Láng Orsolya
Ház, délután
Megjelenik márciusban!
Lector Kiadó – Prae Kiadó, 2024
Szerkesztő: Lapis József
Borítóterv: Láng Orsolya
Fülszöveg
A délelőtti program után a ház délután elegánsan eklektikus berendezésű, kellemesen fényezett, de ha kell, kellemesen árnyas is. Tehát árnyékolástechnikailag megfelelő. Csendes és élénk. Élénk és nyugodt. A jövevény eleinte zavarban van. Mégiscsak begurult ide a melankólia sötét golyója a folytatásnak hitt irányból. Aztán nagyítólencsén át láthattunk egy ölelkezést egy távoli ház emeleti lakásában. Közben meg elszabadult az ajándékpokol: sorjáznak a jobbnál jobb versek, mégsem árt meg a jóból a sok.
Láng Orsolya új kötetében bizalmasának fogadja az olvasót, és megmutatja, milyen, amikor apró balladák képei keverednek emberközi kapcsolatok jeleneteivel, ahogy az anyanyelvünk között az idegen szavak. Olyan természetesen, hogy ha valaki mögöttünk kellően lágy akcentussal ejti ki egy sziget fővárosának a nevét, közel kerülünk a nagybetűs Költészethez. Mi a siker titka, ha nem ez?
Mohácsi Balázs
Láng Osolya
A szerző portréját Weber Kristóf készítette.
Versek a kötetből
A siker titka
Legyen úrrá rajta a fájdalom. Tereljék el
figyelmét figyelmes hozzátartozók. Villanjon
fel még alkalmanként az életkedve, olyankor
legyen pont olyan, mint régen. Vállaljon
munkát, korának megfelelő kihívásokkal. Lelje
benne örömét, töltse el elégtétellel,
hogy képes a megújulásra. Tartogasson
önmaga számára meglepetéseket. Legyen
bölcsebb, mint amilyen okos. Találjon rá
újra a szerelem, hagyja el gyerekeit.
Amikor magányos, nézegessen
fényképeket, olvasson naplót. Őrizzen meg
mindent akkurátusan. Költözzön sokat,
ne legyenek gyökerei, csak a
cetlikkel teli dobozok. Pályája
töretlenül íveljen fölfelé. Legyen
egy-két bizalmasa, akik előtt nem fél
csúnyának és fáradtnak látszani. Erősödjön
önbizalma, amit megtépáztak egy
ellentmondásos kor külső-belső viharai. Legyen
okosabb, mint amilyen ösztönös. Fogja fel
a neki adott utasításokat, fogja fel őket
útmutatásként. Ne vegye olyan komolyan
magát. Tűnjön ki, statisztaként is. Legyen
gyönyörű. Bújjon álarcok mögé, adjon hangot
babáinak, rejtőzzön el az árvaság elől. Írjon
naplót. Imádkozzon apjáért, aki
halálos beteg. Felejtse el anyját. Végül
jusson el a fénykorba, amelyről
soha nem is voltak emlékei.
Melankólia
Honnan érkezett a sötét golyó,
hogy egyszerre csak begurult
a folytatásnak hitt irányból?
Gurult, és lapult alatta minden,
ami törékenyen építkezett addig,
lassan téve egymás után felületének pontjait,
felületének pontjaival pontonként
nyomta el az érintetlen réteget,
hol béke volt pont és pont között.
Fekete lyukként tűnt fel, kivált
a távol síkjából, nőni kezdett,
felületének pontjait
egymás után lerakva egyenes
vonalban, egyenletesen hasította
a nyugalom epidermiszét,
gömbforma sötét volt, gördülékeny,
mintha jóra törne, mintha valaki
várná, hinne benne,
úgy jött, mintha hívnák,
feltartóztathatatlanul
nyomult előre, és nyomot hagyott
a háborítatlanságukban ellazult,
egymásba kapaszkodó részecskék között,
mintha rendet vágna – ellenkezőleg:
káoszt nyírt az önfenntartó rendben.
Nem tett mást: egy vékony sávot hagyott,
egy emléket, a megfélemlítését, hogy
ilyesmi egyáltalán megtörténhetett.
Hogy ahol a végtelenség volt sejthető,
a láthatáron, egyszerre csak feltűnt,
és pontról pontra téve magát egyre
jelenvalóbbá,
védtelenségünkről biztosított.
Mintha hályog
Amikor úgy van, akkor ő is látja, hogy vannak
jobb és fontosabb dolgok, van értelem és tartalom,
de ma még két fekete között is csak a különbséget.
Soha vagy mindig, minden vagy semmi –
ennyi a négy fal, ameddig elmehet.
Hiába ül vele szemközt, nem látja őt sem.
Nem mer ránézni, de érzi, átdereng halántékán,
mint egy obszidián, konkrétan és mélyen.
Restelli látványként magát, teherként ettől
csak súlyosbodik, elnehezül
a közeggel folytatott mérkőzésben, süllyed.
Körülötte légüres térről folyik a szó,
halkan, fojtott hangon, szólj hozzá, biztatják,
miközben olyan témák váltakoznak, amelyek
az ő életében nem tényezők, és olyan tényezőkről
beszélnek, amelyek az ő életére is bénítólag hatnak.
Nem tudja, mennyi van még hátra,
mennyi van még hátra a háborúból,
a békéből, a jólétből, a válságból,
a tartalékokból, a készletekből,
a türelemből, a bizonytalanságból,
hogy mit kellene tenni, egyáltalán hogy mit lehetne,
érte és ellene, rengeteget és semmit.
A megosztás kevés ahhoz, hogy közösséget teremtsen.
Most mindennél jobban kívánja, hogy mellette
legyen, testével és életével is, vagy inkább benne,
a hideg felhő helyett bélelné ki őt.
Arra összpontosít, hogy a köd ne csapolódjon
le belőle a csatornáin át, visszatartja
a bele ereszkedett homályt.
Átveszi, elfogyasztja a feléje nyújtott mandarint,
nyeli az áhított gondoskodást. Kifejezéstelen,
mert a belső változó nem lekövethető.
Hogyan érezheti életmentőnek azt, aminek
a hiányában nem halt volna meg? Honnan
a megélésnek ez a pátosza, átható intenzitása,
amely formátlanná teszi őt a rendezett élek tükrében?
Kijáratot keres, a lehetetlentől alig bír felállni.
Attól fél, hogy a másik nem emlékszik már rá
forró láva korából, de abban bízik, hogy ily módon
hideg keménységét is könnyen elfelejti majd.
Egy félhomályos sarokban állatokra bukkan,
az egyiknek mintha hályog lenne a szemén,
talán emiatt nem menekül az odújába,
amikor kezét a rácshoz közelíti, és
megérinti vele a meleg, puha homlokot.
Megvásárolható a kiadó webáruházában:
.jpg)