.jpg)
Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Először is szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy bemutatkozhatok az oldal olvasói számára! Magamról röviden: mint ahogy olvasható a bevezetőben elsőkönyves írónak számítok, de ezt olyan trükkös megoldással igyekeztem áthidalni, hogy rögtön két könyvet jelentettem meg, így igazából rögtön magam mögött is hagytam ezt a titulust. A végzettségem és a szakmám tekintetében látszólag semmilyen közöm nincs az íráshoz, informatikai területen dolgozok vezető beosztásban egy multinacionális cégnél. Azonban már gyerekkorom óta foglalkoztat az írás és az alkotás gondolata, számos történetet történetem készült a „fióknak”. Ennek ellenére sokáig nem is merült fel bennem, hogy komolyabban írni kezdjek, tavaly azonban egy hosszabb kórházban töltött időszak alatt megfogadtam magamnak, hogy belevágok. Akkor és ott született meg a „Halhatatlanok” világának gondolata, ami aztán fokozatosan nőtt egyre nagyobbá és komplexebbé, és ennek a folyamatnak a vége az lett, hogy egyszerre jelent meg egy regény hosszúságú, tíz különböző történetet tartalmazó novelláskötet, és az ezek helyszínéül szolgáló fantáziavilágot bemutató Világleírás.
Halhatatlanok-Világleirás c. kötet sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?
Kezdetben a világ ötlete született meg. Már gyerekként is szerettem a mitológiai történeteket, elsősorban a görög és a germán mítoszok fogtak meg. Leginkább az tetszett bennük, hogy a történetek hősei – bár legtöbbször isteni származásúak, egy szélesebb panteon tagjai, vagy azok leszármazottjai – mennyire közel álltak a halandó, emberi világhoz. Hús-vér szereplők voltak, hibákkal, gyarlóságokkal és nem utolsó sorban saját célokkal, amiknek elérésére törekedtek. Azt gondolom, hogy egy mai modern történet is akkor kerül igazán közel az olvasó szívéhez, ha együtt tud izgulni, sírni a karakterekkel, akik származásuktól függetlenül igenis esendőek, és nem hiba nélküliek. Mivel már egészen fiatal koromban megfertőzött a fantasy szeretete is – ami ilyen-olyan formában végigkísérte az egész életemet -, amikor eszembe jutott egy olyan történet, amiben az égi lények elbuktak az egykoron nekik hódoló halandók előtt, szinte adta magát az ötlet, hogy ezt egy új fantasy világ formájában meséljem el. A klasszikus fantasy történetek szinte kivétel nélkül bátran nyúltak az ókori/középkori mondakörökhöz, így azt gondoltam, az én világomban sem lesz stílusidegen az erős mitológiai felhang. Amint alaposan átgondoltam ennek az új fantáziavilágnak az alapvető kereteit és szabályait, nekiálltam az írásnak. Először stílszerűen a teremtéstörténettel kezdtem, majd az egyes korok kifejtésével folytattam, és csak ezek után mélyültem el az egyes népek és birodalmak, a világ „jelenkori” történetének leírásában. A Világleírás pedig egyre csak nőtt és gazdagodott, de ezt nem bántam. Bevallom, engem mindig az olyan fantasztikus történetek nyűgöztek le igazán, amiben a történet mögött érezhetően ott vannak a miért-ek, és van benne mélység, nem pedig csak egymásra szórt ötletek összessége. Az ilyen felületesebb fantasy-k nem a kedvenceim, ellenben ha valamiben érződik a világteremtésbe beleölt sok-sok óra munka, és emiatt az egész egy koherens egészet képez, azzal sokkal jobban tudok azonosulni. Nem állítom, hogy az én világom bármilyen szempontból is akár csak megközelíti a nagy elődök munkáit – gondoljunk csak J. R. R. Tolkien-re, aki saját nyelveket alkotott a világa lakóinak –, de mindenképpen ezen az úton szerettem volna elindulni. És bőven van még ötletem a további kifejtésre is…
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
Mivel fantasy történetekről van szó, ezért nyilván nehéz is lenne azt állítani, hogy igazán sok köze van a valósághoz, ám mégis volt bennem egy törekvés arra vonatkozóan, hogy a szereplők cselekedete és a világ működése a maga fantasztikus mivoltában is kellően realisztikus legyen. Egy példával érzékeltetve, hogy mire is gondolok: mint minden nagy fantasy-ben, nálam is léteznek egymással szemben álló, és a másikkal századok óta viaskodó felek, ám bármennyire is csábító a jó és gonosz örök harcaként felvázolni ezt az ellentétet, én igyekeztem ezt elkerülni, bármennyire is tudom, hogy ez minden jó klasszikus mese alapja. A „Halhatatlanok” világában senki sem egyértelműen jó, vagy rossz, mindenki a saját kultúrája, saját történelme és saját érdekei szerint cselekszik, ami persze sok esetben óhatatlanul is szembe állítja a feleket egymással, de igyekeztem elkerülni, hogy igazságot tegyek köztük. Nálam az első két novellában a könyv címében is szereplő „halhatatlanok” először csak említés, vagy mellékszereplő formájában tűnnek fel, és csak a harmadik novella mutatja be először az ő szemszögükből a történetet. Én végig két egymással egyenlő erősségű és fontosságú oldalt igyekeztem felvázolni, hogy az olvasó dönthesse el, neki melyik szemlélet, melyik filozófia a szimpatikusabb. Az első visszajelzések alapján talán kimondható, hogy sikerrel jártam.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Ahogy említettem korábban, már gyerekként megfertőzött a fantasy, így nagyon fiatalon, alig tíz évesen elkezdtem saját történeteken gondolkozni. Ha az első és legnagyobb hatást kellene említeni, ami elindított ezen az úton, akkor Tolkien munkáit semmiképpen sem hagyhatom ki. Még kisiskolás gyerekként olvastam a Hobbitot, majd kísérletet tettem a Gyűrűk Urával is, amibe először ugyan beletört a bicskám – ami nem csoda hiszen egy 1000 oldalnál is hosszabb történetről volt szó-, de maga a világ teljesen elvarázsolt, kívülről tudtam minden hely és szereplő nevét. Aztán a fantasy szeretete később is elkísért, bár a gimnázium utáni években jóval kevesebbet olvastam hasonló műveket. Igazából két-három éve kezdtem el újra „falni” a fantasy könyveket, igyekeztem bepótolni a korábban elmaradt írásokat, amik alapműnek számítanak a műfajban, és minden kétséget kizárólag ezek is nagy hatással voltak arra, hogy végül belevágtam komolyabban az írásba. Maga az alkotás élménye hajtott végig, az, hogyha tetszik is a végeredmény másoknak, már csak a hab a tortán.
Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?
Egyelőre nem tervezem, hogy elhagyom a fantasy műfaját, egyrészt azért, mert csak most fogtam bele komolyabban az írásba, másrészt pedig úgy gondolom és érzem, hogy rengeteg lehetőség rejlik még a „Halhatatlanok” világában, amit vétek lenne nem kiaknázni. Azonban érdemes megemlíteni, hogy az a remek a fantasy történetekben, hogy nem korlátoz le igazán egy zsánerre, inkább egy keretet ad az íráshoz, de a stílust nyugodtan és sikeresen váltogathatja benne az író. Az én első tíz novellám sem mind ugyanabban a stílusban íródott, van ami a klasszikus kalandregények hangulatát, míg más történet a titkokat rejtő krimik, vagy akár a horror irányába mennek el. Kifejezetten élveztem ezt a kísérletezést, ám a következő kiadványnál megfogadtam, hogy igyekszem egy nagy, összefüggő történetet írni, így meglátjuk mennyire fér majd bele abba is ez a stíluskavalkád.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Mindenképpen adott egyfajta megnyugvást, és sikerélményt, amikor a kész kéziratot a kezemben tudhattam. Emellett bevallom kicsit fel is lélegeztem, ugyanis a kiadott változat már a történetek sokadik átírt változata, minden szerkesztésnél találtam benne olyan részleteket, mondatokat, amivel nem voltam elégedett, így folyton újra és újra nekiestem az átírásnak. Maximalista vagyok – ez azt gondolom a kiadványok képi világán is látszik–, és nem szerettem volna olyan terméket kiadni a kezemből, amivel nem vagyok megelégedve.
Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?
Nincs írói álnevem, a születési nevem szerepel a kiadványokon. Habár a fantasy műfajon belül kifejezetten gyakori, hogy írói álnéven kerülnek a könyvek kiadásra, de én ezt mindig furcsának éreztem, annak ellenére, hogy ezeket a könyveket olvasva nőttem fel. Valószínűleg, ha fiatalabb lennék, én is választottam volna magamnak valami hangzatos írói nevet, de ma már úgy érzem, hogy büszkébb vagyok amiatt, hogy a saját nevem szerepel a könyveken, és jó alig várom, hogy megmutathassam majd a gyerekeimnek, hogy „nézd, ezt apa írta…”
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Azt gondolom, hogy igen. Számomra a fantasztikus irodalom – és egyébként a többi művészeti ág is – egyfajta kiszakadás a mindennapok stresszéből és hajtásából, amiből három gyermekes apukaként, és a versenyszférában vezető beosztásban dolgozó személyként nekem is jut bőven. Viszont amikor a „Halhatatlanok” kiadványokon dolgoztam, valami teljesen mást alkothattam, valamit, ami szintén én vagyok, csak másképpen. Sokáig tartottam tőle, hogy mit gondolna a környezetem, ha fantasy történetekkel rukkolnék elő, de őszinte leszek, ma már cseppet sem érdekel, hogyha mások emiatt furcsán néznek rám. Hozzáteszem nagyon pozitívan csalódtam, rendkívül támogatóan viszonyult a család, a barátok és az ismerősök ehhez az új „hóbortomhoz”. Sőt, ha mondhatom, inkább „menő” dolog ez ma már, ami 20-25 éve szinte elképzelhetetlen lett volna.
.jpg)
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Egészen különleges. Tudni kell a kiadványokról, hogy mindent magam terveztem és találtam ki, és bár kiváló szakemberek és művészek voltak a segítségemre, akik a designért és a grafikákért feleltek, az ötletek 99%-a tőlem származik. Nyilván sokkal nagyobb munka az, mint ha egy kiadó az ember hóna alá nyúl, és leveszi a terhek jelentős részét az emberről, de a kreatív mozgástér nyilvánvalóan magánkiadásban a legnagyobb. Összességében büszke vagyok a végeredményre, és szerencsére a visszajelzések is többnyire pozitívak, így most úgy gondolom megérte ez a rengeteg beleölt munka.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az
írás vagy impulzív?
Is-is. Általában a történet vázát és a szereplőket találom ki előre, illetve felskiccelem a cselekmény főbb vonalait. Azonban a részletek, a tényleges cselekmény sokszor az írás közben alakul, folyamatosan jönnek új és új ötletek, amiket aztán papírra is vetek. Alapvetően tervező típusú embernek tartom magam, így elképzelhetetlen számomra, hogy mindenféle előzetes elgondolás nélkül üljek le írni, de kifejezetten élvezem, amikor magával ragad a „flow”, és elvisz új irányokba.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
Szinte minden novellában van kedvenc jelenetem. Szeretem az erős képeket, ám igyekszem nem túl gyakran alkalmazni azokat. Akkor szeretem ezeket alkalmazni, ha valamire kifejezetten szeretném felhívni az olvasó figyelmét, vagy valami nagyon erős érzést akarok közvetíteni. A „Halhatatlanok” novellákat úgy írtam meg, hogy minden történet végén legyen valami csavar, egy nem várt esemény, vagy akár valami megdöbbentő fordulat formájában. Azt szerettem volna, ha az olvasó a történet végén megáll egy kicsit, és elgondolkozik az olvasottakon. Ennek megfelelően azokat az írásokat szeretem, ahol úgy érzem, hogy ez a legjobban sikerült. A személyes kedvencem egyébként furcsa módon a novelláskötetet lezáró, alig néhány oldalas Epilógus, ami úgy érzem remekül keretbe foglalja az egész könyvet.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Én általában a szereplőkből indulok ki. Ha megvannak a fő karakterek, az ő jellemvonásaik és a motivációjuk tiszta, akkor sokkal könnyebben tudom megszülni köréjük a történetet. Általában teljesen véletlenszerűen jön az ihlet, ilyenkor gyorsan felírom magamnak ezeket a telefonomba, hogy ne felejtsem el, majd amikor időm engedi, elkezdem tovább gondolni ezeket a kezdeti ötleteket. Természetesen rengeteg impulzus hat rám, filmek, filmsorozatok és könyvek, amiket olvasok, de igyekszem odafigyelni arra, hogy ezek megmaradjanak inspirációként, és sose lehessen másolással vádolni. Természetesen ma már nagyon nehéz igazán eredeti, új ötleteket kitalálni ebben a műfajban, de azt gondolom, hogy egy egyedi hangulat, atmoszféra megteremtése sokat segít abban, hogy egy-egy korábban már „látott” ötlet új életre keljen az ember keze alatt.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
Bevallom nagyon szűk volt ez a kör. A mostani kiadványokat igyekeztem annyira a magaménak tartani, amennyire csak tudtam, ugyanis nem szerettem volna, ha az eredeti koncepciótól akár jobbító szándékú javaslat is eltántorított volna. A jövőben már sokkal nyitottabban fogom kezelni a közönség bevonását, már csak azért is, mert amit szerettem volna eredetileg, már kiírtam magamból, így magam is sokkal nyitottabbá váltam további vélemények meghallására. Ennek ellenére volt egy személy, akinek sokat köszönhetek – és akinek a könyvet is ajánlottam –, ő a magyar fantasy irodalom egyik kiemelkedő alakja, és nagyon hálás vagyok, hogy rengeteg tanáccsal és konstruktív kritikával látott el az írás során, és bár tudom, hogy ő nem így gondolja, de igazából erősen az ő érdeme is, hogy a kitalált világ olyan lett, amilyen.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Eléggé meglepődtek, hiszen a feleségemen kívül senki sem tudta, hogy könyvet írok, egészen addig, amíg el nem készült. Így aztán még nagyobb volt a meglepetés és az öröm, hiszen nem is egy, de két kész kiadványt kaptak a kezükbe! Azt gondolom, hogy alapvetően büszkék, legalábbis remélem, hogy már felocsúdtak annyira az első sokkból. (Május végén jelentek meg a kiadványok). A gyermekeim sajnos még kicsik ahhoz, hogy ezt értékelni tudják, bár azt azért tudják, hogy apa írt egy könyvet. Remélem később ők is büszkén olvassák majd.
Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?
Először is szeretnék bíztatni mindenkit, hogy adjon egy esélyt a „Halhatatlanok”nak, amennyiben szereti a fantasy-t. Kiemelkedően fontos számomra, hogy minél többekhez eljusson a könyv, és egyáltalán nem önös érdekből. A könyvek megjelenésével egyidőben elstartolt ugyanis a Facebook oldalunk is, ahol mint a Magyar Közösségi Fantasy hirdetjük a terméket. És ezt valóban így is gondolom, egy olyan fantasy világot szerettem volna kitalálni, ami nem csak az enyém, hanem mindenkié, aki érez magában kedvet és bátorságot ahhoz, hogy ő maga is hozzátegyen kicsit a „Halhatatlanok” történetéhez. A középtávú céljaim között szerepel egy következő novelláskötet megjelentetése, amiben reményeim szerint már nem – csak – a saját írásaim lesznek olvashatóak, de az első olyan „közösségből jövő” történetek is, amik ebben a világban játszódnak. Ennek érdekében néhány hete el is indítottuk az első „Halhatatlanok” novellapályázatot, ahol olyan fiatal írók, vagy az írásra affinitást érző személyek történeteit várjuk, amik ebben a fantáziavilágban játszódnak. Ahhoz, hogy segítsük ebben a közösséget, minden jelentkező számára ingyenesen elküldjük mind az első novelláskötet, mind a Világleírás digitális változatát, hogy mindenki korlátok nélkül megismerkedhessen Nouros eddigi történetével! Azonban ennél még többet ígérünk: a legjobb pályaművek íróit meglepjük majd egy személyre szabott festménnyel, melyet a magyar fantasy illusztrátorok egyik kiválósága készít majd el neki(k) kifejezetten az ő történetei(k) alapján. Azt gondolom, hogy ez egy igazán különleges lehetőség, reményeim szerint minél többen jelentkeznek majd! Az első írás és kép már meg is született, és nekem szerintem legalább akkora boldogság volt látni a végeredményt, mint a történet írójának! Alig várom, hogy mások is csatlakozzanak, és együtt írjuk tovább ennek a „távoli világnak a történetét”!
