Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Faragó Maia - (" Az alkotás nekem is túlélés a mindennapokban, s talán az Olvasóimnak is adnak műveim olyan tanulságos üzeneteket, melyekből tovább építkeznek, s melegen tartja a szívüket ebben a zord világban.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Faragó Maia írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a legújabb könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjú felkérésemet. Az írónőnek nemrég jelent meg a Karmikus léptek című könyve, mely a NewLine Kiadó oldalán, valamint a Lírán és Librinél szerezhető be.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Sziasztok, kedves Olvasók! Faragó Maia vagyok, végzettségem alapján írott- és elektronikus sajtókommunikátor - magyarul újságíró-, emellett van színészi és kulturális rendezvényszervező képesítésem is. 2021-től hivatalosan is bejelentett író lettem.

Az igaz és tiszta értéket képviselő művészeteket - és kultúrát kedvelő, és művelő ember vagyok. Továbbá gyermek, testvér, barát. 

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

A művészetek, ezen belül a zene, tánc, éneklés, színművészet, filmek, könyvek és az írás felé irányuló érdeklődésem már gyermekkoromban megvolt. Ez az érdeklődés szeretetté mélyült, s bár eleinte több felé irányult a figyelmem a művészeti ágakon belül, de ezekben a megismerési folyamatokban személyemet is felfedeztem, tapasztaltam és fejlődtem. Az irodalom-olvasás-írás-kultúra felé való „tendálás” családi örökség is: anyai Dédmamám is írt, habár nem nyilvánosan; többen voltak énekesek a családban, s a nővérem is magyar irodalom- és nyelvtan szakos tanárnő lett.

Több, más művészeti közegben is tanultam, mozogtam később, hogy mostanra biztos legyen: én az írásban találtam meg mind az emberi, mind az alkotói, művészi szabadságom a legjobban. Ez az a művészi közeg, amiben komfortosan és természetesen tudok mozogni. Ez, ami erőlködés nélkül áramlik ki belőlem a világra.

Magával az írással kötött házasságom egyébként a főiskolai éveim alatt köttetett, és tart mai napig: kitüntetéses diplomával végeztem kommunikáció – és médiatudomány szakon. Ott szerelmesedtem bele az írással foglalkozó szemináriumokba, ott indult el úgymond professzionálisabb szinten az írással való kapcsolatom, köszönhetően egy mentornak is, akit az egyik legcsodásabb Tanárnak tartok az életemben. Ő nevelt bennünket arra, hogy nem celebnevelde az intézmény, s sose tucatterméket gyártsunk, s a bulvármédia kiszolgálása helyett értéket képviseljünk minden cikkünkben, s találjunk rá a saját hangunkra.  Később dolgoztam is újságíróként, főszerkesztő-helyettesként, kommunikációs, PR - marketing asszisztensként is.

Sok felé vitt az élet, de mind kellett ahhoz, hogy tényleg felismerjem azt, az írás az én Utam és Otthonom. 

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál már ezen?

A saját nevemet használom. Mindenki Maia-ként ismer. I-vel, ahogy Mexikóban írjuk, nem j-vel, ahogyan a magyarok. Szerencsésnek is tartom, mert a spanyol, olasz, angol ismerőseim mind gond nélkül ki tudják ejteni a nevem, és magyarul is ugye, csak ahogy írtam, máshogy írják le itthon. Nem gondolkodtam más név választásán, mert ahogy a tartalmaim hitelesek, úgy az is, aki mögöttük áll: én. S akkor vagyok leghitelesebb, ha nem bújok el. Nem sok értelmét látom, hogy lefordítsam angolra a nevem, ahogyan legtöbben szokták. A fantázia neveket pedig meghagyom a regényem lapjaira. 

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Viszonylag könnyen születnek, s gyorsan. Azt, hogy alkotói válság, szerencsére nem ismerem. Az utóbbi éveim nagyon nehezek voltak, egy komplett újjászületésen mentem át. Minden kapcsolatból, eseményből lehet tanulni, okulni, na, meg levonni a következtetéseket… valamint persze inspirálódni belőlük. A saját életünk mindig biztos ihlet forrás… s mivel semmi nem véletlen, egy esemény konklúziója lehet másnak is tanulság, egy megismert személy ihletet adhat egy jövőbeni regény szereplőjéhez stb…

De egyszerű a válasz. Mik adják az ihletet? A mindennapok. Elég érzékenyen szemlélem azt, ami zajlik akár bennem, akár körülöttem, de akár a világban is. Ez bőven elég motiváció tollat ragadni.

Ha mást látok alkotás közben az szintén tud inspirálni: nekem is megjön a kedvem hozzá, hogy alkossak. Hajlamos vagyok elfelejteni, mennyire feltölt pozitívan.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Egyértelműen utóbbi. Ha valamit „muszájból” kell írni, azt is megcsinálja az ember, s lehet jó, de nem hiteles, sőt, inkább izzadságszagú lesz az egész. Nálam valamiért mindig hajnalban, éjjel jön az ihlet. Bármilyen lelkiállapotban megtalálhat az ihlet egyébként, arra mindig figyelni kell, és teret kell neki engedni, hadd folyjon vele a Lélek - én így szoktam mondani. 

Általában mindig akkor ülök le… amikor arra – nem tudom máshogy fogalmazni – hívást érzek.

Ha szomorú vagyok, mindig könnyebben alkotok - nem tudom, sokkal több inspiráció jön. Ilyenkor olyan dolgokat hánt le az ember a Lelke legmélyéről, amit talán ő maga sem tud- ekkor születhetnek a legőszintébb alkotások.

Ha pedig boldog, vagy ihletett, vagy szerelmes, vagy elégedett vagyok, akkor úgy tapasztaltam sokkal inkább „beleül” az ember ebbe az állapotba, és nem úgy jön az inspiráció, pont azért, mert kitelíti az érzés, és nem telik be vele, hogy „boldog”. Valamint, ekkor persze teljesen más típusú és hangvételű, talán műfajú és ritmusú alkotások születnek meg. 

Ami érdekes, az a köztes állapot, az újrakezdés…valamint, hogy hányszor kell újrakezdeni az újrakezdésen belül is. Ezek olyan lelki folyamatok mind, amik hosszabb időbe telnek, míg tovább lendülnek, vagy feldolgozza őket az ember stb.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság

Az én könyveim nem elrepítenek, hanem a „földön tartanak” és szembesítenek. Igyekszem mindig nyílt, őszinte és bátor lenni a sztorijaimban. Merem megmutatni a „mélységet”, és a „mennyet” is. Mert erről szól az élet. Érzelmi hullámvasút. Fent és lentek váltakozó sora. Nincs mindig happy end, ahogy a valóságban sem, viszont kell valami kapaszkodó a fantázia mezsgyéjén, ami lélekemelő, hittel ontja el az Olvasót, amiért lehet” harcolni”, mindig kell valami, amiben lehet hinni.

Általában mindig a kettő láthatatlan határán mozgok, bármelyik irányba érezhető áthallás, ezt az Olvasókra bízom, lehet, amit én fikcióként írtam le, velük megtörtént már, de lehet fordítva is: amit ők álmukban sem gondolnának, az nálam megtörtént eset volt. Mindenképpen életszerű események vannak jelen minden könyvemben, én nagyon fontosnak tartom a hitelességet. Hogy az életről írjunk. Valós, elérhető dolgokról, érzelmi állapotról, mai, minket foglalkoztató témákról. Olyan érzésekről, döntésekről, helyzetekről, belső vívódásokról, felismerésekről, amely mindennapjaink része. Velem inkább szembesülnek az élettel és valósággal, mert az az igazi. A nehézségek ellenére is talpon maradni, tovább létezni, keresni a boldogságot minden apró szeretetmorzsában, s felfedezni a saját, belső erőt.

Sokszor nem általam megélt, csak látott eseményt viszek bele, tehát javarészt nincs olyan jelenet, amit vagy én ne tapasztaltam volna meg konkrétan, vagy ne lettem volna szemtanúja.

Ez alkalommal is így volt: aKarmikus léptekben önéletrajzi ihletésű események jócskán hozzáadtak a könyv alapjához, a karakterekhez, vegyítve a fantázia végtelen világával. Van olyan Olvasóm, aki jelezte, hogy kifejezetten szereti megtippelni olvasás közben azt is: hogy vajon melyik jelenet igaz, s melyik lehet a fikció… ez az olvasás élményéhez pluszt ad. Én ugye könnyebb helyzetben vagyok: rajtam áll, hogy mennyire ötvözöm a kettőt, vagy éppen a valós eseményt kiegészítem egy fikciós, más végkifejlettel… itt rajtunk áll, miként adunk át egy-egy helyzetet.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Az első könyvem, A Lélek szirmai 10 év munkáját foglalta össze, verseim és prózai műveim gyűjteménye volt. Magánkiadásban jelent meg, aminek fogalmáról s gyakorlatban való létezéséről, annak felelősségéről addig keveset tudtam, pláne nem volt benne tapasztalatom, ezért többszörös kihívást jelentett, de rengeteg tudással szívtam magam fel általa, amit már senki nem vesz el tőlem; s ahhoz képest, hogy ismeretlen, új szerzőként jelentem meg a mai magyar kortárs irodalomban, ráadásul személyes volt a témám, nagyon jól sikerült, bár sokan bátornak tartottak, hogy így belevágtam, teljesen önállóan… minden szinten. Az első könyvbe sokan belebuknak, még akkor is, ha van mögöttük kiadó, s csak annyit mondtak: örüljek, hogy nullára kihozom a végén. Nemhogy visszajött az az összeg, amit belefektettem, hanem még nyereség is lett végül, elég szép mértékben; kitapostam sok felületet, ahol terjedt a könyv híre, s leginkább szájról szájra vitték az emberek, s adták tovább. A legnagyobb „nyereség” viszont az volt, ha valaki rám írt, hogy kétszer is elolvasta, hogy több olyan kellene, mint én… s hogy köszönik, amiért a szavaimban sokszor a saját gondolataiknak voltam a szócsöve, csak ők nem tudják, vagy merik így megfogalmazni az érzéseiket, netalán szembenézni velük. Ezek a legnagyobb sikerek szerintem, amikor valaki alkot, s azt megosztja mással. Ha jönnek ilyen visszajelzések. Mert igazából én soha nem azért írtam, hogy ebből híres legyek vagy meggazdagodjak, hanem hogy adjak az embereknek.

Szóval csodás élmény volt, felemelő. Azért is maradtam utána is a magánkiadási vonalon, mert nemhogy elvette a kedvem, hanem tovább inspirált. Nem voltak korlátok, alkothattam szabadon, úgy, ahogyan én akartam, a célközönségemnek. Hitelesen, őszintén, cenzúra nélkül.

2021-ben jelent meg, a hat fejezet – történetekkel és versekkel – követi azt a ciklust, mely az életben is végigmegy bennünk: amikor még remélünk, amikor csalódunk, amikor újra kell kezdenünk, és amikor megértjük, hogy értünk volt minden, és elérhetjük a harmonikus boldogság lebegő állapotát. Mert igenis ez megtapasztalható, elérhető és megélhető!

Volt online, s író-olvasói találkozós könyvbemutatója is, valamint utánnyomás is kellett. Akkor álltak először verseim mögé színművészek, akkor olyan visszajelzéseket kaptam, ami mellett nem tudtam elmenni csak úgy, mert sokan azt is hitték, egynyári könyves szerző leszek, de ott determinálódott, hogy nekem ezzel lesz még dolgom, az írást nem szabad abbahagynom. 

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyveket írsz, sőt meg is jelennek?

Az írás a covid alatt került ismét az életembe, s akkor döntöttem el, hogy mint alkotó, elkezdem megvalósítani az álmaim a könyvírás területén. Ők hárman voltak: a szüleim és a nővérem, az a 3 fix személy, akik végig hittek bennem, a belőlem megszületendő dolgokban, s támogattak. Nélkülük, főleg Édesanyám nélkül sok minden nem így történt volna. Most, hogy már fentről követi az életem ezen részét, remélem büszke rám, ha ezt látja: hogy azóta is sorra valósítom meg s adom át az Olvasóknak „lelkem szavát”. Valahol minden művem Neki ajánlom, mert Ő mondta azt: amíg egyetlen szív is lesz, ami érti az enyém, addig nem adhatom fel, s muszáj alkotnom. S az alkotás nekem is túlélés a mindennapokban, s talán az Olvasóimnak is adnak műveim olyan tanulságos üzeneteket, melyekből tovább építkeznek, s melegen tartja a szívüket ebben a zord világban. 

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

A versek a kedvenceim, azt nem titkolom. Követi a próza. Igazából egyik sem kihívás. Érzelmi állapottól, témától és időtől függ, mibe kezdek bele. 

Mindkettőt kedvelem, mert javarészt valóságon alapulnak, valós helyzeteken, vagy egy általános érzésen, mégis egyedi világodból, nézőpontodból kivetítve.

Amikor kapok egy gyors ihletet le is írom gyorsan egy versben általában. Nem azt jelenti, hogy nem dolgozom ki, attól lehet igényes és minőségi, de verset írni sokkal gyorsabb, valljuk be. Amikor pedig több időm van, és elmélyedhetek történetekben, helyszíneket húzhatok fel magamban, és karaktereket alakíthatok ki egy világban, akkor dolgozok ki hosszabb prózai műfajokat pl. novellákat, regényeket…

Mondhatom azt, hogy a versek választottak, aztán én őket. Nem véletlenül lett az első könyvem sem egy válogatás - 10 év verseiből. Megmutatkozódott, hogy így jönnek ki legkönnyebben belőlem a gondolataim, s előszeretettel használom a rímes sorokat. Mert egyediek. A versben egy világ épül fel. Minden apróbb kétsoros vers is egy külön világ: kezdődik, csúcsán van, s elmúlik a végén. Élet van bennük, mind saját ritmustól lüktet. A költői képek életre keltése, az ezek megalkotására való kifinomultság, a szavak egymás utáni erőteljes, ösztökélő, kifejező használata értelem és érzelem szerint… (s rímekről nem is beszéltem) – ezek teszik művészivé a verset.

Egy vers, prózai mű, ha művészien van megírva, akkor kapja Olvasója a legtöbbet, mert érzi, hogy benne tisztelve van, és a könyv- vers- alkotás szeretettel van felé. 

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Ami még izgatja a fantáziámat, azok a színdarabok, forgatókönyvek írása. Millió ötlet lenne hozzá a fejemben! Színházi dramaturgként olyan jó lenne dolgozni! A két szerelem összekapcsolása lehetne: színházbeli lét+írás. De ugyanez a helyzet a filmmel is: film+írás. 

A Karmikus léptek című könyv sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Semmilyen kutatómunka nem volt. Van egy előzménye, az első regényem, a TE vagy az összes lehetőség a világon!, de aki nem olvasta, az is tökéletes megért mindent majd a mostani regényből, tehát nem 100% folytatás-regényről van szó. Önállóan is megállja a helyét.

Egy 2023-as szeptemberi, szombati reggelen érkezett meg az első ihlet a könyvhöz, amikor szó szerint felültem az ágyban. Előtte nem sokkal került vissza az életembe majdnem 5 év után ismét a tánc. Olyan erővel hatott rám, mint kevés dolog. Ismét élőnek éreztem magam, nemcsak testben, hanem lélekben is. Becsepegtette életembe azt az energiát, amivel tudtam szárnyalni az első ihletforrástól (már aznap megírtam az első 5 fejezetet) kezdve a könyv befejezéséig, s összesen két hét és négy nap telt el a két dátum között. 

Szinte ösztönösen jött a folyamat, az ötletek a borítóhoz, a szerkezethez, a fejezetekhez, a szereplőkhöz, a mű üzenete is világos volt számomra.

Minden olyan gyorsan történt, s olyan intenzív volt, de cseppet sem bántam, hogy meglovagoltam a pillanat ihletettségét, s repültem vele. 

A végeredménnyel magam is megleptem, mert éreztem, hogy rendkívül szókimondó, igaz, mély mű született, mely legőszintébb az eddigi könyveim között, pedig minden verseskötetemben is levetkőztettem már a lelkem nem egyszer. Brutális módon felszabadító volt számomra is megírni a regényt. 

Könyveim közül ez az eddigi legnagyobb “szívgyermek”, állandóan mozog a valóság s fantázia határvonalán,erről fentebb meséltem. Ebben a könyvemben vannak leginkább önéletrajzi elemek, akár szó szerint is, ettől a valahai leghitelesebb alkotás tollamból.

A regényben egy önismereti út és érzelmi átalakulás történetét követhetjük nyomon. A könyvben számos spirituális elemmel dolgozok, erős érzelmeket közvetítek, melyek a belső küzdelmeket és a kapcsolatok összetettségét tükrözik, miközben az Olvasó betekintést nyer abba, hogyan formálják életünket a múltbeli események. A karma fogalma állandóan jelen van, és az is, hogy az ember saját döntéseivel és cselekedeteivel képes irányítani a sorsát.

Megmutatom továbbá benne a művészek érzékenységét, a művészvilág kifinomultságának, egyediségének, halhatatlanságának törékenységét, mégis e világ eleganciájának selymességén keresztül. Bizonyítom, hogy van sors, s nincsenek véletlenek… s, hogy végül mi az, ami marad. Üzenetem e könyvben egy év leforgásának eseményein keresztül tárom Olvasóim elé.

A kötetedben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Fuh, az összes könyvem nagyon személyes, intim, bensőséges, érzelmek fent és lentje – szóval igen, voltak nehezebb részek. A Karmikus léptekben is van nehéz rész számomra… de ha elárulnám, akkor nagyon spoilereznék. Az elején van 3 fejezet, s avégén1, amelyeknél végig sírtam, míg írtam. Rengeteg szegmensben s mélységben tudnék róla mesélni: szerkesztésben, üzenetében, a háttérsztorikról, hogy néha nevettem és sírtam egyszerre, míg alkottam, beszélhetnék akár külön minden jelenetről, de nem árulom el, mi a valóság, mi a fikció. Legyen annyi, hogy ez tényleg a valahai legbrutálisabban őszinte darab, ami megszületett belőlem a lapokra. Még sosem sikerült ilyen jól megvalósítani, kiírni magamból, ami bennem volt.

De ha már kedvenc jelenetek: akik olvasták, kiemelték, mennyire jó lenne, ha lenne olyan barátjuk, csak egy, mint a főszereplőnek, aki így meghallgatja őt s tanácsot ad; vagy szerintük a regény legerősebb részei a „karmaoldások”, annak a technikája, ahogyan levezettem, azt mondták rá: „Azt zseniálisan megcsináltad” a kötetben. Szóval az Olvasóknak eddig ezek a kedvenc jelenetei a Karmikus léptekben.

A legfontosabb üzenet szinte mindegyik könyvemre valid amúgy: érhet bármi, megvan az erő benned, hogy újrakezdd! Higgy magadban, s ezen belső erődben!

Bízom benne, hogy most a Karmikus léptek az Olvasóknak is legalább annyi szívmelengető érzéseket ad majd, mint amikor írtam!

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Szerintem, mint ahogyan majdnem mindenkinek: a szerettei szava, a barátok jelentik az első bázist. Nálam nem így van. Mármint, természetesen számít a véleményük, de elfogultság miatt direkt nem velük olvastatom el először az alkotásaimat. A szakmai csapatomban megbízok, van pár olyan ember, akinek adok a tanácsára, s lenni is kell pár ilyen embernek, mert főleg, ha nagyon sok önéletrajzi elem van a könyvben, vagy nagyon személyes a téma, mint akár volt mindkét verseskötetemben is, akkor nem feltétlen tudok teljesen racionálisan az anyaghoz nyúlni, kezelni azt. Ezért tanácsokat megfogadok, természetesen. Viszont mindegyik könyvemet saját magam is szerkesztettem. Ez esetben is így volt, valamint most kiegészítve nagyon fontos s lényeges szereplőkkel: a Kiadótól is persze elolvasták a regényt,a közös munka megkezdésénél, s megjelenés előtt. 

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Olyan érzés, hogy tudom: innentől kezdődik el az igazi „munka”. Az alkotás egy szárnyalás az ihlettel, de aztán jön a megtervezés. A kivitelezés… míg bekerül a piacra, aztán a terjesztés indul el, az értékesítés. S voltam mindegyik feladatra egymagam 4 könyvön át, hiszen azok mind magánkiadások voltak. Kivéve a tördelés, borító tervezés, s nyomdai munkák – ezeket delegáltam át máshoz.

Nagyon örülök az írás végén, de még mindig szokja a szívem az érzést s az élményt, hogy megszületik belőlem egy darab, ami majd beszélni fog rólam, akkor is, ha már nem leszek, de ezt hátrahagyom. Megsimogatom a vállam, hogy rendben van, de nem dőlök hátra, mivel az van, amit írtam: hogy onnan, a kézirat írásának végeztével kezdődik el vele az igazi munka. A nyers kéziratot szerkeszteni, korrektúrázni, lektorálni kell. Újra elolvasom/elolvassuk vagy 10-szer betűről-betűre. Nem túlzok. Több szem, többet lát. Aztán el lehet kezdeni a kész anyaghoz is alkotni még: akár rajzokat, illusztrációként képeket. Pl. ehhez a regényhez egy komplett fotósorozat készült, saját koncepcióval, csodás technikákkal. Mindig ötletelek valamin a belívet illetőleg is: szerepeltek már rajzaim is könyveimben, most fotók, de volt, hogy versesköteteimben híres színművészek által előadott verseimhez készült videókhoz vezettek QR-kódok a könyvön belül. Nekik is hálás leszek ezért, míg élek, hogy nyitott szívvel álltak ehhez már az első könyvemnél.

Mindig igyekeztem újdonságokat becsempészni, nemcsak tartalmilag, de technikailag is, minden könyvemen belül. Így nem váltak a hasonló zsánerben íródott könyveim sosem egyhangúvá, hanem mindig találnak pluszt Olvasóim a könyveimben, s belőlem is több kreatív színt kaphatnak.

Mit üzensz az Olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Ez az év mindenképpen a Karmikus léptekről szól. Fogok dedikálni az Ünnepi Könyvhéten is, Budapesten, a Newline standjánál. Később lesznek részletek. A regény előzménye, másik, két, előző könyvemmel együtt e-könyvként érhető el még nálam.

Terv természetesen mindig van, s ez a világ s lakói mindig generálni fognak olyan dolgokat, melyekből inspirálódhat az ember. Nem látok előre, de vannak tervek, kérdés az, hogy miből – mikor lesz valóság. Ahogy mondani szoktam: csak idő, amíg valósággá álmodja magát a képzelet, de minden megéri, ha egy dolog hajt: a szeretet.

Honlap

Facebook/Instagram/Youtube/Soundcloud

NewLine Kiadó

Líra

Libri

Jókönyvek

Alexandra

Antikvárium

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Soós Tibor - ("(...) az olvasóim a jövőben számíthatnak tőlem egymástól homlokegyenest eltérő, de mindenképpen szórakoztató történetekre.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Soós Tibor írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Soós Tibor írónak, eddig két kötete jelent meg az Eleven Kiadó gondozásában, a sorozat címe A Nílus könyve.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Eredeti szakmámat tekintve magyar-történelem szakos középiskolai tanár vagyok, de egy ideje már csak részmunkaidőben tanítok, mert sok időmet kitölti az írás. A Galaktika Magazin állandó, a WMN magazin vendégszerzője vagyok, de írok több folyóiratba is rövid történeteket, cikkeket. Az írás mellett szerkesztéssel is foglalkozom, és több, ma nagyon sikeres szerzőt segítettem hozzá a hírnévhez.

Az istennő amulettje és A rejtőzködő isten c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Ezek az első történelmi regényeim, bár történelmi zsánerbán már korábban is írtam, de főleg novellákat. Mivel a korral (az ókori Egyiptom és Ehnaton fáraó időszaka) azelőtt nem foglalkoztam behatóbban, nagy mennyiségű szakirodalmat kellett átolvasnom. Ebből válogattam végül le azt, ami a sztori élvezhetőségéhez, átélhetőségéhez alapvetően szükséges volt, tehát nem törekedtem egyfajta „rekonstrukcióra”. Egy könyv megírása egyébként nagyjából egy évet vett igénybe.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Mivel alapvetően szórakoztató történeteket írok, a valóság, a történelmi múlt ezekben csak háttér. A szerepelőim (főleg a főszereplők) is fiktív személyek. Ezért ezek nem történelmi, hanem történelmi hátterű regények, un. historical fantasyk vagy historical fictionök. Persze nem dolgozom át a történelmet, megmaradok a valóban megtörtént és leellenőrizhető dolgok körében. De amire nincs sem írásos, sem régészeti forrás, ott szabadon engedem a fantáziámat. Ez nagy szabadságot is ad egyben, hogy szabadon formáljam a történetem.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

13-14 éves koromtól. Óriási hatást gyakorolt rám, hogy a moziban láttam a Star Wars IV-V. részét (akkoriban Csillagok háborúja néven futott Magyarországon), és egyfajta fan-fictionben tovább gondoltam a történetet. Később Nemere István és Lőrincz L. László hatására kezdtem el saját történeteket is írni. Ezek aztán egyetemei lapokban jelentek meg, majd 2011-ben boltokba került a Bellum Atlantis című sorozatom első kötete.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Már a kezdetektől sokzsáneres alkotó voltam. Írtam sci-fit, történelmi témát, akciósztorit, tényirodalmat. Általában a történeteimhez keresem meg a zsánert, és nem okoz gondot a közöttük történő váltás. Az irodalomban szeretek kilépni a komfortzónából, szeretem az érdekes, változatos dolgokat, és nem tudnék folyamatosan ugyanabban a zsánerben írni.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Olyan, mint amikor a szülő útjára bocsátja gyermekét. Nagyon fájdalmas, és egy darabig kísért a hiány érzése. De ez csak a következő történet elkezdéséig tart. Viszont utána kezdődik minden elölről.

Nem gondolkodtál még írói álnéven?

A történelmi témákat saját nevemen írom, más zsánereknél viszont használok álnevet. A sci-fijeim T.R. Salty név alatt jelentek-jelennek meg.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Mint említettem, én sokzsáneres alkotó vagyok. A történelmi (hátterű) regény olyan kihívás volt, amit eddig még nem csináltam, ezért is vágtam bele. Azért is jó volt még ezzel foglalkozni, mivel a Történelmi regény-írók Társaságának egyetlen olyan tagja voltam mostanáig, aki nem írt még történelmi regényt, csak történelmi témájú novellákat. De azóta ezt többszörösen is bepótoltam.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Leírhatatlan. El sem hittem, hogy a kezembe foghatom. Nagyon sok pozitív és támogató kritikát kaptam, és az is nagyon inspiráló volt, hogy 2012-ben a Zsoldos Péter-díj döntőjében második helyezett lettem.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Impulzív. Nagyon rapszodikusan írok és nincs napi munkarendem. Ha elkapom a fonalat, írok és sokat, de ha megakadok, van, hogy hetekig nem ütök le egy betűt sem. Nem látom értelmét csak azért odaülni, hogy valamit írjak, majd utána kitöröljem. De ez a módszer eddig remekül működött.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

A mozgalmas jelenetek leírását szeretem és a váratlan fordulatokat. Amit néha nehéz megírni, az a szereplők érzelmi világa. Azokkal van, hogy sokat foglalkozom, és van, hogy írás közben ezek jó részét kitörlöm, átalakítom.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

A történet csak úgy jön a semmiből. Vagy látok egy filmet, egy szituációt, vagy olvasok valami érdekeset, akár a történelemhez kapcsolódóan is. Soha életemben nem agyaltam azon, hogy történeteket találjak ki. Jöttek mindig maguktól. Ahogy a karaktereim is azonnal életre kelnek a fejemben, nem kell külön leírásokat készítenem hozzájuk. Látom őket magam előtt, és ez pont elég.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A kéziratot elsőként a párom szokta elolvasni, illetve három íróbarátommal konzultálok a cselekményszövéssel kapcsolatban. A kész történet végső változatát pedig a szerkesztőmmel alakítjuk ki.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Nem okozott nekik nagy meglepetést vagy különlegességet. Inkább azon csodálkoztak, hogy olyan sokáig tartott, míg a sokadik, a „fióknak” megírt történetem után a nyilvánosság elé mertem állni.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Idén a Nílus könyve-sorozat befejező kötete érkezik, illetve egy meglepetés. Ahogy minden további munkám meglepetés lesz az olvasók számára, mert, ahogy mondtam, nem szeretem belekényszeríteni magam egyetlen skatulyába sem. Úgyhogy az olvasóim a jövőben számíthatnak tőlem egymástól homlokegyenest eltérő, de mindenképpen szórakoztató történetekre.

T.R.Salty/Soós Tibor hivatalos oldala

Az istennő amulettje

A rejtőzködő isten

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Varga Orsolya .("A zene a legnagyobb inspirációm, de jártamban-keltemben előfordul, hogy eszembe jut egy jó mondat vagy kifejezés, és akkor gyorsan beírom a telefonom jegyzeteibe.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Varga Orsolya írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek március 15-én jelenik az első történelmi romantikus regénye a NewLine Kiadó gondozásában, A szabadság virágai címmel.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Jogász vagyok, két gyermek édesanyja. Gyakorlatilag ez a két legmeghatározóbb pont az életemben. Az egyetemi záróvizsgák után volt egy hosszabb időszak, amikor képtelen voltam könyvet olvasni, nem viseltem el semmilyen hosszabb szöveget magam körül. Szerencsére sikerült újra visszatalálnom az olvasás szeretetéhez, és azóta igyekszem havonta legalább 2-3 könyvet kiolvasni. Nem könnyű összeegyeztetni az írással, de nem lehetetlen.

A szabadság virágai c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

A kutatás és az írás majdnem egy teljes évet felölelt. Helytörténeti kutatásaim még ennél is többet, ugyanis néhány éves családfakutatás eredménye a regény. Miután kiolvastam az összes helyi érintettségű, 1848–1849. évi szabadságharcról szóló szakirodalmat, rájöttem, hogy ennél több dolog érdekelne, olyan részletek, amelyeket nem fogok megtalálni ezekben a könyvekben. Ezen a ponton kerestem fel Süli Attila hadtörténészt, aki az erdélyi szabadságharc szakértője. Nagyon örültem, amikor elvállalta, hogy válaszol a kérdéseimre, lektorál, segít megtartani a regény hitelességét. Vannak történetek, amelyek szinte kérik, hogy megszülethessenek. Ez pontosan egy ilyen történet...

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A romantikus szál fikció, amelyet egy – a kutatásaim során fellelt – anyakönyvi bejegyzés ihletett. A történeti rész mondhatni percre pontos. A csapatmozgások, a harctéren lévő számok, az időrendiség, sőt még az időjárás is a lejegyzetteknek megfelelő. Igyekeztem a lehető leghitelesebben megjeleníteni mindent. Ezen túlmenően valós történelmi alakok is feltűnnek a regényben.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Már a gimnáziumi éveim alatt is írogattam, persze ennek megfelelően álnéven vagy a fióknak. Hosszú ideig aztán a kreativitás nem volt az életem része, és sok időbe telt míg felszínre bukott, hogy ennek az energiának a kicsatornázására elemi szintű szükségem van. Ekkor született meg egy terápiás citromfáról szóló „novella”. Azt talán kevesen tudják, hogy bár A szabadság virágai az első regényem, de nem az első könyvem. A gyerekeimnek szóló „anya mesélj fejből” történetekből tavaly megszületett a Leló mesék című mesekönyv, szintén a NewLine Kiadó gondozásában.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

A történelmi-romantikus vonaltól egyelőre nem hiszem, hogy elrugaszkodnék, ugyanis imádom a történelmet, de szívesen vinnék bele a jövőben egy csepp krimit vagy thrillert. Meglátjuk, nyitott vagyok mindenféle inspirációra.  

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Sosem éreztem még úgy, hogy igazán vége lenne. Az utómunkák, a szerkesztés nem is ad erre lehetőséget. Talán a nyomdába kerülés az a pont, amikor tudatosul. Sosincs bennem az, hogy de jó, hogy vége. A szereplők kezét nehéz elengedni. Olvasóként például nehezen élem meg, hogy végre megszeretem a szereplőket, és jóformán vége is a történetnek. Ott szó szerint kell néhány nap elgyászolni a befejezést.

Nem gondolkodtál még írói álnéven?

Nem merült fel bennem.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Már a mesekönyves „múltamban” ott motoszkált bennem, hogy szeretném magam kipróbálni mélyebb témákban is. Érdekel az emberi psziché, meddig lehet elmenni, tologatni a határokat. A történelmi érdeklődés pedig elég jó háttéranyagot nyújt, így adta magát a dolog.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Felfoghatatlan, hogy a fejemben létező, formálódó történetek mások számára is kézzel foghatóvá válnak. Azt viszont már most tudom, hogy ez a mostani megjelenéssel sem lesz másképp.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

A történelmi vonal miatt komolyabb tervezésre volt szükség. Ahhoz, hogy átlássam a seregek mozgását, ki, mikor, hol volt, Mihály mikor lehetett Zabolán, mennyi időre volt akkoriban szükség A-ból B-be jutni... ehhez idővonalat rajzoltam magamnak. Minden más impulzívabban készült, hagytam, hogy jöjjenek maguktól a szálak.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Eleinte nehezen találtam meg Mihály hangját, sokkal kevesebb lehetősége volt kibontakozni. A csaták leírása is először kihívást jelentett, bele kellett jönnöm... nem a vér, inkább a meglévő és lejegyzett adatok, események keretbe foglalása, mindezt Mihály szemszögéből láttatni. Kevernem kellett a valóságot és a fikciót, na de hol húzzam meg a határt?

A kedvenc jelenetem talán a rozmaringhoz köthető (többet nem mondhatok spoilerezés nélkül), ez az elsőként megírt jelenetek egyike volt. A történetben megjelenő virágok szimbolikája sem véletlenszerű. Szerkesztőm javaslatára került be végül Mihály kocsmai jelenete, kifejezetten szórakoztató volt ekkor a karakter fejébe látni.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Mindenhonnan megtalálnak az ötletek. Egy mondatból, egy álomból, gyakorlatilag bármiből képes vagyok egy komplett történetet „levetíteni” magamnak. Lehet, hogy furcsa, de vezetés közben szoktam „írni”: inspiráló zene feltekerve, és a reggeli csúcsforgalomban 10-15 perc alatt felrakok egy jelenetet, sőt volt, hogy egy fejezetet is. A zene a legnagyobb inspirációm, de jártamban-keltemben előfordul, hogy eszembe jut egy jó mondat vagy kifejezés, és akkor gyorsan beírom a telefonom jegyzeteibe.

 Varga Orsolya szerzői oldal

Előrendelhető

NewLine Kiadó

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Brett O’Conor - ("Szeretem a fantasy világát, de az akció-utópia/disztópia amiben igazán kibontakozom, viszont a misztikus kalandtörténetekben tudok a leginkább elmerülni. A thrillerek jelentik számomra a kikapcsolódást, a szusszanást két másik könyv között.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! A rovatomban felkértem Brett O’Conor írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak eddig 4 kötete jelent meg, és e közül egy nyomtatottan, a Könyv Guru Kiadó gondozásában, Az üreg címmel. A további kötetei pedig e-könyvként szerezhetőek be A tizenharmadik smaragdtábla, A vérengző és Azután címmel.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Az Egyesült Királyságban élek, ha lehet úgy mondani, teljesen hétköznapi életet. Jelen pillanatban az írás hobbi, szabadidős tevékenység és szórakoztató kikapcsolódás a számomra, bár az igazsághoz tartozik, hogy az olvasótáborom növekedésével egyenes arányban növekszik az írásba és a háttérmunkákba fektetett energia is. Ez a növekedés kihívást teremt, ugyanakkor motivál is. 

A négy könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Igyekszem követni a világban zajló napi eseményeket, így a könyvekhez mindig tudok találni valami alapot.
A fantasy regényeim semmilyen háttérkutatást nem igényelnek, azok valóban a fantázia szüleményei, bár az azokban felbukkanó bizonyos rítusok, szertartások és szokások valóságos alapokon nyugszanak. Fantasy regényemmel a magyar olvasók nem nagyon találkozhattak, mert ebben a műfajban egyelőre csak angolul publikáltam könyvet. Az még majd eldől, hogy megjelentetem-e őket magyarul is.  
A thrillerjeim szinte alig kívánnak kutatómunkát, csak a helyszínek földrajzi, történelmi adottságainak és egy-két szakmai kérdésnek kell utánajárnom.

Minden más témakör, főként a misztikus-kalandregényeim sokkal több háttérkutatást igényelnek, leginkább azért, mert ezek a történetek mindig belesimulnak az elfogadott történelmi vagy társadalmi tények réseibe és a köztük lévő hézagokba. A legtöbb háttérkutatást A tizenharmadik smaragdtábla című könyvem igényelte, mert ott Atlantisztól, az egyiptomi és Dél-amerikai szupercivilizációkon át, a jelen korig végig kellett kutatnom mind a történelmi, földrajzi és társadalmi tényeket, illetve legendákat és téziseket.
A téma összetettségétől és a ráérő időmtől függően egy könyv megírása, három-nyolc hónap. A tizenharmadik smaragdtábla öt hónap alatt készült el de talán kézzelfoghatóbb példa az Azután című regényem, ami - most már nem titok, hiszen a második rész bemutatója elindult - több kötetes. Az első rész közel másfélmillió karakter, hozzávetőlegesen 600 oldal, ennek megírása pontosan hat hónap volt. A második részé, hasonló terjedelemben hét. A thrillerjeim átlagosan három és fél hónap alatt készülnek el.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Ez mindig az adott könyvtől függ. Egy fantasy-ban teljesen szabadon ereszthetem magam, ott nincs határ. Minden más stílusban, thriller, akció, misztikus, kaland kellő valóságalapot szoktam biztosítani. Például ezekben a könyvekben a helyszínek, szinte 100%-ig valósak. Elég nagy részben valóságosak bizonyos eljárások, politikai, társadalmi, történelmi események vagy azok valamilyen szintű összefüggései, amik aztán a regényeimben is megjelennek valamilyen formában. Sokszor írok le vagy említek olyan helyeket, amik kevéssé népszerűek, de érdemes felkeresni őket, ha valaki ott jár. Egy jópofa történet is kikerekedett már ebből a szokásomból. Tavaly nyáron egy kedves barátunk elkísért bennünket egy kirándulásra. Soha nem járt még ott, így nagy élmény volt számára a rengeteg látnivaló és érdekesség. A túra egy pontján felismert egy teljes városrészt, amiről előtte az egyik könyvemben olvasott és ez az ő elmondása szerint nagyobb élmény volt a számára, mint minden más együtt, amit aznap látott. A könyv címét és a helyet direkt nem nevezem most meg, mert a magyar közönséghez az idén jut majd el a regény.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Már gyerekkoromban is szerettem az írást, később ez az időtöltés kisebb, kézzel írt novellákkal folytatódott, majd a „modern-kori” írási szenvedély 2021-ben indult útjára. Azóta nyolc regényt fejeztem be, a kilencedik pár napon belül elkészül és tervben van még néhány. Az üreg című tudományos-fantasztikus/misztikus-kalandregényem készült el negyedikként és jelent meg elsőként, ez nagy lökést adott az inspirációnak.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Sokat gondolkodom ezen és azt hiszem, másba már nem vetem bele magam. Az eddigi műfajok kitöltik az ambícióimat. Próbálok a már előbb felsorolt stílusokban írni és ezekben fejlődni. Többen javasolták, hogy írjak hagyományos sci-fi-ket is, de egyelőre nem tervezek ilyesmit. Annál is inkább, mert a már bevett műfajokban is épp elég ellátni az olvasókat olvasmányokkal.

A másik ok, amiért nem tervezek ilyen bővülést, az az olvasóközönség. A már bevett stílusokban kiadott könyveim után várják a hasonlókat és folytatásokat, így elsősorban ezeknek az elvárásoknak szeretnék eleget tenni. Példaként említhetném az Obscured Moon (Homályos Hold) című fantasy-t, amit a Kindle Book Marketing az őszi megjelenése után kilenc nappal beválogatott 2025 ajánlott olvasmányai közé vagy a Magyarországon A Vérengző címen megjelent thrillert, aminek angol kiadása (The Bloodthirsty) hasonló elismerést kapott Indiában. Egyszóval, amíg ezekre a témákra, könyvekre és folytatásaira, további részeire van igény, addig nem gondolkodom a váltásban, bővülésben.

 

A könyveid egy része e-könyvként lehet beszerezni illetve Bookmate appon is lehet olvasni. Mesélnél róla, hogyan lehet oda egy írónak felkerülni?

Az üreg megjelenése után, sokat gondolkodtam a folytatáson és végül úgy döntöttem, hogy saját kezembe eszem a könyveim sorsát és kiadás folyamatát. Már eldőlt a kérdés, hogy az Amazonnal fogok együtt dolgozni, amikor A Vérengző publikálása előtti hajnalon találtam egy olyan kiadót, ami sokkal több lehetőséget kínált, mint az Amazon. Mivel a könyveim megfelelnek a velük kapcsolatban álló 52 terjesztő elvárásainak, így azok a világon mindenhová eljutnak. Hatalmas elismerésként és élményként élem meg, hogy minden könyvem megtalálható többek között a Barnes and Noble-nél, a Kobo-nál, a Google- és Apple Books kínálatában. Így kerültek fel a könyveim többek között a Bookmate oldalra is.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Nyugodt, megkönnyebbült, kicsit kimerítő. Olyan, mint amikor az ember egy régi vagy fontos célja teljesül, esetleg elvégez egy hosszú, bonyolult feladatot. Szinte erőtlenné válok, mert egy pillanatra nincs előttem cél. Aztán teljes nyugalomban meghallgatok egy már előre kiválasztott zenét és amikor lecsengett az utolsó taktus, elindul egy új „nap”!  

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Egyáltalán nem, mert valójában sokáig úgy gondoltam, a fantasy lesz az „én” stílusom, rá kellett jönnöm, hogy nem így van. Szeretem a fantasy világát, de az akció-utópia/disztópia amiben igazán kibontakozom, viszont a misztikus kalandtörténetekben tudok a leginkább elmerülni. A thrillerek jelentik számomra a kikapcsolódást, a szusszanást két másik könyv között. A Vérengzőt csak azért írtam meg, mert feszegetni akartam a határaimat, arra nem gondoltam, hogy ekkora sikert arat majd és ennyire népszerű lesz. Ha valaki végignézi a könyveim listáját, számára tűnhet úgy, hogy még keresem az igazi stílust, de valójában nem így van. Ezekben a műfajokban tudom igazán átadni a történeteimet a szórakozni, kikapcsolódni vágyó olvasóknak.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Előszőr olyan volt, mintha nem is velem történne, aztán el kellett hinnem, hogy ott van a könyvem a polcokon. Eufórikus volt először a kezembe venni a saját könyvem. Kicsit talán ahhoz hasonlít, amikor valaki először futja le a maratonit. Nem a díj, nem az első hely, hanem a kitartás, az erőpróba és az önismeret kedvéért.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Bizonyos témákban, epizódokban, részletekben szükséges a tervezés és a tudatosság, de legnagyobb részben impulzív a folyamat. Leülök a számítógépem elé, bekapcsolom az adott könyvhöz összeállított zenei listámat és máris „benne vagyok” a történetben, születnek a sorok.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Igen, minden könyvemben vannak kedvenc jelenetek. Hogy ez éppen humoros vagy komoly, esetleg valamiért nagy örömet okozott a kitalálása-megírása, az az adott könyvtől, történettől, részlettől függ. Érdekes élmény volt, egy alakalommal, egy számomra teljesen „közömbös” jelenetről egy olvasóm mély átéléssel beszélt, mert nagyon megérintette. Amíg el nem mondta, hogy milyen hatással volt rá, addig nem is gondoltam végig de onnantól más szemmel néztem arra a részletre én is.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Általában egy-egy élethelyzetben kialakult hangulat hoz el egy történetet. Mondjuk egy gyönyörű táj látványa vagy teszem azt, látok egy hajót, ahogy úszik a tengeren, ilyesmik. Ha a hangulat után azonnal megjelenik előttem egy lehetséges történet vége, akkor jó eséllyel kézirat-terv lesz a hangulatból. A vége után kialakul a fejemben a sztori eleje majd a főbb részletek. Ha aztán leülök megírni, akkor onnantól a szokásos mederben megy a folyamat. Néha a párom sugallatára születik meg egy regény, így készült el a A tizenharmadik smaragdtábla.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Nem nagyon hagyok beleszólást a történeteimbe, bár írás-módhoz kapcsolódó ötleteket meg- vagy elfogadok, bár az is igaz, hogy ezek leginkább már csak a következő regényben érvényesülnek. Előfordul, főként humoros részletek kapcsán, hogy kissé átdolgozva, valós élethelyzeteket is beleszövök a történetbe.

A párom mindig naprakész az ötleteimből és a terveimből, illetve arról a nem elhanyagolható kérdésről, hogy éppen hogy haladok. Amíg a kézirat készül, azt senki nem olvashatja, amikor elkészült akkor a párom, a szüleim, illetve négy kedves barátom nézheti meg vagy olvashatja el. Az ő véleményük fontos nekem és számít de a kéziraton nem változtatok, csak ha hibát vagy egyértelmű elírást találnak benne.

A könyvtervekről sokat beszélgetek/egyeztetek a grafikus barátommal, aki a borítóimat készíti. Ez részint munka, részint inspiráció, mert rengeteg kreatív ötlete van és ha „elő-gondolkodunk”, akkor mindig kitalál valami újdonságot. Példaként említeném újra az Obscured Moon-t, amihez a kiadás előtti pillanatokban készített egy gyönyörű, impozáns térképet. Neki köszönhető az is, hogy A Vérengző és A tizenharmadik smaragdtábla magyar és angol nyelvű kiadása is megújult borítóval került újrakiadásra tavaly év végén.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Az íráson meglepődtek, aztán a témákon is, végül a megjelenésnek nagyon örültek és rendkívül büszkén újságolták, akinek csak tudták.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Akik követnek a különböző közösségi oldalakon, már tudják, hogy érkezik az Azután második része, Dupla vagy Semmi alcímmel. Ezért is említettem meg egy előző kérdésednél, hiszen már nem „titok”.

Megjelenik a thriller-sorozat következő része is, A Mészáros címmel. Azért nem folytatást mondok, mert valójában nem A Vérengző következő részéről van szó, hanem a főszereplő egy újabb esetéről. Bár a történet a főszereplő, néhány szereplő és egy-egy esemény visszacsatolása miatt összefügg az előzővel, mégis különálló történet. Egyébként a tervek szerint, évente kijön egy újabb rész a sorozatból, a borzongani vágyók kedvéért.

Végül, az év végén kijön egy meglepetés-kiadás. Annyit talán elárulhatok, hogy az akció műfaj kedvelői fognak örülni leginkább. Amint megvan a megjelenés időpontja, terülnek a lapok és kiderül, hogy pontosan milyen/melyik könyvről van szó.

A magyar kiadásokon kívül három angol nyelvű könyv is megjelenik majd, ami lehet, hogy valójában négy lesz. Ez még majd kiderül az év közepéig.

Érkezik angolul az Azután első része (Afterwards - Heads or Tails címen), illetve A Mészáros (The Butcher címen). Ez a könyv A Vérengzőhöz hasonlóan, egy időben jelenik majd meg mindkét nyelven.

Ehhez a könyvhöz tartozó hír, hogy az Obscured Moon mellé megjelent zenei összeállítás és az Azutánhoz kapcsolódó videoklip sikere kapcsán döntöttem úgy, hogy A Mészáros/The Butcher is kap egy teljes videoklipet, ami mind zeneileg, mind a filmjével egy kis betekintést enged a thriller hangulatába és eseményeibe. Aki kíváncsi rá, a YouTube csatornámon megtekintheti majd. Nagyjából a könyv megjelenése előtt egy hónappal kerül majd fel.   

Érkezik egy csak angol nyelvű akcióregény is, Dark Metropolis címen.

Számomra is meglepő módon kiderült, hogy Indiában rendkívül népszerűek a könyveim. Az ottani olvasóim már most kérdezgetik, hogy mikor érkeznek az új megjelenések, csak annyit ígértem nekik, mint a magyar olvasóimnak: igyekszünk minél gyorsabban kiadni a már kész könyveket. A grafikai munkák készülnek, a könyvek célegyenesben vannak a kiadáshoz. Minden jelentősebb eseményt, illetve megjelenést közzéteszek a közösségi oldalaimon. Arra kérek mindenkit, aki szeretne naprakész lenni a legfrissebb hírekből, ha még nem tette meg, iratkozzon fel bármelyik oldalamra és akkor biztosan nem marad le semmiről.

Brett O'Conor Author

Brett O'Conor instragram oldala

Angol és magyar nyelven beszerezhető e-könyvei

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Gál B. Betti - ("(...) Karácsony, imádom-utálomban ahogy már fentebb említettem, a saját gyászomat próbáltam kiírni.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Gál B. Betti írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek nemrégiben jelent meg Karácsony imádom-utálom című könyve az Eleven Kiadó gondozásában.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Először is köszönöm a lehetőséget, hogy egy kicsit jobban megmutathatom magamat.

Fiatalabb koromban a kézilabda játszotta a főszerepet az életemben. Szülővárosom, Veszprém női NBI és NBI B – ben szereplő csapatában játszottam. Sajnos ez a korszak a húszas éveim közepén egy betegség miatt megszakadt, de rengeteget adott nekem ez időszak. Jelenleg a férjemmel és a kislányunkkal Németországban élünk, itt lettem négy évvel ezelőtt, harmincnégy éves koromban sclerosis multiplex betegséggel diagnosztizálva. A nehézségek ellenére megpróbálom mindennek a pozitív oldalát nézni.

Karácsony imádom-utálom c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Kutatómunkát nem kifejezettem igényelt. A helyszínt az én kedvenc alpesi településeimből gyúrtam össze. A történet pedig számomra egyfajta gyászfeldolgozás volt. Néhány hónappal előtte veszítettem el édesanyámat, és úgy éreztem számomra ez a kifejezési mód az, ami a legtöbbet tud segíteni. A könyv megírása egy-másfél hónapot vett igénybe. Azért tudtam vele ilyen gyorsan haladni, mert a betegségemből kifolyólag sajnos abban az időben rengeteget voltam itthon.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Az első könyvemben (A felhők felett mindig süt a nap) kevésbé van jelen a valóság. Egy kitalált történet, viszont a sclerosis multiplex betegség megjelenik benne. Az ezzel kapcsolatos történések, mind az én tapasztalataim. A másik könyvemben a Karácsony, imádom-utálomban ahogy már fentebb említettem, a saját gyászomat próbáltam kiírni.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Egészen pontosan egy évvel ezelőtt kezdtem el írni. Már gyerekkorom óta foglalkoztatott a gondolat, de tavaly éreztem úgy, hogy igen, eljött a pillanat. Édesanyámnak is jelentek meg könyvei, ő adta át nekem az írás és az olvasás szeretetét.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Hozzám a romantikus könyvek állnak közel, de szeretem, ha az írásaim egy kicsit komolyabb mondanivalót is tartalmaznak. Ezért kapott helyet az első könyvemben a betegség, a másodikban a gyász, a harmadikban pedig a barátság témaköre.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

A kézirat befejezése nyugalommal és megkönnyebbültséggel tölt el, habár az, hogy befejeztem nem jelenti azt, hogy készen van. Utána jön csak az igazi munka a szerkesztéssel.

Nem gondolkodtál még írói álnéven?

Írói álnéven nem gondoltam. Szeretem a nevemet, úgyhogy egyértelmű volt, hogy Magyarországon, a saját nevemet szeretném a megjelenő könyveimen viszont látni.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Igen, mert ez áll hozzám a legközelebb, de úgy érzem kezdek nyitott lenni a fantasyk világára is, habár ez nagyon gyerekcipőben jár még nálam. Ami érdekes, mert a Harry Pottert imádom, de ezen kívül, eddig nem sok ilyen témában íródott könyvet olvastam.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Elképesztően jó érzés volt, mikor először a kezemben foghattam. Nagyon hamar sikerült elérnem az általam kitűzött lépcsőfokok közül az elsőt, ez adott erőt a folytatáshoz.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Mivel nem túl sok gyakorlatom van eddig benne, ezért én olyan témákról tudok első sorban írni, amik engem érdekelnek. Tudatosnak mondanám magam olyan szempontból, hogy vannak terveim és kitőzött céljaim az írásban ugyanúgy, mint a való életben. Amikor kitalálok egy történetet, akkor egy váz meg van, ami keretet ad, de ezen belül az éppen eszembe jutó ötletek közül szemezgetek.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Van több kedvencem is, viszont ezek személyes történetek. Egy-egy mondat, amit egy számomra fontos személy mondott, vagy egy esemény, ami velem történt meg. Ezekről nem nagyon mesélek, mert szeretném, ha megmaradnának nekem.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Az inspirációt az élet adja. Rengeteg téma foglalkoztat, amiket külön-külön történetbe szeretnék foglalni, éppen ezért a gépemen rövid sztorik tömkelege található, amiket majd egyszer szeretnék kézirattá formálni.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A sógornőm az első olvasóm. Néhány fejezetenként átküldöm neki az írásaimat, és mindig összeszedek egy-két dolgot, amire megkérem, hogy figyeljen az olvasás közben. A történet alakulása, az események sorozata, az csak az én döntésem.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Nagyon örültek neki, és büszkék voltak rám. Előtte és azóta is a folyamatos támogatásukról biztosítanak, amiért nagyon hálás vagyok. Az egyetlen, ami ezt az örömöt beárnyékolja számomra az, hogy sajnos Anyukám már csak fentről figyelhet. De remélem büszke rám.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Reményeim szerint hamarosan elkezdjük a szerkesztését a harmadik regényemnek, ami egy sorozat első része lesz. Egy vicces történet, ami elkalauzol minket a randizás világába, és megmutatja a barátság egy olyan oldalát, amit véleményem szerint rengetegen tapasztaltunk már, de nem sokat beszélünk róla.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Eleven Kiadó

Gál B. Betti szerzői oldala

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Csoma-Lőrincz Tamara - ("Általában a saját életemben történik valami, amit elkezdek tovább gondolni. A Hádész applikáció ötlete például onnan jött, hogy én is nagyon sok applikációt használok, és eszembe jutott, vajon milyen lenne, ha ezek átvennék az irányítást az életem felett? ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Csoma-Lőrincz Tamara írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek nemrégiben jelent meg Hádész, az alvilág tini kalandora című könyve az Eleven Kiadó gondozásában.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Én voltam az a kislány, aki mindig komfortosabban érezte magát a könyvek társaságában, mint az emberek között. Az iskolában rendszerint a könyvtárban töltöttem a szabadidőmet, ez volt számomra a biztos menedék.

A könyvek iránti szeretet felnőtt koromra is megmaradt. A családomban is olyan emberek vesznek körül, akik szenvedélyes könyvmolyok: a férjem gótikus rémtörténeteket, képregényeket és mangákat gyűjt, az egyéves kislányomnak pedig szinte egész nap olvasni kell, a Kisvakond például nagy kedvence.

Hádész, az alvilág tini kalandora c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Körülbelül egy évig írtam a Hádészt, akkoriban még Így urald az alvilágot volt a címe. A nagy része a terhességem alatt született, az utolsó fejezeteket pedig úgy írtam meg, hogy a kislányom rám volt kötve egy hurcikendőben, és békésen szunyókált.

Sok mindennek utána kellett olvasnom a görög mitológiával kapcsolatban, és borzasztóan szerettem ezt a részét a munkámnak. Nagyon szívesen írok olyan történeteket, amikhez kutatni kell. Ma délelőtt például egy olyan műsort néztem, ahol lefőzték Kleopátra kedvenc ételeit, és kerestem egy idővonalat, amiből megtudhattam, melyik ételt mikor ismerték meg az egyiptomiak, például mikor jelent meg a füge, a méz vagy milyen fajta hagymával ízesítették az ételeiket. A következő regényemben, a Perszephonéban szerepelni fog Kleopátra is: elviszem őt egy budapesti étterembe, és szerettem volna mindent megtudni róla, amit csak lehet.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Nagyon szeretem összemosni a fantáziát a valósággal, megszüntetni a kettő közti határokat. Érdekes látni, mihez kezdenek a mitológiai alakok a huszonegyedik században. Például az Alvilág úgy választ magának új uralkodót, hogy a Hádész applikáció feltelepül az illető telefonjára. De felmerült a regényben az a kérdés is, vajon milyen szakmát választanak maguknak a Delphoi jósok leszármazottai.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Tizennégy évesen kezdtem el írni, és a legelső írásaim Harry Potter fanfiction-ök voltak. J.K. Rowling szerintem minden idők legzseniálisabb írója, hatalmas inspirációt jelent számomra. A fanfiction világához egyébként nemrég visszakanyarodtam: most írom a Hádész folytatását, a Perszephonét, amiben Perszephoné hatalmas könyvrajongó, és az ideje nagy részében fanfiction-öket ír.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Nagyon szeretek fiataloknak szóló fantasy történeteket írni, és amíg ilyen jól érzem magam, szívesen maradok ezen a területen.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Addigra általában már nagyon szeretnék pihenni… Egy kézirat befejezése nagyon intenzív folyamat, rengetegszer kell hozzá átolvasni a regényt, nehogy hibák maradjanak benne, teljesen természetes, hogy az író a végére kimerül, és semmi másra nem vágyik, mint hogy alhasson egy jót, és utána elkezdhessen egy vadonatúj kéziratot.

Nem gondolkodtál még írói álnéven?

Nem, én szeretek a saját nevemen írni, és így az online térben is könnyebben megtalálnak az olvasók: például YouTube-on is Csoma Tamara könyvei néven vagyok fent, és TikTok-on is Csoma Tamara néven teszek ki videókat.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Korábban több más zsánerben is kipróbáltam magam, írtam például egy Covid idején játszódó romantikus novellát, a címe Hány fokos a tökéletes Neo Citran? A Könyvmolyképző Kiadó Szerelem a Corona idején című kötetében jelent meg.

Egy másik romantikus novellám, a Teaszertartás szintén a Könyvmolyképző kiadónál jelent meg, az Aranymosás Irodalmi Magazin nevű online magazinjukban, ahol ingyenesen elolvasható. Ez a novella különösen közel áll a szívemhez.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Nem akartam elhinni. Nagyon furcsa érzés volt. Akkor láttam meg először a könyvet, amikor megérkeztünk a könyvbemutatóra, és a Libri Könyvpalotában felmentünk a mozgólépcsőn… A felső emelet tele volt a Hádész példányaival, és nagyon sok ember eljött azért, hogy beszélgessünk a történetről. Ez egy nagyon szép nap volt, és különösen széppé tette, hogy a férjem és a kislányom is ott voltak.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Nagyon tudatosan dolgozom. Aprólékosan megtervezek mindent előre, van egy fejezetekre lebontott vázlatom, amin általában 2-3 hónapig dolgozom. Ez ad egy biztonságérzetet, hiszen mindig tudom, mi fog következni, és mire a vázlattal elkészülök, már a karaktereket is egészen jól megismerem.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

A legnehezebbek azok a jelenetek voltak, ahol megjelenik Alex otthoni környezete, és ezzel együtt a családon belüli bántalmazás.

Alapvetően abból indultam ki, hogy ha egy fiatal a családon belül bántalmazottá válik, akkor az egy nagyon magányos élethelyzet, mert maga a bántalmazás a négy fal között zajlik, és a bántalmazó nyilván úgy intézi, hogy ne legyenek szemtanúk. Nagyon nehéz segítséget kérni, nagyon nehéz beszélni erről bárkinek, mert ezek a családok sokszor úgy működnek, mint egy szekta. A bántalmazónak fontos, hogy minden információt bent tartson a négy fal között, hogy ne derüljön ki, mit csinál, mert nyilván nem akar börtönbe kerülni. Emiatt hermetikusan lezárja a családot, és nem mehet ki információ. Illetve az elkövető sokszor magát a bántalmazott fiatalt már előre hitelteleníti a külső emberek számára. Például, ha van egy nagymama vagy egy tanár, aki vélhetően segítene a gyereknek, ha tudná, hogy mi zajlik otthon, akkor a bántalmazó már előre elhint olyan megjegyzéseket ezeknek a külső embereknek, hogy „hát, igen, a mi kislányunk vagy kisfiunk ilyen gyenge idegzetű, pszichés problémái vannak, nem lehet neki elhinni, amit mond, hát, sajnos sokszor hazudik...” Tehát van egy előzetes hiteltelenítés a külvilág felé, hogy majd amikor a bántalmazott elmondaná, hogy mi történik vele, és segítséget kérne, akkor már ne higgyen neki senki.

Én ezt a folyamatot szerettem volna megmutatni: hogy mennyire egyedül van egy ilyen helyzetben lévő fiatal, és hogy mennyire nehéz ebből kitörni. De azt is szerettem volna megmutatni a Hádészban, hogy ki lehet belőle törni. Léteznek szörnyek, nagyon sokféle szörny létezik, de ezek legyőzhetők.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Általában a saját életemben történik valami, amit elkezdek tovább gondolni. A Hádész applikáció ötlete például onnan jött, hogy én is nagyon sok applikációt használok, és eszembe jutott, vajon milyen lenne, ha ezek átvennék az irányítást az életem felett? Ebből a gondolatmenetből született meg a jelenet, amikor a Hádész applikáció önhatalmúlag letöltődik Alex telefonjára, és onnantól kezdve Alex lesz az alvilág uralkodója, akár szeretné, akár nem.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Elsőként mindig a férjemnek mutatom meg a kéziratot, de nagyon várom azt az időszakot is, amikor a kislányom elég idős lesz hozzá, hogy olvassa a könyveimet. Nagyon kíváncsi leszek, mit szól hozzájuk.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A férjem volt a legnagyobb támogatóm. Számtalan alkalommal átolvasta a kéziratot, elszántan vadászott az elgépelésekre, és órákon keresztül beszélgettünk a cselekményvezetésről, a karakterekről és a kedvenc görög mitológiai történeteimről. Az ő rendületlen hite nélkül soha nem jutottam volna el a kiadásig.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

A Hádész folytatásán dolgozom, ami Perszephonéról szól, és amiben megismerhetjük a Perszephoné applikációt is, illetve megtudjuk, mi történik akkor, ha egy isteni applikáció vírusos lesz.

 Eleven Kiadó

Csoma-Lőrincz Tamara szerzői oldala