Aurora Lewis Turner: Az Istenek játéka c. könyvéből rég hoztam belőle részletet, ezért ma kicsit hosszabbat fogok hozni. Remélem tetszett az előző részek.
Jó olvasást kívánok!
Aurora Lewis Turner:
Az Istenek játéka
Tartalom:
Hol vérontás készül,
ott szerelem születik…
A világjárványok kora lezárult, amikor az emberek városokba tömörültek,
érzéketlenek lettek, tartották egymástól a három lépés távolságot. Se érintés,
se szeretet, se öröm, se bánat. Csak a közöny.
Luna-33-03-30 egyike egy ilyen város lakosainak. Kiválasztották: fel kell
áldoznia magát az istenekért. Az Áldozati Eseményen kő kerül a gépezetbe:
életben marad.
Hunter, egy isten színre lépése mindent megváltoztat. Luna és csapata útra kél
az Istenek Városa felé. Útközben váratlan dolgok törnek Lunára: érzelmek, a
külvilág veszélyei és maga a sötétség.
Vajon rájön, ki ő valójában? Legyőzi a sötétséget, vagy megadja magát neki?
Vajon mennyire tartható fenn az új világrend, mely emberek kiontott vérén
nyugszik? És a legfontosabb: létezhet-e szerelem ember és isten között?
ENGEDÉLLYEL
Hunter ment elöl, a többiek könnyű, nyári sétára készültek. Úgy haladtak, ahogy korábban is; Robin és Maya kissé lemaradt, Luna Dylan mellett bandukolt hangtalanul, Hunter pedig a mellette haladó Bruce-t tanította a szlengre, vagy káromkodni:
– Sokszor az érzéseink határozzák meg a megnyilvánulásainkat. Ha valami nagyon jó, akkor mondhatod, hogy „Király!”, „Zsír!”, vagy össze is vonhatod és lehet belőle „Zsírkirály!”
– Mi az a király? – kérdezte Bruce érdeklődve.
– Hogy is mondjam, hogy te is megértsd? – morfondírozott. – Régen voltak emberek, akiknek a főnöke egy-egy király volt. Ők döntöttek mindenről.
– Mint a mi vezetőink! – szólt közbe a hátulról hallgatózó Dylan.
– Nem teljesen – rázta a fejét Hunter. – Ezen a világon egyedül nálatok van teljes egyenlőség ember és ember között. Régen ez nem így volt, akkor voltak emberek, akik királynak születtek, majd az ő gyerekeikből is királyok lettek, ahogy azokéiból is, és így tovább. Mások egyszerű polgárok, parasztok, iparosok voltak.
– Tehát, ha valami nagyon jó, akkor egy ilyen uralkodó nevét kell emlegetni? – vonta össze a szemöldökét Bruce.
– Nem! Csak annyit mondasz; „Király!”
– Király! – ismételte Bruce és Dylan szinte egyszerre, megnyomva az első szótagot.
– A zsír pedig… – kezdett bele Hunter, de Luna közbeszólt:
– Tudjuk. A zsírszövet zsírsejtekből épül fel, melynek fontos szerepe van az energia raktározásában, a belső szervek és az egész test védelmében a külső hatásokkal szemben, és...
– Úgy látom, valaki figyelt biológia órán – bólintott Hunter elismerően.
– Ezt mindenki tudja – vonta meg a vállát Luna, majd tovább hallgatta Hunter tananyagát.
– Ha valami öröm ér, ezeken kívül még mondhatod, hogy „Szuper!”, vagy ha nagy az öröm, akkor; „Kurva jó!”
– Mi az a kurva? – kérdezte Luna közömbösen. Hunter viszont elnevette magát. Közben a fiúk megismételték az előbbi szavakat.
– A kurva az egy olyan nő, aki a férfiaknak adja a testét – próbálta meg a legdiplomatikusabb választ adni Hunter.
– Ez eléggé önzetlen dolog tőle – mosolyodott el Dylan, mire Hunter arcán feltűnő vigyor terült el.
– Igen, az – helyeselt, mivel nem akarta kifejteni, hogy cserébe pénzt kap.
– Akkor én kurva vagyok – vonta le a következtetést Luna, amitől az istenből kitört a nevetés. Megállt, hogy a lány felé forduljon. Hagyta, hogy megmagyarázza. – A Stadionban én is a testemet adtam volna az isteneknek.
– Van abban logika, amit mondasz – nevetett tovább Hunter. – Ezért sajnálom, hogy ki kell ábrándítanom téged. De nem, te nem vagy kurva.
– Nem ábrándultam ki – vont vállat a lány. – Még lehetek az.
– Igen, még lehetsz – nevetett tovább Hunter, a fejét csóválva. Tekintete elidőzött Luna ártatlan arcán.
– És mit mondunk, ha szomorúak vagyunk? – vette át a szót Bruce.
– Nos – sóhajtott fel a férfi –, ha bosszúsak vagyunk, mondhatjuk, hogy „A fenébe!”, „A francba!”, „A kurva életbe!”, „Faszom!”
– Mi az a faszom? – Hunter nem úszta meg, hogy Dylan megkérdezze tőle.
– Te is a legjobbra tudsz rákérdezni! – morgolódott. – Az a valami, ami csak a férfiaknak van, a nőknek nincs.
– Akkor a nők nem is mondhatják ezt? – kérdezte Luna, majd elgondolkodott, hogy mijük van a férfiaknak, ami nincs a nőknek. Kicsit hevesebben kiáltott fel, amint megérkezett a helyesnek vélt válasz – Tudom, mi az! Már látom is a tiédet! – mutatott Hunterre, aki nem értette, miért mutatott az arcára.
– Ezek szerint faszfej lennék? Kösz, igazán kedves tőled – vágta csípőre a kezét, ahogy kibukott belőle a szarkasztikus válasz. Viszont Luna nem érthette a szarkazmust.
– Nagyon szívesen, de nem. Az a valami, ami a férfi nyakán van, egy kitüremkedés. A nőknek nincs olyanjuk. Hogy is hívják?
– Ádámcsutka? Igen, pontosan az a faszom – mosolyodott el Hunter, hiszen nem akarta tovább boncolni a témát, így kiegyezett ezzel a válasszal.
Az isten rávette a társaság tagjait, hogy ismételjék meg a válogatott káromkodásokat. Hamarosan az erdő visszhangzott a csúnya szavaktól, Hunter pedig jót mulatott ezen.
Este az isten épp azon volt, hogy tüzet rakjon, amikor kénytelen volt kiadni az utasítást, hogy járjanak körbe, s gyűjtsenek bogyókat, gyümölcsöket.
Robin és Maya kettesben indult gyűjtögetni. A férfi átsegítette a fák gyökerei között a nőt. Egyik ilyen esetben közelebb vonta magához, és megérintette arcát.
– Jó érzés? – kérdezte.
– Eléggé – ismerte el Maya, mire ő is végighúzta ujjait a férfi arcán. – És neked?
– Nagyon – mosolygott Robin. – Valamiért szeretném ráhelyezni az ajkaimat a te ajkaidra. Nem értem az okát, csupán érzem...
– Akkor miért nem teszed? – csillogott hívogatóan Maya nagy, barna tekintete. Robin nem bírta megállni; ajkait a nő ajkához érintette, egyetlen hosszú másodpercre otthagyta, majd elhúzódott tőle.
– Milyen volt? – kérdezte, mire Maya helyett a közelből jövő morgás válaszolt. Nem vették észre, és bekerítették őket.
Megannyi nagytestű kutya állt ott, morgott, nyáladzó pofáját csattogtatta. Valaha volt házi kedvencek leszármazottai lehettek, melyek elvadultak, falkába tömörültek, s visszatértek farkasszerű, ősi mivoltukhoz. Robin közelebb húzta magához Mayát, miközben a nő értetlenül kérdezte:
– Mik ezek?
– Fogalmam sincs. De azt hiszem, rosszul érzem magam miattuk.
– Én is – bújt még inkább Robin ölelésébe Maya.
A kutyák megiramodtak, azon voltak, hogy rávessék magukat a védekezésre, képtelen párra. Az egyik elkapta Robin nadrágszárát, tépni, cibálni kezdte. Maya félelmében felsikoltott, ami több reakciót is kiváltott. Egyrészt a közelben lévő Luna odarohant, értetlenül konstatálta, hogy valamennyivel alacsonyabban tőle, egy kis fákkal borított völgyben a pár csapdába esett.
Maya maga elé tartotta táskáját, azzal kísérelte meg féken tartani az őt támadó ebeket. Robin ujjaival próbálta lefeszíteni magáról a lábába maró fogakat.
Luna még sosem volt ehhez hasonló helyzetben. Azt viszont tudta jól, hogy valamit tennie kell. Ledobta a földre táskáját, majd kivett belőle egy félkörívbe hajló szerszámot. Megnyomott rajta egy gombot, amitől az íjjá változott. A lány hamar talált hozzá tartozó, fekete pálcákat, melyek egyetlen gombnyomásra nyílvesszők formáját öltötték. Luna egyik után a másikat illesztette az idegre. Gyorsan a levegőbe kerültek, majd az állatok pofájába, mellkasába fúródtak. A lány nem tévesztett célt, mindegyik kutya holtan esett össze, amelyre ráemelte nyilait.
Nem sokkal a lövések után ért oda hozzájuk Hunter. Segíteni akart a bajba került pároson. Megtorpant, de csak nézte, ahogy a vörös hajú lány a gyilkolás művészetét űzte. A kutyák hamar rájöttek, nem éri meg a próbálkozás. Kereket oldottak. Luna leeresztette íját, majd a két, még mindig reszkető társára nézett. Bólintott, aztán lehajolt, hogy eltegye a szerszámot. Amint ezzel megvolt, felegyenesedett, megfordult és Hunter mellkasának ütközött.
– Hol tanultad ezt?
A könyvet itt tudjátok beszerezni:
Aurora Lewis Turner írói oldala
