Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Újságíróként dolgozom, és tizenhat éve Angliában élek. Ez ne tévesszen meg senkit, mert ettől még Magyarországra dolgozom. A Coloré nevű online női magazin újságírója és korrektora vagyok.
2022. májusában kezdtem, és 2023. decemberében adtam le a kéziratot. Valójában csak az utolsó nagyjából fél év volt hajtós, mert akkorra vált biztossá, hogy könyv lesz belőle, és szerettem volna, ha az idei Könyvhéten bemutatkozik. Csak a különböző helyszínek leírása igényelt kutatómunkát, mert nem voltam minden helyen és városban, ami a könyvben szerepel, ennek ellenére szerettem volna élethűen visszaadni a hangulatot és a látványt, amit az adott helyszínen tapasztalnak a szereplőim.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
A helyszínek valódiak, tehát e tekintetben nem fantázia, de a szereplők és a történetük kitaláltak. Természetesen hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vettem alapul mintákat, de alapvetően egy kitalált történet.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Nagyjából tízévesen nagy svunggal nekiálltam egy romantikus regénynek, de persze semmi tudatosság nem volt benne, be sem fejeztem. Amikor divatba jött a blogolás, a papagájom nevében indítottam egy blogot, aki a saját kis szemével látja a világot, és erről okoskodik. Évekig írtam, de mivel a papagájom sajnos nem élt örökké, egy receptblogban próbáltam utat engedni a kreativitásomnak. Írtam a Szinkronjunkie-ra és a Hogyvolt blogokra is, ahol az interjúkészítés és a cikkírás fortélyait tanultam meg, 2021. óta pedig főként a Colorénál jelennek meg a cikkeim. Az, hogy egyszer regényem lesz, meg sem fordult a fejemben. Csak elkezdtem írni a történetet, ami egyre csak duzzadt, és idővel megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy érdemes lehet beküldeni néhány kiadónak.
Más zsánerben tervezedkipróbálni magad?
Habár meglehetősen romantikus alkat vagyok, van a fejemben két nem kifejezetten szerelmi történet, de persze a szerelmi szálat nem felejtem ki belőle, ha egyszer nekiállok a megírásuknak.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Amikor befejeztem és leadtam, hatalmas megkönnyebbülés volt, talán még sírva is fakadtam örömömben. Aztán kiderült, hogy csak az egyik hegyet másztam meg, és egy még előttem van, mert az utómunka – ha nem is akkora, mint maga az írás – igencsak sok időt elvesz.
Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?
Felmerült bennem, hogy választhatnék egy álnevet, akár angolt is, ha már Angliában játszódik a történet, de végül úgy döntöttem, hogy ha nem tetszik az olvasóknak, amit papírra vetettem, azt is névvel kell vállalnom, és nem egy kitalált név mögé elbujdosni.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Nem volt tudatos választás a romantikus vonal, csak ez jött.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Többektől hallottam – többek közt a mesteremtől, a 42 év szerkesztőjétől, Sári Edinától is – hogy egy regény utómunkája olyan, mint a terhesség kilencedik hónapja. Az ember nagyon szabadulna már a helyzetből, de amint a kezébe veszi, minden rossz pillanat vagy nehézség semmissé válik. Azt kell mondjam, igazuk volt, valóban így van. Minden háttérbe szorul, és olyan, mintha egy darab belőlem testet öltene.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?
Impulzív. Mondhatni a hülyék magabiztosságával álltam neki. Rengeteget tanultam a szerkesztés alatt Edinától, és irodalmi korrektúra tekintetében is sok mindent elsajátítottam a Könyvmentorok csapatától.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
Van kedvenc fejezetem, például egy családi összejövetelről és az, amikor egy idegen városba utaznak a főszereplők. (Nem mondom el, hogy melyikbe, mert egy szójáték formájában derül ki.) Valójában egyiket sem volt nehéz megírni, mert esténként leültem, és olyan volt, mintha néznék egy filmet, és csak le kellene írnom, amit látok.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Ez az első regényem, így nem egyszerű válaszolnom a kérdésre, bár megjelentek már novelláim, és értem is el velük helyezést. Ezek jószerivel adott témák voltak, amikhez sokszor szerencsésen nyúltam hozzá, de a 42 év az első, ami saját történet. Mióta kiderült, hogy megjelenik, a fantáziám sokkalta jobban szárnyal, mint ezelőtt bármikor.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
A férjem láthatta, de nem a kedvence a romantikus műfaj, ezért úgy gondoltam, hogy nem árt, ha a célközönség is látja, ezért két barátnőmnek mutattam meg, akik felhívták a figyelmemet néhány logikai bukfencre.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Váratlanul érte őket, mert nem gondolták, hogy ilyen ambícióim vannak, de örülnek neki és támogatnak.
Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?
Reménykedve abban, hogy pozitív fogadtatásra talál a 42 év, elkezdtem a második részét, és természetesen ugyanúgy írom a cikkeket, ahogyan eddig. Az olvasóknak azt üzenem, hogy menjenek ki a Könyvhétre, és találják meg a szívüknek kedves, új kedvenc könyvüket.
