Farkas Bíborka: Druidaösvény című könyvéből is hoztam utolsó részletet. Ha tetszettek nektek a részletek a bejegyzés alatt megtalálhatjátok a kiadó linkjét, ahol megtudjátok venni.
Korábbi részletek:
Farkas Bíborka:
Druidaösvény
(Az Istenek akarata 1.)
Tartalom:
Az ókori Britannia csaták zajától hangos, népeit belviszályok mérgezik.
A druidák kora leáldozóban van, ősi Isteneik kultusza hanyatlásnak
indult, a távolból pedig új hódító próbálja eltiporni az egymással
acsarkodó kelta törzsek világát: Róma, a hatalmas császári birodalom.
A
népek összefogásának szükségességét csak kevesen látják be, ám Kernow-i
Connor, a vándor druida közéjük tartozik. Az Istenek parancsára ki kell
mentenie ellenségei keze közül egy kilencéves, látomásoktól vezérelt
kislányt, Gwyneth-t, akit később tanítványául fogad. A habókosnak
tartott gyermeknek azonban rá kell ébrednie arra, hogy számára a
legnehezebben leküzdhető akadályt nem a törzsi ellenségeskedés, a
természetfeletti világ, vagy Róma hódítási kísérlete jelenti, hanem a
saját irányíthatatlan képességeivel és félelmeivel való szembenézés.
Vajon
képes lesz Gwyneth végigjárni a Druidaösvényt? Miféle küldetést
tartogatnak számára az erejüket még egyszer megmutató, ősi Istenek? Mi
vár rá és szülőföldjére a Római Birodalom fojtogató ölelésében?
A
Druidaösvény egy lebilincselően részletgazdag utazás a felnőtté válás
mélységein keresztül a kelta kultúra lenyűgöző világába. A bátorság, az
önfeláldozás, az állhatatosság merész próbája, a kelta törzsek
történetének szomorú, de felemelően hősi krónikája.
ENGEDÉLYEL
UTOLSÓ RÉSZLET
– Ugyan, minek nekem ez a kis csirke? Nem tud ez semmit, csak enni meg
szökdösni! Különben is, az érettebb asszonyokat szeretem. Jó lesz ez
Anicetosnak!
Csendben elsírtam magam. A Mester rántott egyet a
kötélen, hogy üljek le. Összekuporodtam a földön, szipogva próbáltam
visszanyelni a könnyeimet. Most már értettem, miért mondta Connor, hogy
ne ijedjek meg, ha nagyon másnak látom.
A kocsmáros továbbra is engem figyelt.
–
Lehet, hogy sokáig várhatsz, látó uram, mire Anicetost kiereszti az
uraság egy kupa borra. Nem lenne egyszerűbb, ha nekem adnád el a
rabszolgádat?
– Nem lehet, adósság fejében hoztam neki– rázta fejét
makacsul a Mester. – Tehát a gazda itthon van? Nem menekült el
Londiniumba, mint az asszonyod?
– Ment volna, de a lánya beteg lett.
Meg volt őrülve amiatt, hogy az utolsó gyerekét is elveszíti. Ez volt
három napja. Azóta senki sem jött elő az udvarházból.
– Meg tudod mondani, miből látszik, hogy valaki elkapta ezt a nyavalyát?
–
Hát hogyne! Volt, aki itt patkolt el, ennél az asztalnál fél nap alatt!
Először csak köhécselnek, aztán forróak lesznek, mint a tűz. A képüket
ellepik a vörös foltok, őrjöngve vakaródznak, a torkukhoz kapkodnak, és
már ki is szenvedtek.
Láttam, hogy Connor nagy levegőt vesz.
–
Ezt a betegséget ismerem – jelentette ki. – És talán meg is tudom
gyógyítani! Nem fogok itt várakozni hiába! Bemegyek a birtokra, megnézem
az uraság lányát!
– Talán be sem engednek. A gazda nem látja szívesen a helybeli gyógyítókat.
– Szólhatnál az érdekemben a kapunál! Cserébe bevinném Anicetosnak a borát, és kifelé menet elhoznám tőle a pénzedet.
A kocsmáros megvakarta állán a sarjadó borostát.
– Nem hangzik rosszul…
– Nem hát! Mindenki jól jár, te is, én is, tán még az uraság is.
Így
történt, hogy néhány perc múlva egy unott kapus rabszolga dugta Connor
orra alá a markát, aprópénzre várva. A Mester Seianusnak is adott,
esküdözve, hogy még ma meghozza a rabszolga-felügyelő elmaradását. Aztán
csikorogva húzódott félre a kapun a nagy retesz, hogy megnyíljon
előttünk a Gratianus-birtok kapuja…
Ha tetszett ez a kis részlet, a könyvet, itt tudod megrendelni:
