Demszky GáborA visszakapcsolt diktafon
Életútinterjú
Megjelenik szeptember 20-án!
Multiverzum Kiadó, 2024
Az interjúkat készítették: Maróti Zsolt és Dr.
Szőts Zoltán Oszkár
Fotók:Csalavári László, Jávor István, Müller László
és Demszky Gábor
A kötetet szerkesztette: Péczely Dóra, Tarcsa
Zoltán
Fülszöveg
Kiadónknál
szeptember végén megjelenik Demszky Gábor legújabb kötete, A visszakapcsolt diktafon.
Életútinterjú a szerzővel, Budapest egykori főpolgármesterével, az SZDSZ volt
elnökével, a ma is aktív liberális politikussal. A könyvben felmenőiről is
mesél, apai nagyapja és nagybátyja történetén keresztül bemutatva a XX. század
eleji baloldali illúziók szertefoszlását. Részletesen taglalja és összegzi a
Kádár-rendszer ellenzékeként „belső disszidensként” megélt ifjúkori éveinek
eseményeit, a későbbi politikusi pályáját meghatározó eszméinek és
motivációinak kialakulását. A történet végigkíséri polgármesteri éveit, de
kitér a 2010 óta eltelt időszak politikai és személyes eseményeire is. Új munkájával
kiegészíti a több mint egy évtizede megjelent könyveit, írásait, az eltelt idő
távlatából újraértékelve a korábban publikáltakat, valamint reagál a magyar
politikai élet legfrissebb változásaira is.
A gazdag
képanyaggal ellátott kötetet – az ifjabb olvasókra is gondolva – az egyes
történelmi eseményeket röviden bemutató „szövegdobozok” és a „főbb
szereplőkről” tájékoztatást nyújtó névmutató egészíti ki.
Könyvbemutató és dedikálás a Magvető
Caféban
(Budapest VII., Dohány u. 13.)
Október 2-án, szerdán 18-20 óráig
Demszky Gáborral Betlen János újságíró beszélget.
Trombitán játszik Hargitay Péter.
A kötet a helyszínen kedvezménnyel megvásárolható.
Könyvbemutató és dedikálás az őszi Margó
Irodalmi Fesztiválon
Október 13-án, vasárnap 14.00–14.45-ig a Nemzeti
Táncszínház (Millenáris Park) Kávézó Színpadán.
Résztvevők:
Demszky Gábor, a kötet szerzője
Iványi Gábor, a A Magyarországi Evangéliumi
Testvérközösség vezető lelkésze
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere
Moderátor: Mink András történész, archivista, Blinken OSA
Archivum, Közép-európai Egyetem
Dedikálás a Láng Tékában
(Budapest XIII., Pozsonyi út 5.)
Október 15-én, kedden 16.30-tól
Ajánlások
„Demszky Gábor egész életútja a szabadság gyakorlatias
szeretetéről és a szolidaritás érvényesítéséről szólt. Budapest, ha
akarna sem tudna nem szabad vagy nem szolidáris lenni, mert
akkor megszűnne Budapestnek lenni. A szabadság és a
szolidaritás egyik legfontosabb záloga pedig a szabad fővárosi
önkormányzat, amelynek megteremtése és két évtizedes
működtetése miatt Budapest örökké hálás lesz Demszky
Gábornak.”
Karácsony Gergely
„Jancsó Miklós megkérte Demszky Gábort, beszéljen az életéről.
A filmrendező rákérdezett a családra, a nagyszülőkre,
dédszülőkre, akik a soknemzetiségű Magyarországon éltek.
Jancsó jó kapcsolatban volt Nyikita Mihalkovval, és javasolta
neki, hogy filmesítse meg ezt a történetet. Sajnos a film nem
készült el, de a magnóra vett elbeszélés megmaradt, könyv lett
belőle, amelyet csak azért nem lehet kalandregénynek nevezni,
mert a történet minden részlete igaz.”
Kőszeg Ferenc
„Demszky Gábor a XX. század második felétől napjainkig terjedő
időszak egyik kiemelkedő magyar közéleti szereplője, gyorsan
elfutott szépséges életünk egyik fontos, megkerülhetetlen
egyénisége. Jó szívvel ajánlom kötetét, amelyben személyes
emlékeit szedte csokorba. Hálásak vagyunk azért, hogy nemcsak
politikusként, hanem élete föltárásával is nekünk szentelte
magát.”
Iványi Gábor
A szerzőről
Demszky Gábor portréját Magyar Bálint készítette.
Félelem és üdvözülés
Egy korábbi posztomban írtam arról, hogy nem ismerem a félelmet. Ellenzéki tevékenységem radikalizmusának magyarázatául írtam le ezt a mintegy általános magyarázatul szolgáló mondatot. Röviden: el mertem menni a falig. Egy évtizeden át rendszeresen elmentem a falig, vállaltam a házkutatást, verést, elzárást, utazási korlátozásokat, hisz még a szocialista országokba szóló útlevelemet is bevonták. Annál rosszabb nekik, gondoltam, és még keményebben folytattam. Ám most mással szeretném folytatni.
Az egzisztenciális félelmet sem ismertem soha. Akkor sem féltem, amikor elvesztettem a hivatalos megélhetési forrásaimat, mert minden honnan kirúgtak. Nem azért, mert fatalista lettem volna, hanem azért, mert hittem magamban, és hittem a piac, akkoriban a „feketepiac" hatékonyságában, tudtam, hogy jogosítványommal vagy egyszerűen a kétkezi munkámból meg tudok élni, és ez sikerült is. Amikor kirúgtak az egyetemről, taxisofőrként kerestem a kenyeremet. Amikor publikációs tilalom alá kerültünk, megcsináltuk barátaimmal a szamizdatot. (Nem tettem meg azt a szívességet a rezsim általam lenézett és semmibe vett nacsalnyikjainak, hogy féljek tőlük.) Amikor 2010 után itthon nem jutottam munkalehetőséghez, öt éven át pályáztam külföldön ösztöndíjakra. Sikerrel jártam, s ezekből még két gyermekem továbbtanulásának költségeit is elő tudtam teremteni.(Hollandiában,majd egy éven át Amerikában.) Amúgy azoknak, akiknek egzisztenciális vagy egyéb félelmeik vannak, a jelenlegi autokratikus rendszer keretei között azt tanácsolom, hogy inkább ne menjenek a politikába, keressenek más megélhetést, mert ha nem mernek állásukat, képviselőségüket kockáztatva elmenni a falig és ezáltal radikálisan ütközni a rezsimmel, soha nem lehet belőlük hatékony, eredményes, változást generáló vezető. Ám nem erről akarok igazán írni, hanem a félelem és a halál témaköréről.
Három éven át éltem Amerikában, ahol azt tapasztaltam, hogy az amerikaiak többség képtelen szembenézni a halál és az elmúlás gondolatával, egyszerűen azzal a ténnyel, hogy halandóak vagyunk. Ennek enyhébb megfogalmazása az, hogy gondolkodásukat bizonyos apátia jellemzi. Pedig a halál, minden élő szervezet számára olyan természetes vég, amit egyszerűen el kell fogadni. Pedig fel kell tennünk a kérdést: félelem, hol és miben rejlik a te hatalmad?Halál, honnan a te fullánkod, mely félelem eszközével teszi tönkre az ember életét? Mert a halál teljesen normális, emberi bizonyosság. És ha még hozzá kívánunk tenni valamit, akkor azt is el kell mondanunk, hogy az egész euroatlanti civilizációban folyamatosan nő a várható emberi élettartam. Ezzel pedig megnő a teljes emberi élet megélésének lehetősége is. Ráadásul azok a nagy gondolkodók, mint Kant, Marx, Freud, Einstein vagy Kepler, akik egész életüket a munkának szentelve utódaikra és az emberiségre, életünk és az univerzum értelmezésére alkalmas, hatalmas tudást hagytak, az élet minőségén is javítottak, mert tágították a megértett és megélt univerzum kereteit. Számomra is így van ez, rengeteget tanultam tőlük és általuk. A reneszánsz ember az ideálom, az az archetípus, aki kilépett a kereszténység nagy mítoszának keretei közül, és nem hisz az üdvözülésben, mennyben és pokolban, túlvilági létben. Itt és most, a földi valóság korlátait feszegetve keresi és keresem én is a közjó megvalósításának lehetőségeit.
Demszky Gábor
Részlet a kötetből
2006–2010
Ördögikörben
- Hogyan látod főpolgármesteri tevékenységed utolsó ciklusát? Tudtad, hogy az lesz az utolsó?
- Az utolsó ciklus ördögi körré vált: bárhol igyekeztem kitörni belőle, újabb problémahalmaz, konfliktusok újabb darázsfészke várt. Az öt ciklus közül ez volt önkormányzati szempontból is a legkomplikáltabb, a leginkább átpolitizált; az utolsó évben pedig egyenesen kriminalizált vált. Ami a kérdés másik felét illeti: húsz év bőven elég a főpolgármesteri szerepből - két évtized nagyon hosszú idő. Leköszönő liberális városvezetőként nyugodt szívvel hagytam el a posztomat. Elkészült Közép-Európa legnagyobb környezetvédelmi beruházása, a csepeli szennyvíztisztító, megépült a 4-es metró első szakasza. Budapest kapuinál hatalmas raktárbázisok, hipermarketek épültek, amelyeket lehet szidni, nem szeretni, de nélkülözni alig. Ugyancsak nélkülözhetetlen az M0-s északi Duna-hídja, amelyet egy magazin, különleges látványa miatt, a modern világ katedrálisának nevezett, miközben az internetes szavazók azt vitatták, kiről legyen elnevezve: Chuck Norrisról, Stephen Colbertről, netán Zrínyi Miklósról; végül aztán a Földrajzinév-bízott a Megyeri híd elnevezést fogadta el.
Ezt a húsz évet, amelyet magam mögött hagytam, egyelőre csak a publicisták és a politikusok nevezik Demszky-korszaknak. Hogy történelmi viszonylatban pozitív jelentéstartalmat kap-e később ez a kifejezés, mint Örkény híres egyperces novellájában a "magyar" szó, amely igévé változva jelentette mindazt, amire vágyunk, az talán majd csak újabb húsz szabad év múltán dől el.
- 2006 őszét Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde tette emlékezetessé. Rád hogyan hatott? Egyáltalán hogyan szereztél tudomást róla?
- Emlékeim szerint Molnár Gyulával karikáztunk egy tandemen az Andrássy úton, közben megállítottak kamerákkal, hogy mit szólok hozzá, hogyan kommentálnám. Akkor hallottam róla először. Abban a helyzetben még nem lát világosan, de azt tudtam, azonnal éreztem, hogy itt valami alapvetőfordulat lesz, hogy ezután nem lehet ugyanúgy politizálni, ugyanúgy kormányozni, mint addig. Ez volt számomra az a pillanat, amikor megértettem, hogy most egy új korszak jön.
- Milyen értelemben?
- Tudtam, hogy ez mindent meg fog változtatni: elszabadulnak az indulatok, a szélsőjobboldal teret nyer, az ellenzék kezébe olyan fegyver kerül, amihez fogható nem lesz a másik oldalon. Gyurcsány beszédét én magam is ambivalensen ítéltem meg: saját tapasztalatomból tudtam, mekkora feladat egy reformidegen frakcióval elfogadtatni a megszorításokat, csak nagyon kemény kiállással lehet - ha szemléletüket nem is – legalább pillanatnyi érdekviszonyaikat befolyásolni. Miniszterelnök azonban nyilvánosság előtt így nem beszélhet - még egy korlátozott nyilvánosság előtt sem, akkor sem, ha meg sem fordul a fejében, hogy a zárt ülésről szavai (talán épp saját ellenlábasai révén) kikerülnek. Volt egy tucatnyi olyan kijelentése, amely - bármennyire is világos szándékkal hangzott el, s bármennyire is jól mérte fel Gyurcsány, hogy a szocialista frakcióval csak annak saját nyelvén lehet beszélni - a nyilvános beszéd politikai és erkölcsi normáinak gyökeresen ellentmondott. Őszödön Gyurcsány brutális őszinteséggel beszélt a reformok elmaradásáról azzal a szándékkal, hogy előkészítse a fájdalmas megszorításokat. Valójában az őszödi helyzetértékelés, a politikában abszolút megengedhetetlen szófordulataival, csak arra világított rá, ami addig tabunak számított A túlköltekezés következményeire és az addigi retorika és a valóság közötti félelmetes távolságra. Ha Gyurcsány következetes lett volna, akkor a "hazudtunk reggel, éjjel meg este" elhangzása pillanatában azonnal visszaadja mandátumát a frakciójával együtt. Ezt azonban nyilvánvalóan nem tehette meg, hiszen ez a választók kétszeres becsapása, a felelősség kétszeres elhárítása lett volna. Bár azt is hozzátenném, hogy véleményem szerint már az is őrültség, hogy valaki azt gondolja, ha 170 ember előtt elmond egy beszédet, az titokban marad. Így nem lehet titkot tartani. Én konspiráltam, és volt egy alapelvem: ha két ember tud valamit, az már nem titok.
-Úgy érezted, ez végzetes hatással lesz az önkormányzati választásokra?
-Azt sejtettem, hogy az őszödi beszéd a helyhatósági választásokon Budapestet nem rendíti meg, de a "billegő" körzeteket a szocialisták is, a liberálisok is elveszíthetik. Arra az erőszakhullámra azonban, amelyet a beszéd elindított, illetve amely a beszéd ürügyén felszínre tört, nem számítottam. A tévéostrom még csak megdöbbentett az értelmetlen agresszióval, az október 23-ai brutalitás azonban már arról győzött meg, hogy az elszabadult indulatok olyan megrendült politikai bizalmat jeleznek, ami ellenkezőjére fordítja az addigi folyamatokat.
- Ezt elmondtad párton belül vagy valamilyen fórumon valakinek, aki döntéshozó helyzetben van, megosztottad az aggályaidat?
- Igen, és nem voltam ezzel egyedül. Szerintem annak, hogy az SZDSZ kiszállt két év múlva, köze volt ehhez, az egy folyamat része volt.
- És miért csak két év múlva szállt vajon ki az SZDSZ?
- Hát ez jó kérdés. Talán addigra vált tarthatatlanná a helyzet.
- Nem célunk részletesen felidézni az eseményeket, de nem kerülhetjük meg az MTV-székház ostromát. Szeptember 18-án egy tízezer fős tömeg vonult a székházhoz, amelynek tagjai közül egy kemény mag összecsapott a székház védelmére kirendelt rendőrökkel. A kialakult csetepaté nem nyújtott hízelgő képet a kivezényelt rendőrökről és az irányításukról.
A Magyar Televízió ostromának másnapján
- Gyalázat, ami ott történt. A televízió épületét egy konszolidált rezsim,
amelyik rendelkezik megfelelő roham-, készenléti rendőrséggel és minden egyébbel, meg kell tudja védeni. Itt olyan közrendőröket vetett be, akik, nem voltak erre felkészítve, nem erre valók, nem erre voltak kiképezve. Gyakorlatilag nekem úgy tűnt, hogy mintha nem akarnák megvédeni a
televíziót. A tévét elfoglalták, és méghozzá úgy, hogy brutálisan megvertek rendőröket. Ez azon múlott, hogy nem volt ott, a helyszínen megfelelő rendőri készültség. Nem vezényelték oda azonnal őket, mert akkor 10 perc alatt odaértek volna. A tévészékházat meg kellett volna védeni. Nincs
hiteles válasz mindmáig arra, miért nem sikerült megvédeni az MTV székházát.
A kötet előrendelhető a kiadó webáruházában és a kereskedelmi hálózatokban:
