Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Eredeti nevem Fodor Gyöngyi.
Nagybajomban nőttem fel és ott éltem fiatal felnőtt koromig, majd egy időszakot
Nyíregyházán töltöttem, aztán visszatértem Somogy megyébe, Kaposvárra, ahol
húsz évig éltem és dolgoztam. Két felnőttkorú gyerekem van, mindketten
Magyarországon élnek, a lányom Budapesten, a fiam egy kis somogyi faluban. Informatikus könyvtáros diplomám van. 2008-ban „kivándoroltam” Olaszországba, azóta is itt élek, és ezért lettem belőlem
Gina, mert az olaszok nem tudják kiejteni a Gyöngyit és átkereszteltek- Van, aki
Ginának hív, van, aki Gio-nak (mint Joe).
A romantikus regényeket ezen a néven írom (Gina Fodor), a meséket és a novellákat az eredeti nevemmel (Fodor Gyöngyi), de a legutolsóként kiadott regényemet G.F.Severa írói névvel írtam, mert teljesen más jellegű, és azt akartam, hogy elkülönüljenek. A G.F. lenne az utalás, hogy Gina Fodor, a Severa pedig szigorút jelent, de városunk egyik részét is így hívják. Regényeimet az Ágenda Kiadó (Debrecen) adta ki, ők kerestek meg email-ben, miután a Caffè Napoletano egy részletét olvasták egy irodalmi portálon, ahová felraktam.
A könyveid sok
kutatómunkát igényeltek? Meddig tartott az írás folyamata?
A romantikus regények esetén a helyszíneket személyesen ismerem (Nápoly, Róma, Egyiptom, tengerparti város, ahol élek, a Bolsena-tó Lazióban, a tengeri kirándulóhajók, a luxuskemping), kivéve a Ha a kagylók beszélni tudnának c. regényben. New Orleans-ban nem jártam, és a Mississippin sem hajóztam a Karib-tenger irányába. Ezeket utazási prospektusokból és internetes oldalakról szedtem össze, és elolvastam az Egyedül egy szigeten c. 2 részes írást is, mert a regényem főhőseit az ékszer tolvajok lebukástól való félelmükben elviszik egy kicsi lakatlan szigetre és sorsukra hagyják.
A Volnánk csak sirályok c. regény esetén, mely A tenger csókja folytatás. Itt is voltak kutatások a kómából való visszatérésről, amnéziáról, hiszen a két összefüggő kötet egyik főszereplője a második kötetben három év kóma után tér vissza. Vagy ugyancsak ebben, miként tudják meg a várakozók a reptéren, ha lezuhan egy repülő, melyen a hozzátartozójuk is utazott, milyen segítséget kapnak, mit kell csinálniuk stb... könyveket, filmeket néztem ezzel kapcsolatosan.
A labirintus esetén több könyvet is elolvastam: rovarevő növényekről, génmanipulációról, a Fülöp-szigetekről, annak őslakosairól, aztán a főszereplőt el is kellett utaztatnom oda Milanoból, megnézni a repülőutat, honnan hová, hol kell átszállni, mennyi ideig tart a repülőút, aztán Manilából hogyan tovább. Ez hetekig eltartott, mire minden adatot összeszedtem, de általában 4-6 hónap alatt készül el a kézirat. Azt nem mondom, hogy az ötlet megszületésétől, mert van, hogy az ötlet már le van írva, de közben éppen máson dolgozom még. Bár olyan is volt, hogy egyiket még be sem fejeztem, már kezdtem a másikat, és amit később kezdtem, az lett előbb kész.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
Az első (Caffé Napoletano) 75 %-ban igaz, saját életből, 25 % kitaláció, hozzágondolás. A második (Homoktánc) teljesen valósághű. A többi romantikus regény esetén a történet kitaláció, de néhány személyiségjegy akár pozitív akár negatív visszaköszön a múltból, vagy a jelenből, meg hát a helyszín, foglalkozások, hiszen pl. A tenger csókjában Éva magyar, aki a részeges férje elől szinte elmenekül és Olaszországban kezd új életet, először, csinál mindent, amit egy kivándorló csinál, többnyire a diplomák nem számítanak, bébiszitter, bejárónő, idősgondozó, szálloda stb. Beilleszkedés egy soktagú olasz családba. Több külföldi lányt, nőt ismertem meg az elmúlt években, sok történetet hallottam. A labirintus kitaláció, történt valami érdekes dolog velem, egy virágvásáron bedugtam az ujjamat az egyik rovarevő növénybe, és pont az érzékelő membránját érintettem meg, és rám csukódott. Persze nem történt semmi, hiszen nem volt még tíz centis se a növény csapdája... Arra gondoltam, milyen jó, hogy nem egyméteres volt... Aztán nem sokkal később a génmanipulációról olvastam, hogy mi mindent megvalósítanak vele (pl. hatalmas méret, fagytűrő mediterrán gyümölcsök, disznóbőr átalakítása olyanná, mint a finom juhnappa, hogy még több táskát, cipőt lehessen készíteni és ilyesmi...) és a fantáziám állítólag hatalmas, ami azonnal be is indult, s egy-kettőre megszületett a regény témája.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Korábban meséket írtam, jelent is meg mesém a Nők Lapjában, aztán később a mesekönyv, A királykisasszony fogyókúrája, ami megjelent magyarul is és németül is, ez utóbbi a Frankfurti könyvvásáron lett bemutatva. Aztán jött pár rövidke novella, de a regényírás tulajdonképpen azzal kezdődött, hogy leírtam, miért és hogyan indultam neki a nagyvilágnak, mi történt velem, hogyan találtam munkát Olaszországban, hogyan illeszkedtem be, hány pofont kaptam ezen az úton, aztán végül könyv lett belőle, ami évekig a fiókban hevert, kétszer is átírtam, ide-oda elküldtem, mire sikerült. A folytatása már gyorsabban ment. Jegyzeteim ahhoz is megvoltak, csak össze kellett hozni. Ekkor már igazi szenvedélyem lett az írás. Ha jött valami ötlet, azonnal leírtam, nehogy elfelejtsem, aztán később kidolgoztam, bár lehet, csak egy novella, vagy egy mese lett belőle, de nem hagytam kárba veszni a gondolatot.
Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?
Mint már mondtam, többnyire romantikus regényeket írtam eddig, bár A tóparti rapszódia nem csak romantika, vannak benne erotikus oldalak is, és krimi is, aztán a Ha a kagylók beszélni tudnának már romantikus kriminek is beillik, A labirintus pedig kicsit horrorisztikus, utópisztikus is (bár akár igaz is lehetne). Novellák esetében viszont írtam már romantikusat, sci-fit, horrort, krimit, fantasy-t is, és időnként egy-egy mese is megszületik, és hamarosan egy többszerzős mesekönyvben is benne lesz egy mesém.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Nagyon jó érzés azt mondani, hogy
igen, ez az, ennyi, kész. Talán furán hangzik, de volt olyan, hogy utána
hiányoztak a szereplők, sokat gondoltam rájuk, hozzám nőttek.
Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?
A bemutatkozásban már elmondtam, miért lett Fodor Gyöngyiből Gina Fodor. Lehettem volna valami jól hangzó olaszos nevű író is, hiszen többnyire Olaszország a helyszín (kivéve Ha a kagylók beszélni tudnának, A labirintus), de igy a Gina olaszos, a Fodor meg magyaros. A G.F.Severa írói név választásról is már tettem említést .
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Igen.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Hatalmas érzés volt. Sírtam és nevettem a boldogságtól.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az
írás vagy impulzív?
Az első kettőnél nem volt különösebb vázlat, nem voltak kidolgozva szereplők, csupán események voltak leírva egy füzetbe. A tenger csókja esetén már némi vázlat volt, főleg a szereplőkről. Aztán elvégeztem Olaszországban egy kezdő írói kurzust, majd kicsit később online egy magyar írói tanfolyamot is. Onnantól tudatosan tervezem a regényeimet. Komoly vázlatot készítek, kezdés, befejezés, honnan hová akarok eljutni, köztes események (bár ezek sokat szoktak változni menet közben), szereplők hogy néznek ki, milyen tulajdonságaik vannak, jellemvonásaik, miként fognak változni akár pozitív akár negatív irányba, felírom, ha valaminek utána kell nézni pl. hogyan, lehet eljutni Milánóból Manilába repülővel...
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
A tóparti rapszódiában imádtam a helyszínről írni, hiszen az életben is nagyon szeretem, és előtte gyakran gondoltam, írok majd egy regényt, ami itt játszódik, de maga a téma csak később született meg, szintén ott járva. Ugyancsak ebben a regényben nagyon megkedveltem Elisát, a főszereplőt, minden hibájával. Nem volt szimpatikus Marco, a szívdöglesztő, nagyszájú és önző rendőr, aki azonnal bevetette magát a város új lakójának meghódítására, viszont Mancini hadnagy, a főnöke, épp az ellenkezője, csendes, nyugodt, a szabadidejében alagsori füstös kis bárban szaxofonozó férfi, aki szerelmes Elisába, de nem igazán mer lépni, s mire végül megteszi, áthelyezik... De nem akartam, hogy Marco győzzön, és bizony sokat törtem a fejemet, mi legyen, hogyan érjen véget a történet.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Van, hogy elég egy mondat, ami beindítja a fantáziámat, vagy látni valamit. Mint A labirntus esetén. De akár a Kék az ég és zöld a fű is ilyen villámötlet volt. Elmentünk megnézni egy luxuskempinget, hatalmas, jól felszerelt sátrak, gyönyörű vidék. De nekem ez akkor is csak sátor, és kemping. Én, ha nyaralni megyek, legalább abban az egy hét-tíz napban kényelmet akarok, nem pedig főzőcskézni a sátorban, mert ez csak annyiban tér el a valóságtól, hogy nem a saját ágyamban alszom. Tehát arra gondoltam, hogy egyik szereplőm lehetne ilyen, de fordítva, legyen a férfi az, aki kiakad ettől a kempinges dologtól... Viccesre véve a figurát, komikus helyzetekkel. Persze ebben a regényben más, komolyabb szál is van, Romina, a főszereplő vérszerinti anyját keresési, és keserű tapasztalatok árán jut előre. Igazán kedveltem ezt a történetet is, jókat nevetgéltem, volt, hogy elsírtam magamat a fájdalomtól, mintha én érezném...
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
Nem igazán szól bele senki. A teljes kéziratot csak a kiadó olvashatja el. Egy-egy résznél volt, hogy a barátnőmmel elolvastattam, érthető-e, vagy néhány ismerősömet kérdeztem, melyik című könyvet venné le előbb a polcról, hogy elolvassa az ismertetőjét...
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Vegyesen, tehát kaptam pozitív és negatív visszajelzést is. Sajnos az apám már nem érhette meg az első publikációmat, mert ő úgymond kissé bolond embereknek tartotta az írókat, költőket, egyéb művészlelkeket, és azt szokta mondani, hogy foglalkozzak inkább valami más normális dologgal. Arra gondolok, hogy már biztosan megbékélt „odafent” a helyzettel, és büszke a lánya sikereire. Mára már a párom is megszokta, hogy amikor írok, megszűnik számomra a külvilág, süket és vak vagyok, vagy hogy éjszaka kellős közepén felkelek és átvonulok a másik szobába a számítógéphez, mert akkor jön rám az írhatnék. Eleinte volt, hogy nem főztem vacsorát, de a boltba is elfelejtettem elmenni, közben meg már bezárt. Ő meg szegény egész nap szolgálatban, esőben, kánikulában, helyszínelt egy balesetnél, agyilag és fizikailag hullaként jön haza, néha azt sem vettem észre, hogy megjött... Szóval ezek az időszakok elmúltak, hála a covidnak, már nem járok be Rómába dolgozni, több időm van mindenre, szervezettebben mennek a dolgok. Több napra vásárolok, és több dolgot is főzök, amit le lehet fagyasztani, nem érhet meglepetés.
Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?
Remélhetőleg december elején egy szívmelengető téli regény, Hóvihar karácsonykor a tervezett címe, és egy hegyi fogadóban játszódik az olasz Alpokban. Hamarosan megjelenik egy újabb olasz szakácskönyv, az Italia sütve főzve második része, közkívánatra! A nyáron fog megjelenni egy antológia, melyben egy novellával szerepelek én is. Ugyancsak a nyárra van ütemezve a mesekönyv megjelenése is, melyben benne lesz egy mesém.
De már G.F.Severa következő története is megszületett, ami egy krimi lesz, vagy inkább thriller. Amint befejezem a téli regényt, ennek fogok nekiállni.
