Kérlek, mesélj magadról,mit lehet tudni rólad?
31 éves, egy gyermekes anyuka vagyok, diplomás agrármérnök, aki Mindszenten nőtt fel és él mai napig. Nagyon szeretem ezt a kis várost, nagyon csendes és ez az alkotáshoz számomra nélkülözhetetlen a nyugalom és a jó, vidékies levegő. Már 2015 óta bontogatom a szárnyaimat az írás terén, de az igazi utam 2020-ban a covid beköszöntével indult el és azóta nincs megállás. Elkezdtem itthon dolgozni illusztrátorként. Sok megkeresésem volt mesekönyvek illusztrálására, valamint verseskötetekhez is készítettem már szép alkotásokat. Az élet mindig is a művészet felé sodort, és úgy hiszem, hogy ezen az úton is fogok maradni még nagyon sokáig.
Jillian Rosedale c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?
A regényemet még gimnazista koromban kezdtem el írni, de közel sem hasonlít már az első verzióhoz a történet. a kézirat több, mint tíz éves. Amikor elkezdtem írni, akkor még nem nagyon gondoltam abban, hogy megjelenik nyomtatott formában. Kutatómunkát nem igényelt a történet. Két évvel ezelőtt rajzoltam meg a karaktereket, és úgy voltam vele, hogy „jók lesznek azok valamire”, de még akkor sem gondoltam, hogy újra előveszem a kéziratot, pedig minden évben elvettem és hozzátettem egy kicsit. Végül a tavalyi évben jött az elhatározás, hogy megírom és Jillian története élni fog. Megérte rá várni.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
Szeretek párhuzamot vonni a valóság és a fantázia szülte világaim között. Így dolgoztam fel sok traumáimat, hogy ezekbe a csepp kis történetekbe írtam bele azokat a dolgokat, amik megtörténtek velem. Nagyon ritkán írok olyan történeteket, amely nem a fantázia világában zajlik, amiben nincsenek esetleg varázslények, vagy vérszívó vámpírok. Hogy miért? Talán abban érzem magam otthon és kényelmesen.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Az első kis novellámat, még 2010 környékén írtam meg, de akkor még nem fogott el a késztetés, hogy mindenáron tollat ragadjak és folytassam az alkotásnak ezt a műfaját. A szenvedély érzése sokkal később érkezett az életemben, 2017-ben. Simeonov Todor Apeva pályázatával indult el a szenvedély. Onnantól minden évben megjelent egy-egy apevám az ő köteteibe és nem volt megállás. Az ajtók kitárultak.
Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?
Igen. Szeretnék horror történeteket is írni, és már készülőben is van egy kézirat, amelynek címe „Amikor a felhők leszállnak”. A fantasy regényeimben is jelen vannak horror elemek, és most szeretném magam elmélyíteni a témában és a műfajban.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Elégedett voltam, de ez tartott egy napig, mert a következő lépésen járt az eszem, hogy még mennyi munka lesz vele, mielőtt még könyv formájában kézbe vehetem. Egy alkotó mindig talál hibát saját munkájában és én nem szégyellem mondani, hogy még mindig lehetne tökélesebb az írásom. De ezt a történetet nem magamnak írtam, hanem nektek, és eljött az ideje annak, hogy befejezzem, máskülönben sosem adtam volna ki.
Nem gondolkodtál még írói álnéven?
Nem gondolkodtam egyáltalán. Szeretem a nevemet, és vállalom a munkáimat (ha jók, ha rosszak).
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
A határozott válaszom igen. Szeretem ezt a zsánert. Határ a csillagos ég.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Remek érzés volt, de ugyanakkor frusztráló is, hiszen az emberek elé tettem valamit, amibe belepillanthatnak. Egy darabot belőlem. Az első könyvemnél az összes létező hibát elkövettem, amit lehetett, de nem bánom, hogy ez így történt, mert máskülönben nem tartanék itt. Odafigyelek, hogy ne történjen meg ugyanaz a hiba.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az
írás vagy impulzív?
Többnyire impulzív. Ritkán tervezek meg egy történetet. Ha tervezéshez nyúlok, akkor ott rövid határidővel kell dolgozzak.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
Kifejezetten kedvenc jelenetem nincs, én egészében szeretem a történetet. Viszont van egy jelenet, ami 1,5 hónapig tartott a megírása, és alig van 3 oldalnyi az egész. Az első erotikus jelenet. Nem olyan könnyű megírni, mint ahogy tűnik.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Sokat olvasok, és néha elég egy meghatározó gondolat egy könyvből, ami elindít bennem egy különálló történetet. Vagy egy zene, ami kivált egy érzést és úgy érzem, történetbe kell foglalnom.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
Sok olyan író ismerősöm van, akiknek már 1-2 tucat könyvük megjelent, és vannak köztük olyanok, akiknek bátran odaadom a nyers művet és adok a szavukra, mert bízom a saját tapasztalataikban. Van 2-3 béta olvasóm, akik olvassák, és friss szemmel próbálják kiszűrni a hibákat.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Elfogadták, hogy írok. Nagy figyelmet nem kaptam tőlük. Igazából most kezd beérni munkám gyümölcse, mert már a családom is elismeri, amit csinálok.
Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?
Idén télen a Jillian Rosedale című regényem kapható lesz a New Line kiadónál, illetve Merítés díj jelölést kapott ifjúsági kategóriában a moly.hu oldalán, amire nagyon büszke vagyok. De új regény, vagyis a folytatása, amelynek címe „Duncan, egy démon emlékei”, majd csak a jövő évben lesz kapható. Az „Amikor a felhők leszállnak” című regényemet idén be szeretném fejezni és pályázatokra szeretném beadni.
