Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Kate Pilloy - ("Mindig azt gondoltam, hogy a novella egy regény epizódja. Azonban ráébredtem, hogyha azt szeretném, hogy az olvasók és az írótársak megismerjenek, rövidebb írásokkal kell, megjelenjek. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Kate Pilloy írónőt, hogy meséljen kicsit magáról, és az írásairól. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek a Neon Books Kiadó pályázatán, a Felnőttmesék téli estékre című kötetben fog megjelenni hamarosan a harmadik novellája Karácsonyi lázadás címmel és tavasszal szeretné megjelentetni az Örökölt élet című regényét.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad

Mióta írni tudok, történeteket írok, de már előtte is velem voltak a láthatatlan barátaim, akikkel nagyon jól elszórakozom egész kicsi korom óta. Gyermekként valahogy jobban kijöttem velük és jobban is szórakoztattak, mint az óvodás vagy az iskolás társaim. Nem tudtam sokáig, hogy az, amit írok, mást is érdekel, szórakoztat, de aztán édesanyám, a családtagok, a tanáraim megerősítettek abban, hogy szórakoztató írásaim értékesek. Egyre jobban megfogalmazódott bennem a vágy, hogy írásaimat eljuttassam az olvasókhoz, de nem voltam elég nyitott ahhoz, hogy kopogtassak vele idegenek (kiadók, nyomdák) ajtaján. Így inkább csak magamnak írtam, a szomszédoknak, a barátoknak, munkatársaknak, majd egy Amatőr írók csoportja nevű internetes csapatnak. Igazából ők voltak az első „szakemberek”, akik biztattak, sőt segítettek tanácsaikkal. Az ő segítségükkel jelent meg az első regényem 2013-ban Hazug igazságok címmel, majd biztatásukra az Érem mindkét oldala című kisregény.

Két könyved jelent meg eddig kiadásban. Nem hallottam róluk.

Ez így van, alig néhányan ismerték meg az írásaimat. Nem foglalkoztam a marketinggel. Azt gondoltam, a könyvek eladják magukat. Nem így történt. Ma már egyik sem kapható, de mindkettőt szeretném újra megjelentetni, picit átszerkesztve, egy jó szerkesztő közreműködésével, új, egységes borítókkal. És most már a marketingre is figyelek. Életkörülményeim megváltoztak, a gyerekek felnőttek, van már időm tanulni a különböző social media oldalak használatát, így megjelentem az Instagram és a Tiktok oldalán is. A Facebookon és a saját blogomon (katepilloy.blog.hu) korábban is jelen voltam, de az elmúlt egy évben aktívabban, mert elkezdtem novellákat írni és a rövidebb írásokkal könnyebb megjelenni.

És így jutunk el a Karácsonyi lázadásig…

Igen, a novella egy új műfaj számomra. Mindig azt gondoltam, hogy a novella egy regény epizódja. Azonban ráébredtem, hogyha azt szeretném, hogy az olvasók és az írótársak megismerjenek, rövidebb írásokkal kell megjelenjek. Korábban két pályázaton nyert novellám, a Rettegés hajnala és az Ébredés című antológiákba, ezért bátrabban nyitottam a Neon Books kiadó pályázatára. Azonban a Karácsonyi lázadásra is úgy gondolok, mint egy nagyszerű téma, a fejemben forognak a gondolatok, a párbeszédek, előbb-utóbb regény lesz belőle.   

Meddig tart az írás folyamata nálad?

Nálam nagyon rövid ez az idő, mert ha beindul a fantáziám, néhány héten belül már egyben látom a könyvet, és csak le kell ülnöm, írni. Ilyenkor a „civil” munka után egyfolytában verem a billentyűzetet, kiírom azt, ami a fejemben van, sőt azt is, amiről nem is tudom, hogy ott van. Sokszor rácsodálkozom, amikor visszaolvasom, hogy egy szereplő, honnan került a sztoriba, miért mentek ők most be abba a lakásba stb.? De engedem, hogy folyjon a történet a fejemből, hiszen így lesz teljes a kész novella vagy regény.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Fantáziálok, egyértelmű, ám ha a valóságban is megtalálható a helyszín, esemény, annak utána járok. Például a Hazug igazságokban bejártam Miskolc és Székesfehérvár utcáit, a rendőrség, az ügyészség épületét, láttam azokat a helyszíneket, ahol megfordultak a szereplőim. Az Örökölt élet és az Érem mindkét oldala regények Debrecenben játszódnak, könnyebb dolgom volt, hiszen ott éltem harminc évig. Ettől függetlenül végigjártam a terepet, informálódtam például az Egyetem épületéről, vagy a ketrecharcosok tetteiről.

A témák pedig mindig ott hevernek előttem. Ha a hagyaték témájában írok, akkor elém kerül egy részletes cikk erről, de ha egy alapítvány működése jelenik meg a fejemben, nemsokára valaki elkezd beszélni egy hasonló alapítványról és annak működéséről. Minden téma, ami érdekel, a megfelelő időben és formában elém kerül. Sokan kérdezik is, hogy érthetek ennyi mindenhez. Azonban erről szó sincs, csak az írás forgatagában elém perdülnek a szükséges információk valamilyen formában.

Milyen zsánerekben írsz?

Nehéz ezt behatárolni, többen azt mondták, bűnügyi-romantikus zsáner jellemző a Hazug igazságokra, de aztán belépett az erotika, majd a spiritualitás is. Szeretem keverni a zsánereket.  De ilyen az élet is, nem? Hol szeretők vagyunk, hol robotoló munkások, vagy szülők, sportolók, haverok. Van egy kéziratom, ami nemrég készült, spirituális szál keveredik a fantasztikummal, de akár kriminek is nevezhető, abban a szerelem éppen csak jelen van. Angliában és Nepálban játszódik. Mivel buddhista vagyok, közel áll hozzám ez a téma, és jártam már Nepálban is évekkel ezelőtt. Ám ez a történet most került elő a fejemből, most íródott meg, úgy tűnik, erre most értem meg. A kéziratot benyújtottam most egy kiadó pályázatára, meglátjuk, megszeretik e úgy a történetet, ahogy én.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Szörnyű. Olyan, mint amikor a barátaim összepakolnak és hazautaznak, engem pedig egyedül hagynak az emlékeimmel. Nagyon szomorú és levert vagyok napokig. Van egy kéziratom, amit annyira nem tudtam befejezni, hogy három részes lett. Még ma sem érzem késznek arra, hogy kiadjam a kezemből, de talán csak azért, mert nem bírom a szereplőket elengedni. Ha nincs éppen forgószél állapotban a fejem és nem kényszerít az írás a gép elé, akkor azt a háromrészes kötetet javítgatom. Egy nap elengedem, de most még az a menedék, amikor más könyvet ki kell adnom a kezemből. Talán úgy tudnám megfogalmazni, hogy ők a családtagjaim, akik velem maradnak, miközben a többi barátom elmegy, amikor leírom az aktuális regény végére, hogy „VÉGE”.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Azért Kate Pilloy mert egyszerűbb, mint a polgári nevem. Egy éjszaka, amikor fájt az epém és veszettül szenvedtem, a fantáziám világába menekültem és akkor beugrott ez a név. Ez talán 100 éve történt? Mindenesetre nagyon régen, de én hűséges típus vagyok, velem maradt.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Impulzív egyértelműen. Semmit nem tervezek el előre, nem is vagyok rá képes. Próbáltam, mert azt mondják sokan, hogy úgy kell. Nekem ez nem megy, abból a próbálkozásból nem lett érdekes regény. Ha pedig nekem unalmas, másnak hogyan ajánlhatnám olvasásra? Nem érdekel, hogy hányas lába van a főszereplőnek és mi volt az óvodai jele, főleg akkor nem, ha mondjuk, egy drogbáró akarja a családját kinyírni, vagy féltékeny anya bosszút állva akarja megvédeni a fiát.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Itt van minden körülöttem. Meglátom, meghallom, beindít és beszélgetni kezd bennem. Ha napokig megy bennem a párbeszéd, regény lesz, ha nem, egy szórakoztató epizód magamnak. Az élet inspirálja a fantáziámat és abból születik a regény.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Csak akkor adom ki a kezemből, ha készen van, így a történetbe nagyon senki nem szól bele. Édesanyám az első és a férjem. Utána a barátok, kollégák, akik kérik. Nem sokszor mondanak olyat, hogy ezt vagy azt hagyjam ki, elgondolkozom azon, ha valaki mond ilyet, de nem mindig hallgatok rá. Volt már, hogy egy barátnő rákérdezett valami részletre, és jelezte, nem érti, akkor hozzá nyúltam a kézirathoz. De valójában én csak leírom, ami történik, nem összerakom, ezért, ha valaki azt mondja például, hogy az a szereplő nem illik oda, csak annyit válaszolok: De ott volt, láttam, hallottam, a történet része.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Mivel gyermekkorom óta írok, nem újdonság ez senkinek, viszont nem egy könyvolvasó családból származom, így nagyon nem is érdekli őket édesanyámon kívül. Az ismerőseim viszont nagyon támogatnak, segítenek, bíztatnak. Egy átírt éjszaka után, ha kávéval fogadnak reggel a kollégáim, elönt egy olyan érzés, amit hálának tudok csak nevezni és megkérdezem magamtól: megérdemlem én ezt? Amikor látják, hogy gondolatban egész máshol járok türelmesek és most együtt izgulunk azon, mikor jelenik már meg a novellás kötet. Jó emberek vannak körülöttem, és ez csodálatos érzés.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Sokan A/4-es papíron olvasták már a kézirataimat. Nekik azt üzenem, mindent megteszek, hogy könyv formájában is kezükbe vehessék. Azoknak, akik nem ismerik az írásaimat, és nem ismernek engem, azoktól azt kérném, legyenek nyitottak, és ha tetszik egy blogbejegyzésem vagy facebook bejegyzésem, akkor adjanak egy esélyt a regényeimnek is. Persze tudom, hogy nem szeretheti mindenki az én írásaimat, de ha pár embert elvarázsol, boldoggá tesz a történetem, ha kikapcsolja a mindennapi mókuskerékből és erőt nyújt neki a folytatáshoz, akkor az azért igazán csodálatos dolog, nem gondolod?

Weboldal

Facebook 

TikTok 

Instagram 

A könyvet itt tudjátok megrendelni:

Neon Books

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Péntek Tünde - ("A Hóesésben találkoztunkban is akad egy krimiszál, amit kifejezetten szeretnek az olvasóim, és mondják is, hogy szívesen fogadnának tőlem egy teljes egészében ilyen történetet, úgyhogy esetleg elgondolkodhatnék rajta. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Péntek Tünde írónőt, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónő az Álomgyár Kiadó szerzője, eddig három romantikus regénye látott napvilágot. A könyvei a Csak még egy perc, a Bárhová mennél és a nemrég megjelent Hóesésben találkoztunk.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

 

Talán azzal kezdeném, hogy tényleg Péntek Tünde vagyok, a saját nevemen írom a könyveimet. Valamiért ez a kérdés gyakran megtalál, hogy miért nem választottam egy szerzői álnevet magamnak, de az az igazság, hogy bennem ez egy pillanatig sem merült fel. Az írás mindig is az életem része volt, így íróként is szeretnék megmaradni ugyanannak a Péntek Tündének, aki egyébként is vagyok. És hogy kicsit magamról is meséljek, nagyon introvertált vagyok, szeretek olvasni, számomra a legjobb feltöltődés az utazás, és hiszek mindenek felett a sorsszerűségben. Ami azt illeti meglehetősen romantikus alkat vagyok.

 

Eddig három romantikus könyved jelent meg, sok kutatómunkát igényelt? 

Ami mindhárom regényemben közös vonás, hogy a főszereplő/főszereplők elutaznak valahová és a számukra idegen helyszínen történik velük valamilyen sorsfordító esemény – nyilván egy nagy szerelem. A történeteimben az adott város vagy ország is fontos szerepet játszik, tulajdonképpen mindig előbb megvan a helyszín, mint a cselekmény. Csak olyan helyekről írok, ahol én is jártam már, viszont a regényeim egyfajta útikalauzok is, és alaposan utána olvasok én is a legfontosabb tudnivalóknak, érdekességeknek, szokásoknak, látnivalóknak. Ez igényli a kutatómunkát, és még azelőtt megejtem, hogy a történetet összeraknám hozzá. Az csak ezek után jön, vagyis valahogy közben alakul ki, hogy mi is illene az adott helyhez. A gyönyörű Prágához például egy nagyívű szerelem, Írországhoz sok könny és szenvedés árán megszülető boldogság, Izlandhoz pedig egy különleges párost képzeltem el.

Meddig tartott az írás folyamata?

A Bárhová mennélen összesen egy teljes évet dolgoztam, számomra az az a történet, amire a legbüszkébb vagyok, amibe a legtöbbet beletettem magamból, az érzéseimből és pontosan olyan lett, amilyen könyveket én is szeretek olvasni. Lehet rajta nevetni, sírni, drukkolni a szerelmeseknek, kicsit magunkra ismerni, tanulni a főhősök hibájából és ad valami olyasmit, ami a könyv utolsó oldala után is az olvasóval marad. Szóval a Bárhová mennélben nagyon sok munkám volt, a Csak még egy perc és a Hóesésben találkoztunk viszont nagyjából 6-6 hónap alatt született meg. 

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

 

A Bárhová mennélben sokat merítettem önmagamból, az életem apró mozaikjai felfedezhetők benne, de a regény alapvetően fikció. A Csak még egy percben a főhősnőt ugyanolyan természettel és világnézettel ruháztam fel, ami nekem is van, úgyhogy azért abban is megbújok a sorok mögött valamennyire, habár a történetünk nyilvánvalóan más. A Hóesésben találkoztunk teljes mértékben fikció, és nagyon szerettem írni, mert nem kellett olyan mélyen magamba néznem hozzá, csak egyszerűen élveztem, hogy szárnyalni engedhettem a fantáziámat.

 Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Már általános iskolás koromban nagyon szerettem fogalmazásokat írni, ez megmaradt később is, és az egyetemen a kommunikáció szakon belül újságírásra specializálódtam, ezt a pályát képzeltem el magamnak. Az elképzelés szép volt, de a valóságban rájöttem, hogy nem könnyű újságíróként elhelyezkedni, és ha mélyen magamba nézek, nem is vagyok az a tipikus újságíró személyiség, akit ha kidobnak az ajtón, visszajön az ablakon. Szóval évekig blogot írtam, ahol mindenféle kulturális témáról jelentek meg bejegyzéseim (filmekről, könyvekről, színházról, utazási élményekről). Egy idő után elkezdett foglalkoztatni a gondolat, vajon tudnék-e regényt írni, és végül a COVID alatt jutott arra időm, hogy kipróbáljam magam, menne-e nekem ilyesmi. Így kezdődött…

A regények mellett idén elkezdtem még novellákat is írni. Az első novellám címe Álmomban előbb szerettelek és egy felkavaró álomról szól, amelyből egy felismerés születik meg, és egy szerelem szökken szárba.  Ez a Mágikus szerelem című antológiában olvasható. A második novellám, a Kürtőskalács csupán pár hete látott napvilágot az Irodalmi Rádió téli kötetében, és a karácsonyi előtti utolsó munkanapról mesél, aminek a végén a gőzölgő kürtőskalács felett egy régóta vágyott csók is elcsattan. Ezzel a történetemmel harmadik helyezést értem el, ez volt életem első írói elismerése – úgyhogy ebben a műfajban is szeretnék még alkotni.

 

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad? 

 

Érdekes, hogy többen ajánlgatták nekem, hogy írjak krimit. A Hóesésben találkoztunkban is akad egy krimiszál, amit kifejezetten szeretnek az olvasóim, és mondják is, hogy szívesen fogadnának tőlem egy teljes egészében ilyen történetet, úgyhogy esetleg elgondolkodhatnék rajta. Viszont nekem inkább az a nagy vágyam, hogy írjak egy történelmi időkben játszódó romantikus regényt. Úgy gondolom, az előbb meglesz, mint a krimi.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod? 

 

Nagyon nehéz. Ürességet érzek, hogy ki kell lépnem abból a világból, amiben annyi álmatlan éjszakát töltöttem és nem könnyű elengedni a történetet sem, hogy tényleg itt a vége, nem nyúlok már többet hozzá. Mindig szomorú vagyok, amikor elküldöm a kéziratot a kiadónak, majd kicsit megkönnyebbülök, miután az utolsó kérdést is tisztázzuk a szerkesztőmmel, aztán mire megszületik belőle a fizikai példány és végre a kezembe foghatom, már tényleg őszintén örülni tudok, hogy megcsináltam, egy álomból tényleg valóság lett.

 

Három könyved jelent meg, milyen érzés? Továbbra is romantikus könyveket írsz?

 

A Csak még egy perc megjelenésekor hihetetlen volt, hogy író lettem. A harmadik könyvnél már elhiszem, hogy tényleg az vagyok. Persze most is ugyanúgy imádom olvasni a visszajelzéseket a regényeimről, nagyon izgat, kinek mi tetszik bennük vagy éppen mi nem. És hát amikor először veszem kezembe a frissen megjelent könyvem, az még a harmadik alkalommal is leírhatatlan érzés. Csak most már az is foglalkoztat, hogyan tovább, mit lehet még kihozni ebből a dologból, hogyan tartsam meg az olvasóimat és miként juttassam el a történeteimet még többekhez. Úgy gondolom, a romantika minden szempontból az én utam, alapvetően szeretnék megmaradni ennél a műfajnál, legfeljebb csak kicsit kikacsintanék, vagy kísérleteznék valami mással is egyszer.

 

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív? 

Mivel van egy hétköznapi foglalkozásom és az írással csak a szabadidőmben tudok foglalkozni, amiből egyébként nincs túl sok, így muszáj rendszert vinnem bele. Azt meg kell terveznem, mikor van időm írni és van a fejemben egy elképzelés is, hogy mit szeretnék írni, miről fog szólni a történet, adott nap meddig kellene eljutnom. Viszont hajlamos vagyok arra, hogy magával ragadjon a flow, és akkor történik meg, hogy hajnalig ébren vagyok és valami teljesen más születik meg, mint amit eredetileg kigondoltam. De szerintem ez így teljesen rendben is van.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Mindegyik regényemből van kedvenc jelenetem. A Csak még egy percben arra a fejezetre vagyok a legbüszkébb, amelyben a férfi főhős, Dominique nagymamája meséli el a titkát – és nagyon kedvelem azt a részt is utána, amikor ez az alfahím karakter ennek hatására elsírja magát. Elég katartikus lett szerintem. Úgy gondolom, aki olvasta a könyvem, pontosan tudja is, miről beszélek, annyira meghatározó volt benne ez a rész.

A Bárhová mennél utószavában is említettem, hogy akadt benne több olyan fejezet, amelyet nehezen tudtam megírni. A történet azzal indul, hogy a főszereplőmnek, Katie-nek van egy borzasztóan rossz munkahelye, ami felőrli az életét és kilátástalannak érzi a helyzetét. Én is voltam hozzá hasonló szituációban és fájó sebeket tépett fel, amikor erről írtam. Viszont, hogy a kedvenc jelenetemről is szót ejtsek, nagyon szeretem például azt a részt, amikor a hurrikán estéjén Conor bekopog Katie-hez.

A Hóesésben találkoztunkban már írás közben is nagyon jól szórakoztam Dr. Erik fejezetein, és akárhányszor olvasom, mindig nagyon jókat derülök azon a jeleneten, amikor a kórházban először találkozik Lilyvel és megvizsgálja őt a balesete után.

 

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

 

A legnagyobb inspirációt számomra az utazási élményeim adják. Szoktam az adott helyszínen készült fényképeimet is nézegetni, amikor írok róla. És mindig az lesz a vége, hogy mire befejezem a történetet, ég bennem a vágy, hogy újra meglátogassam azt a bizonyos várost vagy országot. Prágával szerencsém volt, mert nincs túl messze, de Írországba és Izlandra még nem mentem vissza – de egyszer jó lenne. Egyébként az olvasóim is mondják mindegyik regényemnél, hogy kedvet kaptak élőben is megnézni a helyszíneket, úgyhogy őket is inspirálja, ami engem is inspirált.

 

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába? 

 

Elég határozott vagyok a saját alkotásaimmal kapcsolatban, úgyhogy beleszólni legfeljebb a szerkesztőm szólhat a történet alakulásába, mert neki ez is a dolga. De ugye ő is csak akkor, mikor az elkészült kéziratot már megkapta, az alkotói folyamatban valójában senki nincs jelen rajtam kívül. Viszont van egy kialakult előolvasói csapatom, akiknél megköröztetem az írásaimat és meghallgatom, mik a benyomásaik. Nagyon hasznos észrevételeik szoktak lenni, szoktam ezek alapján javítgatni az írásomat.

 

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent? 

Természetesen nagyon büszkék rám. Már a legelső kéziratom is megmutattam nekik, amikor még szó sem volt róla, hogy valaha könyv lesz belőle – csak afféle hobbi volt. Szóval az nem volt meglepetés, hogy írogatok, mindig támogattak ebben és nagyon toleránsak a mai napig az írói elvonulásaimmal. Azt is együtt ünnepeltük meg, mikor kiderült, hogy a Csak még egy percből tényleg regény lesz. Emlékszem rá, mennyire meghitt pillanat volt, mikor otthon a konyhában összehívtam a családot és elmondtam nekik, hogy kaptam egy e-mailt az Álomgyártól…

 

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén? 

 

Azt üzenem nekik, hogy egy kis türelmet kérek, mert most annyira beütött nálam az év végi hajrá, hogy nem tudok úgy haladni az írással, ahogy eredetileg terveztem. De jövőre mindenképpen szeretnék egy új regénnyel jelentkezni, ne aggódjanak.  Idén kezdtem el ugye novellákkal is foglalkozni, úgyhogy jövőre ezen a fronton is tervezek újdonsággal előrukkolni.

Péntek Tünde írói oldala

Álomgyár Kiadó

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Varga Vica - ("Határozottan felemelő érzés, mivel tudni kell rólam, hogy mindig eszembe jutnak új ötletek, és nehezen fejezem be a történeteimet. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Varga Vica írónőt, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek Smaragd kiadónál fog megjelenni, hamarosan az első kötete Két szív, egy nyár (Amikor megismertelek) címmel. A könyv egy romantikus sorozat első része fog megjelenni. Ez a történet nagyon érdekes lesz, egy 18 éves és egy felnőtt ember kapcsolatáról fog szólni.  A kötet első része várhatóan 2025 február - március környékén fog megjelenni. Kövessétek be az interjú végén található szerző elérhetőségeit, ahol bővebb infót fogtok kapni, 

 

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad? 

Először is, szeretném megköszönni a felkérést. Nem is tudom, hol kezdjem a bemutatkozást. 1989. januárjában születtem. Budapesten élek a párommal, és a lassan tíz éves kisfiúnkkal. Környezetmérnöki diplomám van, de mindig is az írás volt az, ami igazán boldoggá tett. Emlékszem, kilencévesen írtam az első történetemet. Két oldalból állt az egész, és csak párbeszéd volt benne. Nem éreztem az igazinak. Utána sokáig nem foglalkoztam írással. Tizenkét évesen engem is elkapott a Harry Potter-láz. Elolvastam a könyveket, imádtam a sorozatot. Így találtam rá a Merengő Fanfiction oldalra. Na, ott viszont közel huszonöt írásom jelent meg Ekler írói álnéven. Nagyon szerettem Harryt összehozni Pansy Parkinsonnal. Ők számomra olyan különleges páros volt, mint sokaknak Hermione és Draco. A Merengő csapatának köszönhetem, hogy megtanultam helyesen párbeszédet írni, és az olvasóimnak, hogy merjek arról ábrándozni, egyszer megalkotom a saját kitalált világomat. A jelenlegi könyvem is egy fanfic alapja, amit már a wattpadra raktam fel, és imádtam írni. Szó szerint letargiába estem, mikor kitettem a történet utolsó sora után a „Vége” feliratot, de közben boldog is voltam. Arra gondoltam, olyan hosszú lett, hogy akár rendes regény is lehetne belőle. És aztán mertem egy nagyot álmodni, és megalkottam belőle az első saját regényemet.  

Két szív, egy nyár (Amikor megismertelek) című könyved sok kutatómunkát igényelt? 

Egyáltalán nem, mivel ez egy teljesen hétköznapi történet. A főszereplőm egy fiatal srác, akinek a szülei elválnak, majd a tesójával és az anyjával együtt Budapestre költöznek. Mivel Dominik édesanyjának sok hitelt kell felvennie, ezért a fiú mindenképpen szeretne besegíteni a családi kasszába. Munkát keres, és egy váratlan baleset folytán hamar talál is egyet, illetve felajánlják neki. Az utcája elején lakó fiatal nő megkérdezi tőle, hogy lenne-e kedve a kisfiára vigyázni pár órát délutánonként, amíg ő dolgozik. Dominik pedig némi hezitálás után igent mond, hiszen egész jó órabért kapna érte. És persze a fiatal anyuka is eléggé felkeltette az érdeklődését. A történetben számomra inkább az volt a nehéz, hogy fiú aggyal gondolkodjak, mivel a történet végig Dominik szemszögéből játszódik. Bevallom, fogalmam sincs, mennyire sikerült jól hoznom egy tizennyolc éves fiatal srác gondolatait és tetteit. Ennek a megválaszolását az olvasókra bízom.  

Meddig tartott az írás folyamata? 

Egyáltalán nem volt hosszú idő, négy hónap alatt elkészültem vele. Mindig behatároltam, hogy mennyit szeretnék hozzá alkotni, és sikerült is tartanom az ütemtervet. Utána két hónapig még javítgattam, finomítgattam, mielőtt el mertem küldeni pár kiadóhoz, köztük a Smaragd Kiadóhoz is, akinek a szerkesztőjétől olyan kedves szavakat kaptam, hogy többször is el kellett olvasnom, biztos jól látok-e. 

Ez a könyv sorozat lesz, ugye? Hány részesre tervezed?  

Igen, ez egy sorozatnak készül, és három részesre terveztem. Az elsőben igazából még ismerkedünk a szereplőkkel, de már ott is sok konfliktusra lehet számítani. Nem lesz egyszerű Dominik élete. De abban még viszonylag könnyedebb problémák fordulnak elő, és ahogy haladunk előre, úgy lesz majd egyre sötétebb. Akárcsak a Harry Potterben.  

Mennyire nehéz egy sorozatot írni? 

Nem nehéz, de csak azért, mert tudom, honnan hová szeretnék eljutni. Mindegyik könyvben van úgymond főellenség (főkonfliktus), és hozzájuk alakítom a történetet. Én nem szoktam pontokba szedni, hogy mik történjenek a könyvben, sokszor inkább az adott pillanatban támadt megérzéseimre hagyatkozom, és valahogy működnek. Ha mégsem, akkor természetesen addig javítok rajta, míg nem sikerült minden szálat elvarrnom.   

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság? 

A könyvemben bár nincsenek varázslók, tündérek, meg törpék, de mégis akad benne fantázia bőven. Az eleje egy teljesen hétköznapi eseményből indul, aztán lesznek benne olyan történések, amihez már kellett némi fantázia is. Nem szívesen árulnék el semmit előre. Talán annyit, hogy igyekeztem az érzelmeket és a cselekvést is megfelelő arányban adagolni.   

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad? 

Igazából egyszer már elkezdtem egy krimit, némi természetfelettivel megfűszerezve. A tizennyolcadik fejezetig jutottam benne. Talán leporolom, és újra beleásom magam, amint a trilógiám végére értem. Egyszer esetleg még a horror műfaját is kipróbálnám. Nagy kedvencem Stephen King.   

 

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod? 

Határozottan felemelő érzés, mivel tudni kell rólam, hogy mindig eszembe jutnak új ötletek, és nehezen fejezem be a történeteimet. Általában az utolsó fejezetekkel járok mindig így, a lezárás nehezen szokott menni. A „Két szív, egy nyár”-nál viszont könnyen ment. Bár a vége felé már ott is erőltettem az írást, hajtottam magam belülről, hogy be kell fejeznem, nem hagyhatom félbe. Örülök, hogy ilyen kemény voltam magamhoz.  

 

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen? 

Igen, ez az írói álnevem, bár csak félig, mert a vezetéknevem valóban Varga, a keresztnevem pedig Éva. Az Éva becézéséből született meg a Vica. Anyukám hívott mindig így, ezért is választottam. A másik oka pedig, hogy utálom leírni az Évát.  

 

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív? 

A történet eleje és vége tervezett, de hogy a főszereplőm milyen kanyargós úton jut el  

A-ból B-be, azt teljesen a megérzéseimre bízom. Van, hogy ha érzem, hogy kezd ellaposodni a történet, akkor ad hoc behozok egy új szereplőt, vagy teremtek egy szituációt, aminek később mindig lesz is jelentősége.  

 

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz? 

Teljes mértékben ihlet alapján jutnak eszembe új történetek. És általában váratlanul, ezért nem tudtam sokszor befejezni egy-egy írásomat sem, mert mindig belekezdtem valami újba. És utána hiába akartam visszatérni a régihez, már nem jártak át ugyanazok az érzések, mint akkor. Aggyal próbáltam megírni az utolsó fejezeteket, nem pedig szívvel, és úgy már az egész erőltetettnek érződött. Nem volt az igazi. Hamar fel is adtam. De ennél a regényemnél végig megmaradtam a főszereplőm bőrében. Nem tudott semmi kizökkenteni. Remélem, majd leendő olvasóimnak is ugyanolyan élvezetes lesz olvasni, mint nekem megírni.   

 

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába? 

A régebbieket mindig a nővérem olvasta el először, de ennél a kéziratnál úgy alakult, hogy két kedves kolléganőmnek küldtem el, miután befejeztem. Mindketten rengeteget olvasnak, mindenféle témában, de főleg romantikusban. És akkor még nem ismertek annyira, szóval reméltem, hogy őszinte kritikát kapok tőlük. Ráadásul a különböző életkoruknak köszönhetően megtudhattam a reakciójukból, melyik korosztálynak javasolnám igazán. Mindegyiknek megvolt vele a maga problémája, Dominik nem egy tökéletes srác, Flóra pedig (az anyuka, akinek a kisfiára vigyáz) nem egy minta anya, de nem is az volt vele a célom. Emberi karaktereket akartam alkotni. A történettel összeségében viszont nem volt problémájuk. Azt mondták, hogy olvasmányos, és pörögtek az események. Remélem, mindenki így fogja majd gondolni. 

 

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent? 

Örültek neki. Tudták, hogy minden vágyam egyszer alkotni valami maradandót, amire büszke lehetek. Persze a kisfiamon kívül :). A párom is elolvasta, bár ő nem rajong a romantikus könyvekért. De még az ő véleménye is az volt, hogy nagyon olvasmányos, és peregtek az események. Valóban így van, nincsenek benne fennkölt gondolatok, nem akarom egyik szereplőmmel sem kimondatni, hogy mi az élet értelme. Csupán el akarom kalauzolni minden kedves olvasómat a világomba. Kiszakítani a mókuskerékből, és szórakoztatni őket. Remélem, hogy sikerrel járok majd. 

 

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén? 

A könyvem idén sajnos még nem fog kijönni. 2025. tavaszán lehet majd a Smaragd Kiadó webshopjából, illetve a könyvesboltokból megvásárolni. A leendő olvasóimnak azt szeretném üzenni, hogy soha ne múljon el bennük az olvasás szeretete, hiszen a Librit idézve: „Minden könyv hozzánk tesz valamit.” Minden vágyam, hogy az én regényem is az életük részévé váljon. Ha pedig tetszett az első könyv, azon leszek, hogy a második része is minél előbb megjelenjen.  

 

Köszönöm még egyszer az interjúfelkérést.   

Varga Vica Tiktok írói oldala

Varga Vica írói oldala