A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hóesésben találkoztunk. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hóesésben találkoztunk. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. január 11., szombat

Péntek Tünde: Hóesésben találkoztunk - ("Péntek Tündétől ez az első könyv, amit olvastam, de bízom benne, hogy nem az utolsó. Izland mindig is érdekes helynek tartottam, ahol telis tele van rejtélyekkel. Nagyon tetszett, ahogy ezekről is lehetett olvasni, nem gondoltam, hogy egy romantikus regényben, ilyesmit is lehet olvasni. ")

 ~~~ Recenzió ~~~

Szeretném megköszönni az Álomgyár Kiadónak és Péntek Tünde írónőnek, hogy elolvashattam Hóesésben találkoztunk című romantikus könyvet. Az írónőnek eddig két kötete jelent meg, de én ezzel a könyvével ismerkedtem meg. És kedvencemmé avattam. 

Péntek Tünde
Hóesésben találkoztunk


Tartalom

A ​sors útjai legalább annyira kifürkészhetetlenek, mint az északi fény tánca a téli éjszakákon.

A New York-i Lily Barone sosem vágyott Izlandra, ám egy félresikerült riport miatt a főnökei oda „száműzik”, bizonytalan időre. Lily büntetésként éli meg, hogy az év végét a zord szigeten kell töltenie, ráadásul a hely sokkal rosszabb, mint hitte. Ridegek az emberek, a szerkesztőségben óriási a káosz, az első interjúalanya ráhozza a frászt, az otthonában kénes szagot áraszt a fürdőszoba, és még a jóképű traumatológus is bunkó vele, aki a bokáját kezeli, miután elcsúszott a jégen. Tehát a lány számára Izland a megtestesült pokol, ezért élete legrosszabb karácsonyára készül.

Dr. Erik Einarsson viszont egyből szebbnek látja a világot, amikor egy hóeséses decemberi éjszakán megismeri Lilyt a kórházban. A morcos sebész saját magán is meglepődik, hogy édesnek találja a nő fecsegését, és végtelenül bájosnak azt, hogy semmit sem tud arról a szigetről, ahová érkezett. Úgy gondolja, az lesz a legjobb, ha megmutatja a lánynak, Izland sokkal csodásabb, mint ahogy azt eddig gondolta.

Ahogy közeledik a karácsony, a fagyos levegő egyre jobban felforrósodik Lily és Erik között. Az adventi várakozás hűvös napjait a vágy fűti fel. A tűz és jég földjén bármi megtörténhet…


Véleményem
5/5

Wao! Imádom, annyira jóó! Jaj, akarok még ilyet olvasni.

Komolyan, Eric-et még én is bokán rúgtam volna. Amennyire idegesítő volt, pont annyira imádtam. És egész történetet, ahogy Izland köré épült a történetek, legendák, csodálatos. Eszméletlen jól szórakoztam.

Péntek Tündétől ez az első könyv, amit olvastam, de bízom benne, hogy nem az utolsó. Izland mindig is érdekes helynek tartottam, ahol telis tele van rejtélyekkel. Nagyon tetszett, ahogy ezekről is lehetett olvasni, nem gondoltam, hogy egy romantikus regényben, ilyesmit is lehet olvasni. 

Olvasás közben azt éreztem, hogy legszívesebb fognám a motyómat, és elrepülnék Izlandra. Annyira jól lett megírva, szerintem érdemes lenne megfilmesíteni. Jó kis alap lenne egy romantikus filmhez.

Ez a történet tökéletes arra, hogy egy kis borozgatás mellett, meleg kandalló előtt olvass. Egyszerre szórakoztató, és érdekes. Könnyedén olvasható, humorra szőtt kis karácsonyi mese, egyedi, nem az a tipikus klisés romantika.

Kíváncsian várom, hogy miféle történettel fog előrukkolni az írónő. Idén is folytatom kedvencek avatását, ez a könyv bizony kedvenc lett. Ez a harmadik ilyen klassz karácsonyi könyv. Azelőtt sosem olvastam, de nagyon örülök, hogy ebbe belevágtam.

Tetszett a borító, és úgy az egész, tudom fentebb már írtam, de nem győzőm dicsérni. Ráadásul egy kis izgalmat is belecsempészet az írónő a történetben, mintha eddig nem lett volna az.

Egy szó, mint száz, szívből ajánlom minden romantikus lelkű olvasóimnak, akik szeretnek karácsony történeteket olvasni.Én biztosan fogok még ilyen könyeket olvasni, Péntek Töndétől bármikor.

Álomgyár Kiadó

Péntek Tünde írói oldala