Egy nem mindennapi barátság története Kovács Krisztián, a Hiányzó történetek szerzőjének új regényében

Kovács Krisztián:

Ablakok az ébrenlétben

„Anyámnak – vagy épp apámnak – végül igaza lett: amit abból a pillanatból nyertem, máig visszhangzik.”

A Hiányzó történetek és a Minden csendes és nyugtalan szerzőjének új regénye a barátság mélységeit kutatja az elmúlt harminc év magyar viszonyai közt

Megjelenés: október 5.
Nyomdai kivitelezés: keménytábla, védőborító, 416 oldal

Leírás

Kovács Krisztián 2022-ben jelent meg a kortárs magyar irodalom palettáján Hiányzó történetek című regényével, melyet egy évvel később követett a Minden csendes és nyugtalan. Ahogy a kritikusok is rámutattak egy két történelmi köntösbe bújtatott szépirodalmi családregény kapcsán, e művek központi témája a történelmi és társadalmi traumák feltárásának lehetősége, a családi konfliktusok feloldása, és a kisember létének, életének miértjeit kutatva a rendeltetésünk megértése.

Kovács Krisztián harmadik regénye, az október 5-én megjelenő Ablakok az ébrenlétben azonban még az első két kötetnél is közelebb hozza az olvasóhoz az Y generáció mindennapi boldogulásának problémakörét egy közel harminc éven át tartó, nem mindennapi barátság történetén keresztül, melyben megmutatkozik, milyen volt fiatalnak lenni az elmúlt három évtized Magyarországán.

Fülszöveg

Elsősorban ​a barátságról szól Kovács Krisztián új regénye, de mint ahogy az igaz barátságokból sem csupán két ember kapcsolata rajzolódik ki, hanem annak az egész világnak a képe is, amiben nekik élni adatott, az Ablakok az ébrenlétben is az élet teljességéről szól, miközben szereplőinek egymáshoz fűződő viszonyát feltárja. Minden ismerős kissé, és mégis minden egészen kiszámíthatatlan módon működik. Fiatal fiúk találnak egymásra egy vidéki magyar kisvárosban valamikor a rendszerváltáson már túl, de a kétezres éveken még innen. Esendő vagy egészen szörnyű apák árnyékában, szeretetteli vagy legalábbis nem teljesen rideg anyák oltalmából előmerészkedve, csodálatos lányok igézetében, a hirtelen elveszített naivitáshoz mégis mindhalálig ragaszkodva. Sallai Ervin már felnőtt fejjel igyekszik felidézni az eseményeket, az alakokat, barátait, Botát, Kafkát meg Mancit és mindazt, ami velük történt vagy történhetett volna. Hiszen a legnagyobb rejtély az élet a maga hétköznapiságában, ahogy egyszerre tud elviselhetetlen és elviselhetetlenül gyönyörű is lenni.

 A szerzőről

Kovács Krisztián 1987-ben született Zalaegerszegen, főiskolai tanulmányait Szombathelyen végezte. 2018-ban megalapította az Ectopolis Magazin online kulturális portált, melynek 2022-ig főszerkesztője volt. Jelenleg az Agave Könyvek kommunikációs igazgatójaként dolgozik, első regénye az Európa Könyvkiadónál Hiányzó történetek címmel 2022-ben jelent meg, ezt követte egy évvel később a Minden csendes és nyugtalan. Feleségével, kislányával és tacskójukkal Gyömrőn él.

A Hiányzó történetekről írták

„Kovács Krisztián könyve nem torz ideológiákról vagy kollektív bűnökről mesél, hanem nagyon is emberiekről, amelyeket az egyén követ el másokkal, és legfőképp önmagával szemben.” – Könyves Magazin

„Sokszínű kitekintés a világba ez a könyv, amely egyszerre izgatja, elgondolkoztatja, néha bosszantja, mégis meghatja az olvasót.” – Index.hu

„A Hiányzó történetek egy sokrétegű modern próza, Caracastól Afrikán át Tokióig az egész világon átívelő kitekintés, amely egyszerre megérinti, elgondolkodtatja, sőt, olykor bosszantja is az olvasót, a regény végére azonban úgy érezhetjük, mintha egy kicsit a saját családunkról is szólt volna.” – Libri Magazin

A Minden csendes és nyugtalanról írták

„Ellentmondást nem tűrő szigorral ültet fel az utóbbi négy évtized Magyarországának történelmi-érzelmi hullámvasútjára, amely túlságosan ismerős már egyébként is.” – WMN

„A mozaikszerűen építkező kötet kitekintőiről eleinte azt hinnénk, nem sokat nyomnak a latban, a könyv vége felé azonban ráeszmélünk, hogy de, ebben a regényben minden apró részletnek vagy mozzanatnak óriási szerepe van. Ez a könyv az apró részletekre épült, és úgy épített valami hatalmasat.” – Index.hu

„A sorokon és a hol összekuszálódó, hol összerendeződő történet minden egyes mozaikján átsüt valamiféle felemelő derű, melengető fény, a remény és a szeretet lángocskái, ami a szerző mélységes empátiájából fakad.” – Nők lapja

Részlet az új kötetből

„Akkorra már túl sok telefont kaptam róla, vagy egyenesen tőle, ami felborította a napom, de erre én sem számítottam.

Hanna zokogott a telefonban: a legrosszabbra számítottam. Hanna a feleségem, és a hét hónapos lányom anyja, nem mellesleg Bota húga. Életünk számos ponton érintkezik.

Elfogott a pánik a feleségem reszkető hangjától, mert úgy tűnt, a történelem keserves módon ismétli meg önmagát. Elképzelhető, hogy tanítani akar nekünk valamit, de a rettegés ködén át képtelenek vagyunk felismerni a nyilvánvaló jeleket. Legutóbb 2011-ben történt hasonló, igaz, az sokáig titokban maradt előttünk: Bota azután, hogy olyan gerinctelen és alávaló módon kivásárolták az Eretnek nevű pesti kiskocsmában lévő tulajdonrészéből, amibe az öröksége jelentős hányadát fektette, alig huszonnégy évesen felgyalogolt a Rottenbiller utcai felüljáróra egy meglepően hűvös április végi délelőttön a szürke felhők alatt, átlépett a korláton, miközben körülötte dudák harsantak a türelmetlenül araszoló forgalomban, aztán átadta magát a vágtázó nyugati szélnek. Pechjére az öngyilkosság időpontjának a délelőtti csúcsforgalom kellős közepét választotta, odalent összefüggő kocsisor kígyózott a gomolygó kipufogógáz-felhőben, a szélvédők mögött türelmetlen autósok ujjai doboltak a kormányon. Miközben zuhant, a sor meglódult, alatta épp egy Gebrüder Weiss feliratú ponyvás teherautó állt meg.

Bota átszakította a narancssárga ponyvát – épp eltalálta a merevítők közti űrt –, és egy halom kartondobozon landolt, melyekben lapra szerelt bútorok alkatrészei szorongtak. Hihetetlenül olcsón megúszta: két bordája megrepedt, a bal vállán felhasadt a bőr vagy tíz centi hosszan, de alighanem leginkább az ébredés tudata fájt neki: mikor kinyitotta a szemét, körülnézett és rájött, hogy a kárpit- meg gázolajbűz, amit érez, nem a menny vagy a pokol szaga, csak egy mocskos és agyonhasznált raktéré.

Akkoriban túl sokat ivott, tudta mindenki, aki ismerte, de amíg nem látták a Baleseti Intézet kórtermében feküdni, senki sem hitte el a nyilvánvalót. Rég nem osztottam már apám hitét, és erről nagyrészt éppen ő meg a hite tehetett, de itt végérvényesen megértettem, miért tartotta világéletében felszínesnek és alakoskodónak a jó nevű Járai-családot.

Ez a mostani eset bizonyos tekintetben más volt, mint a 2011-es zuhanás, és mégis annak tökéletes folytatása.”

Kovács Krisztián írói oldala

Moobius

Európa Kiadó

Kovács Krisztián második regényének bemutatója Csepelyi Adriennel és Krusovszky Dénessel a Margón.

Kovács Krisztián: 

Minden csendes és nyugtalan

A szerzővel Csepelyi Adrienn és Krusovszky Dénes beszélget

2023. október 14., 18 óra, Kamaraterem,

Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár

További információk a bemutatóról IDE KATTINTVA!

A bemutató hivatalos Facebook-eseménye ITT ÉRHETŐ EL!

A fülszövegről

1993-ban a budapesti állatkert agg hímtigrise egy éjszakai etetés alkalmával megöli a személyzeti igazgatót. Kende Zalán az éj leple alatt elbujdosik a helyszínről, mert szentül hiszi, hogy ő tehet a tragédiáról. 2017-ben a Boráros téren leég egy könyvesbolt, az elszenesedett romok közt holttest fekszik. Novák Hunor épp csak megmenekül a lángok elől, meggyőződése, hogy miatta lobbant fel a tűz.

Két, egymástól térben és időben is látszólag független esemény, melyek mégis kapcsolatban állnak egymással. A tragédiák valójában nem ott és akkor vették kezdetüket, okaik évtizedekre nyúlnak a két fiatalember múltjába: testszagú kollégiumi szobák, koszos pesterzsébeti műhelyek, dzsungel közepén álló kalyibák, eldugott, dohos antikváriumok színtereire, kusza és olykor kibogozhatatlan családi kapcsolatok mélyére. Zalán és Hunor soha nem találkoztak, mégis hatással vannak a másik életére.

Kovács Krisztián, a Hiányzó történetek szerzője második regényében négy évtized mozaikszerű eseményeiből tárja fel az emberi életeket mozgató és egymáshoz láncoló apró összefüggéseket és törvényszerűségeket, miközben arra keresi a választ, minden döntésünk a sajátunk-e, hogyan tudunk szembenézni a múlt hibáival, és saját kezünkbe venni sorsunk irányítását.

A szerzőről

Kovács Krisztián 1987-ben született Zalaegerszegen, főiskolai tanulmányait Szombathelyen végezte. 2018-ban megalapította az Ectopolis Magazin online kulturális portált, melynek 2022-ig főszerkesztője volt. Jelenleg az Agave Könyvek kommunikációs igazgatójaként dolgozik, első regénye az Európa Könyvkiadónál Hiányzó történetek címmel 2022-ben jelent meg. Feleségével, kislányával és tacskójukkal Gyömrőn él.

A szerző előző regényéről, a Hiányzó történetekről írták

„Kovács Krisztián könyve nem torz ideológiákról vagy kollektív bűnökről mesél, hanem nagyon is emberiekről, amelyeket az egyén követ el másokkal, és legfőképp önmagával szemben.” – Könyves Magazin

„Sokszínű kitekintés a világba ez a könyv, amely egyszerre izgatja, elgondolkoztatja, néha bosszantja, mégis meghatja az olvasót.” – Index.hu

„A Hiányzó történetek egy sokrétegű modern próza, Caracastól Afrikán át Tokióig az egész világon átívelő kitekintés, amely egyszerre megérinti, elgondolkodtatja, sőt, olykor bosszantja is az olvasót, a regény végére azonban úgy érezhetjük, mintha egy kicsit a saját családunkról is szólt volna.” – Libri Magazin

„A Hiányzó történeteket azért is szeretni fogja az olvasó, mert mindenkinek a családjában vannak hiányzó történetek, amelyek talán pontosan Kovács Krisztián regényének köszönhetően kezdik érdekelni.” – Tiszatáj Online

„Olyan történelmi összefüggésekre mutat rá, amik eddig ismeretlenek lehettek az olvasók számára.” – Hamu és Gyémánt

„Kovács Krisztián nagyon beletalált abba, hogyan szóljon egyszerre a máról és a történelemről, arról a világról amelyben élünk és arról, amelyből jövünk.” – Péterfy Gergely

„Korok, generációk, kontinensek között átívelő nagy történet néhány kisemberről.” - Krusovszky Dénes

Kovács Krisztián második regényében a családi kapcsolatok és a magyar hétköznapok alig-alig változtak az elmúlt 40 évben.

 Kovács Krisztián:

Minden csendes és nyugtalan 

„Azokban az első hetekben csupán a lángok jártak az eszemben; ott sem voltam, de így is hallottam, ahogy finoman sercegve elemésztik a papírt, és egy hónap is eltelt – meg kellett várjam, míg elpárolog a kezdeti düh és elkeseredettség – amikor a bonyolult ok-okozati viszonyok hálójából valamiféle átlátható rendszer mutatta meg magát.”

Érkezik a Hiányzó történetek szerzőjének új regénye döntésekről, felelősségvállalásról és menekülésről.

Megjelenés: október 10.
Nyomdai kivitelezés: keménytábla, védőborító, 432 oldal

Leírás

Kovács Krisztián új regénye azt kutatja, vajon miként hatnak egymásra életek, melyek valójában sosem érintkeztek közvetlenül, valamint, hogy az évtizedekkel ezelőtti családi impulzusok és a ma családjának mechanizmusai közt létezik-e bármiféle átfedés, és azt vajon regnáló politikai rendszerek önzése, vagy épp egyének saját döntései okozták?

A két főszereplő, Kende Zalán és Novák Hunor bizonyos szempontból talán testvéreknek is nevezhetők holott évtizedek választják őket egymástól: mindketten nehezen találják önmagukat a világban, és még nehezebben birkóznak meg családjuk árnyékával és környezetük előítéletével.

Zalán, akit anyja csecsemőkorában elhagyott, és apja és nagyanyja nevelt, testi fogyatékkal él egy szerencsétlen gyermekkori baleset következtében; az írói ambíciókat dédelgető Hunor mindig a bátyjához méri magát, zsarnok anyja és rendőrként dolgozó alkoholista apja neveli. Mindketten menekülnének az országból, egyikőjüket azonban a 80-as évek politikai berendezkedése, másikat saját gyávasága és honvágya akadályozza.

Mindketten döntéseket hoznak, egyiket a másik után, melyek befolyással bírnak egymásra. A jelenben alig pár napig, míg a múltban évtizedekig követjük nyomon a sorsukat, hogy azok végül láthatatlanul, tragikus események során át fonódjanak mégis egymásba.

 

Fülszöveg 

1993-ban a budapesti állatkert agg hímtigrise egy éjszakai etetés alkalmával megöli a személyzeti igazgatót. Kende Zalán az éj leple alatt elbujdosik a helyszínről, mert szentül hiszi, hogy ő tehet a tragédiáról. 2017-ben a Boráros téren leég egy könyvesbolt, az elszenesedett romok közt holttest fekszik. Novák Hunor épp csak megmenekül a lángok elől, meggyőződése, hogy miatta lobbant fel a tűz.

Két, egymástól térben és időben is látszólag független esemény, melyek mégis kapcsolatban állnak egymással. A tragédiák valójában nem ott és akkor vették kezdetüket, okaik évtizedekre nyúlnak a két fiatalember múltjába: testszagú kollégiumi szobák, koszos pesterzsébeti műhelyek, dzsungel közepén álló kalyibák, eldugott, dohos antikváriumok színtereire, kusza és olykor kibogozhatatlan családi kapcsolatok mélyére. Zalán és Hunor soha nem találkoztak, mégis hatással vannak a másik életére.

Kovács Krisztián, a Hiányzó történetek szerzője második regényében négy évtized mozaikszerű eseményeiből tárja fel az emberi életeket mozgató és egymáshoz láncoló apró összefüggéseket és törvényszerűségeket, miközben arra keresi a választ, minden döntésünk a sajátunk-e, hogyan tudunk szembenézni a múlt hibáival, és saját kezünkbe venni sorsunk irányítását.

 

A szerzőről

Kovács Krisztián 1987-ben született Zalaegerszegen, főiskolai tanulmányait Szombathelyen végezte. 2018-ban megalapította az Ectopolis Magazin online kulturális portált, melynek 2022-ig főszerkesztője volt. Jelenleg az Agave Könyvek kommunikációs igazgatójaként dolgozik, első regénye az Európa Könyvkiadónál Hiányzó történetek címmel 2022-ben jelent meg. Feleségével, kislányával és tacskójukkal Gyömrőn él.

 

A Hiányzó történetekről írták

„Kovács Krisztián könyve nem torz ideológiákról vagy kollektív bűnökről mesél, hanem nagyon is emberiekről, amelyeket az egyén követ el másokkal, és legfőképp önmagával szemben.” – Könyves Magazin

„Sokszínű kitekintés a világba ez a könyv, amely egyszerre izgatja, elgondolkoztatja, néha bosszantja, mégis meghatja az olvasót.” – Index.hu

„A Hiányzó történetek egy sokrétegű modern próza, Caracastól Afrikán át Tokióig az egész világon átívelő kitekintés, amely egyszerre megérinti, elgondolkodtatja, sőt, olykor bosszantja is az olvasót, a regény végére azonban úgy érezhetjük, mintha egy kicsit a saját családunkról is szólt volna.” – Libri Magazin

„A Hiányzó történeteket azért is szeretni fogja az olvasó, mert mindenkinek a családjában vannak hiányzó történetek, amelyek talán pontosan Kovács Krisztián regényének köszönhetően kezdik érdekelni.” – Tiszatáj Online

„Olyan történelmi összefüggésekre mutat rá, amik eddig ismeretlenek lehettek az olvasók számára.” – Hamu és Gyémánt

„Kovács Krisztián nagyon beletalált abba, hogyan szóljon egyszerre a máról és a történelemről, arról a világról amelyben élünk és arról, amelyből jövünk.” – Péterfy Gergely

„Korok, generációk, kontinensek között átívelő nagy történet néhány kisemberről.” - Krusovszky Dénes

 

Idézetek az új kötetből

„Azokban az első hetekben csupán a lángok jártak az eszemben; ott sem voltam, de így is hallottam, ahogy finoman sercegve elemésztik a papírt, és egy hónap is eltelt – meg kellett várjam, míg elpárolog a kezdeti düh és elkeseredettség – amikor a bonyolult ok-okozati viszonyok hálójából valamiféle átlátható rendszer mutatta meg magát.”

„Anyám egyszer azt mondta, minden történet körbeér egyszer, de akad, amelyik csomót köt a szereplők cipőfűzőjére, így gáncsolva el őket.”

„Sosem nőtte ki az anyja hiányát, csupán egy idő után már nem kérdezgette folyton az apját arról, mikor jön vissza, és hova ment, és az öregnek sem kellett újra és újra fájdalomtól elcsukló hangon ismételnie ugyanazt. Különös kimondatlan kompromisszum született, és tartotta is magát hosszú éveken át. Oszkárnak nem volt könnyű dolga, ügyelnie kellett rá, hogy ne izzon a hangja a dühtől minden egyes alkalommal, amikor a volt felesége szóba kerül.”

„Zalán csak később ismerte be magának, de érezte a zavart a pillanatban, mintha egy megtört, hűvös légáramlat vágtázott volna keresztül az ablaktalan helyiségen, ami képtelenség. Talán árnyék volt, valami eljövendő rossznak a kísértete, de nem vette észre, átlépett rajta, annyira koncentrált Melinda arcára, és annyira küzdött ellene, hogy kiszúrja vonásain az alig leplezett idegességet. Csupán egy dologban volt biztos: abban, hogy hibázott, és hogy a lányt csak az iránta érzett szeretete akadályozza meg abban, hogy ezt szóvá is tegye, örökre elrontva a pillanatot. Így aztán nem szólalt meg, csak nézegette a lapot, forgatta az ujjai közt a fénylő borítót, és bele-belelapozott a tartalomba. Csak később tépte ki az előzéklapot, mielőtt hazaért – az anyja ismerte a lakás rejtett zugait, nem volt értelme kincskeresőt játszani vele –, aztán úgy rejtette el a Galaktikát, hogy Zalán akkor se vegye észre, ha netán egyszer újra náluk járna.”

„Valójában persze nem csupán Adél hűtlensége volt az egyetlen, ami úgy telepedett rá, mint egy visszatérő rémálom emléke. Elkeserítőbbnek találta a környezetében élők sikerszériáját: a bátyja neves előadó és bestselleríró, Gergő aprócska marketingügynökségét igazgatja, aztán ott voltam én, aki akkoriban a második bolt megnyitásán lamentáltam, és persze Adél, aki bár a pedagógusok nem épp hálás mindennapjait élte, a munkát a legteljesebb szeretettel és szenvedéllyel végezte, ezt a szenvedélyt pedig bármikor felcserélte volna a gyereknevelés fárasztó mindennapjaira. Hunor volt e tengely másik fele, a kívülálló, aki nem tudott elég messzire menekülni ahhoz, hogy bizonytalanságát maga mögött hagyja, pedig azért ment a dzsungelbe, hogy ott veszítse el, mint egy slusszkulcsot, vagy egy tömött pénztárcát.”

„A Bosnyák téri vásárcsarnokban pihentek meg először, a nyugati oldal egyik talponállójánál, apja itt itta meg a napindító vodka-kólát – soha nem naranccsal, mindig kólával, Hunor emlékezett a pezsgő fekete folyadékra –, Zalán pedig elmajszolta az első sportszeletet vagy Kapucínert, és az apjával kötött megállapodás keretében egy almát: minden csoki mellett egy gyümölcs. Árpi csekély szülői ösztönének megnyilvánulása. Így jártak kocsmáról-kocsmára; Hunor minden pultosnak és tulajnak hangosan köszönt: csókolom Jenci bácsi, csókolom Icu néni, csókolom Tata bácsi, csókolom Klári néni; délben egy dohos kricsmiben ebédeltek a Róna utcában, az apja egy körasztalnál ultizott sűrű dohányfüstben, míg Hunor egy oldalsó asztalnál papírtálcáról ketchupos hasábkrumplit evett fogpiszkálóra tűzve a piros trutymóban ázó aranysárga szálakat, és egy műanyag Tini Nindzsával játszott a nikotinfüsttől megsárgult abroszon.”

„Hunor szomorúságot érzett, de ez a szomorúság már nem kapcsolódott személyhez, ennél sokkal általánosabb volt; egyszerre tudott volna sírni és üvölteni, dolgok kiáltottak megoldásért, tettek igazolásért, elhallgatott szavak kimondásért, és ez olyan erő volt, ami felülírta a valós és vélt veszteségeket. Azon a napon Hunor vett egy mély levegőt, és bár ki nem mondta, azt hiszem, lépett egyet előre. Odahaza kivette a polaroidot és a kritikát a tárcájából, beletette a dedikált Axelrod-könyvbe, és feltette a könyvespolcra.”

Európa Kiadó

Kovács Krisztián írói oldala