S. A. Cosby:
Bűnösök vére folyjon
„Vér és könny. Erőszak és zűrzavar. Szerelem és gyűlölet. A Dél ezekre a sziklákra épült..”
Hamisítatlan déli noir a rasszizmus és a vallási fanatizmus brutális világából Pék Zoltán fordításában
.jpg)
Megjelenés: február 18.
Fordító: Pék Zoltán
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 336 oldal
Leírás
Számos helyen lehetett olvasni, hogy a tavaly a gondozásunkban megjelent Dennis Lehane-kötet, az Apró irgalmak vélhetően a szerző utolsó regénye (hollywoodi elfoglaltságai nem engedik, hogy elegendő időt fordítson a prózaírásra). Az amerikai kritikusok szerint nem kérdés, hogyha ez igaz, ki lesz az, aki átveszi a stafétát Lehane-tól, és e nézetet még maga a Viharsziget és a Titokzatos folyó szerzője is osztja. S. A. Cosby 2020-ban robbant be a krimiirodalomba, és titkát többek közt Stephen King is igyekezett megfejteni egy New York Times publikációban.
Részünkről tulajdonképpen nincs nagy titok: Cosby Lehane munkásságának egyenes ági leszármazottja és követője, mind témái, mind feszes, kimért, sötét prózája okán, és sikerét annak is köszönheti, hogy a gazdag karakterábrázolás és a morális dilemmák ábrázolása jóval túlmutat választott műfaja kliséin, és mélyebb érzelmi dimenziókat is érint; e témák tökéletes definíciója a Bűnösök vére folyjon című atmoszférikus thriller, mely az amerikai délre kalauzol, főszereplőnek pedig egy afro-amerikai seriffet tesz meg, akinek szeretett kisvárosát egy rasszista indíttatású gyilkosság forgatja fel.
Bár a díjak látszólag ma már nem sokat jelentenek, Cosby nem véletlenül nyerte el eddigi alig ötéves pályafutása során a Los Angeles Times könyvdíját, a Hammett-díjat és kétszer a Barry-díjat, melyet korábban olyanok vittek haza, mint Stieg Larsson, A tetovált lány szerzője, Lee Child vagy épp Carlos Ruiz Zafón.
Fülszöveg
2023 thrillerszenzációja végre magyarul is!
Titus Crown az első fekete seriff a virginiai Charon megye történetében, ahol az elmúlt évtizedekben mindössze két gyilkosság történt. De miután évekig FBI-ügynökként dolgozott, Titus mindenkinél jobban tudja, hogy bár csendes szülővárosa a pálinka, a kukoricakenyér és a lonc földjének tűnhet, a felszín alatt mindmáig veszedelmes titkok rejlenek.
Napra pontosan egy évvel Titus megválasztása után egy középiskolai tanárral kegyetlenül végez egy volt diákja, a diákot pedig a seriff helyettesei lövik le nem sokkal a helyszínre érkezésük után. A hamarosan megkezdődő nyomozás váratlan dolgok sűrűjébe vezeti Titust: nemcsak a környék eltitkolt, sokkoló bűntényeiről szerez tudomást, de rábukkan egy sorozatgyilkosra is, aki Charon földútjait és tisztásait kísérti.
Kisvártatva lehetséges kapcsolatot vél felfedezni a gyilkos és az egyik helyi egyház között, valamint egy szélsőjobboldali csoporttal is foglalkoznia kell, amely felvonulást akar tartani a város konföderációs múltjának megünneplésére. Titusra élete eddigi legnehezebb döntései várnak, miközben kénytelen szembesülni a szomorú ténnyel, hogy a hit és az erőszak találkozása óhatatlanul véres leszámoláshoz vezet.
S. A. Cosby regényeit a kritikusok előszeretettel látják el a déli noir címkével, és az utóbbi években a krimi műfaj legértékesebbnek tartott díjaiból többet is megkapott. A Bűnösök vére folyjon egyöntetűen a legjobb könyve mind a szakírók, mind a rajongók szerint. Stephen King egyenesen üdvrivalgással fogadta a New York Times hasábjain, Dennis Lehane az amerikai bűnügyi regények jövőbeli csillagának kiáltotta ki Cosbyt, és mellettük lenyűgözött még olyan további sztárszerzőket is, mint Kristin Hannah vagy Michael Connelly.
A szerzőről
Shawn Andre Cosby 1973-ban született a virginiai Newport Newsban. Sokan úgy tartják, hogy déli noir stílusú műveivel megreformálta az amerikai bűnügyi regény műfaját, és mostanra például olyan szerzőket tudhat a legnagyobb rajongói közt, mint Dennis Lehane vagy Stephen King. Az eddig megjelent négy regényéért összesen tizenhárom irodalmi díjat kapott, a legnagyobb elismerései három ITW-, két Barry-, egy Anthony- és egy Los Angeles Times-díj. Több könyvének elkeltek a megfilmesítési jogai.
Mások a kötetről
„Remekbe szabott regény a rendőrség munkájáról… Cosby csodás csúcspontot teremt, aztán a legvégén még odadob egy ínyencséget, ami önmagában megéri az egész utat… Friss és felvillanyozó könyv.” - Stephen King
„Négy regény alapján, melyek mindegyike jobb az előzőnél (és a Bűnösök vére folyjon a legjobb mind közül), kijelenthetjük, hogy az amerikai bűnügyi irodalom megtalálta a jövőjét, akinek neve S. A. Cosby.” - Dennis Lehane
„A Bűnösök vére folyjon egy újabb telitalálat S. A. Cosbytól. Titus Crown az egyik leglenyűgözőbb karakter, akivel hosszú idő óta találkoztam.” - Steve Cavanagh
„Merész, nyers új hang a thriller világában. A Bűnösök vére folyjon sötét, déli gótikus noir, amely könyörtelenül feltárja múltunk sötét helyeit. Nagyon élveztem.” - Kristin Hannah
„S. A. Cosby regényei mindig megütik a krimi grand slamjének színvonalát; megállíthatatlan lendület, sodró párbeszédek és sokrétű karakterek jellemzik. [...] Kétségtelenül Faulkner nyomán járva arra használja a bűnügyi történetet, hogy megmutassa, hol vagyunk és még milyen hosszú út áll előttünk. Titus Crown seriff egyszerre él a lapokon és a szívünkben. Maradandó főszereplő.” - Michael Connelly
Részlet a kötetből
„Charon megyét vérontás és sötétség szülte.
Szó szerint és metaforikusan is.
Már magát a nevet is morbid árnyak övezik. A legenda szerint eredetileg Charlotte vagy Charles megye lett volna, de a városi elöljárók túl sokáig totojáztak, és mire elszánták magukat arra, hogy a szárnybontogató táborukat hivatalossá tegyék, azokat a neveket már elhappolták előlük. Állítólag a vezetők ekkor egyszerűen addig húzták ujjukat a listán, amíg el nem értek a Charonhoz. Azok a férfiak, akiknek bőre cserzett volt, mint a kikészített állatbőr, a kezük pedig erős és nehéz, akár a sulyok, úgy keresztelték el az új települést, hogy nem törődtek a név hátborzongató eredetével. Vagy talán azért tetszett nekik, mert egy folyó vágott át a megyén és torkollt bele a Chesapeak-öbölbe, akár a mitológiai Sztüx.
Ki tudja? Ki ismerheti azoknak a rég halott embereknek a gondolatait?
Azt tudjuk, hogy az 1805-ös évben fehér földbirtokosok, akik a saját nyilvánvaló végzetük határait feszegették, éjnek évadján felgyújtották az őslakosok utolsó megmaradt faluját is azon a könnycsepp alakú félszigeten, amely majdan Charon megye lesz.
Azokat, akik megmenekültek a lángokból, muskéták terítették le, tekintet nélkül korra, nemre vagy egészségi állapotra. Ez a tragédia pusztán megnyitotta a sort a Charon történetében következő szörnyűséges borzalmak előtt. Az emberevés 1853 telén. A maláriajárvány 1901-ben. A Konföderáció Leányai piknikjén történt tömeges mérgezés 1935-ben. A Danford család gyilkosság-öngyilkossága 1957-ben. A szabadtéri keresztelés közbeni fulladások 1968-ban és így tovább. Charon megye földjét, mint a legtöbb városét és megyéét Délen, nemzedékek könnye áztatta. Egyes helyeken az alapító atyák napján minden évben úgy ünnepelték az erőszakot és a zűrzavart a főtéren, mint az úttörő szellemiség oszlopait.
Vér és könny. Erőszak és zűrzavar. Szerelem és gyűlölet. A Dél ezekre a sziklákra épült. Charon megye ezen az alapzaton állt.
Ha lenne alkalmad megkérdezni Charon néhány lakóját, a legtöbben azt mondanák, hogy ez már mind a múlté. Hogy elmosta az idő folyója, ami mindig csak előre folyik. Talán még hozzátennék, hogy azokat a dolgokat el kell felejteni, meghagyni a múltban.
De ha Titus Crown seriffet kérdezik, azt felelte volna, aki ezt hiszi, az vagy bolond, vagy hazudik. Esetleg mindkettő. És ha lett volna alkalmad az után a hosszú október után beszélni vele, azt mondta volna, hogy Charon megye alapzata rohadt és büdös, és nem csupán a bomlott hústól, de a bomlott lelkektől is. Hogy a sziklák, amelyekre a Dél épült, mozognak és széthasadnak, mint az, amire Mózes rácsapott a botjával. Csak éppen víz helyett vér és genny fakad belőle.
Talán szórakozottan megérintené a heget az arcán vagy a mellén, a szemedbe nézne, és azt mondaná azzal a rekedt suttogással, ami immár a normális beszédhangja:
– A Dél nem változik. Megpróbálhatjuk elrejteni a múltat, de úgyis visszajön, még durvábban, mint korábban. Rettenetesen.
Talán sóhajtana, elfordulna, és azt mondaná:
– A Dél nem változik… csak a nevek meg a dátumok meg az arcok. És néha még azok se változnak, nem ám. Néha ugyanaz a nap és ugyanaz az arc várja az embert, amikor lehunyja a szemét. Ott várja a sötétben…”
.jpg)
