Beleolvasó: Claire Robins: Sorsok tükre (Vystera Árnyai) - ("Az egyik magasabb ház tetején ücsörögve kémlelték a várost. A feladatuk egyszerű volt: felkutatni és megölni egy bizonyos Raymond Moneth nevű nemesembert, aki újonnan rabszolgatartással foglalkozott ")

Claire Robins: Sorsok tükre c. kötetéből újabb részletet hozok el nektek. Hogy tetszett az előző rész? Vártátok a folytatást? El is hoztam nektek a beleolvasó 2.részét, ha tetszett hagyjatok nyomot. 

Claire Robins:
Sorsok tükre
(Vystera Árnyai)  

Tartalom

“Sokféle ​legenda terjengett a Hiúzról és az Árnyakról. Azt mondják, a Hiúz a sivatagi városokat járja vörös csuklyás köpenyében, és gyerekeket ragad el magával. Őket aztán a titkos táborába viszi, és ott mindenféle rituálékkal és főzetekkel halálosztókat nevel belőlük, akik aztán éjszakánként Árnyakként gyilkolják a rosszakat. Ez persze csak rémtörténet volt, amivel a rossz gyerekeket riogatták. Itt azonban, a nyomornegyedben mindenki tudta, kik ők valójában. A Hiúz valóban a sivatagi városokat járta, azonban nem rabolt el egyetlen gyereket sem. Az árvák és szegények közül választotta ki azokat, akiknek elég jó képességeik voltak. Gyorsaság, ügyesség, kitartás… Elég sokan választották a Hiúzt a nyomornegyed helyett. Ő aztán kitanította őket. Igazi Árnyakat nevelt belőlük.”

Az Árnyak évszázadok óta küzdenek a nemesek kapzsisága és zsarnoksága ellen, ám ezúttal sokkal fenyegetőbb veszéllyel kerültek szembe. Ötszáz év telt el, mióta a rejtélyes eredetű varázskönyvnek nyoma veszett, ám most újra előkerült. Azt suttogják, egy másik világból származik, s ördög tudja, miféle szörnyűségeket lehet véghez vinni a segítségével. Kik állnak a titokzatos szertartások mögött, hogyan találtak rá a könyvre, és mi céljuk vele? És mi köze ehhez egy fiatal lánynak, az Árnyak első nemesi származású tagjának? A sorsok tükre minden titkot felfed. Addig is az Árnyak elsődleges célja, hogy megakadályozzák, hogy az összeesküvők használhassák a könyvet, és megóvják Vystera-t más, idegen világok mágiájától.

 

ENGEDÉLLYEL

BELEOLVASÓ

 

Hivatalosan Illindria királyságához tartoztak, azonban már régóta különálló területként tekintett rájuk mindenki. Aki egyszer oda betette a lábát, sosem tért vissza, az ott élő lények senkit nem tűrtek meg maguk között. Manók és apró tündérek éltek erre, de ez volt az otthona a kentauroknak is, s az a legenda járta, hogy a rengeteg mélyén az erdő istenét őrzik és védelmezik. Erre délen a Rempath választotta el Kordrint a lakott területektől, s a pengeéles sziklák már önmagukban elvették a kíváncsiskodók kedvét a vadon felderítésétől, s ha ez nem lett volna elég, a hegyek között tanyázó kísértetek a maradékot is elijesztették. Természetesen így is akadtak, akik ennek ellenére nekivágtak az ösvényeknek, ám a kevésbé bátrak inkább a hosszabb utat választották, s tettek északra egy többhetes kitérőt, hogy biztonságosabban meg tudják közelíteni Kordrin határait. Legalábbis ők azt hitték, hogy az biztonságos…
Egy időben Nash is eljátszott a gondolattal, hogy megkeresi a kentaurokat, most azonban hálás volt, hogy csupán a Rempath lábáig kellett menniük. Pontosabban az ott elterülő városba, Surean-ba kellett eljutniuk. Aprócska város volt ez, Illindria legdélebbi pontján. Az itteni helytartó megengedhette magának, hogy király módjára kastélyban éljen, melyet évezredekkel ezelőtt még a törpök építették, ám a háború után aki megmaradt közülük, elmenkült innen, s helyüket emberek vették át. A roppant kastély a sziklafalba mélyesztve állt két éles lejtő között, előtte a völgyet betöltve terült el a város. Lakói bányászattal keresték a kenyerüket, ennek köszönhetően alig akadtak itt koldusok, a bányában ugyanis mindig mindenkinek volt munka. Talán épp ezért volt lehetséges, hogy itt az Árnyaknak sem volt állandó központja, csupán néhány őrszemük élt a városban egy apró házikóban. Nem zargatták őket, mert ők sem ártották bele magukat semmibe. Arra az esetre a Hiúz külön embereket küldött. Ezúttal Nash-t és Olivert.
Az egyik magasabb ház tetején ücsörögve kémlelték a várost. A feladatuk egyszerű volt: felkutatni és megölni egy bizonyos Raymond Moneth nevű nemesembert, aki újonnan rabszolgatartással foglalkozott – habár ez már több évszázada tiltott volt, épp elég embert fizetett le, hogy zavartalanul űzhesse. Nash-nek a gyomra is felfordult a gondolattól. Minél hamarabb ki kellett iktatniuk, mielőtt még több nemest behúzna az üzletbe. Őrszemeiknek hála, már tudták, melyik házat kell keresniük. Megtudták azt is, hogy a drága Moneth úr meglehetősen kedveli a partikat, ahová számos más előkelőséget is meg szokott hívni, s előszeretettel mulatja át velük az éjszakát – és nem veti meg az élvezeti szereket és az orgiákat sem.
Legalább egy patkánnyal kevesebb lesz, gondolta Nash, mikor megkapták a feladatot.
- Szóval megint be kell osonnom egy nemes villájába, ráadásul egy parti kellős közepén, úgy, hogy lehetőleg senki ne vegyen észre. – szólalt meg Nash, majd sóhajtott egy nagyot.
- Továbbra is ott van az a lehetőség, hogy kurtizánnak adod ki magad, és úgy férkőzöl a közelébe. – vonta meg a vállát Oliver, s Nash-t a hideg is kirázta.
- Nem, erről nem is akarok hallani többet. Nem fogok kurtizánt játszani. – csattant fel, még a gyomra is felfordult a gondolattól, s ahogy Oliver elképzelte a jelenetet, egészen fülig pirult.
A jó vizuális képességeknek is megvoltak a hátrányai. Halkan krákogott egyet, s zavartan megigazította a csuklóján az alkarvédője szíját.
- Nos… Igazából nem véletlen, hogy téged küldtek. Megvannak a… khm… képességeid, te lopózol a Hiúz után a legjobban a csapatban. – felelte, érezte, hogy el fog tartani egy darabig, míg kiűzi a fejéből a képet.
Nash hátrafordult, ahogy meghallotta a fiú zavart hangját, de amint meglátta a pírt az arcán, felkuncogott. Képtelen lett volna haragudni rá a felvetés miatt. Oliver újra megköszörülte a torkát, s komolyabbra vette a szót.
- De komolyan, Nash… Meg se kottyan neked egy ilyen villa. És én is ott leszek a kertben, hogy azonnal tudj jelezni, ha bármi gond történik.
Nash elmosolyodott, s a fiú vállára tette a kezét.

Folyt.Köv.

 A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Claire Robbins írói oldala

Underground Kiadó

 

Beleolvasó: Claire Robins: Sorsok tükre - ("Az eltelt tizenkét évben Nash hűen követte a csapatot, tanult, s felnőtt nővé cseperedett. Hamar beilleszkedett közéjük, már néhány hónap után az Árnyakat tartotta a valódi családjának, mintha Ralph és Deren soha nem is léteztek volna. ")

A mai Beleolvasó rovatomban egy fantasy történetet hozok nektek, Claire Robins: Sorsok tükre (Vystera árnyai) címmel. Köszönöm az írónőnek, hogy a blogomon megoszthatom az olvasóimmal a könyvéből egy kis részletet. Minden héten fogok kitenni, ha tetszik a bejegyzésem alatt, találhatjátok a linket, ahol megvásárolhatják a könyvet.

 

Claire Robins:
Sorsok tükre
(Vystera árnyai) 

 

Tartalom:

“Sokféle ​legenda terjengett a Hiúzról és az Árnyakról. Azt mondják, a Hiúz a sivatagi városokat járja vörös csuklyás köpenyében, és gyerekeket ragad el magával. Őket aztán a titkos táborába viszi, és ott mindenféle rituálékkal és főzetekkel halálosztókat nevel belőlük, akik aztán éjszakánként Árnyakként gyilkolják a rosszakat. Ez persze csak rémtörténet volt, amivel a rossz gyerekeket riogatták. Itt azonban, a nyomornegyedben mindenki tudta, kik ők valójában. A Hiúz valóban a sivatagi városokat járta, azonban nem rabolt el egyetlen gyereket sem. Az árvák és szegények közül választotta ki azokat, akiknek elég jó képességeik voltak. Gyorsaság, ügyesség, kitartás… Elég sokan választották a Hiúzt a nyomornegyed helyett. Ő aztán kitanította őket. Igazi Árnyakat nevelt belőlük.”

Az Árnyak évszázadok óta küzdenek a nemesek kapzsisága és zsarnoksága ellen, ám ezúttal sokkal fenyegetőbb veszéllyel kerültek szembe. Ötszáz év telt el, mióta a rejtélyes eredetű varázskönyvnek nyoma veszett, ám most újra előkerült. Azt suttogják, egy másik világból származik, s ördög tudja, miféle szörnyűségeket lehet véghez vinni a segítségével. Kik állnak a titokzatos szertartások mögött, hogyan találtak rá a könyvre, és mi céljuk vele? És mi köze ehhez egy fiatal lánynak, az Árnyak első nemesi származású tagjának? A sorsok tükre minden titkot felfed. Addig is az Árnyak elsődleges célja, hogy megakadályozzák, hogy az összeesküvők használhassák a könyvet, és megóvják Vystera-t más, idegen világok mágiájától.

 

Beleolvasó

Részlet a könyvből

Írónő engedélyével

Ahogy a Hiúz mondta, valóban pár napon belül elhagyták az Oázist. Mentek, mert máshol volt rájuk szükség. Számos tájat bejártak, némelyikről Nash még soha nem is hallott. Ezen felbuzdulva út közben elkezdett térképet rajzolgatni a helyekről, amerre jártak, bár Liam hamar letörte, hogy ő ezen már rég túlesett, meg is mutatta neki, hogy mire jutott. Végül megegyeztek, hogy a maradékot majd együtt folytatják, ha ismeretlen vidékre érnek.

Sehol nem maradtak igazán sokáig, mindenhol legfeljebb egy-két évet töltöttek el, de akadt olyan is, ahol pár napnál sem maradtak tovább – a feladatuk hosszától és bonyolultságától függően. Az Oázisban azóta nem jártak, a Hiúz folyton rajta tartotta a szemét az embereinek és kapcsolatainak köszönhetően, de egyszer sem tért vissza a teljes csapattal. Ha történt is ott valami, az titokban ment végbe.

Az eltelt tizenkét évben Nash hűen követte a csapatot, tanult, s felnőtt nővé cseperedett. Hamar beilleszkedett közéjük, már néhány hónap után az Árnyakat tartotta a valódi családjának, mintha Ralph és Deren soha nem is léteztek volna. Teljesen megfeledkezett róluk, életének minden pillanatát az Árnyak közti lét töltötte ki. Hét éve kapta az első önálló küldetését. Hét éve avatták be hagyományosan, és azóta ékesítette a bal alkarja belsejét az Árnyak tetoválása. Imádta ezt az életet. Liam-mel, Seth-el, Theo-val és Emerillel tökéletes és összehangolt kis társaságot alkottak, később csatlakozott még hozzájuk egy nála valamivel fiatalabb fiú, Oliver is. Igaz, Emeril mindig mindenben igyekezett teljesen pártatlan lenni, és mindenkivel egyenlő időt tölteni ebben a nagy családban, mégis akkor voltak a legjobbak, ha ő is velük volt. Ők voltak a Hiúz legmegbízhatóbb tanítványai, amit kőkemény munkával, teljes odaadással és elkötelezettséggel sikerült maguknak kiérdemelniük. Az Árnyakon belül nem voltak különbségek, mindenki egyenlő volt, mindenki dolgozott mindenkivel, de ők együtt voltak igazán jók. Theo volt az Árnyak orvosa, Emeril az illúziók és dalok mestere, Seth volt az erő, Liam a precizitás, Oliver a logika és a tervezés, Nash pedig a gyorsaság és az ügyesség. Ahogy idősödött, teste nyúlánkká ért, alkata leginkább az elfekre hasonlított, a haja sötétbarna színe fakóból vörösbe kezdett hajlani, emiatt és ravasz ügyessége miatt el is nevezték maguk között Kisrókának. Az egész csapaton belül mindenkinek megvolt az erőssége, a Hiúznak pedig tökéletes érzéke volt a kisebb csoportok összeválogatásához a különböző küldetéseknek és feladatoknak megfelelően. Márpedig azokból rengeteg volt.

Sehol nem tétlenkedtek, mindenhol bővelkedtek tennivalókban, de olyan is megesett, hogy néhányukat távolabbra küldték. Az eltelt évek alatt Nash rengeteget tanult, s a szervezetet is jobban átlátta. Az Árnyak szinte az egész kontinensen jelen voltak. Minden királyságban a legnagyobb központokban voltak állandó őrszemeik, akik figyelemmel kísérték az ottani történéseket, s mindig jelentettek a Hiúznak. A legtöbben maguk kérték a kihelyezésüket, de akadtak, akiket küldtek, néhány helyen cserélődött is az őrség. Maga a csapat magja pedig mindig úton volt, s ott táboroztak le hosszabb ideig, ahol nagyobb szükség volt rájuk. Az őrség miatt minden megállónál volt állandó táboruk, amikor teljesen új helyre mentek, akkor is leggyakrabban egy felderítő csapat ment előre. Nash-t egészen lenyűgözte ez a szervezettség, bár kár is volt meglepődnie, elvégre ez egy több száz éve fennálló társaság volt, és állítólag a mai vezetője nem más, mint maga az alapító. Szerencsésnek érezte magát, hogy a része lehet – bár végül igazat kellett adnia a benne kételkedőknek, hisz ő maga is meglátta a dolog árnyoldalát.

A kiképzés valóban kőkemény volt, nem egyszer érezte, hogy a saját határait feszegeti, neki végül sikerült, de látott ő is olyanokat, akik belehaltak… épp eleget. A szíve szakadt meg értük, de tudta, hogy nem tud semmit tenni… a legtöbben akkor is meghaltak volna, ha ott maradtak volna, ahonnan jöttek – akárcsak ő maga. Szerencsére többen is átmentek a próbákon, nekik ott segített, ahol csak tudott, többekkel össze is barátkozott. Így került be közéjük Oliver, az angyalarcú örökijfú a kusza, szőke göndör fürtjeivel. Egy pillantás alatt a kis csapat fogadott öccsévé vált. Kedvelte a fiút, csendes és visszahúzódó volt, de páratlan tervezőképességgel és térlátással rendelkezett. Az életük egyáltalán nem volt egyszerű… de sosem választott volna mást.

Legutóbbi feladatára épp Oliverrel együtt küldték. Sosem járt még olyan messze egykori otthonától, mint akkor. Útjuk egészen nyugatra vitte őket a Rempath hegység lábához. Azon túl már csak Kordrin vad rengetegei választották el őket a tengertől, ám azokba az erdőkbe senki nem merészkedett.

 

A könyvet itt tudjátok elérni:

Claire Robins írói oldala

Underground Kiadó