Lichter Péter
Az amerikai film rövid története
Megjelenik május elején!
Felelős kiadó: 16:9 Könyvműhely Kft., Prae Kiadó
Szakmai lektor: Kránicz Bence
Grafikai tervezés: Pálhegyi Flóra
Fülszöveg
Valószínűleg minden filmbolond az álmából felverve is tudna idézni a Casablanca, A keresztapa, a Szárnyas fejvadász vagy a Ponyvaregény jeleneteiből. Habár legtöbbünk számára az amerikai filmkultúra jelenti az elsődleges kikapcsolódást (vagy az inspirációt), mégis az a helyzet, hogy Hollywood fordulatokban gazdag története még az elkötelezett cinefilek számára is ismeretlen. Ez a könyv arra vállalkozik, hogy vázlatos, de átfogó képet adjon az amerikai film közel százharminc éves történetéről, annak legjelentősebb klasszikusain keresztül bemutatva izgalmas árnyalatait: a stúdiórendszer „aranykorától” egészen az olyan jelenségekig, mint a nagy ívű változásokkal járó hollywoodi reneszánsz vagy a kilencvenes években berobbanó függetlenfilmes hullám, aminek leghíresebb alakja Quentin Tarantino volt.
Tartalom
Türelmetlenség (1916)
Aranyláz (1925)
Virradat (1927)
Frankenstein (1931)
A sebhelyesarcú (1932)
Hatosfogat (1939)
Philadelphiai történet (1940)
Aranypolgár (1941)
Casablanca (1942)
Gyilkos vagyok (1944)
A rakparton (1954)
Hátsó ablak (1954)
Amit megenged az ég (1955)
A mandzsúriai jelölt (1962)
Bonnie és Clyde (1967)
Arcok (1968)
2001: Űrodüsszeia (1968)
A keresztapa (1972)
A cápa (1975)
Nashville (1975)
Szárnyas fejvadász (1982)
Kék bársony (1986)
Die Hard (1988)
A keskeny kék vonal (1988)
Szemet szemért (1989)
Ponyvaregény (1994)
Toy Story (1995)
Mátrix (1999)
Vérző olaj (2007)
A sötét lovag (2008)
Részlet a kötetből
Mátrix (1999)
Az utóbbi időben terjedt el az a nézet, hogy 1999 volt az elmúlt fél évszázad egyik legerősebb filmes éve: cikkek és visszaemlékezések sora, sőt, egy komplett könyv is született erről az évről.[1] Az ilyen korszakokat összehasonlító polémiák persze erősen vitathatók, hiszen 1939-ről (Óz a csodák csodája, Hatosfogat, Ninocska, Elfújta a szél) vagy 1967-ről (Diploma előtt, Bonnie és Clyde, Cool Hand Luke, Piszkos tizenkettő) is bátran kijelenthető, hogy az „amerikai filmtörténet legjobb éve”. De tény, hogy a huszadik század utolsó évében kimondottan sok határfeszegető és újító spiritusszal megáldott filmet mutattak be, amik között feltűnő mennyiségben voltak a debütáló munkák: Spike Jonze (A John Malkovich-menet), Sam Mendes (Amerikai szépség) és Sofia Coppola (Öngyilkos szüzek) is ekkor indult el a pályán, de egy csomó másik fiatal rendező (pl. David Fincher: Harcosok klubja, Paul Thomas Anderson: Magnólia, M. Night Shyamalan: Hatodik érzék, Alexander Payne: Gimiboszi, David O. Russel: Sivatagi cápák) is fontos filmmel jelentkezett ebben az évben.
1999 tehát sok szempontból vízválasztó volt az amerikai popkultúra történetében: még éppen nem kezdődött el a globális válságokat hozó következő évszázad, de már érezhető volt a levegőben valamiféle frusztráció és szorongás, ami egyrészt az X-generáció kiábrándultságából, másrészt a közelgő Y2K-problémából táplálkozott. A túlnyomórészt a hatvanas-hetvenes években született nemzedék, az X-generáció egzisztenciális szorongásai (a karrierközpontú sikerkultúra kiüresedése, az identitás megkérdőjelezése stb.) jelentek meg az olyan alkotásokban, mint a Harcosok klubja, A John Malkovich-menet vagy a Hivatali patkányok, eközben pedig az életünkre egyre nagyobb hatással bíró számítástechnika és az internetes hálózati kultúra is hangsúlyosabban volt jelen a mainstream filmekben, ami elsősorban egy új keletű technofóbia formájában manifesztálódott (Truman Show, 13. emelet). A jövő tehát egyáltalán nem tűnt olyan fényesnek és simára csiszoltnak, mint ahogy azt az 1999-ben az utolsó filmjével (Tágra zárt szemek) jelentkező Stanley Kubrick harminc évvel korábban elképzelte: ezek a szorongások végső soron egy igen eredeti amalgámmá forrtak össze a Mátrixban.
Lana és Lilly (korábban Larry és Andy) Wachowski kultikus sikerű filmje, a Mátrix, szinte tökéletesen meg tudta ragadni az ezredforduló légkörét, annak minden szorongásával és reményével. A film nem várt sikere egyrészt ebből, másrészt a kulturális környezet átalakulásából táplálkozott: a neves filmteoretikus, Henry Jenkins például a Mátrixot a médiakonvergencia és az erre reagáló kulturális mező jellegzetes termékének tekinti. A kilencvenes évek végén a neten burjánzó rajongói közösségek, filmelemző fórumok és chatszobák megelőlegezték a 2000-es évek második felében berobbanó közösségi oldalak (pl. Facebook) felhasználói aktivitásra épülő logikáját, de még egyáltalán nem voltak széles körben elterjedtek, vagyis elsősorban szubkultúrák melegágya volt. A Mátrixot mintha direkt erre a virtuális világra találták volna ki: nemcsak a témája (szimulált valóság), a hősei (szuperhőssé váló hackerek) és a megvalósítása (innovatív technológiával létrehozott lenyűgöző látványvilág) passzolt a netes szubkultúrákhoz, hanem a rendezőpáros egy transzmediális hálózatként építette fel a Mátrix világát. Ahogy ezt később egy író megjegyezte: a forgatókönyvírók régen történeteket adtak el a stúdióknak, ma már komplett világokat kell kitalálniuk. A Mátrix az internetes rejtvényfejtő közösségek igazi totemoszlopává vált: a film narratív szövetébe rejtett utalások, áthallások (pl. Jean Baudrillard posztmodern filozófiai munkája) és egyéb kulcsok serkentették a rajongói aktivitást. Ezt csak tovább tetézte, hogy a film bemutatása után négy évvel elkészült a két folytatás, illetve egy animációs film (Animátrix) és több videójáték is tovább építette a Mátrix-univerzumot.
A szerzőről
Megrendelhető a kiadó webáruházában:
