Amber Smith:
Amilyen akkor voltam
„Miért nem fogtam fel, hogy valami nincs rendjén – rohadtul nincs rendjén –, amikor megéreztem a matrac süppedését a súlya alatt.”
Van kiút a bántalmazás traumájából, Amber Smith regénye megmutatja, merre
Megjelenés: március 12.
Fordító: Kéri Andrea
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, élgrafikás, 368 oldal
Leírás
Amber Smith túlélőként sajnos sokat tud a fizikai és szexuális bántalmazásról. Részben ennek hatására vált íróvá. Eddigi legismertebb és legtöbbet hivatkozott regényében, az Amilyen akkor voltamban a tizennégy éves Edent megerőszakolja a bátyja legjobb barátja, aki egyben az iskolájuk egyik népszerű alakja. Edent megbénítja a sokk; szégyenében képtelen elmondani, hogy mi történt vele. Eltemeti addigi énjét, és nemsokára egy önpusztító spirálban találja magát, ahol nehéz bízni másokban, kötődni másokhoz, vagy segítséget kérni.
Az Amilyen akkor voltam feltárja a trauma által ejtett mély sebeket, és megmutatja egy fiatal lány erejét, aki megküzd a kamaszkor csalódásaival és elviselhetetlen fájdalmaival, az első szerelemmel és az első szívfájdalommal, a megszakadt és újraélesztett barátságokkal, miközben megtanulja elfogadni a túlélés erejét, amelyről nem is tudta, hogy ott rejtőzik a szívében.
Az eredetileg 2016-ban megjelent regény mára kultikus hatású, komoly témája ellenére lebilincselő történetmeséléssel bír, melynek során az olvasó az utolsó oldalig szurkol Edennek. A kötet mostanra majdnem 100 milliós TikTok eléréssel rendelkezik, és mindmáig sokszor visszakerül az eladási listákra. Ráadásul Smith megírta hozzá a várva várt folytatást tavaly.
Kiemelt fontossága miatt különleges megjelenést is kap: az Amilyen akkor voltam a hagyományos kiadás mellett előrendelhető limitált, élgrafikás kiadással is. Ebből kevés készül és picit többe kerül, de úgy éreztük, hogy ez a történet megérdemli, hogy elérhető legyen ilyen ritkább formában is.
Fülszöveg
Eden legszívesebben visszamenne az időben. Arra a bizonyos napra. Hogy mindent másképp csináljon: ne nevessen a srác poénjain, kerülje a pillantásait az este folyamán, és mindenképpen zárja be a hálószobája ajtaját.
A szóban forgó éjszakán ugyanis Edent a bátyja legjobb barátja megerőszakolta, a lány világa pedig összeomlott. Ami egykor egyszerű volt, most komplikálttá válik. Amit Eden egykor szeretett – akit egykor szeretett –, most gyűlöli. Amit egykor igaznak vélt, abból most hazugság lett. Már semminek sincs értelme, és bár Eden tudja, hogy el kellene mondania valakinek a történteket, nem képes rá. Ezért inkább eltemeti. Azzal az emberrel együtt, aki valaha volt.
Amber Smith provokatív bemutatkozó regénye feltárja a trauma által ejtett mély sebeket, és megmutatja egy fiatal lány erejét, aki megküzd a kamaszkor csalódásaival és elviselhetetlen fájdalmaival, az első szerelemmel és az első szívfájdalommal, a megszakadt és újraélesztett barátságokkal, miközben megtanulja elfogadni a túlélés erejét, amelyről nem is tudta, hogy ott rejtőzik a szívében.
A szerzőről
Amber Smith az Amilyen akkor voltam és Amilyen most vagyok című New York Times Bestseller-regények szerzője. Buffalóban nőtt fel, jelenleg Charlotte-ban él a feleségével menhelyről örökbefogadott kutyák és macskák egyre nagyobb társaságában. Festőművész képzésen szerezte a diplomáját, és az írás mellett régóta kiáll a mentális egészségre való odafigyelés és az LMBTQ+ emberek egyenlősége mellett, valamint a nemi alapú erőszak ellen. Könyvei célja, hogy párbeszédet kezdeményezzenek és változást érjenek el e témákban.
Részlet a kötetből
„Sok mindent nem tudok. Nem tudom, miért nem hallottam az ajtó csukódását. Egyáltalán mi a francért nem zártam be az átkozott ajtót. Miért nem fogtam fel, hogy valami nincs rendjén – rohadtul nincs rendjén –, amikor megéreztem a matrac süppedését a súlya alatt. Miért nem sikítottam, amikor kinyitottam a szemem, és megpillantottam, ahogy bemászik a takaróm alá. Miért nem próbáltam küzdeni ellene, amikor még volt rá esélyem.
Nem tudom, meddig feküdtem ott utána azt mondogatva magamnak: szorosan hunyd le a szemed, és próbáld meg, könyörgöm, csak próbáld meg elfelejteni. Próbálj meg kizárni minden rosszat, mindent, amiről úgy érzed, soha többé nem gyógyulhatsz fel belőle. Ne törődj az ízzel, amit a szádban hagyott, a lepedő ragacsos nedvességével, a combodba sugárzó tűzzel, a gyomorforgató fájdalommal; ezzel a golyóval, ami átszakított, és valahogy a gyomrodba fúródott. Nem, nem sírhatsz. Mert nincs miért sírnod. Hiszen ez csupán egy álom volt, egy rossz álom – egy rémálom. Nem történt meg. Nem történt meg. Nem történt meg. Folyton ez jár a fejemben: NemTörténtMegNemTörténtMegNemT
Akkor még nem tudtam, hogy ezek az elmémben felvillanó képek – egy film valaki másról, valahol máshol – soha nem tűnnek el, folyamatosan pörögnek majd a fejemben, örökre kísérteni fognak. Újra lehunyom a szemem, de csak azt látom, azt érzem, azt hallom: a bőrét, a karját, a lábát, a kezét, ami túl erősen markol, a leheletét magamon, ahogy izmok feszülnek, csontok ropognak, a testem megtörik, én pedig egyre gyengülök, elhalványulok. Ezek az érzések… nincs más, csak ez.
Fogalmam sincs, hány óra telik el, mire a szokásos vasárnap reggeli lármára riadok: a tűzhelyen csörömpölő edények és serpenyők hangjára. Az ajtó alatt ételszag kúszik be: szalonna, palacsinta, anya kávéja. A tévé hangjai: napközben hidegfront vonul át felettünk, viharok várhatók; apa időjárás-jelentése. A mosogatógép morajlása. A kerge kutya az utca túloldalán csahol, mint mindig, valószínűleg a semmire. Aztán ott a kosárlabda szinte észrevehetetlen, ütemes pattogása a harmatos aszfalton, lábak csoszogása és cipők nyikorgása a felhajtón. A mi szerencsétlen, álmos külvárosunk, mint minden más szerencsétlen, álmos külváros lassan, kótyagosan ébred, saját jelentéktelenségéről mit sem sejtve, csak még egy szombatot kívánva, rettegve a házimunkától, a templomtól, az elintéznivalóktól és a hétfő reggeltől. Az élet zajlik, csak úgy megtörténik, megy tovább, mint mindig. Normálisan. És nem tudok szabadulni a tudattól: akár felébredek, akár nem, minden folytatódik. Elborzaszt ez a normalitás."
