Egy maradandó regény, melyből eladtak 1 millió példányt, mégsem ismeri a kutya sem.

 Joan Samson: 

A kikiáltó

„Az ilyen városi fickóknak más a beszélőkéje. Motorolajat isznak reggelire.”

Az 1970-es évek legnagyobb, azóta mégis elfeledett horrorsikere, melyet most újabb generációk fedeznek fel maguknak

Leírás

Ha kíváncsi vagy, melyik regényt olvasta Stephen King a világhírű Hasznos holmik megírása előtt, ne keress tovább! A válasz Joan Samson A kikiáltója. Azóta persze Stephen King is többször méltatta nyíltan a kötetet, és lényegében nincs olyan irodalomtörténeti elemzés, mely ne említené meg az összecsengő pontokat. A mű, mely egyértelműen tiszteleg Shirley Jackson művészete előtt is, valójában nem is állhatna távolabb a tipikus horrortoposzoktól, még akkor sem, ha felütése megfelel nekik.

A falusi közegbe érkező városi kikiáltó szép lassan csavarja az ujja köré a teljes közösséget, és veszi át a hatalmat a lehető legártatlanabbnak tűnő módon, mellyel a történet nem csupán a tipikus műfaji kliséket kerüli el, de a teljes történetnek ad egy jóval globálisabb értelmezést is: miként szállja meg a politika az életünket, hogyan szakítja szét az összetartó makro- és mikroközösségeket egy megalomániás kényúr saját kénye-kedve és szándékai szerint, és mit tehet a kisember, hogy megszabaduljon a rabigától.

Samson vélhetően a zsáner új üdvöskéje lehetett volna, története azonban nem is lehetne ennél tragikusabb: mindössze 38 évesen, pár hónappal a regény megjelenése után elhunyt rákban. Bár a regény filmadaptációs jogai elkeltek közben, a szerző váratlan halála megakasztotta az előkészületi munkálatokat, és a könyv promócióját is megakasztotta, így bár minden nagy lap lelkes kritikákkal fogadta a regényt (a Newsday-től a The New York Times-ig), és elkelt belőle egymillió példány, végül a 80-as évek elejére gyakorlatilag a kötet beszerezhetetlenné vált. Csak a 2000-es években fedezték fel ismét, most pedig végre magyarul is olvasható.

Fülszöveg

A ​hetvenes évek egyik legkiválóbb, legnagyobb sikerű, ám mára méltatlanul elfeledett horrorregénye – egyszerre tiszteleg Shirley Jackson A sorsolás című novellája előtt, és előlegezi meg a Hasznos Holmikat Stephen Kingtől.

New Hampshire egy félreeső szegletében, a mezőgazdasággal foglalkozó Harlowe nevű városkában, ahol az élet alig változott az elmúlt néhány évtizedben, John Moore és a felesége, Mim a föld megműveléséből él, amely generációk óta a családjuké. Ám amikor megérkezik a városba a karizmatikus Perly Dunsmore, és elkezd adományokat gyűjteni az árveréseihez, a dolgok lassan baljós fordulatot vesznek. Miközben a kikiáltó véghez viszi borzalmas, kiismerhetetlen tervét, Moore-ékat és Harlowe lakóit fokozatosan, de kérlelhetetlenül megfosztják a szabadságuktól, az anyagi javaiktól, és talán az életük is veszélybe kerül.

Az 1975-ben megjelent A kikiáltó korának egyik legnagyobb horrorszenzációja volt: hátborzongató, rémületes mestermű, amelyben lassan, lapról lapra erősödik a szorongás és az iszonyat. Több mint egymillió példányt adtak el belőle, és szerzőjére alighanem hatalmas karrier vált volna, ha nem hal meg váratlanul agydaganatban egy évvel később, harmincnyolc évesen. A kötet tartalmazza Grady Hendrix bevezetőjét és Samson férjének utószavát.

A szerzőről

Joan Samson 1937-ben született, és tragikusan korai, 1976-ban, mindössze 38 esztendősen bekövetkezett halála miatt a horrorirodalom egyik legnagyobb be nem váltott ígéretévé vált. Életében mindössze két műve jelent meg, a saját terhességét tényirodalmi formában feldolgozó, és egyébként kritikai sikert aratott 1974-es Watching the New Baby, valamint a mindössze pár hónappal agydaganat miatt bekövetkező halála előtt megjelent A kikiáltó. Utóbbi az 1970-es évek egyik legkelendőbb zsánerregénye volt, összesen több, mint egy millió példányban kelt el, és bár az 1980-as években eltűnt a köztudatból, a 2000-es évektől újra generációk fedezik fel maguknak.

 

Mások a kötetről

„A lopakodó borzalom akkor veti ránk magát, amikor a legkevésbé számítunk rá. Igazi gyomros!” - Cleveland Press

„Megrázó olvasmány.” - Denver Post

„Nagy műgonddal formált dinamitrúd… A szerző mintha azt állítaná, hogy bármit is mondanak, az emberek hajlandóak apránként lemondani a lelkükről, hogy elárverezzék annak, aki a legtöbbet ajánlja érte. Samson regénye feszült és magával ragadó, rég nem találkoztam már ennyire letehetetlen és erőszakos befejezéssel.” - Newsday

„Felejthetetlen regény… feszes klasszikus.” - San Diego Tribune

„A borzalom lassan, logikusan és az áldozatok beleegyezésével bontakozik ki. Gyönyörűen működik a történet.” - Newsweek

 

Részlet a kötetből

„Hildie felpattant a kanapéra, és odabújt Mamához. Anélkül, hogy levette volna a szemét Gore-ról, Mama kinyújtotta bütykös kezét, és pár paskolással rendre utasította Hildie-t, mire a kislány elcsitult, és összefűzte ujjait az ölében.

Mim egy egyenes hátú szék szélén ült az ajtó közelében, John pedig a zongoraszéket foglalta el.

– És te, Bobby? – kérdezte Mama. – Mi újság? Meséljél valamit, aminek még máma a végére is érsz.

– Perly Dunsmore az újság, Mrs. Moore – mondta a rendőrfőnök, miközben terebélyes alkatával kényelmesen elhelyezkedett a hintaszékben. – Évek óta a legnagyobb újság Harlowe-ban. – Elvigyorodott, mintha a kikiáltó egy csillogó új holmi lenne, egy különleges felfedezés, egy olyan alkalmi vétel, amelynek értékére az összes szomszéd irigykedhet, ha meglátja.

– Kicsoda? – vonta fel a szemöldökét Mama. – A futóbolond, aki egymaga kőtözött be a Fawkesék házába?

Gore cigarettára gyújtott, talált egy virágcserepet a bal könyökénél, amelybe hamuzhat, és egy kicsit mintha nagyobbra szívta volna magát. Felsóhajtott.

– Ne fárasszál már, Bobby – mondta Mama, de a hangja már egyáltalán nem tűnt megfáradtnak.

– Jól ment? – kérdezte John.

– Csodásan – mondta Gore, miközben nagy levegőt vett. – Elképesztően pazar árverés volt. – Kuncogott. – Nem hinnéd, de Perly Dunsmore mindenből kihozza a legjobbat. Micsoda kikiáltó! Nem láttam még hozzá foghatót. Rá se lehet ismerni, ha felmegy a pódiumra. Mint azok a halak, amik négyszer akkorára tudják felfújni magukat. Vág az esze, akár a borotva. És micsoda beszélőkéje van! Hozzá képest én szűkszavúnak tűnök.

– Az ilyen városi fickóknak más a beszélőkéje – mondta John. – Motorolajat isznak reggelire.”

Agave Könyvek