Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Róza Kata írónőt, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek Falakba zárt idő c. könyvejelent meg, melyet a Kalliopé Kiadó oldalán lehet beszerezni. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!
Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Nem is olyan könnyű erre a kérdésre válaszolni, mert az emberben ilyenkor cikázni kezdenek a gondolatok, nehéz kiragadni egyet-egyet. Történelem és magyartanárként dolgozom egy gödöllői általános iskolában, így a szakmai tudásomat sokszor kamatoztattam a regényírás során. Példát szeretnék mutatni a tanítványaimnak, ösztönzőleg hatni rájuk: amit szeretnének, az sikerülhet.
A későbbiekben is alkotni szeretnék, az első regényemet is úgy alakítottam, hogy lehessen folytatása. Az embernek célokat, szebb szóval illetve vágyakat kell kitűznie, hogy érezze, nem csak kötelességekből áll a világ. Önmagunk beteljesítése az élet.
Falakba zárt idő c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?
A történet az 1950-es években kezdődik, így a történelmi eseményeknél utánanéztem néhány hiteles forrásnak. Az írás fél évig tartott, de voltak benne rövidebb-hosszabb szünetek. 2020 májusában kezdtem el írni a Fekete családról szóló regényemet, amit 2021 januárjában tudtam elküldeni a kiadóknak kézirat formájában.
.jpeg)
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
A történelmi regényeket szeretem a legjobban, így én is ebben a zsánerben képzeltem el magamat. Az 1950-es évekbeli Magyarország, a fő helyszín: egy budapesti bérház, Párizs, ezek ugye mind valósak, azonban a szereplők, a történet teljes mértékben fikció.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Gyermekkoromtól kezdve írok verseket, illetve rövidebb történeteket. Mindig is vonzott a könyvek világa, szeretek kiszakadni a valóságból. A COVID előtt egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy regényt szeretnék írni. Aztán a bezártság alatt felszínre tört bennem a gondolat. Éppen egy Fábián Janka könyvet olvastam, amikor ránéztem a borítóra, és eldöntöttem: szeretnék egy saját regényt. Így született meg a Falakba zárt idő.
Más zsánerben tervezedkipróbálni magad?
Az ifjúsági irodalom felé kacsingatok még. Ha lezárul a Fekete család története, lehet, hogy megpróbálkozom egy kamaszoknak szóló regénnyel.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Szerintem nincs olyan, hogy befejezed. Mindig tudnál rajta javítani. Mindenesetre, amikor elkezded a kiadóknak küldözgetni, akkor úgy érzed, most egy kicsit megállhatsz. Fantasztikus érzés! Nem is lehet szavakba öntetni.
Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem
gondolkodtál még ezen?
Fontosnak tartottam, hogy ne az eredeti nevem alatt publikáljak. Érdekesnek tűnhet, de írás közben az ember megváltozik, olyan, mintha kilépne önmagából. Amikor leülök az íróasztalomhoz, hogy lejegyezzek egy újabb fejezetet, átkerülök egy másik világba. Átszellemülök. Talán ezt az érzést csak akkor értheti meg az ember igazán, ha egyszer maga is írni kezd. Felteszem a fejhallgatót, majd elindítom azt a számot, amelyet órákig képes vagyok hallgatni. Teljesen kizárom a külvilágot, a képernyő fénye magába szív, és bekerülök abba a világba, amelyet én építek. Szavakból. Egyszerű betűkből. Ott vagyok a szereplők mellett. Velük együtt élem át az eseményeket, mindenki részévé válok egy kicsit. Létrejön egy olyan személy, akiről egy szót sem ejtek, mégis jelen van. Ott suhan az oldalakon, elrejtve a sorok között.
Ez Róza Kata.
Egy olyan nevet szerettem volna választani, amely a gyermekkoromhoz kapcsolódik. Elkezdtem feleleveníteni magamban a régi, szép emlékeket, és azonnal be is villant egy kép: az első napom az iskolában. Szinte most is érzem az új tankönyvek és taneszközök illatát… ott ülök a padomban, az első sorban, s a gyermekzsivaj közül kihallom a tanítónénim, az osztályfőnököm, Rózsa néni hangját.
Én miatta is lettem az, aki vagyok: Róz(s)a Kata.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Nem a zsáner határozta meg a történetet, hanem a bennem kialakult történet határozta meg a zsánert.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Izgalmas és hihetetlen! Rengeteg idő és energia, amíg megszületik egy könyv. Én sem hittem volna el, ha nem tapasztalom meg. Kár, hogy nincs lehetőség ezt a folyamatot megmutatni mindenkinek! Olyanok számára is értékessé válnának a könyvek, akik csak papírkupacként tekintenek rájuk.
Sohasem fogom elfelejteni azt a napot, amikor elmentem a saját példányaimért a nyomdába. Rögtön megszagoltam néhányat, hogy érezzem az „újkönyvillatot”. Minden olyan volt, ahogy szerettem volna. Az első vásárlóknál remegett a kezem, emlékszem, a dedikálásom is olyan lett, mintha egy elsős tanuló írta volna alá. Kívánom, hogy minden írópalánta átélhesse ezeket a pillanatokat!
Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?
Nagyon érdekes folyamat volt. Először leültem a laptophoz, és elkezdtem írni. Jött egy gondolat, amiből született néhány oldalnyi szöveg. Ekkor még nem létezett a Fekete család, nem létezett a történetük. A leírt gondolat köré szőttem az eseményeket. Az irányított mindent. Innen jutottam el az 1950-es évekbe, egy tragédiához, ami mindent megváltoztatott a Fekete család életében. Utána próbáltam felvázolni a továbbiakat, de a végeredmény teljesen más lett, mint az elképzelés. A regényem írta magát.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket
nehezen tudtál megírni?
A történet több idősíkon fut. Sokkal könnyebb volt a 2015-ben játszódó részeket írni, mint az 1950-es évekbeli eseményeket. Nagyon szeretem azokat a részeket, amikor Boldizsár és Regina házasságából látunk hol humoros, hol megható pillanatokat. A regény egyik helyszíne Szeged, ami bennem kedves emlékeket ébreszt, hiszen ott végeztem az egyetemet. Nem meglepő, hogy a Napfény városában játszódó jelenetek is a kedvenceim közé tartoznak.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Jön egy ihlet, és az hozza magával a történetet. Észrevettem magamon, hogy esténként tudok a leggördülékenyebben írni, de ehhez társként kell a zene is. Felteszem a fejhallgatót, és kizárom a világot. Engedem, hogy a történet magába szívjon.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava
számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
A férjem és az egyik legjobb barátnőm. Ők voltak, akik elsőként olvasták a kéziratot, pontosabban a fejezeteket, ugyanis ahogy megírtam néhány részt, ők megkapták olvasásra. Volt, hogy együtt ötleteltünk a folytatáson. A férjem nagyon sokat segített, a címet is ő adta a regénynek. Hálás vagyok nekik!
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Először nem mondtam el senkinek, csak a férjemmel tudattam az ötletemet. A szüleimnek, testvéremnek, barátaimnak csak akkor mondtam el, amikor már a kiadók visszajeleztek. Féltem a csalódástól. Kellett a szakmai megerősítés, csak ezután mertem elárulni a titkomat a hozzám közelállóknak. Mindenki meglepődött, izgatottan várták a végeredményt. Sokat kérdeztek az írásról, a történetről. Velem együtt örültek a sikernek. Jólesett a biztatásuk.
Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?
Sokan találkozhattak velem az Ünnepi Könyvhéten, illetve június közepén volt egy könyvbemutatóm a Gödöllői Könyvtárban. Július 9-ére Pestre is szervezünk egy bemutatót a Bártfai Vendéglőbe, ahova várunk mindenkit szeretettel! Ezenkívül szeretném minél előbb befejezni a regény folytatását, ami az egyik mellékszereplő életét mutatja be. Ha minden jól megy, ősszel egy újabb kézirattal kopogtathatok a Kalliopé kiadó oldalán.
