csak a Párizstól keletre regényt, mikor már könyv formában kijött, előbb nem volt bátorságom megmutatni - így azonban elkerülhetetlenné vált. 

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Szerencsés vagyok, mert mindenben támogatnak és még akkor is hisznek bennem, amikor én kicsit megingok. Már az első novelláimra is nagyon büszkék voltak, a regényemnél meg pláne! Velem együtt járták végig a boltokat és csodálták meg a könyvet a Libri, Líra polcain.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

A tavalyi év végén két novellám jelent meg a C&H Projects szárnyai alatt (Lámpások éjszakája, Jégvirágok)., szilveszterkor pedig Kollár Betti és Sam Wilberry írókkal készítettünk egy ingyenes meglepetés ebookot az írásainkkal (Szilveszteri mesék). Idén a Museliere Alkotói csoport következő antológiájában egy urbanfantasy novellám várható, februárban pedig érkezik egy Valentin-naphoz kapcsolódó horror sztorim.

Valamint készül a harmadik regényem, és ha minden jól megy, az év második felében ez a történet is könyv formájában kerülhet a könyvespolcokra! Japán helyszínű, romantikus BL történet lesz, és már alig várom, hogy megmutathassam a borítóját, vagy eláruljam a címét az írói oldalamon!

M.Z.Chapelle írói oldala

Instagram

Moly

Libri

TikTok

Wattpad

Beleolvasó:M. Z Chapelle: Párizstól keletre (Velünk kezdődött) - ("– Esküszöm, Léo, a sors akarta, hogy összefussunk! Hihetetlen, pont ma gondoltam rá, hogy felhívlak… sejtettem, hogy a temetés után hazajössz. Aztán beugrott, hogy még a számodat sem tudom. ")

M. Z Chapelle: Párizstól keletre (Velünk kezdődött) c. könyvéből második részletet hoztam el nektek. A könyv június 27-én fog megjelenni a Művelt Nép kiadó gondozásában.
Íme a kis részlet a könyvből. Jó olvasását. 

 

M. Z Chapelle:
Párizstól keletre
(Velünk kezdődött)

Tartalom:

A ​múltat nem lehet elég mélyre temetni. Miután Léo édesanyja rejtélyes körülmények között meghal, a fiú tíz év után visszatér Thaiföldre. Nem csupán a háztól akar szabadulni, de saját belső démonjaitól is, amik annak idején egészen Párizsig üldözték. Ám korántsem úgy alakulnak a dolgok, ahogy tervezte. A fájdalmas emlékek egyszeriben testet öltenek, amikor eltűnik egy kisfiú, Amphawa utcáin pedig ismét megjelenik a rettegés.
A helyi rendőr ráadásul nem más, mint Than, aki már gyerekként is Léo idegeire ment az állandó szabálykövetésével.
Than és Léo között sosem volt felhőtlen a viszony, a viszontlátás azonban a régi sérelmek mellett új, eddig ismeretlen érzéseket is felszínre hoz a fiúban.
Szenvedély, ármány, fájdalom és vágy örvényében találja magát, neki pedig döntenie kell, hogy tovább menekül-e.
Vajon Than képes lesz megtalálni az összefüggést a tíz évvel ezelőtti bűntény és a mostani eset között?
És képes a szerelem begyógyítani a sebeket, amiket egy életen át magunkkal hordozunk?
A ThanLéo Story lenyűgözően izgalmas és romantikus regény a BL rajongóinak.

 

ENGEDÉLLYEL

RÉSZLET A KÖNYVBŐL:

Habár annak idején is meglepte egyszer, amikor ismeretségük elején megvédte őt néhány idősebb fiútól, most mégis egészen másképp festett.
Egy csapat turista masírozott el mellettük, és telefonjaikkal fényképezve forgolódtak a folyót átszelő vékony aljú csónakok felé. Egyikük majdnem lesodorta Léo válláról a táskát.
– Van kedved később összefutni? – fordult Senihez sürgetőn. – Most muszáj ezeket lepakolnom a házban.
– Ha már így alakult, elkísérlek – ajánlkozott a fiú, miközben arrább terelte Léót. – Úgysincs mára semmi dolgom. Még mindig hihetetlen, hogy itt vagy, úgy örülök!
Léo bólintott, majd előhalászta kulacsát a hátizsákjából, és nagyot kortyolt az időközben megmelegedett vízből. Seni kikapta az egyik táskát a kezéből, és vigyorogva intett, hogy kövesse. Ahogy elhaladtak néhány gyümölcsösbódé előtt, Léo fejcsóválva vette tudomásul, hogy itt tényleg semmi sem változott. Az ismerősnek tűnő árusok előtt ugyanúgy illatozott a szúrós kinézetű durian, a fehér húsú farang, vagy a nassolni való, fügére emlékeztető longkong. A folyón fel-le haladó hajók rendezetlen sora törékeny összhangot alkotott a napfényes utcákat rovó embertömegekkel. Mintha mindnyájan ugyanazt a ritmust követnék. Léo nehezen bírta elképzelni, hogy egykor ő is része volt a szimfóniának, most kívülállóként szemlélte az egészet.
Örült neki, hogy akadt idegenvezetője, így legalább nem kellett a GPS-szel bajlódnia, kedvére nézelődhetett. A nosztalgikus illatok ellenére hamar rájött, hogy gyerekként valahogy egészen máshogy festettek az utcák. Tíz év elégnek bizonyult ahhoz, hogy térkép nélkül simán eltévedne még ő is. Miközben elszlalomoztak a part mentén egymást túlkiabáló árusok közt, Seniből kitört a szóáradat:
– Esküszöm, Léo, a sors akarta, hogy összefussunk! Hihetetlen, pont ma gondoltam rá, hogy felhívlak… sejtettem, hogy a temetés után hazajössz. Aztán beugrott, hogy még a számodat sem tudom. Haha! A Facebook-profilod meg olyan sivár, akár a Daw Bar itallapja. Próbálkoztam, de semmit sem tudtam kideríteni rólad az internetről.
Az utolsó szavakat követve kérdőn pillantott a másikra. Léo elmosolyodott, számított arra, hogy kérdések garmadája zúdul majd rá, ha visszatér. Szerencsére a szűk körben megtartott temetés utáni napok nyugodtan teltek, de sejthette volna: a régi otthonuk környékén hamar elterjed majd a hír, hogy hazajött. Vajon mit mondanak majd a szomszédok, amikor meglátják? Biztosan még mindig emlékeznek, miért is ment el. Az ampavai öregasszonyok emlékezete, akár az elefántoké, legalábbis az anyja mindig így mondta.
– Nem igazán használom a Facebookot – válaszolt Seni kérdésére.

A könyvet itt tudjátok előrendelni:

Művelt Nép Kiadó

Libri

Líra