Perceval avagy a Grál meséje
Megjelent!
Prae Kiadó, 2023
Fordította: Vaskó Péter
Nyelvi lektor: Jeney Zoltán
Borítóterv: Vaskó Péter és Szilágyi N. Zsuzsa
Borítókép: Dante Gabriel Rossetti – The Damsel of the Sanct Grael (1874)
Könyvbemutató és dedikálás
2023. szeptember 21-én, csütörtökön 19 órától a Próféta Galériában (Budapest XI., Szent Gellért tér 3.)
Közreműködnek: Vaskó Péter, a mű fordítója; Jeney Zoltán szerkesztő, középkorkutató; Balogh Endre kiadóvezető; Csörsz Rumen István irodalom- és régizene kutató; Molnár Katalin (ének).
A belépés díjtalan.
A bemutató után afterpartit tartunk a Kis Présházban.
(Budapest XI., Bartók Béla út 44.).
Fülszöveg
„Mi a Grál? Kit szolgál?” Ez a fel nem tett kérdés mozgatja az artúri mondakör egyik legismertebb történetét. Chrétien de Troyes a középkor költő-varázslója volt, aki életre hívta az artúri mondakör olyan izgalmas figuráit, mint Lancelot vagy épp Perceval, és a legtöbb fejtörést okozó szimbólumát, a Grált. Chrétien ezen utolsó művében jelenik meg először a misztikus erővel bíró kehely, amelyet, mintha csak szándékosan történt volna, a regény befejezetlensége még titokzatosabbá tesz. A világtól távol felnőtt fiatal, épp csak lovaggá ütött Perceval találkozása a Grállal alapjaiban változtatja meg sorsát, és az élmény a legbensőbb kérdések kutatására sarkallja. Szabadság és szabálykövetés, kíváncsi féktelenség és korlátozó önuralom, szerelem és hódítás, ösztön és kultúra – mai szemmel is eleven kihívások teszik próbára a regény habozó és hibázó hőseit: a féktelen és ösztönös Percevalt és a visszafogott, tökéletes udvari lovagot, Gauvaint. Kalandok, párviadalok, varázslat és szerelem gazdag, sokjelentésű szimfóniája ez a mű, melyben a szereplők számára az igazi tét nem egy kehely, hanem önmaguk megtalálása.
A szerzőről
Chrétien de Troyes 12. századi költő, klerikus, az ófrancia költészet legjelentősebb alakja, aki udvari szerelmet dicsőítő műveivel elindította az artúri lovagregény divatját. Nála jelenik meg először a királynéba szerelmes Lancelot alakja, és hozzá kötődik a Grál szimbólumának megteremtése. Műveivel nagyban hozzájárult a nyugati regény műfajának kialakulásához.
A fordítóról
Vaskó Péter költő, műfordító, filmkritikus 1970-ben született, az ELTE magyar nyelv és irodalom, valamint film szakára járt, majd az egyetem Középkortudományi Doktori Programjában folytatta tanulmányait. Chrétien de Troyes Lancelot, a Kordé Lovagja című művét 1999-ben fordította magyarra (Prae Kiadó, 2020.). Önálló verseskötete Árnyéklovasság címmel jelent meg.
Részlet a kötetből
Találkozás a lovagokkal
Akkor történt mindez, midőn
fű, fa, mező tavaszidőn
zöldbe, virágba öltözött,
72 madárdal szólt, s friss örömöt
sugárzott minden, ami élt.
A végtelen lombú, sötét,
sűrű Kietlen Erdőnek
76 mélyén a magányos özvegy
ifjú fia korán reggel
lóra száll, s három gerellyel
indul anyja birtokáról,
80 hogy megnézze, a munkától
zsendülnek-e a zabföldek,
amit tucatnyi ökörnek
megfeszített erejével
84 tör a jobbágy hat ekével.
Mikor belép az erdőbe,
a szíve nyomban örömre
gyullad, s ahogy a madárdal,
88 a sok szín, illat magával
ragadja a napsütésben:
boldog tisztán és egészen.
Hogy merítsen még a jóból,
92 a fiú leszáll a lóról,
hagyja, kedvére legeljen,
fogja gerelyét, s mert ebben
igen ügyes, hajigálja:
96 kezében a könnyű dárda
pörög-forog meg nem állva,
dobálja előre-hátra.
Ámde egyszer csak meghallja,
100 hogy öt lovag vágtat arra
talpig vasban a fák között.
Levél reszket, föld dübörög,
ahogy jönnek, tölgyág csapkod
104 zengő vértet, döngő pajzsot,
láncing zörög, pata dobog,
az egész táj zeng-bong, morog.
A fiú megrökönyödve
108 hallja, ahogy mennydörögve
jönnek felé az erdőn át,
ám belőlük semmit se lát.
Ámulva mondja: „Lelkemre,
112 anyám sokat emlegette:
minden bősz fenevad között
legrútabbak az ördögök!
Arra tanított: keresztet
116 vessek, hogyha látnék egyet,
de nem követem tanácsát,
nem vetek keresztet, hátrább
sem lépek, fogom gerelyem,
120 és a legnagyobbra vetem.
Hiszem, hogy a többi ettől
eliszkol majd közelemből!”
Ekként biztatja hát magát,
124 amíg csak a csapat zaját
hallja. Ámde amint végre
a sűrűből előlépve
őket teljes pompájukban
128 láthatja, ezüst sisakban,
lándzsákkal, villogó vértben,
talpig acél napsütésben,
szórva vörös, kék s arany színt,
132 úgy érzi, hogy soha addig
még nem látott ilyen csodát,
s ujjongva, hangosan kiált:
„Én Istenem, szavamra, itt
136 ezek a te angyalaid!
Kérlek, hogy ne vedd bűnömnek,
hogy ördögnek véltem őket.
Jó anyám, igazat szóltál:
140 e földön az angyaloknál
szemkápráztatóbb lény nincsen,
egyedül csak maga Isten,
kinél nem lehet szebb semmi.
144 S ez, kit elöl látok menni,
aki közülük a legszebb,
oly csodás, a többieknek
fénye hozzá nem fogható,
148 ő lesz biz a Mindenható!
Anyám mindig mondja nekem:
ha imádom Úristenem,
boruljak le színe előtt.
152 Így fogom hát imádni őt
és vele minden angyalát.”
Földre is veti ott magát,
s mit anyja tanított neki,
156 imáit mind elrebegi.
Látva ezt az első lovag
így kiált: „Ne tovább, urak!
Ez a fiú a jöttünkre
160 reszketve borul a földre,
s ha mind körbeálljuk, félek,
úgy megrémül, életének
azon nyomban vége szakad.
164 És hát, aki halottakat
kérdez, választ hiába vár.
Így a többi lovas megáll,
vezetőjük pedig nyomban
168 az ifjúhoz megy, s szól: „Jól van,
ne félj, fiú!” „Én nem félek,
a Teremtőre, úgy éljek!
Te vagy Isten?” „Ejnye, dehogy!”
172 „Ki vagy tehát?” „Lovag vagyok!”
„Lovaggal még nem volt dolgom
– szól a fiú. – Bizony mondom,
nem is láttam, nem is tudtam,
176 hogy létezhet. De lám, úgy van,
hogy te szebb vagy Istennél is!
Bár ilyen lehetnék én is:
ilyen fényes és felséges!”
180 Erre még közelebb léptet
a lovas, s ezt kérdi tőle:
„Láttál-e itt az erdőbe’
öt lovagot és három lányt?”
184 Ámde a fiú a lándzsát
vizsgálgatja, nézegeti,
s a lovagot így kérdezi:
„Drága úr, aki lovagnak
188 hívod magad, e dolognak
mi a neve?” „Ó, barátom,
csapdába estem, úgy látom
– szól a lovag –, én akartam
192 hírt hallani tőled, s bajban
vagyok, mert te faggatsz engem!
Halld hát: mit itt látsz kezemben,
annak neve lándzsa.” Mire
196 szól a fiú: „Úgy vetik-e
ezt is, mint én a gerelyem?”
„Mondd, hogy lehetsz ily esztelen?
A lándzsa döfésre való!”
200 „És abban mi volna a jó?
Én itt e három gerellyel
többre megyek! Könnyűszerrel
eltalálok bármily vadat,
204 futó őzet vagy madarat,
nyíl sem repül sebesebben.”
„Mit sem érdekel ez engem
– szól a lovag –, kérdésemre
208 válaszolj inkább: jött erre
három szép hölgy öt lovaggal?”
Ám a fiú most a pajzzsal
foglalkozik, azt fogja meg:
212 „És ez itt mi?” „Türelmemet
vesztem lassan – szól a lovag –,
mert hiába: válaszokat
nem kapok, csak kérdéseket!
216 Megváltómra, én híreket
szeretnék tőled hallani,
ám te úgy teszel, mint aki
tanítóját kérdi folyton.
220 Ám de nem bánom, megmondom,
mi ez, mert megkedveltelek.
Pajzsnak hívják, mit viselek.”
„Pajzsnak?” „Úgy van, ez a pajzsom.
224 És igen nagy becsben tartom,
hű barát és védelmező.
Dárdát ha dob, nyilat ha lő
bárki felém, e pajzs engem
228 megóv a veszedelemben.”
Ekkor, akik hátrébb álltak,
a nagy szekereknél vártak,
jönnek, s kérdik: „Mondd, mit akar,
232 uram, tőled itt ez a gall?”
„Krisztusra, nem tehet róla,
de úgy hiszem, kelekótya.
Szokásaink nem ismeri,
236 bármit kérdek, kikerüli,
és folyton csak arról kérdez,
mi micsoda, s hogy ez és ez
mire való, mi célt szolgál.”
240 „Tudja, uram, a galloknál
együgyűbbet nem találhat.
Ostobábbak, mint az állat,
mit az eke elé fognak.
244 Hallgatni, mit hablatyolnak,
csak az idő fecsérlése.”
„Nem tudom, Jézus nevére,
mit gondoljak – szól a lovag –,
248 de én addig az utamat,
bizony mondom, nem folytatom,
amíg meg nem válaszolom
minden kérdését.” Majd ezzel
252 a fiúhoz türelemmel
így szól újra: „Felelj tehát,
láttad-e a három leányt
az öt lovaggal ez úton?
256 Szólj hát, fontos lenne tudnom!”
Ám ez inkább sodronyingét
tapogatja, s kérdez ismét:
„S ez mi lenne, miért hordod?”
260 „Nem láttál még ilyen dolgot?”
„Nem én!” „Ez a láncing. Nehéz,
mint a vas!” „A vas?” „Ide nézz,
acélból van minden szeme!”
264 „Uram, ily szépet, mint eme
vasing, soha nem láttam még!
Mire való?” „Ez, lásd, megvéd,
ha megdobnál gerelyeddel,
268 nem tudnál, bárhogy igyekszel
sebet ejteni énrajtam.”
„Nohát, mondhatom, nagy bajban
lennék, hogyha minden vadnak,
272 őznek, szarvasnak, vadkannak
ily láncinge lenne, többet
meg nem ölhetném már őket.”
A lovag most újra kérdi:
276 „Beszélj hát végre, Mennybéli
Urunkra kérlek, azokról
a hölgyekről s lovagokról!”
Ám a kíváncsi, esztelen
280 fiú csak kérdez szüntelen:
„És te, lovag, így születtél?”
„Nagy ég, dehogy!” „Hát hogy tettél
szert erre az öltözetre?”
284 „Látom, kíváncsi vagy erre,
elmondom hát, ha óhajtod.”
„Kérlek, mondd!” „E fegyvert, pajzsot,
láncinget, még nincs öt napja,
288 nekem Artúr király adta,
amikor lovaggá ütött.
És most szólj: mind, ki erre jött,
a csapat, mely itt vágott át,
292 vágtatott vagy csak poroszkált?”
Megrendelhető a kiadó webáruházában