Kedvenc idézetek-Chris Land: Lélekvesztő I.-(" Hatalmas kedvenc, ajánlom nektek.")

Kedvenc idézetes bejegyzésemmel érkezem, Chris Land: Lélekvesztő I. részéből válogattam nektek. Nagy kedvencem lett ez a könyv, hamarosan a második részéből is hozok majd. Addig is szemezgessetek a kedvenc idézeteim közül. 

Chris Land:
Lélekvesztő I.
(Lélekvesztő 1.) 

Tartalom:

 Christina ​Webster állást keres, egy cselnek köszönhetően talál is. Feladata: mivel a kairói bazárban ókori régiségek kerülnek elő, fel kell derítenie egy Hatsepszut álarc, és egy ősi papirusztekercs útját a helyi összekötő, az archeológus Raman segítségével.
Természetesen ez nem megy zökkenőmentesen, hiszen mások is érdeklődnek a papirusz hollétéről, főként egy műgyűjtő emír, aki ravasz játékot űz egy-egy elismerésre méltó darabért, továbbá két mindenre elszánt alak, valamint egy görög archeológus nő is részt vesz a kutatásban, de Webster megpróbálja áthúzni mindannyiuk számításait.
Hova tűnt Raman elődje, és a pap? Vajon mire kellenek a gyerekek a galádoknak?
A jelek a Sínai-félszigeten lévő ősi bányába vezetnek, a Lélekvesztőt azonban az ókori papok telerakták veszélyes és fondorlatos csapdákkal, melyekkel mindannyiuknak meg kell küzdeniük, akár az életük árán is.
Millió egy titok és megfejtésre váró talány, ami a ködös múlt homályába vész…
Rejtélyes halálesetek, mérgek, legenda, misztika, ármány és érzelmek, egy kis ókori történelemmel megfűszerezve, no és a humor se maradhat el a Lélekvesztő című fordulatokban gazdag kalandregényből.

 

Kedvenc idézetek:

 

 

 

A ha tetszettek az idézetek,itt meg tudod venni a könyvet. Ajánlom nagyon, hamarosan hozom a második részéből is néhány idézetet. 

Chris Land

NewLine kiadó

Chris Land: Lélekvesztő II. - ("Amikor először kezembe került a Lélekvesztő című könyv, nem számítottam, hogy ekkora kalandba lesz részem. Hogy mennyit fogok nevetni, sírni és csapkodni.Nem gondoltam volna kedvencem lesz. Sőt! Egy kedvenc karakterem van, akit imádok.")

 ~~~ Recenzió ~~~

Szeretném megköszönni Chris Land írónőnek, hogy lehetőséget adott, hogy elolvashassam Lélekvesztő II. részét. Elképesztő egy történet, micsoda kaland… Hatalmas élmény volt számomra elolvasni. Nem hiába lett kedvencem Chris Land.

Chris Land:
Lélekvesztő II.

Tartalom:

 Christina ​Webster állást keres, egy cselnek köszönhetően talál is. Feladata: mivel a kairói bazárban ókori régiségek kerülnek elő, fel kell derítenie egy Hatsepszut álarc, és egy ősi papirusztekercs útját a helyi összekötő, az archeológus Raman segítségével.
Természetesen ez nem megy zökkenőmentesen, hiszen mások is érdeklődnek a papirusz hollétéről, főként egy műgyűjtő emír, aki ravasz játékot űz egy-egy elismerésre méltó darabért, továbbá két mindenre elszánt alak, valamint egy görög archeológus nő is részt vesz a kutatásban, de Webster megpróbálja áthúzni mindannyiuk számításait.
Hova tűnt Raman elődje, és a pap? Vajon mire kellenek a gyerekek a galádoknak?
A jelek a Sínai-félszigeten lévő ősi bányába vezetnek, a Lélekvesztőt azonban az ókori papok telerakták veszélyes és fondorlatos csapdákkal, melyekkel meg kell küzdeniük, akár az életük árán is.
Millió egy titok és megfejtésre váró talány, ami a ködös múlt homályába vész…

Rejtélyes halálesetek, mérgek, legenda, misztika, ármány és érzelmek, egy kis ókori történelemmel megfűszerezve, no és a humor se maradhat el a Lélekvesztő című fordulatokban gazdag kalandregényből.

Véleményem
5/5

Amikor először kezembe került a Lélekvesztő című könyv, nem számítottam, hogy ekkora kalandba lesz részem. Hogy mennyit fogok nevetni, sírni és csapkodni.Nem gondoltam volna kedvencem lesz. Sőt! Egy kedvenc karakterem van, akit imádok. Lahoud. Eszméletlen egy pasi. Zseniális karakter, iszonyat jó. Néha az volt az érzésem, hogy Raman és Webster csak dísznek vannak ott. Lahoud nagyon adta magát, minden helyzetben. Legyen akár veszélyes helyzet, humorral oldja meg. Meg kell, hogy jegyeznem, hogy az írónő maximálisan kihasználta az Egyiptom történelmét. Hiszen kalandok mellett egy kis történelembe is bevezet. Jó volt olvasni Egyiptom érdekeségeiről. Nagyon tetszett és ezekután szívesen utána is járok a történelemnek. Én is nagyon szeretem e csodás ország történelmét. Annyi érdekesség van.

Hallod ezt, akhi, akkor tarts ki! Csak tudnám, minek rohanunk ennyire, elvégre nem fog elszaladni ez az istenverte hegy, vagy arra is képes?

Maga a történet, ami velük történik, még Indiana Jones is sarokba vonulna és zokogna...  Istenem, ez nem semmi volt. Annyit nevettem, hogy a könnyeim is kicsordult.Elképesztő miken mennek keresztül. Filmben illő cselekmények. Volt egy rész a könyvben, amiért elsírtam magam. Ebben a történetben szinte éreztem a csalódást, a feladást és, hogy itt a vége...Az érzések teljesen átjönnek. Mintha én is velük lennék, ott lennék mellettük. Végig élném a harcukat... Élethűen megírt jelenetek. Semmi kétség Chris Land tehetséges, hatalmas fantáziával, szuper történettel megáldott írónő.  Nagyon ritka az olyan írónő, aki egyszerre humoros, romantikus, kalandos és izgalmas történelmi regényt ír. Ráadásul úgy, hogy a második kötet után is várjam a következő könyvét. Általában unalomban fúl a legtöbb második kötet, itt viszont nem, nem hogy unalomba fulladtam volna, hanem vigyorogtam könnyes szemmel végig.

Először lecseszel, végül hízelegsz. Igen, hülye vagyok és idegbajos, de te épp elég türelmes, hogy mindezt elviseled. 

Nem is tudnék ennél többet mondani, oly régen nevettem ennyire egy köteten. Elképesztő humorral és izgalommal töltötte meg a regényt az írónő. Imádtam, mindenegyes sorát. Egyik izgalom után a másikba estem.  Őszintén mondom nektek, én imádom Egyiptomot és annak minden történetével, rejtélyével együtt. Eddig aligha találtam ehhez fogható könyvet, mint a Lélekvesztőt. Egyszer talán majd ír még negyedik, ötödik kötetet. Kár lenne veszni, hagyni. Egy szóval kedves Chris Land, ne hagyd abba az írást. Mert nagyon jó, amit csinálsz.

Én pedig hátradőlve várom a következő könyveidet, mert holt biztos, hogy nem fogsz ennél a kettőnél megállni. Kellenek az ilyen történetek, hogy kikapcsolódjon az ember. Máshol járjon, és ezt az írónő megadja.

Nektek pedig kedves olvasó, ajánlom figyelmedben Lélekvesztő sorozatot, érdemes elolvasni, sőt, ha igazán ki akarsz kapcsolódni, akkor pont megfelelő ez a két könyv. Személyes kedvencem ez a két kötet, és szívből merem ajánlani.

 

A könyvet itt tudod megvenni:

NewLine Kiadó

Chris Land írói oldala

 

Beleolvasó: Chris Land: Lélekvesztő I. - (- De az Isten is azt akarja, hogy vedd meg. - Majd később lebeszélem róla. ")

Chris Land: Lélekvesztő I.részéből hozok újabb részletet nektek a blogomra. Már nem sok van az első részből, hamarosan a második részéből fogok hozni részleteket. Addig is a bejegyzésem alatt találhatjátok a vásárlási linket.

Chris Land:
Lélekvesztő I.



Tartalom:

Christina ​Webster állást keres, egy cselnek köszönhetően talál is. Feladata: mivel a kairói bazárban ókori régiségek kerülnek elő, fel kell derítenie egy Hatsepszut álarc, és egy ősi papirusztekercs útját a helyi összekötő, az archeológus Raman segítségével.
Természetesen ez nem megy zökkenőmentesen, hiszen mások is érdeklődnek a papirusz hollétéről, főként egy műgyűjtő emír, aki ravasz játékot űz egy-egy elismerésre méltó darabért, továbbá két mindenre elszánt alak, valamint egy görög archeológus nő is részt vesz a kutatásban, de Webster megpróbálja áthúzni mindannyiuk számításait.
Hova tűnt Raman elődje, és a pap? Vajon mire kellenek a gyerekek a galádoknak?
A jelek a Sínai-félszigeten lévő ősi bányába vezetnek, a Lélekvesztőt azonban az ókori papok telerakták veszélyes és fondorlatos csapdákkal, melyekkel mindannyiuknak meg kell küzdeniük, akár az életük árán is.
Millió egy titok és megfejtésre váró talány, ami a ködös múlt homályába vész…
Rejtélyes halálesetek, mérgek, legenda, misztika, ármány és érzelmek, egy kis ókori történelemmel megfűszerezve, no és a humor se maradhat el a Lélekvesztő című fordulatokban gazdag kalandregényből.

ENGEDÉLLYEL
RÉSZLET

 A kairói reptéren rahedli ember tolongott és borzasztó zűrzavar uralkodott a váróban, közben az atyát követve kiértem az utca forgatagába, ahol a helyzet mit se változott. Autók dudáltak, az eladók dicsérve árulták a portékájukat, s úgy meglepett egy gyerekekből álló csoport, hogy a papot is elvesztettem. Utána kutatva a szemem összetalálkozott egy burnuszt viselő férfi pillantásával, akinek koszos arca egyetlen másodpercre hirtelen átfutó félelmet keltett bennem, aztán az alak ellenállhatatlan és lehengerlő mosolyt küldött felém, ami még inkább nem tetszett, pedig ahogy jobban megnéztem őt, akár ellenállhatatlannak is titulálhattam volna az illetőt. Körülbelül száznyolcvan centi magas teremtés volt, poros burnusza fölül feszült rajta, alatta egy fehérnek alig mondható nadrágot és inget viselt. A fejét konyharuha borította, amit levett, így elővillant rövidre nyírt hollófekete haja, mégis inkább barna írisze és bronz bőrszíne vonzotta a szemem. Magabiztosságot sugározva higgadtan állta a tekintetem, ahogy végigmértem, türelem és nyugalom áradt belőle, mégis kikerülték őt az emberek, talán széles övében tündöklő tőre miatt. Ez viszont végképp nem foglalkoztathatta, mert úgy támasztotta felhúzott egyik lábával az oszlopot, mintha attól félne, hogy az kidől nélküle, s az egész épület ráomlik a jelenlévőkre.
Ekkor elém penderült egy gyermek, amely Kairó elmaradhatatlan eleven és nyüzsgő tartozéka, s talán a seregtől maradt le. Csíkos, pizsamaszerű öltözékben ricsajozott előttem, mintha az életét fenyegetném, s egyetlen szót üvöltözött felém: - Ajua!
Végül rájöttem, nekem kell a segítség, ugyanis mindenáron rám akart sózni egy pamut alsógatyát. Csillogó fekete szemeivel fürkészett, göndör haja fürtökben csüngött alá, kreol bőrében csak a foga fehérje világított. Szutykos arcáról és ruhájáról a mosópor-reklámok jutottak eszembe, aztán tisztáztuk, hogy velem arabul nem sokra megy, én vele magyarul semmire, így megállapodtunk az angolban, és végre közölhettem: - Nincs szükségem férfifehérneműre.
- De az Isten is azt akarja, hogy vedd meg.
- Majd később lebeszélem róla.
A gyerek tűnődve elővett egy dobozos Colát, felbontotta, meghúzta, erre lecsorgott az állán a fél adag. Amikor rájött, hogy figyelem, újra nekikezdett: - Ajua! Tessék, most Mira akarja, hogy megvedd, fizesd ki a felét, tíz font - nyújtotta az üres kezét. - Nusz na nusz.
Miután bambán próbáltam megfejteni a szavait, ő rohamot intézett ellenem, minitájfunt produkálva megállíthatatlanul cibálta a karom, és Istent hívogatta, világosítsa meg az elmém. Kevéske szabad pillanatomban akartam lehámozni magamról a gyermeket, sikertelenül. Zsebembe kotorva markába nyomtam pár piasztert, így tágra nyitotta a szemeit. - Mi ez? Ezért csak fél korty jár, ez az izé húsz font, azért mondtam, hogy nusz na nusz, azaz fele-fele.
- Idd meg, nekem nem kell, bár megmutathatnád, hol kerül annyiba.
A Mira nevezetű Szutykoskának angyali bájvigyor terült el az arcán és felnézett rám. - Majd máskor megmutatom, szóval kell a naci? Ne finnyáskodj már, nem mindegy, mit hordasz?
- Ne húzogasd a ruhám - söpörtem el a kezét.
- Hogy képzeled ezt? - kiabálta és bokán rúgott.
- A szentségit, beárullak Istennek, ha ilyen rossz vagy.
- Azt próbáld meg - fenyegetett, aztán durcásan rám nézett, és odébbállt a következő szavak kíséretében: - Tudd meg, hogy egész Keleten nélkülem nem mész semmire.
- Mit csinál itt? Már taxit is fogtam - tűnt fel a közelemben Credo, hogy odavezessen.
Amint beültünk a fekete-fehér kocsiba, egy nem mindennapi figura fogadott, aki hátratekintve üdvözölt, de nem tudtam eldönteni, vajon tényleg nekem magyaráz-e, mert kancsalsága nem tűrt határokat. A bal szeme enyhén jobboldali párti, míg jobbja furcsa baloldali pózt vett fel, közben megveregette a vállam, szélesen vigyorgott, ilyenkor a szemei jobbra-balra ugráltak, majd előkapott egy strucctoll porolót, leporolt, aztán kedélyesen megismételte az üdvözletét arabul: - Ah-laan!
- Ah-laan wah sah-laan! - viszonozta papom.
- Én is azt akartam mondani - böködtem az atyára.
- Khalim vagyok, Miss, üdvözlöm Kairóban, máris indulunk a Hiltonba - taposott a gázból a fékbe, mert előttünk egy taligát húzó fiú vágtatott át az úton, így a sofőr ráfeküdt a dudára.
Ekkor Credónak szegeztem a lehetetlen kérdést: - A Hiltonba megyünk?
- Oda, de ha így haladunk, az életben nem érünk el a szállóba.
- Ezek az európaiak folyton rohannak - döcögött a bandzsi, egyik szemével az utat fürkészve, másikkal a blúzom kivágására lesve. A pap jókora összeget ajánlott neki, ha a rövidebb utat választja, így lassan kibontakozott előttünk a Nílus partján épült tízemeletes szálloda.
Már a csarnok homlokzatát színes mozaikból kirakott hieroglifák díszítették, s ahogy beléptünk az épületbe, meglepően tágas tér fogadott: éttermek, kávézók, üzletsorok. A recepciónál elég nagy zsivaj támadt, amint odaértünk, mert egy kövér, szakállas, sasorrú arab követelte az igazgatót. Szélesen gesztikulálva rázta a kezét, minek következtében aranyszegélyes kaftánja addig röpködött rajta, míg bele nem akadt a fejét borító hosszú lepedőbe, erre három megszeppent muzulmán nő zúdult rá, akiknek csak a szemük látszott ki a higábból, őket követte két megtermett alak, a testőr szerepét betöltve. Miután Credo beszélt a recepcióssal, hozzám is szólt pár keresetlen szót: - Várjon itt, amíg tisztázok egy-két dolgot.
Követtem a tekintetemmel a papot, aki egy nyugalmasabb helyet választott a telefonáláshoz. Épp visszafordultam a pulthoz, hogy részese legyek a további eseményeknek, amikor meglöktek, így belebotlottam az előttem fekvő bőröndbe, s egyensúlyomat vesztve már elvágódni készültem, de egy hájas kéz elmarkolva visszatett az eredeti helyemre. Felnéztem a megmentőmre, aki maga Sasorr volt. - Al hamdu lillah. Hála istennek, remélem nem esett baja. Természetesen a kellemetlenségért majd kárpótolom, ej, még be se mutatkoztam, Khalifa Muzaffar ibn Sakkak a nevem. Megbocsát, tisztelt hölgyem - mondta, és egy európai ruhát viselő arabhoz lépett, akit én a Hilton vezetőjének néztem.
- Van egy kis gond - tért vissza Credo. - Maga itt fog lakni a Hiltonban, nekem hely hiányában a Mena House adatott, ám amint fölszabadul egy szoba a szállodában, korrigáljuk a helyzetet. Most fölliftezünk, és még eligazítom pár tisztázásra szoruló kérdésben.
Elkérte a kulcsot, felmentünk a lakosztályba, s amint ketten maradtunk, átadott egy térképet, hogy rögvest belekezdjen: - Miután berendezkedett, elmegy a bazárba és körülnéz.
- Gondolja, hogy ott lesznek a keresett régiségek?
- Elképzelhetőnek tartom, de most ne vegyen semmit, majd később. Ha talál valami hasonló tárgyat ahhoz, amit látott, azt tetesse el, mert, hogy szól a mondás? „Omne, quod est nimium, vertitur in vitium”, vagyis „minden, ami túlzás, bűnre vezet”. Azért adok egy köteg egyiptomi fontot, ha netán szüksége lenne rá, de alkudni kötelező. Amíg ön a piacot járja, én kapcsolatot teremtek az összekötővel. Ne keressen, én fogom hívni telefonon, még az is előfordulhat, hogy ma este meglátogatom… Még valami: a helyiek előnyben részesítik az európai nőket, ezért ha netán zaklatnák, legyen erélyes és elutasító, mert egyes arabok tolakodóan rámenősek lesznek, ha az érdeklődésnek csak parányi szikráját felfedezik az emberen - állt fel. Odacammogott a hátizsákjához, a vállára dobta, és Isten áldását kérve magamra hagyott.

*

Miután kipakoltam, elindultam lefelé. Épp az előtéren vágtam át, amikor futó pillantásom átsuhant a várón, s mintha fél másodpercre ugyanaz a férfi láttam volna köztük, aki a reptéren az oszlopot támogatta, de hiába keresgéltem őt újra, nem leltem rá, így a bazár felé vettem az irányt. Az utcán embertömegek, lárma, zaj mindenütt, a térkép is feleslegesnek bizonyult, végül egy turistarendőr segített ki szorult helyzetemből, s jócskán délutánba hajlott az idő, mire betértem a bazárba. Már az ötödik bolton vergődtem túl, amikor a közeli ajtónyílásból kirontott a tulaj és betessékelt az üzletébe. - Nézzen körül, rengeteg csodálatos portékám van. Látom, kedveli a régiségeket, akad itt alabástrom- és dioritszobrocska, amulettek, fajanszok, porcelánok - és ahogy mondogatta, azonmód tette fel a pultra. 

 

Folyt.köv.:

A könyvet itt lehet beszerezni:

Chris Land írói oldala

NewLine Kiadó

Beleolvasó: Chris Land: Lélekvesztő I. - ("- Aha, olyan Indiana Jones-féle - szögeztem le. - Nem egészen, mert én nem szaladgálok ostorral és pisztollyal a kezemben, sőt a bőrkabátom is ott lóg a szekrényben. A klönbség köztünk az, hogy én alkalmazottakat küldök a helyszínre, és ők kutatják fel a régiségeket. Jelenleg azonban szükségem lenne egy megbízható hölgyre, aki nem ijed meg a saját árnyékától, bár Nancy mintha említette volna, hogy lehetne egy kicsit talpraesettebb is, noha az első benyomásom alapján szerintem épp a megfelelő személy erre a munkára ")

Ha hétfő, akkor Chris Land következik még hozzá a Lélekvesztő I. részéből újabb részlete. Hogy tetszett a múltkori? Érdekes kezdés volt, ugye? Akkor folytassuk tovább újabb két résszel.

A könyvet továbbra is NewLine Kiadónál lehet beszerezni,de ha dedikáltan szeretnéd, felkeresheted az írónőt a facebookon is.

Jó olvasást!

 

 Chris Land:
Lélekvesztő I.


Tartalom:

Christina ​Webster állást keres, egy cselnek köszönhetően talál is. Feladata: mivel a kairói bazárban ókori régiségek kerülnek elő, fel kell derítenie egy Hatsepszut álarc, és egy ősi papirusztekercs útját a helyi összekötő, az archeológus Raman segítségével.
Természetesen ez nem megy zökkenőmentesen, hiszen mások is érdeklődnek a papirusz hollétéről, főként egy műgyűjtő emír, aki ravasz játékot űz egy-egy elismerésre méltó darabért, továbbá két mindenre elszánt alak, valamint egy görög archeológus nő is részt vesz a kutatásban, de Webster megpróbálja áthúzni mindannyiuk számításait.
Hova tűnt Raman elődje, és a pap? Vajon mire kellenek a gyerekek a galádoknak?
A jelek a Sínai-félszigeten lévő ősi bányába vezetnek, a Lélekvesztőt azonban az ókori papok telerakták veszélyes és fondorlatos csapdákkal, melyekkel mindannyiuknak meg kell küzdeniük, akár az életük árán is.
Millió egy titok és megfejtésre váró talány, ami a ködös múlt homályába vész…
Rejtélyes halálesetek, mérgek, legenda, misztika, ármány és érzelmek, egy kis ókori történelemmel megfűszerezve, no és a humor se maradhat el a Lélekvesztő című fordulatokban gazdag kalandregényből.

ENGEDÉLLYEL
RÉSZLET

- Aha, olyan Indiana Jones-féle - szögeztem le.
- Nem egészen, mert én nem szaladgálok ostorral és pisztollyal a kezemben, sőt a bőrkabátom is ott lóg a szekrényben. A klönbség köztünk az, hogy én alkalmazottakat küldök a helyszínre, és ők kutatják fel a régiségeket. Jelenleg azonban szükségem lenne egy megbízható hölgyre, aki nem ijed meg a saját árnyékától, bár Nancy mintha említette volna, hogy lehetne egy kicsit talpraesettebb is, noha az első benyomásom alapján szerintem épp a megfelelő személy erre a munkára - szemezett velem.
- Mi lesz a feladatom? - bazsalyogtam félszegen.
- Elutazik Egyiptomba, Kairóba, és figyeli a piacot, azaz a Khan el-Khalili bazárt.
A szék elejére ülve visszakérdeztem: - Mit csinálok?
- Megkeresi a helyi összekötőt, és vele együtt figyelik a piacot. Mivel őt elég jól ismerik, ezért arra gondoltunk, hogy egy európai hölgy jelenléte több szerencsével kecsegtethet minket. Ott elsősorban a szakismeretére támaszkodva jó érzékkel felvásárol egy-két ókori darabot, hogy ne legyen gyanús, közben arról érdeklődik, ami nekem fontos. Állandóan ön mellett lesz az összekötő, azaz a közelében, így problémák nemigen merülhetnek fel. Mindenben kérje ki a tanácsát, s amit ő mond, az legyen a Szentírás.
- Rendben, és miket kell vásárolgatnom, mert ugyebár konkrét elképzelése van róla.
- Ismeri Hatsepszutot, ugye? - pillantott rám.
- Hogyne - helyeseltem -, most találkoztam vele a lépcsőházban.
- Jó a humora, Hatsepszut Maatkaré Krisztus előtt a második évezredben uralkodott, úgy húsz évig. Ennek érdekében a testvérét és férjét távolította el a tróntól, majd felvirágoztatta az országát. Ellenségeivel békét kötött és megszilárdította a belső rendet. Mindebben segítségére állt a papság egy része és egy eszes fiatalember, aki politikájával a fáraónő neve alatt irányította az országot, de alacsony származása és túlzott hatalomvágya miatt Szenmut elveszett ember volt. A papok kikezdték őt, és Hatsepszut letaszította maga mellől a trónról. Gyermekük is alig élt pár évet, részben ezért ment tönkre a kapcsolatuk. A fáraónőt Thutmózisz gyilkoltatta meg, aki testvére és egyben férje volt, majd átvette a hatalmat, ám ez hosszadalmas történet, így inkább térjünk a lényegre - komorodott el Dykens. - A fáraónő rengeteg kincset halmozott föl egykor, Szenmutnak köszönhetően. Személy szerint engem egy színarany álarc érdekelne, ami különféle ékkövekkel van kirakva, és ugyancsak feltűnt a feketepiacon, aztán a föld nyelte el, bár érzem, hogy még Kairóban van. Ezt Szenmut annak tiszteletére készíttette, hogy Hatsepszut az ínséges időben, amikor a Nílus alacsony szintű áradása miatt a nép már három éve éhezett, meztelenül, aranyporral beszórt testtel ellejtette táncát az istenek előtt. Az istenek erre megenyhültek, és a Nílus bő folyama napokon belül megáradt.
- Szép történet.
- Az álarccal viszont van egy kis gond, illetve valamiféle rejtély lebeg körülötte. Ha már Egyiptomban van, azt is megfejtheti, bár összesen két dologra lenne igazán szükségem.
- Ha itt ülök még öt percig, akkor lassan már az egész piramist kéri.
- És Nancy még azt állította, hogy nincs önbizalma - dünnyögte.
Nancy nevének hallatára megállt bennem az ütő. Mi van, ha betoppan, rájön, hogy én nem én vagyok, és lőttek a jó melegben való kairói lófrálásnak? Gyorsan összeszedve magam leendő főnökömre villantottam legbájosabb mosolyom, amivel minden férfit leveszek a lábáról, ha ki akarok csikarni belőlük számomra fontos információt. - Árulja el, mit keres még, s ígérem, elhozom magának jó pénzért azt is, amiről nem tud, ha megmondja, hogy mikor indul a menetrendszerinti tevém.
Dykens megbotránkozott a stílusomon. Amint túltette magát rajta, megszólalt a csengő, így szabadkozott egy keveset, s mielőtt kigaloppozott volna ajtót nyitni, kaptam tőle egy könyvet, amiben a bejelölt részeket kellett nézegetnem. Mit tehettem mást, mint lapozgattam. Kis idő múlva szöszmötölésre lettem figyelmes, s amikor fölnéztem, egy pap állt mellettem. Fekete csuhája előtt összefonta az ujjait, melyek közül rózsafüzér bontakozott ki a tiszteletet parancsoló kereszttel, s apró, bőrkötésű Bibliával együtt. A férfi igen magas lehetett, mert majd’ a nyakam törtem, amint a tekintetem följebb emeltem. Felálltam, letettem a könyvet, s egy harminc év körüli vézna fapofával találtam szemközt magam, aki még csak rám se nézett, úgy közölte: - Dicsértessék a Jézus Krisztus.
- Jó… mi? Mindörökké, ámen - nyögtem.
- Credo - hajolt meg méltóságteljesen.
Ekkor a másik szobában hangzott fel a telefon, így Dykens berontott és meg se állt, ezalatt mentegetőzve átrohant az irodán: - Bocsássanak meg, amíg intézkedem, ismerjék meg egymást, mert ha a hölgy aláírja a szerződést, önök társak lesznek.
Rajtam volt a megdöbbenés sora. De hát mi a rossebet kezdek én egy pappal Egyiptomban, és fordítva, töprengtem, erre a csuhás megismételte önmagát: - Credo, ez a nevem.
Egyből rájöttem, hogy bármi más lehet a neve, csak ez nem, ugyanis a credo annyit jelent: hiszek, és a római katolikusoknál az apostoli hitvallás első szava, melyről azt elnevezték; de azért kezet nyújtottam neki. - Atyám, örülök, hogy megismerhettem, Christina Webster.
Időközben leültünk. Dykens is visszatért, hogy kifújja magát: - Nos, mielőtt aláírná ezt a papírt, még meg kell említenem pár dolgot. Miután az óegyiptomi királysírokat a rablókon kívül sírőrök, papok, és a lakosság némely mindenre elszánt tagja is fosztogatta, sok kincs került napvilágra. Az emberek a megszerzett értékekből általában orgazdaság révén próbáltak meggazdagodni, így megjelentek a műkincskereskedők is, akik egy-egy értékes darabot kijuttatva az országból még több pénzhez jutottak, ennek érdekében jellegtelen darabokat is meghamisítottak, majd eladták eredeti műtárgyként. Amit nem tudtak kijuttatni az országból, az még ma is ott kering a feketepiacon. - Itt Dykens megállt, majd folytatta: - Mostanában azonban olyan darabok kerülnek elő, amiket még nem látott senki, s ugyancsak az Újbirodalomból származnak, ilyen például Hatsepszut maszkja, aminek utána kell nézni, meg egy ókori tekercs se érdektelen a számomra, amely hasonló módon kering a feketepiacon, erről bővebben az összekötője fog beszámolni. Most magára hagyom, gondolja át, hogy elvállalja-e a feladatot vagy sem, mert perceken belül indulniuk kell.
Amint Dykens felállt, észrevettem, hogy a papom eltűnt, erre teketóriázás nélkül felemelkedtem a székről. - Pillanat, lehet, hogy nem így kéne döntenem, én mégis…
- Örülök, és ha elintéztük a formaságokat, készülhet, mert szorít az idő. Minden további fontos és nélkülözhetetlen információt a partnerei fognak közölni önnel - sürgetett, közben Credo megjelent teljes menetfelszereléssel a hátán. Végül is nem volt abban semmi rendkívüli, hogy egy pap hátizsákkal a vállán utazik, kezében imakönyv, és az elmaradhatatlan olvasó. Tekintetem a főnökre siklott, aki az orrom elé tette a szerződést, mire alákanyarítottam a nevem. Mihelyt tudatosult benne a változás, felhörrent: - Elnézést…
- Nem fogja elhinni, de a Montgomery név valahogy nem az esetem, ezért az előtte álló W-t használom, mert a Webstert jobban kedvelem, bár állandóan elírják a nevem - füllentettem.
Dykens felrántotta a szemöldökét, amit bájos mosolyom helyezett vissza fekete pillái fölé. Hirtelen meg se tudott szólalni, csak bólintott, így az atya sem sokáig tétlenkedett: karon ragadott, és ellenkezést nem tűrve elindított a célunkhoz.

*

Már a repülőn ültünk, amikor Credo beszédesebb lett: - Kairóban találkozunk az összekötővel, aki remélhetőleg további adatokat szolgáltat a keresett tárgyakról, én veszem fel vele a kapcsolatot, maga a fenekén marad.
- Van neve ennek a jóembernek? - firtattam a hétköznapi öltözékét szemlélve.
- Van, de ne szakítson félbe. Egy korábbi alkalmazott helyét vesszük át, aki eltűnt, a többit meg, ha már ott vagyunk, kiderítjük.

Folyt.köv.:

A könyvet itt lehet beszerezni:

Chris Land írói oldala

NewLine Kiadó

Beleolvasó: Chris Land: Lélekvesztő I. - ("Felnéztem a metrón, s összecsaptam a kiolvasott kötetet. - Fene ebbe a Chris Land-könyvbe, úgy lekötött, hogy túljöttem a megállón - dohogtam -, már rég le kellett volna szállnom, most mehetek vissza, vagy talán mégse? ")

Chris Land: Lélekvesztő I. című könyvéből hozok nektek beleolvasót. Ezúttal az első fejezetből fogok hozni. Nekem nagy kedvenc ez a könyv, szívből, bátran merem ajánlani nektek. Érdemes mindkettőt beszerezni NewLine Kiadónál.

 Chris Land:
Lélekvesztő I.

Tartalom:

 Christina ​Webster állást keres, egy cselnek köszönhetően talál is. Feladata: mivel a kairói bazárban ókori régiségek kerülnek elő, fel kell derítenie egy Hatsepszut álarc, és egy ősi papirusztekercs útját a helyi összekötő, az archeológus Raman segítségével.
Természetesen ez nem megy zökkenőmentesen, hiszen mások is érdeklődnek a papirusz hollétéről, főként egy műgyűjtő emír, aki ravasz játékot űz egy-egy elismerésre méltó darabért, továbbá két mindenre elszánt alak, valamint egy görög archeológus nő is részt vesz a kutatásban, de Webster megpróbálja áthúzni mindannyiuk számításait.
Hova tűnt Raman elődje, és a pap? Vajon mire kellenek a gyerekek a galádoknak?
A jelek a Sínai-félszigeten lévő ősi bányába vezetnek, a Lélekvesztőt azonban az ókori papok telerakták veszélyes és fondorlatos csapdákkal, melyekkel mindannyiuknak meg kell küzdeniük, akár az életük árán is.
Millió egy titok és megfejtésre váró talány, ami a ködös múlt homályába vész…
Rejtélyes halálesetek, mérgek, legenda, misztika, ármány és érzelmek, egy kis ókori történelemmel megfűszerezve, no és a humor se maradhat el a Lélekvesztő című fordulatokban gazdag kalandregényből.

 

ENGEDÉLLYEL

~~~ Részlet ~~~

 

Chris Land: LÉLEKVESZTŐ

(Webster sorozat 1.)

 

„Minden, ami a föld felszínén és felszíne alatt van, szakadatlanul átalakul, mivel a Föld él, és lelke van.”

Paulo Coelho

 

Sven bevágódott a járatba, zuhanása következtében éktelen robajjal beomlott alatta az imént még épen álló padlózat, majd nekicsapódott a talajnak. A levegő benne rekedt, ahogy hanyatt esett és érezte, amint vakolatdarabok, apró kövek hullanak rá, aztán a tüdeje engedett, vett egy mély lélegzetet, de több okból is megbánta; egyrészt olyan érzése támadt a tüdejébe nyilalló fájdalomtól, mintha tüzes vasat forgatnának a mellében, másrészt pedig, mert homokszemcsék özönlötték el a légcsövét, ahogy beszívta a körülötte terjengő port. Kínjában oldalra fordult, köhögve fulladozott és öklendezett, mivel már napok óta nem evett, így csak vérrel kevert nyála csorgott a kövekre. Iszonyúan szédült, szinte forgott körülötte az egész világ. Ez már a vég, futott át az agyán. Tudta, hogy meg fog halni, mielőtt kiérne a félelmekkel és áporodott bűzzel teli alagútból, addig erőnek erejével küzdött ellene, hogy feladja, noha azt is sejtette, hogy lejárt az ideje. Megpróbálta kímélni törött bordáit, így továbbfordult ép oldalán, és semmi pénzért el nem engedte volna a lámpát, amit csonka ujjaival szorongatott. Azt viszont észlelte, hogy a másik kezéből már akkor kiesett az a színarany háromezer éves kancsó, amikor átszakadt vele együtt a vékony padló, de nem bánta. Lassan kinyitotta a szemét, a por már leülepedett, sötétség fogadta, melyet csak egy halvány sárga fénycsóva szelt ketté, bár az is alig világított. Rettegett, és minden ízében remegett ettől a helytől.
- Gyerünk, Sven - biztatta rekedten önmagát. - Ki fogsz jutni, ki kell jutnod innen! - Hangját elnyelték a falak, s egy pillanatra elhalt a lámpa fénye is, majd újra éledt. Felnevetett volna, de a torkát feltóduló vér öntötte el, így ismét köhögni kezdett. Jobbjával óvatosan a falhoz húzódott, megkísérelt felülni, nyirkos keze azonban megcsúszva visszahanyatlott. Izzadtságban fürdött, cafatokban lógó inge hidegen tapadt felhorzsolt testére, újra nekiveselkedett, ám az ellenkező, a könnyebb irányba fordította a fejét, s alig hitt hunyorgó szemének. A járat vége felől vékony csíkban fény áradt be, amiben megcsillantak a homokszemek.
- Megvan a kijárat - ordította volna, bár a hangja hörgésszerű motyogásnak hallatszott a kietlen térben. Maradék erejét összeszedve a könyökére támaszkodott, s maga alá húzta a lábait. Érezte, amint törött bordája beljebb nyomakodik a felsőtestében, a menekülés útja láttán mégse nagyon törődött vele, közben észre sem vette, hogy megmaradt ujjai közt a lámpából végleg kialudt a fény. Nem fogtok kicseszni velem, erőltetett mosolyt összeégett, torz arcára, amelyet pár napja még csodáltak a nők, akik azóta már szörnyű halált haltak.
Nehézkesen feltápászkodott, s tántorogva a falnak támaszkodva megállt. Felfigyelt a színarany, ékkövekkel kirakott kancsóra, amin egy csodálatos lány épp áldozatot mutatott be az isteneknek, és felpillantott a résre, ahonnan beáramlott a meleg. Mióta vonzotta már a napsütés enyhe sugara, talán idejét se tudta volna megállapítani. Az érdes falat tapogatva elindult a fény felé: nem merte elszakítani a pillantását róla, mert félt, hogy csak a szeme káprázik, és az egész valóság szétfoszlik. Oly rég vágyott már a sivatagban tomboló nyár forró leheletére, de ezen a helyen csak árnyak uralkodtak, és mély sötétség. Kínlódva tette meg a lépéseit, aztán megbotlott valamiben, s mielőtt lenézhetett volna, mi is az, arccal a földre bukott. Hiába kapta védekezően maga elé a karjait, épp az ókori kancsóra esett a felsőtestével, amely arra késztette a törött bordát, hogy átfúródva a belső részeken elérje a szívet. Sven utolsó, fájdalmakkal teli nyögését visszaverték a falak, aztán végleg elhaltak a neszek a hegy belsejében, hogy titkaikat mindörökre megőrizzék a végtelen csendben, vagy talán mégse? 

Felnéztem a metrón, s összecsaptam a kiolvasott kötetet. - Fene ebbe a Chris Land-könyvbe, úgy lekötött, hogy túljöttem a megállón - dohogtam -, már rég le kellett volna szállnom, most mehetek vissza, vagy talán mégse?
Ott kódorogtam az utcán munka nélkül, orrom a földet verte, ahogy leszegett fejjel tócsákat kerülgetve csatangoltam az esős időben. Eszméletlenek az emberek, gondoltam; az egyik azt hiszi, hogy amiért kiszolgálóként alkalmazhat, már kiszolgálom teljes mértékben őt is; a másik, hogy aktakukac vagyok, és én leszek a könyvmoly; a harmadik, rázzam magam egész éjjel egy bárban, egy szál semmiben, hát mi vagyok én?
Mivel ennyire lefoglaltak a gondjaim, nem figyeltem az úton sártengerré képződött pocsolyára, csak akkor tudatosult bennem, amikor egy autó telibe kapott, így átkozódva söpörtem le a kabátom, közben nekimentem egy alaknak, akinek szétnyílt a táskája, és az összes irata a kátyúban landolt, csupán hellyel-közzel kapkodtam utánuk. - Elnézést, nem akartam.
- Gyorsan, gyorsan, szét ne ázzanak - hadarta.
- Már nem - adtam oda neki az itatóst, ő kikapta a kezemből, belevágta a táskába, és besietett az első lépcsőházba. Egy kulcscsomó maradt nálam, utánaslattyogtam, kinéztem hova megy be, aztán becsöngettem, s amikor ajtót nyitott, belefogtam: - Bocsánat, én…
- Jöjjön beljebb! Ha tudná, hogy mennyire vártam - hagyott a küszöbön. A szíves invitálásra beléptem, letettem a kulcsait, majd belöktem az ajtót, s rájöttem, hogy könnyelműen viselkedtem, erre megfordultam, de utánam szólt: - Épp az utolsó pillanatban érkezett, maga aztán jól elázott, nem akarja levetni azt a kabátot?
Csalódásomnak hangot adva közöltem: - Nem vetkőzöm, mennem kell, állást keresek...
- Ne tegye, hiszen elhozta a bizonyítványait, így tájékozódtam önről, s miután remek ajánlásokat kaptam a munkájáról, mint egyiptológus kollégát, üdvözlöm a köreinkben.
Megzavart gyors észjárása. Mit akar? Egyiptológus? Állás? Állás - fogtam fel, visszafordultam, és elég bambán nézhettem rá, mert magyarázkodott: - Elnézését kérem emiatt, tudja, az összes munkatársunkat leinformáljuk. Nálunk ez természetes, de ne ácsorogjunk itt, jöjjön beljebb az irodába, ott kényelmesebb körülmények közt is megtárgyalhatjuk a feladatát. Adja a kabátját - rángatta le rólam a vizes göncöt, és felakasztotta a fogasra.
- Mit csinál? Azt hiszem, valami tévedés lehet a dologban, egy apró félreértés…
- Nézze, ön egy hete állás felől érdeklődött nálunk, s minthogy én házon kívül tartózkodtam, Nancy, a titkárnőm fogadta, aki igen bizakodóan nyilatkozott magáról. Mivel a bizonyítványáról másolatot készített, leinformáltam önt, s mondhatom, hogy kitűnő ajánlásokat kaptam, sőt, a jelentkezők közül magát találtam a legalkalmasabbnak a feladat megoldására, most pedig nem akarom, hogy - mint leendő munkatársam - megfázzon.
Amíg beszélgetett, szemrevételeztem: Elegáns öltöny, barna haj, megnyerő szemek, melyekből csak úgy sugárzott az értelem. Ötven körülinek saccoltam őszülő halántéka miatt, ezért hamarjában összekapkodtam magam: - Így megbízik ebben a Nancyben?
- Persze, hiszen a feleségem. Kérem, bocsásson meg, személyesen még nem találkoztunk, Doug Dykens a nevem, és köszöntöm önt… - Lelkesedését a csengő zavarta meg, így az ajtóra nézett, majd rám. - Pardon, de csöngettek, maga csak foglaljon helyet, rögtön jövök.
Amint kitette a lábát, megcsörrent a telefon, erre kisegítve őt felvettem a kagylót. - Üdv, itt Christina W. Montgomery, sajnálattal közlöm, hogy ma nem állok munkába, mert az egyiptológián kívül a latin végzettségemnek megfelelő állást találtam, minden jót - szakadt meg a vonal.
Míg letettem a hallgatót a helyére és magam a székre, Dykens is bejött, leült az íróasztala mögé, és megtörte a csöndet: - Egy komoly ügyről lenne szó... Nos, én annak idején, mint tudja, régész voltam, mostanság viszont elköteleztem magam a múzeumoknak, így olyan régiségeket kutatok fel, amelyek valaha eltűntek, vagy illetéktelen személyekhez kerültek.

  

Folyt.köv.:

A könyvet itt lehet beszerezni:

Chris Land írói oldala

NewLine Kiadó

("- Nekem meg az nem világos, hogy miért nem puffantottak le téged, amikor a kezükben van a fegyver - közöltem hidegen, közben az archeológus az órámra sandítva megnézte az időt, én meg elképedtem. - Mi a fene, ezek időre lőnek? ")- Beleolvasó: Chris Land: Lélekvesztő I.részéből.

 A ma egy kissé hosszabb beleolvasót fogok nektek hozni Chris Land: Lélekvesztő I.részéből. Bízom benne, hogy tetszeni fog ez a rész is nektek.

Chris Land:
Lélekvesztő I.

Tartalom:

Christina ​Webster állást keres, egy cselnek köszönhetően talál is. Feladata: mivel a kairói bazárban ókori régiségek kerülnek elő, fel kell derítenie egy Hatsepszut álarc, és egy ősi papirusztekercs útját a helyi összekötő, az archeológus Raman segítségével.
Természetesen ez nem megy zökkenőmentesen, hiszen mások is érdeklődnek a papirusz hollétéről, főként egy műgyűjtő emír, aki ravasz játékot űz egy-egy elismerésre méltó darabért, továbbá két mindenre elszánt alak, valamint egy görög archeológus nő is részt vesz a kutatásban, de Webster megpróbálja áthúzni mindannyiuk számításait.
Hova tűnt Raman elődje, és a pap? Vajon mire kellenek a gyerekek a galádoknak?
A jelek a Sínai-félszigeten lévő ősi bányába vezetnek, a Lélekvesztőt azonban az ókori papok telerakták veszélyes és fondorlatos csapdákkal, melyekkel mindannyiuknak meg kell küzdeniük, akár az életük árán is.
Millió egy titok és megfejtésre váró talány, ami a ködös múlt homályába vész…
Rejtélyes halálesetek, mérgek, legenda, misztika, ármány és érzelmek, egy kis ókori történelemmel megfűszerezve, no és a humor se maradhat el a Lélekvesztő című fordulatokban gazdag kalandregényből.


BELEOLVASÓ
ENGEDÉLLYEL

Amint felbuktak előkerült egy másik, s hogy a férfit némileg megkíméljem tőle, föltápászkodva intettem neki, majd sarkon fordulva a nyakamba szedtem a lábam. Hallottam a mögöttem dübörgő talpak zaját, így hátra se nézve futottam sikátorokon át. Kifulladásig űzött, aztán egy kereszteződésnél beért, elgáncsolt, s amíg megkísérelte lefogni a karjaimat, társa érkezett, aki elszedte volna a batyumat. Mivel egyik se sikerült, mert a gáncsolót orrba nyomtam, a vállpántot pedig nem eresztettem el, az, aki megorrolt rám elmarta a bokám és kirántotta alólam a lábam - vesztére, mert rázuhantam. Megpróbált kimászni alólam, a másik pedig a táskámban lévő tekercset akarta kicibálni. Ahelyett, hogy hagytam volna a táskarablót meglépni, beletérdeltem az alattam lévő ágyékába, erre gyomorszájon vágott, így eleresztve a batyut nyomban kétrét görnyedve eldőltem a porban. Még fel se ocsúdtam igazán, már véget ért a táskámért folytatott küzdelem, amit Raman rendezett le, s lepillantva rám megállt fölöttem. Mielőtt az az alak, aki megütött talpra vergődhetett volna, az archeológus lehajolt hozzá, hogy szóvá tegye: - A magad súlycsoportjával kezdj ki legközelebb, és tanuld meg tisztelni a női nemet. Amint fölfogta az arab a lényeget, bronzemberem egyetlen váratlan mozdulattal elintézte őt, aztán felsegített. - Húzd ki magad, úgy könnyebb.
- Időt kérek - rebegtem, mire füttyszó hasított a légtérbe, melyre a régész duplafüttyel válaszolt, én meg kódoltam az üzenetet: - Ez annyit jelentett, hogy itt vagyunk.
- Úgy valahogy - helyeselt, míg a keresztutca csendjét távoli kiáltozások és lábdobogások verték fel. Követtem a férfit, aki másodpercek alatt elérte a sikátor végét, majd óvatosan a hangok felé pislantott, így érdeklődéssel a szememben én is arrafelé tekintettem.
Ezúttal Lahoud volt pácban, őt ketten kergették, de a núbiai jelentős előnyre tett szert az üldözőkkel szemben. Lövés dörrent és a lövedék iszonyú sebességgel becsapódott a fölöttünk magasodó falba, amiből kiszakadt egy darab, nyomában vakolat és festék hullott a talajra. Összerezzentem, Raman pedig időveszteség nélkül visszasodort a biztonságot nyújtó sikátor sötétjébe. Kisvártatva Lahoud farolt be, ekkor dördült el a második lövés: a golyó elsüvített a núbiai mögött, s a háttérben csapódott be. Visszhangzott a szűk tér, szállongó por keletkezett Gamal fejénél. - Gyerekek, nyomulnunk kell valamerre - sápítozott, aztán szúrós szemeket vetett rám. - Jön Omar haverod, és nemigen értem, miért bukik rád ennyire az a pacák.
- Nekem meg az nem világos, hogy miért nem puffantottak le téged, amikor a kezükben van a fegyver - közöltem hidegen, közben az archeológus az órámra sandítva megnézte az időt, én meg elképedtem. - Mi a fene, ezek időre lőnek?
- Arra - nyomta kezembe a táskám, és félreértettem volna, ha nem mutat a sikátor másik oldalára. Rémületem is nagyobb volt annál, hogy vitatkozzak vele, így gyors ütemben elértem az utca végét, ahonnan fölhangzott a harmadik irtózatos dörrenés. Megcsapott a lövedék szele, ami pont az orrom előtt vágódott a vályogtéglába, félig-meddig megsüketítve.
- Na, süssetek ki valamit, és ne szarakodjatok, mert be vagyunk kerítve - darálta Lahoud. Visszaaraszolva hozzájuk fölpislogtam az utca mentén elhelyezkedő falra, áthajítottam a batyum a túloldalára, s amint csörömpölés jelezte, hogy földet ért, a núbiait megmászva akartam följutni rá, de a férfi visszatartott: - Várj, először én, az ilyen kertekben kutya is szokott lenni. A régész másodpercek alatt föltornászta magát a fal tetejére, majd eltűnt, aztán halk füttyszó jelezte, hogy mehetünk. Gamal bakot tartott, átlendültem leugrottam, s épp Raman mellett landoltam, akinek két marka közé szorult egy kutya két füle, hogy a fejét leszorítsa a földre, az eb szűkölt, és a hátsó lábaival egyvégtében próbált kiszabadulni keserves helyzetéből. Amikor Lahoud majdnem feldöntött, nekiálltam: - Te, figyelj már, ha ezek ilyen közel voltak hozzánk és tényleg ki akartak nyírni minket, akkor nagyon kellett igyekezniük, hogy még csak véletlenül se találjanak el bennünket. Az arabok a fal túloldalán keresgettek, én pedig a táskámat kutattam, amire ráleltem a kutya alatt. Kicibáltam alóla, majd az archeológus tekintetébe mélyedtem, aki fojtott hangon közvetített: - A kert végében kimászhatsz, mi meg elcsaljuk őket a másik irányba.
- A tekercsnek már úgyis lőttek - súgta Lahoud, erre a hátizsákom csatjához kaptam.
- Azért vigyázz rá - hagyta jóvá a régész is a dolgot, így távoztam. 

*

Az utca fényei kigyulladtak már, amikor fogtam egy konflist, elvitettem magam a Karnak templomhoz, s hiába volt záróra, bejutottam. A bejáratnál kosfejes szfinxsor fogadott, aztán elértem az előcsarnokot, mire kiszélesedett a tér: balra néhány pálma mögött apróbb romok, jobbra egy csarnokban méretes királyszobrok. Miután elhaladtam II. Ramszesz nálam ötvenszer nagyobb kolosszusa előtt, csatlakozott hozzám egy lekonyult hosszúfülű kecske, majd a második kaputorony tömegénél betévedtem egy magas papiruszvirágokkal díszített oszloprengetegbe. Távolabb obeliszk hívta fel magára a figyelmet, melynek nyúlánk alakja belefúródott a csillagos égbe. A pülon félelmetes méretei úgy nehezedtek rám, mintha óriások lennének, a lámpákkal itt-ott megvilágított hüposztil csarnok fény-árnyék játéka nyomasztott. Ekkor ráleltem egy idegenvezetőre, aki a másik kaputoronyhoz terelte a csürhét, míg bőszen magyarázta betanult szövegét: - Tehát itt látjuk Hatsepszut és Thutmózisz obeliszkjeit, a botanikus kert után pedig elérünk a Szent-tóhoz, melyet a Nílus táplál…
Amint behatároltam a teret, áthaladtam a templom legtitokzatosabb részén, ami egy rejtélyes szentélybe vezetett, melyben egykor maga Amon isten lakott, a teremtő és kiismerhetetlen. Ezzel szemben terült el a kísérteties kert, s míg arra kaptattam, kajla követett. A botanikus kert négyszögletes, megnyúlt, ablakszerű részekből tevődött össze, mély sötétség lappangott benne, előtte kisebb kőfalak vetettek árnyékot, így a legalkalmasabb helyszín volt a találkozó szempontjából. Kiválasztottam a legjobb helyet, ami elég eldugott volt ahhoz, hogy észre ne vegyenek, s feltelepedtem a fal tetejére. A megbeszélt időben senki se jelent meg, de öt perc múlva három alak tűnt fel. Amint közelebb értek, tekintetüket végighordozták a romokon, s mihelyt Omar meggyőződött róla, hogy rajtuk kívül egy árva lélek sincs ott, türelmetlenül járkálni kezdett. Samír pálinkásüveggel a kezében egy pálma alatti falra mászott fel, a harmadik arab a vele átellenben elhelyezkedő bemélyedésben húzódott meg, negyedik társuk a tó felől érkezett, aztán leült egy kettétört oszlop talpazatára. Tisztán láttam őket, s a palesztin néha annyira megközelített, hogy alig volt köztünk pár méter. Súlyos csend ereszkedett a kert előterére, csak Omar léptei alatt súrlódtak olykor a kövek. Elviselhetetlenül meleg éj köszöntött be, rettentő hőség terpeszkedett a templom falai közt. Néha felsejlett ugyan valami szellőféle, ami másodperceken belül bejárta a zegzugos részeket, majd mintha nem is lett volna, elillant a titokzatos feketébe burkolózó szentélyből. Raman olyan nesztelen bukkant elő a sötétből, mint az árnyék, hirtelen megjelenő alakját beragyogta a holdfény. Omar Asour fordult, ám a mozdulatlan alak láttán zavartan megállt.
- Remélem, egyedül jöttél - kukkantott a háttérbe, felmérve a mögötte álló terepet, amit nagyjából megvilágított a lábánál megbúvó lámpa. Felfelé szüremlő fénye viszont rávetült az arcélükre, így azt is láttam, hogy a két férfi tekintete a pillanat törtrészéig keresztezi egymást, majd tétován továbbsuhanva pásztáz. Mivel régészem nem fárasztotta magát válaszadással, Omar hangjában megéreztem a feszültséget: - Elhoztad a térképet?
- Ha jól értelmeztem, egy emírrel van itt dolgom, nem veled.
- És naivan az hiszed, hogy a birtokában van az, ami neked kell - húzta őt a palesztin, akinek arcán tisztán látszott a csalódás, ahogy hitetlenkedve megingatta a fejét. Omar szavait csend követte, s fel se figyelt rá, hogy amint az agresszor lehuppant a helyéről, az egyik oszlopnál mozdul valaki, de az éjszaka leple eltakarta az árnyékban meghúzódó teremtést.
- Köss üzletet, amíg teheted - ajánlotta Asour. - Én megkapom tőled a tekercset, cserébe átnyújtok néhány életet, többek közt ott van Webster, akinek nem bocsáthatom meg, amit tett. Aligha sejti, milyen valójában egy palesztin férfi, de miután kedvemet töltöttem vele megtanítom a rendre - nyomta szövegét, szavai azonban hamar eloszlottak a légtérben. A fenyegetés mégis egyértelműen hangzott, s az archeológus pillantása félreérthetetlenül rám siklott, közben újra árnyék lebbent az oszlopnál, majd tovább surrant a falnál.
Omar folytatta: - Lásd a nagylelkűségem, Xantoszt is visszaszolgáltatom, hisz’ még a legutolsó arab nővel se ér fel. Bevallom, kipróbáltam, noha egy kivénhedt birkát se adnék érte, így a tied, rólad feltételezem, hogy használt állapotban is visszaveszed. 

A régész szótlanul tűrte a megalázó szavakat, zsebre dugott kézzel állt, sziklaszilárd nyugalom tükröződött az arcán. Ezt már Omar se bírta idegekkel, s a kezdeti harag dühödt vaddá tette. Először azt hittem, menten nekiesik a férfinak, de amint ismét ránézett, valami októl fogva lehiggadt tőle, pedig ahogy láttam, nem állhatta türelmes modorát, béketűrő viselkedését. Asour önmagát hergelte, míg a közelben gyufa sercent, hogy pillanatnyi lángja fénnyel töltse be a körülötte lévő teret. Ezt a másodpercet választotta az árnyalak arra, hogy kihasználva a helyzetet lesöpörje az oszlop talpazatán ülőt, keze a magasba lendült, de a váratlan világosság megzavarta őt, így visszaosont a helyére. Ha Omar nem is, az agresszor mintha fölfigyelt volna a szokatlan jelenségre, bár maradéktalanul élvezte a két férfi jelenetét, ezért újfent a sötétképűre tekintett, aki nem maradt adósa: - De térjünk a tárgyra, mennyit ígért a sejk a tekercsért? Hajlandó vagyok én is fizetni, illetve az előbb említetteket megtoldom egy kis alamizsnával, fogadd előlegként - dobott Raman felé egy érmét. Bronzemberem nem mozdult, hagyta, hogy az érme csengve a lába elé hulljon, s ott pörögve megállapodjon. Ezt a kihívást már magára se vette, ekkor Samír mögé lépdelt, meghúzta az üveget, letette a kőre, majd megkerülve őt megvárta, míg a társai is közelebb mennek, és közrefogják áldozatukat, akár oroszlánok a gazellát. A régész békésen szemlélődött, meg se próbálta kivágni magát a szűkülő körből, így Omar kezéből kicsúszott az irányítás, amit akaratán kívül a sebhelyesnek engedett át. - Vedd le azt a rongyot, vagy én tépem le rólad. Az archeológus eleinte nem moccant, aztán levette a burnuszt és odadobta Samírnak. Félig nyitott ingét kirántotta a nadrágjából egy alak, megmotozta, ezalatt az agresszor is átvizsgálta a ruhát, majd ingerülten a földre dobta. - Velem szórakozol, Raman? Helytelenül teszed, nem tanultad még meg? Pedig mintha lett volna rá alkalmad, ha jól emlékszem. Azt is látom, hogy a görögöt lecserélted egy másik európai lotyóval, eszerint lebecsülöd az arab nőket, amit meg fogsz bánni - intett, erre két társa hátracsavarta régészem karjait, közben Samír kikapta övéből a tőrét, hogy a penge ledermedjen a férfi nemesebbik szervénél, aki meghátrált volna, őrei viszont nem engedték, így ökölbeszorított kézzel ő is korrigálta a helyzetét.
- Senkit nem becsülök le - mondta, s hangján nem érződött zavar.
Samír ezt meg se hallotta. - Tökös gyereknek képzeled magad, de megoldjuk a gondodat. Csak négyen ütköztünk meg egyszerre, a sötétben rejtőzködő alak remegő árnyéka elárulta, hogy elkapta őt a röhögőgörcs, Raman bizonytalanul felém pillantott, s mialatt a zsebemben kutattam, a palesztin is közelebb óvakodott hozzájuk. - Mit akarsz? A sebhelyes felelet helyett kioldotta a férfi övét, s amint lehúzta nadrágján a cipzárt, hirtelen sürgős lett nekem és az árnynak, de bronzemberem is hátralépett volna, ha kétoldalról nincs ki tartsa. Előkotortam pár pénzérmét, az egyiküket elhajítottam, a kőre esett, csilingelve pörgött egyre gyorsabban, végül elhallgatott. Mivel nem keltette fel a figyelmet, a markomban lévő pénzt már dühből vágtam volna a legközelebbi falhoz, de több dolog is meggátolt benne. A régész nemet intett, az árnyalak, akinél már nehezményeztem, hogy túl sokáig áll egyhelyben, halk neszezés után lenyomta a szipákoló arabot, majd a testet az oszlopkőre fektette. Raman éles hallásának köszönhette vagy rendkívül fejlett érzékszerve tudatta vele, hogy a templomban rajtunk kívül van még valaki, mert enyhén félrebillentette a fejét, és a szeme sarkából felfedezte a jövevényt, közben Omar félrelökte előle az agresszort, aztán felemelte a mutatóujját, így a két arab elengedte őt. Amikor a férfi rendbe szedte magát, a palesztin felvette a kövön heverő érmét, hátrébb lépkedett, a lámpa fényénél futó pillantást vetett rá, majd bronzemberem felé hajította.
- Ez a százas szerencsét hoz neked. Lenéztem markomban a pénznemre, és felfogtam a sötétképű tettét, ami távol állt a megalázástól, inkább a logikára alapozott. Raman mozdult, de belső énem tiltakozva felsikoltott, erre lebénult, s nem lett árulóm, mert az idegen magyar érme a lába elé hullott. Omárban mégis gyökeret vert a gyanú, hogy a közelben vagyok, ugyanis a terepet vizslatva megfordult a saját tengelye körül, s mivel minden szempár az engem oltalmazó sötétet szemlélte, az se tűnt fel senkinek, hogy Lahoud alakja kivált a háttérből, ezalatt a palesztin bevégezte a teljes fordulatot, de a férfi helyett már a núbiaival társalgott: - Szóval Webster, Xantosz…

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

NewLine Kiadó

Chris Land írói oldala

Interjú Chris Land írónővel, aki megalkotta történelmi-kaland regényt, a Lélekvesztő sorozatot - ("A személyiségemet tekintve elég visszahúzódó, magamnak való típus vagyok. Olyan, aki mintha kívülállóként szemlélné a világot, holott tudom, hogy annak nagyon is a részese vagyok. ")

Köszönöm Chris Land írónőnek, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Nemrégiben fejeztem be az első kötetét, a Lélekvesztő c. könyvét, amit zseniálisnak találtam, nagyon tetszett. Így arra gondoltam, hogy kifaggatom egy kicsit az írónőt a munkásságáról, Egyiptomhoz fűződő érzéseiről, és ezek mellett természetesen a regényéről is szó lesz.

1.

Kérlek, Chris Land, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Én tartozom köszönettel a felkérésért. Az pedig kimondottan öröm számomra, hogy a regényemmel mást is ki tudok szakítani a való világ monotonságából.

A személyiségemet tekintve elég visszahúzódó, magamnak való típus vagyok. Olyan, aki mintha kívülállóként szemlélné a világot, holott tudom, hogy annak nagyon is a részese vagyok. Látok, hallok, figyelek, és mindent átélek. Attól függetlenül, hogy szinte mindenről megvan a véleményem, csendes szemlélődőnek írnám le magam, kivétel, amikor nem… de azért néha én is felengedek, mert a humort én sem vetem meg, ami meg is látszik a regényeimben.

2.

Lélekvesztő c. kötet sok kutatómunkát igényelt? Voltál Egyiptomban? Milyen volt megírni?

’97 előtt rengeteget olvastam Egyiptomról, de főként az ókor érdekelt. Az Óbirodalom volt az, ami igazán lenyűgözött engem. Még ebben az évben kijutottunk Egyiptomba, végigjártuk az országot és átmentünk a Sínai-félszigetre is ahol konvoj kísért minket végig, lévén már akkor veszélyes volt az út. Erről azonban egy újabb regényt írok most, hiszen, talán sokan nem tudnak róla, de Sína’ múltja vetekszik Egyiptom múltjával.

Bevallom hősiesen, a Szfinx és a piramisok lenyűgöztek, ott és akkor valami történt velem. Azok a kövek szinte meséltek, az idő pedig megszűnt létezni számomra egyetlen végtelennek tűnő pillanatig, ami azóta is hat a lelkemre.

A regényt úgy 3-4 hónap alatt írtam meg. Olyan volt az egész, mintha valaki diktálta volna… esetleg a tudatalattim tárolthatott információkat róla. Igaz, már akkor is megkérdőjeleztem, hogy azok a gúlák valóban csak ennyi idősek lennének, s ezt még most sem hiszem el. Túl sokat olvastam már ahhoz, hogy mindezt bebeszéljék nekem.

Ebbe a könyvbe a lelkem tettem bele. Épp azért Lélekvesztő a címe, mert a testet bármikor elhagyhatja a lélek, elég egy óvatlan pillanat hozzá, s máris megtörténhet az elkerülhetetlen, de a lélek tovább él majd a végtelenben. Szóval, ha valaki a történet mögé néz, talál ott mély értelmű gondolatokat is.
 

3.

Mennyire volt nehéz egy romantikus, kalandos, történelmi regényt megírni?

Nem volt nehéz megírni a regényt, csupán önmagamba kellett néznem. Előkaptam a romantikus oldalam, a kalandos és főként szabadságra éhező énem, no meg a humoros mivoltomat is hozzádobtam, így pillanatok alatt kész lett a történet.

És itt jön egy kiváló kérdés, mert a történelemmel gondom van. A múltunkban véleményem szerint valami nagyon-nagyon nem stimmel. Sokkal több van ott, mint bárki is gondolná azt. Számtalan témában titkok, rejtélyek várnak még megfejtésre, ahol szerepet játszik a mítosz vagy legenda, ehhez csatlakozik a spiritualitás és a misztika, de az ébredő lélek is egyre inkább jelen van. Szerintem mindent elmondtam…

4.

Voltak számodra kedvenc jelenetek, karakterek?

Hogyne… Régészem türelmébe és nyugalmába szerelmes vagyok, Webster és Lahoud párbeszéde pedig engem is feldob. Ha valaki éjjel 2-kor sírva nevet a saját szövegén, és még le is írja azt, hát az valami feledhetetlen élmény. A Lélekvesztőben persze Lahoud volt az, bár ehhez kellett egy Webster és egy Raman. Csendben és halkan mondom, ez a regény vége felé történt, de szerintem rá fogtok jönni, melyik rész volt az.

5.

Lahoud, toxikológus és múmiaboncoló, őt mintáztad valakiről? Elképesztő szövegei vannak. Számomra nagyon élethű karakter volt.

Köszönöm, de meg fogsz lepődni, nem. A régész híres türelmét és nyugalmát valóban élő emberről alkottam, de a núbiait nem. Bár, ha jól megnézzük, Webster, Raman és Lahoud is én vagyok. Egy hosszabb lélegzetvételű párbeszédet folytattam magammal, hiszen én úgy működök, hogy kérdéseket teszek fel magamnak, amiket azonnal meg is válaszolok. Ha ez nem megy, akkor addig kutatok, amíg egy számomra értelmes és elfogadható magyarázatot nem találok.

 

6.

Elmeséled, hogy miért pont Egyiptom és azon belül Hatsepszut álarc története?

Az ókori Egyiptom a minden, no meg az előtte lévő időszak. Persze ebben benne van a Szfinx, a piramisok, Szakkara, Karnak, Asszuán, Abu Szimbel, a régi Núbia és Sína’, s az összes többi csoda. Véleményem szerint azok az emberek, s az előtte létezett kultúrák jóval fejlettebbek voltak, mint most mi. Ez több kontinensen is megmutatkozik, de Egyiptom mindig a szívem és lelkem mélyén marad. A piramisok alatt megbúvó hatalmas labirintusrendszer, illetve a Szfinx alatti járatok miatt, amelyek mintegy hálózatot alkotnak. Erről majd egyszer írni fogok, ezt már rég elhatároztam.

’97 előtt a kezembe került Dráveczky Zsuzsa: Asszony a fáraók trónján című regénye, amit pár napon belül kiolvastam. A könyv Hatsepszut Maatkaré életét írta le, de olyan jól, hogy a történet azonnal megfogott. Szenenmuttal való szerelme nem mindennapi volt. Márpedig, ha Hatsepszut fáraónő volt, akinek templom adatott, akkor álarca is van valahol, akár az uralkodóknak. S lőn… volt is, de még nem találták meg. Meglesz egyszer az is! 

7.

A családod, hogyan fogadta, hogy könyvet adsz ki? Milyen lett a fogadtatása?

Édesanyám nem hitte el. Amikor a kezében volt, akkor sem. Csak fogta és nézte. Szerintem ledöbbent, de a hirtelen támadt csend elárult mindent, majd jöttek a hitetlenkedések, aztán a büszkeség sem maradt el. Két barátnőm a szívéhez emelte a könyvem, amitől már én is meghatódtam és könnybe lábadt a szemem. A barátok tudták, mit tervezek, s bíztattak, rugdaltak, hogy csináljam már meg, hiszen ez az én életem.

8.

Az olvasóid körében miként fogadták a könyved?

Az olvasóim úgy látom, meghökkennek, hogy valaki ilyen jót ír. Néha összehasonlítanak másokkal, mondván, hogy jobb, mint például Dan Brown, vagy Leslie L. Lawrence írásaihoz hasonló, de valójában tényleg a filmek jutnak az eszükbe, úgy mint: Múmia vagy Indiana Jones kalandjai, és legszívesebben filmként látnák viszont a regényt. Mit mondjak, én is. 

9.

Mesélnél egy kicsit a második részről? Miről fog szólni? Visszatérnek a kedvenceink, vagy új szereplők is lesznek benne? 

A második részben szinte mindenre fény derül, sőt olyan fordulatok lesznek benne, amire végképp nem számít az olvasó. Itt főként Raman kerül előtérbe, persze Webster és Lahoud sem maradhat le mögötte, így ők ketten is tovább brillíroznak majd. Mivel innentől fogva valóban az élet a tét, és véresen komolyra fordul a játék, rengeteg olyan információ lesz megfejtve és átadva, ami a mi jövőnkre is kihat. Az izgalom mellett humorból sem lesz hiány, továbbá megjelenik a misztika és a spiritualitás. Még jobban felpörögnek az események, s meglátjátok majd, hogy az első rész múló alkotás lesz ehhez képest.

10.

Miért Chris Land lett az írói álneved, van valami különleges oka?

Természetesen. A névnek története van. Azontúl, hogy egy csavarnak köszönhetően benne van az igazi nevem, mást is takar, amit az egyik regényemben leírok majd. Ugyanakkor a második részben Lahoud leleplez a nevekkel kapcsolatban egy szójátékot, ami az én nevemnél is alkalmazható, talán ezzel mindent elárultam. Kiderül ez a továbbiakban.

11.

Milyen érzés a kezedbe fogni a megjelent könyved, úgy, hogy érkezik a második rész is?

Érdekes és egyben fura, hiszen ő az én szüleményem, a saját gyermekem. Én inkább arra vagyok... leszek kíváncsi, hogy az olvasóim mit szólnak hozzá. Remélem, hogy tényleg el tudom feledtetni velük egy időre a valóságot, és megmutatni nekik az én világom.

12.

Hány részesre tervezed a sorozatot, illetve nem gondolkodtál még azon, hogy külön történetet is írj például Lahoud-ról?

Eddig további négy része van meg a regénynek, és hat íródik. Minden regényem más és más helyszínen játszódik, tehát önálló könyvként is megállják majd a helyüket, melyekben Webster és Raman állandó szereplők maradnak, igaz, jönnek újabbak, de visszatérő karakterek is előfordulnak. A történetek nagyrészt humorosak, bár akad kivétel, melyben megmutathatom egy komolyabb és komorabb oldalamat, ahol elő lehet venni a zsebkendőket, mert az események megkívánják azt.

Azért azt hozzátenném, hogy a regényeimnek többféle üzenete is van, ami kihat a jövőnkre és a környezetünkre is. Egyrészt törekszem arra, hogy átadjak valamit a mélyenszántó gondolataimból a társadalomnak, másrészt felhívjam a figyelmet olyan dolgokra, amelyek a természettel és állatvilággal kapcsolatosak.

A regényeimnél nem gondolkodom számokban, amíg megfog valami különleges, s amíg van fantáziám, amiben eddig nemigen szenvedtem hiányt, addig viszem a történetet. Elég jó vonalat találtam ahhoz, hogy sok rész egymástól függetlenül is összeálljon belőlük.

Az egyik kérdésed azonban Gamal Lahoudra irányult, aki egy színvonalat hoz a történetekbe, ha ő nincs, akkor a humort biztosítja más helyette, ezt máris megígérhetem. Bár az is elő fog fordulni, hogy maga a történet nem kívánja meg a kacagást. Ettől függetlenül Lahoudot nem bántom, hiszen nekem is a szívemhez nőtt a núbiai, tehát ahova lehet, oda becsempészem őt majd. Külön életet nem kap, lévén kicsapongó ugyan, de elég ragaszkodó személyisége van, s mint toxiklógusra is szükségem van. Tehát ne aggódjatok, a múmiaboncoló velünk marad.

Szeretném megköszönni az interjú felkérést, nagyon jó kérdéseket kaptam. A lehetőségekkel élni kell, vezessenek azok bárhova is, mert nehéz út a miénk, magyar szerzőként. Ránk fér a buzdítás, a bíztatás, bár elég csupán egy aprócska lépést tenni a cél felé, amit sosem szabad feladni. Ebben pedig nagyon sokat segítetek Ti, ezért hálásan köszönöm a magam nevében a munkátokat, s az írókért hozott áldozatos fáradozásotokat is.

Én köszönöm a lehetőséget, hogy beszélgethettem az írónővel. 

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

NewLine Kiadó

 Chris Land írónő oldala

Beleolvasó Chris Land: Lélekvesztő I.részéből 2.rész - ("Még akkor is éreztem a légnyomást, amikor bronzemberem a földre rántva maga alá temetett, hogy a testével védelmezzen.")

Chris Land: Lélekvesztő I.részéből újabb részletet hozok nektek, hogy tetszett az előző rész? Kíváncsiak vagytok a következőre? Én már a második részét várom nagyon, ha tetszett nektek a részletek, a bejegyzés alatt találhatjátok a linket, ahol megvehetitek a könyvet. Szívből merem ajánlani nektek. 

 

 

Chris Land: Lélekvesztő I.

Tartalom:

Christina ​Webster állást keres, egy cselnek köszönhetően talál is. Feladata: mivel a kairói bazárban ókori régiségek kerülnek elő, fel kell derítenie egy Hatsepszut álarc, és egy ősi papirusztekercs útját a helyi összekötő, az archeológus Raman segítségével. 
Természetesen ez nem megy zökkenőmentesen, hiszen mások is érdeklődnek a papirusz hollétéről, főként egy műgyűjtő emír, aki ravasz játékot űz egy-egy elismerésre méltó darabért, továbbá két mindenre elszánt alak, valamint egy görög archeológus nő is részt vesz a kutatásban, de Webster megpróbálja áthúzni mindannyiuk számításait. 
Hova tűnt Raman elődje, és a pap? Vajon mire kellenek a gyerekek a galádoknak? 
A jelek a Sínai-félszigeten lévő ősi bányába vezetnek, a Lélekvesztőt azonban az ókori papok telerakták veszélyes és fondorlatos csapdákkal, melyekkel mindannyiuknak meg kell küzdeniük, akár az életük árán is. 
Millió egy titok és megfejtésre váró talány, ami a ködös múlt homályába vész… 
Rejtélyes halálesetek, mérgek, legenda, misztika, ármány és érzelmek, egy kis ókori történelemmel megfűszerezve, no és a humor se maradhat el a Lélekvesztő című fordulatokban gazdag kalandregényből.

BELEOLVASÓ
ENGEDÉLLYEL

Összegörnyedt, lehunyta egy másodpercre a szemét, visszatartotta a lélegzetét, aztán kiegyenesedve felnézett. - Lehet, hogy egy kissé rozzant vagyok, de azért még szuperálok.
- Meddig? Jól van, csak így tovább és már boncolhatlak is, úgyhogy rögvest kezdd a kúrát. Hófehérkét is pátyolgatnod kell… - A núbiai összerezzent, ahogy beljebb léptem.
- Nem kell, kitűnően viselem a magányt, azt az izét meg nyomd le a torkán, még ha agyalágyult is lesz tőle – tanácsoltam, és a tekintetem végigsiklott a szobán, végül megállapodott az ablakon, így tapasztalhattam, hogy időközben besötétedett.
Amint megcsörrent a telefon, amit Lahoud felvett, s régészem bevette a bogyóját, a táskám felé matattam, de Gamal hangja is elhalt, s úgy vágta vissza a kagylót, hogy csak úgy zörgött a készülék. - Rögtön fölrobbanok, pokolgép van a szobában.
Mihelyt a dermedt csendben a két férfi körülpásztázott, megérdeklődtem: - Mikor robban?
- Másfél perc - jelentette be a múmiaboncoló.
- És megvárjuk? - kezdett bennem munkálkodni az aggodalom.
Raman kimért léptekkel elindult az ablakhoz, hogy gyanúsan kikémleljen. - Meg kéne.
- Jó, ti csak maradjatok, ha nincs jobb dolgotok - nyögte a toxikológus, odarohant az ajtóhoz, föltépte és pánikszerűen menekült.
- Ne menj, Lahoud… Te meg gyere - ragadott meg, hogy magával vonszoljon lefelé a lépcsőn, közben a társára kiáltott, így Gamal bevárt minket a portánál, a férfi pedig közölhette az észrevételét: - Legyen eszed, ez csapda, és mielőtt kimennél, alaposan nézz körül, ha már sikerült elérniük, hogy lecsaljanak bennünket.
A núbiai kirontott az ajtón és csípőre tett kézzel megállt, ezalatt az archeológus kiráncigált a sötétbe. A múmiaboncoló intett, nekünk jobbra mutogatott, s tudatta, hogy ő balra megy. - Hatan vannak, akhi, rád jut három, a többit vállalom - hadarta, majd piszok gyorsan eltűnt.
- Szófogadó - leheltem.
- Csak imponálni akar. Vissza kell menned, ott biztonságban leszel, én meg…
Mivel ordítás szakította meg a mondatot, hátranéztünk. A recepciónál két hadonászó arab csapott zajt, s amint az egyikük felénk iramodott, Raman is megindított. Az utcán alig voltak emberek, inkább bérkocsik tekeregtek, bár egy-egy lézengő alak akadt a túloldalon, de sietve továbbigyekeztek, csak egy megtermett nő állt meg, aki várta a fejleményeket.
Lélekszakadva rohantunk, majd az archeológus a kereszteződés után megtorpanva hátrált, követtem a pillantását. Árva, elhagyatott, ló nélküli konflis állt az útszélen, körülötte üres volt a tér. A férfi azonnal megpördült, közben jókorát taszítva rajtam beterelt a jobboldali útszakaszra. - Nyomás! Siess! - kiáltotta, de a hangja eltompult, ahogy a konflis megemelkedett, világosság töltötte be az eget a közelben, s hirtelen fülsiketítő robbanás rázta meg az utcát. Még akkor is éreztem a légnyomást, amikor bronzemberem a földre rántva maga alá temetett, hogy a testével védelmezzen. Mielőtt elült a zaj fölsegített, körülkémlelt, s a kietlen utcán felhangzó lábdobogás arra késztette, hogy elmarja a karom és bevágódjon velem az elágazásba, de alig értük el a következő fordulót bekanyarodva belekapaszkodott a kerítésbe, előredőlt, majd a kezével rátámaszkodott a combjára. Felemelte a fejét, egyenesen a szemembe mélyedt, s mihelyt levegőhöz jutott, tanácsokat osztogatott: - Rohanj tovább! Indulj már!
- És te?
- Nálad a tekercs - mondta vészjóslóan, erre megszorítottam a táskám és tanácstalanul a sötét sikátort fürkésztem. Kísérteties hangjától megborzongtam, végül lenéztem a görnyedező régészre. - Félsz? - kérdezte alig hallhatóan, ugyanolyan halkan és idegesítően higgadtan, mintha ingerelve biztatna, mialatt közeledő arab szavak hallatszottak.
- És te ennyire odavagy? - vágtam vissza némi éllel, aztán odasétáltam hozzá, s míg kiegyenesedett, közöltem: - Nem szabadulsz tőlem, utálok futni, a fogyókúrát is másképp…
Még be se fejeztem a mondatot, amikor elképesztő gyorsasággal elmarkolta a karom és kegyetlenül meglökött. Miután szédítő sebességgel megismerkedtem a betonnal, gyilkos szemeket vetettem rá, ugyanakkor Raman is védte magát, mert elsöprő erővel érkezett a támadás. Egy alak vágódott neki oldalról, s a lendület olyan nagy volt, hogy mindkettőjüket lesodorta a lábáról. 

 

Ha tetszett a részlet itt tudjátok beszerezni:

Chris Land írói oldala

NewLine Kiadó