Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról - ("Nagyon tetszett, ahogy ezt megírta. Gina amint rájött Ábel titkára, másképpen kezded ránézni, és saját magát is más színben látni. Érdekelte Ábelt, hogy ki ő, miért ilyen tüskés. S szép lassan rájönnek, hogy igencsak közelebb kerültek egymáshoz, de ehhez meg kellet ismerni a másikat.")

 ~~~ Előolvasás ~~~

Szeretném, megköszöni Tiszlavicz Mária írónőnek, hogy lehetőségem volt elolvasni Madarat tolláról c. novellás történetet. Nem egy mindennapi ifjúsági történetet olvashattam. Gina és Ábel kapcsolatáról ír, hogy milyen egy tininek, hogy hallássérült lett. Mondjuk úgy, hogy számomra legkedvesebb, személyes kedvencem.

Tiszlavicz Mária:
Madarat tolláról

Tartalom:

Gina ​és Ábel látszólag két külön világban élnek. Gina szeretne mindenkinek megfelelni: a családjának, a barátainak, csak a saját vágyainak nehéz. Ábel egy autóbaleset következtében hallássérültté válik, elveszíti a magabiztosságát és a céltudatosságát – egyetlen barátja marad, Feri, a szárnyaszegett harkály.

Nyughatatlanul keresik a helyüket az emberek között, elfogadásra vágynak, amikor egy nyári táborozás során útjaik keresztezik egymást, és életük váratlan fordulatot vesz. Egy találkozás a medvével az erdőben olyan események sorozatát indítja el, melyek következtében Gina és Ábel kénytelen átértékelni eddigi vélekedéseiket. Mit jelent az őszinte barátság? Képesek vagyunk-e meghaladni egykori önmagunkat, tévedéseinket és hibáinkat? Meg tudunk-e bocsátani és nyitottabbá válni? 

Véleményem
5/5

Amikor felkeresett az írónő nem-e elolvasnám a novellát, hiszen régebben beszélgettünk a siketségről, hallássérülésről, s én rögvest igent mondtam. Hiszen mindig öröm számomra,ha van erről szó egy kötetben, a hallássérülés... Azt vallom, hogy igenis kell róla beszélni, elmondani, hogy ki hogyan megy keresztül ezen, miként dolgozza fel a hallása elveszését vagy a károsodását. Ez a történet, novella erről szól, Ábel történetét dolgozza fel. Hogy hogyan viseli egy tini, hogy hallássérült.

Nagyon tetszett, ahogy ezt megírta. Gina amint rájött Ábel titkára, másképpen kezded ránézni, és saját magát is más színben látni. Érdekelte Ábelt, hogy ki ő, miért ilyen tüskés. S szép lassan rájönnek, hogy igencsak közelebb kerültek egymáshoz, de ehhez meg kellet ismerni a másikat.

Ábelben magamat láttam meg, az érzést, azt én is átéltem. Szégyent, haragot, dühöt, csalódottságot és miért pont én. Tudom milyen érzés. Gina lassan, de biztosan megismerte közelebbről Ábelt, s rájött, hogy semmiben sem különb a halló társaitól. Igazság szerint Gina az, aki megtanítja, lehet másképp élni, elfogadtatta Ábellel, hogy ugyanolyan értékes ember, mint bárki más.

Tiszlavicz Mária ezúttal is egy nagyszerű történetet írt, ami esetleg valós személyről is mintázhatta volna. Hiszen mai világban nem könnyű másnak lenni, pláne ha hallássérült is az ember. Mária teljesen hűen írt a meg Ábel karakterét.Az volt a lényeg, hogy mennyire tudják elfogadni a másikat, hogy fiatalon sérültté vált. Van-e jövője egy barátságnak vagy netán szerelemnek egy hallássérült fiatalnak? Mária ezeket, és sok más kérdést körbe járta a novella megírása közben. Igazságszerint egy regényt is eltudnék képzelni belőle.

Nagyon örültem, és természetesen óriási megtisztelő, hogy megjelenés előtt elolvashattam. Őszintén megmondom, én még olvastam volna pár oldalt róluk. Nagyon megszerettem Gina és Ábelt. Remélem lesz még alkalmam olvasni. Szívből ajánlom minden ifjúságnak és felnőttnek ezt a novellás kötetet.

 

Az ekönyvet itt tudjátok beszerezni:

Ez-Könyvek Kiadó

Tiszlavicz Mária írói oldala

Beleolvasó: Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról - ("– Hallókészüléke van! – térítettem őket vissza a témához fojtott hangon. Papírszárazzá vált a szám. Zsombor visszadőlt a székkel, és Ábel felé nézett. A fogpiszkáló hangosan reccsent az ujjai között, majd az üres tányérba dobta. – Ja, lehet. Anya mondott valamit, hogy balesete volt tavaly, és megsüketült. Ki is hagyta akkor a tábort, a mázlista! ")

Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról c. könyvéből újabb részletet hoztam nektek. Ezúttal Gina barátaival van ebédelni, és Ábelről kezdenek beszélgetni.

Tiszlavicz Mária:
Madarat tolláról

 

Tartalom:

Gina ​és Ábel látszólag két külön világban élnek. Gina szeretne mindenkinek megfelelni: a családjának, a barátainak, csak a saját vágyainak nehéz. Ábel egy autóbaleset következtében hallássérültté válik, elveszíti a magabiztosságát és a céltudatosságát – egyetlen barátja marad, Feri, a szárnyaszegett harkály. 
Nyughatatlanul keresik a helyüket az emberek között, elfogadásra vágynak, amikor egy nyári táborozás során útjaik keresztezik egymást, és életük váratlan fordulatot vesz. Egy találkozás a medvével az erdőben olyan események sorozatát indítja el, melyek következtében Gina és Ábel kénytelen átértékelni eddigi vélekedéseiket. Mit jelent az őszinte barátság? Képesek vagyunk-e meghaladni egykori önmagunkat, tévedéseinket és hibáinkat? Meg tudunk-e bocsátani és nyitottabbá válni?

Tiszlavicz Mária már sokszor bebizonyította, mennyit jelentenek neki a hétköznapi színes mesék és az emberi lélek titkai. A Madarat tolláról jól bemutatja a fogyatékossággal kapcsolatos félelmeinket, ugyanakkor a nyitottsággal járó feloldozást is. A kisregény egy valódi és érzékeny történet a barátságról, az elfogadásról és a szerelemről.

 

ENGEDÉLLYEL
RÉSZLET

A srácok persze semmivel sem törődve lapátolták a kaját. Soma próbálta meggyőzni Zsombort, hogy csalt a kosárban.
– A kosárlabdát dobni kell, nem beletenni a zsákba! – szögezte le, ki tudja, hányadszor.
– Dobtam. Csak kicsit – vont vállat Zsombor. Rápillantott Reni tányérjára, mire a barátnőm szó nélkül elé csúsztatta a saját adagját.
– Hozok még vizet. – Megragadtam a kancsót, és máris indultam a kiadóablakokhoz. A gyerekek zsivaja egyre fokozódott, a tanárok nem győzték túlkiabálni őket.
Mi lesz itt három hétig?
Sokáig kellett folyatnom a vizet, hogy végre hideg legyen. Ahogy ott álltam a csapnál, nyílt az ajtó mögöttem, és belépett a kertészfiú. Még mindig a sáros póló volt rajta. Felkapott egy tálcát, és egy pillanatra megláttam a karja belső oldalát. Jó nagy zúzódás húzódott a könyökénél, a talicskával való találkozás emléke.
– Nem fáj? – kérdeztem.
De a srác arrébb lépett egy szó nélkül, mintha meg sem hallott volna. Nem is nézett rám. Végigcsúsztatta a tálcát a kiadóablakok előtti pulton. Most, hogy közelebb állt, gyorsan végignéztem rajta. Izmos lába és karja volt, széles válla, a bőre lebarnult. A pólója és laza rövidnadrágja elrejtette a fenekét, pedig szívesen tanulmányoztam volna azt a testrészét is. Amennyit a hátából láttam, lejjebb is klassz látvány rejtőzhet.
Figyelmeztetnem kellett magam, hogy ne bámuljam ennyire feltűnően, de úgy tűnt, még mindig nem vett észre. Miközben a vacsorára várt, beletúrt a hajába, egészen hátrasimította a feje tetején. Pislognom kellett, hogy jól látok-e. A srác hallókészüléket viselt, az apró, műanyag dobozka kikandikált a füle mögül.
Visszasiettem az asztalunkhoz, egy kevés víz a kockás terítőre löttyent, ahogy letettem a kancsót.
– Zsombi, ismered őt? – böktem a srác felé.
– Azt, aki elhasalt a labdán? – Amíg a vizet folyattam a csapnál, Zsombor eltűntette a második adag kaját is. Féloldalasan a srácra pillantva kitört belőle a röhögés. Soma vele vihogott. A gyomrom apróra zsugorodott a hangjuktól.
Leültem, és úgy tettem, mintha nem látnám Reni érdeklődő pillantását. A tenyeremet lopva beletöröltem a nadrágomba.
– Ábelnek hívják – vonta meg a vállát Zsombor. Alig értettem, mit mond, mert közben azzal volt elfoglalva, hogy kipiszkálja a kaját a fogai közül. Ráadásul messze is ült tőlem, és a széke két hátsó lábán egyensúlyozott. Kirázott tőle a hideg. – Az állatorvosnő az anyja, minden nyáron itt dekkolt ő is, de idén már nem fog a kölykökre vigyázni, úgyhogy nem tudom, mit keres itt. Tök jó feladatokat szokott kitalálni sorversenyre, szóval megkörnyékezhetnénk, hátha…
– Mi jobbakat fogunk kitalálni! – jelentette be Soma.
– Hallókészüléke van! – térítettem őket vissza a témához fojtott hangon. Papírszárazzá vált a szám. Zsombor visszadőlt a székkel, és Ábel felé nézett. A fogpiszkáló hangosan reccsent az ujjai között, majd az üres tányérba dobta.
– Ja, lehet. Anya mondott valamit, hogy balesete volt tavaly, és megsüketült. Ki is hagyta akkor a tábort, a mázlista!
Hogy mondhat ilyet? Így? Tényleg ennyire érzéketlen? Felnyögtem.
– Ezért nem hallotta, hogy kiabáltok neki a labda miatt! Meg is sérült… – A nyelvem alig bírta megformálni a szavakat.
– És? – nézett rám Reni.
– Köcsögség volt kiröhögni.
Kétségbeesetten néztem rájuk. Mit nem lehet ezen érteni?
– Csak mert süket? – vágott közbe Soma. – Te is röhögtél rajta! Ezzel mélyre szúrt.
Rossz érzés telepedett rám, mintha a pólóm hirtelen három számmal összement volna. Töltöttem magamnak egy pohár vizet, és lassan kortyolgattam, de a kellemetlen szorítás ott maradt a mellkasomon.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Tiszlavicz Mária írói oldala

Ez-Könyvek Kiadó