Beleolvasó: Haffner Orsolya:Tükörtó - ("Arcán jeges rémület látszott, amint az ablakon keresztül figyelte a szürke és fekete ruhába öltözött alakokat. Megfordult, szeme a szobát pásztázta. ")

Újabb részletet hoztam nektek Haffner Orsolya: Tükörtó című könyvből. A könyvet Smaragd Kiadó illetve webshop oldalán.  Jó olvasást!

Haffner Orsolya

Tükörtó

Tartalom

„Elza ​elméje csodálatosképpen kitisztult. A hűvös vízben úszva érezte meg sok év után újra, hogy egyetlen út áll előtte. Olyan ösvény, amelyen járva legyőzheti önmagát.”

1950-ben egy ötéves kislányt elszakítanak a szüleitől. Megannyi viszontagság után szerető családra lel, mégsem talál nyugalomra. Húga betegsége, pénzgondok és egy vonzó zenész a feje tetejére állítja az életét. Úgy érzi, menekülnie kell, ám senkinek nem szól róla, merre tart.
46 évvel később Elza múltjának sötét árnyaival küzd. Édesanyja halálának fájdalmas emlékét elnyomva a jobb élet reményében tervezgeti a jövőjét, azonban egy váratlan történés felszakítja a lelkén ejtett sebeket. Egy kezébe kerülő levélből tudomást szerez egy elfeledett családtagról, akinek a létezéséről éveken át hallgattak.
Elza nyomozásba kezd, de egyre több a válaszra váró kérdés. Minél közelebb kerül a rejtély megfejtéséhez, annál veszélyesebbé válik a küldetés. Miközben belemerül a múltba, olyan titkok is napvilágot látnak, amelyeket talán nem lett volna szabad bolygatni.
Vajon hol fonódik össze a két idősíkon játszódó történet? Mikor találkozik a múlt és a jelen?

A TÜKÖRTÓ

RÉSZLETEK

1. Fejezet

West Stratford, 1950

  Megint azt képzelte, hogy ez csak játék. Karen, az anyja sokszor tanácsolta ezt neki, amikor időnként megjelentek náluk ezek a furcsa emberek. Ne féljen, tegyen úgy, mintha mesejáték lenne, akkor hamarabb véget ér. Ezúttal azonban Anya szokatlanul viselkedett. Arcán jeges rémület látszott, amint az ablakon keresztül figyelte a szürke és fekete ruhába öltözött alakokat. Megfordult, szeme a szobát pásztázta. Tekintete végül az egyszerű nappali túlsó sarkában álló, ruhákkal teli szennyeskosáron állapodott meg.

– Szívecském, játssz bújócskát! Bújj be a ruhák közé, és ne gyere elő! – suttogta sürgetően.

   Megérezve a közelgő veszedelmet, a kislány félénken bólintott, és a kosár felé szaladt. A puha pulóverek és nadrágok átölelték kis alakját, miközben befurakodott, szíve pedig úgy vert, mint egy csapdába esett madárnak. Anya sietve elrendezte a ruhákat, hogy elrejtse a lányát, majd lecsukta a szennyesláda tetejét. Az oldalán lévő nyílások épp akkorák voltak, hogy a kislány kiláthasson, mégis észrevétlen maradjon. A kopogás egyre hangosabbá és erősebbé vált. Mielőtt Anya elfordult a kosártól, pillantása elidőzött egy alig észrevehető mozdulaton, amint a lány a ruhája ujját a szeme elé húzza. Ekkorra Trevis, az apja is előkerült, és kinyitotta az ajtót.

   A sötét ruhás férfiak ijesztőbbek voltak, mint máskor, hangosan beszéltek, és füstszagot árasztottak. Egyikük kiabált. Erős, nyers hangja bántotta a fülét, ezért a kislány kissé összébb húzódott. Nagyon mérges, de kire haragszik?

   Ahogy jobban kilesett, kis híján felsikoltott. Rémülten vette észre, hogy Apa felemeli a kezét. Meg akarta ütni az egyik férfit, ez azonban nem sikerült neki, mert az éberebb volt, és gyorsabban mozdult. Mire a kislány észrevehette volna, a két másik fekete ruhás egy szempillantás alatt odaugrott, és lefogta Apát. Egyikük hátrafeszítette a kezét, mialatt a másik gyakorlott mozdulattal összekötözte a csuklóját.

– Gyerünk, most velünk jöttök! – mondta egyikük.

    Várni fog, mert hamarosan jön érte valaki.

  Hogy ki, arról fogalma sem volt. Remélte, hogy nem tart sokáig, mert nagyon régóta kucorog a szennyeskosárban, és a lába is elgémberedett. Úgy tűnt, az ijesztő alakok látogatása véget ért, Anyát és Apát magukkal vitték. Az imént még tele volt a szoba emberekkel, most pedig már üres. Csak ő maradt itt, a ruhák között gubbasztva. Ahogy a szülei kifelé tartottak, hallotta, hogy Anya Apa nevét kiáltja. Anya sírt, csúnya szavakat mondott, de a fekete ruhások nem törődtek vele. Miért nem mehetett oda hozzájuk? Nem merte megkérdezni, az a magas férfi nagyon sietett. Apa ordítani kezdett, majd amikor ráeszmélt, hogy hasztalan, abbahagyta. A kislány felemelte a kosár fedelét, hogy jobban kikukucskálhasson, és kedveszegetten nézett a szülei után. Előfordult ilyen máskor is, erre nagyon jól emlékezett, igaz, még sohasem vitték el Anyát és Apát egyszerre.

  A kislány eltűnődött a maga gyerekes módján, hová mehettek. Lehet, hogy egyenesen a börtönbe, vagy talán szólnak a rendőrségnek. Még csak ötéves volt, csakhogy ezek a szavak már ismerősen csengtek a számára. Bár tudná, mikor jönnek vissza! Az is lehet, hogy valaki más jön érte. Halvány sejtelme sem volt, ki fog róla gondoskodni, mert nem ismert senkit az anyján és az apján kívül.

  Nem bírt tovább a rejtekhelyén kuporogni.

Folyt.Köv.