Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Gál Virág írónőt, hogy meséljen kicsit
magáról, és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az
interjúfelkérésemet. Az írónőnek több könyve is jelent meg eddig, amit a
megadott linkeken lehet
megtekinteni az interjú végén.
Íme az interjú, fogadjátok szeretettel!
Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Életem során sokféleképpen próbálkoztam elérni a művészet valamely ágát: egészen kiskorom óta rendszeresen járok színházba, lassan tizenkét éve írok, volt időszak, amikor rajzoltam, festettem, és a versírással is megpróbálkoztam. Elvégeztem két írói képzést is (egyet egy magyar egyetemen, egyet pedig a University of Cambridge online kurzusaként angolul), és miután megszereztem turizmus-vendéglátás, rendezvényszervező diplomámat, most végre a Színház és Film Intézet Forgatókönyv- és drámaírás szakán tanulok. Festményeim és rajzaim a ház négy fala között maradtak, és csak egy versem került ki a poet.hu-ra, de a versírást itt abba is hagytam, nem az én műfajom volt egyik művészeti ágazat sem. Az igazi otthont a regény- és novellaírásban találtam meg, most pedig kacsintgatok a drámaírás, színpadi írás, dramaturgia felé. Egy biztos: megannyi sportág kipróbálása, több iskola és kurzus elvégzése után mindig csak egy maradt meg – az írás. És úgy gondolom, ez már örök.
Könyveid sok kutatómunkát igényeltek? Meddig tartott az írás folyamata?
A gyászos pas de deux a tánc miatt igényelt komolyabb kutatómunkát, mert én magam soha nem táncoltam (és ezért nagyon sokan köszönetet mondhatnak), így mélyebben bele kellett ásnom magam a táncműfajoknak nem csak a definíciójába, de magába a mozgáskultúrába is, hogy le tudjam írni, hogyan néz ki, ki-mi kell hozzá, milyen érzéseket vált ki. Első sorban a balettel kellett megbarátkoznom, amit azelőtt mindig csak színpadon láttam távolról.
A Fagypont című novellám szerencsére nem igényelt különösebb kutatómunkát, csak a londoni és spanyolországi időjárásnak kellett utánanéznem, de ezt leginkább gimis spanyol tanáromnak köszönhettem, aki nem csak a nyelvet, de a spanyol szokásokat, ünnepeket, ételeket is mind megtanította nekünk. Persze, ellenőriztem a tudásomat, mikor leírtam valamit, de külön kutatómunkát nem kellett végeznem.
Szerintem az írási folyamat egyik legcsodálatosabb része a kutatómunka, mert – nekem legalábbis – ekkor áll össze, ki mit és hogyan fog mondani, viselkedni, cselekedni. Minden itt kezd alakot ölteni, és az író rájön: az elmémben ez hamarosan valósággá fog válni. Egy világ születik a kutatómunka alatt.
Amikor megalkottam életem első önálló világát, történetét, az fantasy volt, de utána szinte csak olyan történetet írtam, ami a valódi világban játszódott. Sokszor nem tisztáztam, melyik városban vagy országban zajlik a cselekmény, de a természetfeletti nem volt jelen. „Földhöz ragadott” lettem. A fentebb említett három művem mind lélektani cselekménnyel bírnak, amelyeket kaland- vagy romantikus csomagolásba rejtettem. Viszont 2021. novemberében a NaNoWriMo (National Novel Writing Month) keretein belül sikerült újra megalkotnom egy fantázia világot, amire olyan régóta vágytam. Évek óta fogalmazódott bennem ez a világ, mégsem sikerült jól megírnom soha (pedig többször próbálkoztam vele), de novemberben mégis összejött. Nem végeztem vele teljesen a kihívás ideje alatt, de 2022. elején sikeresen befejeztem ezt is.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Elég klisés választ fogok adni erre, és elnézést is kérek érte, de hát, nem tehetek semmit: ez az én történetem. Amikor kisiskolás voltam még, gyűlöltem olvasni. Nincs mit szépíteni ezen, ez a szó írta le a legjobban, amit éreztem az olvasás iránt. Egy ismerősöm mégis rávett, hogy olvassam el a Harry Potter könyvsorozatot, így tizenegy évesen ezt meg is tettem pusztán az ő kedvéért. Beleszerettem az univerzumba. Az, hogy bevont engem a könyv egy ilyen varázslatos világba, megnyitotta a képzeletem kapuját, ami azelőtt kulcsra volt zárva. Onnantól kezdve éjjel-nappal történetötletek, jelenetek jártak a fejemben, képtelen voltam bármit csinálni anélkül, hogy ne egy sztorin gondolkozzak közben. Ha a szél meglibbentette a függönyt, már arról is eszembe jutott egy jelenet. Harry Potter fanfiction írással kezdtem tizenegy évesen és tizenhárom évesen alkottam meg az első önálló világomat (és így az első történetemet is), amit a magyartanárom elolvasott (hatosztályos iskolába, humán tagozatra jártam, így emelt számú irodalom- és nyelvtanóránk volt, jóban voltam a tanárral), ő biztatott rá, hogy tovább írjak, és azóta is töretlen ez a szenvedély.
Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?
Mint korábban említettem, eddig leginkább kaland- vagy romantikus köntösbe bújtatott lélektani történeteket írtam, novemberben pedig egy fantasy kalandregény született a kezem alatt. Nagyon belekényelmesedtem már a lélektani regények stílusába, ezért már a fantasy-kaland is nagy kilépés volt a komfortzónámból, de amellett, hogy megmaradok a lélektani téma mellett (egyszerűen imádom), nagy álmom megpróbálkozni majd egyszer a thriller vagy horror műfajokkal is.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Felemelő. Lesújtó. Végzetes. Euforikus. Ezekkel, a szavakkal tudnám a leginkább illetni azt az érzést, ami bennem dolgozik olyankor, amikor végzek egy történettel. Tudom jól, hogy még át fogom nézni, hiszen elküldöm a bétámnak, tőle visszakapom, javítok, tökéletesítek, de amikor az első verziót végleg befejezem, egyszerűen olyan érzés uralkodik el rajtam, ami leírhatatlan. Talán ahhoz lehet leginkább hasonlítani, mint amikor lezárul egy szakasz az ember életében, hiszen talán ilyen is. Hosszú ideig dolgoztál valamin, a karaktereket megszeretted, közel kerültél hozzájuk, vagy ha éppen ellenszenvesekről írtál, akkor a cselekmény izgalma, menete fogott meg. A gondolataid állandó részévé váltak egy időre, aminek aztán vége és le kell zárnod nem csak a cselekményt, de a benned dúló érzéseket is. Erre tökéletes példám a Rebeka sorozat, ami első részének megírása után egyszerűen képtelen voltam elengedni a történetet és a karaktereket, és hirtelen ötre ugrott a sorozatban szereplő könyvek száma, a kiegészítő történetekről nem is beszélve. Ezzel a történettel tanultam meg elengedni a megírt műveket.
Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?
Nincs írói álnevem, bár sokat gondolkoztam rajta egy időben. Ennek egyszerű oka az volt, hogy akkoriban csak azért hátrányból indult egy könyv, mert a szerző nevének helyén magyar név állt. Miért lenne rosszabb egy magyar író tollából született regény vagy vers csak azért, mert magyar? – ehhez hasonló kérdések dúltak bennem, de az ellen akkor sem tehettem, hogy a külföldi írók felkapottabbak Magyarországon, mint a hazaiak. Csupán ezért gondolkoztam el az írói álnéven, ami egyébként a Daisy Gaal volt. Ahogy teltek a napok, hetek, hónapok, próbáltam megbarátkozni ezzel a névvel (ami egyébként tetszett is), de nem sikerült, hiszen én Gál Virág vagyok. Sok helyzettel, érzéssel kellett megbirkóznom az életem során, és hosszú ideig úgy éreztem, a nevem az egyetlen, ami állandó, ezért az írói név kiválasztásakor sem tudtam elengedni. Gál Virág vagyok.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Amióta csak írok, fantasy világot akartam alkotni, de aztán elkezdődött a kamaszkor, a lelki változás, fejlődés, a hétköznapi bonyodalmak, szerelmek, csalódások, és miegymás, és hirtelen már nem érdekelt a mesés fantasy: egy olyan valóságot akartam megírni, ami tényleg valóra válhat. Olyan életekről, jellemekről akartam írni, amilyen én is vagyok, lenni szeretnék, vagy le akarom vetkőzni az adott tulajdonságokat. Kialakult a zsánerem: a romantikus és kalandos lélektani témák feldolgozásában lettem jó, és ma már nem tudom elképzelni, hogy ezek nélkül írjak történetet.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Bár hivatalos kiadó által még nem lett könyvem megjelentetve, csak az online magánkiadással kacérkodtam, még így is mérhetetlen boldogság, izgalom és a már korábban említett eufória járt át, amikor tudatosult bennem: emberek megveszik a könyvemet és elolvassák. A nyomtatott könyvalapú megjelenés még várat magára, de most, 2022-ben közelebb érzem magamhoz ezt, mint korábban bármikor. Ez is hamarosan bekövetkezik.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?
Általában egy konkrét jelenet ragad meg bennem, befészkeli az agyamba magát, és jó ideig nem tudok másra gondolni – erre építek fel aztán egy egész történetet. A kutatómunkát – ha szükséges – elvégzem, de gondolattérképet, jegyzeteket előre nem szoktam készíteni. Úgy írok meg mindent, ahogy éppen jön, és később alakítok rajta, vagy ha komoly kérdés merül fel, ott helyben utánajárok, de számomra abszolút nem tervezett, tudatos folyamat az iromány megszületése. Vallom, hogy a történetnek és a karaktereknek saját jellemük, akaratuk van. Sokszor nem én irányítok, hanem a történet írja meg magát.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
Ó, hogyne! Nem szeretnék spoilerezni senkinek, aki még nem olvasta a történeteimet, így nem említem inkább a kedvenc jeleneteimet, de azt elárulhatom, hogy általában az intenzív negatív érzéseket, keltő jeleneteket imádom a legjobban – írni és visszaolvasni is. Aki olvasott már tőlem több írást is, az tudja, hogy a specialitásom a legkiszámíthatatlanabb módon megölni egy-egy karaktert, akiről nem is gondolták volna az olvasók, hogy így fogja végezni. Az olvasóimnak talán kis elégedettséget nyújt, ha elárulom: amikor ezeket, a haláljeleneteket írom, úgy tudok sírni, mintha egy hozzátartozómat gyászolnám. Ezeket, a részeket mindig nehéz megírni, és nem azért, mert nem találom a szavakat – mindig pontosan tudom, mit akarok írni –, hanem azért, mert nem látok a könnyeimtől, és kétpercenként ki kell fújnom az orromat. Nem csak ti sírtok, hanem én is.
Mostanában Pinterest képeket szoktam nézegetni, de a valódi inspirációt mindig az nyújtja, amikor eszembe jut egy történet, és elmondhatom ezt valakinek, aki reflektál rá. Már a lelkesedése is inspiráló – én a visszajelzésekből táplálkozom. Ami pedig az ihletet illeti, általában a sorozatban szereplő karakterek viszonyai, vagy egy könyv fordulata szokott megihletni.
A legnagyobb ihletforrás számomra mostanában a filozófia és a megbotránkoztató tabutémák. Ilyenek például Nietzsche Dionüszosz-elmélete[2] vagy Freud Erósz-Thanatosz[3] gondolatmenete, de nagy hatással volt rám Tabitha Suzuma Forbidden (Kimondhatatlan) című regénye és Donna Tartt A titkos történet írása is.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
Természetesen éppen azok olvashatják először az írásaimat, akiknek a szava számít. Közéjük tartozik írótársam és bétám, Czifra Veronika, és két legjobb barátom is, akik mindig biztatnak, mellettem állnak, és mégis őszintén megmondják, ha valami nem tetszik. Olyanok véleményére támaszkodom első sorban, akikről tudom, hogy nem szépítenek, és megmondják, ha valami nem jó, hiszen a történet és az író is így fejlődhet. Általában csak ötleteket, véleményeket hallgatom meg, aztán elgondolkozom rajtuk, mérlegelek, és döntök, hogy megírom-e a változtatást vagy nem, de azt soha nem engedem meg magamnak, hogy valaki befolyásolja az én történetem alakulását. Segíthetnek, támogathatnak, vitatkozhatnak velem, kritizálhatnak, de a regényt, novellát akkor is ÉN írom – ez az első számú szabályom, amikor másnak is megmutatom, min dolgozom éppen.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
A családban mindenki tudja, hogy életvitelszerűen érdekel az írás, de a legközelebbi hozzátartozóm, aki olvasta a könyvem, a legjobb barátom. Családnak nemigen merem még megmutatni, mert túlságosan mélyen érintenek a könyveim témái ahhoz, hogy például a szüleim elolvassák. De tudom, érzem, hogy egyszer, hamarosan eljön majd a nap, amikor meg merem mutatni a rokonaimnak is azt, ami megszületik a kezem alatt.
Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?
Először is azt üzenem nekik, hogy elmondhatatlanul hálás vagyok nekik, amiért olvasnak tőlem, és véleményeznek online felületen, vagy közvetlenül nekem írnak – eszméletlenül sokat jelentenek ezek a hosszabb-rövidebb vélemények, okfejtések.
És, hogy mi várható? Nos, talán itt az ideje tisztázni, mi is fog történni 2022-ben az írói munkásságommal, hiszen még nem jelentettem be hivatalosan semmit. Először is természetesen várható a Rebeka sorozat 2. része, amit Czifra Veronikával írunk közösen, és A musical színész címet viseli. Terv szerint a nyár folyamán vagy legkésőbb ősz elején már olvasható lesz ez a mű. A Fagypont mintájára tervezek egy nyári novellát is, de ennek minden részlete még titok. A 2021. novemberében megírt fantasym a Korcsváros címet viseli (a Bukott Világ krónikák első része lesz), amivel az Aranymosásra fogok jelentkezni. Ha beválogatnak, az remek lesz, egy valóra vált álom, de ha ez nem fog bekövetkezni, akkor is meg fog jelenni még idén. És végül, de nem utolsó sorban kikacsintok a drámaírás felé. Nevezek egy drámaíró programba, amihez úgy viszonyulok, mint az Aranymosáshoz: ha beválogatnak, akkor elképesztően boldogan fogok dolgozni a drámám megjelenéséért, de ha mégsem jön össze, akkor is megírom és megjelentetem azt a művet. Hogy ez még 2022-ben meg fog-e történni, vagy csak jövőre… Az legyen titok.
Megjelent könyvek:
Regény
Czifra Veronika és Gál Virág: A gyászos pas de deux | Rebeka sorozat 1. rész
Gál Virág: Helytelen | Falsches Leben
Novella
Gál Virág: Fagypont
Elérhetőségek:
Czifra Veronika és Gál Virág: A gyászos pasde deux | Rebeka sorozat 1. rész
Gál Virág: Helytelen | Falsches Leben
Hivatkozások
1.RAF: Vörös Hadsereg Frakció, egy német, szélsőbaloldali terrorszervezet, ami Baader-Meinhof-csoport néven kezdte ténykedését 1968-ban, és folytatta egészen 1998-ig.
2.Nietzsche Dionüszosz elmélete volt, hogy dionüszosz, mint a mámoros ösztön fogalma örökösen áramló, mely vágyik az alaköltésre, ám mikor ez megtörténik, fizikai korlátok közé szorul, szenved a kötöttségektől, ezért ledobja magáról ezt az alakot és újra szabadon áramló mámor lesz, ami újra alakra vágyik. Nietzsche ezt az örökös körforgást írja le.
3. Freud két ellentétes alapösztönt fogalmazott meg az emberrel kapcsolatban: Erósz a létfenntartás, a nemi ösztön jelképe, Thanatosz pedig a halálösztön, melynek célja az élet elpusztítása. Úgy vélte hogy a normális viselkedésben mindkét ösztönrezdülés jelen van. Ezekből erednek az energiák, biológiai eredetű motivációk, amik meghatározzák a személyiség működését. Erósz energiája a libidó, Thanatosz energiája az agresszió és a pusztítás.
