Diana Soto: Kitka Bence Balatonalján (Kitka Bence 1.) - ( "(...) szívből ajánlom minden olyan olvasónak, aki ki szeretne lépni a szürke hétköznapokból a taposó malomból. Aki egy szuper, kalandos regényt keres, akkor pont ez való neked/nektek.")

~~~ Recenzió ~~~

Szeretném megköszönni Diana Soto írónőnek, hogy lehetőségem nyílt elolvasni Kitka Bence Balatonalján (Kitka Bence 1.) című mese ifjúsági regényét. Mely szívből tudom ajánlani minden korosztálynak.

Köszönöm Scolar Kid kiadónak is, hogy recenziót biztosított számomra. 

Diana Soto

Kitka Bence Balatonalján

(Kitka Bence 1.)

Tartalom

A tizenkét éves Kitka Bence sok mindenben hasonlít a többi hatodikos srácra. Eléggé zavarja, hogy nem nőtt nagyra, kifejezetten szeret telefonozni, playstationözni, még a biciklizés is oké, és van egy nővére, Réka, akivel kölcsönösen idegesítik egymást. Amikor az édesanyjuk azt találja ki, hogy töltsék a tavaszi szünetet a Balatonon, Bence nincs igazán elragadtatva az ötlettől. De aztán az unalmasnak induló családi kirándulás váratlan fordulatot vesz, és a testvérek egy csapásra a balatoni mondák varázslatos világába csöppennek újdonsült barátjukkal, Mátéval együtt. Balatonalja pedig különleges lényeket, titkokat és veszélyeket rejt – és korántsem biztos, hogy könnyű lesz visszatérni a birodalmak egyszerre mesés és ijesztő föld alatti szövevényéből a való világba.

Véleményem

5/5

Nagyon ritkán olvasok mesekönyvet, s megint ritka az olyan könyv, ami igényesen van kiadva. Gyönyörű borító, illusztrált képek belülről, ami még élvezetesebbé teszi az olvasást. Főleg, ha anyuka olvas fel gyermekének. Pont ez jutott eszembe, hogy milyen élmény lehetne gyerekeknek egy ilyen szép könyv.

De nemcsak a külső ragadta meg a figyelmem, hanem a történet is. Hiszen akár felnőtt fejjel is olvasható, sőt igazán szórakoztató, kikapcsolódást tud nyújtani. Számomra igazán feltöltött lelkileg ez a kaland.

Hiszen ez a történet szól a kalandokról, bátorságról, különleges helyekről,világokról, testvéri szeretetről. Ha egyszer nekem lesz gyermekem, ebből a könyvből olvasnék fel.

Gyerekként mindig is akartam kistestvért, egy öcsköst. Pont olyan, mint Bencét. Hiába félt, kalandvágya és a kíváncsisága nagyobb volt.

Őszintén nagyon meglepett, hogy Diana Soto felajánlott egy recenzió példányt. Mikor megláttam a könyvet, nem számítottam arra, hogy el is fogom majd olvasni. Felnőtt fejjel ráadásul. Nagyon tetszett.  Bárki elolvashatja kortól függetlenül, cseppet sem lesz unalmas, és nem érzi, hogy kimondottan gyerekeknek lett volna írva. Ez a könyv mindenkihez szól. Még van vissza pár fejezet, de már most sajnálom, hogy véget Bence története és a kalandjai a barátaival és testvérével. Szóval, szívből ajánlom minden olyan olvasónak, aki ki szeretne lépni a szürke hétköznapokból a taposó malomból. Aki egy szuper, kalandos regényt keres, akkor pont ez való neked/nektek.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Diana Soto írói oldala

Scolar Kid Kiadó

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Diana Soto - ("Nagyon szeretem azokat a jeleneteket, amikor történik valami, úgymond van benne egy fontos fordulópont, vagy harc, rejtély, esetleg titkok. Ezzel szemben nagyon nehezen írom le azokat a jeleneteket, amikor A pontból B-be kell eljutni, és nem oldhatom meg egy mondattal, mivel információt szeretnék átadni, vagy a szereplőimet szeretném közelebb hozni az olvasóhoz.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Diana Soto írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek a Kitka Bence Balatonalján c. ifjúsági könyve jelent meg, amit a Scolar Kiadó oldalán lehet megrendelni. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Spanyolországban élek, vegyészként végeztem a tanulmányaimat Veszprémben, azonban most csak az írásra és az alkotásra koncentrálok. Drámákat, verseket, regényeket írok, valamint a dalszövegekben is kezdek otthon mozogni. Azt szoktam magamról mesélni, hogy van egy kiskutyám, nagyon szeretem a természetet, és a kedvenc társaságom a magány.

Kitka Bence Balatonalján c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Valójában nem igényelt rengeteg kutatómunkát, csak a balatoni mondákat kellett megtalálnom, majd onnantól kezdve teljesen a fantáziámra bíztam magam. Bence karaktere valahogy azonnal kirajzolódott előttem, így nem a tervezés eredménye. Maga az írás nagyjából egy-másfél hónapot vett igénybe, úgyhogy könnyű szülésnek nevezném. A mostani regényemmel, ami a harmadik rész, már jó pár hónapja szenvedek, de szerintem ez a szép ebben a szakmában.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Pont azt szeretem ebben a sorozatban, hogy fantázia és valóság is található benne. Mindig próbálok valós helyszíneket keresni, majd valamilyen legendával együtt már a fantáziába utazok. A második rész például az Északi-sarkkörön játszódik, ahol az egykor kihalt állatokról emlékezem meg, ugyanakkor az inuitok szokásait nagy kutatás előzte meg, tehát tökéletesen keveredik a valóság meg a fantázia.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Szerintem kiskorom óta írok. Eleinte versikéket alkottam, aztán komolyabb versek születtek belőle, amit terápiás céllal írtam meg, csak ezt akkor még nem tudtam. Majd folytattam az írást. 2016-ban jelentkeztem először pályázatokon, ahol az év legjobb drámái közé is bekerült az írásom, majd elkezdtem magamat képezni, kurzusokat végeztem, tankönyveket olvastam, gyakoroltam és gyakoroltam, míg végül a Scolar Kiadónál kötöttem ki.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Igazából rengeteg zsánert kipróbáltam már, a romantikus, krimiszálas, felnőtteknek szóló, gyerekeknek szóló zsánereket is. Mégis valamiért ez a middle grade (10-14) korosztály tetszett a legjobban, bár ugye ott vannak a drámáim is, amik felnőtteknek szólnak és színházban játszódnak. Egy darabig a fiatalok könyveinél maradok, aztán biztosan kipróbálok mást is. 

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Egyszerre örülök, ugyanakkor sírok is. Általában a kézirat végleges befejezése, tehát nem a vége szó után, hanem a szerkesztő, meg mindenféle átírás után úgy érzem, hogy egy nagy ürességbe kerülök, és nehezen veszem rá magam a következő regényre. Ilyenkor legalább egy hónapig bolyongok a gondolataimban, mire végre át tudok állni a következő történetre.

Nem gondolkodtál még írói álnéven?

Igazából a Diana Soto egy írói álnév is, meg a nevem is. Úgyhogy én kimondhatom, hogy egyszerre használok álnevet, meg a valódi nevemet. Az én magyar nevem az Tanács Diána, amit sokan Takácsnak írnak le, viszont a férjem neve Soto, amit gyorsan fel is vettem az íráshoz, bár a személyimben a Tanács szerepel.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Legelőször úgy képzeltem el, hogy a fiatal tini korosztálynak írok. Aztán inkább a felnőttek felé kacsintgattam, de akkor még nem álltam készen erre. Egy tanfolyam közben jöttem rá, hogy mennyire szeretem a 10-14 éves olvasók kalandjait, és akkor jött az ötlet, hogy nekik írjak. Ha hamarabb ráébredek erre, akkor sok évet megspóroltam volna magamnak, de legalább tudom, hogy több mindent kipróbáltam.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Az első könyvem 2016-ban jelent meg magánkiadásban. Nagyon örültem neki, nagyon büszke voltam rá, a mai napig jó pillanatnak élem meg ezt az élményt. Ekkor már külföldön éltem, és az egy verseskötet volt, amit nyolc másik kötet követett. A magánkiadásról áttértem a szerzői kiadásra, ami szintén magánnak nevezhető, és végül bekerültem a hagyományos kiadók közé. Az új könyvem valamilyen szinten szintén elsőnek számít, hiszen ez az első regényem, és egy kicsit még ma sem tudom elhinni, hogy sikerült megalkotnom a történetet.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Ez egy nagyon érdekes kérdés. Én inkább azt mondanám rá, hogy is-is. Mindig szükségem van erre a lökésre, erre a belső erőre, ami megindítja a folyamatot, azonban én megtervezem a történetet. Szükségem van rá, hogy tudjam, hogy honnan, hová tart, nagyjából milyen érdekességek várhatók. (Bár írás közben a szereplőim meg szoktak döbbenteni.) Viszont amikor csak céltalanul bolyongok, abból általában egy katasztrofális kötet szokott születni. Éppen ezért inkább megtervezem, és utána a belső erőt használom, hogy folytassam az írást.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Nagyon szeretem azokat a jeleneteket, amikor történik valami, úgymond van benne egy fontos fordulópont, vagy harc, rejtély, esetleg titkok. Ezzel szemben nagyon nehezen írom le azokat a jeleneteket, amikor A pontból B-be kell eljutni, és nem oldhatom meg egy mondattal, mivel információt szeretnék átadni, vagy a szereplőimet szeretném közelebb hozni az olvasóhoz. Ezek nekem egy kicsit laposabbra szoktak sikerülni, és ilyenkor a leírásokkal kell nagyon játszani.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Erre a kérdésre talán a mai napig nem tudok válaszolni. Egyszerűen elkezdek gondolkodni, kitalálom, hogy milyen életkorú szereplővel akarok dolgozni, majd jön a történet. Érdekes, hogy sokszor a történetet előbb látom, mint a szereplőket, valamiért először a cselekmény van meg, és utána kell hozzá találnom egy megfelelő szereplőt. Inspirációm pedig nem igazán van, vagy inkább nincs rá szükségem. Amikor már van 10 sorozatot megnéztem, és úgy érzem, hogy kidobtam a szabad időmet az ablakon, akkor hamar neki szoktam állni, alkotni is. Lehet ezt inspirálásnak nevezni?

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A legeslegelső és egyetlen olvasóm az édesanyám. Nem arról van szó, hogy beleszólhat, viszont nagyon adok a véleményére, mivel általában igaza szokott lenni. Ő kőkeményen megmondja, ha valami rossz, ha valami unalmas, ha valami nem tetszik neki. (Néha túl keményen is). Azonban volt már olyan, hogy az ő hatására írtam valamit át, és természetesen olyan is, amivel nem értettem egyet. Régen megpróbáltam bétákkal együtt dolgozni, de ma már csak a kiadónak mutatom meg. A szerkesztőm és a kiadó munkatársai láthatják, és csak az ő szavukra adok. De azt sem mindig.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A szüleim mindig is mellettem álltak, már akkor megígérték, hogy segítik az első könyvem kiadását, amikor még érettségi előtt álltam, és ezt be is tartották. Végig segítették ugyanúgy a magánkiadós kalandjaimat, mint a mostani hagyományos kiadós kalandomat, és nagyon büszkék rám, aminél nekem nem is kell több.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Azt üzenem nekik, hogy olvassanak, kapcsolódjanak ki, szeressék a könyveket, válasszanak olyat, amit biztosan szeretni fognak. Ha pedig olyan történetet keresnek, ami kalandos, kevesebb leírást tartalmaz és 250 oldal alatt van, akkor az én ifjúsági regényeimet is ajánlom nekik. Ezekbe reményeim szerint nem fognak beleunni, mindig történik bennük valami, és nem kell nagyon gondolkodni sem, hiszen a kalandra és a fantáziára épülnek.

És hogy mi várható tőlem? Idén fog megjelenni még a Kitka Bence második része, ami ugye az Északi-sarkkörön játszódik, majd tavasszal kézbe foghatjuk a harmadik részt is. Ha pedig minden jól megy, akkor jönnek a következők. 

Diana Soto írói oldal

Scolar Kiadó