Köszönöm Chris Land írónőnek, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Nemrégiben fejeztem be az első kötetét, a Lélekvesztő c. könyvét, amit zseniálisnak találtam, nagyon tetszett. Így arra gondoltam, hogy kifaggatom egy kicsit az írónőt a munkásságáról, Egyiptomhoz fűződő érzéseiről, és ezek mellett természetesen a regényéről is szó lesz.
1.
Kérlek, Chris Land, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Én tartozom köszönettel a felkérésért. Az pedig kimondottan öröm számomra, hogy a regényemmel mást is ki tudok szakítani a való világ monotonságából.
A személyiségemet tekintve elég visszahúzódó,
magamnak való típus vagyok. Olyan, aki mintha kívülállóként szemlélné a
világot, holott tudom, hogy annak nagyon is a részese vagyok. Látok, hallok, figyelek,
és mindent átélek. Attól függetlenül, hogy szinte mindenről megvan a
véleményem, csendes szemlélődőnek írnám le magam, kivétel, amikor nem… de azért
néha én is felengedek, mert a humort én sem vetem meg, ami meg is látszik a
regényeimben.
2.
Lélekvesztő c. kötet sok kutatómunkát igényelt? Voltál Egyiptomban? Milyen volt megírni?
’97 előtt rengeteget olvastam Egyiptomról, de főként az ókor érdekelt. Az Óbirodalom volt az, ami igazán lenyűgözött engem. Még ebben az évben kijutottunk Egyiptomba, végigjártuk az országot és átmentünk a Sínai-félszigetre is ahol konvoj kísért minket végig, lévén már akkor veszélyes volt az út. Erről azonban egy újabb regényt írok most, hiszen, talán sokan nem tudnak róla, de Sína’ múltja vetekszik Egyiptom múltjával.
Bevallom hősiesen, a Szfinx és a piramisok lenyűgöztek, ott és akkor valami történt velem. Azok a kövek szinte meséltek, az idő pedig megszűnt létezni számomra egyetlen végtelennek tűnő pillanatig, ami azóta is hat a lelkemre.
A regényt úgy 3-4 hónap alatt írtam meg. Olyan volt az egész, mintha valaki diktálta volna… esetleg a tudatalattim tárolthatott információkat róla. Igaz, már akkor is megkérdőjeleztem, hogy azok a gúlák valóban csak ennyi idősek lennének, s ezt még most sem hiszem el. Túl sokat olvastam már ahhoz, hogy mindezt bebeszéljék nekem.
Ebbe a könyvbe a lelkem tettem bele. Épp
azért Lélekvesztő a címe, mert a testet bármikor elhagyhatja a lélek, elég egy
óvatlan pillanat hozzá, s máris megtörténhet az elkerülhetetlen, de a lélek
tovább él majd a végtelenben. Szóval, ha valaki a történet mögé néz, talál ott
mély értelmű gondolatokat is.
3.
Mennyire volt nehéz egy romantikus, kalandos, történelmi regényt megírni?
Nem volt nehéz megírni a regényt, csupán önmagamba kellett néznem. Előkaptam a romantikus oldalam, a kalandos és főként szabadságra éhező énem, no meg a humoros mivoltomat is hozzádobtam, így pillanatok alatt kész lett a történet.
És itt jön egy kiváló kérdés, mert a történelemmel gondom van. A múltunkban véleményem szerint valami nagyon-nagyon nem stimmel. Sokkal több van ott, mint bárki is gondolná azt. Számtalan témában titkok, rejtélyek várnak még megfejtésre, ahol szerepet játszik a mítosz vagy legenda, ehhez csatlakozik a spiritualitás és a misztika, de az ébredő lélek is egyre inkább jelen van. Szerintem mindent elmondtam…
4.
Voltak számodra kedvenc jelenetek, karakterek?
Hogyne… Régészem türelmébe és nyugalmába szerelmes vagyok, Webster és Lahoud párbeszéde pedig engem is feldob. Ha valaki éjjel 2-kor sírva nevet a saját szövegén, és még le is írja azt, hát az valami feledhetetlen élmény. A Lélekvesztőben persze Lahoud volt az, bár ehhez kellett egy Webster és egy Raman. Csendben és halkan mondom, ez a regény vége felé történt, de szerintem rá fogtok jönni, melyik rész volt az.
5.
Lahoud, toxikológus és múmiaboncoló, őt mintáztad valakiről? Elképesztő szövegei vannak. Számomra nagyon élethű karakter volt.
Köszönöm, de meg fogsz lepődni, nem. A régész híres türelmét és nyugalmát valóban élő emberről alkottam, de a núbiait nem. Bár, ha jól megnézzük, Webster, Raman és Lahoud is én vagyok. Egy hosszabb lélegzetvételű párbeszédet folytattam magammal, hiszen én úgy működök, hogy kérdéseket teszek fel magamnak, amiket azonnal meg is válaszolok. Ha ez nem megy, akkor addig kutatok, amíg egy számomra értelmes és elfogadható magyarázatot nem találok.
6.
Elmeséled, hogy miért pont Egyiptom és azon belül Hatsepszut álarc története?
Az ókori Egyiptom a minden, no meg az előtte lévő időszak. Persze ebben benne van a Szfinx, a piramisok, Szakkara, Karnak, Asszuán, Abu Szimbel, a régi Núbia és Sína’, s az összes többi csoda. Véleményem szerint azok az emberek, s az előtte létezett kultúrák jóval fejlettebbek voltak, mint most mi. Ez több kontinensen is megmutatkozik, de Egyiptom mindig a szívem és lelkem mélyén marad. A piramisok alatt megbúvó hatalmas labirintusrendszer, illetve a Szfinx alatti járatok miatt, amelyek mintegy hálózatot alkotnak. Erről majd egyszer írni fogok, ezt már rég elhatároztam.
’97 előtt a kezembe került Dráveczky Zsuzsa: Asszony a fáraók trónján című regénye, amit pár napon belül kiolvastam. A könyv Hatsepszut Maatkaré életét írta le, de olyan jól, hogy a történet azonnal megfogott. Szenenmuttal való szerelme nem mindennapi volt. Márpedig, ha Hatsepszut fáraónő volt, akinek templom adatott, akkor álarca is van valahol, akár az uralkodóknak. S lőn… volt is, de még nem találták meg. Meglesz egyszer az is!
7.
A családod, hogyan fogadta, hogy könyvet adsz ki? Milyen lett a fogadtatása?
Édesanyám nem hitte el. Amikor a kezében volt, akkor sem. Csak fogta és nézte. Szerintem ledöbbent, de a hirtelen támadt csend elárult mindent, majd jöttek a hitetlenkedések, aztán a büszkeség sem maradt el. Két barátnőm a szívéhez emelte a könyvem, amitől már én is meghatódtam és könnybe lábadt a szemem. A barátok tudták, mit tervezek, s bíztattak, rugdaltak, hogy csináljam már meg, hiszen ez az én életem.
8.
Az olvasóid körében miként fogadták a könyved?
Az olvasóim úgy látom, meghökkennek, hogy valaki ilyen jót ír. Néha összehasonlítanak másokkal, mondván, hogy jobb, mint például Dan Brown, vagy Leslie L. Lawrence írásaihoz hasonló, de valójában tényleg a filmek jutnak az eszükbe, úgy mint: Múmia vagy Indiana Jones kalandjai, és legszívesebben filmként látnák viszont a regényt. Mit mondjak, én is.
9.
Mesélnél egy kicsit a második részről? Miről fog szólni? Visszatérnek a kedvenceink, vagy új szereplők is lesznek benne?
A második részben szinte mindenre fény derül, sőt olyan fordulatok lesznek benne, amire végképp nem számít az olvasó. Itt főként Raman kerül előtérbe, persze Webster és Lahoud sem maradhat le mögötte, így ők ketten is tovább brillíroznak majd. Mivel innentől fogva valóban az élet a tét, és véresen komolyra fordul a játék, rengeteg olyan információ lesz megfejtve és átadva, ami a mi jövőnkre is kihat. Az izgalom mellett humorból sem lesz hiány, továbbá megjelenik a misztika és a spiritualitás. Még jobban felpörögnek az események, s meglátjátok majd, hogy az első rész múló alkotás lesz ehhez képest.
10.
Miért Chris Land lett az írói álneved, van valami különleges oka?
Természetesen. A névnek története van. Azontúl, hogy egy csavarnak köszönhetően benne van az igazi nevem, mást is takar, amit az egyik regényemben leírok majd. Ugyanakkor a második részben Lahoud leleplez a nevekkel kapcsolatban egy szójátékot, ami az én nevemnél is alkalmazható, talán ezzel mindent elárultam. Kiderül ez a továbbiakban.
11.
Milyen érzés a kezedbe fogni a megjelent könyved, úgy, hogy érkezik a második rész is?
Érdekes és egyben fura, hiszen ő az én szüleményem, a saját gyermekem. Én inkább arra vagyok... leszek kíváncsi, hogy az olvasóim mit szólnak hozzá. Remélem, hogy tényleg el tudom feledtetni velük egy időre a valóságot, és megmutatni nekik az én világom.
12.
Hány részesre tervezed a sorozatot, illetve nem gondolkodtál még azon, hogy külön történetet is írj például Lahoud-ról?
Eddig további négy része van meg a regénynek, és hat íródik. Minden regényem más és más helyszínen játszódik, tehát önálló könyvként is megállják majd a helyüket, melyekben Webster és Raman állandó szereplők maradnak, igaz, jönnek újabbak, de visszatérő karakterek is előfordulnak. A történetek nagyrészt humorosak, bár akad kivétel, melyben megmutathatom egy komolyabb és komorabb oldalamat, ahol elő lehet venni a zsebkendőket, mert az események megkívánják azt.
Azért azt hozzátenném, hogy a regényeimnek többféle üzenete is van, ami kihat a jövőnkre és a környezetünkre is. Egyrészt törekszem arra, hogy átadjak valamit a mélyenszántó gondolataimból a társadalomnak, másrészt felhívjam a figyelmet olyan dolgokra, amelyek a természettel és állatvilággal kapcsolatosak.
A regényeimnél nem gondolkodom számokban, amíg megfog valami különleges, s amíg van fantáziám, amiben eddig nemigen szenvedtem hiányt, addig viszem a történetet. Elég jó vonalat találtam ahhoz, hogy sok rész egymástól függetlenül is összeálljon belőlük.
Az egyik kérdésed azonban Gamal Lahoudra irányult, aki egy színvonalat hoz a történetekbe, ha ő nincs, akkor a humort biztosítja más helyette, ezt máris megígérhetem. Bár az is elő fog fordulni, hogy maga a történet nem kívánja meg a kacagást. Ettől függetlenül Lahoudot nem bántom, hiszen nekem is a szívemhez nőtt a núbiai, tehát ahova lehet, oda becsempészem őt majd. Külön életet nem kap, lévén kicsapongó ugyan, de elég ragaszkodó személyisége van, s mint toxiklógusra is szükségem van. Tehát ne aggódjatok, a múmiaboncoló velünk marad.
Szeretném megköszönni az interjú felkérést, nagyon jó kérdéseket kaptam. A lehetőségekkel élni kell, vezessenek azok bárhova is, mert nehéz út a miénk, magyar szerzőként. Ránk fér a buzdítás, a bíztatás, bár elég csupán egy aprócska lépést tenni a cél felé, amit sosem szabad feladni. Ebben pedig nagyon sokat segítetek Ti, ezért hálásan köszönöm a magam nevében a munkátokat, s az írókért hozott áldozatos fáradozásotokat is.
Én köszönöm a lehetőséget, hogy beszélgethettem az írónővel.
A könyvet itt tudjátok beszerezni:
