„Mindenki polgármestere akartam lenni."
Demszky Gábor
A visszakapcsolt diktafon
Életútinterjú
Megjelent!
Könyvbemutató és dedikálás a Magvető Caféban!
(Budapest VII., Dohány u. 13.)
.jpg)
Október 2-án, szerdán 18-20 óráig
Demszky Gáborral Betlen János újságíró beszélget. Trombitán játszik Hargitay Péter.
A kötet a helyszínen kedvezménnyel megvásárolható.
Fülszöveg
Kiadónknál szeptember végén megjelenik Demszky Gábor legújabb kötete, A visszakapcsolt diktafon. Életútinterjú a szerzővel, Budapest egykori főpolgármesterével, az SZDSZ volt elnökével, a ma is aktív liberális politikussal. A könyvben felmenőiről is mesél, apai nagyapja és nagybátyja történetén keresztül bemutatva a XX. század eleji baloldali illúziók szertefoszlását. Részletesen taglalja és összegzi a Kádár-rendszer ellenzékeként „belső disszidensként” megélt ifjúkori éveinek eseményeit, a későbbi politikusi pályáját meghatározó eszméinek és motivációinak kialakulását. A történet végigkíséri polgármesteri éveit, de kitér a 2010 óta eltelt időszak politikai és személyes eseményeire is. Új munkájával kiegészíti a több mint egy évtizede megjelent könyveit, írásait, az eltelt idő távlatából újraértékelve a korábban publikáltakat, valamint reagál a magyar politikai élet legfrissebb változásaira is.
A gazdag képanyaggal ellátott kötetet – az ifjabb olvasókra is gondolva – az egyes történelmi eseményeket röviden bemutató „szövegdobozok” és a „főbb szereplőkről” tájékoztatást nyújtó névmutató egészíti ki.
.jpg)
Multiverzum Kiadó, 2024
Az interjúkat készítették: Maróti Zsolt és Dr. Szőts Zoltán Oszkár
Fotók: Csalavári László, Jávor István, Müller László és Demszky Gábor
A kötetet szerkesztette: Péczely Dóra, Tarcsa Zoltán
Könyvbemutató és dedikálás az őszi Margó Irodalmi Fesztiválon
Október 13-án, vasárnap 14.00–14.45-ig a Nemzeti Táncszínház (Millenáris Park) Kávézó Színpadán.
Résztvevők:
Demszky Gábor, a kötet szerzője
Iványi Gábor, a A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezető lelkésze
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere
Moderátor: Mink András történész, archivista, Blinken OSA Archivum, Közép-európai Egyetem
Dedikálás a Láng Tékában
(Budapest XIII., Pozsonyi út 5.)
Október 15-én, kedden 16.30-tól
Ajánlások
„Demszky Gábor egész életútja a szabadság gyakorlatias szeretetéről és a szolidaritás érvényesítéséről szólt. Budapest, ha akarna sem tudna nem szabad vagy nem szolidáris lenni, mert akkor megszűnne Budapestnek lenni. A szabadság és a szolidaritás egyik legfontosabb záloga pedig a szabad fővárosi önkormányzat, amelynek megteremtése és két évtizedes működtetése miatt Budapest örökké hálás lesz Demszky Gábornak.”
Karácsony Gergely
„Jancsó Miklós megkérte Demszky Gábort, beszéljen az életéről. A filmrendező rákérdezett a családra, a nagyszülőkre, dédszülőkre, akik a soknemzetiségű Magyarországon éltek. Jancsó jó kapcsolatban volt Nyikita Mihalkovval, és javasolta neki, hogy filmesítse meg ezt a történetet. Sajnos a film nem készült el, de a magnóra vett elbeszélés megmaradt, könyv lett belőle, amelyet csak azért nem lehet kalandregénynek nevezni, mert a történet minden részlete igaz.”
Kőszeg Ferenc
„Demszky Gábor a XX. század második felétől napjainkig terjedő időszak egyik kiemelkedő magyar közéleti szereplője, gyorsan elfutott szépséges életünk egyik fontos, megkerülhetetlen egyénisége. Jó szívvel ajánlom kötetét, amelyben személyes emlékeit szedte csokorba. Hálásak vagyunk azért, hogy nemcsak politikusként, hanem élete föltárásával is nekünk szentelte magát.”
Iványi Gábor
A szerzőről
Demszky Gábor portréját Magyar Bálint készítette.
Félelem és üdvözülés
Egy korábbi posztomban írtam arról, hogy nem ismerem a félelmet. Ellenzéki tevékenységem radikalizmusának magyarázatául írtam le ezt a mintegy általános magyarázatul szolgáló mondatot.
Röviden: el mertem menni a falig.
Egy évtizeden át rendszeresen elmentem a falig, vállaltam a házkutatást, verést, elzárást, utazási korlátozásokat, hisz még a szocialista országokba szóló útlevelemet is bevonták.
Annál rosszabb nekik, gondoltam, és még keményebben folytattam.
Ám most mással szeretném folytatni.
Az egzisztenciális félelmet sem ismertem soha.
Akkor sem féltem, amikor elvesztettem a hivatalos megélhetési forrásaimat, mert mindenhonnan kirúgtak.
Nem azért, mert fatalista lettem volna, hanem azért, mert hittem magamban, és hittem a piac, akkoriban a „feketepiac" hatékonyságában, tudtam, hogy jogosítványommal vagy egyszerűen a kétkezi munkámból meg tudok élni, és ez sikerült is.
Amikor kirúgtak az egyetemről, taxisofőrként kerestem a kenyeremet.
Amikor publikációs tilalom alá kerültünk, megcsináltuk barátaimmal a szamizdatot. (Nem tettem meg azt a szívességet a rezsim általam lenézett és semmibe vett nacsalnyikjainak, hogy féljek tőlük.)
Amikor 2010 után itthon nem jutottam munkalehetőséghez, öt éven át pályáztam külföldön ösztöndíjakra.
Sikerrel jártam, s ezekből még két gyermekem továbbtanulásának költségeit is elő tudtam teremteni. (Hollandiában, majd egy éven át Amerikában.)
Amúgy azoknak, akiknek egzisztenciális vagy egyéb félelmeik vannak, a jelenlegi autokratikus rendszer keretei között azt tanácsolom, hogy inkább ne menjenek a politikába, keressenek más megélhetést, mert ha nem mernek állásukat, képviselőségüket kockáztatva elmenni a falig és ezáltal radikálisan ütközni a rezsimmel, soha nem lehet belőlük hatékony, eredményes, változást generáló vezető.
Ám nem erről akarok igazán írni, hanem a félelem és a halál témaköréről.
Három éven át éltem Amerikában, ahol azt tapasztaltam, hogy az amerikaiak többség képtelen szembenézni a halál és az elmúlás gondolatával, egyszerűen azzal a ténnyel, hogy halandóak vagyunk.
Ennek enyhébb megfogalmazása az, hogy gondolkodásukat bizonyos apátia jellemzi. Pedig a halál, minden élő szervezet számára olyan természetes vég, amit egyszerűen el kell fogadni.
Pedig fel kell tennünk a kérdést: félelem, hol és miben rejlik a te hatalmad? Halál, honnan a te fullánkod, mely félelem eszközével teszi tönkre az ember életét? Mert a halál teljesen normális, emberi bizonyosság.
És ha még hozzá kívánunk tenni valamit, akkor azt is el kell mondanunk, hogy az egész euroatlanti civilizációban folyamatosan nő a várható emberi élettartam.
Ezzel pedig megnő a teljes emberi élet megélésének lehetősége is.
Ráadásul azok a nagy gondolkodók, mint Kant, Marx, Freud, Einstein vagy Kepler, akik egész életüket a munkának szentelve utódaikra és az emberiségre, életünk és az univerzum értelmezésére alkalmas, hatalmas tudást hagytak, az élet minőségén is javítottak, mert tágították a megértett és megélt univerzum kereteit.
Számomra is így van ez, rengeteget tanultam tőlük és általuk.
A reneszánsz ember az ideálom, az az archetípus, aki kilépett a kereszténység nagy mítoszának keretei közül, és nem hisz az üdvözülésben, mennyben és pokolban, túlvilági létben.
Itt és most, a földi valóság korlátait feszegetve keresi és keresem én is a közjó megvalósításának lehetőségeit.
Demszky Gábor
Részlet a kötetből
2006–2010
Ördögikörben
