A XIX. század második felének Magyarországán játszódó detektívregény-folyam, a Lámpavas-trilógia második kötete.

Bartal Tamás: Lámpavas és a mindent látó szem

Megjelent az Aegis Kultúráért és Művészetért Alapítvány gondozásában!

E-könyvben is kapható.

Libri

Illusztráció: Téjlor

Könyvbemutató

Szeptember 22., szerda 18 óra, Magvető Café.

(Budapest VII. Dohány u. 13.)

A szerzővel Oláh Andrea rádiós újságíró beszélget.

A bemutatón közreműködik Fodor Annamária színművész.

 1861.
Magyarország az osztrák elnyomástól szenved.
Teleki Lászlót, az ország legnépszerűbb politikusát a régóta várt országgyűlési vita reggelén vérbe fagyva találják rokonai, akik egyben pártjának vezetői.
Gyilkosság vagy öngyilkosság?
A korrupt rendőrfőnök egy nap alatt lezárja a nyomozást, de vajon mit leplez?
Mi köze Deák Ferencnek, a haza bölcsének a halálesethez?
Hány embernek kell meghalnia, hogy a rejtély végre megoldódjon?
Eddig soha nem publikált és hiteles leírását kapjuk azon híres magyar szabadkőműves páholy veszélyes rituáléinak, amelyhez maga Kossuth Lajos is csatlakozott. Belekóstolunk egy szentként tisztelt apáca által irányított zárda érzelmektől túlfűtött, ellentmondásos világába.
A könyv lapjain megelevenedik az első fotó születése, amelyet rendőrségi helyszíni szemlén készítettek. Sőt, a fénykép azonnal 3D-ben készült, ami a kontinensen is úttörőnek bizonyult.
Összeesküvés, külföldi ügynökök, császári önkény.
Titokban működő testvériség, embert próbáló szertartások, fegyvercsempészés.
Szexuális visszaélés, emberölés, csalás és megvesztegetés.
Harc a szabadságért, küzdelem az igaz szerelemért.

A népszerű történelmi krimi-trilógia második része.
Teljes egészében igaz történet.

Fülszöveg

A regény a XIX. század második felének Magyarországán játszódó detektívregény-folyam, a Lámpavas-trilógia második kötete, melynek története az első kötettől teljesen független, és teljes egészében igaz történet. A kötetet gazdag illusztráció díszíti, mely a képregények világát idézi.

A gyilkos utáni hajszát az ismert szereplők vezetik: Herczen Vilmos nyomozó és együgyű segédje, Pités, valamint Arányi professzor, a híres kórboncnok és halottbalzsamozó. A hivatalosságok azonban, élükön Thaisz Elek pesti rendőrfőkapitánnyal hamar le akarják zárni az ügyet. Steffi és barátja, Lipi immár harmincas éveikbe léptek, de még mindig megdobogtatják az asszonynép szívét. Forradalmi céljaik érdekében a magyar szabadkőművesek titkos és veszélyes világát derítik fel. A kötet először mutatja be a testvériség különös és veszélyes szertartásait. Mylitta, a csábítóan szép polgárlány elmerül egy apácazárda külvilágtól elzárt, ám cseppet sem ájtatos életében, ahol a magát szentnek képzelő apátnő, Mária Lujza dönt élet és halál kérdésében. Megismerjük az egykor népszerű államférfi, Teleki László gróf életét és halálának körülményeit.

 

A trilógia első kötete

Bartal Tamás első kötete egy történelmi krimi, amely az 1848/49-es forradalom és szabadságharc forgatagában mutatja be egy kettős gyilkosság elkövetője utáni hajsza jeleneteit. A nyomozás eseményei mellett egy szerelmi szál is kibontakozik a történetben. Az író törekedett a történelmi hűségre, az események legtöbbje (valamivel később) megtörtént a valóságban. A történelmi detektívregény műfajában ez a történet egy izgalmas nyomozás, amely a szabadságharc eseményeinek háttere előtt zajlik.

Libri

Részlet a regényből

Egyszerre határozott kopogás után Arányi Lajos professzor lépett a szobába. A nyomozó figyelmét az érkező kötötte le. Sietve üdvözölték egymást.
– Sikerült megszerezned a helyszínen készült képeket? – tért a tárgyra a kórboncnok, a jámbor nyomozóhoz intézve szavait.
– Nem volt könnyű, de itt vannak – ütögette meg a fotókat nem leplezett elégedettséggel Herczen. – Délután vissza kell csempésznem Lexi bácsi irodájába.
– Akkor vizsgáljuk meg gyorsan! – indítványozta a doktor.
Arányi az idáig cipelt bőröndből kiemelt egy fura szerkezetet. Barna hosszúkás doboz volt, amelyet Herczen íróasztalára állított. A tetején két fénykép egymás melletti elhelyezésére szolgáló táblától mintegy 5 hüvelyknyire egy kukkert erősítettek, amelyen két nagy felbontású lencse helyezkedett el.
– Ez egy sztereonéző – magyarázta az orvos. – Mayer, a fotográfus mindkét beállításról két-két felvételt készített, mindegyik kissé más szögből ábrázolja a helyszínt. Ha ezeket a fotográfiákat egymásra vetítjük, térben jelennek meg előttünk.
Azzal elvette a káplártól a hanyatt fekvő grófot ábrázoló képpárt, s a tartóba helyezte azokat, szépen egymás mellé. Szemeit a kukkerre helyezte. Egyik szemével az egyik lencsén, a másik szemével a másik lencsén át nézett.
– Ühüm. Látom. Ühüm – ismételgette, miközben hosszú percekig tanulmányozta a fotókat.
Eltávolodott a sztereoszkóptól. Szinte gépiesen sorolta a látottakat:
– Teleki gróf holtteste a padlón hever, tökéletesen kinyújtva. Jobb keze mutató és hüvelykujja a nadrágszíj alá vannak szorítva, bal keze pedig a szívet érő lövés fölé borul. Zsebei kifordítva.
Herczen odament, valóban három dimenzióban volt megfigyelhető a gróf holtteste a szobájában. Bár egy szék sok mindent kitakart, a lábak és a kezek helyzete jól kivehető volt. A nadrágzsebek valóban ki lettek fordítva.
– Hmm, ezt eddig meg sem figyeltem. És a helyszínen sem tűnt fel – mormogta a derék nyomozó.
– Ez mindegy is. Menjünk tovább! – sürgette a doktor. – A holttest elrendezéséből arra lehetne következtetni, hogy bal kézzel lőtte agyon magát.
A káplár közbevágott:
– Várj csak! Az inas azt vallotta, hogy a gróf jobbkezes volt.
A kórboncnok a szakállát vakargatta.
– Az már önmagában érdekes, miért lövi magát agyon egy jobbkezes férfi a suta kezével. Ami ennél is furcsább, hogy ha úgy történt, ahogy a jegyzőkönyvben rögzítettétek, azaz a grófot a halált okozó lövés álló helyzetben, arccal az ágy és az éjjeliszekrény által képzett szeglet felé fordulva érte, ami után egyenesen hanyatt esett, akkor az eséstől sérülésnek kellett volna keletkezni a testen, elsősorban a fejen.
– Mit akarsz ezzel sugallni? – kérdezte Herczen.
– A helyszínen készült jegyzőkönyvbe az került, hogy: „sértésnek, erőszaknak vagy ellenszegülésnek semmi nyoma” – magyarázta Arányi. – Szerét ejtettem a boncolási protokollum tanulmányozásának: valóban nem volt a földre eséstől keletkezett sérülésnek nyoma a testen és a fejen.
A rendíthetetlen inspektor elfordította a fejét, s úgy mondta:
– Ez felettébb gyanús.
– Több mint gyanús – replikázott az orvos.
– Tévedhetett-e az eljáró kórboncnok? – tudakolta szakszerűen a nyomozó.
– Kizárt dolog – válaszolta határozottan Arányi. – Jó ismerősöm, azonkívül megbízható szakember. Nem hagyott volna ki fontos részleteket.
Felemelte bal keze mutatóujját, majd járkálni kezdett. Így folytatta:
– Gondoljuk át, mi történt volna akkor, ha a grófot nem álltában éri a lövés, hanem az ágyon ülve, könyökét a lábán megtámasztva húzta volna meg a ravaszt.
Leült a padra, próbálta eljátszani a történetet, úgy magyarázott:
– Ebben az esetben azonban nem a földre esett volna, hanem az ágyra, s így a lövés után neki kellett volna a padlóra feküdnie, ráadásul tökéletesen kinyújtott állapotban. A lövésnek továbbá valamiféle sebet kellett volna ejtenie a ravaszt meghúzó ujjon. Ennek sincs semmi nyoma.
Megint az arcszőrzetét simogatta. Maga elé mondta, töprengve:
– És miként kerülhetett a bal kéz a seb fölé? Ha a lövés a testet hátralökte, a karnak oldalt kellett volna a földre zuhannia.
Herczen csak figyelt szép csendben, nehogy megzavarja Arányit, aki teljesen magába fordulva vezette tovább gondolatmenetét. A doktor elővett néhány jegyzetet, elmerült bennük, aztán egy mekegésnek ható "aha" kiáltás kíséretében folytatta. Valójában az ő szájából ez az "aha" inkább úgy hangzott, hogy "eheee".
– A boncolás során megállapítást nyert, hogy a grófot baloldalról és fentről lefelé érte a lövés. A lövedék a mellkas 5. és 6. bordája között hatolt a testbe, átfúrta a bal szívkamrát, az alatta levő rekeszizmot és a gyomor felső görbületét, majd az első ágyékcsigolya mellett állt meg. Ebből arra következtetek, hogy a lövés 40-45 fokos szögből érte a grófot.
A nyomozó úgy érezte, most már kérdezhet:
– Lehetett-e ez ő maga?
A doktor azonban gyorsan lehűtötte a kedélyeit.
– Kevés rá az esély. Mivel a lövés balról érte és a nadrágszíj alá szorított jobb kezét nem használhatta, bal kezét vállmagasságba kellett volna emelnie és mellkasára merőlegesen céloznia. Ez fizikailag képtelenség. Másik megoldás, ha nem mutatóujját, hanem hüvelykujját tette a ravaszra és a markolatot kifelé tartotta. Ez azonban olyan bizonytalan tartás, hogy alig lett volna rá esélye, hogy eltalálja a szívét. És még van valami…
Szándékosan hagyott időt Herczennek a közbevetésre.
– Mi az? – kérdezte a másik.
Arányi szünetet tartott, mielőtt bevitte volna a kegyelemdöfést:
– Nem volt lőpornyom sem a bal, sem a jobb kezén.
A kórboncnok száraznak tetsző stílusa dacára kiváló színész volt. Értett a feszültség fokozásához és az időzítéshez is.
A káplár csak hümmögött.
– Ez igaz, erre akkor én is felfigyeltem.
Ujjával megütögette a homlokát, majd így folytatta:
– Eszembe jutott valami. A fegyverszakértővel Lexi bácsi rögtönzött egy bizonyítási kísérletet, miszerint a pamlag és az asztal között két ember nem fért volna el, ha a támadó vízszintesen tartja a pisztolyt. Ezzel zárták ki a gyilkosság gyanúját. Amennyiben azonban lefelé tartotta a gyilkos a fegyvert, máris volt elég helyük.
– Ezt jól kiókumláltad, barátom – dicsérte az orvos. – Ha álltak, akkor a gyilkosnak egy fejjel magasabbnak kellett lennie, hogy úgy tarthassa a pisztolyt.
Arányi a fejét csóválta.
– Nem, nem, véleményem szerint Teleki ült, amikor elsült a fegyver.
– Ez ésszerűen hangzik – hagyta rá Herczen. – Jut eszembe, a széken találtunk vért.
– Akkor valószínűleg ott érhette a halál – vonta le a következtetést a doktor.
Herczen elgondolkodva cirógatta barkóját.
– Egyéb megállapítások? – kérdezte végül a kórboncnokot.
– A gyomorban volt emésztetlen ételmaradék. A tanúvallomások szerint bizonyosan 11 óra előtt vacsorázott. Erre utal, hogy ezen a másik képen nem látok tányért és evőeszközöket az asztalon. Figyelembe véve, hogy a táplálék a gyomorból 3-5 óra alatt távozik, a halál éjfél és hajnali 3 között következett be.
Az inspektor hosszasan bólogatott.
– Mik a szakértői végkövetkeztetéseid? – kérdezte.
Arányi összefoglalta az eddig elhangzottakat:
– A holttestet bizonyosan elmozdították az eredeti helyzetéből. Ezen kívül az a forgatókönyv a legvalószínűbb, hogy a grófot a lövés ülő helyzetben érte, a karosszékben pihenve, felülről mintegy 45 fokos szögben, egy ismeretlen kéz által.
Herczen szeme felcsillant. Diadalmasan mondta:
– Tehát gyilkosság volt. Homocidium!

A szerzőről

Bartal Tamás 1973-ban született. Eredeti végzettsége szerint jogász, több tudományos és közéleti cikk szerzője. A Jogi alaplap főszerkesztője. Több, az agresszív közlekedési morál elleni kampány szervezője és arca. Hobbija a tenisz, amatőr játékos. Gyermekkora óta ír. Több kisebb publikációt követően a verseket és rövid prózai alkotásokat tartalmazó Porcelánmosoly című kötete 2014-ben jelent meg. 2019-ben látott napvilágot az 1800-as évek derekán játszódó detektívregény-sorozat, a Lámpavas-trilógia bevezető darabja, a Lámpavas és pillangó című történelmi krimi. 

Bartal Tamás szerzői Facebook oldala