Emily Wilde tündérenciklopédiája
„Annyi ostoba felfedezőútra magaddal rángattál már, de ez most biztos a vesztünket okozza!”
Varázslatos izlandi tündérmese Sarah J. Maas és R. F. Kuang rajongóinak
Fordító: Ballai Mária
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, élgrafikás, 336 oldal
Leírás
Heather Fawcett már lassan tíz éve egyengeti írói pályáját a nemzetközi piacon, eddigi legnagyobb sikerét talán a 2017-es Even The Darkest Stars című könyvével aratta, azonban Emily Wilde-történetei voltak az első, valóban felnőtt olvasókat célzó művei. E trilógia kiadását indítjuk most útjára az első kötettel. Fawcett itt is ragaszkodik korábbi történeteiből ismert visszatérő elemeihez, ám a tündérek és mesebeli lények világát most egy magasabb szintre emelte, amitől a sorozat hamar a modern fantasy kincsestárának részévé vált, különösen amiatt, amilyen eleganciával ötvözi az északi folklór olykor rémítő meseelemeit az általunk ismert világ sajátosságaival.
Az Emily Wilde tündérenciklopédiája tehát egy skandináv ihletésű fantasy, egy magának való egyetemi professzor lenyűgöző kalandja Ljsoland fiktív országába. Emily egyébként köszöni szépen, nagyon jól megvan a saját szűkös komfortzónájában – akárcsak Fawcett maga –, ahhoz viszont, hogy elkészíthesse élete főművét, a tündérek enciklopédiáját, ezúttal igazi mesebeli hősnővé kell válnia. Ebben lesz „segítségére” lesz Wendell Bambleby, a lány tudományos riválisa, akiről talán az is kiderül, hogy nem is olyan kiállhatatlan, mint azt Emily elsőre gondolta róla. Kalandra fel!
Fülszöveg
Jóllehet Emily Wilde professzor nem tudja, hogyan kell társaságban viselkedni – vagy egyáltalán elérni, hogy meghívják valahova –, de jó úton jár afelé, hogy a világ egyik legnevesebb drüadológusa, azaz szerzeteket tanulmányozó tudósa legyen. Épp a tudományos közösség első, mindent átfogó tündérenciklopédiáján dolgozik, amitől pályafutása felívelését várja, és már csak egy fejezet van hátra, ami a sarkköri Ljoslandon élő titokzatos rejtettekről szólna.
Ám Emily teljesen idegen terepen találja magát, amikor megérkezik Hrafnsvik csodás, de zord falujába. A külvilágtól szinte teljesen elszigetelten élő helyieknek egymásra kell hagyatkozniuk a túlélés érdekében, és Emily társas készségek hiányában hamar magára haragítja a fél falut. A dolgok tovább bonyolódnak Wendell Bambleby professzor érkezésével, aki Emily egyetemi riválisa, és szintén a rejtetteket kutatja.
Amikor a lehengerlő természetű férfi felajánlja Emilynek, hogy dolgozzanak együtt, a nő kénytelen elfogadni az ajánlatát, máskülönben fennállna a veszélye annak, hogy Bambleby kisajátítja magának az összes felfedezés érdemét. Ugyanakkor azt is tudja, hogy Wendell több annál, mint aminek látszik, és nem bízhat meg benne. Emily csakhamar azon kapja magát, hogy hiába szeretne tudományos távolságot tartani a ljoslandi szerzetektől, belekeveredik gonosz játszmáikba. Ha Wendell-lel együtt segíteni akar Hrafnsvik lakóinak, nemcsak a hőn dédelgetett tudományos objektivitását kell kockára tennie, hanem az életét is.
Heather Fawcett regénye egy varázslatos izlandi tündérmese, ami az 1900-as évek egy képzeletbeli világában játszódik, ötvözve az Ezüstfonás, A Hollókirály és a Ház az égszínkék tengernél különleges hangulatát.
A szerzőről
Heather Fawcett kanadai származású író. A mesterdiplomáját angol irodalomból szerezte, mellette régészetből végzett alapszakon. Leghíresebb regénye az Emily Wilde tündérenciklopédiája, melynek a jogai több mint tíz országban keltek el, és a rajongói tűkön ülve várják a folytatását. Fawcett e mellett gyermekkönyveket is ír, melyekkel ugyancsak szerepelt a jelentősebb nemzetközi sikerlistákon. Jelenleg Vancouver-szigeten él.
A könyvről mondták
„Vibráló és végtelenül elbűvölő könyv… Ugyanúgy félresöpri a valós világot, mint az összes igazán nagyszerű fantasy. Irigylek mindenkit, aki először olvassa.” - Melissa Albert
„Egy borongósan pompás fantasy, ami ragyog a hótól és a varázslattól. Teljesen elbűvölt.” - Sangu Mandanna
„Felejtsük el a dark academiát, nekem ez a téli napsütéses, szarkasztikus és lábjegyzetes academia kell, tele terepmunkával, morcos évődéssel és rosszindulatú tündérekkel. Emily Wilde-ot nem fogom egyhamar elfelejteni. Ez a könyv élénkítő gyógyír a léleknek és a szellemnek egyaránt.” - Freya Marske
„Az Emily Wilde tündérenciklopédiája jobban elbűvölt, mint ahogy arra egy tündérkirály képes lenne. Képzeletbeli világa tökéletesen egyensúlyoz a hétköznapi és a káprázatos között. Bájosan esetlen és intelligens hősnőjét utánozhatatlan hang jellemzi, a léhűtő, de imádni való riválisát pedig hátsó szándék vezérli. Nem is kell ennél több egy hideg, téli estékre való könyvhöz, ami teljességgel elvarázsol.” - Megan Bannen
„Elbűvölő a szó minden értelmében. Az Emily Wilde tündérenciklopédiája havas erdők és elcserélt gyerekek, tündérkirályok és népi hiedelmek, gondos lábjegyzetek, tudományos versengés és kalandok magával ragadó egyvelege. Maga a varázslat.” - H. G. Parry
„Fawcett azzal ragadja meg az olvasók figyelmét, hogy hagyja őket elmerülni a folklórban és a környező világában. Kitűnő olvasmány Sarah J. Maas és Erin Morgenstern rajongóinak.” - Library Journal
Részlet a kötetből
„Árnyék most a legkevésbé sincs jó véleménnyel rólam. Hideg szél zörgeti az ajtót, ő pedig a tűz mellett fekszik, nem csóválja a farkát, csak az üstöke bozontja alól bámul fel rám olyan szemrehányón, mégis beletörődötten, ahogy csak a kutyák tudnak. Mintha csak ezt vágná a fejemhez: Annyi ostoba felfedezőútra magaddal rángattál már, de ez most biztos a vesztünket okozza! Attól tartok, egyet kell értenem vele, bár továbbra is ugyanolyan izgatottan várom, hogy hozzáláthassak a kutatáshoz.
Ennek a naplónak a lapjain kívánom megörökíteni a terepmunka mindennapjait, miközben a tündérek egy titokzatos faját, a „rejtetteket” tanulmányozom. A beszámolóm két célt szolgál: segít feleleveníteni a történteket, amikor eljön az ideje annak, hogy összerendezzem a munkám során készített feljegyzéseket, továbbá támpontot ad azoknak a tudósoknak, akik a nyomdokaimba lépnek, ha a szerzetek fogságába esem. Verba volant, scripta manent. Mint a korábbi naplók esetében, most is abból indulok ki, hogy az olvasó rendelkezik alapvető drüadológiai ismeretekkel, ugyanakkor magyarázatot fogok fűzni néhány olyan dologhoz, amik ismeretlenek lehetnek azoknak, akik még újak ezen a területen.
Korábban nem volt miért felkeresnem Ljoslandot, és hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem csillapodott a lelkesedésem, amikor ma reggel először szemügyre vehettem. Ljosland ötnapi útra van Londontól, és csak egyetlen teherhajóval lehet eljutni ide, amely heti rendszerességgel szállítja a megannyi portékát és a csekély számú látogatót. Szünet nélkül haladtunk észak felé, a jéghegyeket kerülgetve. Fel s alá járkáltam a fedélzeten, hogy elejét vegyem a tengeribetegségnek. Az elsők között voltam, akik megpillantották a tengerből kiemelkedő hólepte hegyeket és Hrafnsvik piros tetős házait, amelyek úgy kuporogtak a hegyoldalban, mint Piroska a farkas árnyékában.
Óvatosan araszoltunk a móló felé, egyszer hozzá is csapódtunk a szürke hullámok tajtékzása miatt. A csörlős hajóhidat egy öregember eresztette le, akinek égő cigaretta fityegett a fogai között. Elképzelni sem tudtam, hogy sikerült elérnie, hogy ne aludjon ki a tűz a viharos szélben, és még órákkal később is magam előtt láttam a vízpermetben ragyogó parázst.
Tudatosodott bennem, hogy egyedül én szállok le a hajóról. A kapitány a jeges mólóra lökte az utazóládámat, és a tőle megszokott módon úgy mosolygott rám, mintha mulattatnám, mintha egy olyan vicc lennék, amelyet csak félig ért. Úgy tűnt, a többi utas, az a pár ember, aki velem utazott, Ljosland egyetlen városa, Loabær felé tartott, amely a hajó következő állomása volt. Én nem szándékoztam felkeresni Loabært, mert a városokban nem, csak a világ félreeső, elfeledett sarkaiban lehet szerzetek nyomára bukkanni.”
