Kedvenc idézeteim: S. A. Locryn: Edinburgh kék fényei - ("Érdemes beszerezni az írónőtől a könyvet, nekem a nyár egyik legjobbja, kedvencem lett. )

Nagyon régóta nem hoztam Kedvenc idézetek rovatában idézeteket, de most pótolom, hiszen számos könyvet olvastam, igencsak találtam jócskán kedvenc idézetet belőlük. Ez sem volt másképp S. A. Locryn: Edinburgh kék fényei  című könyvével sem, annyi jó idézetet találtam, hogy ezekből mazsoláztam ki nektek. Érdemes beszerezni az írónőtől a könyvet, nekem a nyár egyik legjobbja, kedvencem lett. 

 18 éven aluliaknak nem ajánlott!!

S. A. Locryn:
Edinburgh kék fényei 

Tartalom:

Pokolian ​indul a nap, Davist ultimátum elé állítják. Már az ötödik mentőtisztet akarják a nyakába sózni. Neki, a veterán, Afganisztánt megjárt orvosnak! Még hogy ő kiállhatatlan?! Csak annyit akar, hogy mindenki hagyja békén. Dennis sem vágyik ennél többre, mégis társak lesznek. Amikor beosztják Davis mellé, megfogadja, hogy nem hagyja magát még egyszer megfutamítani, hiszen eleget tűrt egész eddigi életében. Rázósan indulnak a közös napok. Dennisnek nem csak a melóba kell visszaszoknia, de társa értelmezhetetlen viselkedését is kezelnie kell. Sokáig azt hiszik, hogy ennél rosszabb nem is történhetett volna velük, de a végeláthatatlan műszakok és riasztások alatt egyre jobban megismerik egymást, rájönnek mi volt az, ami eddig hiányzott az életükből. Hogy ezt megtalálják, nem pusztán a környezetükkel, hanem saját érzéseikkel is meg kell küzdeniük. Sejtelmük sincs, hogy eddigi megpróbáltatásaik pusztán bemelegítésül szolgáltak ahhoz, ami rájuk vár. Vajon képesek lesznek közös nevezőre jutni, vagy elkerülhetetlen, hogy Davis elveszítse a munkáját?  

 

Kedvenc idézeteim:

A könyvet itt tudod beszerezni:

S. A. Locryn írói oldala

Smaragd Kiadó

S. A. Locryn: Edinburgh kék fényei - ("Locryn, isten adta tehetsége van, amit kár lenne elpazarolnia. Dennis és Davis a kedvenceim lettek olvasás során, hiszen előbb munkatársak, majd barátok, és később talán többek lettek egymásnak. Dennis és Davis, mindketten hordoznak lelki sebeket a múltjukból, és még sem félnek belevágni egy új kapcsolatban. Sőt! Mindketten túl akarnak a lépni a múlton, a fájdalmat elfelejteni. ")

Szeretném megköszönni S. A. Locryn írónőnek, hogy lehetőséget adott, hogy elolvashassam Edinburgh kék fényei című könyvét. Számomra nagy kedvenc lett, imádtam Dennis és Davis évődéseit, az, ahogy ismerkedtek egymással és a helyzettel. A könyvet Smaragd Kiadó gondozásában jelent meg, és bízom benne, hogy további kötetek is megjelennek írónőtől, mert iszonyat nagy tehetség van benne, érdemes elolvasni a könyvét Edinburgh kék fényei-t hamar kedvenceddé válik.

 

 S. A. Locryn:
Edinburgh kék fényei

(18 éven felülieknek ajánlott)

Tartalom:

Pokolian ​indul a nap, Davist ultimátum elé állítják. Már az ötödik mentőtisztet akarják a nyakába sózni. Neki, a veterán, Afganisztánt megjárt orvosnak! Még hogy ő kiállhatatlan?! Csak annyit akar, hogy mindenki hagyja békén. Dennis sem vágyik ennél többre, mégis társak lesznek. Amikor beosztják Davis mellé, megfogadja, hogy nem hagyja magát még egyszer megfutamítani, hiszen eleget tűrt egész eddigi életében. Rázósan indulnak a közös napok. Dennisnek nem csak a melóba kell visszaszoknia, de társa értelmezhetetlen viselkedését is kezelnie kell. Sokáig azt hiszik, hogy ennél rosszabb nem is történhetett volna velük, de a végeláthatatlan műszakok és riasztások alatt egyre jobban megismerik egymást, rájönnek mi volt az, ami eddig hiányzott az életükből. Hogy ezt megtalálják, nem pusztán a környezetükkel, hanem saját érzéseikkel is meg kell küzdeniük. Sejtelmük sincs, hogy eddigi megpróbáltatásaik pusztán bemelegítésül szolgáltak ahhoz, ami rájuk vár. Vajon képesek lesznek közös nevezőre jutni, vagy elkerülhetetlen, hogy Davis elveszítse a munkáját?  

 Véleményem
5/5

Amikor először olvastam kisebb nagyobb részleteket az írónő oldalán, már akkor tudtam, hogy nekem ezt el kell olvasnom. Locryn, isten adta tehetsége van, amit kár lenne elpazarolnia. Dennis és Davis a kedvenceim lettek olvasás során, hiszen előbb munkatársak, majd barátok, és később talán többek lettek egymásnak.
Dennis és Davis, mindketten hordoznak lelki sebeket a múltjukból, és még sem félnek belevágni egy új kapcsolatban. Sőt! Mindketten túl akarnak a lépni a múlton, a fájdalmat elfelejteni.

Őszintén megmondom ez a fajta történet, jobban tetszik. Lassan indult a kapcsolatuk, néha viccesen, néha morcosan, néha távol egymástól, de mindig megoldották a gondjaikat. Olvasás közben megismerhettem Dennis és Davis családját, barátait, munkatársaikat és legfőképpen a gondolataikat, érzéseiket. Davis elég morcos volt, de ez csak a látszat, hiszen valójában egy érző lélek, aki igenis igényli, hogy szeressék. Csak sajnos túl sok lelki teher cipel, nyomja a vállát. Dennis pedig a családjától távol kellett élete legnagyobb döntését meghozni és ennek eredményeképpen, tért vissza mentősökhöz dolgozni. S itt ismerkedik meg Davis-el.

Nagyon szeretem filmekben, sorozatokban a mentősöket, rendőröket és tűzoltókat nézni. Így ez nekem ez a könyv számomra nagy kincs. Betekinthetünk mentősök hősies munkájukba,.ahol nem kis dolog életet menteni. Könyvben szereplők közül Tobyt kedveltem meg, bár eleinte nem tudtam igazán hova tenni, de később egészen megbarátkoztam vele. Adriann érdekes egy fickó, róla szívesen olvasnék még. Nat-ot nem tudom nem kedvelni, de számomra hogy is mondjam, harsány a viselkedése. S ez valahogy nem tetszik.
Van egy negatív szereplő, de szóra sem érdemes, annyira nem érdemel egy szót se. Nem bírom az ilyen előítéletes embereket.

Locryn élethűen írta le Dennis és Davis kapcsolatát, mintha ismerte volna őket vagy valakiről, mintázta, ki tudja. Mindenesetre nekem tetszett, kedvencem lett és nagyon várom a következő történetet, mert nagyon nincs még vége, szerintem. 

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Smaragd Kiadó

S. A. Locryn írói oldala

Új LMBTQ történet jelenik meg Smaragd Kiadónál, S. A. Locryn: Edinburgh kék fényei címmel.

S. A. Locryn írónőnek hamarosan megjelenik második könyve, ahol Smaragd Kiadónál lehet előjegyezni. Annyit elmondhatok, hogy érdemes előjegyezni, megvenni Edinburgh kék fényei című kötetet. Bár, csak részleteket olvastam a könyvből én, nagyon imádtam Dennis és Davis történetét, a vicces szövegeiket. Úgy, hogy én szeretném nektek bemutatni ezt a könyvet. Nemcsak azért szeretném bemutatni ezt a könyvet, milyen klassz és fantasztikus, hanem azért is, mert támogatni szeretném az olyan írókat, akik LMBTQ regényeket írnak. Bízom benne, hogy sokatok nagy kedvence lesz ez a kötet.

 

 S. A. Locryn:
Edinburgh kék fényei

Tartalom:

Pokolian ​indul a nap, Davist ultimátum elé állítják. Már az ötödik mentőtisztet akarják a nyakába sózni. Neki, a veterán, Afganisztánt megjárt orvosnak! Még hogy ő kiállhatatlan?! Csak annyit akar, hogy mindenki hagyja békén. Dennis sem vágyik ennél többre, mégis társak lesznek. Amikor beosztják Davis mellé, megfogadja, hogy nem hagyja magát még egyszer megfutamítani, hiszen eleget tűrt egész eddigi életében. Rázósan indulnak a közös napok. Dennisnek nem csak a melóba kell visszaszoknia, de társa értelmezhetetlen viselkedését is kezelnie kell. Sokáig azt hiszik, hogy ennél rosszabb nem is történhetett volna velük, de a végeláthatatlan műszakok és riasztások alatt egyre jobban megismerik egymást, rájönnek mi volt az, ami eddig hiányzott az életükből. Hogy ezt megtalálják, nem pusztán a környezetükkel, hanem saját érzéseikkel is meg kell küzdeniük. Sejtelmük sincs, hogy eddigi megpróbáltatásaik pusztán bemelegítésül szolgáltak ahhoz, ami rájuk vár. Vajon képesek lesznek közös nevezőre jutni, vagy elkerülhetetlen, hogy Davis elveszítse a munkáját?  

 

A könyv rendelési lehetőséget a facebook oldalán figyeld. Június végén fog megjelenni a könyv.

Smaragd Kiadó

 

Beleolvasó Hajnal Kitti: Homokszemek c. kötetéből - ("Emlékezett a boldogságra, amikor először a kezében tarthatta a fiát. Pici, törékeny rongybabaként simult a karjába, a hangja gyenge nyöszörgés volt csupán, mégis mintha akkor kapott volna értelmet az egész létezés.")

 Köszönöm Hajnal Kitti írónőnek, hogy lehetőséget adott, hogy nemrég megjelent könyvéből, a Homokszemekből hozzak nektek részletet. Bízom benne nektek is annyira fog tetszeni, mint nekem.

Kíváncsi vagyok ere a kötetre, hogy hogyan viszonyul a szülő arra, hogy gyermeke bevallja a másságát. Noha nem olvastam még, de véleményem szerint hiánypótló ez a kötet.

Hajnal Kitti:
Homokszemek

 

Tartalom.

A kötet két kisregényt tartalmaz, mindkettő komoly, társadalmilag fontos témát érint.

Homokszemek:
Judit szereti a gyerekeit. Különösen az idősebb fia, Boti áll hozzá nagyon közel, éppen ezért éri villámcsapásként, amikor a fiú bevallja neki, hogy meleg. Judit reakciója szakadékot váj közéjük, amivel egyikük sem tud mit kezdeni. Vajon elveszítik egymást? Judit képes lesz megbirkózni a démonaival, és Boti ki tudja várni?

Virágszirmok:
Jácint élete maga a pokol, bár erről senki sem sejt semmit. Ő és a húga, Lili apjuk terrorjában élnek, amiből nem látnak kiutat. Jácint azonban megismer egy férfit, aki úgy tűnik, értelmet adhat az életének…

ENGEDÉLLYEL
BELEOLVASÓ

1.

A tükörképe fáradtan bámult vissza rá. Ma különösen zavarták a sötét karikák a szeme alatt. Nem is kifejezetten a jelenlétük, inkább az ok, ami miatt napok óta alig bírt aludni. Nem akart gondolkodni rajta, ezért kapaszkodott az összes apróságba, ami csak az eszébe ötlött, ettől viszont annyira túlcsordult, hogy ráhajnalodott, mire egyáltalán képes volt álomba merülni. Nem mintha ott nyugalomra talált volna…
– Mennyit vágjak belőle? A szokásos elég?
– Igen, az jó lesz. A szokásos jó.
Évek óta ugyanahhoz a fodrászhoz járt. Utált változtatni, az élete minden területén szerette, ha a rendes kerékvágásban haladtak a dolgok. Így volt ez mindig: tervezett, megvalósította, és bár akadtak ugyan apróbb eltérések, kis zökkenők, általában minden úgy jött össze, ahogy ő szerette volna.
– Gondolom, a szín is maradhat.
Ez a kijelentés megmosolyogtatta. Bólintott, figyelte a mozdulatot a tükörben.
– Maradhat.
– Ma nagyon szótlan vagy – jegyezte meg Kata. Judit feljebb emelte a tekintetét, a nő arcát nézte.
Alig pár évvel volt fiatalabb nála, mégis úgy érezte, neki sokkal jobb lapokat osztott az élet. A semmiből támadt benne a düh, rászorított a szék karfájára, hogy ne törjön ki belőle. Sírni akart, szétverni valamit, kiabálni, és remélni, hátha az egész csak egy gonosz vicc. Ennyire nem mehetett félre az élete… Figyelte az olló útját, egy pillanatra eljátszott a lehetőséggel, hogy hirtelen megmozdul. Vajon mi történne, ha megvágná? Legalább végre másra lenne mérges, nem magára. Biztosan az ő hibája. Valamit rosszul csinált, ezért alakult így. Túlságosan hosszúra hagyta a gyeplőt, emiatt nem vette észre időben, hogy rossz irányba fordultak a dolgok. Talán nem kellett volna annyira engedékenynek lennie. Ha nem minden rá hárul, ha erősebb szerepet ad a férjének a gyerekeknél…
– Csak álmos vagyok – válaszolta. Az arcára költöző mosoly azonban annyira nem tűnt őszintének, hogy legszívesebben elfordult volna, nehogy látnia kelljen. Ehelyett inkább behunyta egy pillanatra a szemét. Emlékezett a boldogságra, amikor először a kezében tarthatta a fiát. Pici, törékeny rongybabaként simult a karjába, a hangja gyenge nyöszörgés volt csupán, mégis mintha akkor kapott volna értelmet az egész létezés. Ez az érzés aztán minden egyes sóhajjal és öleléssel erősebb lett, beléitta magát, akkor sem tompult, miután megszületett a második és harmadik gyermeke. Talán nem töltött vele elég időt, ezért…
Hányingere támadt. Mélyen beszívta a levegőt, a vegyszerek szaga azonban csak rontott a helyzeten.
– Kaphatok egy pohár vizet? – kérdezte. A hangja minden határozottságot nélkülözött, annyira elhalkult, hogy legszívesebben a föld alá süllyedt volna. Vajon mit gondolnak most róla, amiért ilyen gyenge?
– Rosszul vagy? Judit hallotta az olló és a fésű koppanását a szekrényen, a távolodó lépteket, a vízadagoló zúgását. Hálásan fogadta el a felé nyújtott poharat.
– Köszönöm.
– Jobb?
Őszinte érdeklődést fedezett fel a másik nő arcán, mégis majdnem felnevetett kínjában. Hogyan lehetne jól? Mióta kiderült ez az egész, semmi sincs rendben.
– Igen, köszönöm.
– Eléggé beállt a levegő. Kinyitom egy kicsit az ajtót, hátha felfrissülsz.
A nyári forróság beömlött a helyiségbe, magával hozva a forgalom zaját, mégis volt ebben a zsongásban valami, amitől jobb lett. Judit újra felpillantott a tükörképére. Tizenhat hosszú év. A lelkét kitette a fiáért, és ezzel hálálta meg. Kirántotta alóla a talajt, felforgatott benne mindent. Azt hitte, ismeri őt, amikor viszont elé állt, és bevallotta…
Judit keze ökölbe szorult, a tenyerében újra ott lüktetett a zsibbadás. Neki is fájt az a pofon. Sosem érzett még ilyen erős dühöt, csalódottságot és félelmet egyszerre. Korábban is szaladt már meg a keze, de ennyire sosem akarta bántani a saját gyerekét. Most viszont mintha egy idegen állt volna előtte, ijedten, könnyes szemekkel…
– Nagyon nem nézel ki jól.
– Semmi bajom – vágta rá meglehetősen nyersen. Észrevette a meglepetést Kata arcán, csak épp nem érdekelte. Túl sok más dologgal kellett most foglalkoznia, muszáj volt rendbe hoznia az életüket. Egy jó pszichológus talán rádöbbentené a fiát, hogy ez csak valami furcsa lázadás. Igen, nem lehet más. Őt akarja bosszantani vele.
– Jól van. Figyelemfelhívás. Mire Judit kilépett a szalonból, már biztos volt benne, hogy meg tudják oldani. A fia idővel ki fogja verni a fejéből ezt a butaságot. Mert az ő gyereke nem lehet olyan…


Percek óta állt a húspultnál, csigalassúnak találta a kiszolgálást. Legszívesebben otthagyta volna a sort, de a férjének az egyik kedvencét ígérte, és nem akart csalódást okozni. A szokásos hentese hétfőnként zárva tartott, így nem maradt túl sok lehetősége, pedig utált ilyesmit a hipermarketben venni. Hol volt annak az íze a piacihoz képest!
Türelmetlenül dobolt a lábával. Az előtte álló nő megrovóan nézett felé, a ritmikusan padlóhoz csapódó körömcipőt figyelte, Judit azonban tüntetőleg elfordult. Szinte várta, hogy beszóljon neki valamit, de ez nem történt meg, az idegen békésebb természetűnek bizonyult ennél. Pedig legalább akadt volna valaki, akin levezetheti a feszültséget.
Marta a torkát a gyomorsav. A stressz tehetett róla, a folyamatos idegesség. Néha komolyan úgy érezte, a családja, a körülmények összeesküdtek ellene. Annyira igyekezett, ez mintha mégsem tűnt volna fel senkinek. Mindent egyben tartott, mindenre volt gondja, hálát mégsem kapott érte. Pedig nem várt sokat, csak egy-egy apró gesztust, jelzést arra, hogy jól csinálja, hogy van értelme. Most éppen úgy gondolta, semminek sincs. A gyereket akarta hibáztatni, a tinédzserkori lázadást okolni, miközben folyamatosan azon járt az esze, mivel terelhetné vissza a helyes útra. Megint az egész estéje azzal telt, hogy pszichológiai cikkeket bújt az interneten, de nem lett okosabb. Mindenhol elfogadásról és támogatásról írtak, dühében végül kikapcsolta az átkozott gépet. Bele kellene törődnie ebbe a lehetetlen helyzetbe? Nonszensz.
Bedobta a szatyrokat a csomagtartóba, és beült az autóba. A klíma hetek óta vacakolt, de nem jutott el a szervizbe, mindig valami más dolga akadt. Az összegyűlt hőség hirtelen zuhant rá, ki kellett szállnia, mély lélegzetet vennie, hogy ne legyen rosszul. Percekig álldogált, a tűző napsütésben figyelte a mellette parkoló kocsi hiányos festékét. A múlt héten a férje meghúzta az Audit, és vele veszekedett, amiért problémát csinált belőle. Persze úgy könnyű, ha nem neki kell beosztani a pénzt…
Pedig nem panaszkodhatott. Átlagon felül éltek, szép, igényesen berendezett házban, távol a büdös belső kerületektől, és nem jelentett komoly anyagi megterhelést mindezt fenntartani. Mégsem tudott leengedni, minden kiadást alaposan meggondolt, tervezett, számolt. Hol nyaralásra kellett félretenni, hol a gyerekek taníttatására.
Elkapta a kísértés. Az összes holmiját fel kellett túrnia tűzért, végül az autó szivargyújtója mentette meg. A kocsi oldala forró volt, ahogy nekidőlt, égette a bőrét, de nem érdekelte. Mélyet tüdőzött a cigarettából, lehunyta a szemét, lassan fújta ki a füstöt. Eddig jól ment a leszokás, pár napja azonban kénytelen volt ismét vásárolni magának egy dobozzal, bár sértette a büszkeségét a kudarc.
Megkísérelte sorra venni, mennyi dolga van még a nap végéig, de az összesítésbe is beleszédült. Az órájára nézett, és egy utolsó slukk után türelmetlenül taposott a csikkre, majd beült az autóba. Nem sokat csökkent odabent a hőfok, mégis elfordította a kulcsot, és hazafelé indult. Az első piros lámpánál jutott eszébe bekapcsolni a zenét, addig teljesen a gondolataiba mélyedt.
Még nem vett ajándékot a tizennyolcadik évfordulójukra, pedig napok óta tervezte. Persze a férje úgyis megint elfelejti, mint az elmúlt három évben mindig. Amióta eltávolodtak egymástól…
Judit biztosra vette, hogy a férfinak van valakije. Megszaporodtak a késések, a túlórák, míg a kedveskedő becézések, az éjszakába nyúló beszélgetések elkoptak. A hiányuk sajgott, ő mégsem tett semmit, mert rettegett attól, hogy szóba hozza. Mi van, ha igaz a gyanúja? Nem bírná elviselni a bizonyosságot…
Megkönnyebbült, amikor végre leparkolt a garázsban. Korán ért haza, a gyerekek még valószínűleg úton vannak, a férje pedig csak vacsorára esik be. Judit kivételesen vágyott egy kis magányra. A légkondi kellemesen lehűtötte, fáradtan dobta le a szatyrokat az ebédlőben, és engedélyezett magának pár perc pihenést az egyik fotelben. Megint feltörte a lábát a cipő, de ezen már nem is bosszankodott, csak lerúgta a lábbelit. A gyerekeire mindig rászólt, hogy ne hagyják szanaszét a dolgaikat, de ő most csak hátrahajtotta a fejét, és behunyta a szemét. Jólesett a csend.
Pár perccel később sóhajtva ült fel. Legszívesebben órákig heverészett volna még, mert az idejét sem tudta, mikor lustálkodott igazán utoljára. Mindig hajtották a feladatok, és bár többnyire kapaszkodott is beléjük, néha terhesnek találta őket. Mégis ment tovább, csinált mindent a rendszer szerint, és kifejezetten idegesítette, ha valami nem a szokott mederben haladt.
Felvette a cipőjét a földről, majd az előszobában a tartóra tette. Élvezte, ahogy a padló hűvösen simul a talpa alá, miközben a konyhába vitte a csomagokat, és gyakorlott mozdulatokkal pakolászott. Mindennek megvolt a maga helye, szinte már fejben tematizálva vett ki mindent, hogy minél kevesebb mozdulattal kerüljenek a helyükre a dolgok. Kinyitotta a konyhaablakot, mert bár ment a klíma, egy kis szellőztetés sosem árt.
Pont végzett, amikor nevetés ütötte meg a fülét. Automatikusan a hang irányába fordította a fejét, aztán megdermedt. Kellett néhány szívdobbanásnyi idő, mire magához tért annyira, hogy az ablak takarásába húzódjon. Szánalmasnak érezte a gondolatot, hogy leskelődik, de nem bírta megállni.
Odakint a fia beszélgetett valakivel. Miközben magyarázott, az ajkán ábrándos mosoly játszott, majd ismét nevetett, szőke tincsei az arcába hulltak, ahogy enyhén megrázta a fejét. A másik fiú szemmel láthatóan idősebb volt nála, nem sokkal, talán két-három évvel, Juditot viszont zavarta a különbség. Ami viszont ennél is jobban bosszantotta, az a távolság hiánya. Annyira közel álltak egymáshoz, centik választották csak el őket, Judit pedig rémülten figyelte, ahogy a fia magához húzza az idegent, és lassan megcsókolja.
Sokkosan kapta a szája elé a kezét, de a tekintetét nem bírta elszakítani a jelenettől. Annyiféle érzelem cikázott át rajta, amitől szinte levegőt sem kapott, a legerősebb mégis a düh volt. Képes odakint az utcán…


Pedig senki sem látott rá a házra, ezt ő is tudta. Sejtette, hogy ezért húzódtak az ablak alá, ennek ellenére legszívesebben rájuk szólt volna, azonban egy hangot sem bírt kipréselni magából.
– Biztos nem jössz be?
Juditnak összeszorult a torka, a választól viszont végtelen megkönnyebbülés cikázott át rajta.
– Inkább nem.
– Csak egy kicsit. Senki sincs itthon, kettesben lehetnénk…
A másik fiú befelé pillantott, Judit önuralma pedig felmondta a szolgálatot. Határozott mozdulattal bezárta az ablakot, és bár nem kerülte el a figyelmét, hogy a fiatalok a mozgásra ijedten szétrebbennek, túlságosan mérges volt, hogy tovább foglalkozzon velük. A nappaliba sietett, a táskájából ismét előkereste a cigarettát, és kiment a kertbe. Elmarta a gyújtót a párkányról, majd ingerült mozdulattal rágyújtott.
– Azt hittem, leszoktál.
– Én is – válaszolta oda sem nézve. Attól tartott, megint legyűri annyira az indulat, hogy valami megbocsáthatatlant mond vagy tesz. Talán, ha úgy csinál, mintha semmi sem történt volna…
– Hamar hazaértél.
Neheztelve fordult a hang irányába. A fia tétován álldogált a küszöbön, mielőtt nekidőlt volna az ajtókeretnek.
– Csukd be! – mordult rá Judit. – Megy a klíma.
– A konyhában nem érdekelt, hogy nyitva az ablak – felelte Boti dacosan, Judit pedig legszívesebben kiabált volna vele, amiért még azt is meghiúsítja, hogy ne kelljen ezen gondolkodnia. Sőt, az orra alá dörgöli…
– Gondolom, nem az osztálytársad volt – szólalt meg fojtott hangon, mire a fiú megrázta a fejét. – Remek. Miért kellett itt enyelegned vele?
Boti összepréselte a száját, a keze ökölbe szorult, és Judit tudta, hogy megint veszekedni fognak. A fia tökéletesen az ő természetét örökölte: ha a higgadtságát bármi áttörte, robbant.
– Ha ennyire zavar, máskor ne nézd! – sziszegte a fiú. – Akár haragszol, akár nem, én akkor is a fiúkat szeretem. Törődj bele! – vágta hozzá, mielőtt rácsapta az ajtót, olyan erővel, hogy Judit attól tartott, betörik az üveg.
– Boti! – kiabált utána felháborodva, de a fia ügyet sem vetett rá.
Judit egyik lábáról a másikra váltott. Az átforrósodott talaj égette a talpát, és bár sajnálta, hogy elfelejtett papucsot venni, nem volt kedve visszamenni érte. Inkább a felénél elnyomta a szálat, és besietett a házba.
A hirtelen hőmérsékletváltozás kicsit kijózanította. Az emelet felé pillantott, de nem érzett erőt magában ahhoz, hogy a fia után menjen. Ehelyett visszasétált a konyhába, gépiesen készítette elő a húst. A pillantása újra és újra az ablak felé rebbent, szinte látta maga előtt az iménti jelenetet. Boti tekintetét, ahogy arra a másik fiúra néz, a vágyakozást, amikor magához húzta… Judit sóhajtva támaszkodott a pultra. Túlcsordultak benne az érzések, hitetlenkedve nyúlt a szeméhez, amint az első könnycsepp végiggördült az arcán. Évek óta nem sírt, most mégsem bírt megálljt parancsolni. Lezuhant a mögötte lévő székre, és zokogott.

 

Ha kíváncsi vagy a továbbiakban,  itt tudod beszerezni:

Hajnal Kitti írói oldala 

Szívárványálom Könyvek

Kedvenc idézetek Sam Wilberry: Csillagvizsgáló - ("Egy csodálatos könyv, csodálatos idézetekkkel.)

Mai blogbejegyzésemben kedvenc könyves idézeteimet hoztam el, már nagyon régóta tervezgettem, hogy blogomra felkerüljenek. Akadt jócskán idézetek, ezúttal most Sam Wilberry: Csillagvizsgáló c. kötetéből hozok nektek idézeteket. Nagyszerű szívbemarkoló történet egy srácról, aki elvesztette az édesanyját és próbálja feldolgozni a tragédiát.

 Sam Wilberry:
Csillagvizsgáló

Tartalom:

“Nem csak egy Univerzumban létezünk, hanem mi magunk is azok vagyunk.”

Édesanyja váratlan halála kifordítja a négy sarkából Aaron világát. A fiú létrehoz egy blogot, ahol kiírhatja a fájdalmát, ahol önmaga lehet, és szép lassan felépül egy olyan közösség, akiknek mindent elmondhat.

Lehet-e az írott szó valódi gyógyír? Milyen út vezet az önmegvalósításig?

A blogbejegyzéseken keresztül Aaron lelke legyezőként nyílik ki, és mutatja meg az érzéseit, a gyászt, a félelmeket, a kimondatlan titkokat. És amikor rátalál a boldogság, csak egyetlen feladata van: megőrizni azt.

 

Kedvenc idézetek:

 

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Szívárványálom Könyvek Kiadó

Interjú S.A.Locryn írónővel - ("A melegség, illetve úgy általában az LMBTQ+ emberek helyzete mindig is foglalkoztatott, és mindig is elkeserítőnek éreztem, hogy mennyire alulreprezentált ez a téma nemcsak a szakirodalomban, hanem a szép és szórakoztató irodalomban is.")

Köszönöm S. A. Locryn írónőnek, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónő első regénye a Gyufaláng, Tamás és Sándor életét, szerelmük kibontakozását mutatja meg a halál árnyékában. A könyv a Book Dreams Kiadó gondozásában jelent meg. Locryn hihetetlenül jól bánik az érzelmekkel, érzésekkel, a gondolatokkal. Az írása filmszerű élmény volt számomra, nagyon nagy hatatást gyakorolt rám. Az biztos, hogy nem egyszer olvasós ez a kötet. Ezért szeretném magát az írónőt és a történetét nektek bemutatni.

 

1.

Kérlek, mesélj kicsit magadról. Mit tudhatunk meg rólad? Hogy kezdődött számodra az írás?

Mindig is szerettem olvasni, gyerekkoromban engem a szüleim nem a tévénézéstől tiltottak el, hanem az olvasástól, amikor valami rossz fát tettem a tűzre. Azt hiszem, az írás is innen jött, szerettem volna elolvasni a saját történeteimet is. Az egyik mottóm is az, amit Beverly Cleary mondott: „Ha nem látod a polcon azt a könyvet, amit el akarsz olvasni, akkor írd meg.” És bár van rengeteg olyan könyv, amiket szívesen olvasok, és nagyon szeretek, mindig arra vágytam, hogy az én történeteim is ott legyenek azon a bizonyos polcon.

2.

Hogyan kezdted el az írói pályát, vagy esetleg teljesen random ötletként jutott eszedbe az írás

Kilenc évesen kezdtem el írni, az első történetem egy Fecskék és Fruskák fanfiction volt. Ezt még füzetbe írtam, amit mindenhova cipeltem magammal. Aztán lassan elkezdtem saját szereplőkről írni, és azóta sincs megállás. Rengeteg történet van a fejemben, sokszor nem is haladok velük olyan gyorsan, mint szeretnék.

3.

Hogy jött az ötlet, hogy megírd Tamás és Sándor történetét a háború árnyékában?

Nagyon sok háborús történetem van. Már gyerekkoromban is rettenetesen foglalkoztatott az első és a második világháború, és a szüleim sosem értették, hogy honnan jönnek a kérdéseim, amikkel bombáztam őket. Visszatekintve én sem értem... Az viszont biztos, hogy minden évben halottak napján, mikor kimentünk a temetőbe, végtelenül elkeserítőnek tartottam a katonasírok látványát. A temetőben van egy egész parcella „Névtelen hősöknek” rengeteg sírral, ennél szomorúbb pedig nincs is a világon. Azt hiszem, nekik is szerettem volna történetet adni. Azt nem állítom, hogy van annyi, hogy mindenkinek jusson, de azért nagyon igyekszem. Innen jönnek a háborús témáim. Tamás és Sándor esetében viszont a bajtársak közti érzéseket szerettem volna bemutatni, ami ennél sokkal többé nőtte ki magát, hiszen a Minden lettek egymásnak.

4.

Kik segítettek neked, hogy megvalósuljon könyv formában ez a történet?

Van egy barátnőm, a leghűségesebb béta olvasóm, és a legnagyobb kritikusom, aki mindent elolvas és véleményez, amit csak írok. Ő nagyon sokat segített, és tartotta bennem a lelket, amikor épp nem láttam értelmét, hogy érdemes folytatni, és megírni Tamás és Sándor történetét. Mellette a férjem segített nagyon sokat. Ő nagyon analitikus gondolkodású, és nagyon jó abban, hogy a logikai hibákat megtalálja egy-egy történetben. És a Gyufalángot is ezzel a kritikus szemmel nézte végig. Ő volt az, aki pályán tartotta Tamást, hogy ne szaladjon vele nagyon messze az a bizonyos ló. Ha olvastátok a könyvet, értitek, mire gondolok.

5.

Mit szóltak, hogy nem egy hagyományos romantikus történetet írsz, hanem történelmi melegregényt? Kaptál emiatt rossz kritikát vagy volt, aki csúnyán beszólt ezért? A családod miként fogadta, hogy LMBTQ történetet írsz?

A Gyufalángot általában jól fogadták az olvasók, eddig szinte csak pozitív vélemények érkeztek a könyvre, sőt általában elmondhatom, hogy a blogomon olvasható többi meleg történet is jó fogadtatást kapott. De persze nem minden ment ennyire könnyedén. Abszolút úgy látom, hogy mivel meleg történeteket írok, ezeket nagyon könnyű látatlanban szidni. Főleg Facebookon, különböző könyves és írós csoportokban szokott ilyen előfordulni. Volt már olyan, hogy az adminok léptek közbe egy-egy eldurvult komment hadjárat esetén.

A családomban nem tudja mindenki, hogy írok. Azt meg, hogy LMBTQ+-t, még kevesebben. Vannak olyan tagjai a családomnak, akikről tudom, hogy nincs értelme ilyenekről beszélni velük, és mivel nem vagyok önmagam ellensége, nem is erőltetem. Viszont, akik tudják, és olvasták, nekik nagyon tetszett, és örülnek is neki, hogy emellett döntöttem. Sőt minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy a lehető legjobban reklámozzák is a könyvet.

 6.

Voltak nehéz percek vagy jelenetek, amiket nem tudtál megírni? Van olyan jelenet, ami nem fért bele a könyvbe?

Több jelenet kimaradt a végleges verzióból. Egyrészt azért, mert túl hosszú lett volna a könyv, másrész azért, mert túl brutális lett volna tőle a történet. Egy-két csatajelenet például ilyen a háborúból. Valahol meg kellett húznom a vonalat, és így sajnos voltak olyan részek, amik nem kerültek bele. És igen, voltak bőven olyan jelenetek, amiknek a megírásával megszenvedtem. Az egyik ilyen az, amikor Sándort letartóztatják, és ami a fogságban történik vele. Egy kicsit bele is haltam, hogy olyan borzalmak történtek vele. Vagy Tamás családja és az ’56-os események. Itt is bőven voltak olyan pillanatok, amikor legszívesebben együtt sírtam volna Tamással és Sándorral.

7.

Mesélnél arról, hogy mi késztetett arra, hogy történelmi meleg regényt írj?

A melegség, illetve úgy általában az LMBTQ+ emberek helyzete mindig is foglalkoztatott, és mindig is elkeserítőnek éreztem, hogy mennyire alulreprezentált ez a téma nemcsak a szakirodalomban, hanem a szép és szórakoztató irodalomban is. És mivel a történelem mindig is nagyon érdekelt, adta magát a választás, hogy egy olyan kort mutassak be, amiben eleve nem volt könnyű élni, hát még úgy, hogy ilyen titkokat is cipelni kényszerült az ember. 

8.

Tudtommal várható a folytatás. Mesélsz róla? Miről fog szólni? Benne lesz Tamás és Sándor? Milyen korról fogunk olvasni a következő regényedben?

Igen, készül a Gyufaláng második része is. Tamás és Sándor továbbra is nagy szerepet kapnak benne, de a főszereplői a szomszéd gyerekek lesznek. Vagyis, akkor már fiatal felnőttek, hiszen a második kötet cselekménye ’56-ra koncentrál majd. De azt elmondhatom, hogy minden kérdésre választ kapunk majd, ami a Gyufalángban nyitott maradt.

9.

Kutatómunkát végeztél a történelmi háttér miatt? Ha igen, milyet és hányszor kellett igénybe venned?

Nagyon sokat kutattam, minden apróságnak tűnő dolognak utána akartam járni, hogy minél hitelesebb lehessen a könyv. A végén már nem is számoltam, hogy hány órát töltöttem különböző könyvek, tanulmányok és az internet bújásával. Volt egy egész dokumentumom a jegyzeteimnek. Annak ellenére is törekedtem a történelemhűségre, hogy pár eseményt szándékosan előre vagy hátra mozgattam az időben. Például a melegek elleni fellépéseket pár évvel korábbra, hoztam, hogy még feszültebbé tehessem a főszereplők körülötti atmoszférát.

10.

Tamásnak van egy érdekes képessége. Mért pont ezzel a képességgel ruháztad fel? Mindig is ez volt eredetileg? Szerinted a valóságban is létezik ez a képesség?

Eredetileg nem terveztem, hogy ennyire fontos szerepet kap majd ez a képesség, pár rémálomnak szántam. De akkor még valami hiányérzetem volt a történettel kapcsolatban, sőt Tamás is kissé „félembernek” tűnt. Kellett ez a képesség, hogy ki tudjon teljesedni, hogy az az ember lehessen, akivé végül kinőtte magát.

Én teljes meggyőződéssel gondolom, hogy létezik ilyen képesség, sőt sok ember meg is tapasztalta már, csak épp nem tudja, hogy erről van szó, ahogy nem tudja hasznosítani sem. Szerintem a „dejà vu” jelenség Tamás képességének egy enyhe formája. Valamikor korábban láttunk már egy a pillanatot, aztán elfelejtettük. Tamás viszont nem felejti el, ő képes cselekedni ezek alapján.

Forrás:Pillanatszilánkok

 

 

 

11.

Milyen visszajelzéseket kaptál eddig? Volt, amiből tudtál tanulni?

Kaptam nagyon hasznos észrevételeket, amiket igyekszem majd a következő könyveimben hasznosítani. Ilyen volt például, hogy hajlamos vagyok terjengősen, túl hosszú mondatokat használva fogalmazni. Erre nagyon igyekszem odafigyelni, hiszen fontos az, hogy az olvasó számára élvezetesek legyenek a történeteim.

12.

Mennyire könnyen engeded el a karaktereidet? Vagy nem tudod elengedni őket, mert írás közben közel kerülnek hozzád, és újabbnál újabb történeteken, töröd a fejed, ahol még szerepet kaphatnának?

Semennyire sem tudom elengedni őket. Tamás és Sándor olyanok, mintha régóta a barátaim lennének. Éppen ezért időről időre a magam szórakoztatására írok róluk hosszabb-rövidebb novellákat. Ezek közül néhány már az írói oldalamra is felkerült, de bőven vannak még róluk ilyen jelenetek.

És szerepet is fognak még kapni a későbbiekben, hiszen ahogy korábban már említettem, még visszatérnek a Gyufaláng folytatásában is.

13.

Miért pont S.A.Locryn az írói neved?

Az „S” és az „A” betűk a civil nevemből jöttek. A Locryn egy brit misztikus krimi sorozat egyik főszereplőjének a keresztneve. Mivel nagyon szeretem a sorozatot és a szóban forgó szereplőt is, az ő és az írónő (Harper Fox) tiszteletére választottam ezt a nevet. Egyébként magát az írói nevet akkor találtam ki, amikor pár éve indultam egy irodalmi pályázaton, és álnéven kellett beküldeni a pályaműveket. Akkor annyira megtetszett, hogy azóta is ezt használom.

14. 

Utolsó kérdésem, tervezel-e még más fajta történetet írni, vagy maradsz ennél a műfajnál? 

Abban egészen biztos vagyok, hogy továbbra is maradni fogok az LMBTQ+ főszereplőknél, de van még több zsáner, amiben szívesen kipróbálnám magam. Például valami sötétebb, horrorszerűségben, vagy valami teljesen modern környezetbe helyezett történetben. De mivel a történelmi zsáner áll a legközelebb hozzám, egészen biztosan abban is fogok írni még.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Book Dreams Kiadó

S.A.Locryn időkapszulái

További történeteit itt olvashatjátok:

Tamás és Sándor - Pillanatszilánkok

Beleolvasó: S.A. Locryn: Gyufaláng - ("A konyhában az étel illatát addigra kezdte elnyomni a koszos ruhák szaga. Sándor ismét gondolatban vállat vont azon, hogy mennyire nem zavarja. A fronton évekig mindüknek ilyen szaga volt. Csakhogy annak már vége, és a világ elvárja tőlük, hogy a régi rendbe illeszkedjenek.")

 Ma este egy beleolvasót hoztam még hozzá S.A. Locryn: Gyufaláng c. kötetéből. Ezúttal egy fürdőszobai jelenetet hoztam el, hogyan boldogulnak egymással, hogy most nem a fronton vannak. Miként viszonyulnak hozzá a mindennapi dolgokhoz, szükségletekhez.

S.A. Locryn:
Gyufaláng

Tartalom:

Nemessy Sándor százados önmaga árnyékaként éli életét a hamvaiból épp újjáéledő Budapesten.
1947 karácsony előestéjén talál rá a hadifogságból szabadult őrmesterre. Szép Tamás tudja, hogy meg kell változtatnia a jövőt, és meg kell mentenie a századost, mindig ez a szándék vitte előre.
Megtalálja-e az elhatározást magában, hogy az érzései szerint cselekedjen? Ha lesz hozzá mersze, vajon hagyják-e neki?
Lehet-e két férfi barátságából több egy bizalmatlansággal átitatott korszakban, amikor a másság főbenjáró bűn volt?

ENGEDÉLLYEL

 A konyhában az étel illatát addigra kezdte elnyomni a koszos ruhák szaga. Sándor ismét gondolatban vállat vont azon, hogy mennyire nem zavarja. A fronton évekig mindüknek ilyen szaga volt. Csakhogy annak már vége, és a világ elvárja tőlük, hogy a régi rendbe illeszkedjenek. A háború előtt nem engedte volna meg magának, hogy ennyire rossz házigazda legyen, de a normális világ formalitásai már rég nem érdekelték. Kizárólag Tamás miatt erőltette meg magát.
– Na jó, amíg te megküzdesz a teával, addig melegítek vizet, hogy meg tudj fürdeni. Meg készítek össze neked ruhákat, amiket felvehetsz ezek helyett – mutatott végig Tamáson.
Ő elvigyorodott ezen, épp megjegyezte volna, hogy tőle Sándor ugyan el is égetheti a régi ruháit, a benne levő fagyott lakókkal együtt. De mielőtt meg tudott volna szólalni, ismét összerántotta egész testét a köhögés. Sándor ezt végszónak tekintette, és felpattant az asztal mellől. Nem is jött vissza addig, amíg mindennel el nem készült.
– Gyere, megmutatom a fürdőszobát – intett az egyik ajtó felé. – Bekészítettem neked a ruhákat. Tettem be törölközőt és borotvát is. Maradj nyugodtan addig, amíg jól esik.
– Amíg ki nem hűl a víz – válaszolta vigyorogva Tamás.
– Akkor sokáig bent leszel – nevetett fel Sándor is –, a fürdőszoba nagyon jól tartja a meleget.
Azzal magára hagyta, bement a hálószobába áthúzni az ágyneműt. Miután végzett, visszatért a konyhába főzni még egy adag teát, és nekiállt előkészíteni mindent a karácsonyi ebédhez és vacsorához. A húsleves vidáman gyöngyözött a tűzön, és Sándor már épp a székelykáposztát készítette elő, mire Tamás előkerült a fürdőszobából. Lógott rajta a kék-fehér csíkos pizsama. Hitetlenkedve nézett végig magán, lábait a Sándortól kapott vastag zokniba bújtatta, és a küszöbön állva enyhe zavarában a lábujjain hintázott.
– Mikor ruhát emlegettél, nem gondoltam, hogy kórházi pizsamára gondoltál – próbálta elbagatellizálni a helyzet kellemetlenségét Tamás.
– Nem értem, mi a problémád vele – törölte meg a kezét egy konyharuhába Sándor, majd felemelte a pultról az előre odakészített teásbögrét. – Mi mást kellett volna rád adnom? Úgyis vissza akartalak fektetni az ágyba, még azelőtt, hogy ismét rád tör a köhögés.
Sándor elhallgatott. Pár pillanatig tartotta a bögrét, és várta, hogy Tamás elvegye tőle, de a másik nem mozdult meg, csak meredt rá, mintha kérni akarna valamit, de szégyellné magát miatta. Miután elunta a várakozást, Sándor letette a bögrét, és visszafordult Tamás felé. Figyelte azt a nyugtalanságot, sugárzó arcot, az összevont szemöldököt, a nedvességtől csillogó, bár valamennyire megregulázott, bozontos szakállat.
– Azt hittem, meg is borotválkozol – szólalt meg újra.
– Meg akartam – sütötte le a szemét Tamás –, de annyira remegett a kezem, hogy nem mertem belekezdeni...
Sándor sóhajtott egy nagyot. Azonnal megértette a másik zavarát. Fordított helyzetben ő is éppen így nem tudna mihez kezdeni a helyzettel.
– Gyere, megcsinálom. – Olyan természetességgel jelentette ki, hogy Tamás szeme elkerekedett a döbbenettől. Sándor elmosolyodott rajta. – Mi az? A fronton hányszor megcsináltuk? A sebesülteknek. Még téged is megborotváltalak, mikor nem tudtál mozogni... – hallgatott el egy pillanatra. – Miután megégtél...
– Igen, emlékszem – nyelt egy jól hallhatót Tamás –, de nem várhatom el...
– Ugyan miért nem? – Sándor őszintén nem értette. – Gyere.
A vállánál fogva vezetni kezdte Tamást, aki nem állt ellen neki. Sőt, mintha enyhült is volna a feszültség a tagjaiban attól az érintéstől. Ez Sándort is megnyugtatta, képtelen lett volna megmagyarázni a miérteket, de rosszul érintette volna, ha Tamás nem bízna úgy benne, ahogy régen.
A fürdőszobába vezette, ahol leültette a kád szélére. Tamás leengedte a kihűlt vizet, miután végzett, mert a kád teljesen üres volt, csak az oldalán lehetett látni némi szappan lerakódást, ami valószínűleg úgy maradhatott ott, hogy nem vette észre.
Sándor fogta az egyik sarokban tárolt kisebb lavórt, kiborította belőle a kacatokat, amiket benne tartott. Meleg vizet engedett bele, fogta a szappant, borotvát, és mindent, amire csak szüksége lehetett, Tamás elé készített. Ezután még odahúzta a sámlit, amire általában csak a ruháit szokta leszórni. Leült Tamással szemben egy vállára vetett törölközővel. Mielőtt viszont nekiállt volna beszappanozni a bozontos szakállt, Tamás pizsamájának a gombjai felé nyúlt. Ki akarta gombolni a felsőket, hogy kissé hátrébb lökhesse a másik vállán a pizsama felsőt. Nem akarta összeszappanozni, vagy semmi más módon összekenni.

 A könyvet itt tudjátok beszerezni:
Book Dreams Kiadó
S.A. Locryn írói oldala

Beleolvasó: S.A.Locryn: Gyufaláng - (" Nem akart spórolni azzal, amit előző nap vett. Tamásnak rendes ételre volt szüksége. Annak ellenére is, hogy Sándor tökéletesen jól emlékezett rá, hogy min voltak kénytelenek és képesek túlélni a háború alatt, a legjobbat akarta adni Tamásnak, amit szegényesen feltöltött konyhája csak lehetővé tett. ")

S.A. Locryn: Gyufaláng c. könyvéből újabb részletet hozok nektek. Tudom kissé el vagyok maradva, de igyekszem hozni a részleteket nektek. Folytatom a múltkori elkezdett részlettel. Tamás és Sándor ebben a részben, konyhában van és arról beszélgetni ki a jó házigazda. Tartsatok velem és olvassátok el.

S.A.Locryn:
Gyufaláng 

Tartalom:

Nemessy Sándor százados önmaga árnyékaként éli életét a hamvaiból épp újjáéledő Budapesten.
1947 karácsony előestéjén talál rá a hadifogságból szabadult őrmesterre. Szép Tamás tudja, hogy meg kell változtatnia a jövőt, és meg kell mentenie a századost, mindig ez a szándék vitte előre.
Megtalálja-e az elhatározást magában, hogy az érzései szerint cselekedjen? Ha lesz hozzá mersze, vajon hagyják-e neki?
Lehet-e két férfi barátságából több egy bizalmatlansággal átitatott korszakban, amikor a másság főbenjáró bűn volt?

  ENGEDÉLLYEL

 

Nem akart spórolni azzal, amit előző nap vett. Tamásnak rendes ételre volt szüksége. Annak ellenére is, hogy Sándor tökéletesen jól emlékezett rá, hogy min voltak kénytelenek és képesek túlélni a háború alatt, a legjobbat akarta adni Tamásnak, amit szegényesen feltöltött konyhája csak lehetővé tett. Ahogy elhatározásra jutott, épp becsukta volna a fridzsider ajtaját, mikor Tamás váratlan megszólalása magára vonta a figyelmét.
– Van pénzem – jelentette ki. – Nem kell neked eltartanod.
– Persze, hogy van – vont vállat Sándor, és iszonyatosan szégyellte magát, amiért a barátja azt volt kénytelen feltételezni, hogy rajta akar spórolni.
– Komolyan mondtam – erősködött Tamás –, mindent meg tudok fizetni, amit rám áldozol...
– Nem áldozat – vágott a szavába Sándor, majd lesütött szemmel félre fordult –, sajnálom, hogy nem vagyok jobb házigazda ennél.
– Neked sincs sok. Nem várhatom el...
– Nem! – Sándor hirtelen felé fordult, arcán a tiszt kifejezésével, aki régen volt. Nem tűrt ellentmondást. – Nem nyitok erről vitát. Kettőnk közül én vagyok az, akinek nem kell számolgatnia, hogy jön ki. Engem általában csak nem érdekel...
– Rendben – bólintott, mintha a fogát húznák.
Sándor mielőtt becsukta volna a hűtőszekrény ajtaját, megpróbált még egy bátorító mosolyt villantani Tamásra. Remélte, hogy sikerült, sosem volt erőssége a mosolygás. A fronton különösen nem, és azóta is inkább meghagyta másoknak.
Nekiállt tojást sütni. Először szalonnát darabolt egy serpenyőbe, majd hagymát vágott mellé, mikor sercegni kezdett a kisült zsír. Kevergette, várta, hogy kellőképpen üvegesre süljenek. Aztán a tojásokat is a serpenyőbe törte, míg azok sültek, egy kopott kannában vizet készített teának. Úgy gondolta, Tamásnak mindenképp jót tesz majd. Szerencsére a konyhában még valamennyi mézet is talált. Kávéból viszont teljesen kifogyott, és előző nap eszébe sem jutott, hogy vegyen.
Tamás minden mozdulatát figyelte, de nem szólt semmit. Éppen eléggé lefoglalta a csontjait is összerázó köhögés. Sándor ilyenkor óvatosan minden alkalommal hátrapillantott a válla felett. Próbálta megnyugtatni magát, hogy csak az aggodalom miatt érzi úgy, hogy a köhögés egyre rosszabb, és Tamás lélegzetvétele egyre sípolóbb.
Reggeli alatt nem nagyon beszéltek. Sándor szája szélén halvány mosollyal figyelte, ahogy Tamás minden érzékét leköti a reggeli. Azok odaadásával tépte a kenyeret, forgatta a szájában a falatokat, akik napok, sőt hetek óta nem jutottak rendes ételhez. Meglátszott rajta a hosszas koplalás. Nemcsak a soványságán, hanem azon is, hogy nem bírt sokat enni. Az elé tett ételnek talán csak a felével végzett, mikor eltolta maga elől a tányért.
– Később megeszem – mondta Sándornak szabadkozva.
– Rendben. – Sándor elcsomagolta a maradékot, és olyan helyre tette, ahol a loncsos macska véletlenül sem érheti el. Majd térült fordult, és egy jó nagy bögre mézes teát tett le Tamás elé.
– Ugye nem kukoricacsuhé tea? – szagolta meg gyanakodva az aranysárga italt.
– Az sajnos nem maradt a frontról – vigyorgott ironikusan Sándor. – Hársfa és citromfű. A piacon áruló füves nénjétől kaptam a keveréket, miután megtudta, hogy a fronton voltam.
– Hihetetlen, hogy vannak még olyanok, akik adnak abból, amijük van.
Sándornak nem kellett külön szóvá tennie, hogy nem lenne az otthonában olyan luxuscikk, mint a hársfavirág tea, ha az öregasszony nem szánja meg jóindulatúan. Pedig ő csak kukoricacsuhét szeretett volna a saját megfázására. Azt, amivel a fronton is gyógyították magukat. De a nénje csak kinevette, a kezébe nyomta a teát, és egy fillért sem fogadott el.
Tamás sem öntötte szavakba, hogy ő maga nem nagyon találkozott emberi kedvességgel, mióta hazatért a saját háborújából. Sándor értette abból az iménti egy mondatból. Átfutott az agyán, hogy talán szégyellnie kellene magát, hiszen ha nem Tamásról lenne szó, ő maga sem tartozna az adakozók közé. Éppen emiatt döbbentette meg most visszatekintve az öregasszony jó szándéka.
Tamás válla megremegett, és Sándor látta rajta, hogy próbálja visszanyelni az ismét feltörni készülő köhögést. Fogása lazult a bögrén, nehogy a köhögés rengései miatt kilöttyenjen a tea.

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Book Dreams Kiadó

S.A. Locryn írói oldala