Szabó Tamás: Holdvíz

Szabó Tamás: Holdvíz című kötetéből az utolsó cápás jelenetet hoztam el nektek. Bízom benne, hogy tetszeni fog és egyben elolvassátok majd a könyvet. Érdemes belefogni a könyv olvasásában. Nekem a kedvencem. Vajon most mi fog történni Zoltánnal? Vagy Noémivel?

Szabó Tamás:

Holdvíz

Tartalom:

Zolit, a burokban nevelkedett, milliomos egyetemista ficsúrt sokkolja a hír: „örökölt” egy 16 éves lánytestvért apja, a néhai KGB-tiszt után! A két tinédzser kapcsolatát nagyban befolyásolja, hogy külön nőttek fel, nem is tudva egymásról. A báty tanácstalan; hogyan viszonyuljon a hányatott sorsú, öntörvényű kis vadóchoz, aki egyből felforgatja az ő nyugodt életét?

Mikor a lány minden addiginál nagyobb zűrbe keveredik és eltűnik Brazíliában, a fiú kénytelen otthagyni mindent; Noémi után ered, majd a Polícia korruptságát látva maga kutatja fel a húgát. Vajon képes felnőni a feladathoz, és egyedül megmenteni őt? Túlélik a testvérek könyörtelen megpróbáltatásaikat távol az otthonuktól, vagy elbuknak az alvilággal, a természeti erőkkel, illetve az önmagukkal vívott harcban, hogy beteljesedjék a családi karma?

ENGEDÉLLYEL

Valami ismét hozzá ért a vállamhoz. Ordítani akartam, de már csak egy hörgésre telt az erőmből. Ezúttal meg fog ölni... A halászok beemeltek a csónakba. A hátamon feküdtem, lenéztem a lábamra. Elborzadtam a seb látványától! Egy húsdarab szabadon lifegett a térdem fölött. Az a bestia ráadásul el is törte a combcsontomat, mert most lehetetlen szögbe csavarodott. 

Ordibálások. Halszag keveredett a saját vérem illatával. Fölnéztem. Két borostás férfi magasodott fölém, bátortalanul szólongattak. Az arcuk mindent elárult a sérülésemről. Epét és egy nagy adag sós vízet hánytam. Egész testemben remegtem. Levették a búvárruhámat, és a sebem köré csavarták. Összerándultam a kíntól. Az egyikük levette mocskos atlétáját, és azt is a sebre szorította, hogy elállítsa a vérzést. Éreztem, ahogy a sebszélek meg a szabadon lifegő bőrszeletek egymáshoz súrlódnak, és ettől ismét öklendezni kezdtem. Ha lett volna még bármi a gyomromban, azt most biztosan kiadtam volna. Az egyik halász a combcsontomhoz szorította az artériámat, hogy elállítsa a vérzést. Émelyegtem, és elvesztettem az eszméletemet. 

Arra ébredtem, hogy jó erősen felpofoznak. Az egyikük, egy idős, brazil halász kétségbeesetten ordított le rám. Az arca csokoládébarna volt, a szakálla hófehér. 

Egy örökkévalóságnak tűnt, míg végre kikerültem a zsúfolt csónak vértől, és hányástól bűzlő világából. Fölemeltek és rohanva vittek valahová. Nagyon sokan álltak a tengerparton, és mind engem bámultak. Az egész olyan képlékeny és álomszerű volt. 

Autók dudáltak, emberek kiáltoztak… A szél a vért szárította a bőrömön… ezernyi fájdalmas érintés… Aztán a hangzavarból kivált egy sziréna. Fölemeltek, és lefektettek valahová. Vaksin pislogtam fölfelé: fehér falak, injekcióstűk és áttetsző csövek. Egy zöld inget viselő férfi hajolt fölém, és elhadart valamit portugálul. Egy másik orvos széthúzta a szemhéjamat, és belevilágított. Egyre távolabbról hallottam dallamos, izgatott beszédüket. Pálmafák. Egy magas, fehérre meszelt épület látványa. Egy kisgyerek nézett rám, majd szörnyülködve felordított. 

Sikoly a víz alatt... Minden vörös körülöttem. 

Noémi. Úristen... Ő még mindig odakint van a tengeren...

 A könyvet itt tudjátok megvenni:

Maxim Könyvkiadó

Szabó Tamás írói oldala

Szabó Tamás: Holdvíz

Szabó Tamás: Holdvíz című kötetéből újabb cápás jelenetet hozok nektek. Hogy tetszett az előző rész?  A mostani részben vajon miféle cápa támadta meg őket? Mi fog történi a mostani részben? Vajon kit fognak kimenteni a vízből?

Hogy megkapjátok a kérdésre választ, íme a részlet belőle.

Szabó Tamás:

Holdvíz

Tartalom:

Zolit, a burokban nevelkedett, milliomos egyetemista ficsúrt sokkolja a hír: „örökölt” egy 16 éves lánytestvért apja, a néhai KGB-tiszt után! A két tinédzser kapcsolatát nagyban befolyásolja, hogy külön nőttek fel, nem is tudva egymásról. A báty tanácstalan; hogyan viszonyuljon a hányatott sorsú, öntörvényű kis vadóchoz, aki egyből felforgatja az ő nyugodt életét?

Mikor a lány minden addiginál nagyobb zűrbe keveredik és eltűnik Brazíliában, a fiú kénytelen otthagyni mindent; Noémi után ered, majd a Polícia korruptságát látva maga kutatja fel a húgát. Vajon képes felnőni a feladathoz, és egyedül megmenteni őt? Túlélik a testvérek könyörtelen megpróbáltatásaikat távol az otthonuktól, vagy elbuknak az alvilággal, a természeti erőkkel, illetve az önmagukkal vívott harcban, hogy beteljesedjék a családi karma?

ENGEDÉLLYEL

Egy robusztus, torpedó alakú tömeg lebegett közvetlenül előttem. Mozdulatlanul figyelt. Az oldalát csíkok szabdalták függőleges irányban. Ez egy tigriscápa! Jézus, tégy csodát!

Ronda, széles fejét egyre közelebb tolta hozzám. Fülsüketítő sikolyt hallattam a víz alatt, óriási buboréktömeg szökött ki a számon. A tonnányi hal betöltötte az egész látóteremet: a farokúszója irdatlanul messze volt. Nagyobb, mint anyám Mercedese! Kíváncsian vizsgált engem a szemeivel, melyek olyan élettelennek tűntek, és mégis ott tükröződött bennük az a félelmetes állati értelem! Trapéz formájú orrával megbökte a mellkasomat, ahogy ügyetlenül harapni próbált. Eközben a pislogóhártyája védelmezően eltakarta érzékeny látószervét. Közelről láttam azokat a kakastaréj formájú, csipkézett fogakat. Húscafatok tapadtak rájuk, melyek ott lengedeztek az erős sodrásban. Akkora szája volt, hogy akár egészben is le tudott volna nyelni. Belenéztem. Mintha egy borzalmas, élő-lélegző alagutat láttam volna, kétoldalt a kopoltyúrések széles kijáratával. Ez a förtelmes valami most oldalra fordult, hogy jobb fogást találjon rajtam. Azok az állkapcsok a teknőspáncélt is képesek szétzúzni. Ha összezárulnak a felsőtestemen, nekem végem van. Megragadtam a cápa orrát. Megpróbáltam minden erőmmel távol tartani a fejét. Hosszú métereken át tolt maga előtt. Éreztem, hogy fogytán az erőm, nemsokára elfáradok, és a karom behajlik, így óhatatlanul közel fogok kerülni ahhoz az undorító alagúthoz. 

Ez az éhségtől hajtott, ostoba gépezet váratlanul kitért oldalra, ezt kihasználva az ellentétes irányba mozdultam. Elúszott mellettem. Véletlenül belerúgtam a hátuszonyába. 

Végre fölbukhattam levegőért. Ide-oda forgolódtam. Betettem a fejem, és körülnéztem. A búvárszemüveg még mindig rajtam volt, bár telement vízzel. Sehol sem láttam a támadómat, és ez még ijesztőbbé tette a helyzetet. Aztán nagysokára megtaláltam: hat-hét méterrel alattam cirkált. Tigrisszerű mintázatát újabb csíkokkal gazdagították a ferdén rávetülő napsugarak. 

Próbáltam szemmel tartani, de már elmondhatatlanul fáradt voltam. 

Az lett volna a legésszerűbb, ha egyhelyben maradok. Így lett volna esélyem egy újabb támadás visszaverésére… De már olyan csábítóan közel volt a part! Szánalmas kutyaúszásban megindultam a szárazföld irányába… 

Ekkor olyan érzésem támadt, mintha a bal lábam beleakadt volna egy szögesdrótba. Mozdulni sem bírtam. Aztán hátrafelé haladtam, s közben éreztem a csiklandós szúrást a combomon, ahol a ragadozó belém mart borotvaéles fogaival. Furcsamód alig éreztem a fájdalmat. Lerántott a mélybe, és olyan gyorsan kezdett el rázni, hogy hallottam, amint sustorog a víz körülöttem.

Homály vett körül. Ebből, és a füleimbe hasító fájdalomból arra következtettem, hogy nagyon mélyen vagyunk. Gyorsan kellett cselekednem, mert már fogytán volt a levegőm. Minden erőmmel megütöttem az állat kopoltyúját. Nem történt semmi. Csépelni kezdtem a szemét, de még mindig fogva tartott. Ekkor az érzékeny orrát vettem célba, mire végre elengedett. 

Szabad voltam. Kábultan lebegtem a sötétvörös vízben. 

Fölnéztem. Olyan magasan voltak a hullámok, mint mező felett a csillagok. 

Akármilyen hihetetlen is volt, most egyszerre két torpedó alakú testet láttam magam fölött mozogni. Az egyik a cápa volt, a másik azonban szélesebbnek tűnt, és kétoldalt mintha karok csapkodták volna a víz felszínét. Vagy evezők voltak azok? Igen, egy csónak! 

Megindultam a felszín irányába. Mindent vörösben láttam magam körül az erős vérzés miatt. Ahogy fölértem, foldokolva-zokogva kiharaptam egy nagy lélegzetet a levegőből. Sokkban voltam, és émelyegni kezdett a gyomrom. A sebemet markolásztam. Megmaradt a bal combom, de csúnyán megsérült. Az a harapás kitágította a fájdalomról alkotott korábbi képzeletemet. Nem tudom, honnan maradt erőm üvöltözni, és fönt maradni a vízen. A cápát sehol sem láttam. Talán elment. De lehet, hogy még mindig itt ólálkodott valahol alattam. Centiről centire küzdöttem magam előre. Fogalmam sincs, mennyi idő telhetett el így. Éppúgy lehetett pár perc, mint egy óra. 

Egy csónak imbolygott előttem. Lassan közeledett felém. Emberi hangokat hallottam...

 A könyvet itt tudjátok megvenni:

Maxim Könyvkiadó

Szabó Tamás írói oldala

Beleolvasó: Szabó Tamás: Holdvíz

Néhány hónappal ezelőtt Szabó Tamás: Holdvíz c.kötetéből már hoztam nektek beleolvasót. De most újra hozok egy kis részletet ezúttal a cápás jelenetből. Három részletet mutatok nektek, bízom benne, hogy tetszeni fog.

Szabó Tamás:

Holdvíz

Tartalom:

Zolit, a burokban nevelkedett, milliomos egyetemista ficsúrt sokkolja a hír: „örökölt” egy 16 éves lánytestvért apja, a néhai KGB-tiszt után! A két tinédzser kapcsolatát nagyban befolyásolja, hogy külön nőttek fel, nem is tudva egymásról. A báty tanácstalan; hogyan viszonyuljon a hányatott sorsú, öntörvényű kis vadóchoz, aki egyből felforgatja az ő nyugodt életét?

Mikor a lány minden addiginál nagyobb zűrbe keveredik és eltűnik Brazíliában, a fiú kénytelen otthagyni mindent; Noémi után ered, majd a Polícia korruptságát látva maga kutatja fel a húgát. Vajon képes felnőni a feladathoz, és egyedül megmenteni őt? Túlélik a testvérek könyörtelen megpróbáltatásaikat távol az otthonuktól, vagy elbuknak az alvilággal, a természeti erőkkel, illetve az önmagukkal vívott harcban, hogy beteljesedjék a családi karma?

ENGEDÉLLYEL

Hajnalodott. Két nap telt el azóta, hogy otthagytam Noémit a bóján. Tovább kell mennem! A szárazföld csábítóan közel lapult. De éreztem, hogy ez az utolsó néhány kilométer keményebb lesz, mint az eddigi szakasz együttvéve. Óriási akaraterőre volt szükségem ahhoz, hogy visszacsobbanjak a tengerbe, és folytassam az utat. Küzdöttem a fájdalom, a fáradtság és a beletörődés ellen. Olybá tűnt, mintha már évek óta küzdeném magam előre ebben a keserű-sós világban. Halászhajók horgonyoztak előttem, párszáz méterre lehettek... Ismét egy nagy csobbanást érzékeltem a szemem sarkából. Odakaptam a fejem. Egy pillanatra mintha láttam volna egy sötétszürke test körvonalait. De nem voltam biztos benne, hogy az, aminek gondolom. Talán csak a kimerültség űzött gonosz tréfát a képzeletemmel. Az érzés, hogy nem vagyok egyedül, minden eddiginél erősebb volt. A part felé néztem... Istenem, pedig már olyan közel járok hozzá! 

Megismétlődött a csobbanás néhány méterrel előttem; ezúttal szinte felrobbanni látszott a víz. Most már éreztem is a felszín alatt a nagy valami által keltett lökéshullámot. Ide-oda forgolódtam. Nem láttam, de tudtam, hogy itt van valahol a közelben. Talán alattam. Az apró hullámok szeszélyesen kergették egymást körülöttem, ám valami kitűnt közülük. Nem illett ide. Bár ugyanolyan szürkéskék színe volt, mint otthonának, az óceánnak, nem a víz részét képezte. Merthogy az áramlattal és a hullámokkal ellentétesen haladt. 

Ez a valami egy háromszög alakú uszony volt. Hol lassan, hol sebesen mozgott, néha eltűnt, máskor pedig magasan a felszín fölé tornyosult. Körülöttem ólálkodott, és én fáradtam követtem a tekintetemmel. 

Most már semmi kétség. Itt van... Figyel engem. Érzékeli minden egyes mozdulatomat. Lebuktam a víz alá. A búvárszemüvegem bepárásodott, de így is láttam rajta keresztül azt a nagy, félelmetes testet. Tízméternyire lehetett. Ott volt, aztán beleolvadt a mélység sötétjébe…Vajon milyen faj lehet? A jövevény elnyújtott nyolcasokat írt le körülöttem. Elúszott mellettem, aztán visszajött. Ez rám vadászik... Becserkészett engem! Biztosan régóta követ. Talán csak egy delfin.Egyre csak szűkültek azok a nyolcasok körülöttem. 

– Ne! Menj innen, hagyj békén, menj... Talán még a szívverésemet is hallja. Ekkor nagy sebességgel elúszott mellettem. A hátúszója nyílegyenesen szelte a habokat. Felsikoltottam, és belélegeztem egy nagy adag vizet. A farokúszója nem föl-le irányban mozgott, hanem a halakra jellemző oldalirányú, söprő mozdulattal. Vagyis akkor ez nem delfin. Hanem egy cápa. Iszonytató, fekete félelem szállt meg. A Miatyánkot kezdtem el motyogni. Tudtam, nem az én zsírtalan, szárazföldi húsom az ő ermészetes tápláléka. A legtöbb cápa összetéveszti az embert egy fókával. Legrosszabb esetben belém fog harapni... Ám hiába észleli, hogy a cupákom nem megfelelő a számára, és hiába hagy békén ezután, egyetlen próbaharapás is végzetes lehet idekint, ebben a legyengült állapotban. Ismét jött, de most abból az irányból, amire nem számítottam. Hozzám is ért, fájdalmasan súrolva fedetlen lábfejemet, ahol már nem takarta a búvárruha. A bőre rendkívül érdes volt; sokezer éles, apró, fogas pikkely fedte. Mintha csiszolópapír lett volna. Így kóstolt belém először. Vérfelhő lebegett körülöttem a bőrünk súrlódása nyomán, és ez csak fokozta a ragadozó vadászösztönét. Egyre magabiztosabb lett a mozgása. Egy nagy hullám megemelt, így fölülről jobban ráláthattam. A kurva életbe… mekkora! 

Bepánikoltam. Tudatszűkült állapotban kapálóztam a part felé. Hátulról támadott, alulról bökte meg az orrával a csípőmet, és felfordított. Mintha csak egy mozdony jött volna nekem. Megpördültem a tengelyem körül, s éreztem, hogy egy pillanatra kiemelkedem a felszín fölé. Mikor aztán észbe kaptam, láttam, hogy ismét a víz alatt vagyok.

A könyvet itt tudjátok megvenni:

Maxim Könyvkiadó

Szabó Tamás írói oldala