Bartal Tamás: Lámpavas és harisnyatű – MEGJELENT!

A XIX. század második felének Magyarországán játszódó detektívregény-folyam, a Lámpavas-trilógia harmadik kötete.

 

Bartal Tamás

Lámpavas és harisnyatű

 

Megjelent a Múlt-kor Kulturális Alapítvány gondozásában!

Lira

Szerkesztette: Tegyi Timea

Borítóterv, grafika: Ludányi Gergely

 

A történetről

 

1840

A tabáni temető melletti erdős részen eltűnik egy kislány. Szülei napokig keresik, de a rendőrök hathatós segítségével sem bukkannak a nyomára. Majd kiderül, hogy a gyermek egy szörnyű gyilkosság áldozata...

1874

A kiegyezés utáni Magyarországon pezseg az élet. A fővárosban azonban hiába a Mihaszna Eleknek becézett rendőrök szigora, az utcákat alvilági figurák, lumpenek és prostituáltak uralják, éjszaka pedig mindenki füstös bordélyokban vagy zengerájokban mulat.

A politikát áthatja a korrupció, amiért a sajtó a teljhatalmú pesti rendőrfőkapitányt, a Lexi bácsinak csúfolt Thaisz Eleket teszi felelőssé.

Az általános zűrzavarban gyilkosságok sorozata tartja félelemben a lakosságot. A tapasztalt nyomozó, Herczen Vilmos régi társával, Arányi Lajos kórboncnokkal igyekszik felderíteni, ki áll a bűntények hátterében, bár igyekezetüket lépten-nyomon nagyhatalmú, befolyásos személyek akadályozzák.

 

Fülszöveg

 

A regény a XIX. század második felének Magyarországán játszódó detektívregény-folyam, a Lámpavas-trilógia harmadik, záró kötete. Az első két kötettől teljesen független, igaz történeten alapul.

 

Egy izgalmas történelmi korszakot megelevenítő, fikciós elemekkel dúsított true crime, amelyben a szerző a valóságban megtörtént gyilkosságokat és egyéb bűncselekményeket dolgoz fel. A történet 1874–75-ben, a kiegyezést követő időszakban játszódik, amikor a labilis közéleti viszonyok uralta Magyarországon az alvilág és a politikai hatalom összefonódott a hírhedt pesti rendőrfőkapitány, Thaisz Elek személye révén.

 

A regény cselekménye több szálon fut: Erny György, a milliomos háztulajdonos kegyetlen meggyilkolása és kirablása mellett a rendőrség egy kislányokat erőszakoló sorozatgyilkos után is nyomoz. Megismerjük a monarchiabeli szórakozóhelyek és bordélyok fülledt erotikájú világát, valamint a politika korrupcióra épülő rendszerét.

 

Részlet a regényből

 

A terézvárosi templom mögött álldogáltak egy kőhalmaz mellett, s a kövekre dobott, levágott női fejet szemlélték távolról. Göndör, felkötött haj, lecsukott szem, szép hosszú szempillák. Az arcot csinosnak mondhatnánk, ha ilyen körülmények között ez helyénvaló lenne, gondolta Herczen. Az arc hófehér: a törzstől elválasztott testrészből a szó szoros értelmében kifutott minden vér.

Ekkor érkezett a helyszínre Arányi Lajos professzor, a neves kórboncnok. Hatvan felé járó férfi volt keskeny arccal, szigorú tekintettel. Drótkeretes szemüveget viselt. Kecskeszakállába ősz hajszálak vegyültek. Aki nem ismerte, kinézetre hűvös embernek mondta volna, pedig a természetéből fakadóan barátságos, mégis megfontolt személynek mutatkozott. Felesége, majd kisebbik gyermekének elvesztése megviselte, bár mindezt két évtized távlatából nemes egykedvűséggel vette tudomásul. Igényesen ruházkodott: úgy festett, mint akit skatulyából húztak elő.

Herczen örömmel köszöntötte régi barátját, akivel sok bűnügyet oldottak már meg együtt. A professzor egy pillantást vetett a testről leválasztott fejre, majd odavetette a nyomozónak:

– Dézsavüm van.

A felügyelő a homlokát ráncolta:

– Hogy mid van?

– Dézsavü. Ezt már láttam. Franciául.

Majd Herczen értetlenségét látva magyarázni kezdett.

– Akkor szoktuk mondani, amikor az az érzésünk, hogy valami egyszer már megtörtént velünk és most újraéljük.

A nyomozó bólintott.

– Így már értem.

Egy fontos ügyben úgy kezdődött az együttműködésük, hogy a Duna-parton megtalálták a méltatlan véget ért prostituált, Végh Orsolya fej nélküli holttestét. Most annak az esetnek a fordítottjával volt dolguk.

Arányi kesztyűt húzott, és közelebb húzódott a bűnjelnek minősülő élettelen emberi fejhez. Először érintés nélkül vizsgálta meg.

– Fekete haj, kis száj, gömbölyű arc – sorolta gépiesen.

– Azt mondanám, ez a fej olyan ügyesen van lemetszve a nyakról, hogy ez a műtét egy tanult bakónak vagy orvosnak is a becsületére válnék. Nézd meg ezt a folytonos, hibátlan vágást! Sehol egy rontás vagy újrakezdés.

A nyomozó nem osztozott a műértő lelkesedésben.

Úgy tűnt, Arányi erősen gondolkodik. Kisvártatva újra megszólalt:

– Ez az eset egyvalamiben bizonyosan eltér az Orsolya-féle ügytől.

– Éspedig? – kíváncsiskodott Herczen.

A professzor tényszerűen nyilatkozott:

– Ez a fej egy kisleányhoz tartozik. Pontosabban tartozott – javította ki magát.

A felügyelő meghökkent.

– Az lehetetlen – mondta.

Arányi hümmögött.

– Valóban megtévesztő, amit látsz. Ezt a csinos gyermekarcot felnőtt módjára készítették ki.

Kezébe vette a fejet. Egyik ujját végighúzta az arcon. Kesztyűjére halvány rózsaszín arcfesték ragadt.

– Igazad van – szólt meglepetten Herczen.

A kórboncnok tovább magyarázott:

– Nézd, az állkapcsok még nem fejlődtek ki teljesen. Persze az erőszak traumájától a fej megpuffadt, ezért úgy tűnik, mintha egy felnőtthöz tartozna. Mégis azt mondanám, hogy ez a gyermek nem volt több hat-hét évesnél.

A nyomozó elborzadt.

– Ha ez igaz, és a kislányt felnőtt nő módjára kifestették, azt jelenti, hogy…

Nem tudta befejezni a mondatot, még a gondolatától is elborzadt, hogy egy gyermeket szexuálisan bántalmaztak.

A kórboncnok nehéz szívvel bólogatott.

– Erről nyilvánvalóan csak akkor tudok nyilatkozni, ha megtaláljuk a fejhez tartozó torzót. De valószínűleg igazad van.

Hangos vitatkozás zaja zavarta meg eszmecseréjüket. Oldalra néztek.

– Engedjenek oda! Engedjenek! A kislányomat keresem!

Magas, jól öltözött férfi próbálta áttörni a darabontokból álló kordont. Arcát magas homlokáig sötétvörös foltok borították, koponyája kopaszságát simára kent, fekete paróka szakította félbe. Alatta bandzsa szempár villogott, melyek közül a beszélgetőtársra néző szem kőmerevnek látszott.

Herczen ellépett a kavicshalomtól, s intett a beosztottjainak, engedjék oda a férfit.

– Kérem – kezdte a hálás ember nyöszörgő hangon, – elveszett a kislányom.

– Kit tisztelhetek az úrban? – kérdezte a felügyelő, s megpróbálta leküzdeni magában a beszélgetőtársa külleme okozta viszolygását.

– Bertini vagyok, a tabáni patikus. Öt napja eltűnt a lányunk, Emmi. Azt hallottam, talán őt találták meg.

– Milyen idős a kislánya?

– Hét éves, kérem.

Herczen nyelt egyet. Az életkor megfelelt az áldozaténak. Mégsem engedhette meg, hogy ilyen kevés információ alapján egy kétségbeesett apát kitegyen annak a borzasztó élménynek, amit egy levágott gyermekfej látványa jelent.

– Nézze, uram, nem vagyok biztos abban, hogy a kislány eltűnése és a most talált fej összefüggésben állnak egymással…

– Látnom kell! – szakította félbe az elszánt férfi.

– Uram, ez lehetetlen. A nyomozás még csak most kezdődött el, semmi támpontunk nincs arra vonatkozóan, hogy….

– Értse meg, látnom kell! – kiáltott fel hisztérikusan a férfi. – Közel egy hete nem alszunk a feleségemmel, csak a kis Emmit keressük mindenfelé.

Keserves sóhaj szakadt ki a karikatúraszerű emberből.

– Idegroncsok vagyunk, kérem szépen. Nézze!

Egy újságot húzott elő szürke kabátja rejtekéből.

–Három napja nyomozok Emmikém után. Itt a fényképe a hírlapban!

Herczen az újsághirdetésben szereplő mosolygós, gömbölyű lányarcot vizslatta. Valóban látszott a hasonlóság.

Bertini vékony kamaszhangján újra felkiáltott:

– Látnom kell őt!

Herczen tehetetlenül ejtett le a kezét. Kész volt megadni magát. Ám ekkor egy újabb kiáltás harsant, ezúttal az egyik közrendőr torkából:

– Megtaláltuk a testet!

 

A szerzőről

A szerző portréját Goreczki Renáta készítette.

 

Bartal Tamás 1973-ban született. Eredeti végzettsége szerint jogász, több tudományos és közéleti cikk szerzője. A Jogi alaplap főszerkesztője. Több, az agresszív közlekedési morál elleni kampány szervezője és arca. Hobbija a tenisz, amatőr játékos. Gyermekkora óta ír. Több kisebb publikációt követően 2014-ben jelent meg a verseket és rövid prózai alkotásokat tartalmazó Porcelánmosoly című kötete. 2019-ben látott napvilágot az 1800-as évek derekán játszódó detektívregény-sorozat, a Lámpavas-trilógia bevezető darabja, a Lámpavas és pillangó című történelmi krimi, majd 2022-ben jelent meg a trilógia második része, a Lámpavas és a mindent látó szem. A trilógia kötetei önálló történetek.

Bartal Tamás társszerzője a 2022-ben publikált 365 apropó, amiért jó magyarnak lenni című kötetnek.

Bartal Tamás szerzői Facebook oldala

 

A trilógia első két kötete

Megvásárolhatók:

Múlt-kor Bolt

Az új kötet kötet kapható a kereskedelmi hálózatokban:

Lira 

Lira - Bartal Tamás

Könyvbemutató holnap Szeptember 22-én a Magvető Cafében délután 17.00-kor a Bartal Tamás Lámpavas trilógia..

A XIX. század második felének Magyarországán játszódó detektívregény-folyam,

a Lámpavas-trilógia második kötete.

 

Bartal Tamás: Lámpavas és a mindent látó szem

Megjelent az Aegis Kultúráért és Művészetért Alapítvány gondozásában!

E-könyvben is kapható.

Libri

Illusztráció: Téjlor

Könyvbemutató

Szeptember 22., szerda 18 óra, Magvető Café.

(Budapest VII. Dohány u. 13.)

A szerzővel Oláh Andrea rádiós újságíró beszélget.

A bemutatón közreműködik Fodor Annamária színművész

 

1861.

Magyarország az osztrák elnyomástól szenved.
Teleki Lászlót, az ország legnépszerűbb politikusát a régóta várt országgyűlési vita reggelén vérbe fagyva találják rokonai, akik egyben pártjának vezetői.
Gyilkosság vagy öngyilkosság?
A korrupt rendőrfőnök egy nap alatt lezárja a nyomozást, de vajon mit leplez?
Mi köze Deák Ferencnek, a haza bölcsének a halálesethez?
Hány embernek kell meghalnia, hogy a rejtély végre megoldódjon? 

Eddig soha nem publikált és hiteles leírását kapjuk azon híres magyar szabadkőműves páholy veszélyes rituáléinak, amelyhez maga Kossuth Lajos is csatlakozott. Belekóstolunk egy szentként tisztelt apáca által irányított zárda érzelmektől túlfűtött, ellentmondásos világába.
A könyv lapjain megelevenedik az első fotó születése, amelyet rendőrségi helyszíni szemlén készítettek. Sőt, a fénykép azonnal 3D-ben készült, ami a kontinensen is úttörőnek bizonyult.

Összeesküvés, külföldi ügynökök, császári önkény.
Titokban működő testvériség, embert próbáló szertartások, fegyvercsempészés.
Szexuális visszaélés, emberölés, csalás és megvesztegetés.
Harc a szabadságért, küzdelem az igaz szerelemért. 

A népszerű történelmi krimi-trilógia második része.
Teljes egészében igaz történet.

Fülszöveg

A regény a XIX. század második felének Magyarországán játszódó detektívregény-folyam, a Lámpavas-trilógia második kötete, melynek története az első kötettől teljesen független, és teljes egészében igaz történet. A kötetet gazdag illusztráció díszíti, mely a képregények világát idézi.

A gyilkos utáni hajszát az ismert szereplők vezetik: Herczen Vilmos nyomozó és együgyű segédje, Pités, valamint Arányi professzor, a híres kórboncnok és halottbalzsamozó. A hivatalosságok azonban, élükön Thaisz Elek pesti rendőrfőkapitánnyal hamar le akarják zárni az ügyet. Steffi és barátja, Lipi immár harmincas éveikbe léptek, de még mindig megdobogtatják az asszonynép szívét. Forradalmi céljaik érdekében a magyar szabadkőművesek titkos és veszélyes világát derítik fel. A kötet először mutatja be a testvériség különös és veszélyes szertartásait. Mylitta, a csábítóan szép polgárlány elmerül egy apácazárda külvilágtól elzárt, ám cseppet sem ájtatos életében, ahol a magát szentnek képzelő apátnő, Mária Lujza dönt élet és halál kérdésében. Megismerjük az egykor népszerű államférfi, Teleki László gróf életét és halálának körülményeit.

 

 

A trilógia első kötete

 

 

Bartal Tamás első kötete egy történelmi krimi, amely az 1848/49-es forradalom és szabadságharc forgatagában mutatja be egy kettős gyilkosság elkövetője utáni hajsza jeleneteit. A nyomozás eseményei mellett egy szerelmi szál is kibontakozik a történetben. Az író törekedett a történelmi hűségre, az események legtöbbje (valamivel később) megtörtént a valóságban. A történelmi detektívregény műfajában ez a történet egy izgalmas nyomozás, amely a szabadságharc eseményeinek háttere előtt zajlik.

Libri 

Részlet a regényből

Egyszerre határozott kopogás után Arányi Lajos professzor lépett a szobába. A nyomozó figyelmét az érkező kötötte le. Sietve üdvözölték egymást.
– Sikerült megszerezned a helyszínen készült képeket? – tért a tárgyra a kórboncnok, a jámbor nyomozóhoz intézve szavait.
– Nem volt könnyű, de itt vannak – ütögette meg a fotókat nem leplezett elégedettséggel Herczen. – Délután vissza kell csempésznem Lexi bácsi irodájába.
– Akkor vizsgáljuk meg gyorsan! – indítványozta a doktor.
Arányi az idáig cipelt bőröndből kiemelt egy fura szerkezetet. Barna hosszúkás doboz volt, amelyet Herczen íróasztalára állított. A tetején két fénykép egymás melletti elhelyezésére szolgáló táblától mintegy 5 hüvelyknyire egy kukkert erősítettek, amelyen két nagy felbontású lencse helyezkedett el.
– Ez egy sztereonéző – magyarázta az orvos. – Mayer, a fotográfus mindkét beállításról két-két felvételt készített, mindegyik kissé más szögből ábrázolja a helyszínt. Ha ezeket a fotográfiákat egymásra vetítjük, térben jelennek meg előttünk.
Azzal elvette a káplártól a hanyatt fekvő grófot ábrázoló képpárt, s a tartóba helyezte azokat, szépen egymás mellé. Szemeit a kukkerre helyezte. Egyik szemével az egyik lencsén, a másik szemével a másik lencsén át nézett.
– Ühüm. Látom. Ühüm – ismételgette, miközben hosszú percekig tanulmányozta a fotókat.
Eltávolodott a sztereoszkóptól. Szinte gépiesen sorolta a látottakat:
– Teleki gróf holtteste a padlón hever, tökéletesen kinyújtva. Jobb keze mutató és hüvelykujja a nadrágszíj alá vannak szorítva, bal keze pedig a szívet érő lövés fölé borul. Zsebei kifordítva.
Herczen odament, valóban három dimenzióban volt megfigyelhető a gróf holtteste a szobájában. Bár egy szék sok mindent kitakart, a lábak és a kezek helyzete jól kivehető volt. A nadrágzsebek valóban ki lettek fordítva.
– Hmm, ezt eddig meg sem figyeltem. És a helyszínen sem tűnt fel – mormogta a derék nyomozó.
– Ez mindegy is. Menjünk tovább! – sürgette a doktor. – A holttest elrendezéséből arra lehetne következtetni, hogy bal kézzel lőtte agyon magát.
A káplár közbevágott:
– Várj csak! Az inas azt vallotta, hogy a gróf jobbkezes volt.
A kórboncnok a szakállát vakargatta.
– Az már önmagában érdekes, miért lövi magát agyon egy jobbkezes férfi a suta kezével. Ami ennél is furcsább, hogy ha úgy történt, ahogy a jegyzőkönyvben rögzítettétek, azaz a grófot a halált okozó lövés álló helyzetben, arccal az ágy és az éjjeliszekrény által képzett szeglet felé fordulva érte, ami után egyenesen hanyatt esett, akkor az eséstől sérülésnek kellett volna keletkezni a testen, elsősorban a fejen.
– Mit akarsz ezzel sugallni? – kérdezte Herczen.
– A helyszínen készült jegyzőkönyvbe az került, hogy: „sértésnek, erőszaknak vagy ellenszegülésnek semmi nyoma” – magyarázta Arányi. – Szerét ejtettem a boncolási protokollum tanulmányozásának: valóban nem volt a földre eséstől keletkezett sérülésnek nyoma a testen és a fejen.
A rendíthetetlen inspektor elfordította a fejét, s úgy mondta:
– Ez felettébb gyanús.
– Több mint gyanús – replikázott az orvos.
– Tévedhetett-e az eljáró kórboncnok? – tudakolta szakszerűen a nyomozó.
– Kizárt dolog – válaszolta határozottan Arányi. – Jó ismerősöm, azonkívül megbízható szakember. Nem hagyott volna ki fontos részleteket.
Felemelte bal keze mutatóujját, majd járkálni kezdett. Így folytatta:
– Gondoljuk át, mi történt volna akkor, ha a grófot nem álltában éri a lövés, hanem az ágyon ülve, könyökét a lábán megtámasztva húzta volna meg a ravaszt.
Leült a padra, próbálta eljátszani a történetet, úgy magyarázott:
– Ebben az esetben azonban nem a földre esett volna, hanem az ágyra, s így a lövés után neki kellett volna a padlóra feküdnie, ráadásul tökéletesen kinyújtott állapotban. A lövésnek továbbá valamiféle sebet kellett volna ejtenie a ravaszt meghúzó ujjon. Ennek sincs semmi nyoma.
Megint az arcszőrzetét simogatta. Maga elé mondta, töprengve:
– És miként kerülhetett a bal kéz a seb fölé? Ha a lövés a testet hátralökte, a karnak oldalt kellett volna a földre zuhannia.
Herczen csak figyelt szép csendben, nehogy megzavarja Arányit, aki teljesen magába fordulva vezette tovább gondolatmenetét. A doktor elővett néhány jegyzetet, elmerült bennük, aztán egy mekegésnek ható "aha" kiáltás kíséretében folytatta. Valójában az ő szájából ez az "aha" inkább úgy hangzott, hogy "eheee".
– A boncolás során megállapítást nyert, hogy a grófot baloldalról és fentről lefelé érte a lövés. A lövedék a mellkas 5. és 6. bordája között hatolt a testbe, átfúrta a bal szívkamrát, az alatta levő rekeszizmot és a gyomor felső görbületét, majd az első ágyékcsigolya mellett állt meg. Ebből arra következtetek, hogy a lövés 40-45 fokos szögből érte a grófot.
A nyomozó úgy érezte, most már kérdezhet:
– Lehetett-e ez ő maga?
A doktor azonban gyorsan lehűtötte a kedélyeit.
– Kevés rá az esély. Mivel a lövés balról érte és a nadrágszíj alá szorított jobb kezét nem használhatta, bal kezét vállmagasságba kellett volna emelnie és mellkasára merőlegesen céloznia. Ez fizikailag képtelenség. Másik megoldás, ha nem mutatóujját, hanem hüvelykujját tette a ravaszra és a markolatot kifelé tartotta. Ez azonban olyan bizonytalan tartás, hogy alig lett volna rá esélye, hogy eltalálja a szívét. És még van valami…
Szándékosan hagyott időt Herczennek a közbevetésre.
– Mi az? – kérdezte a másik.
Arányi szünetet tartott, mielőtt bevitte volna a kegyelemdöfést:
– Nem volt lőpornyom sem a bal, sem a jobb kezén.
A kórboncnok száraznak tetsző stílusa dacára kiváló színész volt. Értett a feszültség fokozásához és az időzítéshez is.
A káplár csak hümmögött.
– Ez igaz, erre akkor én is felfigyeltem.
Ujjával megütögette a homlokát, majd így folytatta:
– Eszembe jutott valami. A fegyverszakértővel Lexi bácsi rögtönzött egy bizonyítási kísérletet, miszerint a pamlag és az asztal között két ember nem fért volna el, ha a támadó vízszintesen tartja a pisztolyt. Ezzel zárták ki a gyilkosság gyanúját. Amennyiben azonban lefelé tartotta a gyilkos a fegyvert, máris volt elég helyük.
– Ezt jól kiókumláltad, barátom – dicsérte az orvos. – Ha álltak, akkor a gyilkosnak egy fejjel magasabbnak kellett lennie, hogy úgy tarthassa a pisztolyt.
Arányi a fejét csóválta.
– Nem, nem, véleményem szerint Teleki ült, amikor elsült a fegyver.
– Ez ésszerűen hangzik – hagyta rá Herczen. – Jut eszembe, a széken találtunk vért.
– Akkor valószínűleg ott érhette a halál – vonta le a következtetést a doktor.
Herczen elgondolkodva cirógatta barkóját.
– Egyéb megállapítások? – kérdezte végül a kórboncnokot.
– A gyomorban volt emésztetlen ételmaradék. A tanúvallomások szerint bizonyosan 11 óra előtt vacsorázott. Erre utal, hogy ezen a másik képen nem látok tányért és evőeszközöket az asztalon. Figyelembe véve, hogy a táplálék a gyomorból 3-5 óra alatt távozik, a halál éjfél és hajnali 3 között következett be.
Az inspektor hosszasan bólogatott.
– Mik a szakértői végkövetkeztetéseid? – kérdezte.
Arányi összefoglalta az eddig elhangzottakat:
– A holttestet bizonyosan elmozdították az eredeti helyzetéből. Ezen kívül az a forgatókönyv a legvalószínűbb, hogy a grófot a lövés ülő helyzetben érte, a karosszékben pihenve, felülről mintegy 45 fokos szögben, egy ismeretlen kéz által.
Herczen szeme felcsillant. Diadalmasan mondta:
– Tehát gyilkosság volt. Homocidium!

A szerzőről

Bartal Tamás 1973-ban született. Eredeti végzettsége szerint jogász, több tudományos és közéleti cikk szerzője. A Jogi alaplap főszerkesztője. Több, az agresszív közlekedési morál elleni kampány szervezője és arca. Hobbija a tenisz, amatőr játékos. Gyermekkora óta ír. Több kisebb publikációt követően a verseket és rövid prózai alkotásokat tartalmazó Porcelánmosoly című kötete 2014-ben jelent meg. 2019-ben látott napvilágot az 1800-as évek derekán játszódó detektívregény-sorozat, a Lámpavas-trilógia bevezető darabja, a Lámpavas és pillangó című történelmi krimi.

Bartal Tamás szerzői Facebook oldala

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Bartal Tamás a Lámpavas-trilógia szerzője - ("A sorozatgyilkosok története valamiért sok embert vonz: a róluk szóló történetek könyvben és filmben is igen népszerűek, gondoljunk Hasfelmetsző Jackre vagy Hannibal Lecterre.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem az Bartal Tamás írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az író Lámpavas-trilógiájának első két kötete az Aegis Kultúráért és Művészetért Alapítvány gondozásában jelent meg.

 Íme az interjú, fogadjátok szeretettel!

 

A Lámpavas- trilógia első két kötetének megírása sok kutatómunkát igényelt? Ha kutatásokat végez egy-egy regényéhez, hol néz utána az információknak?

Egy történelmi regény megírása szerteágazó és alapos kutatást igényel, legalábbis annak a szerzőnek, aki fontosnak tartja a hitelességet. Én ezek közé a szerzők közé sorolom magam, így sok időt töltöttem a történelmi és gazdasági háttér felkutatásával. Szerencsére a mai világban az interneten szinte minden ehhez szükséges adat, tanulmány, cikk és kép megtalálható, hiszen komplett könyvtárak és múzeumok költöztek a világhálóra, ami töméntelen mennyiségű forrásanyagot jelent.

 Meddig tartott az írás folyamata?

Az első regény megírása évekig tartott, mert nem szisztematikusan dolgoztam, hanem amikor éppen volt időm, vagy amikor volt ahhoz erőm, hogy hajnalig fennmaradjak, és írjak. A második könyv megalkotása már rövidebb időt ölelt fel: több kisebb szabadságot vettem ki, amit kizárólag írással töltöttem. Néhány hónap alatt el is készültem a második résszel, de a pandémia miatt egy évvel eltoltam a második kötet megjelenését.

 Mikor kezdett el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Tíz éves koromban egy vasárnap délután leültem apám Erika írógépéhez, s elkezdtem ontani magamból a különböző műfajú írásokat: verseket, gondolatokat, rövid történeteket, drámákat is. Először utánoztam másokat, majd a gimnázium végére találtam meg a saját hangomat. Az egyetem és a jogi karrier azonban háttérbe szorította az írást az életemben, ami nem jelenti azt, hogy semmit sem alkottam, de rendszertelenül és véletlenszerűen írtam, elsősorban verseket, mert ahhoz rövidebb idő is elég.  Negyven éves koromban döntöttem el, hogy kiadom a fiatalkoromban született írásaim egy részét, ez volt a Porcelánmosoly című kötet.

 Eredetileg jogász volt és Jogi alaplap főszerkesztője. Ilyen tapasztalatokkal milyen érzés volt könyvet írni? Ráadásul trilógiát?

Az első kötetem főként verseket és néhány rövidebb prózai alkotást tartalmazott. A regényírás gondolata mindig is foglalkoztatott, de nem volt meg bennem ehhez a kellő elszánás és főleg kitartás. Mivel a történelem a hobbim, az első kötet után történelmi témájú novellákat terveztem csokorba szedni. Az első néhány kis történet 1848-as történelmi eseményekhez kapcsolódott, mintegy véletlenszerűen. Egyszerre úgy éreztem, hogy ha lenne egy kerettörténetem, akkor abba beilleszthetőek lennének ezek a novellák. És itt vettem nagy hasznát a jogi végzettségemnek és az onnan hozott rendszerezettségnek: kemény munkával összehoztam egy logikusan felépített rendszert, vagyis egy detektívregényt, csak meg kellett hozzá találnom a megfelelő „esetet”. Mire az első regényt befejeztem, már tudtam, hogy folytatni fogom, mert megszerettem a főbb szereplőket, s az ő sorsuk alakulását meg akartam mutatni az olvasóknak, egy másik történet keretében.

 Hogyan talált rá az Aegis Kultúráért és Művészetért Alapítványra?

 Baráti kapcsolat révén találtunk egymásra. Én voltam az első projektjük.

 Történeteiben mennyire van jelen fantázia és valóság? Úgy értesültem, hogy a regénye igaz történet alapján íródott. Ez már a valós személyek neveiből is látszik. Mégis kíváncsi lennék rá, hogy hány százalékban alkotja fikció ezeket, a történeteket, és mekkora részét alkotja a valóság.

A krimisorozat első részénél szabadabban bántam a tényekkel, mert két egymástól független bűnesetet gyúrtam egybe, és időben néhány évtizeddel korábbra, a szabadságharc idejébe helyeztem át a történtet. Ettől eltekintve a mellékszereplők valós személyek, s kalandos történeteik is igazak. A második rész esetében sokkal inkább törekedtem a történelmi hűségre: a történet maga a legapróbb részletekig valós magból táplálkozik, s csak annyiban nyúltam hozzá az igaz történethez, amennyit a dramaturgia megkívánt. Azt még tudni kell, hogy a visszatérő főszereplők, Herczen Vilmos nyomozó és segédje, Pités poroszló képzelt személyek, de az általuk folytatott nyomozás minden elemében megvalósult, és hitelesen dokumentált.

 Honnan jött az ötlet, hogy a történelmi zsánert összefonja a krimivel a könyveiben? Mindig is ebben a zsánerben szeretett volna írni? Más zsánerben tervezi kipróbálni magát?

A valóságot feldolgozó detektívtörténet, azaz a dokukrimi műfaja olvasóként és filmnézőként is az egyik kedvencem, a történelem pedig a fő érdeklődési köröm, így „adta magát” ez a párosítás. Ráadásul ezzel a zsánerrel még nincs telítve a piac. Más műfajok is érdekelnek: a sci-fi, a romantikus regény… ki tudja, mit hoz a jövő.

 Hogyan született meg ez a történet, miért pont 1848-as történelmi időszakot öleli fel a könyv? Miért éppen ez a korszak áll a legközelebb a szívéhez?

Az az érdekes, hogy a magyar történelemből sosem a reformkor vagy a szabadságharc időszaka volt a kedvencem, hanem inkább a dualizmus kora. Azon belül a Mikszáth által is megörökített pártcsatározások ragadták meg a fantáziámat. Talán nem árulok el nagy titkot, de ez utóbbi a második kötetben is visszaköszön. Az 1848-as forradalom és szabadságharc fő eseményeit már sokszor feldolgozták, nehéz azokról újat mondani – már ami a nagy eseményeket illeti, így én a történelmet alulnézetből kívántam megjeleníteni: a Lámpavas és pillangó című első kötet a kisembereket és az ő egyszerű történeteiket mutatja meg. Másként fogalmazva a regényben nem az szerepel, hogy Kossuth beszédet mond és hallgatóságát elragadják a szavai, hanem a jelenet ott kezdődik, hogy Kossuth kimegy a teremből, az imént még lelkesen tapsoló mozgalmár azon morfondírozik, hol veszi meg a marhaszügyet, amit megígért a feleségének. A második részben kiemelt szerepet kap a bűneset áldozata, Teleki László gróf, aki korának egyik legnépszerűbb politikusa volt, és aki nem félt szembe fordulni a Habsburg-ház önkényes hatalomgyakorlásával. Halála azóta is a magyar történelem egyik legnagyobb rejtélye. Ahhoz hasonló homály övezi, mint Szent Imre herceg vagy Zrínyi Miklós halálát.

 Melyik az a történelmi időszak, amiről nem írna? Mi ennek az oka?

Őskori történetet nem szívesen írnék, az a téma hidegen hagy. Nem dolgoznék ugyanis olyan karakterekkel, akiket az ösztönök vezérelnek, ráadásul egy ingerszegény környezetben. De az ókortól kezdve minden jelentősebb kultúrában látok annyi fantáziát, hogy egy regény színhelyéül szolgáljon. A magyar történelem pedig különösen közel áll a szívemhez: a középkor, a Rákóczi-szabadságharc, a két világháború közötti időszak és az 1956-os forradalom is hálás témát jelentene.

Milyen érzés befejezni egy kéziratot?

Nehéz kérdés, mert a kézirat csak akkor van készen, amikor a nyomdába kerül. Én sokszor újraolvasom a fejezeteket, és átírom őket, még az utolsó utáni pillanatban is. De persze ennek a folyamatnak érthető okokból valahol véget kell vetni. A kézirat lezárása ezért csak félig jelent elégedettséget, mert ott motoszkál az emberben, hátha valami hiba, elírás maradt a szövegben.

 Karakterek megírása mekkora kihívást jelentett? Valakiről formázta őket vagy teljesen kitalált szereplők?

A karakterek fele részben valós történelmi figurák, az esetükben megnézem a róluk készült korabeli festményt vagy fényképet, és ezek alapján mintázom meg őket, minél valószerűbben. Vizuális típus vagyok, így a fiktív karakterek esetében megjelenik a lelki szemeim előtt egy kép róluk, és azt próbálom megfogni, szavakba önteni. Pités segédrendőr esetében például Paudits Béla egykori színész képe ugrott be, róla mintáztam a figurát. 

 Sorozatgyilkosok. Miért pont ők? Mi vonzza Önt ebben a témában?

A sorozatgyilkosok története valamiért sok embert vonz: a róluk szóló történetek könyvben és filmben is igen népszerűek, gondoljunk Hasfelmetsző Jackre vagy Hannibal Lecterre. Az embereket szerintem egyszerre izgatja és egyben taszítja, undorítja a többszörös gyilkosok személyisége. Olyan dolgot akarunk tanulmányozni, amiről mélyen tudjuk, hogy soha nem érthetjük meg, annyira logikátlan és antihumánus más emberek életét kioltani, ráadásul nem kényszerből, mint a katonák esetében, hanem önként vállaltan, élvezetből.

Nem gondolkodott még azon, hogy írói álnevet használjon?

A történelmi dokukrimi műfajában nincs semmi olyan, amit ne vállalhatnék fel saját nevemmel. Egyelőre nem gondolkodtam ezen.

Milyen érzés volt, amikor az első könyve megjelent?

Régi vágyam vált valóra az első regényem megjelenésével, sok munkám volt benne, sokszor dolgoztam át, így azt hiszem, érthető a büszkeségem. Az, hogy már a folytatás is megjelent, csak hab a tortán.

  2019-ben indította útjára a regényfolyamot, aminek eddig két része jelent meg. Hány részesre tervezi ezt a sorozatot?

A Lámpavas-sorozatot eleve trilógiának terveztem, tehát a harmadik könyv mindenképpen elkészül. Vannak más terveim, más zsánerben is kipróbálnám magam, így a harmadik etap után egy időre valószínűleg félreteszem a Herczen Vilmos nyomozó személye köré épülő történeteket. De nem zárom ki, hogy Herczen Vilmos káplár egyszer visszatér a jövőben, és tovább bővül az ő univerzuma. Bőven van még híres bűneset a XIX. századból, ami megoldásra vár.

Tervezett és tudatos folyamat számára az írás, vagy impulzív?

A versírás mindenképpen impulzív folyamat. A könyvírás azonban nagyon nem az, sőt véleményem szerint nem is lehet az. Egy krimi esetében végképp nem, hiszen itt a logikának és az érthetőségnek kiemelt szerepe van. A Lámpavas-sorozat nem természetfeletti krimik gyűjteménye, ahol a harmadik fejezet után egy manó vagy egy korabeli Superman-jelmezbe öltözött figura egyfajta isteni beavatkozásként minden logikát felrúgva megváltoztatja a történet folyását.

Mi a célja ezzel a könyvvel? Szeretné bemutatni a múltunk egy bizonyos részét és ezzel is tanítani valamit, vagy csak szórakoztatni szeretné az olvasóit?

A Lámpavas-trilógia első részénél törekedtem arra, hogy a történelmi korból, annak szokásaiból minél többet jelenítsek meg. Azt hiszem, ezt sikerült megvalósítanom, így a második részben már sokkal jobban koncentráltam magára a történetre, hiszen azt gondoltam, hogy aki olvasta az előzményt, az már képben van a történelmi háttért illetően.

A műveiben vannak kedvenc jelenetei? Vagy vannak olyanok, amiket nehezen tudott megírni?

Minden írónak vannak kedvenc szereplői és kedvenc jelenetei, akár beismeri, akár nem. Mégsem szeretném elmondani, hogy nekem melyik az, mert sokkal fontosabbnak tartom azt, hogy az olvasók élvezzék a regényt, és felfedezzenek maguknak kedvenc részeket. Olvasóimmal beszélgetve egyébként mindenkit más fog meg a regényben, és azt hiszem, ez jó dolog.

Hogyan születik meg egy-egy történet? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúl?

A dokukrimi sajátja, hogy igaz történeteket dolgozunk fel. Rengeteget kutattam és kutatok olyan történetek után, amelyek kerettörténetként vagy mellékszálként beépíthetőek egy regénybe. Interneten vagy a szóban forgó korról készült kiadványokban kiváló ötleteket lehet találni.

Kik láthatják először a kéziratát? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Első olvasóm mindig anyukám, aki gyerekkoromtól fogva támogatta írói törekvéseimet. Utána egyik barátom következik, akinek meglátásaiban tökéletesen megbízom. Utána kerül a szöveg a szerkesztőhöz.

A családja miként fogadta a hírt, hogy könyvet ír, sőt meg is jelent?

Először is nagy köszönet a családomnak, mert a könyveim születéséből ők leginkább azt látják, hogy főállás mellett a szabadidőmben foglalkozom az írással, gyakran a velük tölthető idő terhére. Ez nem lehet számukra egyszerű. Ettől függetlenül természetesen büszkék rám és a műveimre. 

Mit üzen az olvasóinak, mikor várható a következő kötete?

Sok projekt van a tarsolyomban, de mindegyik olyan stádiumban van, hogy nem szívesen beszélek róla. A Lámpavas-sorozat olvasóinak pedig azt üzenem, hogy ha megszerették a főszereplőket: a jóképű nyomozót, Herczen Vilmost, az együgyű segédrendőrt, Pitést vagy az emberkerülő kórboncnokot, Arányi professzort, akkor két éven belül bizonyosan találkozni fognak az új történettel, a sorozat harmadik részével. Addig is, népszerű színészek tolmácsolásában akár hangoskönyv formájában élvezhetik az eddigi részeket: a Lámpavas és pillangó című kötet a nemrég tragikus hirtelenséggel elhunyt Vári Attila tolmácsolásában hallható, a második rész, a Lámpavas és a mindent látó szem felolvasása pedig előkészületben van.

 A könyveket itt szerezhetőek be:

Bartal Könyv

Lámpavas és a mindent látó szem (2. kötet):

Libri

e-könyv és hangoskönyv hamarosan

Lámpavas és pillangó (1. kötet):

Libri

Libri (e-könyv)

Voiz (Hangoskönyv)