Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem az Hugyec Anikó írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek Túl kevés idő című könyve jelent meg eddig, amiket a NewLine Kiadónál lehet megrendelni.
Íme az interjú, fogadjátok szeretettel!
Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Először is nagyon köszönöm neked Ági, a felkérést. Megtisztelő az oldalad vendégének lennem. Vajdaság északi csücskében élek egy szívemnek nagyon kedves kis városban, Magyarkanizsán, a férjemmel és a két gyermekünkkel. Nekem ők és az írás hármasa töltik ki a mindennapjaimat. Valamint az olvasás, a könyvek szeretete. Nagyon is jól tudom, hogy egy jó regény mennyi mindent adhat az embernek, illetve az emberhez. Ezért is örülök annyira, hogy egymásra találtunk az írással, mert általa én magam is adhatok valamit másoknak.
A Túl kevés idő sorozat sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?
Mivel ez teljes
egészében az én fantáziám szüleménye, nem pedig egy történelmi regény, így
ilyen jellegű kutatásra nem volt szükségem. Azonban a regény sok része
visszanyúlik a múltba. Ilyenkor nagyon figyeltem, alaposan utánajártam, hogy az
adott évben melyik sláger volt a trendi, melyik film ment a mozikban, vagy mikor
lépett be az emberek életébe a Skype. Ilyen aprónak tűnő dolgokon nem akartam
elcsúszni, ugyanis én mindig a hitelességre törekszem nemcsak íróként, hanem
magánemberként egyaránt.
Eltelt jónéhány hónap, mire késznek éreztem a kéziratot. Érdekes volt, mert nem
terhelt határidő, még az is képlékeny volt, hogy egyáltalán kelleni fog-e a
munkám bármely kiadónak. Mégis, én olyan lelkesen írtam, a szabadidőm minden
percét ennek szántam. Hajtott a bizonyítási ösztön. Saját magamnak akartam
megmutatni, hogy képes vagyok rá.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
A Túl kevés idő egy általam
elképzelt, valós világot mutat be. Szereplőim egytől egyig kitalált személyek,
ahogy az életük történései is. Azonban, mivel a lelkemből született, így kár
lenne tagadnom, belőlem is van benne egy adag. Akár a saját emlékeimből szőttem
bele pár apró dolgot, akár más, hozzám közelálló személynek élményeiből. Ezek
lehetnek érzések, szokások, cselekedetek, tapasztalatok egyaránt.
Sok olvasóm szerint a Túl kevés idő olyan, akár az élet. A szereplők egyszerű,
hétköznapi emberek. Talán emiatt is tudnak velük oly sokan azonosulni, és ezért
is szerették meg őket ilyen nagyon.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Nem tudom, ez mennyire számít, de már iskolás koromban is szerettem írni. Imádtam fogalmazást írni a suliban, néhány munkám nyertes lett pályázatokon. Tiniként verseket karcolgattam, majd egy-két novellát. Mindezeket céltalanul, csupán hobbiból tettem. Sosem fordult meg a fejemben, hogy én valaha is regényíró szeretnék lenni. Egészen egy évvel ezelőttig. Egy napon úgy köszöntött rám a reggel, hogy a fejemben volt egy halovány ötlet. Játszadozni kezdtem vele, tovább szőttem. Érdekes volt, szórakoztatott. Ahogy szaporodtak az ötletek, lassan feljegyeztem őket. Végül ráuntam, hogy csak napolom a dolgot, ezért elővettem a laptopomat és hozzákezdtem az íráshoz. Azóta ez az én szenvedélyem.
Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?
A közeljövőben semmiképp. Egy ideig még szeretnék a romantikus vonalnál maradni. Ebben érzem jól magam, ez van bennem, ezt tudom adni önmagamból. Nem állítom, hogy később nem próbálom ki magam valami másban, mert azért halovány, elmosódott képfoszlány-ötletek néha feltűnnek a szemem előtt. Nem tudni, mit hoz a jövő, illetve, hogy milyen lesz az én jövőbeli lelkivilágom, életszemléletem, hogy akkor mit szeretnék majd elmesélni az olvasóknak.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Egyrészt óriási öröm, másrészt pedig szomorúság. A Túl kevés idő egy duológia, és épp nemrégiben küldtem el a kiadómnak a második részét. Megkönnyebbülés volt és egyben hiányérzet. Egy üresen tátongó űr volt a lelkem közepén. Nehéz volt elengednem azokat a szereplőket, mert nagyon a szívemhez nőttek. De az ember érzi, mikor van vége egy történetnek. Időszerű volt lezárnom az övékét és továbblépni, hogy az összes írói energiámat egy újba fektessem.
Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?
Számomra sosem volt kérdés, hogy a saját nevemen írok-e. Megértem azokat a szerzőket, akik álnéven publikálnak, mert sokuknak nyomós okuk van ezt a megoldást választani. Elfogadom és tisztelem a döntésüket. Én mégsem akartam beállni ebbe a trendinek számító sorba. Ahogy az arcomra sem húzok álarcot, úgy a nevemet sem szerettem volna maszk mögé rejteni. Talán ez kockázat, mert mindenhonnan azt halljuk, hogy a magyar írókat nem becsülik eléggé. Én mégis azt mondom, hogy büszkének kell lennünk, amiért manapság milyen sok érték kerül ki magyar szerzők kezei közül. Én büszke vagyok arra, hogy magyarként és nőként bátran és szabadon írhatok. Nem túl rég ezt a kényelmet bizony sok nő nem engedhette meg magának. Elkeserítő helyzet volt.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Igen, mivel olvasóként is leginkább romantikus regényeket olvasok, legyen az klasszikus, történelmi vagy modern. Én magam is egy igencsak érzékeny lelkületű ember vagyok, és azt tudom adni, ami bennem van. Viszont érdekes, mert amikor elkezdtem felvázolni a Túl kevés időt, eredetileg nem terveztem ennyire érzelmesre. De aztán magával sodortak az események, a szereplők sorsa, és írás közben azt éreztem, nekem efelé kell vinnem a történetüket: a lelkük legmélyére. Az intim jelenetekkel is hasonlóan voltam. Lágyan és finoman fogalmazok, de még ennyire sem akartam belemenni a részletekbe. Viszont ahogy haladtam az írással, úgy éreztem, a szereplőim szinte követelik tőlem, hogy bemutassam az ő intim szerelmüket is. Rájöttem, ha ezek a jelenetek kimaradnának, akkor a munkám hiányos lenne. Elégedetlen lennék, kevésnek és hiteltelennek tartanám magam, amiért nem egy olyan kerek egészet tártam az olvasók elé, amilyet érzéseim szerint kellett volna. Soraimból pedig erősen kiérződne ez a hiány.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Majdnem annyira jó, mint amikor megszületett a két gyerekem. Az érzés nagyon hasonló, nem véletlenül érzi sok szerző a gyermekének a könyvét. Mert egy kicsit tényleg az, hiszen önmagunkból született. Amikor végre először a kezedben tarthatod azt a csodát, amiért hónapokig küzdöttél, dolgoztál, amit önmagaddal tápláltál, amiről csak álmodoztál és reménykedtél, hogy minden rendben lesz. Aztán eljön a nap, és teljes fizikai valójában ott a lelked gyümölcse. És imádod, büszke vagy rá, ahogy önmagadra is, mert megcsináltad.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?
Legfőképp impulzív. Az ihlet, egy-egy ötlet bárhol és bármikor rám találhat. Ezeket igyekszem azonnal feljegyezni magamnak, mert félek, később elfelejteném. Maga az írás folyamata is a belső hang irányítása. Történeteim 80%-a szívből és lélekből származik, és a maradék az, ami fejből. Van tudatos része is az írásnak, és ez leginkább abban nyilvánul meg nálam, hogy amikor írni kezdek, akkor gyertyagyújtással, esetleg egy bögre teával koncentráltan ráhangolódom a szereplőimre. Mivel E/1-ben írok, ezért olyankor én nem az Anikó vagyok, hanem az adott szereplőm. Az ő szemével látom a világot, az ő szívével szeretek, az ő lelkével élem át a fájdalmat. Ez kicsit talán olyan, mint a színészkedés: alkotás közben valaki más bőrébe bújok, mert csak így tudom őt hitelesen életre kelteni.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
Igen-igen, mindkettőből akad néhány. Néhány fejezetet majdhogynem egy szuszra megírtam, míg másikakon napokig ültem, mert elakadtam. Addig képtelen vagyok továbblépni, amíg nem érzem elég jónak a leírtakat. Voltak olyan fejezetek, amiknek megírását különösen vártam. Ezek szinte mindegyike az érzelmekre fekteti a hangsúlyt. Kíváncsi voltam, hogy szavakba öntve át tudom-e adni azokat az érzéseket, melyek a lelkemben kavarogtak. Hogy meg tudom-e teremteni azt a feszültséget és fájdalmat, azt a szerelmet és szenvedélyt, amit a hőseim az adott pillanatban megélnek. Az olvasói visszajelzések alapján azonban úgy érzem, sikerült célt érnem, a véleményeik azt tükrözik, átélték, megértették és szívükbe fogadták az általam közvetített történéseket.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Amikor hozzálátok az íráshoz, van egy alapkoncepció a fejemben és pár vázlat a füzetemben. Ezek segítségével haladok, a részletek pedig közben alakulnak ki. Tudod, mint amikor kirakózok: először kirakod a keretet, mert ez a legkönnyebb, majd aztán szép lassan kitöltöd azt. Némely részlet könnyen megy, míg másikkal órákig elbíbelődsz.
A zenének óriási ereje van. Leginkább ez az, ami inspirál. A Túl kevés idő létrejöttében például egy Backstreet Boys száma nyújtott nekem segítséget, így erre a dalra úgy gondolok, mint kezdő löketre. A regényemben egyébként felcsendül pár gyönyörű dallam, és eme szokásomtól egy jó ideig biztosan nem válok meg. Szeretem, amikor egy fontos jelenetnek „hangja” is van. Épp, mint a filmekben: a zenei aláfestés jelzi, hogy itt most valami nagyon különleges dolog történik. És ami külön érdekes, hogy a zenés jeleneteim egy részénél a zene előbb van meg, mint a leírandó cselekmény. Így fogom a dalt, és köré építem az eseményeket.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
A férjem és néhány könyvszerető barátnőm. Ők azok, akikben teljes mértékben megbízom, akikről tudom, hogy elfogultság nélkül véleményeznek. Ha az ő szűrőjükön átmegyek, akkor a munkámat bátran engedem ki a kezem közül és tárom a nagyközönség elé. Valamint van még egy író barátom, Varga Gy. Brian, akivel mostanság örömmel osztjuk meg egymással a friss munkáinkat. Felhívjuk egymás figyelmét az esetleges hibákra, a szakmai dicsérő szavak, tanácsok pedig erőt és hitet adnak mindkettőnknek.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Az írás folyamatáról csak a férjem és a lányunk tudott. Erős burokba zártam ezt a titkot, mert előbb önmagamnak akartam bebizonyítani, hogy képes vagyok megírni egy kéziratot. Amikor késznek éreztem, beavattam a hozzám legközelebb álló embereket. Velem izgultak és értem szurkoltak, hogy megkapjam a kiadó általi nagybetűs igent. Amikor sor került erre a gyönyörű pillanatra, akkor pedig egy emberként örültek nekem. Támogatásuk és a belém fektetett hitük azóta is töretlen,ami ez nekem csodálatos érzés és hatalmas segítség, mert enélkül nem menne.
Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?
Májusra várható a
Túl kevés idő folytatása, egyben lezárása. Sok olvasónak vált kedvencévé a
legfontosabb mellékszereplő, Ria, aki a főhősnő legjobb barátja. Nekik jó hír,
hogy a Túl hosszú útban több szerepet kap ez a gyönyörű, független és okos nő, akinek
igencsak felvágták a nyelvét, megjegyzései viccesek és gunyorosak, és akinek nehéz
múltja ellenére olyan tiszta szíve van, hogy a benne lakó szeretteiért bármit
megtenne – és meg is tesz…
A Túl hosszú út az első regénnyel ellentétben nem egy énelbeszélő történet,
hanem váltott szemszögben íródott. Ám, hogy Juli mellett kinek a nézőpontját
ismerhetik meg a kedves olvasók, az egyelőre még maradjon titok.
Én imádtam írni ezt a részt, és talán egy icipicit jobban is a szívemhez nőtt,
mint az első.
A könyvet itt tudjátok beszerezni.:
