Kollár Betti: Álmomban megleltelek
„Létezik egy kötelék. Nem látható, nem hallható és nem is tapintható. Csak érezni lehet. Már abban a pillanatban érzed, mikor először megpillantod azt a bizonyos valakit, és bizony onnantól kezdve érezni is fogod.”
Kollár Betti, A vonzás törvénye-sorozat szerzője, első két kötetével, A vonzás törvényével és A vonzás szépségével pillanatok alatt belopta magát az olvasók szívébe: hatalmas szakmai- és közönségsikert aratott. Első regényéért elnyerte a Dugonics András Irodalmi Díjat.
Legújabb könyvében időutazásról és az új lehetőségek megragadásáról ír, a már jól ismert humoros és romantikus stílusában.
„Betti könyvei húztak ki az olvasói válságomból. Mikor megtaláltam a könyveit, egyből el akartam olvasni őket. A könyvei csodálatosak, szeretni való szereplőkkel. Imádtam őket, és várom a többit.”
– sipiisdead, moly.hu
Megjelent!
Fülszöveg
Reverie Tempest élete totál csőd. Szülei válását követően két évet halasztott az egyetemen, megszakította baráti kapcsolatait, felhagyott a szenvedélyével, és most elbukta a mester védését. Egyre lejjebb csúszik azon a bizonyos lejtőn, és lassan teljesen elveszíti önmagát.De mi van, ha tényleg létezik második esély?
Revy ugyanis álmában utazik az időben: véletlenszerűen visszatér gimnáziumi éveinek egy- egy napjára, melyet éjszaka, felnőttként a saját tinédzser testébe szorulva él újra át. Az már csak hab a tortán, hogy a jelek szerint gimis szerelme, Sawyer, szintén álom-időutazó.
Vajon sikerül Revynek ismét egyenesbe jönnie, vagy az időutazás csak még jobban összekuszál mindent?
Ajánlások
„Amit a betűkkel művel, az valami tündérporral meghintett csoda. Remek
szóhasználata van, kiváló humora és nagyon aranyos történetei. Minőségi
kikapcsolódás, mindemellett mindig van egy kis apró – olykor nem is
olyan kicsi – mondanivaló a könyvében.”
– Bethany, moly.hu
„Elképesztő stílusban ír, engem nagyon megfogott!”
– Detty77, moly.hu
„Amikor
már azon gondolkodnál, hogy kire hasonlít az írása, egyszerűen nem
tudsz senkit se mondani. Ő a fiatal, letehetetlen könyveket írni tudó,
Kollár Betti. Nincs hozzá hasonló!”
– nemettamaraaa, moly.hu
„A szerző fantasztikusan ír, szuper gördülékeny, abszolút követhető és a legfontosabb, hogy élvezni is lehet, amit olvasunk.”
– amy_air_s_book, moly.hu
A szerzőről
Kollár Betti az írásról
„Azt mondják, sokszor akkor talál ránk valami jó, mikor a legkevésbé számítunk rá. Én is így voltam az írással. 10 év versenyszerű kosarazás után megsérültem, és elveszítettem a legnagyobb szenvedélyemet. Akkoriban azt hittem, sosem találok másikat, de aztán elkezdtem írni. Először kíváncsiságból és öngyógyítás céljából, aztán egyre jobban megtaláltam önmagam ebben a tevékenységben. Az írás számomra egyszerre hobbi, szenvedély és munka. Segít lazítani, segít megbirkózni a nehéz helyzetekkel és folyamatosan fejlődésre sarkall. Mindig erőt ad, ha írhatok az aktuális problémáimról, amikkel éppen küzdök, és ezek mind-mind helyet és szerepet kapnak az írásaimban, így minden történetemben ott vagyok én és egy darabka belőlem. A történeteimmel az a célom, hogy szórakoztassam az olvasóimat, segítsek nekik kikapcsolódni, illetve olyan problémákat jelenítsek meg, ami foglalkoztatja őket, hogy aztán találhassanak bennük olyan apró tanulságokat, ami a hasznukra válhat, vagy amit el tudnak raktározni és esetleg később alkalmazni.”
Idézetek a regényből
„Mert annyi éven át övé volt a szívem, és még nem állok készen rá, hogy beismerjem, még mindig az övé, és soha nem is volt másé.”
„– Te mitől félsz, Szélvész? – emeli rám a tekintetét. Sebezhetőnek látszik, mint egy kisgyermek, aki megerősítésre vágyik, hogy tudja, nincs egyedül.
Szeretnék felhorkantani, és elütni a kérdést egy „mitől nem?” vállrándítással, de mégsem teszem.
– A kötődéstől. Az elválástól. A változástól. – És tőled.”
„De a valóság ennél sokkal szürkébb és csalódásokkal teli. Talán nem lehet mindig a miénk, akire a leginkább vágyunk. Talán mi sosem találkozunk össze, hiába haladunk ugyanazon az úton.”
„Ez nem lehet igaz.
Tényleg időutazunk?
Az időutazás tuti benne lenne a top hármas listámban arról, hogy mi az, ami tényleg soha, de soha nem történhet meg az emberrel. Ami egyszerűen nem létezik. Persze, mellé a vámpírrá változást és a szuperhősként öntudatra ébredést tenném, szóval nem mondanám, hogy komolyan gondolkodtam eddig a leghihetetlenebb természetfeletti átváltozásokról.
Ez nem lehet normális. Ez nem valóságos. Ilyen egyszerűen nincs.”
„Mindig is zavart, ha valaki a vesémbe lát. Nincs félelmetesebb és bosszantóbb annál, mint mikor valaki könnyedén átlát a viselkedésemen és simán, erőfeszítés nélkül kiismer. Mert ettől olyan lecsupaszítottnak, gyengének és törékenynek érzem magam. De hasonló helyzetben, azt hiszem, mindenki besokallna. Ha valami ennyire természetfelettiben lenne része… Mindenki, kivéve persze Sawyert. És a jelek szerint pont azzal hozott össze a sors egy kis természetfeletti kiruccanásra, aki nemcsak hogy nem retten meg tőle, de még a fejembe is belelát.”
„Megint arra gondolok, mennyire rosszul kezelem a változásokat és a konfliktusokat, hisz rendszerint csak menekülni akarok. És nem elég, hogy itt van ez az időutazás-dolog, ami elől nemcsak hogy megszökni sem tudok, de még egészen apró ráhatásom sincs. A hab a tortán pedig maga Sawyer. Ahányszor ránézek, ahányszor kiderít valami apróságot az életemből vagy rólam, süt a tekintetéből, hogy belém lát. Fokozatosan rakja össze a képet, hol csalódik bennem, amiért nem az vagyok, aki régen voltam, hol reménykedik, amiért felfedez valamit a gimis Szélvészből.
Nem akarom, hogy rájöjjön a gondolataimra és az érzéseimre. Ez egyszerűen nem fair. Az ember azért nem mondja el bizonyos érzéseit vagy titkait másoknak, mert nem akarja, hogy tudjanak róluk. Nem akarja, hogy sajnálják, szánják, vagy csak szomorúan tudomásul vegyék, hogy amit benne keresnek, az talán már nincs is ott. És főleg nem akarja, hogy pont azok szembesüljenek ezzel, akik szemében nem akar egyre kisebbnek és kisebbnek látszani.”
„– Tudod te, milyen nagy dolog, hogy utazunk az időben? Szerinted ez hány embernek adatik meg? – Rám pillant, de én csak összezavarodva meredek vissza rá.
– Erre most tudnom kéne a választ? Simán lehet, hogy mindenki tud utazni az időben, csak senki nem meri bevallani másoknak, mert attól fél, hogy elmebetegnek gondolnák! Azt kell hogy mondjam, néha saját magamat is kicsit annak gondolom.
– Kizárt, hogy mindenki tudna utazni az időben – jelenti ki Sawyer.
– Talán a jelenben is megkérdezgetted a barátaidat, hogy képesek-e rá? – érdeklődöm.
– Nem erről van szó. Egyszerűen csak szerintem ez nem olyasmi, ami mindenkinek jár, oké? Ez egy adottság. Egy esély.
– Esély? Ugyan mire? – horkantok fel.
– A változásra.”
Kedvezménnyel megvásárolható a kiadó webáruházában!
A szerző korábbi kötetei:
