Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Faragó Maia írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a legújabb könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjú felkérésemet. Az írónőnek nemrég jelent meg a Karmikus léptek című könyve, mely a NewLine Kiadó oldalán, valamint a Lírán és Librinél szerezhető be.
Sziasztok, kedves Olvasók! Faragó Maia vagyok, végzettségem alapján írott- és elektronikus sajtókommunikátor - magyarul újságíró-, emellett van színészi és kulturális rendezvényszervező képesítésem is. 2021-től hivatalosan is bejelentett író lettem.
Az igaz és tiszta értéket képviselő művészeteket - és kultúrát kedvelő, és művelő ember vagyok. Továbbá gyermek, testvér, barát.
A művészetek, ezen belül a zene, tánc, éneklés, színművészet, filmek, könyvek és az írás felé irányuló érdeklődésem már gyermekkoromban megvolt. Ez az érdeklődés szeretetté mélyült, s bár eleinte több felé irányult a figyelmem a művészeti ágakon belül, de ezekben a megismerési folyamatokban személyemet is felfedeztem, tapasztaltam és fejlődtem. Az irodalom-olvasás-írás-kultúra felé való „tendálás” családi örökség is: anyai Dédmamám is írt, habár nem nyilvánosan; többen voltak énekesek a családban, s a nővérem is magyar irodalom- és nyelvtan szakos tanárnő lett.
Több, más művészeti közegben is tanultam, mozogtam később, hogy mostanra biztos legyen: én az írásban találtam meg mind az emberi, mind az alkotói, művészi szabadságom a legjobban. Ez az a művészi közeg, amiben komfortosan és természetesen tudok mozogni. Ez, ami erőlködés nélkül áramlik ki belőlem a világra.
Magával az írással kötött házasságom egyébként a főiskolai éveim alatt köttetett, és tart mai napig: kitüntetéses diplomával végeztem kommunikáció – és médiatudomány szakon. Ott szerelmesedtem bele az írással foglalkozó szemináriumokba, ott indult el úgymond professzionálisabb szinten az írással való kapcsolatom, köszönhetően egy mentornak is, akit az egyik legcsodásabb Tanárnak tartok az életemben. Ő nevelt bennünket arra, hogy nem celebnevelde az intézmény, s sose tucatterméket gyártsunk, s a bulvármédia kiszolgálása helyett értéket képviseljünk minden cikkünkben, s találjunk rá a saját hangunkra. Később dolgoztam is újságíróként, főszerkesztő-helyettesként, kommunikációs, PR - marketing asszisztensként is.
Sok felé vitt az élet, de mind kellett ahhoz, hogy tényleg felismerjem azt, az írás az én Utam és Otthonom.
A saját nevemet használom. Mindenki Maia-ként ismer. I-vel, ahogy Mexikóban írjuk, nem j-vel, ahogyan a magyarok. Szerencsésnek is tartom, mert a spanyol, olasz, angol ismerőseim mind gond nélkül ki tudják ejteni a nevem, és magyarul is ugye, csak ahogy írtam, máshogy írják le itthon. Nem gondolkodtam más név választásán, mert ahogy a tartalmaim hitelesek, úgy az is, aki mögöttük áll: én. S akkor vagyok leghitelesebb, ha nem bújok el. Nem sok értelmét látom, hogy lefordítsam angolra a nevem, ahogyan legtöbben szokták. A fantázia neveket pedig meghagyom a regényem lapjaira.
Viszonylag könnyen születnek, s gyorsan. Azt, hogy alkotói válság, szerencsére nem ismerem. Az utóbbi éveim nagyon nehezek voltak, egy komplett újjászületésen mentem át. Minden kapcsolatból, eseményből lehet tanulni, okulni, na, meg levonni a következtetéseket… valamint persze inspirálódni belőlük. A saját életünk mindig biztos ihlet forrás… s mivel semmi nem véletlen, egy esemény konklúziója lehet másnak is tanulság, egy megismert személy ihletet adhat egy jövőbeni regény szereplőjéhez stb…
De egyszerű a válasz. Mik adják az ihletet? A mindennapok. Elég érzékenyen szemlélem azt, ami zajlik akár bennem, akár körülöttem, de akár a világban is. Ez bőven elég motiváció tollat ragadni.
Ha mást látok alkotás közben az szintén tud inspirálni: nekem is megjön a kedvem hozzá, hogy alkossak. Hajlamos vagyok elfelejteni, mennyire feltölt pozitívan.
Egyértelműen utóbbi. Ha valamit „muszájból” kell írni, azt is megcsinálja az ember, s lehet jó, de nem hiteles, sőt, inkább izzadságszagú lesz az egész. Nálam valamiért mindig hajnalban, éjjel jön az ihlet. Bármilyen lelkiállapotban megtalálhat az ihlet egyébként, arra mindig figyelni kell, és teret kell neki engedni, hadd folyjon vele a Lélek - én így szoktam mondani.
Általában mindig akkor ülök le… amikor arra – nem tudom máshogy fogalmazni – hívást érzek.
Ha szomorú vagyok, mindig könnyebben alkotok - nem tudom, sokkal több inspiráció jön. Ilyenkor olyan dolgokat hánt le az ember a Lelke legmélyéről, amit talán ő maga sem tud- ekkor születhetnek a legőszintébb alkotások.
Ha pedig boldog, vagy ihletett, vagy szerelmes, vagy elégedett vagyok, akkor úgy tapasztaltam sokkal inkább „beleül” az ember ebbe az állapotba, és nem úgy jön az inspiráció, pont azért, mert kitelíti az érzés, és nem telik be vele, hogy „boldog”. Valamint, ekkor persze teljesen más típusú és hangvételű, talán műfajú és ritmusú alkotások születnek meg.
Ami érdekes, az a köztes állapot, az újrakezdés…valamint, hogy hányszor kell újrakezdeni az újrakezdésen belül is. Ezek olyan lelki folyamatok mind, amik hosszabb időbe telnek, míg tovább lendülnek, vagy feldolgozza őket az ember stb.
Az én könyveim nem elrepítenek, hanem a „földön tartanak” és szembesítenek. Igyekszem mindig nyílt, őszinte és bátor lenni a sztorijaimban. Merem megmutatni a „mélységet”, és a „mennyet” is. Mert erről szól az élet. Érzelmi hullámvasút. Fent és lentek váltakozó sora. Nincs mindig happy end, ahogy a valóságban sem, viszont kell valami kapaszkodó a fantázia mezsgyéjén, ami lélekemelő, hittel ontja el az Olvasót, amiért lehet” harcolni”, mindig kell valami, amiben lehet hinni.
Általában mindig a kettő láthatatlan határán mozgok, bármelyik irányba érezhető áthallás, ezt az Olvasókra bízom, lehet, amit én fikcióként írtam le, velük megtörtént már, de lehet fordítva is: amit ők álmukban sem gondolnának, az nálam megtörtént eset volt. Mindenképpen életszerű események vannak jelen minden könyvemben, én nagyon fontosnak tartom a hitelességet. Hogy az életről írjunk. Valós, elérhető dolgokról, érzelmi állapotról, mai, minket foglalkoztató témákról. Olyan érzésekről, döntésekről, helyzetekről, belső vívódásokról, felismerésekről, amely mindennapjaink része. Velem inkább szembesülnek az élettel és valósággal, mert az az igazi. A nehézségek ellenére is talpon maradni, tovább létezni, keresni a boldogságot minden apró szeretetmorzsában, s felfedezni a saját, belső erőt.
Sokszor nem általam megélt, csak látott eseményt viszek bele, tehát javarészt nincs olyan jelenet, amit vagy én ne tapasztaltam volna meg konkrétan, vagy ne lettem volna szemtanúja.
Ez alkalommal is így volt: aKarmikus léptekben önéletrajzi ihletésű események jócskán hozzáadtak a könyv alapjához, a karakterekhez, vegyítve a fantázia végtelen világával. Van olyan Olvasóm, aki jelezte, hogy kifejezetten szereti megtippelni olvasás közben azt is: hogy vajon melyik jelenet igaz, s melyik lehet a fikció… ez az olvasás élményéhez pluszt ad. Én ugye könnyebb helyzetben vagyok: rajtam áll, hogy mennyire ötvözöm a kettőt, vagy éppen a valós eseményt kiegészítem egy fikciós, más végkifejlettel… itt rajtunk áll, miként adunk át egy-egy helyzetet.
Az első könyvem, A Lélek szirmai 10 év munkáját foglalta össze, verseim és prózai műveim gyűjteménye volt. Magánkiadásban jelent meg, aminek fogalmáról s gyakorlatban való létezéséről, annak felelősségéről addig keveset tudtam, pláne nem volt benne tapasztalatom, ezért többszörös kihívást jelentett, de rengeteg tudással szívtam magam fel általa, amit már senki nem vesz el tőlem; s ahhoz képest, hogy ismeretlen, új szerzőként jelentem meg a mai magyar kortárs irodalomban, ráadásul személyes volt a témám, nagyon jól sikerült, bár sokan bátornak tartottak, hogy így belevágtam, teljesen önállóan… minden szinten. Az első könyvbe sokan belebuknak, még akkor is, ha van mögöttük kiadó, s csak annyit mondtak: örüljek, hogy nullára kihozom a végén. Nemhogy visszajött az az összeg, amit belefektettem, hanem még nyereség is lett végül, elég szép mértékben; kitapostam sok felületet, ahol terjedt a könyv híre, s leginkább szájról szájra vitték az emberek, s adták tovább. A legnagyobb „nyereség” viszont az volt, ha valaki rám írt, hogy kétszer is elolvasta, hogy több olyan kellene, mint én… s hogy köszönik, amiért a szavaimban sokszor a saját gondolataiknak voltam a szócsöve, csak ők nem tudják, vagy merik így megfogalmazni az érzéseiket, netalán szembenézni velük. Ezek a legnagyobb sikerek szerintem, amikor valaki alkot, s azt megosztja mással. Ha jönnek ilyen visszajelzések. Mert igazából én soha nem azért írtam, hogy ebből híres legyek vagy meggazdagodjak, hanem hogy adjak az embereknek.
Szóval csodás élmény volt, felemelő. Azért is maradtam utána is a magánkiadási vonalon, mert nemhogy elvette a kedvem, hanem tovább inspirált. Nem voltak korlátok, alkothattam szabadon, úgy, ahogyan én akartam, a célközönségemnek. Hitelesen, őszintén, cenzúra nélkül.
2021-ben jelent meg, a hat fejezet – történetekkel és versekkel – követi azt a ciklust, mely az életben is végigmegy bennünk: amikor még remélünk, amikor csalódunk, amikor újra kell kezdenünk, és amikor megértjük, hogy értünk volt minden, és elérhetjük a harmonikus boldogság lebegő állapotát. Mert igenis ez megtapasztalható, elérhető és megélhető!
Volt online, s író-olvasói találkozós könyvbemutatója is, valamint
utánnyomás is kellett. Akkor álltak először verseim mögé színművészek, akkor
olyan visszajelzéseket kaptam, ami mellett nem tudtam elmenni csak úgy, mert
sokan azt is hitték, egynyári könyves szerző leszek, de ott determinálódott,
hogy nekem ezzel lesz még dolgom, az írást nem szabad abbahagynom.
Az írás a covid alatt került ismét az életembe, s akkor döntöttem el,
hogy mint alkotó, elkezdem megvalósítani az álmaim a könyvírás területén. Ők
hárman voltak: a szüleim és a nővérem, az a 3 fix személy, akik végig hittek
bennem, a belőlem megszületendő dolgokban, s támogattak. Nélkülük, főleg
Édesanyám nélkül sok minden nem így történt volna. Most, hogy már fentről
követi az életem ezen részét, remélem büszke rám, ha ezt látja: hogy azóta is
sorra valósítom meg s adom át az Olvasóknak „lelkem szavát”. Valahol minden
művem Neki ajánlom, mert Ő mondta azt: amíg egyetlen szív is lesz, ami érti az
enyém, addig nem adhatom fel, s muszáj alkotnom. S az alkotás nekem is túlélés
a mindennapokban, s talán az Olvasóimnak is adnak műveim olyan tanulságos
üzeneteket, melyekből tovább építkeznek, s melegen tartja a szívüket ebben a
zord világban.
A versek a kedvenceim, azt nem titkolom. Követi a próza. Igazából egyik sem kihívás. Érzelmi állapottól, témától és időtől függ, mibe kezdek bele.
Mindkettőt kedvelem, mert javarészt valóságon alapulnak, valós helyzeteken, vagy egy általános érzésen, mégis egyedi világodból, nézőpontodból kivetítve.
Amikor kapok egy gyors ihletet le is írom gyorsan egy versben általában. Nem azt jelenti, hogy nem dolgozom ki, attól lehet igényes és minőségi, de verset írni sokkal gyorsabb, valljuk be. Amikor pedig több időm van, és elmélyedhetek történetekben, helyszíneket húzhatok fel magamban, és karaktereket alakíthatok ki egy világban, akkor dolgozok ki hosszabb prózai műfajokat pl. novellákat, regényeket…
Mondhatom azt, hogy a versek választottak, aztán én őket. Nem véletlenül lett az első könyvem sem egy válogatás - 10 év verseiből. Megmutatkozódott, hogy így jönnek ki legkönnyebben belőlem a gondolataim, s előszeretettel használom a rímes sorokat. Mert egyediek. A versben egy világ épül fel. Minden apróbb kétsoros vers is egy külön világ: kezdődik, csúcsán van, s elmúlik a végén. Élet van bennük, mind saját ritmustól lüktet. A költői képek életre keltése, az ezek megalkotására való kifinomultság, a szavak egymás utáni erőteljes, ösztökélő, kifejező használata értelem és érzelem szerint… (s rímekről nem is beszéltem) – ezek teszik művészivé a verset.
Egy vers, prózai mű, ha művészien van megírva, akkor kapja Olvasója a
legtöbbet, mert érzi, hogy benne tisztelve van, és a könyv- vers- alkotás
szeretettel van felé.
Ami még izgatja a fantáziámat, azok a színdarabok, forgatókönyvek írása.
Millió ötlet lenne hozzá a fejemben! Színházi dramaturgként olyan jó lenne
dolgozni! A két szerelem összekapcsolása lehetne: színházbeli lét+írás. De
ugyanez a helyzet a filmmel is: film+írás.
Semmilyen kutatómunka nem volt. Van egy előzménye, az első regényem, a TE vagy az összes lehetőség a világon!, de aki nem olvasta, az is tökéletes megért mindent majd a mostani regényből, tehát nem 100% folytatás-regényről van szó. Önállóan is megállja a helyét.
Egy 2023-as szeptemberi, szombati reggelen érkezett meg az első ihlet a könyvhöz, amikor szó szerint felültem az ágyban. Előtte nem sokkal került vissza az életembe majdnem 5 év után ismét a tánc. Olyan erővel hatott rám, mint kevés dolog. Ismét élőnek éreztem magam, nemcsak testben, hanem lélekben is. Becsepegtette életembe azt az energiát, amivel tudtam szárnyalni az első ihletforrástól (már aznap megírtam az első 5 fejezetet) kezdve a könyv befejezéséig, s összesen két hét és négy nap telt el a két dátum között.
Szinte ösztönösen jött a folyamat, az ötletek a borítóhoz, a szerkezethez, a fejezetekhez, a szereplőkhöz, a mű üzenete is világos volt számomra.
Minden olyan gyorsan történt, s olyan intenzív volt, de cseppet sem bántam, hogy meglovagoltam a pillanat ihletettségét, s repültem vele.
A végeredménnyel magam is megleptem, mert éreztem, hogy rendkívül szókimondó, igaz, mély mű született, mely legőszintébb az eddigi könyveim között, pedig minden verseskötetemben is levetkőztettem már a lelkem nem egyszer. Brutális módon felszabadító volt számomra is megírni a regényt.
Könyveim közül ez az eddigi legnagyobb “szívgyermek”, állandóan mozog a valóság s fantázia határvonalán,erről fentebb meséltem. Ebben a könyvemben vannak leginkább önéletrajzi elemek, akár szó szerint is, ettől a valahai leghitelesebb alkotás tollamból.
A regényben egy önismereti út és érzelmi átalakulás történetét követhetjük nyomon. A könyvben számos spirituális elemmel dolgozok, erős érzelmeket közvetítek, melyek a belső küzdelmeket és a kapcsolatok összetettségét tükrözik, miközben az Olvasó betekintést nyer abba, hogyan formálják életünket a múltbeli események. A karma fogalma állandóan jelen van, és az is, hogy az ember saját döntéseivel és cselekedeteivel képes irányítani a sorsát.
Fuh, az összes könyvem nagyon személyes, intim, bensőséges, érzelmek fent és lentje – szóval igen, voltak nehezebb részek. A Karmikus léptekben is van nehéz rész számomra… de ha elárulnám, akkor nagyon spoilereznék. Az elején van 3 fejezet, s avégén1, amelyeknél végig sírtam, míg írtam. Rengeteg szegmensben s mélységben tudnék róla mesélni: szerkesztésben, üzenetében, a háttérsztorikról, hogy néha nevettem és sírtam egyszerre, míg alkottam, beszélhetnék akár külön minden jelenetről, de nem árulom el, mi a valóság, mi a fikció. Legyen annyi, hogy ez tényleg a valahai legbrutálisabban őszinte darab, ami megszületett belőlem a lapokra. Még sosem sikerült ilyen jól megvalósítani, kiírni magamból, ami bennem volt.
De ha már kedvenc jelenetek: akik olvasták, kiemelték, mennyire jó lenne, ha lenne olyan barátjuk, csak egy, mint a főszereplőnek, aki így meghallgatja őt s tanácsot ad; vagy szerintük a regény legerősebb részei a „karmaoldások”, annak a technikája, ahogyan levezettem, azt mondták rá: „Azt zseniálisan megcsináltad” a kötetben. Szóval az Olvasóknak eddig ezek a kedvenc jelenetei a Karmikus léptekben.
A legfontosabb üzenet szinte mindegyik könyvemre valid amúgy: érhet bármi, megvan az erő benned, hogy újrakezdd! Higgy magadban, s ezen belső erődben!
Bízom benne, hogy most a Karmikus léptek az Olvasóknak is legalább annyi szívmelengető érzéseket ad majd, mint amikor írtam!
Szerintem, mint ahogyan majdnem mindenkinek: a szerettei szava, a barátok
jelentik az első bázist. Nálam nem így van. Mármint, természetesen számít a
véleményük, de elfogultság miatt direkt nem velük olvastatom el először az
alkotásaimat. A szakmai csapatomban megbízok, van pár olyan ember, akinek adok
a tanácsára, s lenni is kell pár ilyen embernek, mert főleg, ha nagyon sok
önéletrajzi elem van a könyvben, vagy nagyon személyes a téma, mint akár volt
mindkét verseskötetemben is, akkor nem feltétlen tudok teljesen racionálisan az
anyaghoz nyúlni, kezelni azt. Ezért tanácsokat megfogadok, természetesen.
Viszont mindegyik könyvemet saját magam is szerkesztettem. Ez esetben is így
volt, valamint most kiegészítve nagyon fontos s lényeges szereplőkkel: a
Kiadótól is persze elolvasták a regényt,a közös munka megkezdésénél, s megjelenés
előtt.
Olyan érzés, hogy tudom: innentől kezdődik el az igazi „munka”. Az alkotás
egy szárnyalás az ihlettel, de aztán jön a megtervezés. A kivitelezés… míg
bekerül a piacra, aztán a terjesztés indul el, az értékesítés. S voltam
mindegyik feladatra egymagam 4 könyvön át, hiszen azok mind magánkiadások
voltak. Kivéve a tördelés, borító tervezés, s nyomdai munkák – ezeket
delegáltam át máshoz.
Nagyon örülök az írás végén, de még mindig szokja a szívem az érzést s az
élményt, hogy megszületik belőlem egy darab, ami majd beszélni fog rólam, akkor
is, ha már nem leszek, de ezt hátrahagyom. Megsimogatom a vállam, hogy rendben
van, de nem dőlök hátra, mivel az van, amit írtam: hogy onnan, a kézirat
írásának végeztével kezdődik el vele az igazi munka. A nyers kéziratot
szerkeszteni, korrektúrázni, lektorálni kell. Újra elolvasom/elolvassuk vagy
10-szer betűről-betűre. Nem túlzok. Több szem, többet lát. Aztán el lehet
kezdeni a kész anyaghoz is alkotni még: akár rajzokat, illusztrációként
képeket. Pl. ehhez a regényhez egy komplett fotósorozat készült, saját
koncepcióval, csodás technikákkal. Mindig ötletelek valamin a belívet illetőleg
is: szerepeltek már rajzaim is könyveimben, most fotók, de volt, hogy
versesköteteimben híres színművészek által előadott verseimhez készült
videókhoz vezettek QR-kódok a könyvön belül. Nekik is hálás leszek ezért, míg
élek, hogy nyitott szívvel álltak ehhez már az első könyvemnél.
Mindig igyekeztem újdonságokat becsempészni, nemcsak tartalmilag, de technikailag is, minden könyvemen belül. Így nem váltak a hasonló zsánerben íródott könyveim sosem egyhangúvá, hanem mindig találnak pluszt Olvasóim a könyveimben, s belőlem is több kreatív színt kaphatnak.
Ez az év mindenképpen a Karmikus léptekről szól. Fogok dedikálni
az Ünnepi Könyvhéten is, Budapesten, a Newline standjánál. Később lesznek
részletek. A regény előzménye, másik, két, előző könyvemmel együtt e-könyvként
érhető el még nálam.
Terv természetesen mindig van, s ez a világ s lakói mindig generálni
fognak olyan dolgokat, melyekből inspirálódhat az ember. Nem látok előre, de
vannak tervek, kérdés az, hogy miből – mikor lesz valóság. Ahogy mondani
szoktam: csak idő, amíg valósággá álmodja magát a képzelet, de minden megéri,
ha egy dolog hajt: a szeretet.
