Köszönöm Alexander B. Hackman írónak, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az instagramon és az Imádom a könyveket oldalán, láttam, hogy megjelenik Az utolsó huszonhét című könyved, mely apokalipszis trilógiává bővül ki. Én nagyon szeretem az ilyen történeteket. Szívesen olvasok is, csak épp elég kevés hasonló témájú kötet van. Ezért is örültem nagyon, hogy újabb írót találtam, aki ír erről a témáról.
Hackman, kérlek, mesélj kicsit magadról. Mióta írsz, hogyan kezdtél neki?
Tizenéves koromban kezdtem az írást, de több időt csak huszonévesen fordítottam rá. A kitartás nem volt a legerősebb oldalam és a könyv, hát, hogy is mondjam… Szóval azt akarni kell, hogy megszülessen. A legeslegelső „könyvem” annyira korai volt, hogy magam hajtogattam a borítóját kék kartonból. A következő már egy kockás A/4-es spirálban jött össze. Amit aztán anyám félig legépelt. Innen jövök.
Miért pont az írás?
Az van, hogyha eléd tesznek egy fehér lapot és az furán arra ösztönöz, hogy belekezdj egy történetbe, akkor valószínűleg lakozik benned egy író. Aztán ezt vagy tudatod a nagyvilággal, vagy ennyiben marad. Nekem annyi minden volt a fejemben, annyi történet tobzódott benne, annyiszor éreztem, hogy egy-egy sztorim izgalmas, hogy innen nem nagyon volt megállás.
Nagyon régen bennem van, hogy elmondjam nektek, hogy ez a dolog így nem fog tovább menni. Ez a létezés, ami a vágyak szüntelen ismételt kielégítéséről szól, óhatatlanul sem juthat el sehova. A világunk a fogyasztásról szól és nem a megérkezésről. Ezért nem találjuk a boldogságot sem. Én a fogyasztói társadalom egyik kazánfűtője vagyok. Tudom, hogy nem érkeztek meg sehová. Ez pedig zavar, évtizedek óta.
Miért pont ezt a műfajt választottad?
Fogalmam sincs, hogy mi a könyvem műfaja. Szerintem strandkönyv, de mivel ilyen zsáner nincs, ezért lett egy humoros disztópia, krimi, kalandregény jóízű keveréke.
Mennyi ideig tartott megírnod ezt a történetet?
Most tartok szerintem a negyedik évnél és még nincs vége a szerkesztésnek. Vagyis sok. Nagyon sok.
Hogyan kerültél kapcsolatba a Mogul Kiadóval? Miként lehet bejutni, ha esetleg valaki szeretne egy próbát náluk?
Anikóval egy ismeretlen segítő kéz hozott össze a Facebookon. Elég jól értek a marketinghez, de a könyves világhoz semmit. Kellett valaki, aki segít piacra vinni a trilógiát. Volt jónéhány konzultációs körünk a kiadó tulajdonosával, aztán megkérdeztem, hogy egyénként van-e kedve elolvasni a történetet. Ezt mindig félve kérdeztem, mert már akkor is több mint ezer oldal volt. Azt mondta, elolvassa. Ez a hiteles történetünk. Egyébként nem tudom, hogy hogyan lehet bejutni a Mogul Kiadóhoz, nem kérdeztem - talán így.
Van-e esetleg valami különleges rituáléd az írásodhoz? Inspiráció?
Persze, hogy van. Menekülök a laptopommal helyiségről – helyiségre a lakásban, hogy valahol egy fél órára halljam a hangokat a fejemben. Ehhez viszem magammal a világ legszánalmasabb tejeskávéját, a fiam bögréjében (Gryiffindor; ha már itt tartunk). Inspiráció? Szerencsére szinte minden képes megmozgatni íróilag. Egy film, egy trailer, egy könyv sztorija, egy részlet valamiből, egy klip, egy festmény. Ötvenes, hatvanas évek zenéje. Szinte bármi.
Támogattak benne. Az elejétől fogva. Szerintem még örültek is, hogy ez a hobbim és nem valami sokkal rosszabb.
Mit éreztél a történeted megírása közben?
Mindent. Mivel több, mint négy évig született, eközben hőgutától a gyomorgörcsig megvolt egy csomó mindent.
A történetet, vagy a világot alkotod meg magadban az írás előtt?
Ezen még sosem gondolkodtam. Azt hiszem a történet volt előbb és a világ abban a pillanatban létre is jött. Bár most, hogy kérdezed, azért sokat módosítottam rajta, főleg a szerkesztési fázisban kellett tekergetni a világon. Nem is keveset. Szóval a történet volt az első.
Melyik karaktereddel találkoznál, vagy cserélnél helyet?
Mikurával mindenképpen összefutnék. Nem tudnám megmondani, hogy miért. Talán azért, mert olyan csajszi, aki úgy nagyjából szembe megy mindennel, ami nem fontos neki, és teszi ezt úgy, ahogy ő akarja. Mégsem válik egy pillanatra sem ellenszenvessé az önzése. De egyik szerepelővel sem cserélnék helyet. A kipusztulásnak nincs romantikája. Amikor egy világ összeomlik, a túlélők egyedül maradnak. A világvége jellegzetessége, hogy hátra fogsz hagyni mindenkit magad körül, tekintet nélkül annak nemére, korára és arra, hogy mennyire fontos neked. A világ túlélése egy csapás, ha csak a létfenntartásról szól. Egyedül meghalni szörnyű.
Köszönöm az interjút!
A könyvet itt tudjátok előrendelni:
