Kayla Czaga
Biztonsága érdekében, kérem, kapaszkodjon
Megjelent!
Fordította: Kis Orsolya
Szerkesztette: Péczely Dóra
Borítóterv: Szabó Imola Julianna
Prae Kiadó, 2023
A fordítás a Canada Council for the Arts támogatásával készült.
Könyvbemutató és dedikálás a Kis Présházban augusztus 25-én, pénteken 19 órától
(Budapest XI., Bartók Béla út 44.)
A könyvbemutatóra Budapestre érkező szerzőt a kötet fordítója, Kis Orsolya kérdezi költészetről, a kanadai és észak-amerikai líráról, magyar gyökereiről és sok másról.
Az esten angolul és magyarul is elhangzanak versek.
Fülszöveg
A Biztonsága érdekében, kérem, kapaszkodjon versei egy lány életútját követik nyomon. A gyerekkortól a felnőttkorig terjedő, izgalmakkal teli, egyúttal ijesztő időszakban a világhoz, a léthez fűződő viszony és a személyes kapcsolatok érzékeny átalakulásokon mennek keresztül. Az apa, az anya, a nagyszülők alakja, a közeli-távoli rokonok ugyanúgy ott kavarognak, szót kérnek, jelen vannak, majd eltűnnek ebben a kiszámíthatatlan világban, mint a barátok és ismerősök, vagy éppen a szűkebb és a tágabb környezet jellegzetes helyszínei: az otthon, a kisvárosi miliő, a végtelen kanadai országutak, a nagyvárosi kávézók. És persze a legbensőbb tapasztalatok: az emlékek, szorongások, félelmek és örömök.
A versek Czaga élénk, friss és összetéveszthetetlen hangján szólalnak meg. Szellemes, zsigerekig hatoló, ugyanakkor játékos költészete őszintén és humorral vizsgálja a személyiség legbonyolultabb rezdüléseit és azokat a titokzatos hajtóerőket, amelyek az élet sötét pillanataiban is továbblendítenek bennünket.
A szerző fotóját Erin Flegg készítette.
Kayla Czaga
A szerzőről
Kayla Czaga Lethbridge-ben, Albertában született 1989-ben, és Kitimatban, British Columbiában nőtt fel. Jelenleg Victoriában, Vancouver közelében él. Édesapja 1956-ban menekült Magyarországról Kanadába. Biztonsága érdekében, kérem, kapaszkodjon című első verseskötete 2014-ben látott napvilágot, mellyel rögtön elnyerte a rangos Gerald Lampert-díjat. Jelölték többek közt az Angol Költészet Governor General’s-díjára, valamint a Dorothy Livesay Irodalmi Díjra. Versei önállóan is számos elismerésben részesültek.
Versek a kötetből
APÁM ÉLETRAJZA
Anya veséi cserben hagynak minket.
Miután a helikopter elindul vele Prince George-ba, apám
megkér, hogy csomagoljak szendvicseket és csendet.
Apám fekete pickuptruckjávalutánaindulunk. Égve hagyjuk
a villanyt a nappaliban.
Egyszer egy sebész bennfelejtett egy kis tükröt apám belsejében.
Benzinkúti alma, feketekávé.
A többi átutazó fáradt és gyanakvó.
Apámat nem zavarja a meztelenség.
Az 1970-es évet a Stanley Parkban töltötte, fogatlanul.
Úgy nézett ki, mint ez a pihenőhely Topley-től délre, ahol
varjak kárognak az áthaladó lakókocsikra. Pottyantós vécék
papír nélkül, de ő hozzá van szokva. Saját monogramját
tetoválta a kezére.
A sávelválasztó vonal, mint egy migrén, egész reggel.
Kávé papírpohárban. Rádióállomások
a városokban ‒ dalok szerelemről
vagy arról, hogy kevesebbért is ölnek embert.
Vett anyámnak két kitömött baglyot.
Vett egy fogsort is, mert feleségül akarta venni.
Egy lepke fennakadt az ablaktörlőn. Szarvas
a leállósávban. Tizenhét rendszámtábla
különböző tartományokból, mióta elhagytuk
Kitimatet. Apám semmit nem vesz félvállról. Tízéves
korom előtt nem beszélt. A bőre lefelé húzza, a föld felé.
Újabb kisváros, még egy kávé
a helyi egységben egy Ruth nevű pincérnővel.
Apám találta fel a krokodilokat. Az országa
fedezte fel a bánatot.
Mielőtt megszülettem, zálogba adta
az árnyékát. Mást nem tudott eladni,
hogy megszerezze anyámat.
A fenyők lilák a fenyőszútól.
Egy tarajos sült a hátára fordított egy piros teherautó.
Az ég a Burns Lake felett úgy néz ki, mintha
betörték volna. Eső veri a vizet.
Késő van. Apám keze nem tudta megtartani
a napot. A nap lemegy, figyelmen kívül hagyja az erőfeszítését.
Kivesz nekem egy szobát, de ő a kocsiban alszik
a Skeena mellett. Gyerekkorában egy Eaton’s
katalógusból tanult meg angolul ‒
hálózsák és horgászcsali ‒, és azért beszél,
hogy egyben tartsa a világot.
Jön a reggel, mint az influenza,
nem mentegetőzik ‒
utálom a nappali fény ízét
utazáskor.
Láb a műszerfalon. Alvás a műszerfalon.
Van egy emlékem apámról, amikor leborotválta a szakállát.
Van egy emlékem apámról, amikor egy gumicsirkét fog.
Azon az éjszakán, amikor megszülettem, megnyert egy bowling bajnokságot.
Van egy emlékem apámról ‒
mindkét vállán oltási hegek vannak,
és alumínium égette sebek mindkét karján.
Mielőtt a mentők elvitték anyámat,
apám megcsókolta a kicsi fülkagylóit.
Vanderhoof után úgy vezet,
mint egy olyan férfi, akinek tele van vérrel a szája.
A szemüvege komikusan nagy.
A haja ősz, és csendben szereti anyámat
az összes építési területen keresztül,
végig a 16-os Highway vonalán.
APÁM NYERT NEKEM 242 $-T A KITIMATI GOLF & COUNTRY CLUBBAN TAVALY
KARÁCSONYKOR
Rendelj bármit, amit akarsz. Mondd nekik, hogy
Johnnak lesz. Ez George Chow, a kórház
igazgatója. Láttad, hogy elárulta magát? Két királya van.
Danny az osztó – igazi nagyágyú, nagy fejes valahol.
Anyád nem kedveli túlságosan. Tartja.
Tartom. Egy club sodát jéggel, szívószál nélkül. Ez Pooga. Komolyan.
Ez az igazi neve. Ez pedig Ken, Gus fia. Minden évben játszunk
a Gus emlékére rendezett tornán. Ken
valószínűleg az egyetlen az asztalnál, aki nem játszott
az apjával. Vannak esték, amikor én érek ide először,
és csak nézem a golfozókat ott lent. Meséltem már, hogy
az első munkám az volt, hogy golflabdákat szedtem ki a tóból? – Lethbrigde-ben volt.
Eladtam őket, a golfozók visszavásárolták. All in – ma csak
szórakozásból játszom, mert itt vagy a városban. Szóval
semmi gond, már vagy tucatszor, százszor elvesztettem az ingem. Először akkor,
amikor Kanadába jöttem, miután elszöktünk Magyarországról. ʼ56-ban,
a forradalomkor. Éjszaka utaztunk. Az oroszok
kiabáltak. Gyertek elő, nem lövünk. Szóval a nagybátyám
azt mondta, Add a kezed, John! – és én úgy is tettem –
Gyerekre nem lőnek. Aztán lőni kezdtek.
Bár csak ötéves lehettem, de emlékszem a puskagolyókra,
ahogy a hajamhoz értek, a nagybátyám elbújt mögöttem. Aztán nagyanyád
visszahúzott a bokrok közé, és futottunk – a nagybátyám
vére a hátamon, Kanadáig nem váltottam inget.
MEGFIGYELÉSEK
A tévé villogott, meginterjúvolta
saját magát. Keresztülbámultam apám szemüvegén. A szemei olyanok voltak,
mint a sporthírek. Só a dohányzóasztalon, só
a szódájában, a chipsben. Három altató éjszaka.
A macskája, hamvakká gömbölyödve, egy urnában a kandallópárkányon.
Nehéz elhinni, hogy ezért az életért
szökött Kanadába, ezért a virágos kanapéért egy olyan házban, ami túl nagy
három embernek. Az egész fiatalkoromat azzal töltöttem, hogy
Magyarországról kérdezgettem, egy padon a házunk előtti udvaron,
miközben a szomszéd nő a beton kocsifelhajtóján
napozott. Minden beszélgetésünk elfért volna
a hamutartóban. Az élete helyett apám
pénzügyi beszámolókról, az NDP-ről, a világ más részein zajló
háborúkról beszélt – a jelenlegi helyzetről,
ahogy nevezte. Egy olyan nyelven, amit nem ismertem,
apám a száján át kifújt füstadagokban beszélt.
MÉG EGY VERS APÁMRÓL
Nekem se jönnek át a versek. A barátaim jönnek át,
vagy a macska a szomszédból. Egyszer átjött apám,
és hozott ajándékba ezeregyszáz dollárt apróban.
Azt mondta: Meg kell dolgoznod a pénzedért ‒
azaz el kell cipelnem a bankba
a kétméteres hóban, Hajrá, itt a zacskó.
Az apám sokkal inkább vers, mint amennyire ez a legtöbb versről
elmondható. Egyszer a kabátja alá tömködött egy élő búvármadarat
és hazahozta, hogy elkápráztassa anyámat, aki imádja
a madarakat, főleg a meglepett hangú madarakat,
főleg a baglyokat. Nosztalgiareceptoraim őrült cikázásba
kezdenek, amikor apámra gondolok, ahogy tolja maga előtt a fémdetektorát,
keresztül csodás nemzetünk parkjain, iskolaudvarain,
folyópartjain, előre-hátra mozgatva ‒ mint valami
hobó, mondaná anyám ‒, amíg az el nem kezd ünnepélyesen pittyegni
egy ötcentes felett. Vajazókéssel
légiesen vékony metaforákat vág ki a világból.
A kötet megrendelhető a kiadó webáruházában:
Prae Kiadó
