Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Eredeti szakmámat tekintve magyar-történelem szakos középiskolai tanár vagyok, de egy ideje már csak részmunkaidőben tanítok, mert sok időmet kitölti az írás. A Galaktika Magazin állandó, a WMN magazin vendégszerzője vagyok, de írok több folyóiratba is rövid történeteket, cikkeket. Az írás mellett szerkesztéssel is foglalkozom, és több, ma nagyon sikeres szerzőt segítettem hozzá a hírnévhez.
Az istennő amulettje és A rejtőzködő isten c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?
Ezek az első történelmi regényeim, bár történelmi zsánerbán már korábban is írtam, de főleg novellákat. Mivel a korral (az ókori Egyiptom és Ehnaton fáraó időszaka) azelőtt nem foglalkoztam behatóbban, nagy mennyiségű szakirodalmat kellett átolvasnom. Ebből válogattam végül le azt, ami a sztori élvezhetőségéhez, átélhetőségéhez alapvetően szükséges volt, tehát nem törekedtem egyfajta „rekonstrukcióra”. Egy könyv megírása egyébként nagyjából egy évet vett igénybe.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
Mivel alapvetően szórakoztató történeteket írok, a valóság, a történelmi múlt ezekben csak háttér. A szerepelőim (főleg a főszereplők) is fiktív személyek. Ezért ezek nem történelmi, hanem történelmi hátterű regények, un. historical fantasyk vagy historical fictionök. Persze nem dolgozom át a történelmet, megmaradok a valóban megtörtént és leellenőrizhető dolgok körében. De amire nincs sem írásos, sem régészeti forrás, ott szabadon engedem a fantáziámat. Ez nagy szabadságot is ad egyben, hogy szabadon formáljam a történetem.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
13-14 éves koromtól. Óriási hatást gyakorolt rám, hogy a moziban láttam a Star Wars IV-V. részét (akkoriban Csillagok háborúja néven futott Magyarországon), és egyfajta fan-fictionben tovább gondoltam a történetet. Később Nemere István és Lőrincz L. László hatására kezdtem el saját történeteket is írni. Ezek aztán egyetemei lapokban jelentek meg, majd 2011-ben boltokba került a Bellum Atlantis című sorozatom első kötete.
Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?
Már a kezdetektől sokzsáneres alkotó voltam. Írtam sci-fit, történelmi témát, akciósztorit, tényirodalmat. Általában a történeteimhez keresem meg a zsánert, és nem okoz gondot a közöttük történő váltás. Az irodalomban szeretek kilépni a komfortzónából, szeretem az érdekes, változatos dolgokat, és nem tudnék folyamatosan ugyanabban a zsánerben írni.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Olyan, mint amikor a szülő útjára bocsátja gyermekét. Nagyon fájdalmas, és egy darabig kísért a hiány érzése. De ez csak a következő történet elkezdéséig tart. Viszont utána kezdődik minden elölről.
Nem gondolkodtál még írói álnéven?
A történelmi témákat saját nevemen írom, más zsánereknél viszont használok álnevet. A sci-fijeim T.R. Salty név alatt jelentek-jelennek meg.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Mint említettem, én sokzsáneres alkotó vagyok. A történelmi (hátterű) regény olyan kihívás volt, amit eddig még nem csináltam, ezért is vágtam bele. Azért is jó volt még ezzel foglalkozni, mivel a Történelmi regény-írók Társaságának egyetlen olyan tagja voltam mostanáig, aki nem írt még történelmi regényt, csak történelmi témájú novellákat. De azóta ezt többszörösen is bepótoltam.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Leírhatatlan. El sem hittem, hogy a kezembe foghatom. Nagyon sok pozitív és támogató kritikát kaptam, és az is nagyon inspiráló volt, hogy 2012-ben a Zsoldos Péter-díj döntőjében második helyezett lettem.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?
Impulzív. Nagyon rapszodikusan írok és nincs napi munkarendem. Ha elkapom a fonalat, írok és sokat, de ha megakadok, van, hogy hetekig nem ütök le egy betűt sem. Nem látom értelmét csak azért odaülni, hogy valamit írjak, majd utána kitöröljem. De ez a módszer eddig remekül működött.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
A mozgalmas jelenetek leírását szeretem és a váratlan fordulatokat. Amit néha nehéz megírni, az a szereplők érzelmi világa. Azokkal van, hogy sokat foglalkozom, és van, hogy írás közben ezek jó részét kitörlöm, átalakítom.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
A történet csak úgy jön a semmiből. Vagy látok egy filmet, egy szituációt, vagy olvasok valami érdekeset, akár a történelemhez kapcsolódóan is. Soha életemben nem agyaltam azon, hogy történeteket találjak ki. Jöttek mindig maguktól. Ahogy a karaktereim is azonnal életre kelnek a fejemben, nem kell külön leírásokat készítenem hozzájuk. Látom őket magam előtt, és ez pont elég.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
A kéziratot elsőként a párom szokta elolvasni, illetve három íróbarátommal konzultálok a cselekményszövéssel kapcsolatban. A kész történet végső változatát pedig a szerkesztőmmel alakítjuk ki.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Nem okozott nekik nagy meglepetést vagy különlegességet. Inkább azon csodálkoztak, hogy olyan sokáig tartott, míg a sokadik, a „fióknak” megírt történetem után a nyilvánosság elé mertem állni.
Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?
Idén a Nílus könyve-sorozat befejező kötete érkezik, illetve egy meglepetés. Ahogy minden további munkám meglepetés lesz az olvasók számára, mert, ahogy mondtam, nem szeretem belekényszeríteni magam egyetlen skatulyába sem. Úgyhogy az olvasóim a jövőben számíthatnak tőlem egymástól homlokegyenest eltérő, de mindenképpen szórakoztató történetekre.
.jpg)
.jpg)
