Borítólelepzés: Lana V. Asol:A folyó túloldalán

 Borítóleleplezés a blogomon, Lana V. Asol írónő kötetének a borítóját fogom most bemutatni nektek, ami szeptemberben fog megjelenni. 

A folyó túloldalán című regény második kiadása jelenik nyomtatott illetve ebook formában is, mely a Helma Kiadó oldalán lesz beszerezhető. A linkeket és további infókat hamarosan megosztom veletek.

 Lana V. Asol

Lana V. Asol

A folyó túl oldalán 1. rész

Tartalom 

Stella, tündöklő neve ellenére, majd a fél életét az utcán, a tolvajok között élte. Csupán két dologban különbözött társaitól: hogy lány volt, és hogy különös módon vonzotta a folyó.

Az a hely, amitől világ életében óvták, amiről mindenki azt tartotta, hogy veszélyes, bűvös lények birodalmát határolja. Ezért több ezer éve senki sem látta a túlpartját. Leszámítva őt, akit egy keserű véletlen, a mesék démonjainak világába sodort.

A Négy varázs birodalom komor urának palotájába kerül, könyörületből rejtegetik, ám bezárva, titokban kell élnie – halandó lévén, egy percig sem tartózkodhatna az elvinek földjén.

A palotában Stella rájön, hogy nem csupán az őt körülvevő világot nem ismeri, de saját magáról is sokkal kevesebbet tud, mint hitte.

Te félnél egyedül egy idegen birodalomban? Lenne erőd mindent feladni, hogy új életet kezdj? Volna merszed harcolni a szerelemért?

Lana V. Asol

A folyó túl oldalán 2. rész

Tartalom

Miután Stella elhagyja a Palotát és vele együtt Razelt, újrakezdés reményében Rivellbe – a kerubok égi városába – költözik. Miközben próbálja előcsalogatni a rejtett képességeit és igyekszik alkalmazkodni az új körülményekhez, a nyugati negyed törvényen kívüli ura szembe állítja a múltbéli tolvaj önmagával is.

Stella úgy érzi, hogy az elvinek között egyre több titokba bonyolódik, mígnem arra eszmél, hogyha meg akarja védeni a szerelmét, versenyt kell futnia az idővel.

Vajon sikerülhet a küldetése?

Boritóleleplezés: Lana V. Asol: A folyó túloldalán

Borítóleleplezés újra a blogomon, ezúttal Lana V. Asol írónő kötetének a borítóját fogom majd bemutatni szeptemberben.

A folyó túloldalán című regény második kiadása jelenik nyomtatott illetve ebook formában is, mely a Helma Kiadó oldalán lesz beszerezhető. A linkeket és további infókat hamarosan megosztom veletek.

 Lana V. Asol

Lana V. Asol

A folyó túl oldalán 1. rész

Tartalom 

Stella, tündöklő neve ellenére, majd a fél életét az utcán, a tolvajok között élte. Csupán két dologban különbözött társaitól: hogy lány volt, és hogy különös módon vonzotta a folyó.

Az a hely, amitől világ életében óvták, amiről mindenki azt tartotta, hogy veszélyes, bűvös lények birodalmát határolja. Ezért több ezer éve senki sem látta a túlpartját. Leszámítva őt, akit egy keserű véletlen, a mesék démonjainak világába sodort.

A Négy varázs birodalom komor urának palotájába kerül, könyörületből rejtegetik, ám bezárva, titokban kell élnie – halandó lévén, egy percig sem tartózkodhatna az elvinek földjén.

A palotában Stella rájön, hogy nem csupán az őt körülvevő világot nem ismeri, de saját magáról is sokkal kevesebbet tud, mint hitte.

Te félnél egyedül egy idegen birodalomban? Lenne erőd mindent feladni, hogy új életet kezdj? Volna merszed harcolni a szerelemért?

Lana V. Asol

A folyó túl oldalán 2. rész

Tartalom

Miután Stella elhagyja a Palotát és vele együtt Razelt, újrakezdés reményében Rivellbe – a kerubok égi városába – költözik. Miközben próbálja előcsalogatni a rejtett képességeit és igyekszik alkalmazkodni az új körülményekhez, a nyugati negyed törvényen kívüli ura szembe állítja a múltbéli tolvaj önmagával is.

Stella úgy érzi, hogy az elvinek között egyre több titokba bonyolódik, mígnem arra eszmél, hogyha meg akarja védeni a szerelmét, versenyt kell futnia az idővel.

Vajon sikerülhet a küldetése?

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Soie - ("Ezt a munkát több százan olvasták naponta, a kommentek között akadt egy-két negatív, de építő kritikaként fogadtam, viszont többségében olyanok érkeztek, hogy „várom a kövit, imádom a munkád” „jaj, de jó rész volt, mikor tudom meg mi lett a főszereplővel?” ez adta a lendületet, hogy minden nap tegyek fel epizódot.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Soie írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek Ikerháború c. könyve jelent meg, amit az Helma Kiadó oldalán lehet megrendelni. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Először is szeretném megköszönni a felkérést. Minden ilyen egy külön mérföldkő a „karrieremben”. Hogy mit kell tudni rólam? 1994.12.14.-én születtem Veszprémben katonagyerekként majd később Pápára költöztünk és itt kezdtem meg tanulmányaimat is mely nem volt éppen leányálom. Nem titok, hogy diszlexiám van, ami eléggé megnehezítette a diákéveimet, hiszen lassabban és nehezebben tanultam a társaimnál ráadásul a tanáraim közt is akadtak olyanok, akik nem akartak foglalkozni velem. Mivel a felolvasások lassan mentek és dadogva, az írásom pedig olvashatatlan volt nem szerettem az irodalmat, könyveket olvasni pedig egyenesen utáltam, mert annyira koncentráltam arra, hogy jól olvassak, hogy nem maradt kapacitás a tartalom megértésére. Később szerencsére rengeteget javult a problémám és szavalóversenyeken vettem részt, jobbára első vagy második helyen végeztem, habár írásnál a mai napig megvan, hogy felcserélem a betűket az olvasással már nincs gondom.

Ikerháború c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Az Ikerháború valóban igényelt valamilyen szinten kutató munkát, azonban ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a google-ba mindent beírtam vagy, hogy bevetettem magam egy könyvtárba, hanem rengeteg hasonló témájú filmet néztem meg, illetve mivel ez egy akció jeleneteket is tartalmazó mű megkérdeztem néhány ismerősömet, akik jártasok a verekedésben, mármint sport szinten. Tőlük kértem tanácsot egy-egy jelenetet illetően, valamint az elképzeléseimet a mozdulatok leírásához megmutattam nekik és kikértem a véleményüket, hogy mennyire reális, amit írok, mennyire kivitelezhető egy igazi utcai bunyóban. Maga az írás talán félévig tartott és az igazat megvallva, ha nem kínálkozik a Helma kiadó lehetősége talán még tovább írtam volna, hogy tökéletesítsem.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A történeteimben éppen annyira van fantázia, mint valóság és fordítva. Az Ikerháború c. munkám azon része, hogy egy fiú és lány ikerpár annyira hasonlítanak egymásra, hogy a környezetük nem tudja őket megkülönböztetni inkább fantázia, hisz bár ebben az esetben az ikrek hasonlóak egyértelmű különbségek vannak már csak a testi adottságokból kiindulva is. Azonban a történet további szála valós társadalmi problémákkal foglalkozik. Voltak olvasók, akik megkérdezték, miért éppen lány a fő főszereplő? Nos, erre a válasz egyszerű. Mindig is annak a híve voltam, hogy az esetek többségében szerintem egy lány is képes arra, amire egy fiú. Régen elhanyagolták a nőket és csak a háztartás vezetése, illetve utód biztosítása miatt jöttek jól a férfiaknak, azonban később belátták törvényileg is, hogy a nők bár gyengébb nemnek vannak titulálva igenis képesek rossz fiúk elfogására, fegyverhasználatra vagy az úgynevezett női logika és női megérzés miatt akár nyomozónak se lennének utolsók. Tény, hogy egy átlagos lány/nő nem fog egy kétajtós szekrényt kiütni az alsónadrágból, de nem kizárt, hogy megfelelő edzéssel képes lenne rá. Nyilván nem egy ütéssel, de megteheti, hisz átlagban kisebbek vagyunk és mozgékonyabbak, ami egy ökölharc esetében nem egy utolsó szempont. Viszont, sok mindent nem tudnánk megtenni férfiak nélkül, hisz a lányok nem járnak naponta konditerembe súlyzózni, hogy izmosak legyenek és erősek ezért férfi a többi főszereplő. Ezzel is szemléltetni szeretném azon nézetemet, hogy egy bandaháborúban a lányok is lehetnek hasznosak a fiúknak és fordítva.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Az írás szenvedélye gyerekkoromra nyúlik vissza, mivel, mint mondtam, nehéz diákéveim voltak rendre elvonultam a fejemben egy másik világba, ahol az lehettem, amihez éppen kedvem volt. Hercegnő, énekes, Pokemon mester (Haha). Valójában ezeket a világokat az aktuális problémáim alkották meg. Nem voltak barátaim, de a fejemben igen. Nem tudok énekelni a botfülem miatt, de a fejemben én lehettem a színpad sztárja és persze volt szőkehercegem fehér lovon. Emlékszem az első éppen Ferenc herceg volt a Sissi kalandjai c. Disney meséből. Mondjuk, ha jól emlékszem neki barna haja volt és Károly herceg volt szőke. Lényeg a lényeg, hogy a gimnáziumi éveim alatt annyi történet született meg a fejemben, hogy egy élet is kevés lenne ennek megszámolására. Aztán egy szép napon felkerestem egy olyan oldalt, ahol meglehet osztani az efféléket, hisz akkoriban a facebook még nem volt annyira elterjedt, mint manapság. Így akadtam a blogger.hu oldalra, ahova naponta posztoltam a The Dreams című történetem fejezeteit. Ez a sztori egy fanfiction volt és igen, saját vágyaim megírása. Egy amerikai rockbandáért nagyon oda voltam és megírtam a történetben a képzeletbeli találkozásunkat. Ezt a munkát több százan olvasták naponta, a kommentek között akadt egy-két negatív, de építő kritikaként fogadtam, viszont többségében olyanok érkeztek, hogy „várom a kövit, imádom a munkád” „jaj, de jó rész volt, mikor tudom meg mi lett a főszereplővel?” ez adta a lendületet, hogy minden nap tegyek fel epizódot. Plusz a szobatársam, akinek minden este felolvastam az aktuális részt. Nem tudom azért aludt-e el mert szépen olvastam vagy mert unalmasnak találta, de a mai napig emlegeti, hogy a legszebb része volt a napjainak. Ezután ahogy befejeztem a sulit dolgozni kezdtem és már nem foglalkoztam a blogommal. Több történetbe is belekezdtem, de sosem írtam végig őket. Ennek ma már nyolc éve. Később újra fellángolt az írás utáni vágyam a történetek pedig ott voltak a fejemben, de arra gondoltam, hogy ennyi év után feléleszteni a blogomat nagyon nehéz lenne, az olvasóimat már elveszítettem talán nem is emlékeznek rá így maradt a laptopom. Megírtam az Ikerháborút aztán édesapám elhunyt. Tudni kell róla, hogy apukámnak mellettem a könyvek voltak a mindene, imádott olvasni és ez a munkám volt az utolsó könyv, amit elolvasott. Ez akkor annyira megtört, hogy képtelen voltam egy betűt is leírni így végleg felhagytam az írással. Viszont a barátaim minden nap azt szajkózták, hogy folytassam, próbáljam folytatni, mert jól csinálom, de úgy éreztem mi értelme, ha apukám nem tudja már elolvasni őket. Sok száz, ezer könyv csak az enyém nem. Szép, lassan ahogy a gyász elült a szívemben elkezdtem könyveket olvasni melyek újabb és újabb ihletet adtak és fokozatosan visszatértek a történetek a fejembe viszont még mindig nem tudtam merre menjek ezzel. Írni a laptopnak nem sok értelmét láttam, még ha jól eső hobbi is. Ekkor botlottam bele a Legyél te is író! pályázatba két héttel a határidő vége előtt. Gondoltam próba szerencse, de nem volt használható kéziratom. Az Ikerháború kész volt bár – hogy egy kicsit nagyot mondjak – csiszolatlan gyémántnak tekintettem, hisz az alap megvolt, de tudtam, hogy rengeteg javítás kell neki viszont az idő szorított így elküldtem a pályázatra. Két opció volt: vagy visszadobják, vagy azt mondják nem rossz. Mindkettő megtörtént, visszadobták, mert a pályázati kiírásnak nem felelt meg (igen, apróbetűs rész) azonban tetszett nekik így megegyeztünk a kiadásban. Mostanra lelkileg is mondhatjuk, hogy felépültem így írok, amikor csak tehetem.

Gondoltál már arra, hogy nyomtatott formában add ki?

Persze, hisz minden író, aki kiakarja adni a munkáját, szeretné, ha az ott lenne minden polcon bárhová is megy, azonban a Helmánál eleinte csak e-bookra és hangoskönyvre volt lehetőség. Nem bántam, mert egyetértem az okokkal. Az e-bookot praktikusnak találtam, hisz modern korokat élünk és az emberek a telefont mindenhova viszik, azonban annak, aki imád olvasni néha külön táska kell a könyveknek, ha nyaralásra megy, ráadásul a mi házunkban annyi könyv van, hogy külön kamion kéne, ha költöznénk. Az e-book pedig ott van a telefonon, a hangoskönyvek pedig valóban nagyszerű ötlet a látáskorlátozottaknak, hiszen nekik is kijár a könyvek adta élmény, de nem mindegyik tudná elolvasni azokat. Viszont most, hogy a Helma kiadó is megkezdte a nyomtatott könyvek forgalmazását így az eredeti kívánsága is teljesül azoknak, akik a boltokban szeretnének belefutni a saját könyvükbe.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Valójában nincs, kifejezett zsánerem csupán azt írom le, ami eszembe jut, és a végén átgondolom, hogy melyik műfajba sorolnám igazán. Nem volt másképp ez az Ikerháborúval sem. Nem tudtam, hogy minek is nevezzem igazán, végül rájöttem, hogy akció és krimi. Nem mindig egyértelmű még számomra sem. Azt hiszem én is mindenes leszek, hisz az első munkám tini fanfiction volt az Ikerháború krimi és vannak a kis mappámban fantasytől elkezdve a horroron át minden.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Nos erről még elég nehéz egyértelmű választ adnom, hiszen a blogom bár kész mű nem hivatalos kézirat. Azonban mikor elkészült és lezártam a történetet egy hatalmas élmény volt. Az Ikerháború esetében, pedig mint mondtam, a kézirata volt az utolsó, amit édesapám olvasott így keserédes érzés, azonban mikor a kiadó visszajelzett, hogy tetszik nekik az egy meglepetés. Nem gondoltam, hogy az a nyersanyag tetszeni fog bárkinek is abban a formában, de mégis így lett.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Annak idején akár a többi kamasz én is rengeteg felhasználó néven szerepeltem már különféle platformokon. MSN, MYVIP, IWIW stb. Úristen, a mai fiatalok tudják egyáltalán mik ezek? Lehet, most úgy érzik magukat, mintha nem magyarul beszélnék. Nos, habár nekem nem voltak XYVOKCSŐ neveim, de szerettem olyan neveket kitalálni, amik nem, vagy csak részben hasonlítanak a sajátomra. 2015-ben Vicy néven kezdtem blogolni, ami azért lett így mert a Viktória név marhán tetszik a mai napig így végül ez lett a nevem nagyon sokáig sok felületen. Persze ez is csak átmeneti volt és lassan el nőttem, főként mivel abbahagytam a blogolást mikor kikerültem az iskolapadból. Mivel nem akartam, hogy az olvasóim hol egybe kapjanak, mindent hol hetekig várakozzanak egy egy posztra, úgy voltam vele, hogy így nem tudom jól csinálni, de írni viszont szeretek így magamnak irkáltam itthon. Van, aki a zuhany

Alatt énekel, van, aki a fióknak ír. Viszont ezeket kézirat formátumban készítettem és Sophia Fei néven. Az ismerőseimnek is meséltem, hogy egyszer én leszek Sophie Fei írónő. Ez azért lett így, mert imádom keletet és ott a Fei repülést/szárnyalást jelent kínaiul, meg, mert tetszett a hangzása, na. Később rájöttem, hogy sokaknak nehéz lehet megjegyezni így mikor arra került a sor Soie lettem. Beletelt pár napba kigondolni valami épkézláb használható nevet, de arra gondoltam, hogy mivel elég nagy trend lett mostanában a felhasználó nevek esetében a magánhangzók vagy a mássalhangzók kivétele a névből én is eljátszottam az enyémmel így lett Sophie névből Soie. Mindenképpen olyat akartam, ami sem a magyaroknak, sem a külföldieknek nem okoz, nagy nehézséget mivel rengeteg külföldi ismerősöm van. A Soie bevált, ráadásul utólag megtudtam, hogy ez egy francia szó és selymet jelent, ami mondjuk vicces, de rendben. Tehát a lényeg, hogy így lettem Vicy bloggerből Soie írónő.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Mint mondtam, nincs zsánerem. Írom, ami szembe jut, és a végén meglátjuk mi lesz.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Hatalmas öröm és büszkeség. A barátaimnak viccelődtem is, hogy: Úton vagyok afelé, hogy sztáríró legyek. Persze Ők figyelmeztettek, hogy ha nagy sikerem lesz, se felejtsem el, hogy ki vagyok, honnan jöttem és, hogy a szívemmel írjak ne haszonlesésből, mert a hírességek többsége hajlamos rá ha a karrierje eljut egy bizonyos pontra.

Hogyan jutottál Helma Kiadóhoz? Illetve, akik szeretnének bejutni, mit kell tenni?  

Helma kiadóhoz a Legyél Te is Író! pályázaton keresztül küldtem el az Ikerháború nyers változatát, ami megtetszett nekik és felajánlottak egy lehetőséget, amit elfogadtam. Akik szeretnének bejutni, azoknak azt javaslom, küldjék el Ők is bátran a munkájukat, ha nem elég magabiztosak, akkor is nyugodtan elvégre egy kiadónál azért dolgozik annyi ember, hogy segítsen javítani az esetleges hibákat. Ha pedig úgy érzik nem elég jó a munkájuk ehhez, akkor se féljenek. Minden könyv egy érték függetlenül a minőségtől, mert benne van valakinek a szíve, az elméje, az érzései, a vágyai és a munkája. Ne féljenek ezt megmutatni. A Helma kiadó nem hinném, hogy annyira szigorú lenne, hogy visszadobja, mert nem elég jó, de ha ez meg is történik akár nálunk, akár máshol ne úgy érezze, hogy akkor Ő, mint írójelölt alkalmatlan erre a pályára, hanem inkább próbáljon fejlődni. Olvassa el újra és újra a munkáját, kérjen meg ismerősöket, akikre számíthat, hogy segítsenek és próbálja meg újra. Egy pofára esés még nem a világ vége, fel kell tudnunk állni a földről különben nem, tudjuk meg mi lesz az út végén.

Milyen Helma kiadónál lenni, illetve támogató íróként jelen lenni?

Itt lenni a Helma kiadónál egyedülálló élmény. Azt gondolom akármelyik kiadó, aki vállalt volna, mindegyik más érzéseket keltett volna bennem. A nagy nevek nyilván azért, mert „nem akárki” azonban a Helma még új, és nem rossz valaminek az elejétől kezdve a tagja lenni és velük együtt végig menni azon az úton, hogy a legnagyobb kiadók közé tartozzon. Ráadásul a Helma olyan nézeteket képvisel, melyek egyedülállóak ezen a területen és ennek a része lenni kivételes élmény. Bízom benne, hogy több és több író jelölt csatlakozik ehhez a folyamathoz, mert ez tényleg egy kivételes dolog, valamint csatlakoznak az MKMT mozgalomhoz akár írók, akár nem mert tényleg egy olyan dologról van szó, mely rengeteg embert érint.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Impulzív, hiszen a fejem tele van ötletekkel, a korábban megkezdett műveimről nem is beszélve. Egyszerűen muszáj leírnom őket plusz kiváló terápia is.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Kedvenc jelenet? Persze! A blogomat illetően (mivel kamasz vágyaim tükre) találkozni a crushommal. Bevallom felnőtt létemre is vannak „kedvenc hírességeim” és a mai napig elgondolkodom, milyen lenne találkozni velük. Habár lehet, kicsit bízom benne, hogy ha ez megtörténik nem olyan vicces módon fog, mint a főszereplőmnek. Az Ikerháborúban pedig mondjuk, hogy kb. minden, amit Zoey csinál. Szeretnék én is ilyen kalandos, akciódús életet, mint ami neki van. Lássuk be a lapokon vagy a filmvásznon az ilyenek elég csábítóak tudnak lenni, akkor is tudja az ember, hogy ott abban a világban bármelyik sarkon lelőhetnek vagy ilyesmi.  A nehezen megírható jelenet közé inkább az Ikerháború befejezését sorolnám, de mivel nem akarok spoilerezni nem mondok róla többet. Aki viszont olvasta már, sejtheti miért volt igazán nehéz jól megírni.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Inspirálódni a kedvenc sorozataimból és könyveimből szoktam meg persze az életemből. Hogy ebből, hogy lesz történet? Beleképzelem magam egy bizonyos szituációba és elképzelek több lehetőséget a történet mozgatására. Például elképzelem, hogy nézem a lottósorsolást. Van pár lehetőség, például nyerek pár ezer vagy pár százezer forintos vagy akár a főnyereményt, de az is lehet, hogy semmit. Ha megnyerném, a főnyereményt gazdag lennék ez magától értetődő, de vajon mivel járna ez? Illetve, ha nem nyertem, akkor megint mehetek vissza dolgozni és reménykedem, hogy egyszer megtalál a szerencse, de vajon milyen szerencse? Találok egy lottószelvényt, ami nyertes, vagy valakit, aki jóképű és gazdag? Szóval kábé így néz ki nálam egy-egy történet megszületése.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Nos, ez egy picit érdekes válasz lesz ugyanis a kéziratom teljes egészét a mentorom. Azonban fokozatosan nézve a dolgot, mivel egy történet több típusú jelentből áll ezért a szakértő barátaim. Mint említettem, van két ismerősöm, akik küzdő sportolnak így az ilyen jeleneteket mindig elküldöm nekik, hogy segítsenek benne és így a többivel is. Ezeket persze történetbe építem és a mentrommal részről részre nézünk át mindent, hogy szerkezetileg is tökéletes legyen, illetve a fogalmazás is jó legyen. Sajnálom, hogy az Ikerháború írásakor még nem ismertem Halász Emese írónőt, általa sokkal profibb munka lett volna, viszont soha nem késő így most két projekten dolgozom egyszerre, melyben az egyik a Kiscsillag című mű a másik pedig a Hajts! melyet, Emesével közösen készítünk, hogy igazán átütő élmény legyen az olvasónak.  

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Gratuláltak és sok sikert kívántak a későbbi munkáimhoz is. Édesapám még tudott adni tanácsokat az írásra nézve és ezeket a tanácsait betartva készítem a többit. Bízom benne, hogy mindenkinek tetszeni fognak a munkáim. 

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Idén a Kiscsillag c. könyvem várható, amely a blogom remake-je. Mivel az a munka volt az első és egyben az, mely ráébresztett az írás szeretetére úgy döntöttem, hogy felélesztem poraiból és felújítom. Akkor a The Dreams volt a címe, ami most is helytálló lenne, hisz az álmommá vált az írás azonban úgy érzem meg akarom hagyni az önállóságát. Ha úgy nézzük, amikor egy sorozatot Remake-el egy stúdió akkor nem írják át az eredeti verziót semmilyen formában sem, ahogy én sem teszem a The Dreamssel. Azonban azoknak, akik akkor olvasták talán nosztalgikus élmény lesz a Kiscsillag, illetve önálló műként talán azoknak is tetszeni fog, akik a The Dreams-et nem olvasták. Ennyi év után Instagramon megtaláltam az egyik régi olvasómat, aki emlékezett a munkámra, neki és a többieknek ajánlom ezt a könyvet és bízom is benne, hogy eljut majd hozzájuk és újra napról napra fogják olvasni a fejezeteket. A Kiscsillag azonban tartogatni fog meglepetéseket a The Dreams-hez képest így biztosan nem lesz számukra „jó ezt már tudom” érzés.  Az új olvasóknak pedig szívből remélem, hogy tetszeni fog, és Ők is épp úgy lelkesen fogják majd várni az újabb és újabb munkámat, ahogy a blogom olvasói régen.

Mindemellett pedig Halász Emesével, gőzerővel dolgozunk, a Hajts! című könyvön, mely valamikor 2024-ben fog megjelenni, a pontos dátumot pedig mindenképp látni fogja mindenki a social media platformjaimon, sok más érdekesség mellett is.

A könyvet itt lehet megrendelni.

Helma Kiadó

Soie írói oldala

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! K.Kormos Noémi - ("büszke vagyok erre az eredményre, arra meg különösen, hogy a „kutyás sztorikkal” sikerült egy összetartó, egymásra odafigyelő kis társaságot összehozni. Az oldalnak köszönhetően barátságok születtek, sőt a tagságnak köszönhetően nem egyszer anyagi támogatást is kaptak tőlünk arra rászorulók.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem K. Kormos Noémi írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónő igencsak sok oldalú, útikönyvet ír, szakácskönyvet. Nemrégiben Helma Kiadónál megjelent Roxy kutya naplója című könyve. Mely követte a második kötet is a Roxy kutya naplója-második neki futásra.

Emellett egy 12 ezres oldal tulajdonosa is egyben Roxi kutya naplója melyen vicces, kalandos életrevaló kutyusokról szólnak a bejegyzések.

Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

 

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Kicsit már öregecske menyecskének számító pedagógus vagyok. Pontosabban logopédus. Három saját és egy „lízingelt”, ma már felnőtt gyerek (+ a párjaik) és a férjem, édesapám képviselik a legszűkebb családomat. De nővéremmel és az ő népes családjával is nagyon szoros a kapocs. Az ő unokáira is úgy nézek, mintha a sajátom lennének. Az olvasás – írás szeretetét a szüleimtől, sőt már a nagyszüleimtől is örökölhettem. Vagy eltanulhattam a nővéremtől, aki éjjel, a takaró alatt elemlámpával is képes volt olvasni. Mikor én is rákaptam az olvasás ízére, magam is követtem a példáját. Az első könyv, amit elolvastam „A két Lotti” volt. Ettől kezdve nem volt megállás. A kedvenc könyveimet annyiszor elolvastam, hogy a végén, szó szerint, kívülről fújtam őket. Elég szépen mondtam verseket, így aztán igen korán versenyeken találtam magam, ahonnan az esetek többségében el is hoztam az első három hely egyikét. Grafomániám már kiskoromban megmutatkozott. Ha üres füzet és toll került a kezembe, nekem írni kellett. Mindegy volt mit, csak nyomot hagyjak a papíron.

Az állatok és az erdő – mező szeretetét anyai nagyapámtól kaptam örökségül. Ő maga mezőőr (erdőkerülő) volt, és még tévedésből sem a járt úton „kerülte” az erdőt, akárcsak napjainkban én. A különbség mindössze annyi közöttünk, hogy nagyapám pontosan tudta, hol, merre jár, míg nálam igen gyakran már az ország, sőt a földrész sem biztos, ha beveszem magam az erdő (lehetőleg legsusnyásabb) mélyére.

A Roxy kutya naplója sorozat sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Kutatómunkát egyáltalán nem igényelt, hiszen a napi kalandokat készen kapom az ebektől. Az írás pedig a mai napig tart, hiszen a könyv befejezésével az élet nem áll meg, és a Facebook-on az olvasóink, követőink igényt tartanak a napi beszámolókra. Csínytevésből pedig, ott, ahol három kutya van, mindig akad bőven.

Roxi kutya naplója blogod mióta vezeted? Miért hoztad létre? Mi célból?

Eredetileg egy gyerekeknek szóló könyvet akartam írni (erről azért még nem mondtam le végleg) a felelős állattartásról, humorosan, és egy kutya szemével nézve a dolgokat. Ezt előkészítendő hoztam létre a Facebook-on a Roxi kutya naplója oldalt, ami úgy körülbelül a 128.563. volt a sorban az állatos, kutyás, macskás oldalak között. Ebből kifolyólag azonnal hatalmas sikert arattam, úgy nagyjából ketten olvasták is a bejegyzéseimet. Ebből egy az édesanyám volt. Aztán egyszer csak, nagy nehezen megtört a jég. Emlékszem, amikor először 40 olvasót jelzett a magasba tartott hüvelykujj szimbólum, madarat lehetett volna velem fogatni. Mára már tizenkét és fél ezren követnek bennünket az oldalon, az oldalhoz kapcsolt csoportunkban pedig már túl léptünk a 44 ezres taglétszámon. Nem tagadom: büszke vagyok erre az eredményre, arra meg különösen, hogy a „kutyás sztorikkal” sikerült egy összetartó, egymásra odafigyelő kis társaságot összehozni. Az oldalnak köszönhetően barátságok születtek, sőt a tagságnak köszönhetően nem egyszer anyagi támogatást is kaptak tőlünk arra rászorulók. Lányom, és Mogyi segítségével pedig a Bátor Tábornak és a Nyíregyházi Állatvédőknek gyűjtöttünk. Bár az eredeti céltól jó messzire kerültem, de azt hiszem, mégis jó irányba tartok. Meg is fogalmaztam egy új célt: Nevess, hogy segíthess! Segíts, hogy nevethess! Ez a mottó arra is utal, hogy a könyveimből származó jogdíjat én magam is mindig felajánlom valamilyen jótékonysági célra. A Roxi kötetekkel a vakvezetőkutya kiképzést és az ARGOS Állatvédelmi Egyesületet támogatom. Így a könyveket megvásárlók maguk is jót tesznek pusztán azzal, hogy ők maguk is jól szórakoznak a történeteken.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A történetek 98%-ban valóságon alapulnak. Kicsit felturbózva, kicsit átalakítva, de valóban megtörténtek velünk amikről Roxi beszámol. Nem tagadom, egyszer-kétszer, azért elragad a fantáziám is, de szerencsére, az olvasók eddig még sosem jöttek rá a turpisságra. Április elsején viszont rendszeresen megtréfáljuk az olvasókat, és bizony sokan áldozatul esnek az ugartásnak.

A könyveid Helma Kiadónál jelentek meg? Milyen velük dolgozni? Hogyan tudd egy szerző/író csatlakozni hozzájuk?

Első pillanattól kezdve élveztem a közös munkát. Amellett, hogy minden segítséget megkaptam, tökéletesen megmaradt az alkotói szabadságom, sőt, ha „messzire gurult a gyógyszerem”, még akkor is próbáltak nekem kedvezni. Arra meg végképp nagyon büszke vagyok, és egyúttal végtelenül hálás is, hogy a „Roxi kutya naplója” volt a Kiadó első nyomtatásban megjelent kötete.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Mint említettem, már gyerekkoromban kiütközött rajtam a grafománia. Ám az akkori írásaimmal kizárólag a családomat szórakoztattam. Később verseket is írtam, de ezeknek az irodalmi értéke úgy nagyjából a nullával volt egyenlő. De arra jók voltak, hogy felköszöntsem velük a családtagokat, vagy éppen a lányom házi feladatát megoldjam…

Később, szakácskönyvet írtam a lányomnak. De nem ám hagyományosat! Inkább szórakozásra volt jó, mintsem főzésre. De ezt hamarosan az olvasóim is megtapasztalhatják, mert hamarosan annak az átdolgozott kéziratát is leadom a Kiadónak. Az első nyomtatásban megjelent könyvem a „Tizenkét keréken Európán át” volt. (Ennek folytatása, átdolgozása a „Gesta fuvarórum”, avagy ketten egy fülkében, amely hamarosan napvilágot lát a Helma Kiadó gondozásában) A könyv tulajdonképpen egy kamionos útinapló. A férjemet kísértem el az egyik egy teljes hónapon át tartó útjára. Ennek az eredménye lett a napló. Aztán egy évvel később megjelent a „Nem is olyan egyszerű? Beszélni tudni kell!” című könyvem, ami kifejezetten szakmai jellegű. Szülőknek, rokonoknak mesélek a logopédiáról közérthető, és remélem „emészthető” formában. Egyfajta kérdezz – felelek a könyv. Azokra a gyakori kérdésekre adok választ, amelyekkel a munkám során gyakran találkoztam.

Közben a gyerekeimnek összeállítottam egy versekből, mondókákból, dalokból álló kis könyvecskét „Édes álmot hozzon az éj” címmel. Azokat a dalocskákat tartalmazza a könyv, amiket anno a gyerekeim nagyon szerettek, és amelyekkel álomba ringattam őket. Ez valószínűleg sosem fog kiadásra kerülni. Ez csak a gyerekeimé!

Aztán jött az igazi nagy szerelem, és egyben első igazi siker: a Roxi kutya naplója. Azt gondolom, írhatok én még akár száz könyvet is, a szívem csücske akkor is ez marad. Nem titkolom: a főszereplő miatt! Amikor az első, nyomtatott példányt a kezembe vettem, sírva borultam Roxi nyakába, és csak annyit tudtam mondani: „Megcsináltuk, Roxos! Megcsináltuk!” Hiába, na! Szentimentális vagyok. Vállalom.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Ha itt arra gondolsz, hogy fogok-e valaha, komoly, mélyen szántó gondolatokat, emberi tragédiákat feldolgozó írásokat a világra szabadítani: hát, aligha! Ettől megkímélem az emberiséget. Bár, azt hiszem, vallom, attól, hogy valami mulatságos, szórakoztató, még igenis taníthat. Sőt!

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Olyan „kár, hogy vége” érzés. Mert még annyi minden lenne, amit el szeretnék mondani. Nyilván, ez a napló jellegű művekre vonatkozik. A többinél jön a „Na, végre! Ez is megvan!” (Még sincs este) Regényt még nem írtam, lehet az egy harmadik érzelmet hozna elő belőlem.

Nem gondolkodtál még írói álnéven? Vagy,ha igen miért pont azt a nevet választottad?

Nem igazán. Ez vagyok én. Minden hülyeségemmel, bolondosságommal, érzelgősségemmel, alkalmanként túlcsorduló szeretetemmel, aggodalmaimmal együtt. Ilyen vagyok és kész. Ha azt vesszük, a K. Kormos „álnév”, bár én szimplán rövidítésnek szántam. Ha a teljes nevem kiírom -  némi túlzással -,  hosszabb lenne, mint a mű.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Semmilyen zsánerben nem szerettem volna írni. Egyszerűen, jött a múzsa, cuppantott egyet, aztán írtam. Egyik könyvem előtt sem volt tervezés, átgondolt szereplőformálás, cselekményvázlat… Jelzem, azért a blogírás nem is hasonlítható a regényíráshoz! Teljesen más műfaj. Itt a mindennapos történések adják a „sztorit”. A Roxi kutya pedig egyértelműen a blogbejegyzésekre épül.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Nagyon jó. Tényleg. Mégis akkor voltam három méterrel a föld fölött, amikor a Roxi jelent meg. Mondom, ez az igazi szerelem! Az érzés is ahhoz fogható: a semmihez sem hasonlítható, első, igazi és mégis ártatlan, tiszta szerelemhez. Szóval, olyan szuper, „lebegek a föld felett, és minden csodálatos” érzés.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás, vagy impulzív?

Abszolút impluziv. Mondom, jön az isteni szikraa, és akkor írni kell. De ha nem jön, akkor hiába tervezgetek, meg akarok írni, mert esetleg már nagyon kellene, vagy épp határidős munka, egy betű nem sok, annyit se vagyok képes. Csak „nyígek”, nyafogok, húzom, halasztom az időt. Aztán egyszer csak jön a „na, most!” érzés, és csak írok, írok, írok. Akkor meg már abbahagyni nehéz. Mit csináljak? Ilyen vagyok. Valószínűleg, anno fordítva szereltek össze a „gyártósoron”. De a garanciális idő meg már régen lejárt, nem vagyok csereszavatos se, szóval, ezzel kell együtt élnem. Másoknak meg velem. Ha nem bírják, panaszt lehet tenni a Teremtőnél…

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Mindkettő igaz. Kedvenc jelenetem sok van. De paradox módon, pont azokat nehéz megírni. Mert vagy a helyzet abszurditása, vagy az átélt események miatt, leírva nem úgy jönnek át a dolgok, ahogy én azt szeretném.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Engem abszolút az élet inspirál, hiszen nagyrészt valós történéseket vetek papírra. Most elárulok egy titkot! Készülök írni a jószomszédi (v)iszonyról. Mondanom sem kell, ehhez is a való élet adta az ötletet.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Vannak olyan barátaim, akiknek a véleményében megbízok, akik nem fognak udvariaskodni, közlik, hogy mi az, ami jó, és mi az, amit jobb lenne felejtősre venni. Az egyik ilyen barátnőmet, pontosan a Roxi kutya blognak köszönhetem. Ismeretlenből, egyszerű blogolvasóból lépett elő az egyik legjobb barátommá, akivel azóta már számtalan túrán, személyes találkozáson vagyunk túl. A fizikai távolság ellenére is.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Természetesen, büszkék rám, biztatnak, hogy „vén fejjel”, már épp itt az ideje, hogy azt csináljam, amit igazán szeretek. A technikai háttér, a managelés terén pedig nélkülük igencsak nagy bajban lennék.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Ha minden igaz, még karácsony előtt kijön a „Gesta fuvarórum”, a rendhagyó kamionos napló, ha sikerül, akkor befejezem a „Szakácskönyv Kitti lányomnak” átdolgozását is. Ha jön a múzsa, és cuppant, akkor nekikezdek a „Jószomszédi (v)iszony”-nak. És már szerkesztem a „Roxi kutya naplója” harmadik, egyben befejező részét.

Olvasóimnak szeretettel ajánlom figyelmébe a  honlapom nevét:

„Nevetni kell, ennyi az egész!”

…és az élet máris sokkal elviselhetőbb

K.Kormos Noémi írói oldala

Roxy kutya naplója

Roxy kutya naplója-második nekifutásra

Tudtad-e? K. Kormos Noémi

Folytatom tovább a Tudtad-e? rovatomat, ezúttal K. Kormos Noémi 7 érdekességét hozom nektek. Az írónőnek Roxi kutya naplója c.könyve jelent meg Helma Kiadónál. Ráadásul a második kötete Roxi kutya naplója-második nekifutásra nyomtatottan is megjelent. 

K. Kormos Noémi

Tudtad-e? Jenei András

 Folytatom tovább a Tudtad-e? rovatomat, ezúttal Jenei András 7 érdekességét hozom nektek. Azt hiszem kedvem támadt az íróval interjút készíteni. Nagyon érdekes dolgokat osztott meg nekünk.

Jenei András írói oldala

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Párkányi Zoltán ("Regényt csak tudatosan lehet csinálni, mert különben sosem készül el.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Párkányi Zoltán írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak Barlabássy és az előre nem tervezett gyilkosság ( Kakasvári történetek 1.) című ekönyve és hangoskönyve jelent meg, amit a Helma Kiadó oldalán lehet megrendelni. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Fogalmazzunk úgy, hogy középkorú vagyok. Egy Somogy megyei kistelepülésen élek közel a megyeszékhelyhez. Főállásban dolgozom, és bár szeretném, ha az írás lenne a megélhetésem forrása, valószínűleg ez már nem fog beteljesedni. De, nem baj! Nyugodtabban tudok írni, ha a villanyszámla be van fizetve. Egyébként szakmámat tekintve bűnügyi nyomozó voltam, leszerelésem után sok területen kipróbáltam magam, aztán mégis a vagyonvédelemben kötöttem ki. Ez afféle életre szóló fertőzés, azt hiszem. Az írás mellett van egy zenekarom, az Aire Libre Group, ami latin, jazz, katalán rumba, argentín tangó vonalon mozog, főleg saját zenéket játszunk. Volt már sok klubbulink, és kulturális fesztiválokon is rendre felbukkanunk. Ott gitározom, meg nagy szerelmem a flamenco világa. Benne vagyok abban a nagyjából tíz-tizenöt gitáros alkotta körben, akik Magyarországon tudnak flamenco-t játszani. Ezen kívül rajzolgatok, festegetek, néha mozaikozok, meg kisebb egyedi bútorokat készítek. És, hát persze a családi ház körüli teendők. Soha semmire nincs időm, de aztán valahogy minden készülget.

Barlabássy és az előre nem tervezett gyilkosság című könyv sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Ebben a műfajban inkább a korhűség követelményeinek való megfelelés miatt kellett kutatnom. A bűnüldözés mikéntje nyilván nem okozott gondot, bár azért arra oda kellett figyelnem, hogy az 1930-as években, amikor a történet játszódik, milyen módszerekkel dolgoztak a detektívek, illetve a technikai fejlettség mit engedett meg. Ezeknek persze utánanéztem. Így is volt, olyan részlet, amit utóbb ki kellett gyomlálnom. Nagyjából fél év alatt lett kész a szöveg, és három hónap utómunkálat volt vele.

Ez a könyv egy sorozat része, hány részesre tervezed?

Ez nem egy lezárt cselekménylánc. Nincs vége. Műfaját tekintve rendőrségi krimi, ami a cosy mystery határán mozog. Egy olvasóm nagyon találóan detektívmesének nevezte, és azt mondta, szerinte műfajteremtő. Ezen lehet vitatkozni, nekem tetszik ez az elnevezés. Szóval, úgy kell elképzelni, ahogy egy detektív dolgozik. Ügyek jönnek, ügyek mennek, ő meg felderít. Ez is csak egy meló, mint a többi foglalkozás. Aztán egyszer csak majd nyugdíjba megy. Vagy meghal. Egyelőre csak szövöm a mesét.

Gondoltál már arra, hogy nyomtatott formában adod ki?

Ó, hát persze! Gondolni bármit lehet, de a valóság arcul csapja az embert. A kiadók némelyike zászlajára tűzte, hogy támogatja a magyar krimit, de legyen skandináv típusú magyar krimi. Egyébként, ha kifizetném, bármit kiadnának. Sajnos erre jelenleg nincs keretem. Minden szerző akkor érzi igazán jól magát, ha ott a könyve a könyvesboltokban, meg a könyvtárakban. Talán egyszer összejön. Valaki ráérez, hogy micsoda aranyhal vagyok én. Haha.

Más kérdés, hogy én nem tudok, meg nem is akarok skandináv krimi szerű magyar krimit írni. Ez olyan fából vaskarika, és szerintem rendkívül életszerűtlen, nem hiteles, sőt káros! Egy kicsit nehéz helyzetben vannak a magyar szerzők, mert az angolszász krimi azokban az évtizedekben lett világhírű, amikor Magyarországon a szocializmust építettük, és csak államrendőrség volt. Ezekben az évtizedekben, ami nagyjából negyvenöt év, nem voltak magándetektívek, mert nem lehettek ilyenek. Ezért egy ilyen figuráról írni az ötvenes, hatvanas évek Magyarországából, egyszerűen hiteltelen. Ezért jellemzően vagy a második világháború előtti időkben játszódó krimiket írnak, vagy rendszerváltás utáni történeteket. Én nem tudom elég távolról szemlélni ezeket az időket, talán mert pont akkor voltam aktív nyomozó, és nehéz lett volna kikerülni, hogy véletlenül se érintsek szakmai titkokat, vagy esetleg veszélyeztessek máig meglévő bűnügyi hírszerző pozíciókat. Ezért helyeztem a harmincas évekbe a cselekményt.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Mint már említettem, maga a nyomozás teljesen hiteles, a szakma szabályainak megfelelően zajlik. A díszletet azonban önző érdekből ravaszul oldottam meg. Kakasvár, ahol a történeteim játszódnak, fiktív város, de ez nem teljesen igaz, ez csak egy szójáték. Két oka volt, hogy így döntöttem. Egyrészt nem akartam várostörténészekkel vitatkozni, hogy melyik utcát hogyan neveztek anno, hol állt ez, vagy az az épület. Másrészt vannak olyan figurái a valódi városnak, akik teljesen más korokban éltek, viszont meg akartam jeleníteni őket, mert egyrészt megérdemlik, másrészt nagyon érdekesek. Ezt csak akkor tehettem meg szabadon, ha maga a helyszín kitalált. Persze a figurák nem a saját nevükön jelennek meg, bár a történetben vannak helyi celebek. A második részben már országosan is ismert hírességek is megjelennek.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Későn. Az írás egy nagy misztikum. Először nagyon sokat kellett olvasnom, hogy tudjam, mi a jó irodalom. Aztán meg kellett öregedni hozzá, hogy elegendő élményem legyen. Néhány zseni a világirodalomban már régen elégette magát annyi idős korára, mire én egyáltalán megkíséreltem papírra vetni bármit is. Aztán egyszer szembejött velem a Magyar Íróképző hirdetése, amit Zsiga Henrik hívott életre, amiért sok-sok, ma már akár többkötetes szerző hálás neki. Nem apróztam el, elvégeztem az alap, a haladó, a krimiíró, valamint a szakmai végzettséget is adó irodalmi szerkesztői tanfolyamot is. Így elértem azt a szintet, hogy bármit írok, biztos vagyok benne, hogy rossz. Az állandó kétkedés sokat javít a prózán. Szintén a Magyar Íróképzőn keresztül alakultak meg a Pannonius Irodalmi Körök, aminek a helyi elnöke vagyok. Ez azért jó, mert aktív szerzőtársaimmal folyamatosan szadizzuk egymást, így sok hibát kiköszörül az ember ingyen.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

A Barlabássy sorozat reményeim szerint majd elkezd önálló életet élni, és az epizódok könnyedén követik egymást. Nagyjából háromnegyedrészt kész van egy misztikus, erotikus, szatírikus regényem, egy Faust-i történeti szállal. Ezen kívül a szépirodalmi vénámat novellákban és elbeszélésekben írom ki. Ezek komoly munkák, nem könnyed olvasmányok. Ha majd összejön annyi, megpróbálom kiadatni. Azokban sok verejték van. Nagyjából egy éve körülbelül ezer novellát olvastam el egy igen hosszú antológia sorozatban a világ minden részéből, hogy tanuljak novellát írni. Mondhatom, hasznos volt.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Egyrész megkönnyebbülést érzek. Másrészt jó benne lenni a sztoriban, egy kicsit úgy érzem, hogy amikor vége, vissza kell térnem a valóságba, ami azért aggasztó tud lenni. Sokkal jobb odaát, a Csillagkapun túl.

Hogyan jutottál Helma kiadóhoz? Illetve, akik szeretnének bejutni mit kell tenni?

Egy Íróképzős kolléga ajánlotta, hogy a HELMA szerzőket keres. Akkor már túl voltam sok elutasításon, és szemtelen árajánlaton. Én egyszerűen írtam egy emailt Dvariecki Bálint kiadóvezetőnek, aki örömmel vette a jelentkezésemet, átadott Pregh Balázsnak, aki aztán végig koordinálta a folyamatot és a hangoskönyvet felolvasta. Végül az első rész e-könyv és hangoskönyv formátumban is kijött. Nagyon hálás vagyok nekik. Kedvesek, segítőkészek, és őszinték velem.

Nem gondolkodtál még írói álnéven? Ha esetleg írói álneved van, miért választottad?

Bevallom őszintén, én igyekszem önazonos lenni, és magyar szerzőként nem szeretnék angolszász, vagy akár latin néven írni. Nem szégyellem, amit írok. Ha valami sztori egzotikus helyen játszódik, attól még írhatja magyar szerző. Szerintem nagyrészt eladhatósági szempontok miatt választanak írói álnevet. Egy esetben el tudom fogadni az álnevet, mégpedig ha valaki egészen más műfajban lett ismert, és kipróbálná magát valami újban. Az olvasót összezavarhatja, ha egy szépíró egyszer csak horrort ad ki saját név alatt. Ilyen esetben talán indokolt más nevet választani.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Kicsit adta magát. Hiszen ez a szakmám. De hamarabb születtek rövidebb, szépirodalmi írásaim, mint a zsáner.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Ambivalens. Az ekönyv az olvasók többségének semmit sem jelent. Amikor elkezdtem hirdetni, hogy megjelent a Barlabássy és az előre nem tervezett gyilkosság, nagyon sokan azonnal kértek belőle dedikált példányt. Azt persze nem tudtam adni, így csalódottak voltak, ahogy én is. Azóta sokszor megkaptam, hogy majd akkor szóljak, ha kijön papíron is. Szóval, volt egy öröm, hogy végre eljuthat sok emberhez, amit írtam, másrészt volt egy kis keserűség, mert azért lássuk be, megfogni a saját köteted, dedikálni, látni, amint szembejön veled a könyvesboltban, a könyvtárban, vagy épp kint ülni vele a Könyvfesztiválon, az felemelő lehet. Talán egyszer!

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Is-is. Van, amikor azonnal le kell írnom a történetet, mert annyira pörög a szemem előtt, hogy kár volna várni vele, mert elvesztem a velejét. Ez inkább novellákra igaz, gyorsan leírom, aztán akár hónapokig csiszolgatom. Regényt csak tudatosan lehet csinálni, mert különben sosem készül el.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Minden jelenetem kedvenc. Amikor, ahogy mi Íróképzősök mondjuk, átzuhansz a Csillagkapun, akkor ott csak ki kell nyitni a szemedet és a füledet, bele kell szagolni a levegőbe, meg kell tapogatni a dolgokat, aztán leírni, amit tapasztaltál. Néha kifejezetten nehéz visszatérni a Csillagkapu innenső oldalára. Annyira benne van az ember a történetben, hogy az lesz a valóság, és az igazi világ szürreálissá válik. Érdekes érzés.

A második kérdésre pedig az tudom mondani, hogy a romantikus szállal mindig kínlódok. Bár a második részben már majdnem túltoltam.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Semmi, és bármi. Van, amikor csak egy mondat jut eszembe, aztán lesz belőle egy elbeszélés. Azt észrevettem magamon, hogy a krimiken kívül csak inspirált módon tudok írni. Bármi kiválthatja. A novellák és elbeszélések mind így születnek.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Szerencsém van a Magyar Íróképzővel e tekintetben is, mert előolvasásra, úgynevezett bétázásra azonnal van több jelentkező, így egy kicsit szakmai szemmel is nézik az írást. Nagyon hálás tudok lenni Faludi Zsolt író barátomnak, aki egyébként valami analitikus IT szakember, pontosan nem tudom a szakmai megnevezését. Ő aztán a legapróbb részletekig, véresen kaszabolja az összes következetlenséget, tárgyi tévedést. Van pár találomra kiválasztott „civil” olvasóm, illetve a lányom, aki bölcsész, és a feleségem, aki azonnal megmondja, ha valami szerinte vacak.

Másrészről meg kell még említenem valakit, aki méltatlanul mellőzött profi webgrafikus, és már az összes kötetem borítóját rá fogom bízni. Őt Taschner Ágnesnek hívják, és tervezőgrafikus és illusztrátor néven lehet rátalálni. A már megjelent Barlabássy kötet borítóját is le fogjuk cserélni az ő munkájára és a következő részek is így fognak megjelenni.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A tanfolyamok költségeit annyira nem fogadták kitörő örömmel. Haha. Azonban minden megjelenésemnek nagyon örültek, és igyekeztek istápolni a kétségbeesett pillanataimban. Szerencsére, mivel manapság még papír sem kell az íráshoz, csak egy szövegszerkesztő, a családi kasszát nem terhelem úgy, mint mondjuk egy vitorlázó. Az időmmel úgy gazdálkodom, hogy ne vegyék észre, hogy hiányzom.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Már kész van a Kakasvári Történetek második része, ami Barlabássy és a bűvész háza címen fog megjelenni szintén a HELMA-nál, rövidesen. A szöveg tulajdonképpen kész van, csak a fülszövegen és a borítón dolgozunk még. Anélkül, hogy sokat elárulnék, ez egy bezárt szoba rejtély lesz, egy rendkívül sötét bűncselekménysorozattal, képzőművészeti háttérrel. És már elkezdtem a harmadik epizódot, aminek a munkacíme Barlabássy cirkuszba megy lesz.

Szeretném befejezni a már említett misztikus regényt is.

Én azt üzenem az olvasóimnak, hogy aki teheti, olvassa el a krimijeimet, aztán amilyen fórumon csak lehet, jelezze, hogy megérdemelné, hogy egy kiadó felkarolja és végre papíron is megjelenhessenek. Írjanak recenziót a MOLY-on, vagy bárhol, és jelezzék felém.

Aztán azt is üzenem, hogy olvassák a magyar szerzők magyar nyelvű könyveit, mert a sok badarság mellett, az egyetlen, ami a magyarságot igazán átmenti az utókornak, az a művészet. Nagyon sok jó kortárs szerző van. Forduljanak nyitottsággal feléjük, válasszanak kedvenceket, és hájpolják őket, hogy mai kifejezéssel éljek. Mert a Magyar Könyv is Magyar Termék, meg a magyar író is az. Ha a skandinávoknak sikerült, miért ne sikerülhetne nekünk is!

 Az e-könyvet itt tudjátok beszerzeni:

Helma Kiadó

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Hári Tamás - ("Többé-kevésbé valóságos alapokon nyugvó, de kitalált történetek. A leírt borzalmak egytől-egyig megtörténtek, csak nem ott és nem úgy. Egy archív felvételen látott események során nem éljük át, hogy mi jár az áldozat fejében.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Hári Tamás írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak Véres torkú angyalok c. novelláskönyve jelent meg, amit a Helma oldalán lehet megrendelni, e-könyvként. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

 

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Eredetileg zenész vagyok, de sok mindennel foglalkoztam az évek során. Rengeteg emberrel volt dolgom, ez nagyon jó táptalaja a karakterépítésemnek. Egyébként mostanában egy internetes szakmai folyóirat főszerkesztője vagyok és mellette mentális és önismereti tréningeket tartok online. Azért a zenélést sem hagytam abba, ma is része a mindennapjaimnak, de nem hivatásszerűen űzöm. A magánéletemben egyébként három gyerek apja vagyok és egy második boldog párkapcsolatban élek.

Véres torkú angyalok c. novellás könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Nagyon sokáig több generációs családban éltem. Még volt szerencsém élőben beszélgetni holokauszt túlélőkkel, illetve olyan emberekkel, akik már aktív felnőttként élték át a II. világháborút. Ezért ez a téma időről időre felbukkan az életemben, így a kutatásaim eredményeinek nagy része hosszú évek alatt gyűlt össze és autentikus forrásokból származik. A könyv körülbelül 10 hónap alatt készült el, mert két történet írása között meg kellett várnom, míg kikerülök az előző hatása alól.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Többé-kevésbé valóságos alapokon nyugvó, de kitalált történetek. A leírt borzalmak egytől-egyig megtörténtek, csak nem ott és nem úgy. Egy archív felvételen látott események során nem éljük át, hogy mi jár az áldozat fejében. Nem tudjuk igazán átélni, hogy kiből milyen viselkedést hoz elő az életösztön. A karaktereim személyiségét egyébként több ember jellegzetes karakterjegyeiből gyúrtam össze.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Először kamaszkoromban, a húgom ballagásán a tanárok búcsúztatására elmondott verseket például egytől-egyig én írtam. Aztán hosszú szünet következett, mert másfelé sodort az élet. Ma olyan kapcsolatban élek, ahol jelen van az igazán támogató közeg. Lehetőségem van a teljes önkifejezésre, és úgy érzem, hogy a gondolataim talán másokat is edukálhatnak. Nem hagyhatjuk kihalni a mindennapokból az empátiát. Az első könyvem, a Lépcsőház, szintén egy zaklatott érzelmi helyzetben íródott, csak akkor nem a háború kavart föl, hanem az a számomra érthetetlen viselkedés, hogy miért bántják sokszor egymást ok nélkül az emberek.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

A krimi és a fantasy is érdekel, de nem tudok igazán jól kitalált történetekkel dolgozni, ha az valamiért nem érint meg. Tele van a piac izzadságszagú írásokkal, de én csak azért nem írok, hogy azt kiabálhassam a világ felé, hogy „író vagyok”! Ugyanakkor nem nyugszik a kreativitásom és, ha elkap egy történet, ami tovább íródik a fejemben, akkor nem átallok leülni a számítógép elé.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Maximalista vagyok, sohasem vagyok tökéletesen elégedett. Ugyanakkor, ha kifejezésre jut az az intuitív mondanivaló, amit le akartam írni, akkor befejezettnek tekintek egy könyvet, vagy történetet. Sokan esnek abba a hibába, hogy addig javítgatják az egyébként jól sikerült írásukat, amíg túlírják az egészet. A szöveg meg kell, hogy maradjon életszagúnak, ahhoz, hogy elhiggye az olvasó és ne tegye le olvasatlanul. Amikor kész borítóval egy általam teljesnek ítélt anyag megjelenik a könyváruházakban, akkor szoktam először elégedetten mosolyogni.

Nem gondolkodtál még írói álnéven?

Nem tartom ezt fontosnak, ez inkább a 80-as, 90-es években volt fontos szempont a kiadóknál. Ma már ugyanúgy lehet sikeres egy író a saját nevével és álnévvel egyaránt. Azért ez egy kényes kérdés, mert egy esetleg rosszul megválasztott álnévvel könnyen mellé is lehet nyúlni.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Sosem gondolkodtam ezen előre. Az ember nekiül, és kifolynak belőle a mondatok. Még címet is utólag szoktam adni valaminek, akkor, ha már megszületett. Ha karaktere és egyénisége van, ismerem a dinamikáját, akkor lehet róla véleményt alkotni. Nem görcsölök rajta előre, hogy megfeleljek bármilyen műfaji korlátnak. Megírtam és ez lett belőle.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Pszichotikus! Egy civil ember nem is gondolná, hogy micsoda eszeveszett kupeckedés a könyvkiadás. Sok művészlelkű ember van, aki létrehoz valamit, de már nem tudja utána jól menedzselni, amikor a piacra kerül. Ez is egy szakma. Persze, amikor minden készen volt, és végre kifújhattam magam, akkor titkon azért büszke voltam egy kicsit. Aztán hamar rajtakaptam magam a „nagyképűségemen” és elhessegettem az ilyen tejben-vajban fürdető gondolatokat.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Tervezett az írás, tudatosak a módszerek, és nagyon impulzívak a történetek.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs olyan, aminél az ember elégedettebben ne csettintene a nyelvével. Ez csak visszagondolva fogalmazódik meg bennem, mert amikor írok, akkor csak az adott történettel foglalkozom. Élnek a fejemben a szereplőim és néha mintha nem is én irányítanám a sorsukat. Nagyon nehéz volt megírni azokat a sztorikat, amik érzelmileg teljesen letaroltak. Remélem azért sikerült úgy megírni őket, hogy más is átélje, amiket én, hol sírva, hol mosolyogva.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Elér egy impulzus, amikhez hasonló múltbeli érzelmeket kötök és akkor alakot kezd ölteni néhány szereplő személyisége, akiket felruházok olyan tulajdonságokkal, amikkel, ha megfelelő helyzetbe írom őket, visszaadják, amit én átéltem. Talán kicsit bonyolultnak tűnik, de nálam ez egy önálló életre kelt folyamat. Aztán, mikor ez megszületett, addig lüktet és nyugtalanít, míg betűkké nem válik, vagy zenei hangokká nem alakul egy-egy érzelmekhez kötött jelenet. Megélem az egészet.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Alapvetően senki nem szólhat bele, a szabadságjogaimhoz ragaszkodom. Mégis a párom az első, akinek megmutatom, mert rendes férfiként én is lusta vagyok, és Ő javítja a kézirataimat. A tanácsok, amiket megfogadok inkább mondatszerkezeti, vagy nyelvtani jellegűek. A szóismétlések esetén szoktam elfogadni javaslatokat szinonímákra, amik jobban illenek a szövegbe. Ugyanakkor ez a mondanivaló lényegét semmilyen módon se befolyásolja. A második minőségi ellenőrzést anyám végzi, akinek szakmája, hogy szövegekkel dolgozzon, Ő alakítja a külalakját, de már egy betűn sem változtat. A teljes szöveg a nyelvtani javítások után úgy megy ki, ahogy megírtam.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Nagyon büszkék rám, és nagyon támogatnak. Ez rendkívül fontos ahhoz, hogy higgyek magamban eléggé a folytatáshoz.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Hogy mi várható tőlem, az nagyban függ a kiadóktól is. Telített a piac, van miből válogatni. Mindenki az emailre vár, amiben értesítik, hogy kiadják az írását. Hál Istennek nem köt határidő, hacsak tavaszra készülök el, akkor sem történik semmi. Ez garantálja az írói szabadságomat. Dolgozom egy anyagon, ami nem az eddigi zsánerben íródik, de erről babonából még nem beszélnék. De amint elkészültem vele, nagyon szívesen hírt adok róla. Az olvasóimnak pedig üzenem, hogy vegyék meg a könyveimet, talán nem bánják meg.

Helma kiadó

Hári Tamás Szerzői oldala