Kovács Gábor: Egy démon tárnái (Anubis árnyékában 1.) - ("A borító megfogott, a fülszöveg még jobban. Aztán elkezdtem olvasni, innentől kezdve nem volt megállás, alig akartam abbahagyni. Sajnáltam, hogy végére értem. ")

 ~~~ Recenzió ~~~

Szeretném megköszönni Smaragd Kiadónak és Kovács Gábor írónak, hogy elolvashattam Egy démon tárnái (Anubis árnyékában 1.) című könyvét. Fergeteges, egy élmény volt elolvasni. Ez a könyv volt számomra év legeslegjobb könyve. Imádtam!

Kovács Gábor:

Egy démon tárnái

(Anubis árnyékában 1.)

Tartalom:

Kedves Olvasóm!

Van kedved egy kalandos kincsvadászathoz? Egy tárna mélyén vár ránk a nagy démon kincse.

Azt mondod, hogy veszélyes?

Dehogy.

Nem mondom, hogy véletlenül cipelünk magunkkal egy hadseregnek elegendő gránátot, RPG-robbanófejeket meg több napra való proteinszeletet.

Megtámadhatnak minket a dzsungel emberevő élőlényei, de a tárnákban is a nyomunkba szegődhet a halál.

Azért ne izgulj!

Még egy nő is van a csapatban. Ha ő bevállalja, neked meg se kottyan ez a kirándulás.

Az egyetlen dolgod, hogy a Grizzly mögött haladj. Ő tudja, hova lépj.

Egy utolsó jótanács:

Vigyázz a dárdákkal!

Véleményem

5/5

Nem hiába imádom a kalandregényeket, azon belül is az Egyiptom világát. Annyi mindent ki lehet hozni belőle. Kovács Gábor író pedig zseniális! Imádom! Amikor megláttam a kiadó oldalán a könyvet, akkor azt gondoltam, ez nekem kell.

A borító megfogott, a fülszöveg még jobban. Aztán elkezdtem olvasni, innentől kezdve nem volt megállás, alig akartam abbahagyni. Sajnáltam, hogy végére értem. Fergeteges humor, beszólás. Elképesztő. Maga a történet is nagyon ott van. Kérem, ezek után várom a következőt.

Tetszett, hogy nem rögtön mondja el a tárnákról, hogy mi is az, hanem hagyja az olvasót gondolkodni, izgulni. Oldalról, oldalra csepegteti az infókat, közben az olvasót egy percre sem hagyja békén. Miért is tenné? Hiszen maga az író is igencsak tevékenyen vesz részt. Ilyet még nem olvastam egy könyvben sem, hogy az író be-beszól, megjegyzést tesz. Sőt! Megszólítja az olvasót. Ez tetszik. Egy élmény volt.

Nem is tudom, mit emeljek ki ebből a könyvből, magát az írót, a Grizzly-t, Nyuszifült. Mind-mind nagyon ott van, se több, se kevesebb. Nyuszifül volt számomra legnagyobb meglepetése, ahogy Alex-nek is. Nem csodálom. Elképesztő,hogy mennyire megtévesztő a karaktere.

Nem nagyon mertem magammal vinni a könyvet, mert a végén zárt osztályon kötnék ki, annyit nevettem Alex-en. Bírom a szövegeit, az egész könyvet imádom. Ennyi humort egy történetben, hát nem semmi. Nemcsak a humor, de a kalandok sora tartogatott számomra. De a legvégén ért meglepetés, erre pont nem számítottam. Csak lestem rendesen.

Nem hiába szeretem az egyiptomi történetet, kalandokat és a humort az ilyen könyvekben. Csak sajnos elég kevés ilyen könyv kerül a kezemben, s ilyenkor nagy becsben tartom. Nagyon várom a következő történetet az írótól, mert tuti azt is elolvasom.

Szívből ajánlom minden olyan olvasómnak, aki szereti Egyiptomot, rejtélyeket, kalandokat és a humort. Garantáltan jól fogsz szórakozni!

A könyvet itt tudod beszerezni:

Smaragd Kiadó

Kovács Gábor írói oldala

Fejős Éva: Örökre Görögbe - ("Ha egy igazán könnyed, romantikus történetet szeretnél olvasni, ajánlom neked Fejős Éva könyvét Örökre Görögbe címmel. ")

Köszönöm Erawan Kiadónak, és Fejős Évának, hogy lehetőségem nyílt elolvasni Örökre Görögbe c. könyvét. Igazán szórakoztató és izgalmas regényt tarthattam a kezemben, ráadásul első Fejős könyvet olvashattam. Ahogy lentebb bővebben kifejtem a véleményemet a könyvről.

Fejős Éva:
Örökre Görögbe

 

Tartalom:

Fejős Éva szerethető regényhősei a görög gyöngyszemre, Santorinire utaznak és utaztatnak minket. A vadonatúj krimi egyik hőse Ladányi Niki oknyomozó újságíró, akit már a Karibi nyárban megismerhettek Éva olvasói, és utoljára a Margaritában találkozhattak vele.
A könyv nem egy sorozat része, hanem teljesen önálló történet, amelyben megjelenik Éva néhány korábbi, sok olvasója által nagyon szeretett szereplője is.

 Véleményem
5/5

Amikor megkaptam a könyvet, nagyon megörültem. Csodás a borítón. Először olvasok igazán Fejős Éva könyvet, bár van egy kettő, amiben belekezdtem, de ez tetszett számomra.
Néhány fejezet után úgy éreztem picit félre kellett tennem. Valahogy nem ment... Végül pár előolvasásaim után elővettem, és végre visszajött a hangulatom, hogy befejezhessem. Kellett ez a kis szünet. Mert ezután már úgy röpködtek az oldalak, hogy szinte már be is fejeztem. Gyors, haladós, gördülékeny volt az olvasás. A leírás a Santoriniről imádtam. Magam elé tudtam képzelni a szigetet, arcomon éreztem a meleg levegőt. Olyan volt számomra, mintha én is ott lettem volna, ahogy a szereplők többsége is oda megy. Lassan, de biztosan a szálak összefonódnak végére.

Kedvenceim az öreglányok, nagyik. Fenomenálisak. Persze Niki is, hiszen most először ismerkedem vele. Igazi menő csaj. Ő a kedvenc karakter az öreglányok mellett.
Szóval még jobban tetszik, élvezettel olvasom. Egyszerű, semmi bonyodalom, nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog, hisz olvastam a molyon az értékelését. Bár ritkán nézek utána egy adott könyvnek, erre kíváncsi voltam. Hát meglepődtem. Ízlések és pofonok. Mindenesetre nekem bejött.

Egy aprócska észrevételem van, érdemes a történet előző regényeit is beszerezni. Mert sajna vannak utalások az előző nyomozásokról. Engem, ez picit zavart, hogy nem tudtam mi is volt az. Így majd azokat is beszerzem, hogy elolvashassam. Hogy lássam miről is, maradtam le valójában. Bár a molyon úgy van jelölve, hogy nem sorozat része. Viszont én egy kissé hangyás vagyok a sorozatokkal kapcsolatban. Szeretem elejétől elolvasni az adott történetet.

Mindenesetre tökéletes kikapcsolódást nyújtott nekem. Jó volt olvasni, egyáltalán nem volt számomra erőltető olvasmány. S pont ez rejlik szerintem Éva írásaiban, hogy nem akar erőltetni semmit. Csak kikapcsolódjunk általa írt történeteivel.

Mindazonáltal önállóan is olvasható a kötet, ha esetleg ez zavaró lenne számotokra.
Azt hiszem joggal, mondhatom, hogy nem az utolsó lesz, amit olvasok Fejős Évától. Kellemes volt olvasni a könyvét.
Ha egy igazán könnyed, romantikus történetet szeretnél olvasni, ajánlom neked Fejős Éva könyvét Örökre Görögbe címmel. 

Könyvet itt tudod beszerezni: 

Fejős Éva írói oldala

Erawan Kiadó fb

Erawan Kiadó webshop

Chris Land: Lélekvesztő II. - ("Amikor először kezembe került a Lélekvesztő című könyv, nem számítottam, hogy ekkora kalandba lesz részem. Hogy mennyit fogok nevetni, sírni és csapkodni.Nem gondoltam volna kedvencem lesz. Sőt! Egy kedvenc karakterem van, akit imádok.")

 ~~~ Recenzió ~~~

Szeretném megköszönni Chris Land írónőnek, hogy lehetőséget adott, hogy elolvashassam Lélekvesztő II. részét. Elképesztő egy történet, micsoda kaland… Hatalmas élmény volt számomra elolvasni. Nem hiába lett kedvencem Chris Land.

Chris Land:
Lélekvesztő II.

Tartalom:

 Christina ​Webster állást keres, egy cselnek köszönhetően talál is. Feladata: mivel a kairói bazárban ókori régiségek kerülnek elő, fel kell derítenie egy Hatsepszut álarc, és egy ősi papirusztekercs útját a helyi összekötő, az archeológus Raman segítségével.
Természetesen ez nem megy zökkenőmentesen, hiszen mások is érdeklődnek a papirusz hollétéről, főként egy műgyűjtő emír, aki ravasz játékot űz egy-egy elismerésre méltó darabért, továbbá két mindenre elszánt alak, valamint egy görög archeológus nő is részt vesz a kutatásban, de Webster megpróbálja áthúzni mindannyiuk számításait.
Hova tűnt Raman elődje, és a pap? Vajon mire kellenek a gyerekek a galádoknak?
A jelek a Sínai-félszigeten lévő ősi bányába vezetnek, a Lélekvesztőt azonban az ókori papok telerakták veszélyes és fondorlatos csapdákkal, melyekkel meg kell küzdeniük, akár az életük árán is.
Millió egy titok és megfejtésre váró talány, ami a ködös múlt homályába vész…

Rejtélyes halálesetek, mérgek, legenda, misztika, ármány és érzelmek, egy kis ókori történelemmel megfűszerezve, no és a humor se maradhat el a Lélekvesztő című fordulatokban gazdag kalandregényből.

Véleményem
5/5

Amikor először kezembe került a Lélekvesztő című könyv, nem számítottam, hogy ekkora kalandba lesz részem. Hogy mennyit fogok nevetni, sírni és csapkodni.Nem gondoltam volna kedvencem lesz. Sőt! Egy kedvenc karakterem van, akit imádok. Lahoud. Eszméletlen egy pasi. Zseniális karakter, iszonyat jó. Néha az volt az érzésem, hogy Raman és Webster csak dísznek vannak ott. Lahoud nagyon adta magát, minden helyzetben. Legyen akár veszélyes helyzet, humorral oldja meg. Meg kell, hogy jegyeznem, hogy az írónő maximálisan kihasználta az Egyiptom történelmét. Hiszen kalandok mellett egy kis történelembe is bevezet. Jó volt olvasni Egyiptom érdekeségeiről. Nagyon tetszett és ezekután szívesen utána is járok a történelemnek. Én is nagyon szeretem e csodás ország történelmét. Annyi érdekesség van.

Hallod ezt, akhi, akkor tarts ki! Csak tudnám, minek rohanunk ennyire, elvégre nem fog elszaladni ez az istenverte hegy, vagy arra is képes?

Maga a történet, ami velük történik, még Indiana Jones is sarokba vonulna és zokogna...  Istenem, ez nem semmi volt. Annyit nevettem, hogy a könnyeim is kicsordult.Elképesztő miken mennek keresztül. Filmben illő cselekmények. Volt egy rész a könyvben, amiért elsírtam magam. Ebben a történetben szinte éreztem a csalódást, a feladást és, hogy itt a vége...Az érzések teljesen átjönnek. Mintha én is velük lennék, ott lennék mellettük. Végig élném a harcukat... Élethűen megírt jelenetek. Semmi kétség Chris Land tehetséges, hatalmas fantáziával, szuper történettel megáldott írónő.  Nagyon ritka az olyan írónő, aki egyszerre humoros, romantikus, kalandos és izgalmas történelmi regényt ír. Ráadásul úgy, hogy a második kötet után is várjam a következő könyvét. Általában unalomban fúl a legtöbb második kötet, itt viszont nem, nem hogy unalomba fulladtam volna, hanem vigyorogtam könnyes szemmel végig.

Először lecseszel, végül hízelegsz. Igen, hülye vagyok és idegbajos, de te épp elég türelmes, hogy mindezt elviseled. 

Nem is tudnék ennél többet mondani, oly régen nevettem ennyire egy köteten. Elképesztő humorral és izgalommal töltötte meg a regényt az írónő. Imádtam, mindenegyes sorát. Egyik izgalom után a másikba estem.  Őszintén mondom nektek, én imádom Egyiptomot és annak minden történetével, rejtélyével együtt. Eddig aligha találtam ehhez fogható könyvet, mint a Lélekvesztőt. Egyszer talán majd ír még negyedik, ötödik kötetet. Kár lenne veszni, hagyni. Egy szóval kedves Chris Land, ne hagyd abba az írást. Mert nagyon jó, amit csinálsz.

Én pedig hátradőlve várom a következő könyveidet, mert holt biztos, hogy nem fogsz ennél a kettőnél megállni. Kellenek az ilyen történetek, hogy kikapcsolódjon az ember. Máshol járjon, és ezt az írónő megadja.

Nektek pedig kedves olvasó, ajánlom figyelmedben Lélekvesztő sorozatot, érdemes elolvasni, sőt, ha igazán ki akarsz kapcsolódni, akkor pont megfelelő ez a két könyv. Személyes kedvencem ez a két kötet, és szívből merem ajánlani.

 

A könyvet itt tudod megvenni:

NewLine Kiadó

Chris Land írói oldala

 

Beleolvasó: Chris Land: Lélekvesztő I. - (- De az Isten is azt akarja, hogy vedd meg. - Majd később lebeszélem róla. ")

Chris Land: Lélekvesztő I.részéből hozok újabb részletet nektek a blogomra. Már nem sok van az első részből, hamarosan a második részéből fogok hozni részleteket. Addig is a bejegyzésem alatt találhatjátok a vásárlási linket.

Chris Land:
Lélekvesztő I.



Tartalom:

Christina ​Webster állást keres, egy cselnek köszönhetően talál is. Feladata: mivel a kairói bazárban ókori régiségek kerülnek elő, fel kell derítenie egy Hatsepszut álarc, és egy ősi papirusztekercs útját a helyi összekötő, az archeológus Raman segítségével.
Természetesen ez nem megy zökkenőmentesen, hiszen mások is érdeklődnek a papirusz hollétéről, főként egy műgyűjtő emír, aki ravasz játékot űz egy-egy elismerésre méltó darabért, továbbá két mindenre elszánt alak, valamint egy görög archeológus nő is részt vesz a kutatásban, de Webster megpróbálja áthúzni mindannyiuk számításait.
Hova tűnt Raman elődje, és a pap? Vajon mire kellenek a gyerekek a galádoknak?
A jelek a Sínai-félszigeten lévő ősi bányába vezetnek, a Lélekvesztőt azonban az ókori papok telerakták veszélyes és fondorlatos csapdákkal, melyekkel mindannyiuknak meg kell küzdeniük, akár az életük árán is.
Millió egy titok és megfejtésre váró talány, ami a ködös múlt homályába vész…
Rejtélyes halálesetek, mérgek, legenda, misztika, ármány és érzelmek, egy kis ókori történelemmel megfűszerezve, no és a humor se maradhat el a Lélekvesztő című fordulatokban gazdag kalandregényből.

ENGEDÉLLYEL
RÉSZLET

 A kairói reptéren rahedli ember tolongott és borzasztó zűrzavar uralkodott a váróban, közben az atyát követve kiértem az utca forgatagába, ahol a helyzet mit se változott. Autók dudáltak, az eladók dicsérve árulták a portékájukat, s úgy meglepett egy gyerekekből álló csoport, hogy a papot is elvesztettem. Utána kutatva a szemem összetalálkozott egy burnuszt viselő férfi pillantásával, akinek koszos arca egyetlen másodpercre hirtelen átfutó félelmet keltett bennem, aztán az alak ellenállhatatlan és lehengerlő mosolyt küldött felém, ami még inkább nem tetszett, pedig ahogy jobban megnéztem őt, akár ellenállhatatlannak is titulálhattam volna az illetőt. Körülbelül száznyolcvan centi magas teremtés volt, poros burnusza fölül feszült rajta, alatta egy fehérnek alig mondható nadrágot és inget viselt. A fejét konyharuha borította, amit levett, így elővillant rövidre nyírt hollófekete haja, mégis inkább barna írisze és bronz bőrszíne vonzotta a szemem. Magabiztosságot sugározva higgadtan állta a tekintetem, ahogy végigmértem, türelem és nyugalom áradt belőle, mégis kikerülték őt az emberek, talán széles övében tündöklő tőre miatt. Ez viszont végképp nem foglalkoztathatta, mert úgy támasztotta felhúzott egyik lábával az oszlopot, mintha attól félne, hogy az kidől nélküle, s az egész épület ráomlik a jelenlévőkre.
Ekkor elém penderült egy gyermek, amely Kairó elmaradhatatlan eleven és nyüzsgő tartozéka, s talán a seregtől maradt le. Csíkos, pizsamaszerű öltözékben ricsajozott előttem, mintha az életét fenyegetném, s egyetlen szót üvöltözött felém: - Ajua!
Végül rájöttem, nekem kell a segítség, ugyanis mindenáron rám akart sózni egy pamut alsógatyát. Csillogó fekete szemeivel fürkészett, göndör haja fürtökben csüngött alá, kreol bőrében csak a foga fehérje világított. Szutykos arcáról és ruhájáról a mosópor-reklámok jutottak eszembe, aztán tisztáztuk, hogy velem arabul nem sokra megy, én vele magyarul semmire, így megállapodtunk az angolban, és végre közölhettem: - Nincs szükségem férfifehérneműre.
- De az Isten is azt akarja, hogy vedd meg.
- Majd később lebeszélem róla.
A gyerek tűnődve elővett egy dobozos Colát, felbontotta, meghúzta, erre lecsorgott az állán a fél adag. Amikor rájött, hogy figyelem, újra nekikezdett: - Ajua! Tessék, most Mira akarja, hogy megvedd, fizesd ki a felét, tíz font - nyújtotta az üres kezét. - Nusz na nusz.
Miután bambán próbáltam megfejteni a szavait, ő rohamot intézett ellenem, minitájfunt produkálva megállíthatatlanul cibálta a karom, és Istent hívogatta, világosítsa meg az elmém. Kevéske szabad pillanatomban akartam lehámozni magamról a gyermeket, sikertelenül. Zsebembe kotorva markába nyomtam pár piasztert, így tágra nyitotta a szemeit. - Mi ez? Ezért csak fél korty jár, ez az izé húsz font, azért mondtam, hogy nusz na nusz, azaz fele-fele.
- Idd meg, nekem nem kell, bár megmutathatnád, hol kerül annyiba.
A Mira nevezetű Szutykoskának angyali bájvigyor terült el az arcán és felnézett rám. - Majd máskor megmutatom, szóval kell a naci? Ne finnyáskodj már, nem mindegy, mit hordasz?
- Ne húzogasd a ruhám - söpörtem el a kezét.
- Hogy képzeled ezt? - kiabálta és bokán rúgott.
- A szentségit, beárullak Istennek, ha ilyen rossz vagy.
- Azt próbáld meg - fenyegetett, aztán durcásan rám nézett, és odébbállt a következő szavak kíséretében: - Tudd meg, hogy egész Keleten nélkülem nem mész semmire.
- Mit csinál itt? Már taxit is fogtam - tűnt fel a közelemben Credo, hogy odavezessen.
Amint beültünk a fekete-fehér kocsiba, egy nem mindennapi figura fogadott, aki hátratekintve üdvözölt, de nem tudtam eldönteni, vajon tényleg nekem magyaráz-e, mert kancsalsága nem tűrt határokat. A bal szeme enyhén jobboldali párti, míg jobbja furcsa baloldali pózt vett fel, közben megveregette a vállam, szélesen vigyorgott, ilyenkor a szemei jobbra-balra ugráltak, majd előkapott egy strucctoll porolót, leporolt, aztán kedélyesen megismételte az üdvözletét arabul: - Ah-laan!
- Ah-laan wah sah-laan! - viszonozta papom.
- Én is azt akartam mondani - böködtem az atyára.
- Khalim vagyok, Miss, üdvözlöm Kairóban, máris indulunk a Hiltonba - taposott a gázból a fékbe, mert előttünk egy taligát húzó fiú vágtatott át az úton, így a sofőr ráfeküdt a dudára.
Ekkor Credónak szegeztem a lehetetlen kérdést: - A Hiltonba megyünk?
- Oda, de ha így haladunk, az életben nem érünk el a szállóba.
- Ezek az európaiak folyton rohannak - döcögött a bandzsi, egyik szemével az utat fürkészve, másikkal a blúzom kivágására lesve. A pap jókora összeget ajánlott neki, ha a rövidebb utat választja, így lassan kibontakozott előttünk a Nílus partján épült tízemeletes szálloda.
Már a csarnok homlokzatát színes mozaikból kirakott hieroglifák díszítették, s ahogy beléptünk az épületbe, meglepően tágas tér fogadott: éttermek, kávézók, üzletsorok. A recepciónál elég nagy zsivaj támadt, amint odaértünk, mert egy kövér, szakállas, sasorrú arab követelte az igazgatót. Szélesen gesztikulálva rázta a kezét, minek következtében aranyszegélyes kaftánja addig röpködött rajta, míg bele nem akadt a fejét borító hosszú lepedőbe, erre három megszeppent muzulmán nő zúdult rá, akiknek csak a szemük látszott ki a higábból, őket követte két megtermett alak, a testőr szerepét betöltve. Miután Credo beszélt a recepcióssal, hozzám is szólt pár keresetlen szót: - Várjon itt, amíg tisztázok egy-két dolgot.
Követtem a tekintetemmel a papot, aki egy nyugalmasabb helyet választott a telefonáláshoz. Épp visszafordultam a pulthoz, hogy részese legyek a további eseményeknek, amikor meglöktek, így belebotlottam az előttem fekvő bőröndbe, s egyensúlyomat vesztve már elvágódni készültem, de egy hájas kéz elmarkolva visszatett az eredeti helyemre. Felnéztem a megmentőmre, aki maga Sasorr volt. - Al hamdu lillah. Hála istennek, remélem nem esett baja. Természetesen a kellemetlenségért majd kárpótolom, ej, még be se mutatkoztam, Khalifa Muzaffar ibn Sakkak a nevem. Megbocsát, tisztelt hölgyem - mondta, és egy európai ruhát viselő arabhoz lépett, akit én a Hilton vezetőjének néztem.
- Van egy kis gond - tért vissza Credo. - Maga itt fog lakni a Hiltonban, nekem hely hiányában a Mena House adatott, ám amint fölszabadul egy szoba a szállodában, korrigáljuk a helyzetet. Most fölliftezünk, és még eligazítom pár tisztázásra szoruló kérdésben.
Elkérte a kulcsot, felmentünk a lakosztályba, s amint ketten maradtunk, átadott egy térképet, hogy rögvest belekezdjen: - Miután berendezkedett, elmegy a bazárba és körülnéz.
- Gondolja, hogy ott lesznek a keresett régiségek?
- Elképzelhetőnek tartom, de most ne vegyen semmit, majd később. Ha talál valami hasonló tárgyat ahhoz, amit látott, azt tetesse el, mert, hogy szól a mondás? „Omne, quod est nimium, vertitur in vitium”, vagyis „minden, ami túlzás, bűnre vezet”. Azért adok egy köteg egyiptomi fontot, ha netán szüksége lenne rá, de alkudni kötelező. Amíg ön a piacot járja, én kapcsolatot teremtek az összekötővel. Ne keressen, én fogom hívni telefonon, még az is előfordulhat, hogy ma este meglátogatom… Még valami: a helyiek előnyben részesítik az európai nőket, ezért ha netán zaklatnák, legyen erélyes és elutasító, mert egyes arabok tolakodóan rámenősek lesznek, ha az érdeklődésnek csak parányi szikráját felfedezik az emberen - állt fel. Odacammogott a hátizsákjához, a vállára dobta, és Isten áldását kérve magamra hagyott.

*

Miután kipakoltam, elindultam lefelé. Épp az előtéren vágtam át, amikor futó pillantásom átsuhant a várón, s mintha fél másodpercre ugyanaz a férfi láttam volna köztük, aki a reptéren az oszlopot támogatta, de hiába keresgéltem őt újra, nem leltem rá, így a bazár felé vettem az irányt. Az utcán embertömegek, lárma, zaj mindenütt, a térkép is feleslegesnek bizonyult, végül egy turistarendőr segített ki szorult helyzetemből, s jócskán délutánba hajlott az idő, mire betértem a bazárba. Már az ötödik bolton vergődtem túl, amikor a közeli ajtónyílásból kirontott a tulaj és betessékelt az üzletébe. - Nézzen körül, rengeteg csodálatos portékám van. Látom, kedveli a régiségeket, akad itt alabástrom- és dioritszobrocska, amulettek, fajanszok, porcelánok - és ahogy mondogatta, azonmód tette fel a pultra. 

 

Folyt.köv.:

A könyvet itt lehet beszerezni:

Chris Land írói oldala

NewLine Kiadó

Beleolvasó - Aurora Lewis Turner: A hatalom köve - ("Olivia viszont nem akart visszamenni, ezért látványosan ficánkolt a férfi vállán, kapálózott, próbált lejutni onnan, de aztán Vincent átvetette rajta erős karját, amitől a lány dereka satuba szorult, és onnan nem volt menekvés. ")

Szombat lévén jövök Aurora Lewis Turner: A hatalom köve c. könyv következő részletével. Hogy tetszett az előző? Folytatom tovább a történetet, de ha egyen szeretnék elolvasni a bejegyzés alatt, megtalálhatod a vásárlási linket. Szívből ajánlom nektek a könyvet.

 Aurora Lewis Turner:
A hatalom köve

Tartalom:

 Egykor öt királyság uralkodott a Kontinensen. A középső, Norma volt mindig is a leghatalmasabb. Annak hercegnője, Olivia egy sötét titkot rejteget; egy átok miatt akaratlanul is ártatlan emberek vére tapad kezéhez. Annak megtörése céljából egy nem mindennapi utazásra indul, s rájön; az általa ismert emberi világ mögött rejtőzik egy másik tele mágikus lénnyel, szörnyekkel és varázslattal. Vajon sikerrel jár? Meddig tudja titkolni Vincent, a szörnyvadász elől kilétét és véres múltját? Normából való távozásával elindul a harc a hatalomért. Ekkor még nem is sejti, hogy milyen fontos szerepe van ebben, s hogy a szíve nem egy egyszerű emberi szív csupán…

 

ENGEDÉLLYEL
RÉSZLET

– Hogyhogy nem látsz? Hiszen most is engem figyelsz! – értetlenkedett tovább a lány, miközben izzani érezte a bőrén a férfi kék tekintetét.

– Úgy, hogy csak téged látlak, az arcodat, a hajadat, a ruhádat... De nem látom se a jövődet, sem pedig a múltadat. Ki vagy te?

– Csak egy szolgáló a palotából, Altairből.

– Mi a neved?

– Lilith – válaszolta a lány, miközben az egyik szolgálójának a neve jutott eszébe.

– És mi dolgod a palotán kívül, Lilith?

– Egy fontos küldetésben járok el – sóhajtotta a lány, miközben összezavarodott, hiszen egyáltalán nem bízott a férfiben, ezért sem érezte magában a késztetést, hogy elmondja neki a teljes igazat.

– Te? – horkant fel a férfi. – Már ne vedd sértésnek, de miért küldenének a falakon kívülre éppen egy olyan lányt, mint amilyen te vagy? – mérte végig őt látványosan mindent látó tekintetével.

– A hercegnő szolgálója vagyok – felelte sértődötten Olivia. – Felesküdtem neki, ahogy a katonák is felesküdtek egykor a királynak és királynőnek. Erre a feladatra nem küldhettek fegyverest, hiszen ezt a csatát nem karddal, hanem tárgyaló hangnemmel lehet megvívni. Abban pedig jó vagyok.

– Na, persze! – horkant fel a férfi újra. – Lilith, a palotából, fontos küldetésen… – nevetett lekicsinylően, miközben kibogozta a lány kötelékeit, megragadta annak kezét, végül egy mozdulattal széles vállára vette őt.

– Mit csinálsz? Tegyél le azonnal! – kapálózott Olivia, amitől majdnem lebukfencezett a kék szemű férfi válláról.

– Visszaviszlek oda, ahová tartozol, elveszett báránykám. A hercegnő hamarosan felébred és hiányolni fogja elkóborolt szolgáját – mosolygott tovább a férfi. Gondolataiban már testet öltött a kép, mely szerint visszaszolgáltatván egy elszökött szolgát a király és királynő megjutalmazza őt legalább annyi pénzzel, amiből ő és kis csapata átmulathat egy éjszakát. Merthogy ő volt Vincent, aki éppen a városba igyekezett, hogy aztán ott találkozzon Serenával, Ibisszel és Noah-val.

          Olivia viszont nem akart visszamenni, ezért látványosan ficánkolt a férfi vállán, kapálózott, próbált lejutni onnan, de aztán Vincent átvetette rajta erős karját, amitől a lány dereka satuba szorult, és onnan nem volt menekvés. Egy darabig próbált kiszabadulni, majd, amikor belátta, hogy nincs már kiút, kérlelni kezdte őt:

– Kérlek, engedj el! Nem mehetek vissza a várba! Úgy nem, hogy nem találtam meg a Vörös Boszorkányt!

– A Vörös Boszorkányt? – torpant meg a férfi. – Mi dolgod azzal a némberrel?

– Ha leteszel, elmondom – ebből tudta Olivia, hogy helyzetelőnybe került, hiszen a fogva tartója egyértelmű jelét adta annak, hogy érdekelte őt a lány válasza. A férfi egy pillanatig elgondolkodott, majd teljesítette a kérést. A hercegnőnek még egy kissé kóválygott a feje, hiszen a vér odaáramlott, majd hirtelen visszakerült a testébe. De aztán úgy gondolta, hogy kihasználja a lehetőséget, és ismét futásnak eredt. Vincent felsóhajtott, majd néhány lépés után beérte Oliviát, a földre teperte őt, összekötötte kezeit és lábait, végül batyuként helyezte le őt egy fának tövében.

– Felőlem hajnalig is csinálhatjuk ezt! Én ráérek.

– Hát, jó! – sóhajtott beleegyezően a lány. – Elmondom, de ígérd meg, hogy erről nem beszélsz másnak!

– Sebastian és én a hallgatás mintapéldányai vagyunk, kislány! – mosolygott ismét gyöngyház fogait villogtatva a férfi, mire a bagoly huhogott egyet. Vincent feléje fordult, és ennyit tett még hozzá:

– Nem, nem bízom benne, de ezt azért hallani akarom – fordult tekintete Sebastianról Olivia felé. A lány ekkor felsóhajtott, hiszen már meg sem lepte őt, hogy a férfi a bagolyhoz beszélt, majd belekezdett:

– A Vörös Boszorkány egykor elátkozta a hercegnőt. A király égen-földön kerestette őt, de soha nem lelte nyomát.

– Mert az istentelen némbereket csak akkor lehet megtalálni, ha ők is úgy akarják.

– Igen – bólintott egyet a lány. – Én vagyok a hercegnő utolsó esélye. Muszáj megtalálnom ezt a boszorkányt, hogy az átkot semmissé tegye.

– Látom, semmit nem tudsz a boszorkányokról – csóválta a fejét Vincent. – Ugyanis, ha azok elátkoznak valakit, azt okkal teszik. Úgyhogy azt tanácsolom, hogy fogadd el az ajánlatom; én visszakísérlek a palotába a hercegnődhöz és felejtsd el ezt az egész ügyet!

– Nem tehetem! Én vagyok a hercegnő egyetlen esélye, ezért inkább hallgasd meg az én ajánlatom; ha valóban látod a jövőt, azt is tudni fogod, hol bukkan fel legközelebb a Vörös Boszorkány. Inkább segíts nekem megtalálni őt! Ígérem, hazatérvén a király és királynő mesés jutalomba részesít majd téged.

– Minek erőlködjek egy feltételezett jutalomért, ha már most felvehetem a részem azzal, ha téged hazakísérlek, Lilith, a hercegnő szökött szolgája?

– Mert az a jutalom mesésebb lesz minden kincsnél, amit valaha láttál! Tudván tudom, hogy a király és királynő nem lesz hálátlan, ha a Vörös Boszorkánnyal vagy az átok nélkül térünk vissza.

– Ah! – fújta ki a levegőt a férfi a tüdejéből. Olivia egyértelműen látta rajta, hogy elgondolkozott a dolgon. Vincent erre kihúzta amúgy is izmos hátát, megfeszítette széles vállait, és ennyit mondott:

– Akkor sem indulhatok el a csapatom nélkül. Az pedig ott vár engem Altairban, az Aranyserlegben.

– Nem mehetünk vissza! – ellenkezett Olivia.

– Miért is nem? – kérdezte Vincent, akinek egyre gyanúsabb lett, hogy miért nem akarhatja a lány újra betenni a lábát a városba.

– Nincs vesztegetni való időm... mármint a hercegnőnek nincs sok ideje – tévedt a tekintete a ködfátyolt áttörő holdsugárra. – Azonnal indulnunk kell!

– A kardom nélkül nem lehet! – rázta a fejét a férfi. – Annak visszaszerzésére indultam volna a többiekkel.

– Útközben szerzünk fegyvereket...  – erősködött a lány.

– Ilyen fegyverből nincs még egy! – csóválta a fejét Vincent. – Gladióhoz nincs még egy fogható!

– Akkor hogy veszíthettél el egy ilyen kardot? – kérdezte a lány a fejét csóválva, mire Vincent tekintete az arcára tévedt, amivel akár gyilkolni is lehetett volna.

– Kössünk alkut! – kezdte Olivia. – Én segítek visszaszerezni neked a kardodat, te pedig segíts nekem felkutatni a Vörös Boszorkányt!

– Képtelenség! – csóválta a fejét a férfi.

– Miért is lenne az? – kérdezte Olivia a homlokát ráncolva, miközben barna tincsei a vállára hulltak.

– Mert olyan helyen veszítettem el azt, ahová nem szambázhat csak úgy be Lilith, a hercegnő szolgája és kérheti vissza a kardot.

– Mondtam, hogy jó vagyok a tárgyalásban. Tégy próbára! – nyújtotta Vincent felé a kötelékei szorításától remegő kezét. Valójában saját maga sem értette, hogy miért ajánlotta fel a segítségét a férfinek, de valami hasonlót érzett, mint amit az anyja és apja szobája előtt tapasztalt; a remény keltett benne mély érzelmeket. A remény pedig olyan dolgokra késztette őt, amit még ő maga sem érthetett.

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni.

Olvasnimenő (készlet figyelés)

Moly

Aurora Lewis Turner írói oldala

 

("- Nekem meg az nem világos, hogy miért nem puffantottak le téged, amikor a kezükben van a fegyver - közöltem hidegen, közben az archeológus az órámra sandítva megnézte az időt, én meg elképedtem. - Mi a fene, ezek időre lőnek? ")- Beleolvasó: Chris Land: Lélekvesztő I.részéből.

 A ma egy kissé hosszabb beleolvasót fogok nektek hozni Chris Land: Lélekvesztő I.részéből. Bízom benne, hogy tetszeni fog ez a rész is nektek.

Chris Land:
Lélekvesztő I.

Tartalom:

Christina ​Webster állást keres, egy cselnek köszönhetően talál is. Feladata: mivel a kairói bazárban ókori régiségek kerülnek elő, fel kell derítenie egy Hatsepszut álarc, és egy ősi papirusztekercs útját a helyi összekötő, az archeológus Raman segítségével.
Természetesen ez nem megy zökkenőmentesen, hiszen mások is érdeklődnek a papirusz hollétéről, főként egy műgyűjtő emír, aki ravasz játékot űz egy-egy elismerésre méltó darabért, továbbá két mindenre elszánt alak, valamint egy görög archeológus nő is részt vesz a kutatásban, de Webster megpróbálja áthúzni mindannyiuk számításait.
Hova tűnt Raman elődje, és a pap? Vajon mire kellenek a gyerekek a galádoknak?
A jelek a Sínai-félszigeten lévő ősi bányába vezetnek, a Lélekvesztőt azonban az ókori papok telerakták veszélyes és fondorlatos csapdákkal, melyekkel mindannyiuknak meg kell küzdeniük, akár az életük árán is.
Millió egy titok és megfejtésre váró talány, ami a ködös múlt homályába vész…
Rejtélyes halálesetek, mérgek, legenda, misztika, ármány és érzelmek, egy kis ókori történelemmel megfűszerezve, no és a humor se maradhat el a Lélekvesztő című fordulatokban gazdag kalandregényből.


BELEOLVASÓ
ENGEDÉLLYEL

Amint felbuktak előkerült egy másik, s hogy a férfit némileg megkíméljem tőle, föltápászkodva intettem neki, majd sarkon fordulva a nyakamba szedtem a lábam. Hallottam a mögöttem dübörgő talpak zaját, így hátra se nézve futottam sikátorokon át. Kifulladásig űzött, aztán egy kereszteződésnél beért, elgáncsolt, s amíg megkísérelte lefogni a karjaimat, társa érkezett, aki elszedte volna a batyumat. Mivel egyik se sikerült, mert a gáncsolót orrba nyomtam, a vállpántot pedig nem eresztettem el, az, aki megorrolt rám elmarta a bokám és kirántotta alólam a lábam - vesztére, mert rázuhantam. Megpróbált kimászni alólam, a másik pedig a táskámban lévő tekercset akarta kicibálni. Ahelyett, hogy hagytam volna a táskarablót meglépni, beletérdeltem az alattam lévő ágyékába, erre gyomorszájon vágott, így eleresztve a batyut nyomban kétrét görnyedve eldőltem a porban. Még fel se ocsúdtam igazán, már véget ért a táskámért folytatott küzdelem, amit Raman rendezett le, s lepillantva rám megállt fölöttem. Mielőtt az az alak, aki megütött talpra vergődhetett volna, az archeológus lehajolt hozzá, hogy szóvá tegye: - A magad súlycsoportjával kezdj ki legközelebb, és tanuld meg tisztelni a női nemet. Amint fölfogta az arab a lényeget, bronzemberem egyetlen váratlan mozdulattal elintézte őt, aztán felsegített. - Húzd ki magad, úgy könnyebb.
- Időt kérek - rebegtem, mire füttyszó hasított a légtérbe, melyre a régész duplafüttyel válaszolt, én meg kódoltam az üzenetet: - Ez annyit jelentett, hogy itt vagyunk.
- Úgy valahogy - helyeselt, míg a keresztutca csendjét távoli kiáltozások és lábdobogások verték fel. Követtem a férfit, aki másodpercek alatt elérte a sikátor végét, majd óvatosan a hangok felé pislantott, így érdeklődéssel a szememben én is arrafelé tekintettem.
Ezúttal Lahoud volt pácban, őt ketten kergették, de a núbiai jelentős előnyre tett szert az üldözőkkel szemben. Lövés dörrent és a lövedék iszonyú sebességgel becsapódott a fölöttünk magasodó falba, amiből kiszakadt egy darab, nyomában vakolat és festék hullott a talajra. Összerezzentem, Raman pedig időveszteség nélkül visszasodort a biztonságot nyújtó sikátor sötétjébe. Kisvártatva Lahoud farolt be, ekkor dördült el a második lövés: a golyó elsüvített a núbiai mögött, s a háttérben csapódott be. Visszhangzott a szűk tér, szállongó por keletkezett Gamal fejénél. - Gyerekek, nyomulnunk kell valamerre - sápítozott, aztán szúrós szemeket vetett rám. - Jön Omar haverod, és nemigen értem, miért bukik rád ennyire az a pacák.
- Nekem meg az nem világos, hogy miért nem puffantottak le téged, amikor a kezükben van a fegyver - közöltem hidegen, közben az archeológus az órámra sandítva megnézte az időt, én meg elképedtem. - Mi a fene, ezek időre lőnek?
- Arra - nyomta kezembe a táskám, és félreértettem volna, ha nem mutat a sikátor másik oldalára. Rémületem is nagyobb volt annál, hogy vitatkozzak vele, így gyors ütemben elértem az utca végét, ahonnan fölhangzott a harmadik irtózatos dörrenés. Megcsapott a lövedék szele, ami pont az orrom előtt vágódott a vályogtéglába, félig-meddig megsüketítve.
- Na, süssetek ki valamit, és ne szarakodjatok, mert be vagyunk kerítve - darálta Lahoud. Visszaaraszolva hozzájuk fölpislogtam az utca mentén elhelyezkedő falra, áthajítottam a batyum a túloldalára, s amint csörömpölés jelezte, hogy földet ért, a núbiait megmászva akartam följutni rá, de a férfi visszatartott: - Várj, először én, az ilyen kertekben kutya is szokott lenni. A régész másodpercek alatt föltornászta magát a fal tetejére, majd eltűnt, aztán halk füttyszó jelezte, hogy mehetünk. Gamal bakot tartott, átlendültem leugrottam, s épp Raman mellett landoltam, akinek két marka közé szorult egy kutya két füle, hogy a fejét leszorítsa a földre, az eb szűkölt, és a hátsó lábaival egyvégtében próbált kiszabadulni keserves helyzetéből. Amikor Lahoud majdnem feldöntött, nekiálltam: - Te, figyelj már, ha ezek ilyen közel voltak hozzánk és tényleg ki akartak nyírni minket, akkor nagyon kellett igyekezniük, hogy még csak véletlenül se találjanak el bennünket. Az arabok a fal túloldalán keresgettek, én pedig a táskámat kutattam, amire ráleltem a kutya alatt. Kicibáltam alóla, majd az archeológus tekintetébe mélyedtem, aki fojtott hangon közvetített: - A kert végében kimászhatsz, mi meg elcsaljuk őket a másik irányba.
- A tekercsnek már úgyis lőttek - súgta Lahoud, erre a hátizsákom csatjához kaptam.
- Azért vigyázz rá - hagyta jóvá a régész is a dolgot, így távoztam. 

*

Az utca fényei kigyulladtak már, amikor fogtam egy konflist, elvitettem magam a Karnak templomhoz, s hiába volt záróra, bejutottam. A bejáratnál kosfejes szfinxsor fogadott, aztán elértem az előcsarnokot, mire kiszélesedett a tér: balra néhány pálma mögött apróbb romok, jobbra egy csarnokban méretes királyszobrok. Miután elhaladtam II. Ramszesz nálam ötvenszer nagyobb kolosszusa előtt, csatlakozott hozzám egy lekonyult hosszúfülű kecske, majd a második kaputorony tömegénél betévedtem egy magas papiruszvirágokkal díszített oszloprengetegbe. Távolabb obeliszk hívta fel magára a figyelmet, melynek nyúlánk alakja belefúródott a csillagos égbe. A pülon félelmetes méretei úgy nehezedtek rám, mintha óriások lennének, a lámpákkal itt-ott megvilágított hüposztil csarnok fény-árnyék játéka nyomasztott. Ekkor ráleltem egy idegenvezetőre, aki a másik kaputoronyhoz terelte a csürhét, míg bőszen magyarázta betanult szövegét: - Tehát itt látjuk Hatsepszut és Thutmózisz obeliszkjeit, a botanikus kert után pedig elérünk a Szent-tóhoz, melyet a Nílus táplál…
Amint behatároltam a teret, áthaladtam a templom legtitokzatosabb részén, ami egy rejtélyes szentélybe vezetett, melyben egykor maga Amon isten lakott, a teremtő és kiismerhetetlen. Ezzel szemben terült el a kísérteties kert, s míg arra kaptattam, kajla követett. A botanikus kert négyszögletes, megnyúlt, ablakszerű részekből tevődött össze, mély sötétség lappangott benne, előtte kisebb kőfalak vetettek árnyékot, így a legalkalmasabb helyszín volt a találkozó szempontjából. Kiválasztottam a legjobb helyet, ami elég eldugott volt ahhoz, hogy észre ne vegyenek, s feltelepedtem a fal tetejére. A megbeszélt időben senki se jelent meg, de öt perc múlva három alak tűnt fel. Amint közelebb értek, tekintetüket végighordozták a romokon, s mihelyt Omar meggyőződött róla, hogy rajtuk kívül egy árva lélek sincs ott, türelmetlenül járkálni kezdett. Samír pálinkásüveggel a kezében egy pálma alatti falra mászott fel, a harmadik arab a vele átellenben elhelyezkedő bemélyedésben húzódott meg, negyedik társuk a tó felől érkezett, aztán leült egy kettétört oszlop talpazatára. Tisztán láttam őket, s a palesztin néha annyira megközelített, hogy alig volt köztünk pár méter. Súlyos csend ereszkedett a kert előterére, csak Omar léptei alatt súrlódtak olykor a kövek. Elviselhetetlenül meleg éj köszöntött be, rettentő hőség terpeszkedett a templom falai közt. Néha felsejlett ugyan valami szellőféle, ami másodperceken belül bejárta a zegzugos részeket, majd mintha nem is lett volna, elillant a titokzatos feketébe burkolózó szentélyből. Raman olyan nesztelen bukkant elő a sötétből, mint az árnyék, hirtelen megjelenő alakját beragyogta a holdfény. Omar Asour fordult, ám a mozdulatlan alak láttán zavartan megállt.
- Remélem, egyedül jöttél - kukkantott a háttérbe, felmérve a mögötte álló terepet, amit nagyjából megvilágított a lábánál megbúvó lámpa. Felfelé szüremlő fénye viszont rávetült az arcélükre, így azt is láttam, hogy a két férfi tekintete a pillanat törtrészéig keresztezi egymást, majd tétován továbbsuhanva pásztáz. Mivel régészem nem fárasztotta magát válaszadással, Omar hangjában megéreztem a feszültséget: - Elhoztad a térképet?
- Ha jól értelmeztem, egy emírrel van itt dolgom, nem veled.
- És naivan az hiszed, hogy a birtokában van az, ami neked kell - húzta őt a palesztin, akinek arcán tisztán látszott a csalódás, ahogy hitetlenkedve megingatta a fejét. Omar szavait csend követte, s fel se figyelt rá, hogy amint az agresszor lehuppant a helyéről, az egyik oszlopnál mozdul valaki, de az éjszaka leple eltakarta az árnyékban meghúzódó teremtést.
- Köss üzletet, amíg teheted - ajánlotta Asour. - Én megkapom tőled a tekercset, cserébe átnyújtok néhány életet, többek közt ott van Webster, akinek nem bocsáthatom meg, amit tett. Aligha sejti, milyen valójában egy palesztin férfi, de miután kedvemet töltöttem vele megtanítom a rendre - nyomta szövegét, szavai azonban hamar eloszlottak a légtérben. A fenyegetés mégis egyértelműen hangzott, s az archeológus pillantása félreérthetetlenül rám siklott, közben újra árnyék lebbent az oszlopnál, majd tovább surrant a falnál.
Omar folytatta: - Lásd a nagylelkűségem, Xantoszt is visszaszolgáltatom, hisz’ még a legutolsó arab nővel se ér fel. Bevallom, kipróbáltam, noha egy kivénhedt birkát se adnék érte, így a tied, rólad feltételezem, hogy használt állapotban is visszaveszed. 

A régész szótlanul tűrte a megalázó szavakat, zsebre dugott kézzel állt, sziklaszilárd nyugalom tükröződött az arcán. Ezt már Omar se bírta idegekkel, s a kezdeti harag dühödt vaddá tette. Először azt hittem, menten nekiesik a férfinak, de amint ismét ránézett, valami októl fogva lehiggadt tőle, pedig ahogy láttam, nem állhatta türelmes modorát, béketűrő viselkedését. Asour önmagát hergelte, míg a közelben gyufa sercent, hogy pillanatnyi lángja fénnyel töltse be a körülötte lévő teret. Ezt a másodpercet választotta az árnyalak arra, hogy kihasználva a helyzetet lesöpörje az oszlop talpazatán ülőt, keze a magasba lendült, de a váratlan világosság megzavarta őt, így visszaosont a helyére. Ha Omar nem is, az agresszor mintha fölfigyelt volna a szokatlan jelenségre, bár maradéktalanul élvezte a két férfi jelenetét, ezért újfent a sötétképűre tekintett, aki nem maradt adósa: - De térjünk a tárgyra, mennyit ígért a sejk a tekercsért? Hajlandó vagyok én is fizetni, illetve az előbb említetteket megtoldom egy kis alamizsnával, fogadd előlegként - dobott Raman felé egy érmét. Bronzemberem nem mozdult, hagyta, hogy az érme csengve a lába elé hulljon, s ott pörögve megállapodjon. Ezt a kihívást már magára se vette, ekkor Samír mögé lépdelt, meghúzta az üveget, letette a kőre, majd megkerülve őt megvárta, míg a társai is közelebb mennek, és közrefogják áldozatukat, akár oroszlánok a gazellát. A régész békésen szemlélődött, meg se próbálta kivágni magát a szűkülő körből, így Omar kezéből kicsúszott az irányítás, amit akaratán kívül a sebhelyesnek engedett át. - Vedd le azt a rongyot, vagy én tépem le rólad. Az archeológus eleinte nem moccant, aztán levette a burnuszt és odadobta Samírnak. Félig nyitott ingét kirántotta a nadrágjából egy alak, megmotozta, ezalatt az agresszor is átvizsgálta a ruhát, majd ingerülten a földre dobta. - Velem szórakozol, Raman? Helytelenül teszed, nem tanultad még meg? Pedig mintha lett volna rá alkalmad, ha jól emlékszem. Azt is látom, hogy a görögöt lecserélted egy másik európai lotyóval, eszerint lebecsülöd az arab nőket, amit meg fogsz bánni - intett, erre két társa hátracsavarta régészem karjait, közben Samír kikapta övéből a tőrét, hogy a penge ledermedjen a férfi nemesebbik szervénél, aki meghátrált volna, őrei viszont nem engedték, így ökölbeszorított kézzel ő is korrigálta a helyzetét.
- Senkit nem becsülök le - mondta, s hangján nem érződött zavar.
Samír ezt meg se hallotta. - Tökös gyereknek képzeled magad, de megoldjuk a gondodat. Csak négyen ütköztünk meg egyszerre, a sötétben rejtőzködő alak remegő árnyéka elárulta, hogy elkapta őt a röhögőgörcs, Raman bizonytalanul felém pillantott, s mialatt a zsebemben kutattam, a palesztin is közelebb óvakodott hozzájuk. - Mit akarsz? A sebhelyes felelet helyett kioldotta a férfi övét, s amint lehúzta nadrágján a cipzárt, hirtelen sürgős lett nekem és az árnynak, de bronzemberem is hátralépett volna, ha kétoldalról nincs ki tartsa. Előkotortam pár pénzérmét, az egyiküket elhajítottam, a kőre esett, csilingelve pörgött egyre gyorsabban, végül elhallgatott. Mivel nem keltette fel a figyelmet, a markomban lévő pénzt már dühből vágtam volna a legközelebbi falhoz, de több dolog is meggátolt benne. A régész nemet intett, az árnyalak, akinél már nehezményeztem, hogy túl sokáig áll egyhelyben, halk neszezés után lenyomta a szipákoló arabot, majd a testet az oszlopkőre fektette. Raman éles hallásának köszönhette vagy rendkívül fejlett érzékszerve tudatta vele, hogy a templomban rajtunk kívül van még valaki, mert enyhén félrebillentette a fejét, és a szeme sarkából felfedezte a jövevényt, közben Omar félrelökte előle az agresszort, aztán felemelte a mutatóujját, így a két arab elengedte őt. Amikor a férfi rendbe szedte magát, a palesztin felvette a kövön heverő érmét, hátrébb lépkedett, a lámpa fényénél futó pillantást vetett rá, majd bronzemberem felé hajította.
- Ez a százas szerencsét hoz neked. Lenéztem markomban a pénznemre, és felfogtam a sötétképű tettét, ami távol állt a megalázástól, inkább a logikára alapozott. Raman mozdult, de belső énem tiltakozva felsikoltott, erre lebénult, s nem lett árulóm, mert az idegen magyar érme a lába elé hullott. Omárban mégis gyökeret vert a gyanú, hogy a közelben vagyok, ugyanis a terepet vizslatva megfordult a saját tengelye körül, s mivel minden szempár az engem oltalmazó sötétet szemlélte, az se tűnt fel senkinek, hogy Lahoud alakja kivált a háttérből, ezalatt a palesztin bevégezte a teljes fordulatot, de a férfi helyett már a núbiaival társalgott: - Szóval Webster, Xantosz…

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

NewLine Kiadó

Chris Land írói oldala

Interjú Chris Land írónővel, aki megalkotta történelmi-kaland regényt, a Lélekvesztő sorozatot - ("A személyiségemet tekintve elég visszahúzódó, magamnak való típus vagyok. Olyan, aki mintha kívülállóként szemlélné a világot, holott tudom, hogy annak nagyon is a részese vagyok. ")

Köszönöm Chris Land írónőnek, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Nemrégiben fejeztem be az első kötetét, a Lélekvesztő c. könyvét, amit zseniálisnak találtam, nagyon tetszett. Így arra gondoltam, hogy kifaggatom egy kicsit az írónőt a munkásságáról, Egyiptomhoz fűződő érzéseiről, és ezek mellett természetesen a regényéről is szó lesz.

1.

Kérlek, Chris Land, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Én tartozom köszönettel a felkérésért. Az pedig kimondottan öröm számomra, hogy a regényemmel mást is ki tudok szakítani a való világ monotonságából.

A személyiségemet tekintve elég visszahúzódó, magamnak való típus vagyok. Olyan, aki mintha kívülállóként szemlélné a világot, holott tudom, hogy annak nagyon is a részese vagyok. Látok, hallok, figyelek, és mindent átélek. Attól függetlenül, hogy szinte mindenről megvan a véleményem, csendes szemlélődőnek írnám le magam, kivétel, amikor nem… de azért néha én is felengedek, mert a humort én sem vetem meg, ami meg is látszik a regényeimben.

2.

Lélekvesztő c. kötet sok kutatómunkát igényelt? Voltál Egyiptomban? Milyen volt megírni?

’97 előtt rengeteget olvastam Egyiptomról, de főként az ókor érdekelt. Az Óbirodalom volt az, ami igazán lenyűgözött engem. Még ebben az évben kijutottunk Egyiptomba, végigjártuk az országot és átmentünk a Sínai-félszigetre is ahol konvoj kísért minket végig, lévén már akkor veszélyes volt az út. Erről azonban egy újabb regényt írok most, hiszen, talán sokan nem tudnak róla, de Sína’ múltja vetekszik Egyiptom múltjával.

Bevallom hősiesen, a Szfinx és a piramisok lenyűgöztek, ott és akkor valami történt velem. Azok a kövek szinte meséltek, az idő pedig megszűnt létezni számomra egyetlen végtelennek tűnő pillanatig, ami azóta is hat a lelkemre.

A regényt úgy 3-4 hónap alatt írtam meg. Olyan volt az egész, mintha valaki diktálta volna… esetleg a tudatalattim tárolthatott információkat róla. Igaz, már akkor is megkérdőjeleztem, hogy azok a gúlák valóban csak ennyi idősek lennének, s ezt még most sem hiszem el. Túl sokat olvastam már ahhoz, hogy mindezt bebeszéljék nekem.

Ebbe a könyvbe a lelkem tettem bele. Épp azért Lélekvesztő a címe, mert a testet bármikor elhagyhatja a lélek, elég egy óvatlan pillanat hozzá, s máris megtörténhet az elkerülhetetlen, de a lélek tovább él majd a végtelenben. Szóval, ha valaki a történet mögé néz, talál ott mély értelmű gondolatokat is.
 

3.

Mennyire volt nehéz egy romantikus, kalandos, történelmi regényt megírni?

Nem volt nehéz megírni a regényt, csupán önmagamba kellett néznem. Előkaptam a romantikus oldalam, a kalandos és főként szabadságra éhező énem, no meg a humoros mivoltomat is hozzádobtam, így pillanatok alatt kész lett a történet.

És itt jön egy kiváló kérdés, mert a történelemmel gondom van. A múltunkban véleményem szerint valami nagyon-nagyon nem stimmel. Sokkal több van ott, mint bárki is gondolná azt. Számtalan témában titkok, rejtélyek várnak még megfejtésre, ahol szerepet játszik a mítosz vagy legenda, ehhez csatlakozik a spiritualitás és a misztika, de az ébredő lélek is egyre inkább jelen van. Szerintem mindent elmondtam…

4.

Voltak számodra kedvenc jelenetek, karakterek?

Hogyne… Régészem türelmébe és nyugalmába szerelmes vagyok, Webster és Lahoud párbeszéde pedig engem is feldob. Ha valaki éjjel 2-kor sírva nevet a saját szövegén, és még le is írja azt, hát az valami feledhetetlen élmény. A Lélekvesztőben persze Lahoud volt az, bár ehhez kellett egy Webster és egy Raman. Csendben és halkan mondom, ez a regény vége felé történt, de szerintem rá fogtok jönni, melyik rész volt az.

5.

Lahoud, toxikológus és múmiaboncoló, őt mintáztad valakiről? Elképesztő szövegei vannak. Számomra nagyon élethű karakter volt.

Köszönöm, de meg fogsz lepődni, nem. A régész híres türelmét és nyugalmát valóban élő emberről alkottam, de a núbiait nem. Bár, ha jól megnézzük, Webster, Raman és Lahoud is én vagyok. Egy hosszabb lélegzetvételű párbeszédet folytattam magammal, hiszen én úgy működök, hogy kérdéseket teszek fel magamnak, amiket azonnal meg is válaszolok. Ha ez nem megy, akkor addig kutatok, amíg egy számomra értelmes és elfogadható magyarázatot nem találok.

 

6.

Elmeséled, hogy miért pont Egyiptom és azon belül Hatsepszut álarc története?

Az ókori Egyiptom a minden, no meg az előtte lévő időszak. Persze ebben benne van a Szfinx, a piramisok, Szakkara, Karnak, Asszuán, Abu Szimbel, a régi Núbia és Sína’, s az összes többi csoda. Véleményem szerint azok az emberek, s az előtte létezett kultúrák jóval fejlettebbek voltak, mint most mi. Ez több kontinensen is megmutatkozik, de Egyiptom mindig a szívem és lelkem mélyén marad. A piramisok alatt megbúvó hatalmas labirintusrendszer, illetve a Szfinx alatti járatok miatt, amelyek mintegy hálózatot alkotnak. Erről majd egyszer írni fogok, ezt már rég elhatároztam.

’97 előtt a kezembe került Dráveczky Zsuzsa: Asszony a fáraók trónján című regénye, amit pár napon belül kiolvastam. A könyv Hatsepszut Maatkaré életét írta le, de olyan jól, hogy a történet azonnal megfogott. Szenenmuttal való szerelme nem mindennapi volt. Márpedig, ha Hatsepszut fáraónő volt, akinek templom adatott, akkor álarca is van valahol, akár az uralkodóknak. S lőn… volt is, de még nem találták meg. Meglesz egyszer az is! 

7.

A családod, hogyan fogadta, hogy könyvet adsz ki? Milyen lett a fogadtatása?

Édesanyám nem hitte el. Amikor a kezében volt, akkor sem. Csak fogta és nézte. Szerintem ledöbbent, de a hirtelen támadt csend elárult mindent, majd jöttek a hitetlenkedések, aztán a büszkeség sem maradt el. Két barátnőm a szívéhez emelte a könyvem, amitől már én is meghatódtam és könnybe lábadt a szemem. A barátok tudták, mit tervezek, s bíztattak, rugdaltak, hogy csináljam már meg, hiszen ez az én életem.

8.

Az olvasóid körében miként fogadták a könyved?

Az olvasóim úgy látom, meghökkennek, hogy valaki ilyen jót ír. Néha összehasonlítanak másokkal, mondván, hogy jobb, mint például Dan Brown, vagy Leslie L. Lawrence írásaihoz hasonló, de valójában tényleg a filmek jutnak az eszükbe, úgy mint: Múmia vagy Indiana Jones kalandjai, és legszívesebben filmként látnák viszont a regényt. Mit mondjak, én is. 

9.

Mesélnél egy kicsit a második részről? Miről fog szólni? Visszatérnek a kedvenceink, vagy új szereplők is lesznek benne? 

A második részben szinte mindenre fény derül, sőt olyan fordulatok lesznek benne, amire végképp nem számít az olvasó. Itt főként Raman kerül előtérbe, persze Webster és Lahoud sem maradhat le mögötte, így ők ketten is tovább brillíroznak majd. Mivel innentől fogva valóban az élet a tét, és véresen komolyra fordul a játék, rengeteg olyan információ lesz megfejtve és átadva, ami a mi jövőnkre is kihat. Az izgalom mellett humorból sem lesz hiány, továbbá megjelenik a misztika és a spiritualitás. Még jobban felpörögnek az események, s meglátjátok majd, hogy az első rész múló alkotás lesz ehhez képest.

10.

Miért Chris Land lett az írói álneved, van valami különleges oka?

Természetesen. A névnek története van. Azontúl, hogy egy csavarnak köszönhetően benne van az igazi nevem, mást is takar, amit az egyik regényemben leírok majd. Ugyanakkor a második részben Lahoud leleplez a nevekkel kapcsolatban egy szójátékot, ami az én nevemnél is alkalmazható, talán ezzel mindent elárultam. Kiderül ez a továbbiakban.

11.

Milyen érzés a kezedbe fogni a megjelent könyved, úgy, hogy érkezik a második rész is?

Érdekes és egyben fura, hiszen ő az én szüleményem, a saját gyermekem. Én inkább arra vagyok... leszek kíváncsi, hogy az olvasóim mit szólnak hozzá. Remélem, hogy tényleg el tudom feledtetni velük egy időre a valóságot, és megmutatni nekik az én világom.

12.

Hány részesre tervezed a sorozatot, illetve nem gondolkodtál még azon, hogy külön történetet is írj például Lahoud-ról?

Eddig további négy része van meg a regénynek, és hat íródik. Minden regényem más és más helyszínen játszódik, tehát önálló könyvként is megállják majd a helyüket, melyekben Webster és Raman állandó szereplők maradnak, igaz, jönnek újabbak, de visszatérő karakterek is előfordulnak. A történetek nagyrészt humorosak, bár akad kivétel, melyben megmutathatom egy komolyabb és komorabb oldalamat, ahol elő lehet venni a zsebkendőket, mert az események megkívánják azt.

Azért azt hozzátenném, hogy a regényeimnek többféle üzenete is van, ami kihat a jövőnkre és a környezetünkre is. Egyrészt törekszem arra, hogy átadjak valamit a mélyenszántó gondolataimból a társadalomnak, másrészt felhívjam a figyelmet olyan dolgokra, amelyek a természettel és állatvilággal kapcsolatosak.

A regényeimnél nem gondolkodom számokban, amíg megfog valami különleges, s amíg van fantáziám, amiben eddig nemigen szenvedtem hiányt, addig viszem a történetet. Elég jó vonalat találtam ahhoz, hogy sok rész egymástól függetlenül is összeálljon belőlük.

Az egyik kérdésed azonban Gamal Lahoudra irányult, aki egy színvonalat hoz a történetekbe, ha ő nincs, akkor a humort biztosítja más helyette, ezt máris megígérhetem. Bár az is elő fog fordulni, hogy maga a történet nem kívánja meg a kacagást. Ettől függetlenül Lahoudot nem bántom, hiszen nekem is a szívemhez nőtt a núbiai, tehát ahova lehet, oda becsempészem őt majd. Külön életet nem kap, lévén kicsapongó ugyan, de elég ragaszkodó személyisége van, s mint toxiklógusra is szükségem van. Tehát ne aggódjatok, a múmiaboncoló velünk marad.

Szeretném megköszönni az interjú felkérést, nagyon jó kérdéseket kaptam. A lehetőségekkel élni kell, vezessenek azok bárhova is, mert nehéz út a miénk, magyar szerzőként. Ránk fér a buzdítás, a bíztatás, bár elég csupán egy aprócska lépést tenni a cél felé, amit sosem szabad feladni. Ebben pedig nagyon sokat segítetek Ti, ezért hálásan köszönöm a magam nevében a munkátokat, s az írókért hozott áldozatos fáradozásotokat is.

Én köszönöm a lehetőséget, hogy beszélgethettem az írónővel. 

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

NewLine Kiadó

 Chris Land írónő oldala

Beleolvasó Chris Land: Lélekvesztő I.részéből 2.rész - ("Még akkor is éreztem a légnyomást, amikor bronzemberem a földre rántva maga alá temetett, hogy a testével védelmezzen.")

Chris Land: Lélekvesztő I.részéből újabb részletet hozok nektek, hogy tetszett az előző rész? Kíváncsiak vagytok a következőre? Én már a második részét várom nagyon, ha tetszett nektek a részletek, a bejegyzés alatt találhatjátok a linket, ahol megvehetitek a könyvet. Szívből merem ajánlani nektek. 

 

 

Chris Land: Lélekvesztő I.

Tartalom:

Christina ​Webster állást keres, egy cselnek köszönhetően talál is. Feladata: mivel a kairói bazárban ókori régiségek kerülnek elő, fel kell derítenie egy Hatsepszut álarc, és egy ősi papirusztekercs útját a helyi összekötő, az archeológus Raman segítségével. 
Természetesen ez nem megy zökkenőmentesen, hiszen mások is érdeklődnek a papirusz hollétéről, főként egy műgyűjtő emír, aki ravasz játékot űz egy-egy elismerésre méltó darabért, továbbá két mindenre elszánt alak, valamint egy görög archeológus nő is részt vesz a kutatásban, de Webster megpróbálja áthúzni mindannyiuk számításait. 
Hova tűnt Raman elődje, és a pap? Vajon mire kellenek a gyerekek a galádoknak? 
A jelek a Sínai-félszigeten lévő ősi bányába vezetnek, a Lélekvesztőt azonban az ókori papok telerakták veszélyes és fondorlatos csapdákkal, melyekkel mindannyiuknak meg kell küzdeniük, akár az életük árán is. 
Millió egy titok és megfejtésre váró talány, ami a ködös múlt homályába vész… 
Rejtélyes halálesetek, mérgek, legenda, misztika, ármány és érzelmek, egy kis ókori történelemmel megfűszerezve, no és a humor se maradhat el a Lélekvesztő című fordulatokban gazdag kalandregényből.

BELEOLVASÓ
ENGEDÉLLYEL

Összegörnyedt, lehunyta egy másodpercre a szemét, visszatartotta a lélegzetét, aztán kiegyenesedve felnézett. - Lehet, hogy egy kissé rozzant vagyok, de azért még szuperálok.
- Meddig? Jól van, csak így tovább és már boncolhatlak is, úgyhogy rögvest kezdd a kúrát. Hófehérkét is pátyolgatnod kell… - A núbiai összerezzent, ahogy beljebb léptem.
- Nem kell, kitűnően viselem a magányt, azt az izét meg nyomd le a torkán, még ha agyalágyult is lesz tőle – tanácsoltam, és a tekintetem végigsiklott a szobán, végül megállapodott az ablakon, így tapasztalhattam, hogy időközben besötétedett.
Amint megcsörrent a telefon, amit Lahoud felvett, s régészem bevette a bogyóját, a táskám felé matattam, de Gamal hangja is elhalt, s úgy vágta vissza a kagylót, hogy csak úgy zörgött a készülék. - Rögtön fölrobbanok, pokolgép van a szobában.
Mihelyt a dermedt csendben a két férfi körülpásztázott, megérdeklődtem: - Mikor robban?
- Másfél perc - jelentette be a múmiaboncoló.
- És megvárjuk? - kezdett bennem munkálkodni az aggodalom.
Raman kimért léptekkel elindult az ablakhoz, hogy gyanúsan kikémleljen. - Meg kéne.
- Jó, ti csak maradjatok, ha nincs jobb dolgotok - nyögte a toxikológus, odarohant az ajtóhoz, föltépte és pánikszerűen menekült.
- Ne menj, Lahoud… Te meg gyere - ragadott meg, hogy magával vonszoljon lefelé a lépcsőn, közben a társára kiáltott, így Gamal bevárt minket a portánál, a férfi pedig közölhette az észrevételét: - Legyen eszed, ez csapda, és mielőtt kimennél, alaposan nézz körül, ha már sikerült elérniük, hogy lecsaljanak bennünket.
A núbiai kirontott az ajtón és csípőre tett kézzel megállt, ezalatt az archeológus kiráncigált a sötétbe. A múmiaboncoló intett, nekünk jobbra mutogatott, s tudatta, hogy ő balra megy. - Hatan vannak, akhi, rád jut három, a többit vállalom - hadarta, majd piszok gyorsan eltűnt.
- Szófogadó - leheltem.
- Csak imponálni akar. Vissza kell menned, ott biztonságban leszel, én meg…
Mivel ordítás szakította meg a mondatot, hátranéztünk. A recepciónál két hadonászó arab csapott zajt, s amint az egyikük felénk iramodott, Raman is megindított. Az utcán alig voltak emberek, inkább bérkocsik tekeregtek, bár egy-egy lézengő alak akadt a túloldalon, de sietve továbbigyekeztek, csak egy megtermett nő állt meg, aki várta a fejleményeket.
Lélekszakadva rohantunk, majd az archeológus a kereszteződés után megtorpanva hátrált, követtem a pillantását. Árva, elhagyatott, ló nélküli konflis állt az útszélen, körülötte üres volt a tér. A férfi azonnal megpördült, közben jókorát taszítva rajtam beterelt a jobboldali útszakaszra. - Nyomás! Siess! - kiáltotta, de a hangja eltompult, ahogy a konflis megemelkedett, világosság töltötte be az eget a közelben, s hirtelen fülsiketítő robbanás rázta meg az utcát. Még akkor is éreztem a légnyomást, amikor bronzemberem a földre rántva maga alá temetett, hogy a testével védelmezzen. Mielőtt elült a zaj fölsegített, körülkémlelt, s a kietlen utcán felhangzó lábdobogás arra késztette, hogy elmarja a karom és bevágódjon velem az elágazásba, de alig értük el a következő fordulót bekanyarodva belekapaszkodott a kerítésbe, előredőlt, majd a kezével rátámaszkodott a combjára. Felemelte a fejét, egyenesen a szemembe mélyedt, s mihelyt levegőhöz jutott, tanácsokat osztogatott: - Rohanj tovább! Indulj már!
- És te?
- Nálad a tekercs - mondta vészjóslóan, erre megszorítottam a táskám és tanácstalanul a sötét sikátort fürkésztem. Kísérteties hangjától megborzongtam, végül lenéztem a görnyedező régészre. - Félsz? - kérdezte alig hallhatóan, ugyanolyan halkan és idegesítően higgadtan, mintha ingerelve biztatna, mialatt közeledő arab szavak hallatszottak.
- És te ennyire odavagy? - vágtam vissza némi éllel, aztán odasétáltam hozzá, s míg kiegyenesedett, közöltem: - Nem szabadulsz tőlem, utálok futni, a fogyókúrát is másképp…
Még be se fejeztem a mondatot, amikor elképesztő gyorsasággal elmarkolta a karom és kegyetlenül meglökött. Miután szédítő sebességgel megismerkedtem a betonnal, gyilkos szemeket vetettem rá, ugyanakkor Raman is védte magát, mert elsöprő erővel érkezett a támadás. Egy alak vágódott neki oldalról, s a lendület olyan nagy volt, hogy mindkettőjüket lesodorta a lábáról. 

 

Ha tetszett a részlet itt tudjátok beszerezni:

Chris Land írói oldala

NewLine Kiadó