Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Koncz Mars János - ("Biztosan vannak inspirációk, ám ezek nem a tudatosság szintjén működnek. Valahogy csak úgy „jönnek” az ötletek. De sokat olvasok, mint mondtam, érdekelnek az emberi ténykedések mozgatórugói, indokai.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Koncz Mars János írót, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak Buborékember címmel jelent meg könyve, mely Marsbook kiadó gondozásában. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad? 

Először is köszöntöm az olvasókat! Az első – nyomtatásban megjelenő – könyvem kapcsán már elmeséltem több felületen, hogy mindig is szerettem írogatni, de a legtöbb amatőr íróhoz hasonlóan csak a fióknak írtam. Mivel vállalkozóként dolgoztam, sajnos nem sok időm maradt ezen „hobbimra”, illetve képezni sem tudtam magam. Aztán a COVID idején minden a feje tetejére állt: Mivel éppen előtte szüntettem meg a vállalkozásomat, így hirtelen időmilliomossá váltam, és úgy gondoltam, hogy értelmesen kellene kitöltenem a hirtelen jött „szabadságot”. Előszedtem tehát néhány régi jegyzetet, ötletet, és komolyabban nekiláttam az írásnak.

Buborékember c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

A „Buborékember” úgy született, hogy belecsöppentem egy élethelyzetbe, amelyből akaratlanul sikerült botrányt kavarnom. Ezen patália részletei megtalálhatók a kiadóm weboldalán, a nevem alatt vezetett blogokban. A téma tehát adott volt, ráadásul akaratomon kívül módomban állt tanulmányozni az internetes csalások gazdag tárházát. Ugyanez ügy kapcsán találkoztam (életem során sokadjára már) a nárcisztikus pszichopaták jellegzetes válfajával, és kicsit utána olvasva a dolog pszichológiai hátterének, érdemesnek tartottam a témát arra, hogy megírjam. A kutatómunkát elsősorban a pszichológiai részletek tanulmányozása tette ki, egyébként  egész gyorsan összeállt a fejemben. A könyv megírása végül nagyjából 3-4 hónapot vett igénybe.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

„A valósággal való bármely hasonlóság a véletlen műve. A történetben szereplő alakok kitalált figurák, a helyzetek, helyszínek, párbeszédek és levelezések megírásához a szerző a valóságból csak ihletet merített.” Ezt muszáj előrebocsátanom! Egyébként, ahogy utaltam a könyv írását megelőző botrányra, azt kell mondjam, hogy fele-fele arányban tippelem a fantázia és a valóság arányát.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Fiatal korom óta szerettem írni, de sajnos korábban egyszerűen nem volt rá időm. Mindig érdekeltek az emberek, a tetteik mozgatórugói. Izgatott, hogy annyi féle igazság létezik, ahányféle ember, így ha hajlandók vagyunk „beleölni” az időnket és megismerni egyes cselekedetek indítékát, akkor újra és újra újabb világok nyílnak meg előttünk. A történeteimben – már amelyek terjedelmükben erre lehetőséget adnak – próbálom alaposan körbejárni és megmutatni a cselekményeket és a hozzájuk köthető motivációkat, személyes okokat. Ez engem rendkívül tud szórakoztatni, és remélem, hogy az olvasóimnak is tetszik majd.

Fotó: Koncz Mars János szerzői oldala

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Bár az első nyomtatott könyvem egyféle pszichokrimi, az igazi zsáner, amelyben otthon érzem magam, az a sci-fi. Jobbára ilyen jellegű írásokat is publikáltam eddig. Vicces tehát, hogy a „Buborékember” egy sokkal realistább terepen mozgó történet. Itt nem engedhettem annyira szabadjára a fantáziámat, mivel a történetben szereplő visszaélések, internetes csalások leleplezése nagyon is valóságos alapot adtak, amelyeket sajnáltam volna „felhígítani”. Ettől függetlenül a történetbe szőttem pusztán kitalált szálakat is (például a bombagyártó alakja). A későbbiekben szeretnék újra sci-fi-ket írni.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Amikor leírom az utolsó mondatot, úgy érzem, hogy „hurrá, kiadtam magamból”. Bár általában gyorsan haladok a konkrét kézirattal, így is rengeteg átvirrasztott éjszaka állt egy-egy hosszabb írás mögött. Ám ez csak a kezdet. Ezután jön az, amit a legtöbb író gyűlöl: az újra és újra átolvasás, javítás, húzás. Amikor ezzel megvan az ember, akkor illik szerkeszteni és ez talán a legnehezebb, bár én jelenleg egy olyan furcsa helyzetben vagyok, hogy 1-2 nap elteltével képes vagyok a saját leírt szövegeimet teljesen idegenként, kívülállóként olvasni, így, hogy úgy mondjam „szenvtelenül” alakítani. Ez jó is és rossz is egyben. A lényeg, hogy amire nyomdakész állapotba kerül egy könyv, a legtöbben már gyűlölik saját szövegüket. Ezzel egy-egy pillanatra voltam már én is így, de aztán szerencsére mindig elmúlik ez a meghasonlott állapot!

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Nincs igazi írói álnevem. Mivel alapból meglehetősen megosztó személyiség vagyok, így hozzászoktam már ahhoz, hogy van, aki kedvel, van, aki utál. Abból tehát nem csinálok problémát, hogy a ténykedéseimhez – adott esetben az íráshoz – „mit szól a falu”. Ha valami merőben eltérő zsánerben való írásra adnám a fejem, akkor bizonyára használnék álnevet, de jelenleg ennek nem látom a jelentőségét. Az igazi nevem Koncz János, a közbeékelt „Mars” név onnan jött, hogy mindenki ezen a becenéven szólít már több évtizede (még a családom, a kedvesem is). Így együtt, hogy „Koncz Mars János” talán eléggé egyedi ahhoz, hogy ne keverjenek össze senkivel. De pusztán ennyi van a dolog mögött, nem több. 

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nem. Mint mondtam, a sci-fi az igazi zsáner, amelyben otthon érzem magam. Itt viszont muszáj volt egy lényegesen realistább eszközhöz és stílushoz nyúlnom. 

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?  

Jó és izgalmas. Mivel mindent mi magunk készítettünk rajta, egy kicsit olyan volt, mint amikor az ember éjszaka ugrik be egy kivilágítatlan úszómedencébe: csak remélni tudjuk, hogy a gondnok nem eresztette le a vizet időközben! Szerencsére minden rendben volt, és mindenki nagyon segítőkészen állt a dologhoz. Sok-sok jó ismerősre tettem szert, amíg készült a könyvem, és bár sok rosszat hallottam az írói-kiadói világról, amikor elindultam, számomra inkább kellemes csalódásként maradt meg az egész. Leszámítva persze a „Buborékember” ötletéül szolgáló gárdát, személyeket.

Fotó: Koncz Mars János szerzői oldala

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

A „Buborékembert” leszámítva eddig jobbára impulzív folyamat volt az írás számomra. Sajnos mostanában úgy alakult az életem, hogy muszáj tervezetten, és tudatosan vázlatokat építenem, majd ezek alapján írnom. Ez azonban nem feltétlenül rossz, inkább szokatlan.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Általában nincs gondom a jelenetek megfogalmazásával, mivel a mindennapi életben is meglehetősen képszerűen gondolkodom. Gyorsan asszociálok és könnyen építek fel analógiákat, amely képesség nagyon hasznos tud lenni írás közben. Persze azért néha nekem is több alkalommal neki kell futnom ugyanannak a résznek, ha visszaolvasva úgy érzem, hogy nem „szól akkorát”, mint amekkorának szeretném.

Kedvenc jelenetem? Van persze. Szinte minden írásomban. A „Buborékember” esetében ez azon részeknél található, ahol a nyomozást végző hölgy, Ilona átlát a csaló mesterkedésein. Ezt a valóságban is szeretem átélni, amikor én vagyok a „főhős”. Olyan ez, mint amikor rájövünk a bűvész trükkjére.                

Egyébként pedig a humoros részeket kedvelem. A most készülő „Humán kvartett” című könyvben van egy rész, amikor a kissé együgyű drogdíler, Amaury speciális képességet kaphat az idegenektől, és ezt meglehetősen furcsán értelmezi. Nos, annál a résznél, amikor a katonai akciót koordináló főtiszt szembesül a dologgal én magam is nagyon vigyorogtam, de előolvasóim hangosan „felnyerítettek”.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Biztosan vannak inspirációk, ám ezek nem a tudatosság szintjén működnek. Valahogy csak úgy „jönnek” az ötletek. De sokat olvasok, mint mondtam, érdekelnek az emberi ténykedések mozgatórugói, indokai. Tehát akár a szűkebb vagy tágabb környezetem eseményei is inspirálhatnak anélkül, hogy tudnék róla.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A kedvesem, aki az első számú kritikusom és szerkesztőm, illetve az egyik jó barátom, Zsolt, aki a legtöbb írásomat olvasta. A pszichológusomnak nem merem megmutatni az írásaimat!

…viccet félretéve, ők ketten szokták előolvasni a történeteket. Mindkettőjüktől elfogadom a kritikai észrevételeket, bár a szövegbe komolyan nem szoktak beleszólni, csak jelzik, ha valami „sántít”, ha logikátlan vagy egyszerűen rossz.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Meglepődtek. „Jé, te tudsz írni ilyeneket?” Nagyjából így. De azóta nekem úgy tűnik, hogy nagyon büszkék rám.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Ezzel mindig óvatos vagyok, mert meglehetősen impulzív személyiségként gyorsan döntök és gyorsan élek! Az eredeti elgondolásunk az volt, hogy a „Buborékember” kiadását követően befejezem a „Paranoidia” című, meglehetősen sötét tónusú sci-fi regényemet, majd év végéig egy főként Kolumbiában játszódó, önéletrajzi ihletésű kalandregényemet, ám picit változott a menetrend: Hosszas huzavona után ugyanis úgy tűnik, hogy meg tudom jelentetni az „Humán kvartett” című, négy kisregényt tartalmazó sci-fi-met, amelyet az élet (és az exkiadóm) korábban „Humán kvartett” munka címmel sikeresen elgáncsolt többször is. Most ennek a végső szakaszánál tartunk, tehát sejtésem szerint a következő könyvemet „Humán kvartett” címmel vehetik majd kezükbe az olvasók.

Koncz Mars János Szerzői oldala

MarsBooks Kiadó